54. fejezet

"Együtt"

- Felhívom Andrew-t.
Bólintottam, majd hátráltam tőle egy lépést még nagyobbá téve a távolságot kettőnk között. Fájt, hogy nem nézett rám. Nem is figyeltem a telefonbeszélgetésére. A fejem iszonyatos zúgásba kezdett, és nagyon szédülni kezdtem. Éreztem, hogy a lábaim egyre nehezebben tartanak függőlegesben.
- Zayn - szóltam erőtlenül. Foltokat kezdtem látni.
- Selena! - Hallottam közelről. Lábaim elhagytak. De a várt fájdalmas esés elmaradt. Erős karok tartottak meg és emeltek fel.
- Selena! Mi a baj? - Kérdezte Zayn elmosódott hangon.
- Ne-nem tudom - mondtam nehezen.
- Beviszlek a kórházba!
Mielőtt tiltakozhattam volna, elvesztettem az eszméletem.


Egyenletes csipogásra ébredtem fel. Óvatosan nyitottam ki a szemem, mert féltem, hogy újra ijesztő módon foltokat fogok látni. De nem így történt. Eleinte homályosan láttam, de pillanatokon belül kitisztult a világ. Oldalra néztem egy személyt keresve, de nem találtam meg. Hol lehet? Haragszik rám?
Nehezen, de felültem az ágyban. Karomból kihúztam a tűt és leszedtem magamról minden zsinórt és kütyüt. Éreztem, hogy a fejem tompán lüktet, de nem törődtem vele. El akartam menni innen. Minél előbb!
- Mit csinál, kishölgy? - Hallottam a kedves hangot a szoba másik végéből. Odanéztem. Fehér köpenyben, 50 év körüli férfi állt ott. Látszólag nem volt mérges rám, amiért kiszabadítottam magam.
- Elmehetek, doktor úr? - Kérdeztem.
- Igen. Hamarosan.
Bólintottam egyet. Az ágyamhoz sétált.
- Mi történt? Miért vagyok bent?
- Elájult. A sokk és talán a vérveszteség okozta. Elég sok mindenen ment keresztül két nappal ezelőtt.
- Két nap? - Kérdeztem ijedten.
- Igen. Azóta van bent.
- És - nyeltem egyet, hogy lenyeljem a félelmet - Melanie?
- A nő, aki bántotta?
Kissé megremegtem, de bólintottam.
- A rendőrök visszavitték Los Angelesbe, és börtönbe zárták.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Vége. Végre vége!
- Ne sírjon, kérem - mondta pici mosollyal az orvos. Mosolyogva töröltem le megkönnyebbült könnyeimet arcomról.
- Zayn! Hol van Zayn? - Tértem magamhoz.
- Ne aggódjon, kishölgy. Semmi baja. Éppen kávét iszik a kantinban.
- Lemehetek hozzá?
- De csak óvatosan! - Figyelmeztetett, de én már kint is voltam az ajtón.
Minden fájdalom ellenére, futottam. A lift helyett, a lépcsőn siettem le a földszintre. Megkérdeztem egy nővért, hogy merre van pontosan az étkező. Ő útbaigazított és már siettem is tovább.
Mikor átléptem a lengő ajtót, tekintetem rögtön megtalálta Őt.
Egyedül ült, magába roskadva egy asztalnál. A szívem iszonyatos dobogásba kezdett. Majd kiszakadt a mellkasomból.
- Zayn! - Szólítottam meg hangosan nem törődve azzal, hogy mennyien tartózkodnak a helyiségben. Ő felnézett és tekintete megakadt rajtam. Felugrott az asztaltól.
Nem kellett több. Mosolyogva rohantam felé. Nagy erővel csapódtam mellkasának. Fejemet nyakába fúrtam, ő pedig arcát a hajamba.
Olyan erővel szorított magához, ahogy én is próbáltam őt. Eltávolodtam tőle, hogy a barna tengerbe nézhessek, ami most meglepő módon ki nem engedett könnyeitől csillogott. Hát én nem tudtam visszatartani. Szipogva néztem gyönyörű szemeit.
- Meg tudsz bocsájtani? - Kérdezte suttogva.
- Már rég megtettem - súgtam vissza. Végre -isten tudja mióta vágyok rá - megcsókolt. Ajkai óvatosan simultak az enyémhez. Tarkójánál fogva húztam magamhoz egyre közelebb. Semmi nem fért volna el közöttünk, mégsem volt túl közel. De kórházban vagyunk, ezért muszáj beérnem most ennyivel.
- Szeretlek - lehelte két csók között. Belemosolyogtam a csókba.
Minden a helyére került. Melanie börtönben van. Biztonságban vagyok. Zayn mellett.
"Zayn Malik és Selena Underwood úgy látszik, hogy nem sokáig bírták egymás nélkül. A két fiatal újra szerelmes párt alkotnak." Írta az egyik pletykalap. Most az egyszer teljesen jól látták. Tényleg nem bírtuk egymás nélkül. Minden egyes porcikámnak szüksége van rá. A csókjára, az ölelésére, az érintésére, a simogatására és a gyönyörű étcsokoládé szemeire.Tényleg minden a helyére került. Ahogy én is. A helyemre. A szerelmem mellé. Zayn Malik mellé. Ideje felfognom és elhinnem mindezt.

- Nagyon izgulok, anyu - mondtam már el sokadszorra.
- Nem kell, kincsem. Nagy sikeretek lesz. És ebben biztos vagyok - mosolygott megnyugtatóan. Erősen öleltem magamhoz. Már nagyon hiányzott. És Lola is. És jelenleg mind a kettőjüket kiakasztom a túlzott izgulásommal. De nem tehetek róla. Ma van a film bemutatója. Vörös szőnyeggel, sok híres emberrel, rajongókkal és természetesen a sajtó embereivel. Több tv is közvetíteni fogja élőben a bevonulásunkat a vörös szőnyegen. Simítgattam a türkizkék szatén, testhez simuló gyönyörű ruhát, amit viseltem. Nem tudom miért csináltam ezt. Talán így próbáltam lesimítani magamról a feszültséget. Vagy mi.
- Zayn hol van? - Kérdezte Lola rám nézve a tükörben. Hátrafordultam, hogy szembe álljak vele.
- Nemsokára jön.
- Ja igen tényleg. Bocsi, elfelejtettem, hogy neki órák kellenek az elkészüléshez.
Felnevettem. Teljesen igaza van. Zayn mindig odafigyel a kinézetére, de ilyen jeles alkalmakkor meg végképp. Pedig látszólag hanyag stílusa van. Jahj, istenem. Becsukott szemekkel gondoltam magam elé talpig feketében, csibészes mosollyal arcán.
- Ideje menni, drágám - karolt át anyu boldogan. Rá néztem. Szemeiben szeretetet és büszkeséget véltem felfedezni. Habár ezt el is mondta párszor az elmúlt pár napban. Szeretetteljesen mosolyogtam rá, majd engedtem, hogy Lola is belém karoljon. Kiléptünk az ajtón. Nagy levegőt vettem, hogy az előttünk lévő lépcsőn épségben leérjek a magassarkúm ellenére. Anyuék bátran, lenge testtartással, mintha a magassarkúban járás nem lenne nekik akkora harc, mint nekem, elindultak a lépcsőn. De én megtorpantam. Anyu visszanézett.
- Menjél csak! Mindjárt megyek.
Elnézően megrázta a fejét, majd elindult. Majd a lépcső kanyarában eltűnt.
Én meg álltam a lépcső tetején, teljesen szerencsétlenül. Nem hiszem el, hogy lehetek ennyire béna. Az, hogy a balesetem óta többször is felültem a pultra az nem okozott gondot. Vagyis Zayn felrakott, miközben égő csókokkal lepte el ajkamat és testemet... Pirosodó orcával ráztam meg a fejem, hogy kisöpörjem az emlékképeket a fejemből. A keletkezett sóvárgástó kissé megingott lábaimat megerősítettem.
Ideje elindulni, Selena! Csak képzeld azt, hogy a kedvenc türkizkék tornacipőd van rajtad! Csak ilyen egyszerű - nyugtattam magam. Elég szégyenletes, hogy nő létemre fohászkodom, hogy talpon maradjak magassarkú cipőben. De mentségemre szóljon, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kényszerítettem magam bele, vagy éppen anya a magassarkúba. És amúgy sem voltam híres a kecses légiességről. Pedig anyu és Lola szerint, szép benne a vádlim? és gyönyörűen tudok benne menni. Aha. Én kevésbé érezem gyönyörűnek a járásom ebben az izében. Még stabilnak sem... Na de ideje összeszedni magam. Jesszus! Szánalmas vagyok... Ja, hogy ezt már gondoltam egy párszor? Sebaj.
Elindultam. És meg sem álltam egészen a kanyarig. Aztán megpillantottam a feketeherceget ott állni öltönyben, nyakkendőben, gyönyörű mosollyal az arcán, ahogy felém nyújtja egyik kezét. Jelezvén, hogy rám vár. Megfeledkezve minden félelmemről, szinte levágtattam a lépcsőn. Nevetve ugrottam a felém kitárt két erős karba. Tett velem egy kört, majd letett. Végignézett rajtam. Nagyot nyelt. Én pedig huncut mosollyal néztem reakcióját a ruha láttán.
Hirtelen magához vont. Azt hittem, hogy megcsókol, de helyette a fülemhez tette száját.
- Ha nem lennénk hivatalosak sehová - tartott egy kis szünetet - most azonnal felkapnálak és meg sem állnék az ágyig.
Lehelte a vágyat keltő szavakat. A gondolatra bizseregni kezdtem.
- És utána?
- Utána lefektetnélek rá, majd addig kényeztetnélek, amíg fel nem kiáltasz gyönyörödben.
Nagyot nyeltem.
- É-és a ruhám? Azt nem veszed le előtte?
- De. Lassú, végtelenig húzódó pillanatokig simítanám le már felforrósodott testedről.
Gyors szívverésem kapkodó levegővétel követte. Belekapaszkodtam vállába. Amióta minden feszültség megszűnt kettőnk között - gondolok itt a zaklatóra és a titkokra - elengedhettük magunkat. Teljesen megnyíltunk egymás előtt. És az ilyen fajta beszélgetéseink is ezzel járnak. Amit egy csöppet sem bántam. Sőt... Most is égeti a testemet az érzés. A vágy érzése. Sóvárgok utána, hogy ez mind megtörténjen. De most ez lehetetlen. Vissza kell fognom magam. Ha nem teszem, akkor nem megyünk el a saját filmünk premierjére. Pedig legszívesebben itthon maradnék. Mindazt megélni, amit a fülembe suttogott bizalmasan, szenvedélyesen.
Megcsókoltam.
- Majd este, Zayn - annyira nehezemre esett ezt kimondani. De türelmesnek kell lennem. Jesszus. Amióta nincs a zaklató, a stressz és még sok más negatívum kettőnk között minden gátlásomat levetkőztem. Minden határomat átléptem. De mindezt boldogan tettem. És ha eddig nem tettem volna, hát ma biztosan megtenném.

- Nem kell izgulnod, kicsim. Tudod, hogy fenomenálisak vagyunk együtt - mosolygott öntelten Zayn. Röviden elnevettem magam.
- Ne nevess! Ez így van! - "Képedt el" hitetlen nevetésemen.
- Jól van, te fenomenális. Menjünk ki! Már várnak rád.
Megfogta a kezem, majd összefűzte ujjainkat.
- Nem. Ránk várnak.
Boldogan mosolyodtam el, majd megcsókoltam.
- Szeretlek - súgtam, mintha ez egy titok lenne. Talán az is. Hiszen senki nem tudja milyen a mi kapcsolatunk igazából. Hogy milyen erős a köztünk lévő kötelék. Hogy mennyi mindent bírtunk ki mi ketten. Együtt. A sok nehézség. A sok szenvedés. Mind megerősítette a kapcsolatunkat. És mindkettőnkben megszilárdította azt, hogy együtt kell lennünk. És nem engedhetjük, hogy bármi kettőnk közé álljon.
Nagyot sóhajtottam. Félelemmel néztem  a fekete autó ajtajára, ami elválasztott az őrjöngő rajongóktól, a megőrült riporterektől és a vörös szőnyegtől.
- Együtt - nézett mélyen szemembe. Bólintottam egyet, majd elmosolyodtam.
- Együtt.
A kézfejemet elfedő mancsa elég volt ahhoz, hogy minden félelem kiszálljon belőlem. Amikor kiléptem a vörös szőnyegre és Zayn is rögtön követett, hogy egy pillanatra se kelljen elengednie a kezem, bugyutának éreztem magam. Hirtelen hülyeségnek tűnt a félelmem. A rajongók tényleg sikítoztak, mihelyt megláttak minket, leginkább Zaynt. A riporterek megpróbálva túlharsogni a sikítást, kérdéseket dobáltak felénk. De most nem ijedtem meg, ahogy eddig tettem, akárhányszor belecsöppentem ehhez hasonló szituációba. Mert most tudtam, éreztem, hogy ez szeretetből van. Mert a rajongók nem tudják máshogy kifejezni szeretetüket és csodálatukat. És ez melegséggel töltötte el a szívem. Hiszen ezt én hoztam létre. A részese vagyok. A sok küzdelem, a végtelenségig tartó álmodozás és vágyakozás. Vágyakozás erre a pillanatra. Körbenéztem. Éreztem, hogy szemem könnyel telik meg. Zayn szorított egy picit a kezemen. Felé kaptam kissé elhomályosodott pillantásom. Mosolyogva és biztatóan nézett rám. Felnevettem. Most fogtam fel csak igazán, hogy hol is vagyok és mit is csinálok pontosan. Egy premieren vagyok. A vörös szőnyegen sétálok be annak a filmnek az első premierjére, aminek én vagyok az egyik főszereplője.
Letöröltem egyetlen kicsorduló könnycseppem. Majd őszinte, boldog mosollyal arcomon indultam el Zayn Malik, a szerelmem oldalán az épületbe. Hogy világ elé tárhassuk a filmet, amin annyit dolgoztunk. Aminek köszönhetően most itt vagyunk, ujjainkat összefonva. Boldogan nevetve, integetve és meg-meg állva aláírást osztogatni a rajongóknak és fényképezkedni velük.
A bejáratnál ott várt ránk mindenki, aki fontos a számomra. Anyu, Lola, Nessa, Victor és Frank. Még Tom-nak is nagyon örültem. És természetesen Andy sem maradhatott ki a sorból. A meleg fodrász, akit nagyon megszerettem az elmúlt 1 évben. Őszinte barátom lett, úgy ahogy Lola is az, már kiskorom óta. Mindenkit boldogan, könnyekben úszó szemmel szorítottam magamhoz. Még Tom is mosolyogva ölelt vissza. Annak ellenére, hogy kevésszer láttam mosolyogni a forgatás során. De neki is köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Az előttem állók nélkül nem sikerült volna eljutnom ide. És sosem lehetek elég hálás nekik ezért.



Sziasztok! :) 
Kissé szégyenkezve írok most Nektek. Már lassan 3 hónapja nem írtam. De nem csak ezt a blogot, hanem úgy semmit sem. De úgy érzem, hogy szükségem volt erre a hosszú szünetre. Most úgy tudtam írni, ahogy már régen nem sikerült. Csak folytak belőlem a szavak, csak úgy füstölt megakadás nélkül a billentyűzetem. Nem tudom mennyien maradtatok itt. De ha már ketten vagytok, én már annak is nagyon örülök :) 
Remélem jól telik a nyaratok és lazultok a sok hajtás után. :) Szeretlek Titeket! ♥ Vigyázzatok magatokra! :) 

Nagy ölelés, Kata