2. fejezet

Sziasztok Drágák! <3 ^^)

Meghoztam a 2. fejezetet. :) Már most az elején 9 feliratkozó!! :D Eszméletlenek Vagytok! :)) És egy nagy hír -legalábbis nekem - tegnap a régi blogommal megnyertem egy blogversenyt a legjobb fanfiction kategóriában! :D Még most is nehéz felfognom... :)) /Bocsi a fölös dumáért/ Remélem minden rendben van Veletek! <3 

Nagy ölelés, Kata

Egy kibaszott szót sem tudtam kinyögni. Aztán Becca – az írónő – felállt a székből és a legnagyobb meglepetésemre, elém sétált. Ha eddig nem voltam kellőképpen lesokkolva, akkor most már ezer százalékosan olyan voltam, mint egy szobor. Becca megfogta a kezem.

-          Selena ugye? – kérdezte kedvesen. Bólintottam egyet, mert megszólalni még mindig nem tudtam.  – Selena. Te úgy nézel ki, ahogy Norát mindig is elképzeltem. Nagyon örülnék neki, ha te kapnád meg a szerepet, mert amikor beléptél, rögtön tudtam, hogy muszáj neked megkapni. De ez úgy nem fog menni, ha nem mutatod meg, hogy mit tudsz. Kérlek szedd össze magad és ne kelljen csalódnom benned. Rendben? – nézett egész végig a szemembe. Először köpni nyelni nem tudtam, majd összeszedtem magam és boldogan mosolyodtam el.

-          Köszönöm – öleltem meg, amire nem számított. És én sem. De mostanában mindenkit megölelek. Nessát, Victort és a többi házlakót is. Elengedett.

-          Ügyes lény! – kacsintott, majd visszasétált a helyére és leült. Nagy levegőt vettem és elképzeltem, hogy a szobámba állok a tükör előtt. A szavak maguktól hagyták el a számat. Nora a kedvenc főhősnőm a könyvekben, és próbáltam az ő gondolkodásával, stílusával játszani. A végére még magammal is elhitettem, hogy én vagyok Nora és nekem van egy Foltom, aki arrogáns, de eszeveszettül helyes és ezek ellenére is vonz. Amikor végeztem, Becca nagy mosollyal az arcán rohant oda hozzám. Megölelt és ujjongott, hogy mennyire jó voltam. Nagy boldogsággal töltött el, hogy kedvenc írónőm így vélekedik rólam, majd feszülten néztem a többi döntőhozóra. Elismerően bólintottak egyet, majd egy férfi közölte, hogy később megtudom az eredményt. Bólintottam egyet. Megköszöntem, hogy itt lehettem, majd egy hálás öleléssel köszöntem el Beccától és egy viszont látást megeresztve a többiek felé is, utána léptem ki a színpad szerűség mögötti részbe, ahol Nessa várt rám nagy mosollyal az arcán. Megölelt. Ő is.

-          Nagyszerű voltál csajszi! És Becca odament hozzád. Ugye tudod, hogy ez azt jelenti, hogy számára te vagy a befutó? – nézett rám. Nem tudom, hogy így van e. Még Becca szavai ellenére is kételkedtem benne. Nem Becca szavában, hanem magamban kételkedtem. Jónak éreztem, de nem tudhatom, hogy kívülről milyen teljesítményt nyújtottam, hiszen belecsöppentem Nora és Folt világába, és ezért teljesen kikapcsoltam a külvilágra irányuló érzékszerveim. De túl vagyok rajta. És ha nincs Becca, akkor sírva rohantam volna ki a helyszínről, de talán még a világból is. De a hatalmas szerencsémnek köszönhetően, ez nem történt meg.

-          Mivel túl vagy rajta, ezért ezt megünnepeljük. És még remekül is csináltad, ami még nagyobb okot ad az ünneplésre és akkor Becca reakciójáról még nem is beszéltem – fogta meg a kezem Nessa és húzott a kijárat felé. Ellenkezni akartam, de beláttam, hogy Nessa ellen nem sokra megyek, szóval belementem. Az autóban felhívtam anyut és mind a ketten nagyon örültek, mondjuk meglepődtek az írónő viselkedésén. Na jó. Igazából anyu döbbent meg, Lola pedig belevisított a telefonba. Amikor a kávézó előtt leparkolt Nessa, elköszöntem tőlük és letettem a telefont. Beültünk a kávézóba. Én forrócsokit, míg Nessa kávét ivott. Kortyolgatás közben elmondta, hogy holnap fogja megtudni az eredményt. Hát akkor ma sem fogok tudni aludni. Aztán eszembe jutott valami.

-          És mikor lesz Folt karakterét megformáló fiú kasztingja? – kérdeztem kíváncsian, hiszen egy srác sem volt az épületben, csak akik ott dolgoztak, vagy akik a barátnőit kísérték el. Legalábbis ezt mutatta az, hogy mindegyik egy lány kezét fogta.

-          Már megvan – mosolyodott el szélesen.

-          És ki az? – kérdeztem, habár kétlem, hogy ismerni fogom, mert gondolom őt is majd a tömegből választják ki, ahogy Nora szerepét is.

-          Nem mondom el. A lelkemre kötötték, hogy nem tehetem. Meglepetés lesz annak a lánynak, aki megkapja a főszerepet. És nem akarják, hogy kiszivárogjon a színész kiléte.

-          Értem –húztam el a számat. Tehát, akkor már ismert vagy legalábbis olyan színész, aki nem ezzel a filmmel kezdi. Ennyibe hagytam a témát, mert majd úgy is kiderül. Az újságok úgy is le fogják adni, és ha nem kapom meg a szerepet, akkor pedig úgyis megnézem a mozikban, szóval egyszer úgy is a tudomásomra jut a titokzatos színész kiléte. A kávézóban még beszélgettünk egy darabig. Nessa mesélt magáról, amit később én is megtettem. A kapcsolatunk erősödött, aminek nagyon örültem, de a gondolat, hogy lehet, hogy itt kell hagynom már most fájt. Pedig ez annyira furcsa. 1 napja, hogy ismerem, de már most elszomorít a tudat, hogy elmegyek és nélküle élem tovább az életem, ha nem kapom meg a szerepet, amire azért lássuk be, hogy kevés az esély. Amikor Nessa végzett a kávéval és én is elszürcsöltem a forró csokimat, beültünk az autóba és haza indultunk. Haza. Hm. Érdekes, hogy ezt mondom, egy olyan házra, ahol még eltévednék segítség nélkül, de mégis ezt érzem. Victor és Martha (a ház konyhatündére) bőszen kérdezgették, hogy mi volt a meghallgatáson. Minden részletet tudni akartak. Majd amikor elmondtam, hogy Becca mit mondott elismerően bólogattak, majd ujjongani kezdtek. Furcsa látványt nyújtott a közel 60 éves hölgy és a felnőtt Victor, de Nessával jót nevettünk rajtuk. És nagyon jól esett, hogy ennyire örültek a ’sikeremnek’. Hát majd holnap kiderült, hogy mennyire volt ez siker. Nagyon fáradtnak éreztem magam. Biztos a fent virrasztott éjszaka miatt. Így a fülembe dugtam a fülhallgatóm és elindítottam a lassú listámat és elfeküdtem az ágyon, most már kényelmes otthoni ruhába öltözve. A 3 zenének a felénél már elaludhattam, mert, amikor felkeltem a lista végigment és a legtöbbre nem emlékszem, hogy meghallgattam volna. Kinéztem az ablakon nagy nyújtózásom közepette és döbbenten vettem észre, hogy már sötét van kint. Jó sokáig aludhattam. Megnéztem az időt, és tényleg sokáig aludtam. Este 8 óra volt. Elmentem a konyhába, ahol Martha ügyeskedett.

-          Jól aludtál kincsem? – kérdezte mosolyogva.

-          Igen. Köszönöm. És sajnálom, hogy kihagytam az ebédet – néztem rá bocsánatkérően.

-          Semmi gond. De tettem félre neked. Gondoltam, ha felkelsz még éhes leszel.

-          UUh köszönöm! Életmentő vagy – pusziltam meg kissé ráncos arcát. Felnevetett, majd sütött tovább. Kivettem a hűtőből a nekem félretett adagot, majd egy gyors mikrózás után jóízűen ettem meg a rántotthúst és a krumplipürét. Mikor végeztem, neki akartam állni elmosni a tányért, de Martha kivette a kezemből a szvacsot. Én meg visszavettem.

-          Én mosogatok. Addig pihenj nyugodtan, vagy süsd tovább a finom illatú sütit – mondtam kedvesen.

-          De nekem ez a munkám. Majd én megcsinálom – erősködött.

-          Én pedig valahogy meg akarom hálálni, hogy itt lehetek, úgyhogy kérlek engedd, hogy elmosogassak – néztem rá kérlelően. Sóhajtott egyet, majd bólintott. Boldogan mosogattam el, majd megköszöntem Marthának a vacsiebédet és megkerestem Nessát, akit a tv előtt találtam meg. Egy szappanoperát nézett, amit nem szerettem különösebben -na jó ki nem állhatom -, de leültem mellé és együtt "izgultunk" Juan Miguel és Marichuy hülye szerelmi életéért. Majd amikor lement két rész, amiben mást sem csináltak csak sírtak, elköszöntem Nessától és elvonultam a szobámba. Megfürödtem, elvégeztem az esti rutint, majd az ágyamba fészkeltem magam. Bekapcsoltam a laptopom és csak úgy lézengtem a neten. Felmentem Tweeterre, de hamar le is léptem, mert megint Zayn Malik volt a trend. Az a pasi egy tuskó barom. Nem tudom miért vannak úgy oda érte. Bár mondjuk ők nem ismerik közelebbről. És most jön a nagy kérdés. Vajon én honnan ismerek egy világhírű színészt? A múltamból. És hogy miért gyűlölöm? Arra még visszagondolnom is fájdalmas... Akkor gondolhatjátok milyen volt megélnem... De már túlléptem rajta. A tüske benne maradt a szívemben, de nem törődök vele, mint ahogy a személlyel sem, aki miatt ott van az a bizonyos tüske. Így semmittevés helyett megnéztem egy filmet. Vígjátékként van kiírva, de ez is csak egy szerelmes, csöpögős nyálas történet, amivel már a hócipőm tele van. Ha vígjáték, akkor legyen olyan mint például az Amerikai pite vagy a Nagyfiúk, nem?! Abban is van szerelem, mert az embereknek ez kell, de mégis nevet rajta az ember. Utálom a szerelmet. Nem vágyom rá, ezért a romantikus filmektől is kiráz a hideg. Nem értem, hogy a szerelem mire jó... Csak fájdalom lesz a vége. És erre szokták azt mondani, hogy ott vannak a gyönyörű, szép pillanatok, amire visszaemlékezik az ember. Igen. Ez így is van. Csak visszaemlékezni kibaszottul fájdalmas. Hiszen rájön az ember, hogy mennyire boldog volt azokban a pillanatokban és hogy a visszaemlékezés percében/óráiban/napjaiban, pedig mennyire nem az. Igazából, ha az ember jobban belegondol, mi a szerelem? Ha egy embernek fogod a kezét és boldogan nevetve sétáltok az utcán és néha megálltok egy-két forró csókot váltsanak? Vagy az akivel jó az ágyban? Vagy a másik feled, ami nem egy másik személy, hanem az is a saját feled, de mégis azt hiszed, hogy Ő az? És miért hiszi mindenki azt, hogy a szívünk érez? Ez is hülyeség. A szív csak pumpálja a vért és ezzel életben tart, de ennyi a funkciója. Másra nem képes. Minden az agyban dől el. Ha szerelmes akar lenni az ember, akkor az lesz, bárki is a személy. Ha nem akar szerelmes lenni, akkor meg nem lesz az. Ennyi az egész. Túl negatív vagyok? Megeshet. De eddig nincsenek jó tapasztalataim a szerelemről. De amitől a falra tudok mászni az az, ha valaki azt mondja nekem, hogy "örökké szeretni foglak". Meg "örökké együtt leszünk". Ez mind szép is jó, csak hogy nem élünk örökké. Egy családtag. Igen ő végig követi az életünket és szeret halálod napjáig. Legalábbis jobb esetben. De nekem ne mondja senki, hogy van egy olyan kapcsolat, ami 60 évig tart és még mindig szerelemből vannak együtt. És igen. Vannak idős házaspárok. És biztos vannak olyanok, akik még 40 év házasság után is ugyan úgy szeretik egymást, mint az elején. Hiszen én sem vagyok szőrösszívű. Én is elmosolyodok, amikor egy idős néni és bácsi fogja egymás kezét, vagy csak egy padon ülve romantikáznak. És tényleg van ilyen halálunk napjáig szeretjük egymást, de ez nagyon ritka. Mert általában 60-70 akár 80 évesen is azért vannak együtt, mert már összeszoktak és nem tudnak meglenni a másik nélkül. Talán belül én is olyan szerelemre vágyok, ami nem huny ki egy pillanatra sem. És idősebb koromra lehet, hogy másképp látom majd a dolgokat. De most így gondolom. Az ágyban feküdve rájöttem, hogy azért gondolkodok ilyeneken, hogy ne járjon az eszem a és ne képzeljem be magamnak, hogy nem fog sikerülni, vagy azt, hogy a vörös szőnyegen sétálok integetve és beülök a moziba a film premierjére, amiben én vagyok az egyik főszereplő. Így inkább bedugtam a fülhallgatóm a fülembe és elindítottam a zenelejátszót és becsuktam a szemem. A zenére koncentráltam, majd később elragadott az álmok országa.

Sajnálom. Lehet, hogy a vége túl negatív lett... :)) Én sem mindig gondolkozok így, de legtöbbször igen, attól függetlenül, hogy imádok szerelmes lenni. :D Még akkor is, ha csak egy zenéről vagy egy ruhadarabról van szó... :$ :) Na de. Ami fontosabb. :D A következő részben már tényleg meg fog jelenni Zayn. :))