55. fejezet

Utazás

A Csitt, Csitt film hatalmasat robbant! Pont, ahogy azt elvártuk Frank Oldfield-től. A film 4 csillagot kapott. Nem is meglepő, hogy a filmkritikusok kijelentették: "A Csitt, csitt nagy eséllyel indul az év filmje díjért." Hurrá, hurrá! 

Ezenfelül meg kell említeni, hogy Selena Underwood Nora alakításával belopta magát a filmiparba és az emberek szívébe is egyaránt. 

Zayn Malik pedig ismét tökéletesen teljesített. És tinilányok ezrei nevében is bátran írhatom, Folt-ként még szívdöglesztőbb, mint ahogy azt sejtettük és reméltük. 

Ennyi elég volt. Félredobtam a szennylapot. Habár jól esett, amit a filmről és rólam írtak. Na meg amit Zayn-ről írt az sem hazugság és nem is vitatható. Na de, hogy továbbra is - most talán még felfokozottabban - vájkáljanak a szerelmi életünkben, felháborít. Noha Zayn és Frank is felkészített erre. Próbált. De erre kétlem, hogy fel lehetne készülni. Eddig is nehezebben tudtuk megoldani, hogy a forgatáson kívül együtt tudjunk lenni kettesben valahol, valami nyilvános helyen. De most, hogy a 2 hete megtörtént filmpremiert követően elkezdték vetíteni a mozikban, még jobban a porondra kerültünk. Komolyan mondom, már a csapból is mi folyunk. És egy pillanatot sem tudunk együtt lenni, kettesben, nyugodtan. 

- Kicsim, van egy ötletem! - Jött be az újonnan vett kisebb lakásom ajtaján. Kissé meglepődtem, hiszen se puszi, se pá. 3 napja nem találkoztunk. Azért egy kis csókocska kijárna. Főleg, hogy nem állnánk meg egy kis csóknál, és az nem is lenne kis csókocska. De közben kíváncsian vártam mi miatt izgatott ennyire.
Szóval egy kis időre félre tettem a vágyat, ami rögtön az után lángolt fel testemben, hogy kinyitottam az ajtót és megláttam őt. De megpróbáltam száz százalékos figyelemmel koncentrálni rá. Az egyéb gondolataimat meg elásni egy kis időre.
- Elutazunk! - Jelentette ki nagy mosollyal arcán.
- Tessék? És hová? - Olyan hirtelen ás váratlanul huzakodott elő ezzel, hogy még felfogni sem tudtam rendesen.
- Az meglepetés - kacsintott. Már a karjai között is voltam. De köszönő-csókot még midig nem kaptam.
- És mikor megyünk?
- Holnap indulunk.
- Holnap? - Nyíltak nagyra szemeim.
- Pontosan. Nessának is szóltam. Úgyis pihennünk kell a film és a történtek után - kissé elsötétült a szeme a múlt felemlegetése miatt.
- Kettesben? - Kérdeztem súgva, hogy eltüntessem gyönyörű arcáról a düh ráncait. És sikerült is.
Közelebb hajolt, hogy ajkaimra lehelhesse a választ.
- Csak ketten.



A puha ágyamban keltem fel. De kissé ijedten és meglepődve vettem észre, hogy hiába tapogatózok csukott szemmel, Zayn nincs mellettem. Rögtön kinyíltak a csipás szemeim és felültem az ágyon. De meg is nyugodtam, amikor megláttam egy cetlit, ami a fejem mellett volt elhelyezve a párnán. Rögtön felismertem Zayn kissé kacifántos betűit. Mondjuk ki más írhatta volna?! Nem baj, Selena... Még reggel van.
"Hamarosan jövök, Tündér!" Ennyit írt és egy meglepően szép, szabályos szívecske volt a papírra rajzolva. A tündér nevezésen elpirultam, annak ellenére, hogy egyedül tartózkodom a lakásban. Mosolyogva tettem vissza a cetlit a párnámra, majd hatalmasat nyújtózva nyúltam ki az ágyon. Majd felálltam, hogy a konyhába mennyek kávét főzni.
Csakhogy már le volt főve a kávé. Az édes mackót ábrázoló bögrém pedig oda volt készítve a kávéfőző mellé a pultra. A pohár alatt szintén egy cetli várt.
"Reméltem, hogy nem keltelek fel vele. Egészségedre, Kicsim!" És egy ugyan olyan szívecske mellé rajzolva. Nem egyszer volt már ilyen, hogy Zayn ilyen apróságokkal lepett meg. De most mégis elgondolkoztam rajta, hogy valamilyen különleges alkalmat elfelejtettem-e. De valahogy nem ugrott be semmi. A mai dátum nem kap hangsúlyt a kapcsolatunkban. Aztán beugrott. A beszélgetés, mielőtt akkorát szeretkeztünk volna. Ma nyaralni megyünk. Pihenni. És csak kettesben.
A gondolatra gyors vágtába kezdett a szívem. Csak ketten, sajtó, rajongók és minden nélkül. Az eltelt másfél év során, amíg a filmet forgattuk ilyen még csak meg sem fordult a fejünkben. Maximum csak álmodtunk róla. Most pedig megyünk.
A kávé után beugráltam a szobámba, hogy összepakoljak. Habár nem tudom, hová megyünk. De tettem be mindent. Toppot, hosszú ujjú felsőt, fürdőruhát, de a biztonság kedvéért pulcsit is. Noha Zayn mondta, hogy meleg helyre megyünk.

- Készen vagy, Kicsim? - Jött be Zayn a szobámba. Hangjára ledobtam a kezemben lévő pólót az ágyra és megfordultam. Futni kezdtem és konkrétan rá ugrottam. Meglepődött, de erős karjai biztonságosan tartottak a fenekemnél fogva.
- Köszönöm a reggeli meglepetést - súgtam elgyengülve a szemébe nézve. Elmosolyodott. De mielőtt bármit is mondott volna, megcsókoltam. Pillanatok sem kellettek ahhoz, hogy testemet újra a vágy lángjai bizsergessék. Tépni kezdtem a száját, miközben kezem folyamatosan túrta a haját. Finoman meghúztam egy tincset, miközben óvatosan megharaptam az alsó ajkát. Férfias morgás hagyta el száját, amire az egyre égetőbb vágytól megremegtem. Kezei kissé elengedtek. De nem estem le, még a közelében sem voltam ennek. Csak meg akarta mutatni, hogy mennyire vágyik rám. Mikor éreztem combjaim között, teljesen elveszítettem az eszem. Zayn a falnak nyomta a hátamat és úgy csókolt tovább. Vadul, vágytól fűtve. A dereka köré kulcsolt lábaim segítségével elértem, hogy hozzásimítsam magam a gyenge pontjához. Újabb férfias morgás szakadt fel a torkából, engem teljesen megőrjítve.
Kezem a pólója alá tévedt. De a nagy tenyere megállított. Kérdőn néztem fel rá.
- Ne-nem lehet, kicsim. Indulnunk kell! - Lehelte szaggatottan.
Én is ziháltam, de kibújtam kezei közül, hogy újra a földön álljak. Kissé csalódott voltam. Minden porcikám tiltakozott a megszakítás ellen. A még mindig meglévő bizsergés azt parancsolta, hogy megint ugorjak rá és ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Rémes érzés volt itt megállni. De igaza van. A repülő nem vár ránk. Ezért megvártam, hogy csillapodjon a légzésem és úgy minden bennem tomboló érzés is.
Zayn bűnbánón nézett szemembe, miközben megsimította az arcom.
- Legszívesebben folytatnám és egész nap ki sem engednélek az ágyból. De mindent elterveztem mára. És mennünk kell a géphez.
Elmosolyodtam.
- Ugye majd folytatjuk? - Kérdeztem elpirulva. Jesszus, mennyire kiéhezett vagyok! Ez egy lánynál normális? Franc tudja. De nem is érdekel. Teljes szívemből szeretem az előttem álló melegszívű feketeherceget, ezért teljesen normális, hogy így érzek. És ezenfelül mentségemre szóljon, hogy iszonyat szexy a fekete csőnadrágban, egyszerű fehér pólóban és fekete bőrkabátban. Na meg a fekete bakancs sem maradhat ki. És mindezt csak tetőzi a gyönyörű étcsokoládé tekintet. Teljesen megértem azt a sok ezer (talán millió) lányt, akik nem ismerik, de mégis oda vannak érte.
- Ki se bírnám, ha nem így lenne - kacsintott. Kuncogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és elléptem mellette, hogy tovább folytassam a pakolást. Már csak pár dolog van, amit el kell raknom.

10 perc múlva már a taxiban ültünk. Vállára hajtottam a fejem. Valamiért elnyomott az álmosság. Pedig este nem maradtunk fent olyan sokáig. Vagy mégis?
A repülőtérre érve már izgultam. Nem tudtam hová készülünk. Semmit nem tudtam. De mivel repülővel megyünk, nem közeli helyre igyekszünk. A taxis kifizetése után, Zayn szabad kezével megfogta az én szabad kezem. Rám mosolygott, amit rögtön viszonoztam, majd kéz a kézben elindultunk befelé.
- Hová megyünk? - Kérdeztem buzgón. Az izgalomtól minden álmosságom elszállt. Legalábbis egyenlőre. De van olyan érzésem, hogy ha megint vállára hajtom a fejem, újra úrrá lesz rajtam a fáradtság.
Féloldalas mosolyát megvillantva nézett oldalra. Rám.
- Meglepetés.
Mielőtt kinyitottam volna a szám, egy igencsak ismerős hangra lettünk figyelmesek. Egyszerre néztünk előre. Rögtön megláttam a platinaszőke hajkoronát. Lejjebb csúszott a tekintetem és megfagytam az ijedtségtől. Egy pisztoly volt nála, amit történetesen felénk tartott. Levegőt venni is elfelejtettem.
- Ha Zayn Malik nem az enyém, akkor nem lesz senkié sem! - Kiáltotta, majd mielőtt bármit reagálhattunk volna, elsütötte a fegyvert.
Felsikítottam, de semmit sem ért. Zayn bőröndje nagyot csattant a köves padlón és ujjai elengedték az enyémeket. Utánakaptam, de késő volt. Zayn a földre esett.
- NEM! - Kiabáltam, miközben térdre estem, hogy rázni kezdjem.


Sziasztok, Drágák! ♥
Most, hogy újra érzem magamban azt, hogy tudok írni (valamennyire) nagyon jó érzés majdnem 9 óra kemény munka után hazajönni és a gép elé ülni! Mindent megteszek, hogy a részek olvashatók és talán izgalmasak legyenek. :) Akkor talán csitul a lelkiismeretem a sok kihagyás után. Na meg azért valljuk be, hogy ez a történet már nagyon hosszú ideje fut és nem azért mert annyi része lenne... Vagy a gépem volt rossz fél évig, vagy a környezetemben történt olyan, ami miatt nem tudtam írni, vagy csak nem éreztem magamban egy fikarcnyi tehetséget sem az íráshoz. De sikerült mindezt leküzdenem és újra, boldogan írok és izgulok azért, hogy tetsszen Nektek! :) 
Remélem jól telik a nyaratok! ;) ♥

Nagy ölelés, Kata

54. fejezet

"Együtt"

- Felhívom Andrew-t.
Bólintottam, majd hátráltam tőle egy lépést még nagyobbá téve a távolságot kettőnk között. Fájt, hogy nem nézett rám. Nem is figyeltem a telefonbeszélgetésére. A fejem iszonyatos zúgásba kezdett, és nagyon szédülni kezdtem. Éreztem, hogy a lábaim egyre nehezebben tartanak függőlegesben.
- Zayn - szóltam erőtlenül. Foltokat kezdtem látni.
- Selena! - Hallottam közelről. Lábaim elhagytak. De a várt fájdalmas esés elmaradt. Erős karok tartottak meg és emeltek fel.
- Selena! Mi a baj? - Kérdezte Zayn elmosódott hangon.
- Ne-nem tudom - mondtam nehezen.
- Beviszlek a kórházba!
Mielőtt tiltakozhattam volna, elvesztettem az eszméletem.


Egyenletes csipogásra ébredtem fel. Óvatosan nyitottam ki a szemem, mert féltem, hogy újra ijesztő módon foltokat fogok látni. De nem így történt. Eleinte homályosan láttam, de pillanatokon belül kitisztult a világ. Oldalra néztem egy személyt keresve, de nem találtam meg. Hol lehet? Haragszik rám?
Nehezen, de felültem az ágyban. Karomból kihúztam a tűt és leszedtem magamról minden zsinórt és kütyüt. Éreztem, hogy a fejem tompán lüktet, de nem törődtem vele. El akartam menni innen. Minél előbb!
- Mit csinál, kishölgy? - Hallottam a kedves hangot a szoba másik végéből. Odanéztem. Fehér köpenyben, 50 év körüli férfi állt ott. Látszólag nem volt mérges rám, amiért kiszabadítottam magam.
- Elmehetek, doktor úr? - Kérdeztem.
- Igen. Hamarosan.
Bólintottam egyet. Az ágyamhoz sétált.
- Mi történt? Miért vagyok bent?
- Elájult. A sokk és talán a vérveszteség okozta. Elég sok mindenen ment keresztül két nappal ezelőtt.
- Két nap? - Kérdeztem ijedten.
- Igen. Azóta van bent.
- És - nyeltem egyet, hogy lenyeljem a félelmet - Melanie?
- A nő, aki bántotta?
Kissé megremegtem, de bólintottam.
- A rendőrök visszavitték Los Angelesbe, és börtönbe zárták.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Vége. Végre vége!
- Ne sírjon, kérem - mondta pici mosollyal az orvos. Mosolyogva töröltem le megkönnyebbült könnyeimet arcomról.
- Zayn! Hol van Zayn? - Tértem magamhoz.
- Ne aggódjon, kishölgy. Semmi baja. Éppen kávét iszik a kantinban.
- Lemehetek hozzá?
- De csak óvatosan! - Figyelmeztetett, de én már kint is voltam az ajtón.
Minden fájdalom ellenére, futottam. A lift helyett, a lépcsőn siettem le a földszintre. Megkérdeztem egy nővért, hogy merre van pontosan az étkező. Ő útbaigazított és már siettem is tovább.
Mikor átléptem a lengő ajtót, tekintetem rögtön megtalálta Őt.
Egyedül ült, magába roskadva egy asztalnál. A szívem iszonyatos dobogásba kezdett. Majd kiszakadt a mellkasomból.
- Zayn! - Szólítottam meg hangosan nem törődve azzal, hogy mennyien tartózkodnak a helyiségben. Ő felnézett és tekintete megakadt rajtam. Felugrott az asztaltól.
Nem kellett több. Mosolyogva rohantam felé. Nagy erővel csapódtam mellkasának. Fejemet nyakába fúrtam, ő pedig arcát a hajamba.
Olyan erővel szorított magához, ahogy én is próbáltam őt. Eltávolodtam tőle, hogy a barna tengerbe nézhessek, ami most meglepő módon ki nem engedett könnyeitől csillogott. Hát én nem tudtam visszatartani. Szipogva néztem gyönyörű szemeit.
- Meg tudsz bocsájtani? - Kérdezte suttogva.
- Már rég megtettem - súgtam vissza. Végre -isten tudja mióta vágyok rá - megcsókolt. Ajkai óvatosan simultak az enyémhez. Tarkójánál fogva húztam magamhoz egyre közelebb. Semmi nem fért volna el közöttünk, mégsem volt túl közel. De kórházban vagyunk, ezért muszáj beérnem most ennyivel.
- Szeretlek - lehelte két csók között. Belemosolyogtam a csókba.
Minden a helyére került. Melanie börtönben van. Biztonságban vagyok. Zayn mellett.
"Zayn Malik és Selena Underwood úgy látszik, hogy nem sokáig bírták egymás nélkül. A két fiatal újra szerelmes párt alkotnak." Írta az egyik pletykalap. Most az egyszer teljesen jól látták. Tényleg nem bírtuk egymás nélkül. Minden egyes porcikámnak szüksége van rá. A csókjára, az ölelésére, az érintésére, a simogatására és a gyönyörű étcsokoládé szemeire.Tényleg minden a helyére került. Ahogy én is. A helyemre. A szerelmem mellé. Zayn Malik mellé. Ideje felfognom és elhinnem mindezt.

- Nagyon izgulok, anyu - mondtam már el sokadszorra.
- Nem kell, kincsem. Nagy sikeretek lesz. És ebben biztos vagyok - mosolygott megnyugtatóan. Erősen öleltem magamhoz. Már nagyon hiányzott. És Lola is. És jelenleg mind a kettőjüket kiakasztom a túlzott izgulásommal. De nem tehetek róla. Ma van a film bemutatója. Vörös szőnyeggel, sok híres emberrel, rajongókkal és természetesen a sajtó embereivel. Több tv is közvetíteni fogja élőben a bevonulásunkat a vörös szőnyegen. Simítgattam a türkizkék szatén, testhez simuló gyönyörű ruhát, amit viseltem. Nem tudom miért csináltam ezt. Talán így próbáltam lesimítani magamról a feszültséget. Vagy mi.
- Zayn hol van? - Kérdezte Lola rám nézve a tükörben. Hátrafordultam, hogy szembe álljak vele.
- Nemsokára jön.
- Ja igen tényleg. Bocsi, elfelejtettem, hogy neki órák kellenek az elkészüléshez.
Felnevettem. Teljesen igaza van. Zayn mindig odafigyel a kinézetére, de ilyen jeles alkalmakkor meg végképp. Pedig látszólag hanyag stílusa van. Jahj, istenem. Becsukott szemekkel gondoltam magam elé talpig feketében, csibészes mosollyal arcán.
- Ideje menni, drágám - karolt át anyu boldogan. Rá néztem. Szemeiben szeretetet és büszkeséget véltem felfedezni. Habár ezt el is mondta párszor az elmúlt pár napban. Szeretetteljesen mosolyogtam rá, majd engedtem, hogy Lola is belém karoljon. Kiléptünk az ajtón. Nagy levegőt vettem, hogy az előttünk lévő lépcsőn épségben leérjek a magassarkúm ellenére. Anyuék bátran, lenge testtartással, mintha a magassarkúban járás nem lenne nekik akkora harc, mint nekem, elindultak a lépcsőn. De én megtorpantam. Anyu visszanézett.
- Menjél csak! Mindjárt megyek.
Elnézően megrázta a fejét, majd elindult. Majd a lépcső kanyarában eltűnt.
Én meg álltam a lépcső tetején, teljesen szerencsétlenül. Nem hiszem el, hogy lehetek ennyire béna. Az, hogy a balesetem óta többször is felültem a pultra az nem okozott gondot. Vagyis Zayn felrakott, miközben égő csókokkal lepte el ajkamat és testemet... Pirosodó orcával ráztam meg a fejem, hogy kisöpörjem az emlékképeket a fejemből. A keletkezett sóvárgástó kissé megingott lábaimat megerősítettem.
Ideje elindulni, Selena! Csak képzeld azt, hogy a kedvenc türkizkék tornacipőd van rajtad! Csak ilyen egyszerű - nyugtattam magam. Elég szégyenletes, hogy nő létemre fohászkodom, hogy talpon maradjak magassarkú cipőben. De mentségemre szóljon, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kényszerítettem magam bele, vagy éppen anya a magassarkúba. És amúgy sem voltam híres a kecses légiességről. Pedig anyu és Lola szerint, szép benne a vádlim? és gyönyörűen tudok benne menni. Aha. Én kevésbé érezem gyönyörűnek a járásom ebben az izében. Még stabilnak sem... Na de ideje összeszedni magam. Jesszus! Szánalmas vagyok... Ja, hogy ezt már gondoltam egy párszor? Sebaj.
Elindultam. És meg sem álltam egészen a kanyarig. Aztán megpillantottam a feketeherceget ott állni öltönyben, nyakkendőben, gyönyörű mosollyal az arcán, ahogy felém nyújtja egyik kezét. Jelezvén, hogy rám vár. Megfeledkezve minden félelmemről, szinte levágtattam a lépcsőn. Nevetve ugrottam a felém kitárt két erős karba. Tett velem egy kört, majd letett. Végignézett rajtam. Nagyot nyelt. Én pedig huncut mosollyal néztem reakcióját a ruha láttán.
Hirtelen magához vont. Azt hittem, hogy megcsókol, de helyette a fülemhez tette száját.
- Ha nem lennénk hivatalosak sehová - tartott egy kis szünetet - most azonnal felkapnálak és meg sem állnék az ágyig.
Lehelte a vágyat keltő szavakat. A gondolatra bizseregni kezdtem.
- És utána?
- Utána lefektetnélek rá, majd addig kényeztetnélek, amíg fel nem kiáltasz gyönyörödben.
Nagyot nyeltem.
- É-és a ruhám? Azt nem veszed le előtte?
- De. Lassú, végtelenig húzódó pillanatokig simítanám le már felforrósodott testedről.
Gyors szívverésem kapkodó levegővétel követte. Belekapaszkodtam vállába. Amióta minden feszültség megszűnt kettőnk között - gondolok itt a zaklatóra és a titkokra - elengedhettük magunkat. Teljesen megnyíltunk egymás előtt. És az ilyen fajta beszélgetéseink is ezzel járnak. Amit egy csöppet sem bántam. Sőt... Most is égeti a testemet az érzés. A vágy érzése. Sóvárgok utána, hogy ez mind megtörténjen. De most ez lehetetlen. Vissza kell fognom magam. Ha nem teszem, akkor nem megyünk el a saját filmünk premierjére. Pedig legszívesebben itthon maradnék. Mindazt megélni, amit a fülembe suttogott bizalmasan, szenvedélyesen.
Megcsókoltam.
- Majd este, Zayn - annyira nehezemre esett ezt kimondani. De türelmesnek kell lennem. Jesszus. Amióta nincs a zaklató, a stressz és még sok más negatívum kettőnk között minden gátlásomat levetkőztem. Minden határomat átléptem. De mindezt boldogan tettem. És ha eddig nem tettem volna, hát ma biztosan megtenném.

- Nem kell izgulnod, kicsim. Tudod, hogy fenomenálisak vagyunk együtt - mosolygott öntelten Zayn. Röviden elnevettem magam.
- Ne nevess! Ez így van! - "Képedt el" hitetlen nevetésemen.
- Jól van, te fenomenális. Menjünk ki! Már várnak rád.
Megfogta a kezem, majd összefűzte ujjainkat.
- Nem. Ránk várnak.
Boldogan mosolyodtam el, majd megcsókoltam.
- Szeretlek - súgtam, mintha ez egy titok lenne. Talán az is. Hiszen senki nem tudja milyen a mi kapcsolatunk igazából. Hogy milyen erős a köztünk lévő kötelék. Hogy mennyi mindent bírtunk ki mi ketten. Együtt. A sok nehézség. A sok szenvedés. Mind megerősítette a kapcsolatunkat. És mindkettőnkben megszilárdította azt, hogy együtt kell lennünk. És nem engedhetjük, hogy bármi kettőnk közé álljon.
Nagyot sóhajtottam. Félelemmel néztem  a fekete autó ajtajára, ami elválasztott az őrjöngő rajongóktól, a megőrült riporterektől és a vörös szőnyegtől.
- Együtt - nézett mélyen szemembe. Bólintottam egyet, majd elmosolyodtam.
- Együtt.
A kézfejemet elfedő mancsa elég volt ahhoz, hogy minden félelem kiszálljon belőlem. Amikor kiléptem a vörös szőnyegre és Zayn is rögtön követett, hogy egy pillanatra se kelljen elengednie a kezem, bugyutának éreztem magam. Hirtelen hülyeségnek tűnt a félelmem. A rajongók tényleg sikítoztak, mihelyt megláttak minket, leginkább Zaynt. A riporterek megpróbálva túlharsogni a sikítást, kérdéseket dobáltak felénk. De most nem ijedtem meg, ahogy eddig tettem, akárhányszor belecsöppentem ehhez hasonló szituációba. Mert most tudtam, éreztem, hogy ez szeretetből van. Mert a rajongók nem tudják máshogy kifejezni szeretetüket és csodálatukat. És ez melegséggel töltötte el a szívem. Hiszen ezt én hoztam létre. A részese vagyok. A sok küzdelem, a végtelenségig tartó álmodozás és vágyakozás. Vágyakozás erre a pillanatra. Körbenéztem. Éreztem, hogy szemem könnyel telik meg. Zayn szorított egy picit a kezemen. Felé kaptam kissé elhomályosodott pillantásom. Mosolyogva és biztatóan nézett rám. Felnevettem. Most fogtam fel csak igazán, hogy hol is vagyok és mit is csinálok pontosan. Egy premieren vagyok. A vörös szőnyegen sétálok be annak a filmnek az első premierjére, aminek én vagyok az egyik főszereplője.
Letöröltem egyetlen kicsorduló könnycseppem. Majd őszinte, boldog mosollyal arcomon indultam el Zayn Malik, a szerelmem oldalán az épületbe. Hogy világ elé tárhassuk a filmet, amin annyit dolgoztunk. Aminek köszönhetően most itt vagyunk, ujjainkat összefonva. Boldogan nevetve, integetve és meg-meg állva aláírást osztogatni a rajongóknak és fényképezkedni velük.
A bejáratnál ott várt ránk mindenki, aki fontos a számomra. Anyu, Lola, Nessa, Victor és Frank. Még Tom-nak is nagyon örültem. És természetesen Andy sem maradhatott ki a sorból. A meleg fodrász, akit nagyon megszerettem az elmúlt 1 évben. Őszinte barátom lett, úgy ahogy Lola is az, már kiskorom óta. Mindenkit boldogan, könnyekben úszó szemmel szorítottam magamhoz. Még Tom is mosolyogva ölelt vissza. Annak ellenére, hogy kevésszer láttam mosolyogni a forgatás során. De neki is köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Az előttem állók nélkül nem sikerült volna eljutnom ide. És sosem lehetek elég hálás nekik ezért.



Sziasztok! :) 
Kissé szégyenkezve írok most Nektek. Már lassan 3 hónapja nem írtam. De nem csak ezt a blogot, hanem úgy semmit sem. De úgy érzem, hogy szükségem volt erre a hosszú szünetre. Most úgy tudtam írni, ahogy már régen nem sikerült. Csak folytak belőlem a szavak, csak úgy füstölt megakadás nélkül a billentyűzetem. Nem tudom mennyien maradtatok itt. De ha már ketten vagytok, én már annak is nagyon örülök :) 
Remélem jól telik a nyaratok és lazultok a sok hajtás után. :) Szeretlek Titeket! ♥ Vigyázzatok magatokra! :) 

Nagy ölelés, Kata