49. fejezet

Bál

Mielőtt végleg elhúzódott volna a nyakába vetettem magam. Szorítottam őt magamhoz, miközben a könnyeim szaporán hagyták el szemem és folytak le csupasz vállára. Meglepődött heves tettemen és könnyeimen is, de ugyan olyan erővel szorított, mint én őt.

- Szeretlek – leheltem halkan. Ő nem tudta, hogy mennyit jelentettek nekem azok a szavak, amiket mondott. Most már tudom. Tudom, hogy megbánta. Tudom, hogy nem felejtette el. Tudom, hogy azóta is emészti. Aminek a régi énem örülne, de ez, amelyik szerelmes belé – a domináns részem – el akarta űzni a fájdalmát. Meg akartam menteni őt.

Kissé eltolt magától, hogy letörölje könnyeimet arcomról. Nem tudta, hogy ezek örömkönnyek. A megkönnyebbülés könnyei voltak ezek. Aggódó arcát eltűntettem mosolyommal és szerelmes csókjaimmal. Így, hogy ezt már tudom. Most már az eszem sem küzdött a szívem ellen.

A napok teltek. Már nem volt értelme titokban tartani a kapcsolatunkat. Az utcán nem jelentünk meg egy párként, de a stúdióban és a hotelben sem kellett már bujkálnunk és titkolóznunk. Nem lett volna semmi értelme. De abba maradtunk Frank-kel és a rendőrséggel, hogy fent tartjuk a látszatot. A szakításunk látszatát. Igazából ennek örültem. Így legalább nem néznek ribancnak az emberek, aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar és hónaponta cserélgeti a két fiút, hogy mindkettő az övé maradjon. Ennek a gondolata is elborzasztott, szóval jobb, ha nem történik meg.

- Selena! El kell jönnöd a szalagavatói bálra! – Győzködött hevesen legjobb barátnőm telefonon keresztül.

- Minek, Lola? Miért kéne mennem a bálra? Rajtad kívül senki sem áll hozzám közel és már nem is járok oda.

- De ide jártál. Sokáig! El kell jönnöd!

Fújtattam egyet.

- De nem te választasz ruhát nekem! – Figyelmeztettem. Hangos méltatlankodás volt a válasz.

- Lola. Mindketten tudjuk, hogy te valami habos-babos ruhát aggatnál rám, arra hivatkozva, hogy az életemben csak egyszer van ilyen bálom.

- Ez igaz – vallotta be. Elmosolyodtam.

- Jól van, szivi. Az a lényeg, hogy jössz. Itthon leszel végre! – Kiabált a telefonba. Nevetve tartottam el a fülemtől a telefont, hogy azért a hallásom megmaradjon.

A kiválasztott, gyönyörű ruhámban szépnek éreztem magam. Úgy néztem ki, mint egy visszafogott hercegnő, akinek a ruhája, sminkje és a haja is tökéletes. Egy hercegnő, aki a bálba megy, és abban reménykedik, hogy a filmben látott lábfellibbenős csókot átélhesse. Hát reménykedni mindig szabad, igaz? De ez most jelen pillanatban esélytelen, mivel az én hercegem eltitkolt herceg, akivel nem láthat együtt senki a munkatársakon kívül. Így teljesen irracionális ez az ábránd, de mégsem hülyeség. Beleléptem a türkizkék színű tornacipőmbe, ami illik az ugyan ebben a különleges színben pompázó ruhámhoz. És hogy miért tornacipőt veszek fel a szalagavatói bálomra? Mert nem szeretem a magassarkút, és járni sem tudok benne, vagy ha mégis sikerül, akkor a mozgásom egy pingvinéhez hasonlít. Így inkább nem erőltetem. És amióta a bokám megsérült a forgatáson, anya is belenyugodott a tornacipőimbe. Valami jó is származik abból a fránya sérülésből.

Teljesen késznek nyilvánítva magamat léptem ki a bejáraton. Na de előtte persze átestem az „anyusírvabüszkélkedikmiközbenfényképez” procedúrán. Mint minden normális családnál, ez nálunk sem maradhatott ki. Csak az volt a bibi a dologban, hogy mellettem nem állt egy fiú, akire kínosan és bocsánatkérően néztem volna anyu viselkedése miatt. Az elkészült képeken nem karolta át a derekam senki. Ezekkel az igen nyomasztó gondolatokkal ültem be a kocsiba és indítottam el a motort. Hiányzott Zayn mellőlem. Nagyon. Rossz volt az óceán méretű távolság. De kibírom. Gyorsan túlleszek ezen az egész ereszdelahajamat szarságon. Csak Lola és anyu miatt vagyok itt. Legszívesebben most is ott lennék Coldwater-ben Zayn mellett feküdve a titkos-szobánk padlóján.

Az iskola bejárata előtt toporogva vártam legjobb barátnőmre, aki természetesen késik. De már teljesen hozzászoktam. Csakhogy most ez az ő bálja is. És erről késik? Pedig már 2 hete megvette a ruháját, a hozzá illő cipellőt, kitalálta a haját és a sminkjét is. Én a ruhámat tegnap vettem, anya pedig a délután folyamán rögtönzött nekem egy gyönyörű sminket és hajat. Egyszerű, de mégis gyönyörű.

Több fiú megnézett az évfolyamból, de nem törődtem velük. Nem voltam nagyon senkivel sem jóban, a fiúkat meg kifejezetten gyűlöltem ebben az iskolában. Mindegyiket egytől-egyik. Egy pár lány elém lépett és tették a szépet. De amikor elmondtam, hogy Zayn nem lesz itt, akkor hirtelen fontos dolguk akadt és továbbálltak.

Lola is megérkezett így karöltve, gyomorideggel a hasamban léptem át a tornaterem küszöbét. A helyiség csodálatosan volt feldíszítve. Egy álomszerű világgá alakították a büdös és koszos tornatermet, ahol annyit szenvedtem a tesi órákon, na meg a lelátón…

Gyorsan elhessegettem a rossz emlékeket, és próbáltam élvezni a körülöttem forgó életet. A zene szólt, a diáktársaim táncoltak vagy éppen önfeledten társalogtak a barátaikkal. Voltak, akik asztalnál ülve, vagy éppenséggel egy körben állva tették mindezt.

Felnéztem és a plafonról szívecskék, egy-két csillag lógott. A sok kisebb asztal között egy nagyobb volt elhelyezve, amin egy gyönyörű és hatalmas torta díszelgett. Volt diszkó gömb is, ami mindenféle színbe öltöztette a bálozókat és a falakat is. Egy kis színpad is helyt kapott magának, amin egy helyi banda játszott. Annyira álomszerű volt az egész, hogy egyszerűen nem éreztem magam idevalónak. Nem voltam jóban senkivel sem. Voltak, akikkel beszélgettem időközönként, de Lolán kívül senkim nem volt ebben az iskolában.

Lolával leültünk egy üres asztalhoz, egy pohár punccsal a kezünkben és csak beszélgettünk. Próbáltam úgy tenni, mintha annyira élvezném ezt az egészet, de nem így volt. Akkor meg még rosszabbra fordult a dolog, amikor Adam felkérte Lolát táncolni, aki tőlem kérte az engedélyt. Miért kért tőlem engedélyt? Persze értem én. A barátnője vagyok és nem akart egyedül hagyni. Csakhogy ez a bál nem csak rólam szólt, és tudom, hogy Adam már régebb óta mozgatja dilis barátnőm fantáziáját. Így természetesen boldogan engedtem, hogy kézen fogva sétáljon el a rég áhított fiúval, hogy táncoljon vele. Remélem, egy csók is elcsattan majd.

Ki tudja mennyi idő telt el azzal, hogy csak ültem ott, mint egy darab fűbe száradt kaki. Arra vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek, hogy hazamehessek. Aztán rádöbbentem: Miért kéne megvárnom a végét? Miért ne mehetnék most haza? Dobhatnék egy SMS-t Lolának, hogy elmentem és érezze nagyon jól magát, és hogy holnap mindenféleképpen meséljen. Hiszen ez a bál nem az életem. Maga a suli nem az életem. Én már nem ideje járok, hanem magán tanárhoz. Már nem Bradfordban élek, hanem Los Angeledben. Semmi keresnivalóm ezen a bálon.

Így fogtam magam és felálltam a székről, melynek keménységét a popsim a sok üléstől megszokta. A lépés közben kibukkanó tornacipőm orrát néztem, miközben elértem a bejárat és egyben kijárathoz. A bősz cipőnézésem következtében nem néztem felfelé, így nem láttam a magam előtt lévő emberkét, akinek szerencsésen neki is mentem. A földön végeztem volna, ha egy erős kar nem kap utánam és nem fog meg a derekamnál fogva. Felnéztem a megmentőmre, bár már tudtam ki az. Éreztem.

A gyönyörű étcsokoládébarna szemek rabul ejtették az enyémeket. A szívem úgy gondolta, hogy sokkal gyorsabban kezd verni, ezzel a véremet felhevítésre és gyorsabb áramlásra bírva.

-Mit csinálsz itt? – Kérdeztem akadozva.

Nem válaszolt, csak féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd megfogta kezem, míg másikkal derekamat karolta át, hogy elinduljon velem oda, ahonnan pár perccel ezelőtt távoztam. Természetesen megjelenésére mindenki felkapta a fejét, de Őt ez nem érdekelte, mert a parkett közepére vezetett és szembe fordított magával.

-Táncolsz velem? – Súgta a fülembe, fölöslegesen. Merthogy már derekamat átkarolta mindkét kezével és jobbra-balra lépkedett, engem is erre a mozgásra késztetve. Tarkója köré fűztem karjaimat és boldogan engedtem, hogy még közelebb vonjon magához.

-Már azt tesszük - mondtam én is halkan, mosolyogva. Ő csak még közelebb vont magához. Fejemet vállára döntöttem és élveztem azt a jelenetet, amiről minden lány álmodik. A neked szánt herceggel – jelen esetben fekete herceggel – táncolni egy bálon. Az mindegy, hogy jelentéktelen bálon, de vele voltam. Itt volt, noha Frank megtiltotta neki. Itt volt, pedig a stábon kívül nem tudhat senki rólunk. Itt volt, fehér ingben, fekete öltönyben és fekete nyakkendőben. Még sosem volt a szemembe ennyire észveszejtő. Egyszerűen tökéletes volt. Mint ahogy a pillanat is. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Gyönyörű vagy – súgta, miközben végigsimított arcomon. Éreztem, hogy elpirulok, mely féloldalas mosolyát csalta elő. Kissé oldalra billentettem a fejem. Vette az adást és puha ajkait az enyémekre tette. Finoman, gyengéden. Szerelmesen. Lassan csókolt. Lábujjhegyre álltam, hogy meg közelebb érezzem testét.

Megszakította csókunkat. Végignézett rajtam. Arcom és bőröm is felforrósodott arckifejezésén, amin csodálat, szenvedély és némi büszkeség látszott. Majd halkan felnevetett, amikor lomha tekintete a lábamig nem ért. Én is lenéztem csülkeimre. A tornacipőm pont kilátszott.

- Meg is lepődtem volna, ha magassarkút veszel  fel– mosolygott. Megrántottam a vállam, majd újra átkaroltam, hogy közelebb hajoljak hozzá. Most én csókoltam meg.

- Zayn! Haver, te vagy az?

Tudom. Megint több, mint két hete nem hoztam részt. Mondhatnám, hogy a tanulás és a diáknap miatt aminek megszervezésében segítek, de nem ezek az okok. Egyszerűen csak tudom, hogy már nemsokára vége a történetnek. Tudom mi lesz a vége, azt is hogy hogy fogom megírni, de mégsem ülök le a gép elé írni. Talán azért, mert nem akarom elengedni ezt a történetet. És nem csak a történethez ragaszkodom, hanem a blogoláshoz is, amit tudom, hogy ezzel a történettel befejezek. Na de. Most ezzel nem rontom el a saját hanglatom még jobban. :)) 

Remélem jól vagytok! ♥♥ 

nagy ölelés, Kata

48. fejezet

Fekete szív 

- Most felejtsd el, Zayn! - Szóltam rá mérges hangon.
- De te is látod, hogy csak baj van abból, hogy mi együtt vagyunk. Mellettem nem vagy biztonságban, Sel - hangja erélyes volt. De tudtam, hogy nem rám mérges, hanem a helyzetre.
- Zayn! Azt hittem, hogy ezt már számtalanszor megbeszéltük. Akárhányszor kapok egy szaros SMS-t elfogjuk ezt játszani?? Már mondtam, hogy nem érdekel ez a nemnormális nő. Szeretlek, Zayn. Melletted vagyok a legnagyobb biztonságban.
- Nem. Pont mellettem nem vagy biztonságban - rázta a fejét.
- Hát ez elég szívás, ha te nem így látod. De tudod mit? Nem érdekel, hogy ezt gondolod, Zayn! Szeretsz, én is téged. Nekem más nem számít - léptem közel hozzá.
- Ez nem így működik, Selena. Értsd már meg! A biztonságod forog kockán! Miért veszed ennyire félvállról?
- Már megmondtam, Zayn. Az előbb és ahogy eddig már számtalanszor. Leszarok mindent. Elég sok szar volt már az életemben. Most boldog akarok lenni melletted. És ebben senki nem akadályozhat meg. Csak te. Ha már nem szeretsz.
- Hülyeségeket beszélsz - rázta a fejét hitetlenkedve. Már éppen dühöngtem volna egy sort, amikor megszüntette a köztünk lévő távolságot és homlokát az enyémnek döntötte. - Szeretlek és ez így is fog maradni még jó sokáig - súgta. Lehelete megcsapta az arcom. Becsuktam a szemem és átkaroltam a nyakát. Lábujjhegyre álltam, hogy egész arcomat beletúrjam a nyakába. Ő pedig a hajamba rejtette el arcát.
- Az lenne a helyes, ha nem lennénk együtt. De túl gyenge vagyok ahhoz, hogy helyesen cselekedjek. De meg kell értened az én nézőpontomat is.
Kissé elhajolt tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
- Beleőrülnék, ha valami történne veled. A hiányod csekély fájdalom ahhoz képest, amit akkor éreznék, ha bajod esne - súgta halkan. Szavai megrebegtették a szívemet.
- Nem lesz semmi baj. Mert együtt vagyunk verhetetlenek. Nézd meg mennyi rosszon vagyunk már túl. Mégis együtt vagyunk - mosolygok őszinte boldogsággal.
Oldalasan elmosolyodott szavaimra, de szemeit nem érte el a boldogság. Elkomolyodtam.
- Zayn. Ígérd meg! Ígérd meg nekem, hogy ez az egész nem megy megint a kapcsolatunk rovására. Csak ígérd meg! - Könyörögtem kétségbeesetten.
Sokáig nem válaszolt csak nézett a szemembe. Kezdtem ideges lenni.
- Megígérem - súgta végül.
A megkönnyebbülés bombaként robbant szét testembe, ezzel elernyesztve megfeszült izmaimat.
Megcsókoltam. Szenvedélyesen. Vadul húztam le magamhoz, hogy még intenzívebben érezzem testét az enyém ellen.
Kezem gyorsan járt. Vadállat módjára szabadítottam meg szexy fekete ingjétől, amit a könyökéig fel volt tűrve. Az ing alatt nem volt semmi. Számat elszakítottam az övétől, hogy a nyakára vezessem. Ott játszadoztam vele egy kicsit, mígnem férfias morgása teljesen elvette az eszem. Minden rossz gondolatom elszállt, mintha nem is lett volna. Csak ő volt és én.
Ajkai vadul csókolták enyémet. Addig ügyeskedett amíg kigombolta a farmermellényemet és megszabadított tőle.
- Vissza kéne mennünk, mielőtt keresni kezdenek - lihegte.
- Nem fognak - mondtam, miközben számmal éppen bebarangoltam felsőtestét minden tetszetős tetkónál elidőzve.
Halk morgások szakadtak fel torkából, amivel még jobban felforrósította minden porcikámat.
Imádtam, hogy ezt én hozom ki belőle.
- Nem kéne... ?- kezdett megint bele két csók között. Elmosolyodtam, hiszen a kezei szavai ellen cselekedtek, hiszen éppen azon voltak, hogy megszabadítsanak a feleslegessé vált ruhadarabtól.
- Fogd már be végre! Inkább csókolj meg!
Féloldalasan elmosolyodott, de boldogan engedelmeskedett.
Egymás mellett feküdtünk. Megint felvettem felsőjét, most történetesen a fekete ingben feszítettem, míg ő félmeztelenül feküdt mellettem. Ujjaim a szívecskés tetkót járták köre. A nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, mit jelent, mikor varratta a bőrére és kinek szól, de valamiért mégsem tettem fel a kérdést. Talán valahol belül féltem, hogy még egy előző kapcsolatából maradt vissza.
- Miért az a kedvenced? - Hallottam meg a halk kérdést. Ujjaim rögtön megálltak és felnéztem arcára.
- Tessék? - Kérdeztem vissza, noha értettem, hogy mit kérdezett.
- Miért a szívecske a kedvenced?
- Én magam sem tudom - gondolkodtam el. - Talán azért, mert amikor először megláttam, akkor már biztos voltam benne, hogy a viselkedésed ellenére hatalmas szíved van - mosolyodtam el.
Láthatólag meglepődött válaszomon.
- Mi a története? - Kérdeztem meg hirtelen. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon.
Gyorsan felültem, amivel megleptem.
- Várj! Inkább ne mond el! Talán lerombolná  az illúziómat, főleg ha más lánynak szól.
Elmosolyodott. Ő is felült. Közelebb húzódott hozzám. Kezeit a derekamra tette és felemelt, hogy a terpesztett lábai közé ültessen. Lábaimat átvetettem a combján. Tetszett ez a póz.
- Hát jó. Akkor nem mondom el - rántotta meg a vállát.
- Azért mégis elmondhatnád. De ha egy volt kapcsolatod emléke, akkor inkább hazudj!
- Várj! Ne! Ne! - Szakítottam megint félbe. - Ha erről van szó, akkor is mond el, kérlek.
- Végeztél? Megbeszélted már magaddal? Vagy még várjak egy kicsit amíg megbeszélitek a dolgot? Kérdezte kötekedő mosollyal.
Felháborodást játszva csaptam finomat a vállára. Felnevetett tetetett durcás fejemen.
- Oké. Tényleg túlzásba estem, de ez a tetkód nem csak egy tetkó számomra - vallottam be.
- Meg kell fontolnom, hogy kockáztatok-e. - Mondtam játékosan. Noha tényleg így voltam ezzel. És ezzel ő is tisztában volt.
- Oké - rántotta meg a vállát. - Akkor beszéljétek még meg. Nyugodtan. Ráérek.
Újra a vállára csaptam, de már küzdöttem a nevetés ellen, hogy ne essek ki az "éppenmostmegsértődtemrád" szerepemből.
- Most miért csapkodsz? Csak örülök, hogy van egy jó beszélőpartnered.
És itt ennyi volt. Kitört belőlem a nevetés. Igen. Többen mondták már, hogy vicces, ahogy magammal beszélem meg HANGOSAN a dolgokat. De én erről nem tehetek. Ha jóba vagyok magammal, most ellenkezzek magam ellen? Na jó. Ez még gondolatba is hülyén hangzik. Tényleg jó, ha olykor-olykor nem látnak az ember fejébe.
- Na szóval a története... - vezettem vissza a beszélgetésünket, miután kinevettünk engem, Zayn szerint "minket". Kösz. Tényleg kösz. Ezt kapja az ember, ha jóba van magával. Szégyenletes egy világban élünk...
- Ez már egy régebbi tetkóm. Az elsők között volt. Egy múltbeli dolgot jelképez - komolyodott el. Rám is rögtön átragadt a komolyság.
- Azt már tudod, hogy sok szar dolgot tettem életemben. Ez az egyiket jelképezi.
Vártam. Vártam, hogy összeszedje magát és a távolba révedve folytassa.
- Az iskolában. Volt egy lány. Eggyel alattam járt. Sokan bántották. Az egész iskola.
Elakadt a lélegzetem, de nem szóltam semmit.
- És a sokban én is benne voltam. Bántottuk őt a kinézete miatt. Pedig még csak nem is ismertük. De folyton basztattuk őt, mert az akkor nagyon mókásnak tűnt. És nem ez volt a legrosszabb. Hanem, hogy részese voltam egy undorító dolognak. A lány nekem köszönheti élete legrosszabb éjszakáját.
Próbáltam úrrá lenni zaklatott lihegésemen. Tudtam, hogy miről beszél. Hogy kiről van szó. Átéltem. Ám az ő szájából hallani ezt...
Nagyot nyeltem és próbáltam fent tartani az álcámat, hogy ne lássa rajtam érzelmeimet.
- És hogy kapcsolódik ehhez a szív?
Rám nézett. Majd rögtön lehajtotta a fejét.
- Morbidul hangzik. De akkor este. Nem csak a lány szenvedett. A fekete szív azt jelképezi, hogy akkor az én szívem is összetört. Nem voltam szerelmes a lányba. De nem utáltam. Láttam benne valamit, amit mások nem. De akkor túl szemét rohadék voltam ahhoz, hogy ezt be is valljam. Akkor este megfogadtam, hogy a háttérben maradva, de támogatni fogom őt. Segíteni neki, noha már a hibám végzetes lett és kijavíthatatlan. A szív neki szól. Igazából én sem tudom, hogy miért pont a fekete szívet választottam. De amikor mentem varratni, feldúlt voltam. Másra sem tudtam gondolni csak a lányra és amit tettem. És valamiért az ujjam rögtön a szívre mutatott.
A szoba elcsöndesedett. Arra kaptam fel a fejem, hogy Zayn nagy meleg tenyere az arcomra simul és az észrevétlenül elejtett könnycseppemet törli le. Aggódó barna szempárjával találtam szembe magam.
Tudtam, hogy valami reakciót vár. De egyszerűen leblokkoltam. Abban a pillanatban nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Amit Zayn félre is értett, mert keze lecsúszott arcomról. Szemei pedig szomorúvá váltak.

Sajnálom, hogy már régen hoztam részt. Nem akarok kifogásokat keresni. Egyszerűen csak nem voltam abban az állapotban/helyzetben, hogy a történetre koncentráljak... Sajnálom. Remélem jól vagytok! :) ♥♥ 

Nagy ölelés, Kata

47. fejezet

Sziasztok mazsolák! ♥♥ Elvetendő, hogy megint 12 napja nem tudtam részt hozni. :( Sajnálom, de nem a legjobb és a legegyszerűbb hetem volt, ami nem mentség csak tény. Ne haragudjatok rám. :( 
Annyira de annyira jó látni, hogy 32-en vagytok!! Nagyon- nagyon hálás vagyok Nektek, hogy itt vagytok! :)) ♥♥ Imádlak Titeket!! És remélem mindannyian jól vagytok! ♥

Sok sok puszi és ölelés, Kata

"Aludj jól, mazsola!"

Zayn és köztem minden a legnagyobb rendben van. Nagyon-nagyon picit tartottam attól, hogy újra elkezd majd drogozni, de hittem neki és bíztam benne, hogy nem teszi. A vallomása óta a kapcsolatunk még mélyebb lett. Titokban kellett tartanunk továbbra is szerelmünket, de ez még izgalmasabbá tette az egészet. Oké. Lehet, hogy ez most elég morbidul hangzott az okokat ismerve, de na. Olyan jó érzés egész napnyi sóvárgás, megjátszott érzelemmentes viselkedés és pillantások után várni, hogy a hotel csöndes legyen és besettenkedhessek a szobájába, majd az ő karjaiba aludni el. Még az sem érdekel, hogy az ébresztőóra fél 5-kor csörög, hogy visszamenjek a szobámba, mielőtt Stella észrevenné, hogy nem aludtam ott.
- Aludj jól, kicsim. Reggel találkozunk - súgta Zayn, miközben végigsimított - feltehetően - nyomott arcomon.
- Te is, Zayn - mosolyogtam, majd lábujjhegyre billentettem magam, hogy ajkaink összeforrhassanak. Rövid csókunk elhúzódott. Mind a ketten addig nyújtottuk, amíg csak lehet, hiszen nemsokára felkel a nap és estig nem tehetjük meg ezt.
Elengedett. Kezem a kilincsre tettem, de nem akaródzott bemenni. Nem akartam egyedül feküdni az ágyamban még 2 óráig, nélküle. És Zayn sem indult el. Ott álltunk a szobám ajtaja előtt, egyujjnyi távolságra egymástól a kihalt folyosón. Csak a lélegzetvételünk hallatszódott.
Ahelyett, hogy kezemmel lenyomtam volna a kilincset és eltűnnék az ajtó mögött, elengedtem a kilincset és Zayn-hez bújtam. Nem tudom mikor lettem én ennyire ragaszkodó és talán már túlzottan is szerelmes. De nem tehettem róla. Minden pillanatban érezni akartam magam mellett. A testéből áradó hőt, a bőrét az enyémen és mindezek mellett érezni a természetes férfias illatát. Karjaimat a dereka köré főztem és arcomat a nyakába nyomtam és nagyot szippantottam. Tettemre halkan elnevette magát. Nem zavart, hogy lebuktam. Arcát a kibontott, kócos hajamba fúrta. Egyik karja a derekamat ölelte körbe, a másik meg a hajam végével játszott.
Egy halk megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Annyira jó volt itt, hogy nem is akartam elengedni. Soha.
Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy talán pszichiátriai eset vagyok, hogy ennyire nagy a ragaszkodásom. De Zayn-t nem zavarja. Sőt. Talán az ő ragaszkodása még az enyémnél is erősebb, csak ő nem mutatja ki ennyire feltűnően.
Picit eltolt magától.
- Menj be! Mielőtt Stella felébred - nézett szemembe. Bólintottam egyet.
Az arcára nyomtam egy puszit, majd mielőtt újra a nyakán csüngnék, halkan benyitottam a csöndes és sötét szobába, majd átléptem a küszöböt.
Mielőtt becsuktam volna az ajtót vetettem egy pillantást Zayn felé, aki mosolygott. Kezét az ajtóra tette, hogy megakadályozza annak becsukását. A fülemhez hajolt.
- Most lehetőleg került ki a sarkokat.
Mosolyogva forgattam meg szemeimet. Sokszor szeret gúnyolódni a bénaságom miatt, na meg a csámpás járásom is sokszor megmosolyogtatja.
- Aludj jól, mazsola! - Súgta mosolyogva, majd elfordult és elment. Utána akartam kiabálni, hogy miért pont mazsola, de nem tehettem. Inkább boldogan mosolyogva csuktam be az ajtót. Kicsit rádőltem, hogy lenyugtassam gyorsan dobogó szívemet.
Ám a villany hirtelen felkapcsolódott. Ijedten néztem a hátam mögé, hogy én dőltem-e neki a villanykapcsolónak. Ami természetesen elég lehetetlen, hiszen kétlem, hogy az ajtóba lenne beépítve a kapcsoló. Ha én nem kapcsoltam fel, akkor...
De nem tudtam végiggondolni, mert Stella megszólalt.
- Te mit csinálsz fent ilyen korán? - Kérdezte.
Kérlek, könyörgöm, csak ne bukjunk le. Lassan fordultam felé egy halvány mosolyt csalva arcomra.
- Nem tudtam aludni - rántottam meg vállam.
Stella összeszűkített szemmel nézett rám. Látszott rajta hogy nem hisz nekem. Ajaj...
- Kivel beszélgettél?
- Tessék? - Kezdtem pánikba esni, de továbbra is reménykedtem és próbáltam természetesen viselkedni.
- Hallottam, hogy beszéltél valakivel.
Oké. Na most legyél okos Selena! Nem mondhatom, hogy a telefonomon beszéltem, mert nincs nálam telefon.
- Az egyik itt dolgozóval beszéltem. Fejfájás elleni gyógyszert kértem.
Vágtam ki magam egész hihető sztorival.
- Értem. Most már jobban vagy? - Fürkészett.
Majdnem megkérdeztem, hogy miért ne lennék, de szerencsére még időben észhez kaptam.
- Még nem hatott a gyógyszer. Csak most vettem be, de remélem jobb lesz, hogy még tudjak aludni egy picit.
Az ágyamhoz sétáltam, ami hideg volt. Még szerencse, hogy nem vagyok rendmániás és az ágyam szinte sosincs bevetve, így most sem volt. Mert elég furán jött volna ki, ha meglenne ágyazva. Köszönöm trehányság! 
Belebújtam a hideg ágyneműbe és elástam magam benne annyira, amennyire csak tudtam.
- Bocsi, hogy felkeltettelek - súgtam.
- Semmi gond. Jóéjt - mondta ugyan olyan halkan Stella a választ.
Emésztett a lelkifurdalás, hogy hazudtam a barátnőmnek, de nem tehettem mást. Bár jó lenne, ha elmondhatnám neki a kapcsolatunkat Zayn-nel, de Zayn-nel azt beszéltük, hogy senkinek sem szólunk. Ezért Stellának sem mondhatom el, noha teljesen 1005-osan megbízom benne. Zayn ennél már bizalmatlanabb, ezért nem is próbálom felhozni a témát. Megbeszéltük, akkor megbeszéltük. Csak azért szar a barátnőmnek hazudni. De muszáj. Remélem majd megfog bocsájtani.

- Köszönöm, Andy - mosolyogtam fel a nálam 1 fejjel magasabb srácra.
Egy legyintéssel el is intézte. Pedig ma megint a legszebbet hozta ki a kócos, gubancos össze-vissza álló hajamból.
- Kérhetek valamit? - Néztem rá félénken. Bólintott, miközben gyorsan látszólagos rendet pakolt az asztalán. Majd mikor végzett rám emelte barna szemét.
- Eljönnél velem ma valahova? Csak hogy... - Próbáltam összeszedni magam. Ez annyira kínos.
- Persze, kislány - mosolygott Andy. Megkönnyebbültem. Gyorsan megöleltem, majd kiléptem az öltözőből, hogy újra a szabadba mehessek a forgatás helyszínére. Ahol Zayn már ott állt, fekete pólóban, szürke hosszú farmernadrágban és az elengedhetetlen kék baseball-sapiban. Megszokott étcsokoládé szeme helyett, fekete nézett rám. Elmosolyodtam, de gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, nehogy valaki észrevegye.
A helyemre álltam, majd Frank kiabálva elindította a felvételt.

- Nemrég találkoztunk. De nagyon aranyos és észbontóan helyes. Először féltem, hogy ő nem meleg. De képzeld ő is meleg - hadarta Andy felindulva a "randinkon". Szerettem vele lenni, így egyáltalán nem volt teher egyszer-kétszer vele mutatkoznom.
- És beszélgettek? Vagy együtt vagytok már? - Kérdeztem én is teljesen beleélve magam. örültem, hogy végre talált magának egy srácot, aki tényleg megfogta őt és rendes vele. Rájöttem, hogy egyáltalán nem zavar, hogy ő meleg. Nem tudok rá másképp nézni. A legjobb barátom lett a sok együtt töltött idő alatt. Nem zavart az sem, ha séta közben nem feltűnően de megnézett magának egy férfit, majd konstallálta, hogy jól néz ki, vagy éppen jó a segge. Én pedig olyankor utánanéztem a srácnak és beleegyezően konstatáltam, hogy tényleg jól néz ki. Andynél érzem azt, hogy bármikor tudnék neki beszélni Zayn-ről. És többször volt már az, hogy majdnem kicsúszott a számon.
Boldogan mosolyogva hallgattam őt, miközben elszürcsöltem a jeges itókámat, ami málnás csoda volt.
A telefonom hangosan jelezte, hogy SMS-em jött.
- Bocsi - néztem Andyre amiért félbeszakítottam. Kihalásztam a zsbemből a készüléket és kinyitottam az SMS-t. Ahogy elolvastam a rövid üzenetet megfagyott körülöttem a világ, ahogy a szívem is kihagyott egy ütemet.

" Nem versz át kiscsillag. Tudom, hogy még mindig Zayn-nel vagy. Kár, hogy nem tanulsz. RIBANC!"

A kezem remegni kezdett. Hogy tudta meg? Éreztem, hogy Andy finomat rázni kezdte a karom. Gyerünk, Selena! Szedd össze magad! Legalább addig ne ess szét, amíg emberek között vagy!
Enyhén remegő kezekkel tettem el a telefonomat. Mély, szaggatott levegőt vettem és arcomra mosolyt küzdöttem.
- Menjünk vissza a hotelbe, kérlek. El kell intéznem valamit - néztem Andy-re.
Szerencsére nem kérdezte meg, hogy mi a baj, csak csöndben bólintott egyet és felállt az asztaltól. Én is követtem. Fizetett, majd kézen fogva léptünk ki a kávéház ajtaján.
- Kérlek beszélj! Bármiről! - Kértem.
Ő pedig elkezdte. Én csak mosolyogtam és bólogattam, de egyáltalán nem hallottam meg amit mondott. Pedig próbáltam rá figyelni, de nem sikerült. Minden porcikám Zayn-ért kiáltozott, hogy végre biztonságban érezhessem magam. Próbáltam úrrá lenni a paranoiámon, hogy ne nézzek körbe és magam mögé minden egyes pillanatban. Nappal van. Coldwater utcáin sok ember sétál, vásárolgat, beszélget. Ilyenkor úgysem tudna mit csinálni csak úgy, ha feltűnést kelt. Amit gondolom nem akar. Szóval meg kell nyugodnom. Most nem tud bántani. Nincs rá lehetősége.
- Sajnálom, Andy. ÉS köszönöm, hogy visszajöttünk - mosolyogtam halványan, most már a hotel földszintjén állva.
- Semmi gond. De aggódom érted, Sel. Minden rendben? - Perszed tudta, hogy nincs rendben.
- Majd elmondom. De most sietnem kell - hadartam.
- Bocsánat - súgtam miközben megöleltem. Egy puszit nyomtam arcára, majd kibontakoztam óvó öleléséből és a lépcsőhöz siettem. Most a liftben sem érezném magam olyan biztonságosan, szóval inkább lépcsőn baktattam fölfelé.
"Zayn kérlek találkozzunk a helyünkön. Fontos!"
Küldtem el a rövid üzenetet. Futottam. Meg sem álltam a szoba ajtajáig. Nagy hanggal nyitottam ki azt és be is csuktam magam mögött. Ebben a szobában jöttünk össze újra. Itt kaptam éneklésen. És itt szerelmeskedtünk. Na meg itt nyitott ránk Perrie, mondjuk ez nem túl szép emlék.
És akkor bevillant. Perri! Ő tudta, hogy újra együtt vagyunk Zayn-nel, hiszen rajtakapott minket.
Ültem a földön és néztem ki a fejemből. Próbáltam rendbe tenni csapongó és nagyon zavaros gondolataimat. Egészen addig görnyedtem, amíg az ajtó újra kinyílt. Zayn lépett be rajta és csukta be gyorsan egy hátrapillantás után. Meglátott és rögtön odarohant hozzám.
Felugrottam és a nyakába vetettem magam. Amennyire csak tudtam túrtam magam a kezei közé. Éreztem, hogy megfeszült testem pillanatok alatt elernyed. Megnyugszik.
Zayn viszont kicsit sem volt nyugodt. Nem akartam húzni sokáig az idegeit, így pár perc múlva kibújtam kezei közül, de csak annyira, hogy hozzáférhessek a nadrágzsebembe csúsztatott telefonomhoz. Kihúztam azt és megnyitottam az ismeretlen számról érkezett üzenetet. Láttam Zayn arcát megfeszülni, így tudtam, hogy sejti mi történt. A kezébe adtam a telefont és vártam amíg elolvassa.
- A kurva életbe! - Káromkodott nagyon mérgesen. Először azt hittem, hogy a földhöz vágja a telefonom, de aztán mégsem tette. Gondolom rájött, hogy nem az övé.
- Honnan tudhatta meg?
- Nem tudom - hajtottam le a fejem. - Vagyis, eszembe jutott valaki - néztem fel rá újra. Mérges volt. Nagyon mérges.
- Perrie-re gondoltam. Ő ránk nyitott. És ő az egyetlen aki tudja, hogy együtt vagyunk.
Még több szitokáradat hagyta el száját. Vártam, hogy kiadja magából.
- De az már 3 hete volt. Miért csak most írt? Ennek így nincs semmi értelme - rázta a fejét logikát keresve a dologban.
- Nem tudom, Zayn. Talán azért, mert ha akkor írt volna rögtön tudtuk volna, hogy ő az.
Mérgesen motyogott valamit, amit nem értettem. Keze elengedte derekam és visszaadta a telefont. Rosszul esett a köztünk keletkezett távolság. Az arcára néztem. Feszült volt, szemei mégis szomorúságot tükröztek. Rögtön tudtam mire készül.