39. fejezet

"Tehát ismét elkezdődik."

- Khm - hallatszódott a szoba valamelyik pontjából az erőltetett köhécselés. Zayn-nel rögtön elváltunk egymástól, gyorsan a földre tett, így már a saját lábamon álltam. Kellemetlenül tűrtem le a felcsúszott pólóm. Felkapcsolódott a villany. Szemünk elé került a minket sasoló Stella, aki folyamatosan mosolygott ránk. Rögtön elvörösödtem. Kedvem támadt leásni magam az alattunk lévő szobába.

Francba a hülye fejemmel! Elfelejtettem, hogy a szobában nem egyedül "lakom". És Stella mit csinálna este felé, ha nem a szobájában tartózkodna? Ami az enyém is. Mert közös! Hülye fejű...

- Bocsi srácok, de jobbnak láttam még az elején tudatni veletek, hogy nem vagytok egyedül - úgy látszik Stella egy csöppet sem érezte magát zavarban. Persze velem és Zayn-nel ellentétben. De azt hiszem az én vöröslő arcom vitte az aranyérmet.

- Köszi - mondta erőltetetten Zayn. Láthatólag ő is azt érezte, mint én. Tetten értek minket.

Végre Stellára néztem. A szeme azt sugallta: Ezt nem úszod meg. Feltétlenül meg kell majd beszélnünk! Eleresztettem egy halk sóhajt és egy mosolyt küldtem felé. Beletörődtem, hogy amint alkalma nyílik rá, kikérdez.

- Megígértem anyunak, hogy felhívom, szóval megyek is - mondta, majd telefonját felkapta ágyáról és elviharzott mellettünk. Még kacsintott egyet rám, és becsukta maga mögött az ajtót.

A semmiből tört rám a röhögés. Zayn először furán nézett rám, majd gondolom ő is végiggondolta az előbbi eseményeket és ő is nevetett velem. Mind a ketten fogtuk a fejünket. Nevettünk, hiszen ezen nem lehetett mást. Aztán kezei megtalálták derekamat és közelebb húztak magához. Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig nem volt rajtam gatya és Zayn pedig csak a fekete nadrágjában feszített. Hiszen a pólóját én viseltem, ami leért a combomig. Legalább a bugyimat eltakarta.

Már nem nevetett egyikünk sem. Tenyeremet mellkasára fektettem és úgy néztem fel gyönyörű szemeibe.

- Beszélnünk kell a rendőrrel. Amit mondtál. Hogy nő tette és miért. Tudniuk kell róla. Remélem, jutnak majd valamire - súgta. Bólintottam. Eltávolodott testemtől, de csak egy picit. Keze továbbra sem engedte el derekamat. Még akkor sem, amikor a másikkal kihalászta zsebéből a telefont. A névjegykönyvben görgetve találta meg a nevet. Tárcsázott. Füléhez tartotta a telefont. Miközben kicsöngött, közelebb vont magához. Védelmezően, szerelmesen.

- Szia, Andrew! - Köszönt Zayn a telefonba. Először azt hittem a fodrászom, Andyvel beszél, aztán gyorsan rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség. - Fejlemények vannak - mondta Zayn, majd leült az ágyra, engem is magával húzva. Közben kihangosította a telefont.

Ránéztem. Bólintott egyet.

- Jó napot! Selena vagyok - mutatkoztam be illedelmesen. A pár pillanatnyi csönd arra utalhatott, hogy a rendőr meglepődhetett jelenlétemen.

- Szia, Selena. Hogy vagy? - Kérdezte. Közvetlen volt. Rendőr létére nagyon aranyos férfi lehet.

- Jól, köszönöm - mosolyodtam el halványan, noha úgy sem láthatta.

- Örülök neki. Szóval, mit tudtatok meg?

Zayn-re néztem. Megint bólintott egyet. Rám bízta. De ujjaink össze voltak fűzve és szorított egy kicsit fogásán. Ez erőt adott.

- Beugrott egy emlékfoszlány arról az estéről. Elég rövid részlet, de talán fontos - kezdtem bele.

- Hallgatlak - biztosított figyelméről a rendőr.

Nagy levegőt vettem és elmondtam neki ugyan azt, amit Zayn-nek nemrég.

Miután befejeztem, mély csend volt a válasz.

- Biztos vagy ebben? - Kérdezte komoly hangon.

- Igen. Az emlékfoszlány 100%, hogy valódi - bólintottam. Inkább csak magamnak.

- Rendben. És nem tudod beazonosítani a nő hangját?

- Nem - hajtottam le a fejemet. Zayn végigsimított az arcomon. Mindig tudja, mikor mit kell csinálnia. Halvány, de hálás mosolyt küldtem felé.

- Még csak nem is ismerős?

- Nem, sajnálom.

A gombóc ismét visszatért a torkomba és szorítani kezdte légcsövemet. Arra biztatott, hogy sírjak. Megint. De nem tettem! Erősnek kell lennem.

- Jól van. Ezen elindulhatunk. Ha bármi emléked visszatér még, azonnal hívjatok. És én is értesítelek titeket, amint megtudunk valamit.

További pár szó után letettük a telefont. Zayn mellkasára vont és erősen szorított magához.

- Ügyes voltál - súgta, miközben hátamat simogatta. Megpusziltam arcát, majd ismét mellkasába fúrtam a fejemet és élveztem testének melegét. Szíve dobogása lenyugtatott.

A stáb megérkezett.  Az eddig semmittevéssel töltött napokat elfelejthettük. Elkezdődött a kemény, egész napos munka. Most, hogy Zayn és köztem minden a legnagyobb rendben van, a jelenetek is könnyebben mentek. Gyorsabban haladtunk, mint az Frank eltervezte. Így legalább behozzuk a lemaradást, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy késsen a film.

Zayn figyelt rám. Nem engedte, hogy bármi bántódásom essen. A stábtagokat is megbízta azzal a feladattal, ha ő nincs ott ahol vagyok, ők figyeljenek rám és ha bármi van, értesítsék. Azonnal. Szeretem Zaynt és ez nagyon aranyos tőle. De már túlzásba esik. Nekem épp elegendő, ha a forgatáson kívül nem vagyok egyedül. Ha nem vele vagyok, akkor Stellával. Sosem vagyok egyedül. Igen, már a fürdőben sem. Bár mondjuk oda Zayn nem azért jön velem, mert félt...

Az elmúlt napokban a rendőr nem jelentkezett. Mint ahogy a rosszakaróm sem. Ezek szerint a rendőrség semmire nem ment az információmmal. Tehát a nyomozás nem áll sehogy sem. És tudom. Látom Zayn-en, hogy egyre feszültebb. Amikor lehull róla a "semmibaj" álca, látható az idegessége. Ami engem is nyugtalanít.

Többször már eszembe jutott, hogy jobb lenne, ha jelentkezne az a nő és valamilyen nyomot hagyna maga után. De aztán rádöbbenek, hogy mit kívánok, és mindig visszaszívom. De elkeseredettségemben már nem tudok mit gondolni. Nehéz így élni. Félni, rettegni, hogy mikor és mivel fog próbálkozni megint. Mert egy már biztos: nem csak sebet akar ejteni rajtam. Az illető a halálomat akarja. És ami a legrosszabb, nem tudom miért. Miért pont én? Mit követtem el, hogy Isten ennyire büntet? Most hogy a múlton túltettem magam, újra fájdalmat akar okozni? Újra szenvedni akar látni? És Zayn szerelme csak az előttem elhúzott mézesmadzag, hogy elhitessem magammal, hogy van esélyem a boldog és nyugodt életre a szerelmem oldalán?

Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Zayn halkan szuszogott mellettem. Ez, de még az ölelő karjai sem segítettek álomra. Telefonom aprót rezgett a párna alatt. Lassan mozdultam, hogy az aranyosan alvó Zayn-t ne ébresszem fel.

Kihalásztam a pára alól a lenémított készüléket. Nem néztem meg. Nem akartam fényt csinálni, mert arra Zayn biztos felébredne. Ezért inkább a lehető leghalkabban másztam ki az ágyból. Óvatosan, éppen annyira nyitottam ki az ajtót, hogy oldalazva átcsusszanhassak a kis résen, majd becsuktam azt. A folyosón álltam, egy szál pizsiben, de nem kifejezetten foglalkoztam vele. Kíváncsian nyitottam meg az SMS-t, hiszen elképzelni sem tudtam ki ír üzenetet reggel 4 órakor.

Ismeretlen számról érkezett. Egy kicsit gondolkoztam rajta, hogy megnyissam e, de győzött a kíváncsiság.

„NEM MEG MONDTAM, HOGY ZAYN AZ ENYÉM? MEG FOGSZ HALNI, TE RIBANC!!”

Ennyiből állt az üzenet. De ez épp elég volt, hogy lefagyjak a félelemtől. Rettegtem. És elkezdett rázni a zokogás. Tehát ismét elkezdődik.