Baj van :((

Sziasztok! Szóval az a gond, hogy a gépem teljesen beszart... semmit nem lehet megnyitni  bekapcsolási idő több mint 30 perc kikapcsolni meg egyszerűen nem lehet csak 2 óra múlva reagál rá... Ergo vagy kuka az egész vagy több idő és pénz a megcsinálása... Ez annyit tesz hogy tesóimtól függök, hogy nekik mikor nem kell a laptopjuk... A sírás szélén álltam a mai nap amikor a gépem egyik napról a másikra ezt csinálta... Rengeteg elkezdett/megírott ötleteimet nem tudom megnyitni és a telefonomra vagy a pendrájvomra sem tudom rátenni mivel semmire nem reagál... képzelhetitek... ami még hab a tortán h tényleg nem tudom mikor fogok tudni és milyen időközönként ideülni a laptop elé és írni... De mindent megteszek azért hogy a részek hozását ez ne befolyásolja.. de ha mégis akkor tényleg nagyon nagyon sajnálom és remélem azért nem pártoltok el tőlem... :// 

ui. : a rész talán már ma este fent lesz de ha nem akkor a hétvége folyamán :))

Kata xxx

7. fejezet

Sziasztok Drágák! <3 :)
Hogy őszinte legyen ezt a részt már a hét elején megírtam. Az volt a terv, hogy szerdán teszem fel, csak tegnap fél9-kor dugtam ki a fejem a német könyv mögül... :/ A részhez különösebb hozzáfűzni valóm nincsen :) Az aktuális jelenet feltevése csúszni fog, mert ma irodalmat kell tanulnom és csak arra ugrottam fel, hogy gyorsan feltegyem a részt :)) Remélem rendben vagytok ;) Köszönöm a komikat az előző részhez <3 :) Jó olvasást ;) 

Nagy ölelés, Kata

Azzal a jelenettel kezdtük, amikor Nora belóg az irodába Folt aktáját meglesni. Ezt összesen háromszor vettük fel. Annyira jól ment, hogy nem kellett sokat bajlódnunk vele. Boldognak éreztem magam. Kiegyensúlyozottnak. Aztán jött a fekete leves. A könyvben van egy olyan jelenet, amikor Folt zavarba hozza Norát az osztály előtt. Na ezt eljátszani Zayn-nel... Egyszerűen nem tudtam elpirulni, amikor el kellett volna. Így pirosítót kentek az arcomra. Azt mondta Frank, hogy majd összevágják a jeleneteket. Amikor ezzel is végeztünk (körülbelül hatodjára sikerült is megcsinálnunk) a padba maradtam egy kis ideig. Amikor Zayn-nel egy jelenetet játszunk, abba többször bele kell kezdeni. Egyszerűen nem tudunk egy hullámhosszra kerülni. Ami a munka szempontjából rossz, de amúgy meg nem is akarok. De most a munkát kell előtérbe helyeznem. De egyszerűen nem tudom magam túltenni a dolgokon. Nem tudok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Mert igenis történt... És nem is kis dolog... Valaki meglökte a vállam a vállával. Rögtön Dylan jutott eszembe, de gyorsan ki is vertem a fejemből, hogy az illetőre nézzek. Kár volt.

- Ne lökdöss már! - fújtattam dühösen. Felnevetett. 

- Mert mi lesz? - kérdezte gúnyosan. Nekem sem kellett több. Visszalöktem. Ő is visszalökött és lökdöstük egymást. Aztán beugrott, hogy mit is csinálok. Te jó ég! Ennek véget kell vetnem! Éppen hülyéskedtem Zayn-nel??? Jesszus... Felálltam a padból. Csakhogy egy kéz megragadta a csuklómat és visszarántott a székre. 

- Mit akarsz? - sziszegtem mérgesen. 

- Tudod - nézett szemembe és egy féloldalas mosoly jelent meg arcán. - Már nem kell sokáig az a pirosító az arcodra - kérdőn néztem rá. - Belém fogsz esni és már csak a jelenlétemtől is zavarba jössz.  

- Hah - nevettem fel hitetlenül. - Ezt aztán várhatod apám! 

- Kimondta, hogy várom? De így lesz! - felpattantam a padból. Szembe álltam vele. Kezeimet a padra helyeztem és lehajoltam, hogy szemébe tudjak nézni. 

- Ha te lennél az utolsó srác a világon, akkor sem szeretnék beléd. De figyelj csak! Súgok egy titkot - mondtam, majd még közelebb hajoltam hozzá, hogy a fülébe tudjak suttogni - Tudod... Balfaszokkal sosem jönnék össze. És különben is. Nem vagy az esetem - és ez volt a végszavam. Mint aki jól végezte dolgát, elsétáltam. A hosszabb szünet kikiáltása után az öltözőmbe mentem, ami most egy kisebb osztályterem csak berendezve. Bent volt Andy és Melanie is. Mosolyogva köszöntem nekik, majd leültem közéjük a megmaradt székbe helyet foglalva. A szendvicsemet elővettem - még itt a suliban vettem reggel -, és jóízűen enni kezdtem. 

- Na és hogy tetszik a forgatás kislány? - kérdezte Andy. 

- Nagyon jó. Tényleg élvezem. Sosem gondoltam volna, hogy itt leszek - mondtam lelkesen. - Csak ne Zayn lenne a partnerem - tettem hozzá szem forgatva. Mind a ketten meglepetten néztek rám.

- Nem kedveled? - kérdezte megint Andy. 

- Kedvelem-e? Konkrétan az agyamra megy. Utálom úgy ahogy van - rántottam meg a vállam. 

- Miért? - most Melanie kérdezett. Ő sokkal jobban meg van lepve, mint Andy. 

- Mert egy beképzelt, arrogáns, nagyképű, faszkalap. Egy sztár, aki mindenkit lenéz, mert ő mindenkinél nagyobb és hatalmasabb. Utálom az ilyet - ezek is igazak voltak. De ezeket még el is tűrném. De azt viszont nem fogom az orrukra kötnöm, hogy múltam van a sztárocskával. Ehhez senkinek semmi köze.   

- De iszonyatosan szexy! - vágta rá Melanie. Én csak bólintottam egyet. Nem akartam vitába szállni a kinézetét illetően. Tényleg nem csúnya, de amit már neki is mondtam. Nem az esetem. És nem is a kinézete miatt nem az. Hanem mert tudom milyen. És azért amit tett velem nem tudok rá úgy nézni, mint egy szexy pasira. Dylan. Na ő szexy! Óh istenem, de még mennyire, hogy az!
- Én legszívesebben letámadnám. Bármit megtennék azért, hogy a kamerák előtt játsszam el vele a szerelmes párt. Sőt. Ha a valóéletben is együtt lennénk... - ábrándozott Melanie.
- Hát én nem így vagyok vele. Addig jó, amíg csak a kamerák előtt kell eljátszanunk a szerelmeseket. Neki és nekem is így a legjobb. Nem nagyon kedvel ő sem engem. De ez így van jól - rántottam meg a vállam. Melanie pislogás nélkül meredt rám. Mielőtt mondott volna bármit is, gyorsan visszamentem a terembe, a forgatás helyszínére. Nem volt kedvem vitába keveredni senkivel Zayn miatt. Amikor beléptem egy apróbb meglepetés fogadott. Pár statiszta az asztalon feküdt, míg a párja pedig mellette állt és úgy beszélgettek. Ez nem is lenne fura, ha csak egy párosnál lenne így. De mindenki ebben a pózban van. Aztán leesett. Most vesszük azt a jelenetet, amikor pulzust mérnek. Stella mellém állt. Először vele vagyok egy párban. Zayn majd csak később jön.
Amikor felvettük Stellával a közös jelenetünket ő el is ment átöltözni. Mi pedig kaptunk pát perc szünetet. Én gyorsan átfutottam a szöveget, miközben a vizemből kortyolgattam. Aztán megjelent mellettem Zayn. Fekete inget és fekete farmergatyát viselt. Szemei feketék a kontaktlencse miatt. Haja kócosan, de mégis sok munkának köszönhetően meredezett fején. Akaratlanul is sóhajtottam egyet.
- Gyorsan legyünk túl rajta - motyogtam orrom alatt. Ez az első jelenet, ahol hozzámér és megtörténik az első testi kontaktus. Remek...
- Tessék? - nézett rám.
- Semmi csak haladjunk! - morogtam.
- Mi van? Olyan világfájdalmas képed van! - mosolygott rám.
- Áh csak miattad van. Nem is kell vele törődni - rántottam meg a vállam. - De nyugi. A kamera előtt le tudom küzdeni a hányingert, amit te okozol - kacsintottam, majd újra az asztalhoz álltam. Egy kis idő után ő is követett. Amikor mellém ért "véletlenül" meglökte a vállam. Dühösen fújtattam egyet.
- Gyerekes - szűrtem fogaim között.
- Nem én puffogok szinte mindig valami miatt úgy, mint egy gőzmozdony - vágott vissza. Összehúztam a szemeimet. Ő is így tett és farkasszemet néztünk. Ám ezt a kis harcot Frank hangja zavarta meg.
- Készüljetek! - erre én az asztal tetejére ültem, mivel ott volt a helyem Zayn pedig távolabb ment az asztaltól, hogy onnan érkezzen meg. -  Ééééééés... Felvétel! - mondta, én pedig undorból idegesre váltottam az arckifejezésem. Zayn leült mellém. Aztán elmondtuk a szöveget, majd később felfeküdtem az asztalra. Kellemetlenül éreztem magam, mert kiszolgáltatottként kellett feküdtem előtte. Hál' isten sikerült nyugodtságot erőltetni magamra. Amikor Zayn ujjai gyengéden megfogták a csuklómat és ott is tartotta őket egyfajta bizsergés ment a testemben végbe. De tűrtem. Hiszen tűrnöm kellett, pedig legszívesebben felpofoztam volna, amiért hozzám ér, méghozzá ilyen gyengéden. A kamerák megálltak. Zayn pedig elengedte a kezem. Felültem, hogy ne legyek továbbra is fekvő pozícióba előtte. Frank mondta, hogy ezt nem vesszük újra, mert tökéletes lett elsőre is, majd elment, gondolom intézkedni. Én is mentem volna, csakhogy kezem elkapta valaki. Dühösen fordultam hátra.
- Mit akarsz Zayn?
- Amikor megérintettelek. Tényleg gyorsabb lett a pulzusod - nézett rám a győztesek mosolyával. Felhúztam egyik szemöldököm.
- Igen lehetséges. Az undor sok ingert beindít. Így rám jött az az inger, hogy most úgy elfutnék innen. Ezért az adrenalin szétáradt bennem. És ennek következtében gyorsult fel a szívverésem - rántottam vállat.
- Undor? Ingerek? Jesszus. Ennél jobban nem is találhattál volna ki - nevetett ki lazán. Megforgattam a szemem.
- Gondolj amit akarsz Zayn. Körülbelül annyira izgat, mint egy pók a sarokban. Ha a te egódnak így jobb, hát akkor gondold ezt. Csakhogy mind a ketten tudjuk, hogy mi sosem fogunk összejönni. Még barátok sem leszünk. Az is éppen elég nagy teher, hogy a kamera előtt a közelemben vagy.
- Hát nekem sem jó elhiheted. Alig várom, hogy végezzünk a forgatással és elfelejtselek!
- Nagyszerű. Végre valamin egy véleményen vagyunk - csaptam össze a kezem mosolyogva.
- Nem lesz nehéz elfelejtenem téged - nézett szemembe.
- Hát nekem sem téged - viszonoztam szúrós tekintetét.
- Remek.
- Szerintem is - vágtam rá, hogy enyém legyen az utolsó szó.
- Holnap találkozunk
- Ja. Sajnos - dünnyögtem.
- Nem csak te sajnálod! - éppen válaszoltam volna, amikor megjelent Frank.
- Srácok. Innen a stúdióba menjetek! Van egy kis megbeszélni valónk. Az irodámban leszek - jelentette ki, majd ott is hagyott minket.
- Remek. Még ki tudja mennyi idő veled... - forgattam meg a szemem visszafordulva Zayn-hez.
- Nekem mondod? Azt hittem már lehet egy kis nyugtom és nem hallgathatom a fülsértő hangod - nézett megint szemeimbe.
- Én meg tovább nézhetem a tenyérbe mászó képed. Hidd el, hogy ez sem felemelőbb.
- Legalább neked nem csúnyát kell nézned minden nap.
- Igen. Szegény. Akkor ne nézz annyit tükörbe sztárocska! A végén még kiég a retinád a zavaró látványtól.
- Hah. Ez most vicces volt - nevetett fel erőltetetten.
- Ki mondta, hogy viccnek szántam? - néztem rá mosolyogva. Szólásra nyitotta a száját, csakhogy Tom - akivel egyszer eddig sikerült összefutnom - belé fojtotta a szót azzal, hogy a kocsi kint vár ránk, hogy a stúdióhoz vigyen minket.
- Tom! - kiáltottam utána. Ő kíváncsian fordult vissza. - Én sétálnék. Még van egy kis dolgom. 5 perc se az egész. Csak ha már itt vagyok, akkor később nem akarok visszajönni ide - improvizáltam. Amúgy semmi dolgom nem volt. Csak egy kis sétára vágytam, meg nem is volt sok kedvem Zayn-nel végig szenvedni egy 10 perces kocsiutat. Semmi többről nem volt szó. Tom ránézett az órájára.
- Rendben de siess. Frankkel meg majd ezt te beszéled meg - ezzel el is ment. Bólintottam egyet, noha tudtam, hogy már nem látja.
- Milyen elintézni valód van? - kérdezte Zayn.
- Olyan amihez neked semmi közöd - mondtam egyszerűen, majd otthagytam és az öltözőmbe siettem. Bridget eltette a levetett és összehajtogatott ruháimat. Hajamat sima lófarokba kötöttem. Megigazítottam magamon a reggel felvett ruháimat, majd elköszönve Bridgettől elindultam. Amikor kiértem a suliból már senki nem volt az udvaron. Mármint a diákokra értem. Ránéztem az órára. Fél 6. Akkor értem miért kong az ürességtől a suli. Ki maradna az iskolában eddig? Most nem hallgattam zenét séta közben. Hallani akartam a forgalmas utca zajait. A taxisok üvöltözéseit vagy egy-két ember szentségelését, amiért nem tudnak taxit fogni. Ám észrevettem, hogy egy páran megnéznek az utcán. Először nem foglalkoztam vele. Majd amikor már több ember is a normálisnál sokkal hosszabban nézett, kezdtem kellemetlenül érezni magam. Megtorpantam. Végignéztem a ruháimon, hogy nem e foltos vagy esetleg valamikor elszakadt, amikor nem figyeltem. De nem. A ruhám ép volt. Aztán jött a hajam. Rövidebb fürtjeim megint kicsúsztak a gumiból, de semmi extra. Nem kakilt rá egy madár sem a fejemre. Az arcomat is végig tapogattam, de ott sem volt hál' isten semmi kitüremkedés, vagy oda nem illő bukli. A sminkemet gyorsan megnéztem a telefonom segítségével, de az is rendben volt. Így hát fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet az embereknek, vagy hogy mi olyan érdekes rajtam. Így hát tekintetek kereszttüzében égve gyorsabbra vettem a lépéseim. A végén konkrétan már loholtam. A tüdőmet majd kiköptem. Nem ártana reggel vagy délután futni járni, merthogy semmi kondim nincs, ami azért most igen jól jönne, de mindegy. Már a Hydra stúdió előtt jártam. Arra vágytam, hogy a bejáraton belül lehessek. Amikor feltéptem a nehéz ajtót, valaki nagy erővel jött nekem én pedig azzal a lendülettel, amivel elindultam pottyantam a földre. A fenekem fájt az ütés következtében, de egy kéz gyorsan talpra segített.
- Sajnálom, hogy nem figyeltem csak... - és itt megakadtam, mert felnéztem 'akadályom' arcába.
- Szélvészkisasszony. Úgy tűnik mi már mindig így találkozunk - mosolygott Dylan. Elnevettem magam.
- Most nem kaptál el - húztam fel az orrom. Mosolyom elárulhatta neki, hogy igazából nem sértődtem meg.
- Mert most sokkal nagyobb hévvel jöttél nekem. Mi elől futottál? - kérdezte nevetve.
- Inkább mik elől - javítottam ki. Értetlenül nézett rám. - Mindenki... Nem túlzok. Mindenki megnézett az utcán. És hogy ne nézhessenek, inkább elfutottam - magyaráztam meg a heves belépőmet. Ő pedig nemes egyszerűséggel kinevetett. Játékosan a vállába öklöztem.
- Ne nevess! Nem vicces.
- De. Az - nézett rám még mindig nevetve.
- Amúgy mit csinálsz itt? - kérdeztem, hiszen ez a Hydra stúdió.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled - mosolygott. És ekkor megjelent Tom.
- Selena! Gyere, kérlek! Frank már vár - mondta. Bocsánatkérően néztem Dylan kérdő szemébe, majd egy szia után elsétáltam. Egy rövid kopogás és egy "Gyere!" után benyitottam Frank irodájába, ahol Zayn már ott volt. Az iroda hétköznapi volt. Volt egy nagy szekrény tömérdek mennyiségű irat alatt roskadozva. Mellette volt egy fém szekrényféleség, aminek fiókjai kulcsra voltak zárva. Mindegyik zárból egy kulcs kandikált ki. Az mellet pedig egy hatalmas íróasztal foglalt helyet, ami szintén papírokkal volt tele. Az asztalon volt 2 kép Frank felé fordítva, szóval azt nem láttam, hogy kit vagy mit ábrázolhatnak, noha volt egy sejtésem, hogy nagy valószínűséggel Frank családját. Frank az íróasztala mögött a nagy fekete bőrszékében. Zayn pedig háttal nekem ült abba a székbe, ami az íróasztal előtt foglalt helyet. Zayn mellett volt egy üres szék, ami rám várt.
- Bocsánat a késésért. De halaszthatatlan ügy volt - kértem elnézést.
- Most elnézem, de máskor ne késs, ha kérhetem - mondta Frank. Bólintottam egyet, majd helyet foglaltam a székbe. Zayn nem nézett rám, ahogy engem sem nagyon foglalkoztatott a jelenléte.
- Szóval fiatalok - kezdett bele Frank. - Ma délelőtt nyilvánosságra hoztuk, hogy a film készülőben van. Mint ahogy az is napvilágra került, hogy ti vagytok a főszereplők - nézett ránk Frank. Akkor ezért néztek az utcán. Na ez eszembe sem jutott. - De nem csak ezt akartam mondani. Ennél sokkal fontosabb dologról van szó - fordította komolyra a szót. Én pedig kíváncsian vártam a végeredményt.

Dylan O'Brien

Mit szólnátok, ha csinálnék egy facebook csoportot? És akkor ott mint a két blogom friss részei fent lennének, tehetnétek fel kérdéseket stb... :) Ez csak egy ötlet :) És akkor talán megtudnám, hogy mennyien vagytok :)

6. fejezet

Sziasztok drágák! :) <3 
Egy kicsit lesérültem a napokban így volt időm megírni egy szintén hosszú részt. :D Köszönöm a 13 rendszeres olvasót és az oldalmegjelenítések száma is sokat jelent :)) Na meg persze a kommentek is *-* <3  A jelenetek oldalt rendszeresen frissítem úgy ahogy a történetben veszik fel a jeleneteket :)) Remélem jól telt a hetetek és a félévivel is megvagytok elégedve ;) :D 

Nagy szeretés, Kata

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Bosszúsan túrtam ki a párnám alól, majd meg sem nézve, hogy ki hív felvettem.
- Igen? - kérdeztem morgó, kómás reggeli hangon.
- Szia Selena. Frank vagyok. Az a változás van, hogy reggel 7-kor nem a stúdióban, hanem a suliban találkozunk. Kicsit előbb kezdünk, hogy elkerüljük a diákokat. És azzal, hogy egyenként megyünk be, a figyelmet sem hívjuk fel annyira - hadarta gyorsan. Felültem az ágyban.
- Miért? - bár sejtettem, hogy ki miatt.
- Zayn nem szeretné, ha megismétlődne a tegnapi.
- Értem. Akkor ott leszek - köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Most kiakadhatnék emiatt, de nem teszem. Tegnap tényleg nagyon mérges volt a sikítozó lányok miatt... Talán nem is szereti ezt a felhajtást, vagy már idegesíti ennyi év után. Az órára néztem. Kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy másfél órám van odaérni a sulihoz. Gyorsan neten megnéztem, hogy az iskola pontosan melyik utcában van. Gyorsan egy cetlire ráfirkantottam a címet, majd a fürdőbe siettem. Elvégeztem a megszokott dolgokat, majd a szekrényemhez rohantam. Kikaptam egy rövid farmergatyát és egy amerikai zászlós fehér lógós toppot. Egy egyszerű kontyba kötöttem a hajam a fejem búbjára. A rövidebb tincseim - anya szerint babahajak -, rögtön kicsúsztak a kontyból, de most nem tudtam ezzel foglalkozni. Gyorsan felvettem a fehér magasszárú tornacipőmet. A fejem búbjára toltam a napszemüvegem elköszöntem Marthatól, aki a konyhában volt és már kint is voltam a bejárati ajtó előtt. Bezártam magam után az ajtót. Aztán leesett, hogy nem hoztam a táskám, mivel nem tudom hova tenni a kulcsomat. Mérgesen fújtattam egyet, miközben kinyitottam a zárat és a szobámba szaladtam. Az ágyamról felkaptam az odadobott táskát a vállamra tettem és másodjára, de most már tényleg elindultam. Emlékeztem, hogy két utcával arrébb van egy Starbucks kávézó. Bementem a bejáraton és meglepődtem. Elég kevés ember volt, ahhoz képest, hogy mennyire híres ez a kávézó. Aztán ránéztem az órámra, ami 6 órát mutatott. Már értettem, hogy miért vannak kevesen. Az emberek még csak most ébredeznek. 7-re kell a suliba beérnem ezért eldöntöttem, hogy inkább sétálok. Nem költök taxira, amikor sétálva gyönyörködhetek a napfelkeltében. Sorra kerültem. Egy csokis cappuccinót kértem. Amikor fordultam hátra, hogy félre álljak, valakibe elég erősen beleütköztem. Ha nincs a pult mellettem, biztos seggre esek. De igazából nem is a pultnak köszönhetem azt, hogy épségben megúsztam az ütközést. Két kar fogta meg a derekam és állított megint egyenesbe. Döbbenten néztem fel. Egy barna hajú, barna szemű srác állt előttem, aki még mindig fogta a derekam, noha már rég függőlegesben voltam. Felnéztem rá. Sötétbarna szemeiben elvesztem. Egyszerűen magába szippantott. Aztán rájöttem - kitudja mennyi idő után -, hogy meg kéne szólalnom.
- Öhm... Sajnálom. Nem figyeltem - mondtam zavartan, az idegen szemétől még mindig nem szabadulva.
- Semmi gond - hangja mély volt, de mégis lágy. Zene füleimnek. Aztán éreztem, hogy derekamat továbbra is fogja. Na, nem mintha bántam volna. Aztán egy köhögés hallatszódott mögöttünk. Mérgesen néztem hátra az illetőre, aki megtörte a pillanatomat, amit az idegen sráccal élvezhettem.
- Inkább kint folytassátok az enyelgést. Sokat várunk a kávénkra - dünnyögte egy pasas. Kijelentésétől zavarba jöttem. Elmakogtam egy bocsánatot, majd kiléptem a sorból és a másik pultnál vártam, hogy meghalljam a nevem. Pár perccel később a srác mosolyogva állt meg mellettem. Ő is az italára várt. Nyeltem egyet, majd megszólaltam.
- Köszönöm, hogy megfogtál. Ha te nem vagy biztos elesek - mosolyogtam zavartan.
- Semmi gond. Szívesen tettem - legyintett.
- Figyelj. Lehet, hogy fura lesz amit most kérdezni fogok. De nem ismerlek valahonnan? Mert nagyon ismerős vagy, csak hirtelen nem tudlak hova tenni - húztam el végére a számat. Felnevetett zavarodottságomon. Amikor már válaszolt volna, meghallottam a nevem. Elfordultam a sráctól és átvettem a forró csokis csodámat. Arcomhoz emeltem a poharat, hogy bele tudjak szippantani a finom illatba, mert még olyan meleg, hogy ha meg is kóstolnám a nyelvem leégetném.
- Selena - hallottam meg ismét a nevem, csakhogy ez nem monoton hang volt. Hanem egy gyönyörű, mély baritonú dallam. A srác felé fordultam. - Nagyon szép neved van - mondta kedvesen, mire én lehajtottam a fejem lányos zavaromban. A srác is megkapta a kávéját, így megtudtam a nevét. Dylan.
- Jössz? - biccentett fejével a kijárat felé. Bólintottam egyet és elindultam. A kávézóban egyre többen voltak, de még most sem nevezhető tömegnek a bent lévő emberek száma. Amikor kiléptünk a friss meleg levegőre, szippantottam egy nagyot, hogy tüdőm megteljen a kellemesen meleg levegővel.
- Merre mész? - kérdezte Dylan.
- Az iskolába - mondtam. Nem akartam neki elmondani, hogy éppen forgatni megyek. Nem tudhat róla.
- Értem. Én dolgozni megyek - húzta el egy kicsit a száját. Mintha tartana valamitől.
- Értem - bólintottam. És akkor beugrott, hogy honnan ismerős.
- Jahj istenem, csak ne kezd egy sikítani, légyszi - nézett rám könyörgően és a hatás kedvéért még az ujjait is imára fűzte. Kétségbeesésén felnevettem.
- Nem fogok sikítani. Pedig szeretem a sorozatot amiben játszol - mosolyodtam el kedvesen. Belül majd megőrültem. Hiszen imádom a Teen Wolf című sorozatot. És ő benne a kedvencem. Hogy a fenébe lehet, hogy nem ugrott be először, hogy honnan ismerem? Jesszus Selena... Ásd el magad...
- Huh köszi - fújta ki a bent tartott levegőt megkönnyebbülten. - Tehát, akkor szereted a Teen Wolf-ot? - húzogatta "csábosan" szemöldökeit. Elnevettem magam.
- Igen - válaszoltam még mindig nevetve, mert szüntelenül húzogatta a szemöldökét. Én pedig bandzsítottam és kinyújtottam a nyelvem, hogy ne csak ő nézzen ki nemnormálisnak. Ő is felnevetett az én hülyeségemen. Aztán eszembe jutott valami. Az órámra néztem. Fél 7-et mutatott.
- Basszus elkések - mondtam ki hangosan.
- Még csak fél 7. Mikor kezdődik neked a tanítás? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Öhm - sosem voltam jó a hazugságban, de az improvizáció jól megy. - Az osztályfőnököm behívott, mert azt mondta, hogy nagy szüksége van rám. Gondolom megint valami osztályi marhaságot kell megcsinálni - forgattam meg a szemeim.
- Elvigyelek? - kérdezte kedvesen és a háta mögötti autóra pillantott. Követtem a tekintetét és egy egyszerű fekete nemtudommilyenmárkájú autó állt a parkolóban, ezek szerint rá várva.
- Nem. Nem kell köszönöm- utasítottam el kedvesen. - A séta híve vagyok.
Ránézett az órájára, majd elmosolyodott.
- Ha nem bánod, akkor veled mennék. Rám is rám férne egy kis mozgás.
- Kétlem - csúszott ki a számon. Furcsán nézett rám.
- Mármint. Nem arra értettem, hogy nem jöhetsz velem. Vagyis. Csak... Szóval arra céloztam, hogy gondolom mozogsz így is eleget. Mert nem vagy nyurga. Úgy értem... Mármint nem beszólni akarok csak.. Fúh. Szóval érted. Ugye? - néztem rá teljesen zavarban. Gratulálok Selena! Ennél idiótább már nem is lehetnél. Gagyogásomon felnevetett. Remek. Ha lehetséges, akkor még jobban elpirultam. De ez a nevetés nem volt lenéző. Kedves volt. És nevetése dallamára én is elmosolyodtam. Olyan aranyos nevetése van. És a kis nevető ráncok a szájánál és a szeménél. Elképesztő mennyire kisfiúsan aranyossá varázsolja az arcát.
- Értem. Na gyere - mondta még mindig halkan nevetve és elindult. Pillanatok alatt összekaptam magam és mellé léptem.
- Szavad megkérdeznem, hogy milyen Selena vagy?
- Underwood. Selena Underwood - mutatkoztam be hivatalosan is.
- Én pedig Dylan O'brien. És hova valósi vagy? Mert érződik a beszédeden, hogy brit vagy - nézett rám kíváncsian, miközben mentünk előre és néha-néha belekortyolunk az italunkba.
- Bradfordi vagyok. Egy munka miatt jöttem ide.
- Milyen munka? Nem suliba jársz?
- Igazából magán tanár fog tanítani. A munkám pedig... Szóval nem hiszem, hogy még beszélhetek róla bárkinek is - mondtam félénken.
- Jesszus? Ugye nem bankrabló vagy? Vagy a maffiának dolgozol? - kérdezte, noha látszódott az arcán és a hangsúlyán is érződött, hogy nem nagyon tudja ezeket elképzelni rólam.
- Hát ha már így is kitaláltad... A városi maffia fejének vagyok a lánya. Azért éltem Bradfordban, hogy ne tudódjon ki a kilétem. De kitudódott, mert majdnem elkaptak a zsaruk egy-két dolog miatt. Ezért jöttem vissza ide apámhoz. Itt vigyáznak rám az emberei - mondtam természetes hangon. Dylan pedig megtorpant és megütközve nézett rám.
- Tessék?
- Például - néztem körbe - Látod azt az alakot, aki ott a padon olvas? Vagy a hajléktalant az út másik oldalán, aki pénzt kér? És azt a hapsit, aki 2 kutyát sétáltat? - kérdeztem. Ő körbenézett és szemei kiszúrták az általam kiválasztott embereket. Bólintott. - Ők a testőreim. Valahol a ruhájuk alatt elrejtve legalább 3 pisztoly lapul - rántottam meg a vállam. Dylan nyelt egy nagyot. - De ne aggódj. Kétlem, hogy megölnének. Mondjuk, ha hallják, amit beszélünk, akkor lehetséges - "gondolkoztam el". Dylan arckifejezését nem lehet leírni. És nem is lehetett kibírni röhögés nélkül. Hangosan nevettem fel. A könnyeim hulltak és a térdemet csapkodtam. Aztán leeshetett neki, hogy szívattam, mert keresztbe tette a kezeit mellkasa előtt és felhúzta az orrát.
- Ez nem volt vicces - mondta sértődötten.
- Jó ne haragudj. De nem hagyhattam ki - mondtam még mindig fulladozva a nevetéstől, amit próbáltam elfojtani, természetesen sikertelenül. Ő sem bírta sokáig. Elmosolyodott.
- Akkor is szemét volt tőled - mondta, majd elnevette magát és velem együtt nevetett.
- Tudom. De látnod kellett volna az arcod. Körülbelül ilyen lehetett - mondtam és próbáltam olyan arckifejezést mutatni, amit ő is csinált. Erre még jobban nevettünk.
- Nem fényképezted le ugye? - kérdezte mikor már lenyugodtunk és tovább tudtunk indulni.
- Sajnos nem. Életem végéig bánni fogom - húztam el színpadiasan a szám.
- Na jó. Akkor így - mondta, majd hirtelen elém lépett. Átkarolta a térdemet, majd lendített rajtam egyet és a vállára kerültem. Hangosan nevettem.
- Tegyél le te hülye! - könyörögtem, miközben finomat ütöttem hátát. Aztán elkezdett forogni. - Kihányom a kávémat! - most már sírtam a nevetéstől.
- Kérj bocsánatot! - kiabálta és még most sem állt meg.
- Soha! - nevettem.
- Te akartad! - válaszolt, majd gyorsabb tempóra váltott.
- Jó, jó! Sajnálom - nyögtem.
- Nem hallom jól. A szél a fülembe csap. Hangosabban kérlek!
- Sajnálom, hogy megszívattalak! - kiabáltam torkom szakadtából. A körforgás megállt körülöttem. Óvatosan a betonra állított. A világ újra megfordult velem és bele kellett kapaszkodnom. Ő csak nevetett rajtam. Amikor visszanyertem az egyensúlyom a vállába öklöztem.
- Idióta! - forgattam meg a szemem mosolyogva. Ő finoman meglökte a vállával a vállamat. Én visszalöktem, ezért kialakult köztünk egy kis csata, amit a telefonom hangja tört meg. Frank neve villogott a képernyőn. Gyorsan az órára néztem.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Hol a fenében vagy? - kérdezte ideges hangon.
- Háromnegyed 7. És 7-re kell bent lennem. Odaérek - mondtam nyugodt hangon.
- Úgy is legyen Selena. De siess! - ezzel kinyomta. Fújtattam egyet. Ez is mind Zayn és a hisztijének a hibája.
- Ne haragudj Dylan, de én szerintem most futok. Örülök a találkozásnak - hadartam, majd már készültem elsietni. Csakhogy egy kéz megállított.
- Legalább a telefonszámodat add meg! - nézett szemeimbe.
- Ha a sors azt akarja, hogy még összefussunk, akkor összefogunk. És majd akkor a telefonszámom és a lakcímem is megkapod - mosolyogtam. Döbbenten nézett rám, de nem engedtem szóhoz jutni. Nyomtam egy puszit az arcára, majd elszaladtam.
7 óra előtt 6 perccel értem a sulihoz. Természetesen mindenki ott volt. Egy valakit kivéve. A sztárocska hiányzott. Miközben vártunk rá, ráültem az egyik pad tetejére és Stellával beszélgettem. Zayn 7 után pár perccel jelent meg. Amikor át is öltöztették - én már hál' isten kész voltam -, akkor odalépett mellém.
- Na mi van sztárocska? Derogált hamarabb felkelni? Pedig mindenki miattad kelt fel előbb - mondtam gúnyosan.
- Na mi van csúnyácska? A szép külsődet otthon hagytad? Ja várj. Neked nincs is olyan - kacsintott rám egyet, majd lazán elsétált mellőlem.
- Ez most vicces volt! - kiabáltam utána. - Faszkalap - dörmögtem az orrom alatt. Még Melanie javított a sminkemen, Andy igazított a hajamon, aztán kezdődhetett is a forgatás.

5. fejezet

Sziasztook Olvasók! <3 :)
Hát itt is a rész. Sajnálom hogy ennyit kellett várni rá. Csak a fáradság és úgy minden megakadályozott abban, hogy egy pillanatra is leüljek és írjak. De ma megszületett ez a rész, ami 8 oldalnak felel meg a Worldben. :)) Remélem a hosszúságával kiengesztellek titeket. :) Az életem is rendszertelen ezért a részek hozását sem tudom rendszerezni... Mindig a tanulnivalótól és más dolgaimtól függ, a részek érkezése. Ha hétköznap nem is fog sikerülni, de hétvégén mindig fogok hozni részt. :) Jó hétvégét! <3 :)

Nagy szeretés, Kata xx

A napok iszonyat gyorsan teltek. Nessa többször elment a stúdióba a papírokat és mindent elintézni a forgatással kapcsolatban. Én addig pedig minden egyes nap a forgatókönyvet bújtam. Megtanultam a szövegemet és a tükör előtt el is játszottam őket. Ez ment 2 hétig, mivel ennyi időt kaptunk a szöveg betanulására. Meg gondolom ez alatt a 2 hét alatt mindent elintéztek, ami a munka kezdéséhez kell. Nessa minden este számon kérte tőlem, amit az nap tanultam. Jól mentek a jelenetek és a szövegben sem hibáztam egyszer sem, így teljesen meg volt velem elégedve. A forgatás kezdete előtti este hamar elaludtam. Kimerült voltam. Inkább agyilag, mint fizikailag fáradtam el. Hajnalban, pontosabban hajnali fél 3-kor kidobott az ágy. Úgy tűnik már az álmok világába sem menekülhetek. Ott is egy barna szempár néz vissza rám, ami idegesít és iszonyatosan zavaró. Próbáltam szabadulni a gondolattól, hogy még az álmomba is ő van, ami nem új dolog. Csakhogy most, amikor felébredtem nem kapkodtam a levegőt, nem volt könnyes az arcom és nem is ordibáltam. Legalábbis szerintem, mivel Nessa nem jött be. Nyugodt voltam, ami nyugtalanító. Eddig, akárhányszor, amikor az álmaimba nézett rám az a barna szempár és a hozzá tartozó arc, sosem keltem nyugodtan. Sóhajtottam egyet. Felvettem a szívecskés pihe-puha köntösöm , majd a hozzá tartozó mamuszt húztam fel lábaimra és a konyhába csoszogtam. Az éberség és Zayn miatt, már nem tudtam volna visszaaludni. Így felültem a konyhában lévő pultra egy hideg, de annál finomabb kakaó bögrét szorongatva. Két dolog foglalkoztatott igazán és talán ezeknek is köszönhetem azt, hogy fent vagyok a pihentető alvás helyett. Ez a kettő nem volt más, mint az álom és a ma kezdődő forgatás. Már jó ideje nem álmodtam rosszat, legalábbis nem egy fiú főszereplésével. De az a legfurcsább, hogy most sem volt rossz ez az álom. Mármint rossz volt, csak nem rémálom. Az álmomban azt a fiút csókoltam, akit mindennél és mindenkinél jobban gyűlölök. De mégis. Az álmomban szerelemmel teli néztem kissé mindig borostás arcát, míg ő ugyan ilyen érzelmekkel teli nézett vissza rám. A csók, pedig... Az pedig gyengéd, simogató volt. Szerelmes. Nem tudom hova tenni ezeket. És azt sem tudom, hogy ennek mi a jelentése, ha egyáltalán van neki. Én nem szeretem, nem csókolnám meg -csak a kamerák előtt, de azt muszáj -, és nem ölelném olyan ragaszkodóan, ahogy az álmomban tettem. Talán az elmém szórakozik velem. Úgy gondolja, hogy megpróbál összezavarni. Csakhogy én nem engedem. Valaki azt mondja, hogy az álmok rejtett, mélyen eltitkolt vágyainkat tükrözik. Ezt többszörösen megcáfoltam. És ez is bizonyíték, hogy ez az állítás hülyeség úgy, ahogy van. Hiszen az álmomban többször át kellett élnem azokat a dolgokat, amiket valójában átéltem. Az álmok valakiknek mentsvár, valakiknek pedig maga a pokol. Én az utóbbiba tartozom. Hiszen nem segített abban, hogy továbblépjek. Nem engedte, hogy megpróbáljam elfelejteni az egészet. Nem csak a nappalaim nem voltak nyugodtak, de az éjszakáim sem voltak felemelőek. Nem adta meg a menekülés lehetőségét. Egy pillanatra sem feledkezhettem meg a történtekről. Most, hogy újra megjelent, azt a nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot, amit sok időmbe telt megszereznem, újra elveszthetem. Leborítja azt a kemény és vastag falat, amit az emlékeim köré építettem. De erősnek kell maradnom. Nem engedem, hogy újra szenvedjek. Hogy visszakerüljek abba az állapotba, ahol voltam és nagyon nehezen léptem ki onnan. Az életem nem fenékig tejföl, de most ezzel a lehetőséggel, amit kaptam, talán minden megváltozik. És remélhetőleg a jó irányban, bár ez mind tőlem függ. Ezekkel a pozitív és ösztönző gondolatokkal nyugtattam le magam. Nem tudom milyen lesz a forgatás. Nem tudom, mire számítsak ezzel kapcsolatban. De azt tudom, hogy minden félelmemet, aggályaimat és bizonytalanságomat félre fogom tenni, hogy mindent beleadjak a szerepem eljátszásába. Rengetegféle képen elképzeltem a mai nap folytatását. Amikor éppen további elképzelések keringtek a fejemben Nessa hangjára robbant szét a gondolatmenetem.
- Jó reggelt - csoszogott és fáradt mosolyt eresztett meg. Még sosem láttam így. Ő is mamuszban és köntösben sétált a kávéfőzőhöz, hogy az éltető italhoz jusson. Haja kócos volt, szemei kipihentek, de mégis kissé kómásak voltak. Egy deka smink sem volt rajta. Amúgy sem szokott sok, de azért napközben mindig tökéletesíti arcát a szépítő eszközökkel. Elképesztő volt, hogy ilyen reggeli állapotban is mennyire gyönyörű. Tudom, fura, hogy lány létemre ilyet mondok. De Nessa nagyon szép arccal és jó alakkal rendelkezik. Kora meg sem látszik rajta. Ráncai vannak, de a szeménél és azok is alig észrevehetőek.  Elmosolyodtam, amikor zavartan túrt bele kócos hajába.
- Jó reggelt - köszöntem én is. Aztán rájöttem, hogy illetlenül még mindig a pulton ülök, ezért gyorsan leugrottam róla. Az üres bögrémet a mosogatóba tettem. Zavartan néztem Nessára.
- Mennyi az idő?
- Reggel fél 6. Menj készülődj aztán lassan indulunk - simított végig anyáskodóan az arcomon, amivel megmosolyogtatott. Egy reggeli puszit nyomtam arcára, majd a szobámba siettem. Fél 6. Hm. 3 órán keresztül ültem a pulton egy bögrével a kezemben és csak merengtem a dolgokon. És ilyenkor jön a kérdés, hogy a kemény pult nem nyomta-e meg a hátsó felemet. A válasz igen. És tényleg egy kissé fájt, mint ahogy a hátam is a görnyedés miatt. Jóleső nyújtózásom következtében itt-ott megroppantak a csontjaim, de ez jó jel. Teljesen elgémberedtem a sok ülés folyamán. Egy egyszerű összeállítást választottam, ami egy piros farmerből és citromsárga csíkokkal ellátott fehér pólóból állt. Hajamat egy egyszerű lófarokba kötöttem piros hajgumimmal. A fürdőben a szemceruzámat kezembe vettem és halványan kihúztam a szemem. Pilláimat megdúsítottam a szempillaspirállal. Ezeknek köszönhetően kiemeltem kék szemem, ami a fényre változni szokott. Van, hogy barnán vagy zöldes színben csillogott. A szememet szeretem magamban. És a hajamat. Ezt a két dolgot. Semmi többet, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok megelégedve magammal. Attól függetlenül, hogy az önbizalmam a béke feneke alatt van 3 méterrel. Amikor elkészültem a konyhában próbáltam magamba gyömöszölni egy palacsintát. Normál esetben akár tízet is megettem volna, de a gyomrom golflabda méretűre zsugorodott az izgalomtól. Kaptam Victortól egy puszit és egy sok sikert ölelést, aztán beültem Nessa mellé a kocsiba. Egész úton be nem állt a szám. Az izgalom olyan adrenalin löketet adott, amivel nem tudtam mit kezdeni. Csak magyaráztam az égről, hogy miért kék, amikor akár lila vagy barna is lehetne. Hogy mi volt az értelme? Hogy lenyugodtam és Nessa a fejét csóválva nevetett rajtam és természetesen az ilyen kérdéseimre nem tudott válaszolni. De ki tudna? Amikor megállt a kocsi a hatalmas épület előtt, aminek a tetején a HYDRA STÚDIÓ felirat villogott, a hasam görcsbe rándult. Kiszálltam az autóból és azon gondolkoztam, hogy még most futok el. Aztán eszembe jutott, amit hajnalban eldöntöttem magamban. Így hát nagy levegőt véve, kihúztam magam és elindultam a bejárat felé. Ami az épület belsejében fogadott, az egyszerűen elképesztő. A díszlet, amik fedett téren játszódnak a könyvben, fel voltak állítva. Nora konyhája úgy volt megcsinálva, ahogy a könyvben is le van írva. Aztán eszembe jutott, hogy a könyvben milyen jelenetek játszódnak abban a bizonyos konyhában... Nem csók. Talán az jobb is lenne. Nem. Annál másabb. A csóknál belsőségesebb dolog történik a konyhában Folt és Nora között, amit nekem is el kell játszanom nem mással, mint Zaynnel. A hasam megugrott a gondolatra. Jesszusom... Hogy fogom tudni eljátszani a szenvedélyes, szerelmes jeleneteket azzal a sráccal, akit utálok? Na most fogok tudni magamnak bizonyítani. Bebizonyítom, hogy erős vagyok és tényleg túlléptem a múlton és tudom úgy kezelni, mint egy átlagos srácot. A másik pedig, hogy ki fog derülni mennyire vagyok jó színész. A többi beltéri helyiséget is megnéztem. Nagyszerűen alakították ki őket, amin én csak tátottam a számat. Aztán megjelent Zayn. Lazán, zsebre tett jobb kézzel sétált. Ő nem nézelődött. Nem érdekelték a díszletek, mint ahogy az sem, hogy mindneki egyenként köszön neki. Senkinek nem köszönt vissza, csak sétált a maga hanyag és nemtörődöm stílusával, míg az arca végig kifejezéstelen maradt. A telefonom SMS-t jelzett így előkaptam a zsebemből, hogy megnézzem. Lola volt az. Azt kérdezte, hogy milyen a forgatás? Öhm. Visszaírtam, hogy még el sem kezdődött, mivel reggel 7 van és hogy majd este többet tudok mondani. Amióta tudja, hogy megkaptam a szerepet teljesen bepörgött. Elhatározta, hogyha híres leszek - kétlem, hogy egy filmtől az lennék, de nem akarom lelombozni -, akkor ő lesz az én személyes sztájlisztom (?). Hát oké. Éppen küldtem el az sms-t, amikor valaki közelről - túl közelről - hozzám szólt.
- Na mi van? Írod anyucinak, hogy mennyire eleged van és haza akarsz menni? - kérdezte Zayn gúnyos hangon. Felkaptam a fejem és barna szemébe néztem.
- Parancsolsz? - húztam fel egyik szemöldököm.
- Már nem csak sötét, hanem süket is - forgatta meg a szemét.
- Sötét és süket? Mi van sztárocska? Ennyire kiismertél volna egy találkozás után? - mosolyogtam. A sztárocska megnevezésre megrándult az arca, ami jókedvre derített.
- Nem azt mondtad, hogy az előtt is találkoztunk már? - most ő húzta fel egyik szemöldökét. A mosolyom lekonyult arcomról.
- Emlékszel? - kérdeztem komoly hangon, de nem válaszolt. Kinevetett, majd lazán elsétált. Annyira ideges lettem, hogy legszívesebben cafatokra téptem volna azt a tenyérbe mászó képét. Amikor utána fordultam, hogy meg is tegyem, egy kéz rántott vissza. Bosszúsan néztem megállítóm felé, aki Nessa volt.
- Ideje Norává válnod - kacsintott, majd elhúzott egy öltöző féleségbe, ahol több ember sürgött-forgott és mindent pakolgattak egyik asztalról a másikra. Amikor beléptünk és észrevettek minket, mindenki mosolyogva köszöntött minket. Bemutatkoztak, de annyian voltak, hogy képtelen voltam megjegyezni az arcokhoz tartozó neveket. Ez olyan, mintha első napom lenne egy suliban. Sok új név és sok új arc. Egy ideig én vagyok a szenzáció. Mindenki velem van elfoglalva, de pár nap után már elmúlik az újdonság érzete és csak én is egy leszek a többi rengeteg arc közül. Csakhogy itt ez nem fog elmúlni. Mivel az a munkájuk, hogy velem foglalkozzanak. Amikor már egy hatalmas tükör előtt ültem egy kényelmes székben és összesen 6 ember foglalkozott velem, akkor kezdtem magam igazán kellemetlenül érezni. Mindenki kérdezett, amire igyekeztem válaszolni, de a végén belefájdult a fejem a sok információba, amit róluk mondtak a megismerkedés céljával. Már azon voltam, hogy felordítsak és futólépésben elhagyjam a szobát, amikor a kezek, amit a hajamat túrták, azok megálltak és eltávolodtak tőlem, míg a sminkesek is készen lettek velem. A sztájliszt a kezembe nyomott egy egyszerűnek tűnő hétköznapi ruhát. Fejemet a tükör felé fordítottam. Ami fogadott meglepett. Szinte semmit nem csináltak rajtam. Azt a sminket, amit én csináltam magamnak a reggel folyamán, lemosták és profibb, de ugyan olyan visszafogottra cserélték. A hajamba tettek halvány vöröses árnyalatot, ami néha előbukkant a fény hatására. A hajam göndör volt, de mégis természetes göndörségnek látszott. Egy-két rejtett, alig látható szeplőm eltűnt. Szépnek éreztem magam, pedig tudtam, hogy nem sokban változtattak rajtam. De a változás így is elképesztő volt. Megváltoztattak, de mégis ugyan olyan maradtam, mint amilyen eddig voltam. Amire észbe kaptam 3 ember maradt az öltözőben. Döbbenten néztem körbe, hogy hova tűnhettek ilyen gyorsan. Na és persze hova.
- Na hogy tetszik kislány? - kérdezte egy kedves hang mellőlem. A hang irányába néztem. Egy férfi állt előttem. Kinézetre 25-30 körül lehet. Haja barnán és precízen lenyalva állt a fején. Szemei barnán csillogtak. Rögtön egy másik barna, ennél szebb barna szempár jutott eszembe, de gyorsan kivertem a fejemből. Arcán pedig kedves mosoly ült. Helyes volt. Az alakján pedig látszik, hogy foglalkozik vele. Nagyon is jól nézett ki. Csak a nevére nem emlékeztem.
- Furcsa, de nagyon tetszik - szólaltam meg végre. Ő bólintott egyet.
- És a sminked is tetszik? - ugrott (?) elém egy lány. Ő szőke, hosszú hajjal rendelkezett és gyönyörű arccal. Szemei kéken és kedvesen világítottak. Alakja úgy tökéletes, ahogy van. Maximum 3 évvel lehet idősebb nálam, talán még annyival sem.
- Az is nagyon szép. És köszönöm, hogy nem kentél rám több kiló sminket - néztem rá hálásan. Ő csak mosolyogva legyintett.
- Nora a könyvben visszafogott. Neked is olyannak kell lenned.
- Te is olvastad a könyvet? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Igen. ÉS imádtam. Ezért is jelentkeztem erre a munkára - válaszolt. Éppen már neki álltam volna kérdezgetni, hogy milyennek gondolja Foltot, hogy képzelte el és hogy hosszan beszélgetésbe kezdjenek a könyvről, de egy hang állította meg ebben. Méghozzá egy dacos női hang.
- Ideje felöltöznöd. Nem fognak rád várni - mondta nekem keményen a szavakat. Meglepett a morcossága, de próbáltam nem magamra venni, noha nem tudom mit tettem, amiért nem kedvel. A még mindig kezemben szorongatott ruhákra néztem, majd felpattantam a székből és kérdőn néztem körbe, hogy hol tudnék átöltözni. Merthogy a szobában nem volt semmi elkülönítő rész. Mivel már mindenki tette a dolgát és nem figyelt rám, ezért próbáltam idióta kalimpálozással a tudtukra hozni, hogy kérdésem van. Természetesen nem mentem vele semmire, csak idiótának éreztem magam. Így hát jobb ötlet híján megköszörültem a torkom. Mindenki abbahagyta amit csinált és rám nézett. A hírtelen figyelemtől és a szituációtól zavarba jöttem, de megembereltem  magam.
- Hol öltözhetek át? - kérdeztem rámutatva ezzel a bizonytalanságomra.
- Édesem nem kell szégyenlősködnöd. Senki nem kíváncsi arra, hogy mi van a ruhád alatt - mondta a 25 éveiben járó goromba nő, aki barna haját kontyba kötötte. Én kétségbeesetten néztem a fodrász, helyes srácra. Ő csak kedvesen elmosolyodott.
- Miattam nem kell aggódnod. Meleg vagyok - villantott egy ezer wattos mosolyt felém. Világ életembe szégyenlős voltam és a testemen voltak egy-két olyan foltok amiket szégyeltem és a múltam juttatták eszembe.
- Értem. De én mégsem szeretnék itt öltözni - hajtottam le a fejem teljes zavaromban. Valaki mérgesen fújtatott. Gondolom a goromba nő lehetett, de nem foglalkoztam vele. Egy kéz fogta meg a karom, amire felkaptam a fejem. A sminkes lány volt az, aki megértően nézett rám. Elhúzott egy kisebb részhez, amit észre sem vettem. Amikor beinvitált oda elfordult és elment. A ruhák, amik egy hosszú álványon voltak lelógatva, eltakartak a szemek elől, noha lehet, hogy azokat a szemeket tényleg nem érdekelte hogy nézek ki. De én mégis a takarás biztonságában éreztem nyugodtan magam. Levettem a saját ruháimat, amit átcseréltem a kapottakra. Egy egyszerű szürke mintás pólóban és egy mintázatlan sötét farmer csőgatyában léptem ki a rögtönzött menedékemből. Amikor kiléptem felém fordították a fejüket. Mindenki elégedetten bólintott egyet. Zavart, hogy még mindig nem tudom a neveket, így esetlenül rákérdeztem.
- Ne haragudjatok, de annyi nevet kellett az előbb megjegyeznem, hogy nem tudom a tiéteket - néztem rájuk szégyenlősen. De senki szemében nem volt harag. Na jó. A banyáéban igen.
- Hát persze. Frank mindig szép színésznőket választ, csak agyuk nem szokott lenni - dünnyögte. Éppen visszavágtam volna, hogy megvédjem magam, de valaki megtette helyettem.
- Elég volt Bridget! Ez az első napja. Most találkozott minden itt dolgozóval. Jó hogy nem emlékszik a nevünkre - védett meg a fodrász.
- Andrew Gilbert vagyok. De hívj csak Andynek kérlek - nyújtott kezet, amit hálásan és mosolyogva fogtam meg.
- Melanie Anderson. Hívhatsz Melnek, mert a Melanie túl hosszú - puszilt arcon kétszer. Bridget felé néztem.
- Bridget Avalone - mondta tömören és kiment az öltözőből. Éppen kérdeztem volna, hogy mi baja, de Andy megelőzött és válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Bridgettel ne foglalkozz. Mindig ilyen. Nem mosolyog egy vicces sem. Nem veled van baja, hanem a világgal.
- Igen, de azt nem tudjuk, hogy miért. Állítólag történt valami az életében, amiért ilyen. Csakhogy senki nem tudja mi az a valami. Csak beletörődik, hogy ilyen és kész. Nem foglalkoznak vele - meséli Melanie. Rögtön megsajnáltam és bűntudatom lett, amiért mogorvának gondoltam. Hiszen akkor biztos valami szörnyűség történt vele, amiért már mosolyogni sem mosolyog.
- Ideje menned. A kamera csak rád vár kislány - kacsintott rám Andy és kitolt a szobából. Hálás voltam neki és Melanienek is. Magabiztosságot erőltettem magamra és elindultam a folyosón, amin Nessa behúzott és el is tűnt. Gondolom dolga van. Amikor kiléptem a folyosóról a nagy nyüzsgés vett körül, ami akkor is amikor beléptem ide reggel. Tényleg. Vajon mennyi lehet az idő? De nem volt időm megnézni, mert egy kér ragadta meg a karom és Frank felé húzott. Amikor eléjük értem - merthogy Zayn is ott volt -, felém néztek mind a ketten. Frank elismerően bólintott.
- Tökéletes - jegyezte meg, miután végignézett rajtam. Zayn csak megforgatta a szemeit. Bosszúsan néztem rá. De Frank nem foglalkozott a mi szemharcunkkal és rögtön belekezdett a mondandójába.
- Történt egy kis újítás. Az osztálytermet nem itt állítjuk fel. Egy iskolába fogjuk forgatni az ottani jeleneteket. Ma az első találkozást forgatjuk, ami Nora és Folt között történik. Bólintottam egyet. Amire feleszméltem már egy autóban ültem Zayn mellett. Nem akartam tudomást venni arról a kis távolságról, ami köztünk volt. Helyette zsebemből előhúztam a telefonom és a fülhallgatóm és kizártam a külvilágot. A sulihoz érve nem az várt, amire számítottam. Azt hittem, hogy a suli üres lesz, amire odaérünk. Csakhogy nem volt az. A diákok az udvaron voltak. Némelyik a sok fekete kocsira kapta a fejét kíváncsian, de volt olyan is aki tovább beszélgetett vagy hülyéskedett a barátaival. Tipikus iskola.
- Frank. Mi ez? Mit keresnek itt a diákok? - kérdezte meg Zayn, ami engem is foglalkoztatott.
- Nyugi. Beszéltem az igazgatóval. Nem fognak zavarni minket. Az iskolának megkapjuk a déli részét, ami már üresen vár ránk - nézett egy pillanatra ránk az anyósülésről, aztán tovább bújta a telefonját. Zayn megrántotta a vállát én pedig bólintottam, noha tudtam, hogy úgy sem látja már Frank. Eltettem a már kivett fülhallgatóm és az iskola udvarát néztem. Voltak akik nagy csoportokba tömörültek és nevettek valamin. De sok gyerek csak egy fa árnyékában ült egyedül. Volt aki könyvvel a kezében, volt aki csak zenét hallgatott, de olyan is volt, akik irigykedve és vágyakozva nézték a csoportba tömörülőket. Én is ilyen voltam. A fa tövében ülős lány, akit mindenki csúfolt. Sóhajtottam egyet, amit Zayn is észre vett. Éppen megjegyzett volna valamit, de a kocsi motorja leállt, mi pedig kiszálltunk. Most már minden diák ránk nézett. Amikor a lányok meglátták Zaynt felsikítottak és futni kezdtek felénk. Láttam, hogy Zayn idegesen pillant Frankre, de egy mosolyt varázsolt arcára és a szaladó, sikítozó lányok felé fordult. Ám biztonsági őrök fogtak körbe minket és taszigáltak valahova. Gondolom a suli déli szárnya felé. Hallottam, hogy mellettem elkáromkodja magát, majd kifúja a levegőt.
- Mi van sztárocska? Zavar a rivaldafény? Hogy lehet ez? - kérdeztem gúnyosan.
- Fogd be! - förmedt rám, nem túl kedvesen. A sikítás ugyan olyan hangos volt, mint az elején. A lányok nem fogytak el, sőt többen lettek.
- Nem tetszik? Pedig hozzá szokhattál már volna - húztam tovább az idegeit, szándékosan.
- Azt mondtam kussolj! - nézett rám dühösen. Hangosan kellett beszélnie, hogy meghalljam. De az is lehet, hogy a düh miatt kiabált.
- Pedig sztárocska ez az arany életed része. Örülj, hogy neked ez megadatott, míg mások erről csak álmodnak - néztem előre.
- Nem tudsz te semmit! - üvöltött rám, ami meglepett. Nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de akkor a sikítás elhalkult és egy épületben találtam magam. Körbenéztem. Tipikus iskola. A folyosón szekrények sorakoznak a diákok cuccaival telepakolva. A folyosó tiszta volt. Gondolom kitakarítottak, mielőtt megérkeztünk. Pillanatokon belül egy osztályterembe találtam magam egy osztálynyi emberrel körülvéve. Statiszták. Ugrott be rögtön. A táblára néztem és oda volt ragasztva egy Barbie baba és a párja Ken is. Meztelenek voltak. Pont úgy, ahogy a könyvben is szerepel. A táblára pedig ezt volt írva: ISTEN HOZOTT AZ EMBERI REPRODUKCIÓ VILÁGÁBAN (SZEX). Felkuncogtam. Pont mint a könyvben. Egy kicsit tartottam attól, hogy sok mindent megváltoztatnak a filmben, de eddig nem csalódtam. Gondolatomat félbeszakította egy férfi. Nem tudtam a nevét, de a mellkasán lévő biléta elárulta, hogy egy Tommal van dolgom. Kitessékelt az osztályból. Frank ott várt rám egy lány kíséretében.
- Selena. Ő itt Stella. Ő fogja játszani Vee-t a legjobb barátnődet. Most pedig a terembe való belépésetek fog következni. Ezt felvesszük, majd jön a Zaynnel való közös jelenetetek - mondta Frank. Bólintottam. - Remélem tudod a szöveget - nézett rám parancsolóan.
- Igen - válaszoltam magabiztosan. Frank bólintott, majd helyet foglalt a neki állított széken a kamera mellett, ami pedig a teremben van felállítva a tábla mellett. Stellára néztem, aki nagyon izgult.
- Ne aggódj. Jó lesz ez. Csak élvezd. Akkor biztos nem lesz baj - simítottam végig kedvesen a karján. Meglepetten nézett rám.
- Te hozzám beszéltél? - kérdezte, mire rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.
- Igen. De ez miért meglepő?
- Mert általában a főszereplők sosem állnak szóba a mellékszereplőkkel és a statisztákkal. Csak a kamera előtt - súgta halkan.
- Hát. Ez lehet, hogy így van. De nekem ez az első filmem. És amúgy sem gondolnám, hogy más ember lennék csak azért mert enyém a főszerep. Ez nem hatalmaz fel arra, hogy lenézzek másokat. Szerencsésnek gondolom magam. Semmi több. És szívesen beszélgetek bárkivel. És nem érdekel, hogy milyen szerepe van vagy milyen nincs - néztem rá őszintén. Elmosolyodott.
- Láttalak játszani. Neked nem szerencséd van, hanem tehetséged - nézett rám. Éppen válaszoltam volna, hogy neki is lehet, ha ő is itt van, de egy felvétel kiáltás nem engedte, hogy megszólaljak.
Stellával hamar összhangba kerültünk. Így két próbafelvétel után élesbe is felvettük a biosz terembe vonuló jelenetet. Amikor ezzel is megvoltunk, akkor egy férfi is kivette a részét. Ő játszotta az edzőt, azaz a tanárt. Amikor a tanárral való "párbeszédem" is lezajlott a felvétel megállt. Kaptunk egy kis pihenőt. Gyorsan beleharaptam a szendvicsembe kettőt és ittam pár korty vizet. Aztán Zayn mellém állt. Egy egyszerű szürke pólót és farmergatyát viselt. Haja fekete volt ami hanyagul állt a fején. Noha sejtettem, hogy sok munka van abban, hogy így álljon. Ami pedig meglepett, hogy ő is kapott kontaktlencsét. Csak az övé feketévé varázsolta pupilláját, míg az enyém pedig szürke árnyalatot kapott.
- Sok sikert csúfság - mondta könnyed hangon. A pumpám az egeket csapdosta.
- Csúfság? - kérdeztem ingerülten.
- Mert nem?
- Nem érdekel a véleményed - szóltam magabiztosan, miközben a szemébe néztem, hogy szavaim nyomatékosítsam.
- Akkor az sem érdekel, ha így hívlak. Ugye? - gúnyos mosoly bujkált szája sarkában.
- Menj a francba! - mondtam dühösen. Felnevetett.
- Már ott vagyok, csúfság - súgta, majd lazán elsétált. Üvegemet a mellettem álló asztalra dobtam mérgemben. Csúfság... Igen így van, de őt senki nem hatalmazta fel, hogy közölje velem és így hívjon. Le kell nyugtatnom magam, hogy ha normálisan akarom eljátszani a ránk váró jelenetet. Mondjuk vonzalmat még nem kell eljátszanom iránta, ami megkönnyíti a dolgot. De azért így sem lesz egyszerű. Kétlem, hogy vele megtalálnám azt az összhangot, amit Stellával. Kifújtam a levegőt, kiengedtem az ökölbe tartott kezem és elindultam az osztály terem elé. Leültem az első padba. Még Stella mellettem ült. De tudom, hogy hamarosan Zayn fog mellettem ülni. A felvétel elindult. Én pedig újra Nora lettem, a suli szürke kisegere, akinek egyetlen egy barátja van, Vee.
A forgatás egész jól ment. Negyedjére Frank is meg volt elégedve mindennel. Fáradt voltam és csak egy forró fürdőre vágytam. Frank még egy szobába tessékelt minket Stellával, Zaynnel és Edwarddal, aki a tanárt játszotta a mai nap. Elmondta, hogy holnap folytatjuk és egyszerre vesszük fel az iskolában lévő jeleneteket. Elmondta, hogy holnap a Hydra stúdiójában találkozunk reggel 7-kor és már jövünk is ide és folytatjuk a munkát. Mindenki tudomásul vette az eligazítást, majd egy fekete kocsiba ültettek. Meg sem álltunk hazáig. Victor várt otthon. Mondta, hogy Nessa még dolgozik, ezért később jön. Én lefürödtem - addig áztattam magam a kádban, amíg a víz ki nem hűlt -, és vacsoráztam Nessa megjelent és ő is leült mellém vacsizni. Mindent elmeséltem neki, ami ma történt, hiszen nagyon kíváncsi volt már rá. Victor természetesen mellettünk ült, hiszen őt is érdekelte az élményem. Miután megvacsiztunk és megbeszéltünk mindent, a szobámba vonultam. Anyuval fél órát, míg Lolával 1 órát beszéltem telefonon. Aztán fáradságra hivatkozva letettem a telefont. Az ágyamba elterülve vettem ölembe a laptopom. Felnéztem Tweeterre. Semmi nem történt, mint ahogy a Facebookon sem. Így kikapcsoltam a gépem, majd átadtam magam a pihentető alvásnak.


FONTOS: 
Ha valakit érdekelnek a jelenetek, amik a könyvben is szerepelnek, akkor az megnézheti. Csinálok egy fület ezeknek a részeknek, ahol elolvashatjátok, hogy tudjátok mi történik.. :) Ha ezt olvasod nem biztos, hogy van még olyan fülecske, mert azt most csinálom... :) De ma már kész lesz. Nem az egész könyvet teszem fel (azt is megjelenítem linkben, ha valaki kíváncsi rá és szívesen elolvasná) hanem csak azokat amik Nora és Folt jelenetei és folyamatosan frissítem. Attól függően, hogy a történetben melyik jelenetet forgatják. :)) 

4. fejezet

Sziasztok tubicáim! :)) 
Megint késtem, amit nem tudok másra fogni csak a lustaságra... ): Szégyenlem is magam érte rendesen... De elkezdődik az iskola, lesz a rohanás meg úgy minden, és akkor nem lesz lehetőségem a lustaságra. :)) Most ezért hoztam hosszú részt, hogy kicsit kiengeszteljelek titeket. :) Erre az évre sok örömöt, boldogságot barátságot, szerelmet és sikereket kívánok Nektek! :) <3

Nagy ölelés, Kata

Frank még maradt, hogy gyorsan letisztázzunk egy-két dolgot. Megbeszéltük, hogy mi lesz a program. A forgatás már holnap reggel kezdetét veszi és meg nem áll a munka, amíg össze nem áll a film. Én ezt teljes izgalomban hallgattam végig és bólogattam. Próbáltam a beszélgetés végéig felnőtt komolysággal viselkedni, pedig belül visítoztam és ugrándoztam. Úgy tűnik ezt tartalékolnom kell hazáig. Olyan extázisba kerültem, hogy az sem érdekelt, hogy Zayn ezt mind unott fejjel hallgatta végig, továbbra is zsebre dugott ujjal. Oké. Tudom, hogy neki már egy csomó filmje van, ergo ezer másik ilyen beszélgetésen átesett már és ez a film is csak egy a sok közül számára. De azért legalább eljátszhatná, ha csak egy kicsit is de legalább érdekli a dolog, ha már akkora színész. De úgy néz ki, hogy ezzel nem töri magát fölöslegesen. Meg amúgy is. Zayn Malikról beszélünk. Bunkónak született, úgy is hal majd meg. Ennyi. Az ilyeneken nincs mit javítani, mert vagy nem tud segíteni rajtuk az ember vagy csak nem engedik. Zayn pedig az utolsó a listámon, akin segíteni szeretnék. Egyáltalán miért is van a listámon? Na mindegy. Frank elköszönt tőlünk a munkára hivatkozva. A terembe egyedül maradtunk Zaynnel. Elindultam, hogy egy szó nélkül távozzak, de Zayn megszólalt.
- Még nem fejeztük be! - hangja parancsoló volt. Már éppen akadtam volna ki, hogy nekem ő csak ne parancsolgasson, de újra megszólalt. - Többet ne beszélj így velem! - nézett rám hidegen.
- Ch. Aztán miért ne tehetném? - kérdeztem mosolyogva. Most nem akartam kiborulni. Megkaptam álmaim szerepét. Nem fogja elrontani ezt nekem senki. Főleg nem ő.
- Mert nem igaz! - csattant fel és ő nem maradt nyugodt. Ezen a kijelentésén felröhögtem, noha nem volt éppen nevetséges a helyzet.
- Nem igaz? Biztos vagy te ebben? - húztam fel az egyik szemöldököm. Előjött a nemtörődöm oldalam. De igazából ez mind színészkedés. A maradandó nyom, az emlékek és az akkori érzések ott kavarogtak bennem valahol jó mélyen, amik még most is nagy fájdalommal járnak. De ha eddig sikerült elnyomnom ezeket az érzéseket, akkor most is menni fog.
- Nem is ismersz! Honnan tudod, hogy milyen vagyok? - na ezen a kijelentésén megdöbbentem. Akkor tényleg nem emlékszik rám? Ennyire nem jelentett neki semmit? Csak egyszeri alkalom volt és kész? Kétlem. Én voltam egyszeri alkalom. Gondolom azóta is már megcsinálta ezt egy párszor.
- Ismerlek Zayn. És tudom, hogy igazam van - hangom nyugodt maradt, kimért. Ami láthatólag idegesítette.
- A média hazudik - sziszegte. Elmosolyodtam.
- Igen általában a média túlzásba viszi. Néha már túlzottan is. De az alapja az igaz. Egy dög vagy! Csak ezt kevesen látják, és még kevesebben tudják rólad - még mindig mosolyogtam és végig barna szemeibe néztem. Álla megfeszült és testtartása is elárulta, hogy mennyire ideges ő valójában. És nem kicsit az.
- Nem tudsz te semmit! - hangja fojtott volt. Látszik, hogy vissza fogja magát.
- De. Sajnos tudok. Pedig sokkal de sokkal jobb lenne az életem, ha csak a médiából hallottam volna rólad - gondolkoztam el. És ez így is volt. Minden más lenne, ha nem ismertem volna meg őt. Ha nem történik meg az a nap és az utána lévő sokadik.
- Nem hiszek neked! - mondta Zayn összezárt foggal. Erre nem szóltam, csak megrántottam a vállam.
- Higgy, amit akarsz Zayn. Nem érdekel - rántottam meg a vállam. - Sajnos együtt kell dolgoznunk, amit el kell fogadnom és neked is. Én miattad fel nem adom ezt a lehetőséget, te meg valamiért nem lépsz ki, pedig tényleg nagyon örülnék neki.  De hát ez van. Egyik jó sincsen, szar nélkül nem igaz? - mosolyodtam el halványan. Zayn nem szólt semmit, mert emésztette amiket mondtam. Én kihasználva az alkalmat el akartam menni innen. Minél előbb. De egy erős kéz fogta meg a csuklómat és tartott vissza. Érintésére összerezzentem, de nem azért mert annyira jól esett...A félelem átjárta a testem. De nem Zayntől féltem. Az emléktől, amit érintése okoz. De próbáltam nem kimutatni érzelmeim és semleges arccal fordultam hátra.
- Mit akarsz? - kérdeztem nem túl kedvesen.
- Na ide figyelj! - csattant fel. És hogy biztos figyeljek rá, még jobban szorította a kezem, ami már kezdett nagyon fájni. - Te egy szerencsés kis csitri vagy, aki véletlenül megkapott egy főszerepet. De te nem fogod elbaszni az én munkámat! Kibírlak, mert muszáj lesz. De velem így nem viselkedsz, mert te senki vagy hozzám képest - sziszegte fogai között.
- Engedj el! - rántottam ki nagy fájdalmak árán a csuklómat, erős markából. Majd - nem törődve a csuklómat égető fájdalomtól - szemébe néztem. - Mondok neked valamit Malik. Azért mert kitudja mennyi pénz van a birtokodba és sok rajongó imád meg oda van érted, az nem jelenti azt, hogy több vagy nálam vagy bármelyik másik embernél. Ugyan olyan büdöset szarsz, mint mindenki más. És lehet, hogy én egy kis csitri vagyok a szemedben, akit azért utálsz, mert nem ájul a lábad elé és nem csókolgatja a lábnyomod. ÉS azért szerintem meg végképp, amiért megmondom a véleményem és te belül igenis jól tudod, hogy mind igaz, amit mondtam rólad. De rá kell döbbenned, hogy ezerszer jobb ember vagyok nálad. És miért? Mert tiszta a lelkiismeretem és nem bántottam senkit, amíg te igen - mondtam kemény hangon. Nem vártam meg a válaszát. Hidegen hagyott. Harmadjára is elindultam, de most szerencsére nem állított meg. Becsuktam magam mögött az ajtót és nagy léptekben kerestem meg Nessát, aki Frankkel beszélt meg valamit. Türelmesen vártam - nem nem váltam az, de a látszat ezt mutatja -, hogy végezzenek. Pár perc múlva ez be is következett, majd Nessa karon ragadott és kiléptünk a nagy épületből. Nessa az autóba kérdezte, hogy milyenek a munkatársaim. Csak tőmondatokban válaszoltam.
- Mi a baj? - aggodalmaskodott.
- Zayn Malik - szűrtem a fogaim között ezt a nevet. Nessa kikerekedett szemmel nézett rám, de rögtön vissza is kapta tekintetét az útra. Nem kérdezte meg, hogy miért. Gondolom otthon akarja megbeszélni, amikor minden figyelmét nekem tudja szentelni. A további utat néma csendben tettük meg. Nekem nem volt kedvem beszélni, Nessa meg nem kérdezett.
- Szóval. Miért utálod ennyire? Azt hittem, hogy örülni fogsz neki - nézett rám Nessa már az ágyamon ülve. Törökülésben ültünk mind a ketten és csak egymásra figyeltünk.
- Miért gondoltad azt, hogy örülni fogok neki?
- Mert a legtöbb tinilány oda van érte - rántotta meg a vállát. - És azért be kell vallani, hogy még így felnőtt fejjel is nagyon helyes gyerek - mosolygott.
- Igen, csak egy tapló - dünnyögtem.
- Miért gondolod ezt? - hangjában semmi megvetés nem volt, csak kíváncsiság.
- Mert ismerem. Régről.
- Tessék? - döbbent meg.
- Egy iskolába jártunk. És olyat tett velem, amit soha a büdös életbe nem fogok neki megbocsájtani - hangomból  magabiztosság és megvetés csengett.
- Mit tett veled Selena? - most már eltűnt a kíváncsi Nessa. Helyét az aggódó édesanya vette át.
- Nem szeretnék róla beszélni. Megbízom benned Nessa, de erről egyenlőre tényleg nem szeretnék mondani semmit - és ez így is volt. Szeretem Nessát, de még egy sajnálkozó pillantásra nincs szükségem. Abból már kaptam eleget.
- Rendben - bólintott, majd halványan elmosolyodott. - De tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Majd ha beszélni szeretnél róla, akkor itt vagyok. Mindig itt leszek - mondta én meg a könnyeimmel küzdöttem. Majd nagy hévvel öleltem magamhoz, erősen. Ő is ugyan ilyen erővel viszonozta gesztusom.
- Köszönöm - súgtam fülébe. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd elenged és kimegy a szobámból, ezzel egyedül hagyva a gondolataimmal. Elterültem az ágyon és a plafont nézve elmélkedtem. Az az éjszaka és az utána lévő napok olyan mély sebet ejtettem rajtam, hogy még évek múlásával sem forrt össze. Még egy kicsit sem. És nem tudok vele mit kezdeni, csak elfogadni és megpróbálni elnyomni az emlékekkel járó fájdalmat. Zayn Malik. Ő az, aki megkeserítette az életem. Miatta vagyok ilyen, amilyen. Miatta nem megyek el bulizni, miatta félek az utcán, sötétben meg főleg. Mindent elrontott! Mert másképp is alakulhatott volna az életem. Normális, vadóc tinikort is élhettem volna és most is élhetnék. De ezt megtagadtál tőlem. Félénk, gyenge lány vagyok, akinek a gyerekkora nem volt jónak mondható. Sőt. Kifejezetten szar volt. És Zayn, részben neki köszönhetem ezeket, ő pedig fel sem ismer. Ami jobb, de mégis feldühít, mert azt jelenti, hogy akkor neki semmit nem jelentett. Nem bánta meg, és annyira nem volt neki fontos, hogy elfelejtette az egészet. És most boldogan éli a saját életét, mintha semmi nem történt volna. Ezért utálom Zayn Malikot! És gyűlölni is fogom amíg csak élek.