3. fejezet

Reggel kipattantak a szemeim és éberebb voltam, mint valaha. Ránéztem az órára, ami reggel 10 órát mutatott. Tényleg elég kimerült lehettem. Az ágyban ülve bambultam a semmibe. Ma fog kiderülni, hogy teljesül-e az álmom vagy nem. De itt nem csak ez a tét. Itt van Nessa, Victor és Martha, akiket az első pillanattól fogva megszerettem. Iszonyatosan fájna itt hagyni őket. Szeretem anyut és a szülőhelyemet, Bradfordot is. De Los Angeles magával ragadott, még így is, hogy szinte semmit nem láttam belőle. De az a tudat, hogy itt vagyok és körbevesz az emberek nyüzsgése, ami sosem csillapul, tetszik. Nagyon tetszik. Bradford sem egy csöndes hely, de ez mégis más. Itt jobb. Sokkal jobb. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, majd kinyújtottam elgémberedett testrészeim, és kikeltem az ágyból. Nem törődve a kócos, gubancos hajammal és a nagyon rövid gatyával meg a kinyúlt pólóval, kimentem a szobámból a tükröt messziről elkerülve. Nessa már teljesen fel volt öltözve. Egy csőfarmert és egy narancssárga lenge inget viselt, ami kiemelte tökéletes alakját. Egy nagy cuppanós puszival és öleléssel köszöntött. Victor a homlokomat puszilta meg, míg Martha köszönésképpen palacsintákat nyomott az orrom alá. Megköszöntem és leültem az asztalhoz. Victor és Nessa is csatlakoztak hozzám, noha ők nem ettek.
- Mikor derül ki az eredmény? - néztem Nessára teli szájjal. Igen illett volna jó vendéghez híven lenyelni a falatot, mielőtt szólásra nyitom a szám, de nem éreztem magam vendégnek. Úgy viselkedtek velem, mintha ezer éve itt élnék velük és én is ezt érzem. Mintha itthon lennék, pedig tudom, hogy nem vagyok.
- Már kiderült, drágám - mosolygott kedvesen Nessa. A falat kishíjján megakadt a torkomon. Tényleg le kellett volna nyelnem. Nagy nehezen leküzdöttem az ételt a nyelőcsövemen, majd kikerekedett szemekkel néztem Nessára. Aztán rájöttem, hogy miért nem mondta eddig. Azért mert nem akart felkelteni. Mert tudja, hogy nem én kaptam meg a szerepet. Vége van mindennek, amikor még csak el sem kezdődött. Ma, jobb esetben holnap el kell mennem innen, mindent hátrahagyva. Az álmomat, a várost ezt a házat és Nessáékat.
Visszacsöppenek az életem unalmas és szürke mindennapjaiba. Minden a megszokott kerékvágásba fog zajlani, noha tudom hogy semmi nem lesz ugyan az. Hiszen belekóstolhattam abba az életbe, ami tudom, hogy sosem fog megadatni nekem és Nessáék iszonyatosan hiányozni fognak, ahhoz viszont nem lesz pénzem hogy többször eljöjjek ide meglátogatni őket, Nessától pedig ezt meg nem várom el, hiszen attól függetlenül, hogy velem kudarcot vallott, más ügyfelei is lehetnek, akik sikeresek lesznek. Észre sem vettem, hogy könnyezek, csak akkor, amikor Victor letörölte arcomról a szomorúságom és csalódottságom jelét.
- Selena. Most miért sírsz? - nézett rám Nessa, miközben én Victor karjai közül néztem vissza rá.
- Mert itt kell hagynom titeket - sírtam el magam újra. Ez az Selena. Ennél lejjebb már nem süllyedhetsz. Most pont azt csinálom, amit utálok és pont ezért sosem teszem ezt.Gyengének mutatni magam mások előtt.
- De kicsim. Ezt egy szóval sem mondtam - nevetett kedvesen Nessa. Meglepődve néztem rá. Nem értettem semmit. Victor elengedett. Nem néztem rá. Nessát néztem. Válaszra vártam a fel nem tett kérdésemre.
- Sikerült kicsim! Megkaptad a szerepet!! Te leszel Nora!! - mondta nagy mosollyal és hangosan Nessa. Én meg lefagytam. Semmit nem tudtam mondani. Először azt hittem, hogy csak viccel, de aztán rájöttem, hogy ilyennel nem viccelne. Amikor a tudatomba szivárgott ez a 3 mondat visítozva ugrottam fel a székről, felborítva azt, majd Nessa karjaiba vetettem magam.
- Nem hiszem el, hogy nem keltettél fel! - hitetlenkedtem már jóval később. Most már a kanapén ültünk mi hárman. Victor, Nessa és én. Martha pedig ünneplés gyanánt csinál valami finom sütit, ezért a konyhában tevékenykedik, mint általában mindig.
- Tudtam, hogy kimerült vagy, ezért nem akartalak felkelteni reggel 7 órakor - mosolygott folyamatosan és mondanom sem kell, hogy az én mosolyom is levakarhatatlan volt. Láttam a büszkeséget a szemében, ami pedig még jobban meglepett, hogy Victoréban is ezt láttam. Annyira jól esik, hogy ennyire törődnek velem és befogadtak. Olyanok nekem, mint egy pótszülők.
- 7 órakor? Reggel 7-kor már tudtad, hogy megkaptam a szerepet és csak most szóltál?? - hitetlenkedtem, de nem voltam mérges. Hogy is lehettem volna az, amikor ha ő nincs, akkor most én sem lennék itt, ekkora lehetőséggel a kezemben.
- Na jó. Most ettől eltekintek - mondtam jókedvűen, miközben jó szorosan megöleltem. Felnevetett és viszonozta gesztusom.
- Menj öltözni, mert megyünk a filmstúdióba a dolgokat elintézni és megismerkedsz a társaiddal és a forgatókönyvet is megkapod, amit már ma el is kezdhetsz tanulni - mosolyog Nessa. Boldogan bólintok, majd a szobámba rohanok. Egy egyszerű sötétkék farmert és aranyos Goofy-s pólót vettem fel. Imádom a meséket, szóval szinte minden létező mesefigurám megvan pólóban. És óvodás vagy nem óvodás de utcára és iskolába is fel szoktam venni őket. Gyűjteményem büszkesége pedig egy hatalmas méretű (a térdemig ér és legalább kétszer beleférnék) belebújós pulcsi, amin egy nagy Disneyland felirat virít és az összes cuki mesefigura rajta van. Azt most nem veszem fel, mert túl jó idő van ahhoz, na meg azért nem így kéne bemutatkoznom. Elszökdécselek Nessáig, aki már vár rám a bejárat előtt. Elköszönünk a ház többi lakójától, majd az autóban ülve, hajtunk a stúdió felé. Az utat végig beszéltem. Be nem állt a szám és már én sem emlékszem arra, hogy miket zagyváltam össze-vissza. Csak mondtam mondtam és közbe mutogattam. Ezt betudtam az izgalomnak, ami nem akarta elhagyni testem és tudatom. Úgy pörögtem, mint talán még soha eddig. Mint aki legalább 8 adag kávét ivott meg egymás után 10 perccel ezelőtt. De szerintem ez a hiperaktivitásom érthető.
A bemutatkozás könnyen ment. A producer és Folt-ot játszó színészpartnerem nem volt még jelen. De a többi színész és a filmen dolgozók itt voltak. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt mindenkivel, hiszen nem én voltam az egyetlen új. Megkaptam a jó vaskos és nehéz forgatókönyvet. Elnézést kérve sétáltam el egy kisebb, de beszélgetés mentes szobába, hogy át tudjam olvasni a szöveget, merthogy nem bírok magammal és muszáj beleolvasnom. Nem tudom még órákig csak nézegetni és nem beleolvasni. Ki tudja mennyi ideig álltam a nehéz könyvben teljesen elveszve, amikor ajtónyitódásra lettem figyelmes.
- Akkor jól láttam, hogy erre jött - hallottam egy hangot. Egy pillanatra felnéztem, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a szövegtől és a szöveg adta világból, ezért nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy engem keresnek. Aztán. Aztán megtörtént az a pillanat, amikor a forgatókönyv nem keltette fel az érdeklődésem. Amikor mindenem lefagyott és az ütő is megállt bennem, egyetlen egy hang hallatára. Nem akartam felnézni. Magamban fohászkodtam Istenhez, hogy ne ő legyen az. Elhatároztam magamban - pár pillanatba telt -, hogy felnézek és nagyon reméltem, hogy nem ő áll előttem, akire gondolok. Tekintetem egy barna szempárba ütközött és ott is maradt, de csak pár pillanatig, merthogy az a szempár lassan végigmért, majd még egyszer. Amikor "végzett" az illető arcára egy fintor került. Kidülledt szemmel néztem rá, majd döbbenetem haragba váltott át.
- Te? - kérdeztem a nyilvánvalót.
- Én - rántott vállat haláli nyugalommal és kifejezéstelen arccal. Az arcom talán már vöröslött a haragtól. - Istenem, csak ne sikíts! Utálom a sikítozó kiscsajokat - forgatta meg a szemeit. Kezei továbbra is lazán a zsebébe voltak süllyesztve.
- Tessék? - képedtem el teljesen.
- Nem kell a nyakamba mégegy nyáladzó zokogó csaj - fintorodott el. Az a bizonyos pumpám már a fellegeket csapdosta. Kedves mosolyt csaltam az arcomra és elé léptem. Körülbelül fél méter választott el tőle, de most nem érdekelt, pedig illatára az undor még nagyobb lett bennem. De a mosolyom továbbra sem hervadt le az arcomról. Amire nem számított az az, hogy akkora pofont adtam neki, hogy az ujjaim is belezsibbadtak. Meglepődött, majd dühbe gurult.
- Te normális vagy?! - üvöltött rám.
- Megérdemled! Egy utolsó rohadék vagy! És közlök egy igazán furcsa, de igaz tényt. Nem mindenki borul ájultan a lábad elé - ordibáltam én is teljesen kikelve magamból.
- Te ribanc! Többet hozzám ne merj érni!!
- Ribanc?! Azt mondtad, hogy ribanc?? - kezem már újra útnak akart indulni, hogy még egy vöröslő nyomott hagyjon az arcán, de egy hang megállított és nem érezhettem újra át azt a boldog, jól eső érzést, amit a csattanás hangja okozott. Na meg az elégedettséget, ami a piros nyomnak köszönhető, ami továbbra is az arcán díszelgett. Oldalra néztem.
- Elég legyen! - parancsolt ránk egy férfi. - Társak vagytok. Úgy is viselkedjetek! - hangja kemény volt. Sejtettem, hogy valami főnök lehet, ezért behúztam fülem-farkam. Hát Zayn nem fogta vissza magát.
- Ez pofozott meg ok nélkül! - mutatott rám, még mindig elfojtott dühvel.
- Mi az, hogy ez?! Esetleg ő! És volt rá okom! - csattantam fel én is. Ennyit arról, hogy befogom a szám.
- Igen? És akkor mi?! - nézett rám türelmetlenül. Hm, akkor nem emlékszik. Bár mondjuk, ha felismert volna, akkor tudta volna a pofon és a kirohanásom okát. Vagy lehet, hogy rögtön betudta a tenyérbemászó képének.
- Mert egy bunkó, nagyképű paraszt vagy, akitől felfordul a gyomrom! - akadtam ki véglegesen. Már nem volt vissza út. Nem tudtam csillapítani a dühömet és gyűlöletemet, amit már évek óta érzek iránta. Nyitotta a száját, hogy ő is kiabáljon velem, de a férfi megint közbe szólt. Közénk lépett.
- Csönd legyen! Most már elegem van belőletek! Én vagyok a rendező, és komolyan mondom, ha a kamera előtt is ezt fogjátok csinálni, akkor elintézem, hogy mind a kettőtöket kirúgjanak a filmből - kiabált már ő is. Fantasztikus kezdés... Mindenki üvölt és már most megfenyegettek, hogy kitesznek a filmből, pedig még csak pár órája tudhatom magaménak Nora szerepét. - Megértettétek? - nézett hol rám, hol Zaynre.
- Igen - bólintottam. Mindketten Zaynre néztünk. Belül fohászkodtam Istenhez, hogy nemet mondjon és kilépjen a filmből.
- Nekem mindegy - rántotta meg a vállát hetykén. Remek...
- Reméltem is - bólintott a rendező. - Most, hogy már minden rendben van, bemutatkoznék - nézett ránk egy kisebb mosolyt megeresztve. Én is erőltettem egy görbületet az arcomra. Zayn nem fáradt ezzel sem. - Frank vagyok - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam.
- Selena Underwood - mosolyogtam kedvesen. Mármint remélem kedvesnek látszott, mert hogy ilyen és ehhez hasonló érzések pont nem kavarogtak bennem, így minden színészi tudásomra szükségem volt, hogy úgy tegyek, mintha minden rendben lenne. Pedig mindenki tudja, hogy semmi sincs rendben, mert senkit nem utálok annyira, mint Zaynt. Nevem hallatán Zayn rám emelte a szemét és méregetni kezdett. Talán valahonnan rémlett neki a nevem. Helyes! Tudja csak, hogy ki vagyok és mit tett velem.

Tudom tudom... Iszonyatosan sokat késtem, de ez a karácsonynak és a félévi hajtásnak köszönhető... Karácsonyra 7 ajándékot csináltam meg (minden szabadidőm arra ment rá) és tanulnom is kellett, nem is kicsit. Tudom ezek elég gyenge kifogások, de igazak. Sosem késtem eddig ( a régi blogomban sem max 1 napot) és ezt nem is akarom folytatni. Tényleg sajnálom és azért remélem valamennyien még velem vagytok... :) Most is éppen hogy volt időm megírni a részt, mert már 2 napja rokonok vannak nálunk. Ezért szégyen szemre tegnap nem tudtam feljönni és Boldog Karácsonyt Kívánni Nektek, amit szintén röstellek. 1 héten egy rész biztos lesz, de ha időm engedi, akkor több is. :) Engesztelésképen a napokban lesz még másik rész is. :)) Remélem megbocsájtotok nekem és nem haragszotok annyira. :)

Ui: így kicsit megkésve, de Nagyon Békés és Boldog Karácsonyt  Kívánok Mindenkinek!! Remélem mindenkinek jól telt a Szenteste.. :)) Nekem elég húzós volt, de ez más tészta. :)) 

nagy szeretés, Kata

2. fejezet

Sziasztok Drágák! <3 ^^)

Meghoztam a 2. fejezetet. :) Már most az elején 9 feliratkozó!! :D Eszméletlenek Vagytok! :)) És egy nagy hír -legalábbis nekem - tegnap a régi blogommal megnyertem egy blogversenyt a legjobb fanfiction kategóriában! :D Még most is nehéz felfognom... :)) /Bocsi a fölös dumáért/ Remélem minden rendben van Veletek! <3 

Nagy ölelés, Kata

Egy kibaszott szót sem tudtam kinyögni. Aztán Becca – az írónő – felállt a székből és a legnagyobb meglepetésemre, elém sétált. Ha eddig nem voltam kellőképpen lesokkolva, akkor most már ezer százalékosan olyan voltam, mint egy szobor. Becca megfogta a kezem.

-          Selena ugye? – kérdezte kedvesen. Bólintottam egyet, mert megszólalni még mindig nem tudtam.  – Selena. Te úgy nézel ki, ahogy Norát mindig is elképzeltem. Nagyon örülnék neki, ha te kapnád meg a szerepet, mert amikor beléptél, rögtön tudtam, hogy muszáj neked megkapni. De ez úgy nem fog menni, ha nem mutatod meg, hogy mit tudsz. Kérlek szedd össze magad és ne kelljen csalódnom benned. Rendben? – nézett egész végig a szemembe. Először köpni nyelni nem tudtam, majd összeszedtem magam és boldogan mosolyodtam el.

-          Köszönöm – öleltem meg, amire nem számított. És én sem. De mostanában mindenkit megölelek. Nessát, Victort és a többi házlakót is. Elengedett.

-          Ügyes lény! – kacsintott, majd visszasétált a helyére és leült. Nagy levegőt vettem és elképzeltem, hogy a szobámba állok a tükör előtt. A szavak maguktól hagyták el a számat. Nora a kedvenc főhősnőm a könyvekben, és próbáltam az ő gondolkodásával, stílusával játszani. A végére még magammal is elhitettem, hogy én vagyok Nora és nekem van egy Foltom, aki arrogáns, de eszeveszettül helyes és ezek ellenére is vonz. Amikor végeztem, Becca nagy mosollyal az arcán rohant oda hozzám. Megölelt és ujjongott, hogy mennyire jó voltam. Nagy boldogsággal töltött el, hogy kedvenc írónőm így vélekedik rólam, majd feszülten néztem a többi döntőhozóra. Elismerően bólintottak egyet, majd egy férfi közölte, hogy később megtudom az eredményt. Bólintottam egyet. Megköszöntem, hogy itt lehettem, majd egy hálás öleléssel köszöntem el Beccától és egy viszont látást megeresztve a többiek felé is, utána léptem ki a színpad szerűség mögötti részbe, ahol Nessa várt rám nagy mosollyal az arcán. Megölelt. Ő is.

-          Nagyszerű voltál csajszi! És Becca odament hozzád. Ugye tudod, hogy ez azt jelenti, hogy számára te vagy a befutó? – nézett rám. Nem tudom, hogy így van e. Még Becca szavai ellenére is kételkedtem benne. Nem Becca szavában, hanem magamban kételkedtem. Jónak éreztem, de nem tudhatom, hogy kívülről milyen teljesítményt nyújtottam, hiszen belecsöppentem Nora és Folt világába, és ezért teljesen kikapcsoltam a külvilágra irányuló érzékszerveim. De túl vagyok rajta. És ha nincs Becca, akkor sírva rohantam volna ki a helyszínről, de talán még a világból is. De a hatalmas szerencsémnek köszönhetően, ez nem történt meg.

-          Mivel túl vagy rajta, ezért ezt megünnepeljük. És még remekül is csináltad, ami még nagyobb okot ad az ünneplésre és akkor Becca reakciójáról még nem is beszéltem – fogta meg a kezem Nessa és húzott a kijárat felé. Ellenkezni akartam, de beláttam, hogy Nessa ellen nem sokra megyek, szóval belementem. Az autóban felhívtam anyut és mind a ketten nagyon örültek, mondjuk meglepődtek az írónő viselkedésén. Na jó. Igazából anyu döbbent meg, Lola pedig belevisított a telefonba. Amikor a kávézó előtt leparkolt Nessa, elköszöntem tőlük és letettem a telefont. Beültünk a kávézóba. Én forrócsokit, míg Nessa kávét ivott. Kortyolgatás közben elmondta, hogy holnap fogja megtudni az eredményt. Hát akkor ma sem fogok tudni aludni. Aztán eszembe jutott valami.

-          És mikor lesz Folt karakterét megformáló fiú kasztingja? – kérdeztem kíváncsian, hiszen egy srác sem volt az épületben, csak akik ott dolgoztak, vagy akik a barátnőit kísérték el. Legalábbis ezt mutatta az, hogy mindegyik egy lány kezét fogta.

-          Már megvan – mosolyodott el szélesen.

-          És ki az? – kérdeztem, habár kétlem, hogy ismerni fogom, mert gondolom őt is majd a tömegből választják ki, ahogy Nora szerepét is.

-          Nem mondom el. A lelkemre kötötték, hogy nem tehetem. Meglepetés lesz annak a lánynak, aki megkapja a főszerepet. És nem akarják, hogy kiszivárogjon a színész kiléte.

-          Értem –húztam el a számat. Tehát, akkor már ismert vagy legalábbis olyan színész, aki nem ezzel a filmmel kezdi. Ennyibe hagytam a témát, mert majd úgy is kiderül. Az újságok úgy is le fogják adni, és ha nem kapom meg a szerepet, akkor pedig úgyis megnézem a mozikban, szóval egyszer úgy is a tudomásomra jut a titokzatos színész kiléte. A kávézóban még beszélgettünk egy darabig. Nessa mesélt magáról, amit később én is megtettem. A kapcsolatunk erősödött, aminek nagyon örültem, de a gondolat, hogy lehet, hogy itt kell hagynom már most fájt. Pedig ez annyira furcsa. 1 napja, hogy ismerem, de már most elszomorít a tudat, hogy elmegyek és nélküle élem tovább az életem, ha nem kapom meg a szerepet, amire azért lássuk be, hogy kevés az esély. Amikor Nessa végzett a kávéval és én is elszürcsöltem a forró csokimat, beültünk az autóba és haza indultunk. Haza. Hm. Érdekes, hogy ezt mondom, egy olyan házra, ahol még eltévednék segítség nélkül, de mégis ezt érzem. Victor és Martha (a ház konyhatündére) bőszen kérdezgették, hogy mi volt a meghallgatáson. Minden részletet tudni akartak. Majd amikor elmondtam, hogy Becca mit mondott elismerően bólogattak, majd ujjongani kezdtek. Furcsa látványt nyújtott a közel 60 éves hölgy és a felnőtt Victor, de Nessával jót nevettünk rajtuk. És nagyon jól esett, hogy ennyire örültek a ’sikeremnek’. Hát majd holnap kiderült, hogy mennyire volt ez siker. Nagyon fáradtnak éreztem magam. Biztos a fent virrasztott éjszaka miatt. Így a fülembe dugtam a fülhallgatóm és elindítottam a lassú listámat és elfeküdtem az ágyon, most már kényelmes otthoni ruhába öltözve. A 3 zenének a felénél már elaludhattam, mert, amikor felkeltem a lista végigment és a legtöbbre nem emlékszem, hogy meghallgattam volna. Kinéztem az ablakon nagy nyújtózásom közepette és döbbenten vettem észre, hogy már sötét van kint. Jó sokáig aludhattam. Megnéztem az időt, és tényleg sokáig aludtam. Este 8 óra volt. Elmentem a konyhába, ahol Martha ügyeskedett.

-          Jól aludtál kincsem? – kérdezte mosolyogva.

-          Igen. Köszönöm. És sajnálom, hogy kihagytam az ebédet – néztem rá bocsánatkérően.

-          Semmi gond. De tettem félre neked. Gondoltam, ha felkelsz még éhes leszel.

-          UUh köszönöm! Életmentő vagy – pusziltam meg kissé ráncos arcát. Felnevetett, majd sütött tovább. Kivettem a hűtőből a nekem félretett adagot, majd egy gyors mikrózás után jóízűen ettem meg a rántotthúst és a krumplipürét. Mikor végeztem, neki akartam állni elmosni a tányért, de Martha kivette a kezemből a szvacsot. Én meg visszavettem.

-          Én mosogatok. Addig pihenj nyugodtan, vagy süsd tovább a finom illatú sütit – mondtam kedvesen.

-          De nekem ez a munkám. Majd én megcsinálom – erősködött.

-          Én pedig valahogy meg akarom hálálni, hogy itt lehetek, úgyhogy kérlek engedd, hogy elmosogassak – néztem rá kérlelően. Sóhajtott egyet, majd bólintott. Boldogan mosogattam el, majd megköszöntem Marthának a vacsiebédet és megkerestem Nessát, akit a tv előtt találtam meg. Egy szappanoperát nézett, amit nem szerettem különösebben -na jó ki nem állhatom -, de leültem mellé és együtt "izgultunk" Juan Miguel és Marichuy hülye szerelmi életéért. Majd amikor lement két rész, amiben mást sem csináltak csak sírtak, elköszöntem Nessától és elvonultam a szobámba. Megfürödtem, elvégeztem az esti rutint, majd az ágyamba fészkeltem magam. Bekapcsoltam a laptopom és csak úgy lézengtem a neten. Felmentem Tweeterre, de hamar le is léptem, mert megint Zayn Malik volt a trend. Az a pasi egy tuskó barom. Nem tudom miért vannak úgy oda érte. Bár mondjuk ők nem ismerik közelebbről. És most jön a nagy kérdés. Vajon én honnan ismerek egy világhírű színészt? A múltamból. És hogy miért gyűlölöm? Arra még visszagondolnom is fájdalmas... Akkor gondolhatjátok milyen volt megélnem... De már túlléptem rajta. A tüske benne maradt a szívemben, de nem törődök vele, mint ahogy a személlyel sem, aki miatt ott van az a bizonyos tüske. Így semmittevés helyett megnéztem egy filmet. Vígjátékként van kiírva, de ez is csak egy szerelmes, csöpögős nyálas történet, amivel már a hócipőm tele van. Ha vígjáték, akkor legyen olyan mint például az Amerikai pite vagy a Nagyfiúk, nem?! Abban is van szerelem, mert az embereknek ez kell, de mégis nevet rajta az ember. Utálom a szerelmet. Nem vágyom rá, ezért a romantikus filmektől is kiráz a hideg. Nem értem, hogy a szerelem mire jó... Csak fájdalom lesz a vége. És erre szokták azt mondani, hogy ott vannak a gyönyörű, szép pillanatok, amire visszaemlékezik az ember. Igen. Ez így is van. Csak visszaemlékezni kibaszottul fájdalmas. Hiszen rájön az ember, hogy mennyire boldog volt azokban a pillanatokban és hogy a visszaemlékezés percében/óráiban/napjaiban, pedig mennyire nem az. Igazából, ha az ember jobban belegondol, mi a szerelem? Ha egy embernek fogod a kezét és boldogan nevetve sétáltok az utcán és néha megálltok egy-két forró csókot váltsanak? Vagy az akivel jó az ágyban? Vagy a másik feled, ami nem egy másik személy, hanem az is a saját feled, de mégis azt hiszed, hogy Ő az? És miért hiszi mindenki azt, hogy a szívünk érez? Ez is hülyeség. A szív csak pumpálja a vért és ezzel életben tart, de ennyi a funkciója. Másra nem képes. Minden az agyban dől el. Ha szerelmes akar lenni az ember, akkor az lesz, bárki is a személy. Ha nem akar szerelmes lenni, akkor meg nem lesz az. Ennyi az egész. Túl negatív vagyok? Megeshet. De eddig nincsenek jó tapasztalataim a szerelemről. De amitől a falra tudok mászni az az, ha valaki azt mondja nekem, hogy "örökké szeretni foglak". Meg "örökké együtt leszünk". Ez mind szép is jó, csak hogy nem élünk örökké. Egy családtag. Igen ő végig követi az életünket és szeret halálod napjáig. Legalábbis jobb esetben. De nekem ne mondja senki, hogy van egy olyan kapcsolat, ami 60 évig tart és még mindig szerelemből vannak együtt. És igen. Vannak idős házaspárok. És biztos vannak olyanok, akik még 40 év házasság után is ugyan úgy szeretik egymást, mint az elején. Hiszen én sem vagyok szőrösszívű. Én is elmosolyodok, amikor egy idős néni és bácsi fogja egymás kezét, vagy csak egy padon ülve romantikáznak. És tényleg van ilyen halálunk napjáig szeretjük egymást, de ez nagyon ritka. Mert általában 60-70 akár 80 évesen is azért vannak együtt, mert már összeszoktak és nem tudnak meglenni a másik nélkül. Talán belül én is olyan szerelemre vágyok, ami nem huny ki egy pillanatra sem. És idősebb koromra lehet, hogy másképp látom majd a dolgokat. De most így gondolom. Az ágyban feküdve rájöttem, hogy azért gondolkodok ilyeneken, hogy ne járjon az eszem a és ne képzeljem be magamnak, hogy nem fog sikerülni, vagy azt, hogy a vörös szőnyegen sétálok integetve és beülök a moziba a film premierjére, amiben én vagyok az egyik főszereplő. Így inkább bedugtam a fülhallgatóm a fülembe és elindítottam a zenelejátszót és becsuktam a szemem. A zenére koncentráltam, majd később elragadott az álmok országa.

Sajnálom. Lehet, hogy a vége túl negatív lett... :)) Én sem mindig gondolkozok így, de legtöbbször igen, attól függetlenül, hogy imádok szerelmes lenni. :D Még akkor is, ha csak egy zenéről vagy egy ruhadarabról van szó... :$ :) Na de. Ami fontosabb. :D A következő részben már tényleg meg fog jelenni Zayn. :)) 

1. fejezet

Sziasztook! <3 :) Meghoztam az első részt *-* :)) Már így az elején 3 (!) feliratkozóm van, aminek nagyon örülök ^^  Nem is húzom tovább a szót! :) Remélem tetszik Nektek <3 :) 

Ölel, Kata 

                 Kincsem nagyon vigyázz magadra jó? És hívj, ha a gép felszállt és akkor is, amikor földet ért rendben? És ne félj a repüléstől. Semmi baj nem lesz. – mondta anyu még a ház előtt állva.

-          Anyu. Én egyáltalán nem aggódok a repülés miatt. Aki fél az egyedül te vagy. És ne aggódj. Hívni foglak, de akkor nem, amikor felszáll, mert te is ott leszel. – mosolyogtam.

-          Jól van na. Ne nevess rajtam. Anya vagyok, aki félti a gyerekét. – durcáskodott.

-          Az én egyetlen és tökéletesen tökéletlen anyukám! – mondtam szeretettel teli hangon, miközben magamhoz öleltem.

-          Mivel most utazol el, ezért nem rontom el a hangulatot a kiakadásom miatt, amiért tökéletlennek neveztél. – mondta, miközben még mindig öleltük egymást.

-          De ott volt előtte a tökéletes szócska. Sőt még az egyetlen is. – érveltem.

-          Na jó. Egye fene. Érvek elfogadva. – sóhajtott. Felnevettem.

-          Menjünk, mert lekésem a gépet. – engedtem el anyut. A 2 bőröndömet - igen csak kettő, mert nincs sok ruhám és az egyiknek több mint a felébe könyveket pakoltam el - betettük a taxiba. Igen a taxis csak ült az autóban és nézte, ahogy szenvedünk. Elbúcsúzhatsz a borravalótól apám! Beszálltunk a taxiba és indultunk is. Reményekkel voltam teli, de azért mégis féltem, hogy koppanni fogok. Méghozzá nagyot. De próbáltam ezzel nem törődni. Most az egyszer kockáztatok és nem hátrálok meg. Anyun, Lolán és a reményen kívül semmi sincs nekem. Úgyhogy hinnem kell benne, hogy sikerülni fog. A könyvet imádom, többször is kiolvastam, úgyhogy azzal hogy nem tetszene a film, nincs gond.

A reptéren anyuéktól – Lola is kijött utánunk – könnyes búcsút vettem (szó szerint) majd felszálltam a repülőre és irány Los Angeles. A filmek városa. Az úton szundítottam egyet, majd amikor egy női hang szólt a hangszóróból, hogy kössük be magunkat, mert mindjárt leszállunk elkezdtem izgulni. A kellemetlen görcs megjelent a hasamban és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, ha ez sikerül az egész életem meg fog változni. A kiszállás után láttam, hogy sok ember áll a váróban egy táblával a kezében, amire egy név van írva. Bőszen kerestem az én nevem. Majd fél perc keresés után megláttam a nevemmel ellátott táblát, egy kedvesen mosolygó nő kezében. Nagy levegőt vettem és elindultam a nő felé, aki mosolyogva integetett.

-          Jó napot. – köszöntem félve.

-          Jaj drágám a holnap lesz a Te nagy napod! Annyira izgulok érted. – köszöntött buzgón, miközben megölelt. Esetlenül öleltem vissza. Kedvelni fogom ezt a nőt.

-           Vanessa vagyok, a menedzser, aki telefonál. De neked csak Nessa kedvesem. 41 vagyok, de mindenki úgy tudja, hogy 35 szóval ezt kérlek, tartsd titokban. És ha bárki kérdezi, 35 vagyok. Jövőre töltöm a 36-ot. – mosolygott rám kedvesen. Bólintottam. – Jaj ne legyél már ilyen karót nyelt. – szidott meg kedvesen.

-          Csak ez még új nekem. – mondtam félénken.

-          Tudom kedvesem. De most ezzel ne törődj. Élvezd ezt az újat! – kacsintott.

-          Megpróbálom. – mosolyogtam halványan.

-          Na szóval úgy lesz, hogy egy ideig nálam fogsz aludni. Egyedül élek egy nagy házban, abban reménykedve, hogy majd a családom kitölti, de az még várat magára, szóval bőven van hely neked is. – mondta, miközben elindultunk a kijárat felé.

-          Köszönöm. – néztem rá hálásan, mivel nem kell így horribilis összegeket kifizetnem a szállásra. Nem vagyunk szegények, de eleresztve sem, ezért figyelnem kell, hogy mennyit hova költök és mire.

-          A szöveget, amit átküldtem megtanultad? – kérdezte komolyabb hangon.

-          Igen. A kedvenc könyvem forgatják, így nem volt nehéz, mert többször is olvastam már. –mosolyogtam rá most már bátrabban.

-          Na ennek nagyon örülök. Majd amikor hazaérünk kipakolsz, eszel, szundítasz egy kicsit aztán elpróbáljuk jó? – kérdezte már a kocsiban ülve. Fekete nagyobb autó. Olyan, amit mi nem tudnánk megfizetni. Jó érzés volt belehuppanni a bőrülésbe.

-          Oké. De nem kell aludnom, mert a repülőn is aludtam egy keveset, meg most úgy sem tudnék. – rántottam meg a vállam.

-          Ahogy gondolod kedvesem.

Még az úton beszélgettünk. Kérdezte, hogy izgulok e. Én meg valamiért nagyon hamar kinyíltam neki.  Elmondtam, hogy félek. Félek, hogy nem fogok megfelelni, hogy béna leszek. Hogy lefagyok és semmit nem tudok majd mondani.

-          Mindenki félne. Még a profik is izgulnak egy kasztingon. Ez teljesen normális. De tehetséges vagy. Nem kell félned. Izgulni izgulhatsz. De félned nem kell. – mosolygott bátorítóan, majd abban a pillanatban egy élesebb kanyart vett. Egy nagy kapu nyílt ki előttünk – biztos automata, mondjuk nem láttam, hogy valamit megnyomott volna na mindegy. Kíváncsian néztem ki az ablakon és a lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű kert tárult elém aminek a közepén van  egy kisebb, de annál gyönyörűbb szökőkút. Amikor leállította a kocsit, rögtön kipattantam, hogy jól láthassam a házat. Az állam a földet súrolta. A ház tényleg nagy volt. Nagyobb, mint a miénk. Barackszínben pompázott, ami valahogy különlegesebbé és otthonosabbá tette már a külsejét is. Nessa mellém ért. Egy kis időbe telt mire felocsúdtam, majd ránéztem.

-          Én nem tudom… Mármint gyönyörű ez a ház, de biztos nem zavarlak? – néztem rá félénken.

-          Dehogy is drágám. Örülök, hogy itt leszel, mert csak pár ember van itt, akik itt dolgoznak. – mosolygott kedvesen.

-          Szo-szolgáid vannak? – nyögtem ki meglepődve.

-          Nem szeretem így hívni őket. Hiszen jó emberek és jóban is vagyok velük. Inkább itt dolgozók. – rántotta meg a vállát.  Bólintottam egyet. Sok pénze van, de még sincs elszállva magától. Nem nézi le a szegényebbeket, nem érzi magát felsőbbrendűnek. Ez a nő csupa kedvesség. Nem értem, hogy miért nincsen családja. Egy férfi lépett ki a bejárati ajtónak nevezendő nagy kapuféleségen.

-          Áh de jó, hogy itt van Victor. Bemutatom Selena Underwood-ot. Selena Ő Victor. Ő vigyáz a házra és segít nekem mindenben. – mutatott mosolyogva a negyvenes éveiben járó férfi felé. Apró mosollyal fordultam felé.

-          Jó napot kisasszony. – mosolygott rám kedvesen, majd elvette a bőröndjeimet - amik már nem tudom, hogy kerültek ki a kocsiból – és elindult a ház felé.

-          Jó napot Victor. – mondtam kicsit zavarban, mert ilyen megszólítás még nem ért…

-          Nyugodtan tegezzen kisasszony. – kacsintott rám. Úgy éreztem magam, mintha egy filmbe csöppentem volna.

-          De csak akkor, ha te is. – mosolyogtam rá.

-          Rendben. Köszönöm. – mosolygott hálásan. Intettem egyet a fejemmel, hogy nincs mit, majd Nessa-val az oldalamon, előttünk Victor-ral lépkedtünk a bejárat felé. Amikor betettem a lábamat a házba és elém tárult a földszint megálltam. Lassan néztem körbe, hogy mindent jól szemügyre tudjak venni. A ház megdöbbentően hétköznapi volt. Semmi csillogás, semmi arany cuccok. Egy egyszerű, hétköznapi ház. De egyáltalán nem csúnya. Sőt. Gyönyörűen volt berendezve. A falak vajszínben pompáztak, a bútorok többsége halványabb citromsárga.

-          Egyszerűen gyönyörű. – mondtam ki halkan.

-          Köszönöm. – nézett rám hálásan Nessa.

Ámulattal teli sétáltam körbe a földszinten. Annyira gyönyörű volt, hogy nem tértem magamhoz.

-          Fogalmam sincs, hogy fogom megszokni ezt a tökéletességet – mondtam ki hangosan, pedig nem akartam. Hiszen nem tudhatom, hogy meddig maradhatok itt. Nem akarom, hogy Nessának úgy tűnjön, hogy itt akarok maradni a nyakán elég hosszú ideig.

-          Azért ennyire nem jó. Szép meg minden. De… - állt meg mellettem Nessa. – Túl üres. Vannak itt emberek, akiket tényleg szeretek és a barátaimként tekintek rájuk. De hiányzik a gyereknevetés, a kis lábak hangja, ahogy a padlót csapkodják. És az, hogy zsörtölődjek amiatt, mert véletlenül levert valami értékesebb dolgot – szomorodott el. Nem tudom milyen felindulásból, de megöleltem. Először meglepődött tettemen, hiszen nem ölelt vissza rögtön, de aztán kapcsolt és viszonozta gesztusom. Majd egy idő után elengedtük egymást.

-          Mindenkinek van egy fele az életben. Majd egymásra találtok. És lehet, hogy már az orrod előtt van, csak te vagy túl vak, hogy meglásd – utaltam burkoltan Victorra. Hiszen életkorához képest fiatalos és helyes. Pont mint, ahogy Nessa is. Nem akarok kombinálni. Felnőttek, majd ők tudják, ha éreznek valamit. Csak szerintem aranyosak lennének együtt.

-          Fiatal, de mégis nagyon bölcs – bólintott elismerően Nessa. Megrántottam a vállam.

-          Sok dolgot éltem már át. Tanultam és tapasztaltam egy-két dolgot az életről – nem szólt semmit. Gondolom sejtette, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy tényleg mindent elmondjak neki. Már a szívembe lopta magát, de mégsem szeretném még elmondani neki a legféltettebb és legfájdalmasabb titkaimat. A múltamat.

-          Úúúú. Elfelejtettem felhívni anyut. Basszus. – vettem ki zsebemből gyorsan a telefont. – Már biztos halálra aggódja magát – mondtam, miközben kikerestem anyu nevét, majd tárcsáztam. Hát’ Isten nem volt annyira mérges, azért mert elfelejtettem hívni. Elmeséltem, hogy gyönyörű Nessa háza és hogy tényleg jól érzem magam. Megígértette velem, hogy holnap hívom a meghallgatás előtt. Természetesen belementem. Elég sokáig beszélgettünk, majd bontottam a vonalat, mert Nessa hívott vacsorázni. Az étel nagyon finom volt. Igazából egyszerű tojásos szalonna, de istenien elkészítve. Ahogy Nessa mondta, vacsora után felmentem a nekem kijelölt szobába és az ágyon ülve átnéztem a szövegemet. Hangosan mondtam a tükör előtt gesztikulálva. Úgy éreztem, hogy jó lesz. Így behívtam Nessát is a szobámba és eljátszottam neki többször is. Adott egy-két tanácsot, de ezek ellenére azt mondta, hogy nagyon ügyes vagyok. Kikészítettem a holnapi ruhámat, ami egy egyszerű shortból és egy piros rövid ujjú lenge ingből állt. A ruhákat kiterítettem a székem támlájára, hogy ne gyűrődjön. Aztán bementem a szoba fürdőjébe. Letusoltam, hajat mostam, majd fogat mostam. Felvettem a pizsim, ami egy iszonyatosan rövid gatyából és egy hatalmas elhasznált, de számomra annál kedvesebb pólóból állt. Írtam egy sms-t Lolának, hogy minden rendben és hogy holnap őt is hívom. Aztán bejött Nessa. Elmondta, hogy holnap reggel korábban kelünk, még egyszer átvesszük a szövegemet és utána megyünk a meghallgatás helyszínére. Jó éjszakát kívánt, majd ő is nyugovóra tért. Hát ezt rám nem lehetett elmondani. Mert, hogy minden voltam csak nem nyugodt. Nagyon izgultam. Latolgattam az esélyem arra, hogy megkapom-e a szerepet. Hát a negatív énem jött ki győztesként az órákig tartó harcból, amit a pozitív oldalammal vívott. Eljutottam arra a pontra, hogy semmi esélyem a főszerepre. Ha szerencsém van, akkor kapok egy mellékszerepet. De erre is elég kicsi az esély.

Egész éjszaka nem aludtam, ami a reggel folyamán meg is látszódott rajtam. A szemeim alatt nem táskák, hanem bőröndök voltak és akkor a nyúzott arcomról ne is beszéljünk. Amikor Nessa meglátott, kicsit megszidott, hogy nem aludtam. Aztán gondolom belátta, hogy ő sem aludt volna a helyemben, így további korholás helyett a kezembe nyomott egy bögrét, amiben forró kávé gőzölgött. Az illatra fintorba húzódott az arcom. Nem szeretem a kávét. Körülbelül rosszul vagyok tőle. Az energiaital híve vagyok, de ennek hiányában kénytelen voltam meginni a rosszízű energiabombát. A próbán eleinte rossz voltam. Nem tudtam koncentrálni és ez meg is látszódott a teljesítményemen. Ám Nessa addig beszélt, amíg öntött belém egy kis magabiztosságot. Utána már simán ment az ügy. Felöltöztem, az inget betűrtem a gatyába, majd egy halvány sminket kentem magamra. A hajamat egyszerűen a vállamra engedtem. Késznek nyilvánítva magam, trappoltam el a konyhába, hogy szóljak Nessának, hogy indulhatunk. Elköszöntünk a ház többi lakójától. Ami meglepett, de mégis örültem neki, az az volt, hogy mindenki egyenként megölelt és biztató szavakkal illetett. Jól esett, hogy 1 nap után megkedveltek és befogadtak. Az autóban ülve egész végig gondolkoztam. Nessa beszélt úgy körülbelül mindenről, de fele el sem jutott az agyamig. Bocsánatot is kértem tőle, hogy nem tudok rá figyelni, de valahogy nem ment. Őt ez nem zavarta, beszélt tovább. Komolyan mondom olyan, mint egy tini. Pörög, beszél és csak beszél. De ez teszi aranyossá és tényleg sikerült megszeretnem pillanatok alatt, pedig nehezen ismerkedem és barátkozom. Ennek meg van az oka, de jobb nem a múlton rágódni. Fájdalmas volt, de már elmúlt. Már más van. A kocsi behajtott egy parkolóba. Hát had ne mondjam, hogy úgy kellett kirángatni az autóból, mert kijelentettem, hogy én onnan ki nem jövök. Ha nem volt ezer ember, akkor egy sem. Számítottam nagy tömegre, de nem ekkorára. Az esélyeim még az esti gondolatoknál is sokkal de sokkal lejjebb csúsztak. A béka feneke alatt 4 méterrel lapult az önbizalmam.

-          Nem megyek be oda! – húztam vissza Nessa kezét. Kérdőn nézett rám, majd gondolom meglátta a kétségbeesett arcom és biztató mosoly terült szét arcán.

-          Selena. Ne csináld! A próbán jól ment! Miért nincs egy csepp önbizalmad sem? – kérdezte.

-          Mert nincs mire. Nessa nézz körül! Nézd meg, hogy mennyi szebbnél szebb lány van. És majd pont engem fognak kiválasztani? Na persze… - hajtottam le a fejem.

-          Na ide figyelj te lány! Eljöttél idáig! Itt vagy a célba, hogy elérd az álmodat. És itt akarsz megfutamodni? És mi az, hogy rengeteg szép lány? Selena, te nem látod magad a tükörben? – bosszús volt, majd a végére elképedten nézett rám.

-          De. Épp ezért gondolom ezt – dünnyögtem az orrom alatt.

-          Nem értelek Selena. Ezért dolgoztál annyit. Azt mondtad, hogy ezt szeretnéd csinálni, amióta az eszedet tudod. Most itt a lehetőséged. Akkor miért nem lépsz? Miért nem teszel azért, hogy elérd az álmaidat? – nézett szemembe.

-          Igazad van. De nem vagyok elég jó ehhez. És fel sem készültem rá – hajtottam le a fejem.

-          A fenéket nem! Bámulatos, ahogy beleéled magad a szerepedbe. Eszeveszettül jól játszol. Szép vagy és a mosolyod gyönyörű. Nem értem, most mi a baj – rázta a fejét értetlenül.

-          Az, hogy félek! – mondtam ki az igazságot. Kissé megszeppent, de aztán ellágyultak vonásai.

-          Megértem, hogy félsz. De ez természetes. De kitűztél magad elé egy célt. Egy célt, amit el akarsz érni. Az pedig csak akkor fog sikerülni, ha meg is próbálsz tenni érte. És hidd el, hogy alkalmas vagy erre a szerepre. A könyv a kedvenced, úgyhogy ezzel sem lesz bajod. Ne félj! Menj, állj az emberek elé és mutasd meg, hogy mire vagy képes. Mutasd meg nekik, hogy Selena Underwood nem egy egyszerű lány! Ő egy született színésznő! – a szavai betaláltak. Elmosolyodtam, majd hálásan megöleltem.

-          Köszönöm – súgtam fülébe. Nem szólt semmit, csak erősen ölelt vissza. A beszéde elérte a várt hatást, mert magabiztosan fogtam meg Nessa kezét és beléptünk a hatalmas épületbe. Nessa elintézett pár papírt, majd később szólítottak is. A hasam liftezett, a kezeim remegtek és a lábamat kocsonyának éreztem. Nessa még gyorsan megölelt. Kaptam egy biztató mosolyt és egy „sikerülni fog, mert ügyes vagy” mondatot, ami kicsit segített. Nagy levegőt vettem. Gyerünk Selena. Ez az álmod. Az életcélod. És Nessának igaza van. Tennem kell érte! És én meg is fogom tenni, ami tőlem telik. Kiléptem a színpadra. Egy emelvényen ült körülbelül 6 ember. Kedvesen bemutatkoztam, és ők is. Ott volt a rendező meg még kitudja kik. Aztán megláttam az írónőt és felcsillant a szemem. Ő nagy mosollyal az arcán nézett rám. Hatalmas élmény volt számomra ez a pár pillanat, mert felnézek erre az írónőre. Aki ilyen csodálatos történetet alkot nem lehet rossz ember. A rendező intett, hogy kezdhetem eljátszani a jelenetet. És ekkor történt meg az a pillanat, amikor a szöveg kireppent a fejemből. A végtagjaim lefagytak és nem mozdultak. A hangszálaim feladták a szolgálatot. Csak álltam ott, mint egy darab fa és nem tudtam megszólalni.

A részeket még nem tudom, milyen napokon hozom. :) Új órarendem van, amihez még hozzá kell szoknom, úgyhogy ahhoz fogom igazítani. :D de most szeretnék hetente 2 részt hozni. Ez az időmtől függ, de megpróbálok mindent ennek érdekében! :D

Prológus

Sziasztok! :) Hát megnyitottam ezt a blogot is, amit már nagyon vártam, hogy elkezdhessem írni. :D Aki olvasta a Save me from the darkness című blogomat és ezt is olvassa, remélem nem fog bennem csalódni és tetszeni fog nektek ez is. :)) Ez szintén nem az a csöpögős szerelmi történet lesz. :)) Úhh izgulok, szóval kérlek hagyjatok valami nyomot. :)) 

Big Hug, Kata <3

Ledobtam a táskámat a földre és ruhástól bedőltem az ágyba. Azt hiszem már régen volt ilyen nehéz hetem a suliban. A színjátszókörben új darabba kezdtünk bele, hiszen szerdán volt egy előadás, ahol a Rómeó és Júliát adtuk elő. Szerencsére én kaptam a főszerepet, ami pedig rengeteg munkával járt. De egy kihívásnak fogtam fel. Talán így péntek délután azért érzem magam egy mosott rongynak, mert kimerültem a sok éjjelig fennmaradások és szövegtanulások miatt. De megérte. Elmélkedésem a telefonom szakította félbe. Bosszúsan álltam fel az ágyról és keresgéltem az egyre hangosabban zenélő készüléket. Hát persze, hogy a táskám legmélyén volt. Miért is ne? A kijelzőn számomra ismeretlen szám villogott. Felvettem.

- Igen? - próbáltam hangommal úgy játszani, hogy ne tűnjön annyira fáradtnak. 

- Jó napot! Selena Underwooddal beszélek? - kérdezte egy kedves női hang. 

- Igen. Miben segíthetek? - most már kezdett érdekelni, hogy mit akarhat ez a nő. 

- Vanessa Evens vagyok és menedzser. Szerdán láttam az iskolai darabot, amiben Ön nagyszerűen alakította Júlia szerepét. Nagyon tehetséges és tudnék mit kezdeni magával. Mármint a szárnyaim alá venném. És máris lenne egy lehetőség arra, hogy egy filmben szerepeljen - csapott bele a közepébe, nekem meg az állam a padlót súrolta. 

- Most csak viccel ugye?! - hitetlenkedtem. 

- Nem kedvesem. Ilyennel sosem viccelnék. Érdekelne a dolog? - hangja kedves és türelmes volt. 

- I-Igen - nyökögtem, mint egy idióta. 

- Örülök. Szóval. Az lenne a lényeg, hogy egy könyvet meg akarnak filmesíteni. Keresik a főszereplő lánynak megfelelőt. A kaszting hétfőn lesz Hollywoodban. És szeretném, ha megpróbálnád. Eszeveszettül tehetséges vagy és ahogy a könyvet ismerem, pont illene rád a szerep. Könnyen megtudnád csinálni - magyarázott teljes beleéléssel. 

- Én erre nem tudok mit mondani. Mármint szeretném, de itt van az iskola és az anyukám is. Hollywood meg elég messze van... - belegondoltam a dolgokba. Ez biztos csak álom. Vagy valaki szórakozik velem. 

- Jó figyelj. Beszélj erről anyukáddal, és majd értesíts. Nagyon szeretném, ha eljönnél és megpróbálnád. Jó csapat lennénk együtt - hangja buzgó volt. 

- Rendben. Viszont hallásra - köszöntem el és kinyomtam. Egy ideig még bambán néztem az elsötétült képernyőt. Csipkedtem a kezem, de nem ébredtem fel, pedig alkarom már vörös volt. Tehát akkor nem álmodom. Akkor tényleg megtörtént. Amikor felfogtam a telefont az ágyra dobtam és lerohantam a konyhába anyához. 

- Anyaaa. Úr isten. Nem fogod elhinni, hogy mi történt - kezdtem bele. Anyu kicsit felugrott az ijedségtől, majd rám nézett. Láthatta rajtam, hogy teljesen fel vagyok pörögve, ezért jobbnak látta, ha félbehagyja a mosogatást. Megtörölte a kezét és teljes figyelmét rám összpontosította. 

- Mi történt drágám? Jól vagy? - kérdezte aggódva, hiszen már enyhén remegtem az izgalomtól. 

- Anya. Most keresett meg egy menedzser. Azt mondta, hogy lát bennem jövőt. És elhívott Hollywoodba, hogy egy film főszerepére jelentkezzek, mert lenne esélyem - hadartam teljes beleéléssel. Anya arca megkeményedett. Nekem is alább hagyott az izgalmam. - Azt hittem, hogy örülni fogsz neki - mondtam lelombozva és hitetlenül. Hiszen örülnie kéne. 

- Örülök kincsem, de biztos vagy benne, hogy egy menedzser volt?

- Igen anya. Mire akarsz kilyukadni? - kezdtem kétségbeesni. 

- Arra, hogy lehet ez az egész egy átverés - mondta óvatosan. 

- Nem. Én tudom, hogy nem az - ráztam meg a fejem. 

- Kicsim, én... - kezdett bele, de nem engedtem, hogy folytassa. 

- Nem anyu. Igen. Lehet, hogy igazad van és az egész egy humbug. De nem számít. Mert ha mégsem az és én nem megyek el, akkor egy nagy lehetőséget veszíthetek el. Mindig félénk voltam. Mindent tízszer átgondoltam, mielőtt cselekedtem volna. De most nem fogok meghátrálni. Már kiskorom óta arra vágyom, hogy színésznő legyek. Most itt a lehetőség. És én nem szalaszthatom el. Ha meg mégis átverés, akkor megnézem Hollywoodot. De nem fogok visszatáncolni. Életemben először szeretnék kockáztatni. Maximum csalódok, de akkor legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. És nem fogok azon agyalni, hogy mi lett volna ha... Kérlek anyu. Engedd meg. Sosem kértem semmit. Most az egyszer. Csak most bízz bennem annyira, hogy elengedj - érveltem és könyörögtem egyaránt. 

- Én megértelek Selena. És tényleg nagy lehetőség. De Hollywood veszélyes hely, én meg túlságosan féltelek. 

- Kérlek anyu. Tudok vigyázni magamra. Az álmom válhat valóra érted? Elérhetem azt, amire mindig is vágytam - ábrándoztam el a végére egy kicsit. 

- Beszélek ezzel a menedzserrel és átgondolom rendben? - mosolyodott el halványan. Ez már fél siker.

- Köszönöm! - ugrottam a nyakába. Ő felnevetett hevességemen. Elengedtem és felrohantam a telefonomért. Lediktáltam anyunak a számot aztán hívtam egyetlen barátnőmet. 3 csörgés után felvette. 

- Lola! El sem hiszed mi történt velem!! Megkeresett egy menedzser. És megkért, hogy menjek el Hollywoodba egy film kasztingjára! - visítoztam. 

- Úúr Isteeen. Selena!!! Atya ég! Át kell mennem! 10 perc múlva ott vagyok! - hadarta majd le is tette. Boldogan sóhajtottam egyet és az ágyra vetettem magam. Tényleg. Még azt sem tudom, hogy milyen könyvet visznek vászonra. Talán majd ismerni fogom, mert sok könyvet olvastam. És elég sok kedvencem is van. Egy idő után anyu bejött a szobámba. Felugrottam, mert tudtam, hogy a döntésével áll elő. 

- Na? - sürgettem. 

- Rendben. Elmehetsz - bólintott mosolyogva. Én meg hangos sikításba kezdtem, majd a nyakába vetettem magam. Aztán lihegve megjelent a szobám ajtaja előtt Lola is. Amikor meglátta - és gondolom hallotta -, örömöm tudta, hogy anyu is beleegyezett. Tudni kell, hogy ő még nálam is őrültebb. Legtöbbször már elvetemültnek is lehet mondani. Ugrálva és kiabálva fogott közre minket anyuval. Én is ugráltam vele, anyu pedig csak nevetett. Aztán eszembe jutott valami. 

- Anyu! Vanessa mondta, hogy milyen könyvet filmesítenek meg? - hagytam abba az ugrálást. Egy kicsit kifulladtam.

- Igen. Ilyen fura neve volt az írónak. Azt hiszem Becca. De már nem tudom megmondani, hogy milyen Becca. És a könyv címe pedig Csitt Csitt - idézte vissza a beszélgetést. Mi pedig összenéztünk Lolával és megint hangon visítozásba kezdtünk. Anyu megunta és kiment a szobából. Amikor már kellőképpen lehiggadtunk Lolával, lecsücsültünk az ágyamra. 

- A legjobb barátnőm sztár lesz. Egy filmcsillag - álmodozott. 

- Ne kiabáljuk el. És ez azért enyhe túlzás. Ki tudja? Talán nem sikerül a meghallgatás és hiába való a sok munka, amit a színészettel töltöttem. Lehet, hogy Vanessa rosszul látta és nincs semmi esélyem - kezdtem kétségbeesni. 

- Selena ne legyél idióta! - csapott vállamra finoman. - Tehetséges vagy. És egy menedzser is felfigyelt rád. Nem lehet véletlen. És hidd el, hogy sikerülni fog. Ha meg mégsem, akkor pedig nem értenek a munkájukhoz - mondta magabiztosan. 

- Ezért is imádlak. Mindig tudod mit kell mondani, még akkor is ha kegyes hazugságot kell bevetned - öleltem meg már kicsit megkönnyebbülten. 

- Ezért vannak a legjobb barátnők nem? - rántotta meg a vállát mosolyogva. Megforgattam a szemem. - Csak viccelek - bökte meg a vállam. - De hé. Akármi is lesz én melletted leszek. Akkor is, ha híres és milliomos színésznő leszel, akiért harcolnak a rendezők. És akkor is, ha egy lepukkant csehóban fogsz wc-t takarítani. 

- Igen. Ez biztató - nyögtem fel. - De köszönöm - mondtam hálásan, majd újra megöleltem. 

- Amúgy. Ha belegondolsz a dolgokba. Akkor rájössz, hogy a sors akarta így. Hiszen a Csitt Csitt a kedvenc könyvet. Nyolcvanezerszer olvastad. Szinte már kívülről fújod. Imádod azt a könyvet - mosolygott. 

- Tudoom. Annyira hihetetlen. És ha sikerülne. Jézus bele sem merek gondolni, hogy mi lenne akkor - ráztam a fejem. Aztán kitudja meddig be nem állt a szánk. Ő azt tervezgette, hogy a díjátadókon milyen ruhát fogok felvenni (?). Én meg csak imádkoztam, hogy sikerüljön.