"Mindig"
Felébredtem. Körbe sem néztem hol vagyok. Nem érdekelt. Csak azt éreztem, hogy valami puhán fekszem és valaki fogja a kezem. De nem nyitottam ki a szemem, hogy megtudjam ki az. Csak néma akartam maradni. Egy semmi.
- Selena. Tudom, hogy felkeltél - jött a kissé megrovó, de aggodalommal telt hang. Rögtön felismertem, de továbbra sem nyitottam ki a szemem. Hát miért nem érti meg? Miért nem érti meg, hogy nincs értelme kinyitnom, hiszen így legalább azt láthatom, amit ha kinyitom, nem látnám?! Most Zayn mosolyog rám. De ha kinyitom ez eltűnik. És rákényszerít arra, hogy rájöjjek az a valóság és nem ez. De erre még nem voltam készen. És nem is akartam.
- Selena, az Isten szerelmére! - Mérgelődött. - Nyisd már ki a szemed! - Parancsolt rám Dylan most már mérgesen. Kinyitottam. Éreztem, hogy még dühösebb vagyok, mint ő.
- Hát nem érted, Dylan?! Nem akarom kinyitni! Nem akarok látni semmit Rajta kívül! Megőrültem? Lehet! De nélküle semmi vagyok, érted?! Felkelt. Rám nézett! Még meg is csókoltuk egymást. Úgy, mint régen! Majd elvesztettem - dühöm elpárolgott és sírtam. Dylan erősen megfogta mind két vállam és megrázott.
- Selena! Térj már észhez! Miről beszélsz?? Zayn jól van. Hát nem érted?! Felébredt és jól van!! - Nézett szemembe. A hazugság jelét kerestem barna szemeiben, de semmi mást nem láttam csak őszinteséget.
- De rosszul lett és az orvos... - súgtam.
- A szíve kissé meggyengült a kóma miatt. És a hírtelennyi felgyorsulás miatt lett rosszul. De kivizsgálták. Minden rendben van. Zayn fel fog épülni!
Csak ültem ott és néztem magam elé. Nem fogtam fel. Dylan újra megrázott. Magamhoz tértem és ránéztem.
- Vége, érted? Vége van, Selena! Zayn velünk tölti a Szentestét.
Zayn velünk tölti a Szentestét. Zayn velünk tölti a Szentestét. Istenem, hát igaz! Vége. Vége a fájdalomnak. Vége a reménykedésnek. Vége a megszűnni nem akaró magánynak. Vége.
- Hol van? - Kérdeztem Dylant. Láthatóan megkönnyebbült.
- A kórtermében - mondta mosolyogva Dylan. Hálásan megöleltem, majd felugrottam az ágyról. Kissé megszédültem a hirtelen felállástól, de nem foglalkoztam vele. Felcsaptam az ajtót és futottam. Felismertem a folyosót ahová kijutottam, hiszen minden nap végigsétáltam rajta könnyeimmel küszködve. Most is így történt, de két jelentős változással: Most futottam sétálás helyett és könnyebb lettem. Az a rettentően nehéz súly legördült rólam. Megálltam az ajtó előtt. Kezemet a kilincsre tettem. De megálltam. Meghallottam azt a hangot. Azt a hangot, ami bizonyossá tette, hogy nem csalódom megint. A szívem szörnyű vágtába kezdett. Kinyitottam az ajtót és kitártam magam előtt. Szemem elé került a kép. A kép, amiért több, mint fél éve imádkoztam minden egyes napnak minden egyes pillanatában. Zayn az ágyon ült és felém fordította arcát. A lágy étcsokoládé megtalálta tekintetemet és össze is fűzte. Kezem lecsúszott az ajtóról, de még mindig csak álltam ott és néztem Őt. Néztem, hogy a megszokott, féloldalas mosoly megjelenik borostás arcán.
- Sel - súgta. Ez elég volt. Odafutottam az ágyához és felém nyújtott karjaiba vetettem magam. Sírtam. Sírtam a gyönyörtől. Újra teljesnek éreztem magam. A szívem újra élénken verte mellkasomat az Ő szíve ütemét követve. Bőröm újra felélénkült az Ő érintésétől. Olyan erősen szorítottuk egymást, mint még talán eddig soha. Éreztem, ahogy fölsőmet markolja úgy húz egyre közelebb magához, noha ennél közelebb már nem is lehettünk volna egymáshoz. De egy csöppet sem bántam a hátamba nyilalló kisebb fájdalmat. Otthon voltam. És tudom, hogy most már ez az érzés sosem fog elmúlni. Éreztem, hogy kissé el próbál lökni magától. Még túl erőtlen hozzá, így messzebb mentem tőle. Szemembe nézett. Éppen olyan könnyes volt, mint az enyém lehetett. Kezeim közé fogtam arcát.
- Ez a valóság - súgtam még mindig picit hitetlenül. Nyelt egyet.
- Igen. Itt vagyok - nézett mélyen szemembe.
- Megígéred?
- Mindig - súgta.
A boldogság szétáradt megfáradt testemen. Oly régen éreztem ezt, hogy szinte leterített. Lehunyta szemét és ajkát kissé kinyitotta. Tudtam mit akar. Azt, amit én is. Amiről több, mint fél éve álmodom. De nem tettem meg. Pedig minden egyes porcikám kiáltozott azért, hogy előre hajoljak és összefonjam ajkainkat. De mégis egy helyben ültem. Mozdulatlanul. Zayn kinyitotta a szemeit. Meglepődés csillant a gyönyörű étcsokoládékban.
- Nem tehetem - súgtam nyelve egyet. Értetlenség és nyugtalanság fogta el. Kissé mocorogni kezdett.
- Már. Már nem szeretsz? - Hangja megbicsaklott. A feltevés, hogy ez eszébe jutott, fájt. De ez össze sem hasonlítható azzal a félévnyi fájdalommal.
- Már hogy ne szeretnélek? - Mosolyodtam el boldogtalanul ezen a képtelenségen. - Szeretlek téged, Zayn Malik. Egy pillanatra sem szűntelek meg szeretni. De nem tehetem. Nem akarlak elveszíteni miatta... - könnyem kicsordult az emlék felidézése miatt. - Legutóbb. Amikor felkeltél ezért lettél rosszul újra. Még egyszer nem akarom azt átélni. Képtelen lennék rá - súgtam magam elé nézve. - Képtelen lennék újra elveszíteni - most már a szemébe néztem. Megértés költözött az arcára. Szomorkásan elmosolyodott. Kezét lassan felém emelte és ujjával végigsimított arcomon. Letörölte könnyemet. Majd keze erőtlenül esett vissza az ágyra.
- Kérlek, Sel. Csókolj meg! Nem érdekelnek a következmények. Erre várok azóta mióta itt fekszem - nézett szemembe.
Elakadt a lélegzetem.
- Hát igaz? Mindent hallottál?
- Igen - bólintott. - És szörnyű volt. Pokolian rossz, hogy nem tudtam viszonozni szavaidat. Hogy nem tudtam azt mondani, hogy ne aggódj, Szeretlek. Küzdöttem. Azért, hogy ezt elmondhassam neked, majd megcsókolhassalak.
Közelebb hajolt. Arca megrándult a fájdalomtól, de nem foglalkozott vele és az ijedelmemmel sem.
- Szeretlek. Szeretlek, Sel - éreztem meleg leheletét az arcomon. Becsuktam a szemem. Szinte már remegtem a gyönyörtől és a boldogságtól. Puha ajkai lassan közeledtek felém. Féltem, tudtam, hogy el kellene távolodnom. De olyan régóta vágytam erre. Számtalanszor álmodtam és képzeltem el ezt a pillanatot. Kikapcsoltam az agyam. Hagytam, hogy az újraéledő érzelmeim vezessenek. Így vártam a már régen érzett mámort. És megérkezett. Ajkai megtalálták az enyémeket. Lehelete az enyémmel keveredett, míg ajkunk összeforrt. Kezeimet mellkasára csúsztattam. Kezem alatt éreztem szíve dübörgését. Elmosolyodtam. Ugyanazt az ütemet verte, amit az enyém. Ezzel a csókkal nem csak ajkaink forrtak össze. Eddig élettelennek hitt szívem összefonódott az övével. Újra. És most azt éreztem, hogy ezentúl mindig is így marad.
Csókunk hosszú volt, szerelemmel és hálával teli. Majd homlokát az enyémnek támasztotta. Mind a ketten kapkodtuk a levegőt. Megijedtem, hogy ebből megint baj lesz, de nem történt semmi. Zayn lehunyta a szemét és mosolygott. Őszintén.
- Emlékszel? - Kérdezte végül szemembe nézve.
- Mire? - Kérdeztem kíváncsian.
- Arra, hogy azt mondtad sosem szeretnél bele egy ilyen balfaszba, mint én.
Elnevettem magam.
- Igen. Te meg azt mondtad, hogy nem várod, hogy ez megtörténjen - súgtam vissza magam előtt felidézve a régi jelenetet.
- Mindketten hazudtunk - mosolygott.
- És milyen jól tettük - nevettem. Ő is nevetett. Majd fájdalmas görcsbe állt az arca. Megijedtem.
- Ny-nyugi - nyögte. - Csak fáj egy picit a hasam.
Fájdalmas arca megrémisztett.
- Idehívom az orvost - álltam fel. De megfogta a kezem. Kissé megmarkolta azt.
- Ne. Már.. Már jól vagyok - küzdött a szavakkal. Keze lecsúszott az enyémről. Felnyögött. Zihált. Szemét erősen szorította össze. Még jobban megijedtem. Adtam egy gyors csókot a homlokára, majd kifutottam a folyosóra. Kissé meglepett, hogy Patricia ott állt az ajtó előtt. Nem is tudtam, hogy bent van. De nem törődtem vele. Orvosért futottam.
Orvossal az oldalamon tértünk vissza. Zayn már kissé jobb állapotban volt. Patricia ott állt mellette, kétségbeesve, tehetetlenül.
Az orvos tette a dolgát.
- Mid fáj, Zayn? - Kérdezte az orvos.
- A ha-hasam - nyögte kissé kinyitva a szemét, hogy az orvosra nézzen.
- Mennyire fáj? Egy tízes skálán - az idegeimen táncolt ez az orvos. Hát nem látja?!
Zayn lassan körbenézett. Szeme észrevett engem. Majd csak utána válaszolt.
- Négy.
Tudtam, hogy csak miattam mondja ezt. Hogy megnyugodjak. És ezt az orvos is tudta.
- Rendben, Zayn. Semmi gond. Ez teljesen normális, hiszen a hasadon lőttek meg. Hirtelen mozdulhattál meg. Kapsz egy kis fájdalomcsillapítót és jobban leszel - mosolygott rá az orvos.
- Nem kell fájdalomcsillapító. Már egyre jobb.
Arca tényleg ezt mutatta. És már görcsössége is enyhült. Talán az én ijedelmem is egy picit.
- Rendben, fiam.
- Mikor mehetek haza? - Kérdezte Zayn már normalizált arccal. Talán színészi képességének köszönhette mindezt. Még mindig nem nyugodtam meg.
- Még pár vizsgálat hátra van. De maximum 1 hét.
- Ma este nem mehetek haza?
- Nem, Zayn. Ne beszélj hülyeségeket - csattantam fel, talán túlzott durvasággal.
Zayn rám nézett.
- Jól vagyok, Sel. És szeretném otthon tölteni a Szentestét. Már ha ez lehetséges - nézett az orvosra. Éppen tiltakozni készültem. De megelőzött.
- Saját felelősségre tenném ezt meg, doktor úr. Holnap már vissza is jövök és bent tarthat addig, amíg szeretne. Csak kérem. Hadd töltsem a családommal és a szerelmemmel a karácsonyt - könyörgött. A szívemet összeszorította a félelem.
- Bajod eshet - súgtam, miközben ráztam a fejem.
- Nem, mert ti ott lesztek velem. És már tényleg jobban vagyok. Csak hirtelen mozdultam. Ennyi az egész - mosolygott. De ez nekem akkor sem tetszett. De sóhajtottam. Mindig megtudott győzni. Elég volt hozzá a szeme és a mosolya. És abban a pillanatban már veszítek is. Mindig.
- Hát rendben. Ha aláírod a papírt, hogy saját felelősségre hagyod el a kórházat tisztában léve a kockázatokkal.
Az utolsó szóra összerándult a gyomrom.
- Fiam... - Kezdett volna ágálni Patricia is. De Zayn leintette.
- Tudom mit szeretnék, anyu. Mindennél jobban szeretném veletek tölteni a Szentestét. Kérlek, értsétek ezt meg.
Pár pillanat után Patricia bólintott. Zayn szeme most rám szegült. Várta a válaszom. Megráztam a fejem.
- Megígérted - nyeltem mélyen szemébe nézve.
Bólintott.
- És soha nem is fogom megszegni.
Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy vesztettem. És bár az eszem ostorozott érte én is arra vágytam, hogy mellettem üljön a kanapén a feldíszített karácsonyfát nézve.
Sziasztok! :)
Hát a részhez sok hozzáfűzni valóm nincsen. De az adatok mutatják, hogy igen csak kevesen maradtunk, de ez érthető. :) Csak meg szeretném köszönni Nektek, akik még felnéztek az oldalra, ha van egy új rész. Hálás vagyok érte! :)
Remélem jól telik a nyaratok! ♥ (:
