40. fejezet

"Érzelemmentes"

A térdeim erős remegésbe kezdtek. A levegő szaggatottan áramlott végig légcsövemen. A szívem szörnyen gyorsan vert, de nem úgy, ahogy Zayn közelében szokott. Úgy éreztem menten összeesek.
Éreztem, ahogy valaki megfogja a derekamat. Nem kellett sokat gondolkoznom ahhoz, hogy tudjam Zayn az. Mielőtt ő fordított volna maga felé, megelőztem. Kétségbeesetten temettem arcom a vállába. Görcsösen szorítottam magamhoz meztelen mellkasát. Nem érdekelt, hogy a bőrét áztatom sós könnyeimmel. Csak az számított, hogy érezzem őt. Jó szorosan magam mellett. Ő az, aki elválaszt a megőrüléstől. Nélküle már összeroppantam volna. Hangosan zokogtam, tehetetlenül.
Zayn nem tudhatta mi jött rám. Hiszen egy kis szót sem tudtam kinyögni, annyira szaggatott a sírás.
Behúzott a szobába, hogy ne premierplánba omoljak össze, noha ilyen korán még mindenki alszik.
Kitudja mennyi idő telt el azzal, hogy Zayn próbálta csillapítani állapotom. A halk suttogások, a gyengéd simogatás egy idő után megtette hatását. A sírásom csillapodott. Már csak szipogtam. De belül... A bennem kavargó vihar egy pillanatra sem akart pihenni.
- Mi történt, Sel? - Kérdezte Zayn halkan. Nyugtalanul. De ettől függetlenül próbált mosolyogni, noha én már átláttam álmosolyán.
Nem mondtam semmit. Helyette feloldottam a telefonomon a képernyővédőt. A bezáratlan üzenet a újra a szemem elé került. Mielőtt újra elolvashattam volna, odaadtam Zayn-nek a készüléket és próbáltam nem újra elsírni magam. Zayn megmerevedett mellettem. Ujjai nem simogatták többet hátamat. Arcán több érzelem is átsuhant, de olyan gyorsan, hogy nem bírtam beazonosítani őket. Talán a fájdalom volt az egyetlen, ami több ideig volt látható számomra és be tudtam azonosítani. Nem szólt semmit. Homlokon puszilt és a telefonjával a kezében kiment a szobából. Egyedül maradtam. Az ágyon ülve. Kétségbeesve. Rettegve. Nem tudom miért ment ki. Igazából semmit nem tudok. Utána akartam menni. Tudni akartam, mit csinál. De mégsem mentem. Megbíztam benne. Csak sejthettem, hogy a rendőrrel beszél. Talán azért ment ki, hogy megkíméljen, hogy újra szembesüljek a történtekkel. Erőtlenül dőltem el az ágyon. Kimerült voltam, hiszen egész éjjel alig aludtam valamit. Talán ennek köszönhettem, hogy a várakozásban sikerült elaludnom.
Amikor felkeltem, nagy megkönnyebbülésemre Zayn ott feküdt mellettem. Nem reagált ébredésemre. Túlságosan elfoglalta, hogy a plafont bámulja. Keze nem karolta át derekamat, ahogy mindig szokta alvás közben. Helyette a feje alá tette őket. Érzelemmentes arca megrémisztett. Felemelkedtem fekvő pozíciómból, hogy fölé hajolhassak.
Rám nézett, de tekintetét rögtön el is kapta rólam. Kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Tenyeremet arcára simítottam. Érintésemre sem nézett rám. Lehajoltam, hogy megcsókoljam. Ajkaink rövid, erőtlen csókban tapadtak egymásra. Viszonozta csókom. De nem úgy. Féltem. Nem csak az üzenet miatt. Már Zayn miatt is aggódtam. Féltem attól, hogy tervez valamit, aminek én nem fogok örülni. Elfordította fejét, hogy véget vessen csókunknak. Mintha gyomorszájon rúgtak volna. Felült, majd kiszállt az ágyból.
- Mennünk kell, mert el fogunk késni - mondta. Bólintottam, noha nem láthatta, hiszen már háttal volt nekem.
- Zayn! Hova mész? - Kérdeztem, mert keze már a kilincsen volt.
Hátranézett, de nem közvetlenül a szemembe.
- Frank-kel még meg kell beszélnem valamit. Addig öltözz fel. Lent találkozunk.
És már ki is ment a szobából. A gombóc újra fojtogatni kezdte torkomat, de most nem engedtem, hogy győzzön felettem.
Csak feszült és ideges. Aggódik. Ezért viselkedik így. Ő is ugyan úgy meg van rémülve, mint én, csak ő így vezeti le a feszültséget. Egyedülléttel. Noha nekem szükségem lett volna a közelségére, nem rohantam utána. Különben is. Fölöslegesen aggódok. Semmi baj nem lesz. Minden meg fog oldódni.
Felöltözve mentem le az előtérbe, ahol Zayn várt rám, Frank pedig mellette. Tudtam, hogy Frank tudja az SMS-t, de nem hozta szóba, aminek örültem. Nem akartam róla beszélni. A kocsiban Zayn mellet ültem, hátul, ahogy mindig is. Most is fogta a kezem, de mégis éreztem a távolságot kettőnk között. Pedig vállunk összeért. De ez mit sem jelentett. Amióta elolvasta az SMS-t magába fordult. Mintha elzárkózna előlem. Vagy csak a gondolataival van elfoglalva.
A körülményekhez képest egész jól ment a forgatás. Voltak bakik, de most azon valahogy senki nem nevetett. Érezhető volt a feszültség. Frank-ben, Zayn-ben a stáb tagjaiban és bennem is. De Frank szerint jól sikerültek a jelenetek. Gondolom, akkor legalább a kamerák előtt félre tudtuk tenni ezt a dolgot.
A napok teltek. A forgatás haladt, csak mi álltunk egy helyben. Az SMS óta a zaklató nem jelentkezett. Andrew eljött ide, és a coldwateri rendőrökkel együtt dolgoznak az ügyön. Mindig van velem egy rendőr, így semmi bajom nem eshet. Kezdett elcsitulni a dolog. És így, hogy rendőr vigyáz rám én is nyugodtabban alszom. Vagyis aludnék. Ha Zayn nem távolodna egyre messzebb tőlem. Ridegen viselkedik, csak akkor csókolózunk, ha én hajolok oda hozzá. Nem simít végig arcomon vagy kezemen, ahogy szokott.
- Zayn! Most már elég lesz! - Mondtam neki erélyesen. Betelt a pohár. Nem bírom tovább. - Mond el, hogy mi bajod van? Mit tettem, hogy így viselkedsz velem? Mi történt veled? - Néztem szemébe, amit rögtön el is kapott tekintetemtől. Így nem láthattam ki belőle semmit. Arca érzelemmentes maszkban volt.
- Nem akarok veled lenni tovább - mondta egyszerűen. Megdöbbentett és fájt is egyszerre ez a kijelentése.
- Hogy mondtad? - Kérdeztem szaggatottan, feltörekvő könnyeimmel küszködve.
- Szakítani akarok veled - hangzott el még egyszer, hogy megerősítést kapjak. De én nem akartam megerősítést!
- Miért? - Kérdeztem remegő hangon.
- Mert már nem szeretlek.
- Ezt mond a szemembe! - Parancsoltam rá. Tekintetünk találkozott. A barnaság kemény volt. Érzelemmentes kővé dermedt, ahogy az arca is. És a szívem is.
- Nem szeretlek, Selena. Sosem szerettelek igazán. Csak a szexre kellettél - mondta végig a szemembe nézve. Az étcsokoládé kövek nem mutatták, hogy hazudott volna.
- Akkor minden hazugság volt - most már a könnyeim patakokban folytak ki szememből. - Miért? Miért hazudtál? Miért hitetted el velem, hogy szeretsz? - Legszívesebben üvöltöttem volna vele. De képtelen voltam rá. A szavak erőtlen hangokban hagyták el ajkaimat.
Nem válaszolt, csak hátat fordítva nekem kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
- Pedig szükségem van rád! - Kiabáltam ki, hogy még hallja. De nem jött vissza.
Annyi erőm volt, hogy az ágyra üljek. Kitört belőlem a zokogás.
Nem tudom mennyi ideg áztathattam a huzatot. De nem is érdekelt. Csak sírtam. Kiadtam magamból a feszültséget.