3. fejezet

Reggel kipattantak a szemeim és éberebb voltam, mint valaha. Ránéztem az órára, ami reggel 10 órát mutatott. Tényleg elég kimerült lehettem. Az ágyban ülve bambultam a semmibe. Ma fog kiderülni, hogy teljesül-e az álmom vagy nem. De itt nem csak ez a tét. Itt van Nessa, Victor és Martha, akiket az első pillanattól fogva megszerettem. Iszonyatosan fájna itt hagyni őket. Szeretem anyut és a szülőhelyemet, Bradfordot is. De Los Angeles magával ragadott, még így is, hogy szinte semmit nem láttam belőle. De az a tudat, hogy itt vagyok és körbevesz az emberek nyüzsgése, ami sosem csillapul, tetszik. Nagyon tetszik. Bradford sem egy csöndes hely, de ez mégis más. Itt jobb. Sokkal jobb. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, majd kinyújtottam elgémberedett testrészeim, és kikeltem az ágyból. Nem törődve a kócos, gubancos hajammal és a nagyon rövid gatyával meg a kinyúlt pólóval, kimentem a szobámból a tükröt messziről elkerülve. Nessa már teljesen fel volt öltözve. Egy csőfarmert és egy narancssárga lenge inget viselt, ami kiemelte tökéletes alakját. Egy nagy cuppanós puszival és öleléssel köszöntött. Victor a homlokomat puszilta meg, míg Martha köszönésképpen palacsintákat nyomott az orrom alá. Megköszöntem és leültem az asztalhoz. Victor és Nessa is csatlakoztak hozzám, noha ők nem ettek.
- Mikor derül ki az eredmény? - néztem Nessára teli szájjal. Igen illett volna jó vendéghez híven lenyelni a falatot, mielőtt szólásra nyitom a szám, de nem éreztem magam vendégnek. Úgy viselkedtek velem, mintha ezer éve itt élnék velük és én is ezt érzem. Mintha itthon lennék, pedig tudom, hogy nem vagyok.
- Már kiderült, drágám - mosolygott kedvesen Nessa. A falat kishíjján megakadt a torkomon. Tényleg le kellett volna nyelnem. Nagy nehezen leküzdöttem az ételt a nyelőcsövemen, majd kikerekedett szemekkel néztem Nessára. Aztán rájöttem, hogy miért nem mondta eddig. Azért mert nem akart felkelteni. Mert tudja, hogy nem én kaptam meg a szerepet. Vége van mindennek, amikor még csak el sem kezdődött. Ma, jobb esetben holnap el kell mennem innen, mindent hátrahagyva. Az álmomat, a várost ezt a házat és Nessáékat.
Visszacsöppenek az életem unalmas és szürke mindennapjaiba. Minden a megszokott kerékvágásba fog zajlani, noha tudom hogy semmi nem lesz ugyan az. Hiszen belekóstolhattam abba az életbe, ami tudom, hogy sosem fog megadatni nekem és Nessáék iszonyatosan hiányozni fognak, ahhoz viszont nem lesz pénzem hogy többször eljöjjek ide meglátogatni őket, Nessától pedig ezt meg nem várom el, hiszen attól függetlenül, hogy velem kudarcot vallott, más ügyfelei is lehetnek, akik sikeresek lesznek. Észre sem vettem, hogy könnyezek, csak akkor, amikor Victor letörölte arcomról a szomorúságom és csalódottságom jelét.
- Selena. Most miért sírsz? - nézett rám Nessa, miközben én Victor karjai közül néztem vissza rá.
- Mert itt kell hagynom titeket - sírtam el magam újra. Ez az Selena. Ennél lejjebb már nem süllyedhetsz. Most pont azt csinálom, amit utálok és pont ezért sosem teszem ezt.Gyengének mutatni magam mások előtt.
- De kicsim. Ezt egy szóval sem mondtam - nevetett kedvesen Nessa. Meglepődve néztem rá. Nem értettem semmit. Victor elengedett. Nem néztem rá. Nessát néztem. Válaszra vártam a fel nem tett kérdésemre.
- Sikerült kicsim! Megkaptad a szerepet!! Te leszel Nora!! - mondta nagy mosollyal és hangosan Nessa. Én meg lefagytam. Semmit nem tudtam mondani. Először azt hittem, hogy csak viccel, de aztán rájöttem, hogy ilyennel nem viccelne. Amikor a tudatomba szivárgott ez a 3 mondat visítozva ugrottam fel a székről, felborítva azt, majd Nessa karjaiba vetettem magam.
- Nem hiszem el, hogy nem keltettél fel! - hitetlenkedtem már jóval később. Most már a kanapén ültünk mi hárman. Victor, Nessa és én. Martha pedig ünneplés gyanánt csinál valami finom sütit, ezért a konyhában tevékenykedik, mint általában mindig.
- Tudtam, hogy kimerült vagy, ezért nem akartalak felkelteni reggel 7 órakor - mosolygott folyamatosan és mondanom sem kell, hogy az én mosolyom is levakarhatatlan volt. Láttam a büszkeséget a szemében, ami pedig még jobban meglepett, hogy Victoréban is ezt láttam. Annyira jól esik, hogy ennyire törődnek velem és befogadtak. Olyanok nekem, mint egy pótszülők.
- 7 órakor? Reggel 7-kor már tudtad, hogy megkaptam a szerepet és csak most szóltál?? - hitetlenkedtem, de nem voltam mérges. Hogy is lehettem volna az, amikor ha ő nincs, akkor most én sem lennék itt, ekkora lehetőséggel a kezemben.
- Na jó. Most ettől eltekintek - mondtam jókedvűen, miközben jó szorosan megöleltem. Felnevetett és viszonozta gesztusom.
- Menj öltözni, mert megyünk a filmstúdióba a dolgokat elintézni és megismerkedsz a társaiddal és a forgatókönyvet is megkapod, amit már ma el is kezdhetsz tanulni - mosolyog Nessa. Boldogan bólintok, majd a szobámba rohanok. Egy egyszerű sötétkék farmert és aranyos Goofy-s pólót vettem fel. Imádom a meséket, szóval szinte minden létező mesefigurám megvan pólóban. És óvodás vagy nem óvodás de utcára és iskolába is fel szoktam venni őket. Gyűjteményem büszkesége pedig egy hatalmas méretű (a térdemig ér és legalább kétszer beleférnék) belebújós pulcsi, amin egy nagy Disneyland felirat virít és az összes cuki mesefigura rajta van. Azt most nem veszem fel, mert túl jó idő van ahhoz, na meg azért nem így kéne bemutatkoznom. Elszökdécselek Nessáig, aki már vár rám a bejárat előtt. Elköszönünk a ház többi lakójától, majd az autóban ülve, hajtunk a stúdió felé. Az utat végig beszéltem. Be nem állt a szám és már én sem emlékszem arra, hogy miket zagyváltam össze-vissza. Csak mondtam mondtam és közbe mutogattam. Ezt betudtam az izgalomnak, ami nem akarta elhagyni testem és tudatom. Úgy pörögtem, mint talán még soha eddig. Mint aki legalább 8 adag kávét ivott meg egymás után 10 perccel ezelőtt. De szerintem ez a hiperaktivitásom érthető.
A bemutatkozás könnyen ment. A producer és Folt-ot játszó színészpartnerem nem volt még jelen. De a többi színész és a filmen dolgozók itt voltak. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt mindenkivel, hiszen nem én voltam az egyetlen új. Megkaptam a jó vaskos és nehéz forgatókönyvet. Elnézést kérve sétáltam el egy kisebb, de beszélgetés mentes szobába, hogy át tudjam olvasni a szöveget, merthogy nem bírok magammal és muszáj beleolvasnom. Nem tudom még órákig csak nézegetni és nem beleolvasni. Ki tudja mennyi ideig álltam a nehéz könyvben teljesen elveszve, amikor ajtónyitódásra lettem figyelmes.
- Akkor jól láttam, hogy erre jött - hallottam egy hangot. Egy pillanatra felnéztem, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a szövegtől és a szöveg adta világból, ezért nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy engem keresnek. Aztán. Aztán megtörtént az a pillanat, amikor a forgatókönyv nem keltette fel az érdeklődésem. Amikor mindenem lefagyott és az ütő is megállt bennem, egyetlen egy hang hallatára. Nem akartam felnézni. Magamban fohászkodtam Istenhez, hogy ne ő legyen az. Elhatároztam magamban - pár pillanatba telt -, hogy felnézek és nagyon reméltem, hogy nem ő áll előttem, akire gondolok. Tekintetem egy barna szempárba ütközött és ott is maradt, de csak pár pillanatig, merthogy az a szempár lassan végigmért, majd még egyszer. Amikor "végzett" az illető arcára egy fintor került. Kidülledt szemmel néztem rá, majd döbbenetem haragba váltott át.
- Te? - kérdeztem a nyilvánvalót.
- Én - rántott vállat haláli nyugalommal és kifejezéstelen arccal. Az arcom talán már vöröslött a haragtól. - Istenem, csak ne sikíts! Utálom a sikítozó kiscsajokat - forgatta meg a szemeit. Kezei továbbra is lazán a zsebébe voltak süllyesztve.
- Tessék? - képedtem el teljesen.
- Nem kell a nyakamba mégegy nyáladzó zokogó csaj - fintorodott el. Az a bizonyos pumpám már a fellegeket csapdosta. Kedves mosolyt csaltam az arcomra és elé léptem. Körülbelül fél méter választott el tőle, de most nem érdekelt, pedig illatára az undor még nagyobb lett bennem. De a mosolyom továbbra sem hervadt le az arcomról. Amire nem számított az az, hogy akkora pofont adtam neki, hogy az ujjaim is belezsibbadtak. Meglepődött, majd dühbe gurult.
- Te normális vagy?! - üvöltött rám.
- Megérdemled! Egy utolsó rohadék vagy! És közlök egy igazán furcsa, de igaz tényt. Nem mindenki borul ájultan a lábad elé - ordibáltam én is teljesen kikelve magamból.
- Te ribanc! Többet hozzám ne merj érni!!
- Ribanc?! Azt mondtad, hogy ribanc?? - kezem már újra útnak akart indulni, hogy még egy vöröslő nyomott hagyjon az arcán, de egy hang megállított és nem érezhettem újra át azt a boldog, jól eső érzést, amit a csattanás hangja okozott. Na meg az elégedettséget, ami a piros nyomnak köszönhető, ami továbbra is az arcán díszelgett. Oldalra néztem.
- Elég legyen! - parancsolt ránk egy férfi. - Társak vagytok. Úgy is viselkedjetek! - hangja kemény volt. Sejtettem, hogy valami főnök lehet, ezért behúztam fülem-farkam. Hát Zayn nem fogta vissza magát.
- Ez pofozott meg ok nélkül! - mutatott rám, még mindig elfojtott dühvel.
- Mi az, hogy ez?! Esetleg ő! És volt rá okom! - csattantam fel én is. Ennyit arról, hogy befogom a szám.
- Igen? És akkor mi?! - nézett rám türelmetlenül. Hm, akkor nem emlékszik. Bár mondjuk, ha felismert volna, akkor tudta volna a pofon és a kirohanásom okát. Vagy lehet, hogy rögtön betudta a tenyérbemászó képének.
- Mert egy bunkó, nagyképű paraszt vagy, akitől felfordul a gyomrom! - akadtam ki véglegesen. Már nem volt vissza út. Nem tudtam csillapítani a dühömet és gyűlöletemet, amit már évek óta érzek iránta. Nyitotta a száját, hogy ő is kiabáljon velem, de a férfi megint közbe szólt. Közénk lépett.
- Csönd legyen! Most már elegem van belőletek! Én vagyok a rendező, és komolyan mondom, ha a kamera előtt is ezt fogjátok csinálni, akkor elintézem, hogy mind a kettőtöket kirúgjanak a filmből - kiabált már ő is. Fantasztikus kezdés... Mindenki üvölt és már most megfenyegettek, hogy kitesznek a filmből, pedig még csak pár órája tudhatom magaménak Nora szerepét. - Megértettétek? - nézett hol rám, hol Zaynre.
- Igen - bólintottam. Mindketten Zaynre néztünk. Belül fohászkodtam Istenhez, hogy nemet mondjon és kilépjen a filmből.
- Nekem mindegy - rántotta meg a vállát hetykén. Remek...
- Reméltem is - bólintott a rendező. - Most, hogy már minden rendben van, bemutatkoznék - nézett ránk egy kisebb mosolyt megeresztve. Én is erőltettem egy görbületet az arcomra. Zayn nem fáradt ezzel sem. - Frank vagyok - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam.
- Selena Underwood - mosolyogtam kedvesen. Mármint remélem kedvesnek látszott, mert hogy ilyen és ehhez hasonló érzések pont nem kavarogtak bennem, így minden színészi tudásomra szükségem volt, hogy úgy tegyek, mintha minden rendben lenne. Pedig mindenki tudja, hogy semmi sincs rendben, mert senkit nem utálok annyira, mint Zaynt. Nevem hallatán Zayn rám emelte a szemét és méregetni kezdett. Talán valahonnan rémlett neki a nevem. Helyes! Tudja csak, hogy ki vagyok és mit tett velem.

Tudom tudom... Iszonyatosan sokat késtem, de ez a karácsonynak és a félévi hajtásnak köszönhető... Karácsonyra 7 ajándékot csináltam meg (minden szabadidőm arra ment rá) és tanulnom is kellett, nem is kicsit. Tudom ezek elég gyenge kifogások, de igazak. Sosem késtem eddig ( a régi blogomban sem max 1 napot) és ezt nem is akarom folytatni. Tényleg sajnálom és azért remélem valamennyien még velem vagytok... :) Most is éppen hogy volt időm megírni a részt, mert már 2 napja rokonok vannak nálunk. Ezért szégyen szemre tegnap nem tudtam feljönni és Boldog Karácsonyt Kívánni Nektek, amit szintén röstellek. 1 héten egy rész biztos lesz, de ha időm engedi, akkor több is. :) Engesztelésképen a napokban lesz még másik rész is. :)) Remélem megbocsájtotok nekem és nem haragszotok annyira. :)

Ui: így kicsit megkésve, de Nagyon Békés és Boldog Karácsonyt  Kívánok Mindenkinek!! Remélem mindenkinek jól telt a Szenteste.. :)) Nekem elég húzós volt, de ez más tészta. :)) 

nagy szeretés, Kata