46. fejezet

Sziasztok Drágák! ♥ Kicsit később, mint terveztem, de itt is a következő rész! :D Nagyon nem történik benne semmi, de mégis fontosnak találom, hogy legyen ilyen "semmilyen" rész is. Bepillanthattok Zayn gondolataiba, érzéseibe, ami szerintem nem olyan rossz dolog. :) A megfogalmazása kicsit zavaros, egy-két mondat többször hangzik el, de ez nem véletlenül van így megírva. :) Remélem jól vagytok! ♥♥ 

Ölelés, Kata

Vallomás

Egy érzés ment végig bennem. Egy nem túl kellemes érzés. Hirtelen tudtam, hogy ki a zaklatóm. De nem. Biztos, hogy nem. Oké, hogy nem táplálok jó kapcsolatot Bridget-tel, de azt nem hinném, hogy ő lenne a zaklatóm. Ez hülyeség. Különben is. Britget tudja, hogy Andy meleg. Akkor már rég kaptam volna egy üzenetet olyan szöveggel, hogy "Engem nem versz át, te kis ribanc! Tudom, hogy nem vagy együtt Andrew-val!". Vagy valami ilyesmit. Szóval tényleg valami őrülten beteges rajongó lehet a háttérben. Különben is. Britget idősebb nálam pár évvel. Ezért Zayn-hez is idős.

Egész nap harcoltam magammal. A fejemben már több lista is van. Az egyiken észérvek vs ellenérvek, a másikon pedig érzelmi érvek vannak felsorolva Britget-tel szemben.

Zayn megbeszélésen volt Frank-nél. Azt az utasítást adta, hogy menjek be a szobájába - ne feltűnően- és várjam meg ott. Én így is tettem. De mindenki tudja rólam, hogy nem tudok a fenekemen sokáig ülni. Ezért járkálni kezdtem. Aztán kutakodni kezdtem a szekrényében. Ne értsétek félre, nem az életében turkáltam. Csak a Batman-es pólóját kerestem, hogy aztán elkunyizhassam tőle holnapra. Meg sem lepődtem azon, hogy a pólóinak 90%-a fekete. De én ezt egy csöppet sem bántam. Zayn eszeveszettül néz ki tetőtől talpig feketében. 

A póló helyett valami más akadt a kezeim közé. Egy kis zacskó. Nem akartam kivenni és megnézni, hogy mi az, hiszen nem tartozik rám. De rossz érzésem támadt, így ahelyett, hogy ujjaimat arrébb csúsztattam volna, beleakasztottam a kis zacskóba és kiemeltem 2 póló közül.

A kis zárt tasakban fehér tabletták voltak. A szívem megállt. Rögtön tudtam mik ezek. Nem akartam elhinni. Nem. Az képtelenség, hogy Zayn ilyenekkel éljen! Legszívesebben visszagyűrtem volna a tasakot, hogy el is felejtsem, de erre képtelen lettem volna.

Most nem volt azzal gondom, hogy 5 percnél többet üljek egy helyben. Lesújtva éreztem magam, kétségbeesettnek. Ha Zayn beveszi ezeket...

De az ajtó kinyitódása megszakította gondolataimat. Zayn megjött. És én képtelen voltam ránézni. Szüntelenül a kis tasakot néztem, amit azóta is a kezemben tartottam. Legszívesebben összemorzsoltam volna az összeset, de porként is felszívható. Hallottam, hogy Zayn megtorpan. Felnéztem rá. Szemei a kezemben tartott fehér tablettákra estek. Megdöbbenés és félelem keveréke játszott arcán. Rezignáltan álltam fel az ágyról.

- Az hogy...? - Kezdte halk hangon, de nem engedtem, hogy befejezze.

- A batman-es pólódat kerestem, hogy elkérjem, de ezt találtam meg helyette.

Nem szólt semmit. Nem kezdett el mentegetőzni. Csak lehajtotta a fejét. Háta görnyedt volt. Ahelyett, hogy kimentem volna a szobából, az undorító tasakot az ágyra dobtam és lassan elé léptem. Gondolom azt hitte, hogy elmegyek mellette, hogy aztán az ajtón keresztül távozzak. Kis meglepettséggel nézett fel, amikor látta, hogy megállok közvetlen előtte.

Kezemet az arcára simítottam. Becsukta szemeit.

- Miért veszed be azokat? - Kérdeztem. A sírás kerülgetett. Féltettem őt attól a szartól. Nem akartam, hogy károsítsa magát.

- Már nem használom. Eddig azt hittem, hogy az összeset megsemmisítettem - nézett szemembe kétségbeesetten.

- Miért?

Lehajtotta a fejét, de nem válaszolt.

- Zayn! Mond el, kérlek - kértem finom hangon. Nem voltam rá mérges. Csak kétségbeesett, hogy miért teszi ezt magával.

Rám nézett. Szemei könnyel teltek meg, de nem engedte, hogy lecsorduljanak borostás arcán.

- Már mondtam neked, hogy nem volt könnyű az életem és hogy régen sok rossz dolgot követtem el - súgta halkan.

Megdöbbentem. Emlékszik?? Emlékszik az első együtt töltött éjszakánkra? Amikor azt hittem, hogy részeg és mesélt az életéről?

- Igen emlékszem rá, Selena - válaszolt a szemeimből kiolvasott kérdésekre. Halványan elmosolyodott, de rögtön le is konyult szája széle. A szívem zakatolt a zaklatottságom miatt. Miért hív Selenának?? Miért nem Sel-nek szólított?

- Akkor elmondtam, hogy a múltban tettem nagyon rossz és megbocsájthatatlan dolgokat. Amik még most is nyomják a vállam. Aztán jött a filmes élet, ami még több szart hozott magával. Ezért utáltam, ha sztárocskának hívsz. Ezért voltam mérges, amikor cukkoltál, hogy miért vagyok ideges a rivaldafényben. Mert utáltam. Utálom az egészet. A rajongók hangos sikolyát, akik mást sem látnak csak a kinézetemet, meg a hülye megjátszott mosolyaimat. Utálom a csitriket, akikhez hozzá sem kell szólnom, már az ágyamban vannak. Utáltam, hogy nincs egy lány, aki nem a pénzemért és a hírnév miatt szeretne mellettem lenni. Utáltam magamat is. És ezek a bogyók segítettek. De aztán jöttél te - súgta az utolsó mondatot, újra rám nézve. Nagyot dobbant a szívem, de nem válaszoltam.

- Amikor megláttalak, hogy buzgón bújod a forgatókönyvet, rögtön láttam benned valamit. És amikor egy pofont adtál. Elindított bennem valamit. Csak ezt sokáig nem vettem észre. Nem akartam észrevenni. Utáltál. Teljes szívedből gyűlöltél és megvetettél, ezért én is így akartam érezni irántad.

Nézett szemembe folyamatosan.

- Amikor az utcán fogtad a kezem. Vagy amikor nevettél egy-két elejtetett hülye viccféleségemen. Vagy, ahogy csak rám mosolyogtál. Tudtam, hogy ezt mind színészkedésből teszed, mert ránk parancsoltak. Eleinte én is ezért tettem. De az érzéseim változtak. Egyre jobban szerettem beléd. Be kellett látnom, hogy nem utáltalak egy pillanatig sem. Csak azt utáltam, hogy te gyűlölsz. Utáltam és fájdalmat okozott a rideg viselkedésed. Fájt, hogy mindenkire őszintén mosolyogsz, hogy mindenkivel remekül kijössz csak rám nézet gyűlölködve.

Szünetet tartott. Közelebb lépett. A köztünk lévő távolság lecsökkent. Mellkasa majdhogynem az enyémnek simult. A testéből áradó hő, a szavai és a tekintete felforrósított belülről. De semmi pénzért sem akartam félbeszakítani.

- Aztán beszakadt alattad a pult. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csakhogy kimentselek onnan. Ha meg elkésem én is ott legyek melletted, amikor ránk esik az a vacak. Akkor, a kórház liftjében meg akartalak csókolni. Mindennél jobban. De beijedtem és nem tettem. Aztán bemutattad Dylan-t. Utáltam őt, amiért mellette vagy és nem mellettem. Utáltam, hogy rá mosolyogtál, míg rám nem. Utáltam, hogy őt szereted, amíg engem gyűlölsz. Aztán felhívtál egyik este, hogy beragadtál az égő házadba. Rohantam. Kétszázas sebességgel hajtottam a házadhoz. Amikor a mentősök nem tudtak tenni semmit, kétségbeestem. Azt hittem, hogy elveszítettelek. Akkor én sem akartam tovább élni. Azon az estén. Amíg a kórházi ágyon feküdtél ott maradtam melletted. Végig ott voltam. A kórházban ülve döbbentem rá, hogy szeretlek. Hogy hiába minden próbálkozásom, beléd szerettem. Teljes szívemből. Visszavonhatatlanul. Amikor aludtál a füledbe is súgtam. De megijedtem így elfutottam onnan. Különben sem volt ott a helyem. Dylan volt a barátod, neki kellett melletted lennie. Ezért nem mentem be hozzád. De emésztett a tudat, hogy kórházban vagy és nem lehetek melletted. Abban az időszakban sokat drogoztam és ittam, hogy ne gondoljak rád. De azok segítségével sem lett könnyebb. Ezért egyre többször nyúltam ezekhez a tablettákhoz. Felejteni akartam. Csak egy pillanatra megkönnyebbülni. Aztán Dylan felhívott. Elmondta, hogy felébredtél és rendben vagy. Hogy hamarosan hazamehetsz. Annyira megkönnyebbültem. Egyik éjszaka, amikor még aludtál belopóztam hozzád. Egy lila rózsát tettem a melletted lévő asztalra. Abban reménykedtem, hogy amikor felkelsz, tudni fogod, hogy tőlem van és rájössz, hogy szeretlek. És megbocsájtod, hogy nem mentem be hozzád.

De amikor bejöttél az első napi forgatásra láttam, hogy mérges voltál rám. Akkor már tudtam, hogy nem tudod, hogy a rózsa tőlem van. Az is eszembe jutott, hogy Dylan elvette, mielőtt te láthattad volna. Azon a reggelen a szemed másképp nézett rám, mint addig. Valami csillogott benne, amit nem tudtam beazonosítani. De olyan reményt keltett bennem, amit még azelőtt sosem éreztem. Ezért csókoltalak meg. Te visszacsókoltál.

Elmosolyodott. Az én arcomra is mosoly szökött.

- Azon az estén elmentem hozzád, hogy többek között ezt is megbeszéljem veled. Mert fájt és kétségbe ejtett, hogy úgy elrohantál előlem. Meg az is, hogy a forgatás alatt egyszer sem néztél rám, csak akkor, amikor muszáj volt. Oda akartam menni hozzád. Többször is. De a viselkedésed visszatartott. És a nem-baleseted kapcsán is akartam veled beszélni. De te elküldtél. A legnagyobb fájdalmat okoztad akkor este. Azután azon kaptam magam, hogy újra a droghoz és a piához nyúlok. Aztán amikor elindultunk ide, az úton szükségem volt új adagra. De nem volt lehetőségem bevenni. És utána sem. Akkor, amikor pánikrohamot kaptam a hotel előtt, az nem a tömeg miatt volt. Hanem azért, mert addig nem vettem be egy tablettát sem.

Megdöbbentem. De mielőtt megszólaltam volna –legalábbis próbáltam volna összegyűjteni kavargó gondolataimat -, újra megszólalt.

- De azóta nem vettem be egyet sem. Rájöttem, hogy ha velem vagy nincs szükségem ezekre. Amikor szakítottam veled a zaklató miatt, újra kísértésbe estem. De nem vettem be, mert tudtam, hogy fájdalmat okoznék neked. Féltem, ha a tudomásodra jut, véglegesen és visszavonhatatlanul megutálsz. Ezért megsemmisítettem egy zacskónyi adagot. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy van másik zacskó.

De Selena. Kérlek, higgy nekem. Már nem élek ezekkel. Van, hogy kísértésbe esem, de nem veszem be őket. Amióta mellettem vagy, nincs szükségem rájuk. Mert melletted megtalálom azt a nyugalmat és boldogságot, amit ezer tablettával sem tudnék elérni. Te lettél a drogom, amire rászoktam és szükségem van rá. Követtem el hibákat. Többször éltem ezzel a szarral, de már régóta nem. Amióta mellettem vagy.

Csak kérlek, ne menj el. Ne hagyj itt – szeméből egy könnycsepp csordult ki és folyt végig arcán.

Több percig nem szóltam. Emésztettem mindent, amit mondott. De ő félreérthette a hallgatásom, mert egyet hátrébb lépett. Az ágyra dobott zacskóra néztem. Odaléptem és a kezembe vettem. Nem tudtam, hogy lehet az ilyet megsemmisíteni, ezért csak a kukához mentem és beledobtam, majd újra Zayn elé léptem. Olyan közel hozzá, hogy mellkasunk összeért.

- Ígérd meg, hogy bármi történik, többet nem veszel be semmilyen drogot! – Néztem szemébe, mely még mindig könnyeitől csillogott.

- Megígérem – bólintott. Elmosolyodtam. Kezeimet arcára tettem és lábujjhegyre álltam. Mosolyogva nyomtam ajkaimat az övére. Megdöbbent, de viszonozta csókom. Kezei pár pillanattal később a derekamat ölelték körbe, hogy még ennél közelebb húzzon magához. Megszakította csókunkat. Kissé eltávolodott tőlem, hogy összekapcsolja tekintetünket.

- Ugye nem csak emiatt vagy velem? Hogy ne nyúljak többet azokhoz? – Kérdezi halkan, félve a választól.

- Nem. Azért vagyok melletted, mert teljes szívemből szeretlek – súgtam mosolyogva. Láthatólag megkönnyebbült, majd újra magához húzva csókolt meg.