Hogy őszinte legyen ezt a részt már a hét elején megírtam. Az volt a terv, hogy szerdán teszem fel, csak tegnap fél9-kor dugtam ki a fejem a német könyv mögül... :/ A részhez különösebb hozzáfűzni valóm nincsen :) Az aktuális jelenet feltevése csúszni fog, mert ma irodalmat kell tanulnom és csak arra ugrottam fel, hogy gyorsan feltegyem a részt :)) Remélem rendben vagytok ;) Köszönöm a komikat az előző részhez <3 :) Jó olvasást ;)
Nagy ölelés, Kata
Azzal a jelenettel kezdtük, amikor Nora belóg az irodába Folt aktáját meglesni. Ezt összesen háromszor vettük fel. Annyira jól ment, hogy nem kellett sokat bajlódnunk vele. Boldognak éreztem magam. Kiegyensúlyozottnak. Aztán jött a fekete leves. A könyvben van egy olyan jelenet, amikor Folt zavarba hozza Norát az osztály előtt. Na ezt eljátszani Zayn-nel... Egyszerűen nem tudtam elpirulni, amikor el kellett volna. Így pirosítót kentek az arcomra. Azt mondta Frank, hogy majd összevágják a jeleneteket. Amikor ezzel is végeztünk (körülbelül hatodjára sikerült is megcsinálnunk) a padba maradtam egy kis ideig. Amikor Zayn-nel egy jelenetet játszunk, abba többször bele kell kezdeni. Egyszerűen nem tudunk egy hullámhosszra kerülni. Ami a munka szempontjából rossz, de amúgy meg nem is akarok. De most a munkát kell előtérbe helyeznem. De egyszerűen nem tudom magam túltenni a dolgokon. Nem tudok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Mert igenis történt... És nem is kis dolog... Valaki meglökte a vállam a vállával. Rögtön Dylan jutott eszembe, de gyorsan ki is vertem a fejemből, hogy az illetőre nézzek. Kár volt.
- Ne lökdöss már! - fújtattam dühösen. Felnevetett.
- Mert mi lesz? - kérdezte gúnyosan. Nekem sem kellett több. Visszalöktem. Ő is visszalökött és lökdöstük egymást. Aztán beugrott, hogy mit is csinálok. Te jó ég! Ennek véget kell vetnem! Éppen hülyéskedtem Zayn-nel??? Jesszus... Felálltam a padból. Csakhogy egy kéz megragadta a csuklómat és visszarántott a székre.
- Mit akarsz? - sziszegtem mérgesen.
- Tudod - nézett szemembe és egy féloldalas mosoly jelent meg arcán. - Már nem kell sokáig az a pirosító az arcodra - kérdőn néztem rá. - Belém fogsz esni és már csak a jelenlétemtől is zavarba jössz.
- Hah - nevettem fel hitetlenül. - Ezt aztán várhatod apám!
- Kimondta, hogy várom? De így lesz! - felpattantam a padból. Szembe álltam vele. Kezeimet a padra helyeztem és lehajoltam, hogy szemébe tudjak nézni.
- Ha te lennél az utolsó srác a világon, akkor sem szeretnék beléd. De figyelj csak! Súgok egy titkot - mondtam, majd még közelebb hajoltam hozzá, hogy a fülébe tudjak suttogni - Tudod... Balfaszokkal sosem jönnék össze. És különben is. Nem vagy az esetem - és ez volt a végszavam. Mint aki jól végezte dolgát, elsétáltam. A hosszabb szünet kikiáltása után az öltözőmbe mentem, ami most egy kisebb osztályterem csak berendezve. Bent volt Andy és Melanie is. Mosolyogva köszöntem nekik, majd leültem közéjük a megmaradt székbe helyet foglalva. A szendvicsemet elővettem - még itt a suliban vettem reggel -, és jóízűen enni kezdtem.
- Na és hogy tetszik a forgatás kislány? - kérdezte Andy.
- Nagyon jó. Tényleg élvezem. Sosem gondoltam volna, hogy itt leszek - mondtam lelkesen. - Csak ne Zayn lenne a partnerem - tettem hozzá szem forgatva. Mind a ketten meglepetten néztek rám.
- Nem kedveled? - kérdezte megint Andy.
- Kedvelem-e? Konkrétan az agyamra megy. Utálom úgy ahogy van - rántottam meg a vállam.
- Miért? - most Melanie kérdezett. Ő sokkal jobban meg van lepve, mint Andy.
- Mert egy beképzelt, arrogáns, nagyképű, faszkalap. Egy sztár, aki mindenkit lenéz, mert ő mindenkinél nagyobb és hatalmasabb. Utálom az ilyet - ezek is igazak voltak. De ezeket még el is tűrném. De azt viszont nem fogom az orrukra kötnöm, hogy múltam van a sztárocskával. Ehhez senkinek semmi köze.
- De iszonyatosan szexy! - vágta rá Melanie. Én csak bólintottam egyet. Nem akartam vitába szállni a kinézetét illetően. Tényleg nem csúnya, de amit már neki is mondtam. Nem az esetem. És nem is a kinézete miatt nem az. Hanem mert tudom milyen. És azért amit tett velem nem tudok rá úgy nézni, mint egy szexy pasira. Dylan. Na ő szexy! Óh istenem, de még mennyire, hogy az!
- Én legszívesebben letámadnám. Bármit megtennék azért, hogy a kamerák előtt játsszam el vele a szerelmes párt. Sőt. Ha a valóéletben is együtt lennénk... - ábrándozott Melanie.
- Hát én nem így vagyok vele. Addig jó, amíg csak a kamerák előtt kell eljátszanunk a szerelmeseket. Neki és nekem is így a legjobb. Nem nagyon kedvel ő sem engem. De ez így van jól - rántottam meg a vállam. Melanie pislogás nélkül meredt rám. Mielőtt mondott volna bármit is, gyorsan visszamentem a terembe, a forgatás helyszínére. Nem volt kedvem vitába keveredni senkivel Zayn miatt. Amikor beléptem egy apróbb meglepetés fogadott. Pár statiszta az asztalon feküdt, míg a párja pedig mellette állt és úgy beszélgettek. Ez nem is lenne fura, ha csak egy párosnál lenne így. De mindenki ebben a pózban van. Aztán leesett. Most vesszük azt a jelenetet, amikor pulzust mérnek. Stella mellém állt. Először vele vagyok egy párban. Zayn majd csak később jön.
Amikor felvettük Stellával a közös jelenetünket ő el is ment átöltözni. Mi pedig kaptunk pát perc szünetet. Én gyorsan átfutottam a szöveget, miközben a vizemből kortyolgattam. Aztán megjelent mellettem Zayn. Fekete inget és fekete farmergatyát viselt. Szemei feketék a kontaktlencse miatt. Haja kócosan, de mégis sok munkának köszönhetően meredezett fején. Akaratlanul is sóhajtottam egyet.
- Gyorsan legyünk túl rajta - motyogtam orrom alatt. Ez az első jelenet, ahol hozzámér és megtörténik az első testi kontaktus. Remek...
- Tessék? - nézett rám.
- Semmi csak haladjunk! - morogtam.
- Mi van? Olyan világfájdalmas képed van! - mosolygott rám.
- Áh csak miattad van. Nem is kell vele törődni - rántottam meg a vállam. - De nyugi. A kamera előtt le tudom küzdeni a hányingert, amit te okozol - kacsintottam, majd újra az asztalhoz álltam. Egy kis idő után ő is követett. Amikor mellém ért "véletlenül" meglökte a vállam. Dühösen fújtattam egyet.
- Gyerekes - szűrtem fogaim között.
- Nem én puffogok szinte mindig valami miatt úgy, mint egy gőzmozdony - vágott vissza. Összehúztam a szemeimet. Ő is így tett és farkasszemet néztünk. Ám ezt a kis harcot Frank hangja zavarta meg.
- Készüljetek! - erre én az asztal tetejére ültem, mivel ott volt a helyem Zayn pedig távolabb ment az asztaltól, hogy onnan érkezzen meg. - Ééééééés... Felvétel! - mondta, én pedig undorból idegesre váltottam az arckifejezésem. Zayn leült mellém. Aztán elmondtuk a szöveget, majd később felfeküdtem az asztalra. Kellemetlenül éreztem magam, mert kiszolgáltatottként kellett feküdtem előtte. Hál' isten sikerült nyugodtságot erőltetni magamra. Amikor Zayn ujjai gyengéden megfogták a csuklómat és ott is tartotta őket egyfajta bizsergés ment a testemben végbe. De tűrtem. Hiszen tűrnöm kellett, pedig legszívesebben felpofoztam volna, amiért hozzám ér, méghozzá ilyen gyengéden. A kamerák megálltak. Zayn pedig elengedte a kezem. Felültem, hogy ne legyek továbbra is fekvő pozícióba előtte. Frank mondta, hogy ezt nem vesszük újra, mert tökéletes lett elsőre is, majd elment, gondolom intézkedni. Én is mentem volna, csakhogy kezem elkapta valaki. Dühösen fordultam hátra.
- Mit akarsz Zayn?
- Amikor megérintettelek. Tényleg gyorsabb lett a pulzusod - nézett rám a győztesek mosolyával. Felhúztam egyik szemöldököm.
- Igen lehetséges. Az undor sok ingert beindít. Így rám jött az az inger, hogy most úgy elfutnék innen. Ezért az adrenalin szétáradt bennem. És ennek következtében gyorsult fel a szívverésem - rántottam vállat.
- Undor? Ingerek? Jesszus. Ennél jobban nem is találhattál volna ki - nevetett ki lazán. Megforgattam a szemem.
- Gondolj amit akarsz Zayn. Körülbelül annyira izgat, mint egy pók a sarokban. Ha a te egódnak így jobb, hát akkor gondold ezt. Csakhogy mind a ketten tudjuk, hogy mi sosem fogunk összejönni. Még barátok sem leszünk. Az is éppen elég nagy teher, hogy a kamera előtt a közelemben vagy.
- Hát nekem sem jó elhiheted. Alig várom, hogy végezzünk a forgatással és elfelejtselek!
- Nagyszerű. Végre valamin egy véleményen vagyunk - csaptam össze a kezem mosolyogva.
- Nem lesz nehéz elfelejtenem téged - nézett szemembe.
- Hát nekem sem téged - viszonoztam szúrós tekintetét.
- Remek.
- Szerintem is - vágtam rá, hogy enyém legyen az utolsó szó.
- Holnap találkozunk
- Ja. Sajnos - dünnyögtem.
- Nem csak te sajnálod! - éppen válaszoltam volna, amikor megjelent Frank.
- Srácok. Innen a stúdióba menjetek! Van egy kis megbeszélni valónk. Az irodámban leszek - jelentette ki, majd ott is hagyott minket.
- Remek. Még ki tudja mennyi idő veled... - forgattam meg a szemem visszafordulva Zayn-hez.
- Nekem mondod? Azt hittem már lehet egy kis nyugtom és nem hallgathatom a fülsértő hangod - nézett megint szemeimbe.
- Én meg tovább nézhetem a tenyérbe mászó képed. Hidd el, hogy ez sem felemelőbb.
- Legalább neked nem csúnyát kell nézned minden nap.
- Igen. Szegény. Akkor ne nézz annyit tükörbe sztárocska! A végén még kiég a retinád a zavaró látványtól.
- Hah. Ez most vicces volt - nevetett fel erőltetetten.
- Ki mondta, hogy viccnek szántam? - néztem rá mosolyogva. Szólásra nyitotta a száját, csakhogy Tom - akivel egyszer eddig sikerült összefutnom - belé fojtotta a szót azzal, hogy a kocsi kint vár ránk, hogy a stúdióhoz vigyen minket.
- Tom! - kiáltottam utána. Ő kíváncsian fordult vissza. - Én sétálnék. Még van egy kis dolgom. 5 perc se az egész. Csak ha már itt vagyok, akkor később nem akarok visszajönni ide - improvizáltam. Amúgy semmi dolgom nem volt. Csak egy kis sétára vágytam, meg nem is volt sok kedvem Zayn-nel végig szenvedni egy 10 perces kocsiutat. Semmi többről nem volt szó. Tom ránézett az órájára.
- Rendben de siess. Frankkel meg majd ezt te beszéled meg - ezzel el is ment. Bólintottam egyet, noha tudtam, hogy már nem látja.
- Milyen elintézni valód van? - kérdezte Zayn.
- Olyan amihez neked semmi közöd - mondtam egyszerűen, majd otthagytam és az öltözőmbe siettem. Bridget eltette a levetett és összehajtogatott ruháimat. Hajamat sima lófarokba kötöttem. Megigazítottam magamon a reggel felvett ruháimat, majd elköszönve Bridgettől elindultam. Amikor kiértem a suliból már senki nem volt az udvaron. Mármint a diákokra értem. Ránéztem az órára. Fél 6. Akkor értem miért kong az ürességtől a suli. Ki maradna az iskolában eddig? Most nem hallgattam zenét séta közben. Hallani akartam a forgalmas utca zajait. A taxisok üvöltözéseit vagy egy-két ember szentségelését, amiért nem tudnak taxit fogni. Ám észrevettem, hogy egy páran megnéznek az utcán. Először nem foglalkoztam vele. Majd amikor már több ember is a normálisnál sokkal hosszabban nézett, kezdtem kellemetlenül érezni magam. Megtorpantam. Végignéztem a ruháimon, hogy nem e foltos vagy esetleg valamikor elszakadt, amikor nem figyeltem. De nem. A ruhám ép volt. Aztán jött a hajam. Rövidebb fürtjeim megint kicsúsztak a gumiból, de semmi extra. Nem kakilt rá egy madár sem a fejemre. Az arcomat is végig tapogattam, de ott sem volt hál' isten semmi kitüremkedés, vagy oda nem illő bukli. A sminkemet gyorsan megnéztem a telefonom segítségével, de az is rendben volt. Így hát fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet az embereknek, vagy hogy mi olyan érdekes rajtam. Így hát tekintetek kereszttüzében égve gyorsabbra vettem a lépéseim. A végén konkrétan már loholtam. A tüdőmet majd kiköptem. Nem ártana reggel vagy délután futni járni, merthogy semmi kondim nincs, ami azért most igen jól jönne, de mindegy. Már a Hydra stúdió előtt jártam. Arra vágytam, hogy a bejáraton belül lehessek. Amikor feltéptem a nehéz ajtót, valaki nagy erővel jött nekem én pedig azzal a lendülettel, amivel elindultam pottyantam a földre. A fenekem fájt az ütés következtében, de egy kéz gyorsan talpra segített.
- Sajnálom, hogy nem figyeltem csak... - és itt megakadtam, mert felnéztem 'akadályom' arcába.
- Szélvészkisasszony. Úgy tűnik mi már mindig így találkozunk - mosolygott Dylan. Elnevettem magam.
- Most nem kaptál el - húztam fel az orrom. Mosolyom elárulhatta neki, hogy igazából nem sértődtem meg.
- Mert most sokkal nagyobb hévvel jöttél nekem. Mi elől futottál? - kérdezte nevetve.
- Inkább mik elől - javítottam ki. Értetlenül nézett rám. - Mindenki... Nem túlzok. Mindenki megnézett az utcán. És hogy ne nézhessenek, inkább elfutottam - magyaráztam meg a heves belépőmet. Ő pedig nemes egyszerűséggel kinevetett. Játékosan a vállába öklöztem.
- Ne nevess! Nem vicces.
- De. Az - nézett rám még mindig nevetve.
- Amúgy mit csinálsz itt? - kérdeztem, hiszen ez a Hydra stúdió.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled - mosolygott. És ekkor megjelent Tom.
- Selena! Gyere, kérlek! Frank már vár - mondta. Bocsánatkérően néztem Dylan kérdő szemébe, majd egy szia után elsétáltam. Egy rövid kopogás és egy "Gyere!" után benyitottam Frank irodájába, ahol Zayn már ott volt. Az iroda hétköznapi volt. Volt egy nagy szekrény tömérdek mennyiségű irat alatt roskadozva. Mellette volt egy fém szekrényféleség, aminek fiókjai kulcsra voltak zárva. Mindegyik zárból egy kulcs kandikált ki. Az mellet pedig egy hatalmas íróasztal foglalt helyet, ami szintén papírokkal volt tele. Az asztalon volt 2 kép Frank felé fordítva, szóval azt nem láttam, hogy kit vagy mit ábrázolhatnak, noha volt egy sejtésem, hogy nagy valószínűséggel Frank családját. Frank az íróasztala mögött a nagy fekete bőrszékében. Zayn pedig háttal nekem ült abba a székbe, ami az íróasztal előtt foglalt helyet. Zayn mellett volt egy üres szék, ami rám várt.
- Bocsánat a késésért. De halaszthatatlan ügy volt - kértem elnézést.
- Most elnézem, de máskor ne késs, ha kérhetem - mondta Frank. Bólintottam egyet, majd helyet foglaltam a székbe. Zayn nem nézett rám, ahogy engem sem nagyon foglalkoztatott a jelenléte.
- Szóval fiatalok - kezdett bele Frank. - Ma délelőtt nyilvánosságra hoztuk, hogy a film készülőben van. Mint ahogy az is napvilágra került, hogy ti vagytok a főszereplők - nézett ránk Frank. Akkor ezért néztek az utcán. Na ez eszembe sem jutott. - De nem csak ezt akartam mondani. Ennél sokkal fontosabb dologról van szó - fordította komolyra a szót. Én pedig kíváncsian vártam a végeredményt.
- Én legszívesebben letámadnám. Bármit megtennék azért, hogy a kamerák előtt játsszam el vele a szerelmes párt. Sőt. Ha a valóéletben is együtt lennénk... - ábrándozott Melanie.
- Hát én nem így vagyok vele. Addig jó, amíg csak a kamerák előtt kell eljátszanunk a szerelmeseket. Neki és nekem is így a legjobb. Nem nagyon kedvel ő sem engem. De ez így van jól - rántottam meg a vállam. Melanie pislogás nélkül meredt rám. Mielőtt mondott volna bármit is, gyorsan visszamentem a terembe, a forgatás helyszínére. Nem volt kedvem vitába keveredni senkivel Zayn miatt. Amikor beléptem egy apróbb meglepetés fogadott. Pár statiszta az asztalon feküdt, míg a párja pedig mellette állt és úgy beszélgettek. Ez nem is lenne fura, ha csak egy párosnál lenne így. De mindenki ebben a pózban van. Aztán leesett. Most vesszük azt a jelenetet, amikor pulzust mérnek. Stella mellém állt. Először vele vagyok egy párban. Zayn majd csak később jön.
Amikor felvettük Stellával a közös jelenetünket ő el is ment átöltözni. Mi pedig kaptunk pát perc szünetet. Én gyorsan átfutottam a szöveget, miközben a vizemből kortyolgattam. Aztán megjelent mellettem Zayn. Fekete inget és fekete farmergatyát viselt. Szemei feketék a kontaktlencse miatt. Haja kócosan, de mégis sok munkának köszönhetően meredezett fején. Akaratlanul is sóhajtottam egyet.
- Gyorsan legyünk túl rajta - motyogtam orrom alatt. Ez az első jelenet, ahol hozzámér és megtörténik az első testi kontaktus. Remek...
- Tessék? - nézett rám.
- Semmi csak haladjunk! - morogtam.
- Mi van? Olyan világfájdalmas képed van! - mosolygott rám.
- Áh csak miattad van. Nem is kell vele törődni - rántottam meg a vállam. - De nyugi. A kamera előtt le tudom küzdeni a hányingert, amit te okozol - kacsintottam, majd újra az asztalhoz álltam. Egy kis idő után ő is követett. Amikor mellém ért "véletlenül" meglökte a vállam. Dühösen fújtattam egyet.
- Gyerekes - szűrtem fogaim között.
- Nem én puffogok szinte mindig valami miatt úgy, mint egy gőzmozdony - vágott vissza. Összehúztam a szemeimet. Ő is így tett és farkasszemet néztünk. Ám ezt a kis harcot Frank hangja zavarta meg.
- Készüljetek! - erre én az asztal tetejére ültem, mivel ott volt a helyem Zayn pedig távolabb ment az asztaltól, hogy onnan érkezzen meg. - Ééééééés... Felvétel! - mondta, én pedig undorból idegesre váltottam az arckifejezésem. Zayn leült mellém. Aztán elmondtuk a szöveget, majd később felfeküdtem az asztalra. Kellemetlenül éreztem magam, mert kiszolgáltatottként kellett feküdtem előtte. Hál' isten sikerült nyugodtságot erőltetni magamra. Amikor Zayn ujjai gyengéden megfogták a csuklómat és ott is tartotta őket egyfajta bizsergés ment a testemben végbe. De tűrtem. Hiszen tűrnöm kellett, pedig legszívesebben felpofoztam volna, amiért hozzám ér, méghozzá ilyen gyengéden. A kamerák megálltak. Zayn pedig elengedte a kezem. Felültem, hogy ne legyek továbbra is fekvő pozícióba előtte. Frank mondta, hogy ezt nem vesszük újra, mert tökéletes lett elsőre is, majd elment, gondolom intézkedni. Én is mentem volna, csakhogy kezem elkapta valaki. Dühösen fordultam hátra.
- Mit akarsz Zayn?
- Amikor megérintettelek. Tényleg gyorsabb lett a pulzusod - nézett rám a győztesek mosolyával. Felhúztam egyik szemöldököm.
- Igen lehetséges. Az undor sok ingert beindít. Így rám jött az az inger, hogy most úgy elfutnék innen. Ezért az adrenalin szétáradt bennem. És ennek következtében gyorsult fel a szívverésem - rántottam vállat.
- Undor? Ingerek? Jesszus. Ennél jobban nem is találhattál volna ki - nevetett ki lazán. Megforgattam a szemem.
- Gondolj amit akarsz Zayn. Körülbelül annyira izgat, mint egy pók a sarokban. Ha a te egódnak így jobb, hát akkor gondold ezt. Csakhogy mind a ketten tudjuk, hogy mi sosem fogunk összejönni. Még barátok sem leszünk. Az is éppen elég nagy teher, hogy a kamera előtt a közelemben vagy.
- Hát nekem sem jó elhiheted. Alig várom, hogy végezzünk a forgatással és elfelejtselek!
- Nagyszerű. Végre valamin egy véleményen vagyunk - csaptam össze a kezem mosolyogva.
- Nem lesz nehéz elfelejtenem téged - nézett szemembe.
- Hát nekem sem téged - viszonoztam szúrós tekintetét.
- Remek.
- Szerintem is - vágtam rá, hogy enyém legyen az utolsó szó.
- Holnap találkozunk
- Ja. Sajnos - dünnyögtem.
- Nem csak te sajnálod! - éppen válaszoltam volna, amikor megjelent Frank.
- Srácok. Innen a stúdióba menjetek! Van egy kis megbeszélni valónk. Az irodámban leszek - jelentette ki, majd ott is hagyott minket.
- Remek. Még ki tudja mennyi idő veled... - forgattam meg a szemem visszafordulva Zayn-hez.
- Nekem mondod? Azt hittem már lehet egy kis nyugtom és nem hallgathatom a fülsértő hangod - nézett megint szemeimbe.
- Én meg tovább nézhetem a tenyérbe mászó képed. Hidd el, hogy ez sem felemelőbb.
- Legalább neked nem csúnyát kell nézned minden nap.
- Igen. Szegény. Akkor ne nézz annyit tükörbe sztárocska! A végén még kiég a retinád a zavaró látványtól.
- Hah. Ez most vicces volt - nevetett fel erőltetetten.
- Ki mondta, hogy viccnek szántam? - néztem rá mosolyogva. Szólásra nyitotta a száját, csakhogy Tom - akivel egyszer eddig sikerült összefutnom - belé fojtotta a szót azzal, hogy a kocsi kint vár ránk, hogy a stúdióhoz vigyen minket.
- Tom! - kiáltottam utána. Ő kíváncsian fordult vissza. - Én sétálnék. Még van egy kis dolgom. 5 perc se az egész. Csak ha már itt vagyok, akkor később nem akarok visszajönni ide - improvizáltam. Amúgy semmi dolgom nem volt. Csak egy kis sétára vágytam, meg nem is volt sok kedvem Zayn-nel végig szenvedni egy 10 perces kocsiutat. Semmi többről nem volt szó. Tom ránézett az órájára.
- Rendben de siess. Frankkel meg majd ezt te beszéled meg - ezzel el is ment. Bólintottam egyet, noha tudtam, hogy már nem látja.
- Milyen elintézni valód van? - kérdezte Zayn.
- Olyan amihez neked semmi közöd - mondtam egyszerűen, majd otthagytam és az öltözőmbe siettem. Bridget eltette a levetett és összehajtogatott ruháimat. Hajamat sima lófarokba kötöttem. Megigazítottam magamon a reggel felvett ruháimat, majd elköszönve Bridgettől elindultam. Amikor kiértem a suliból már senki nem volt az udvaron. Mármint a diákokra értem. Ránéztem az órára. Fél 6. Akkor értem miért kong az ürességtől a suli. Ki maradna az iskolában eddig? Most nem hallgattam zenét séta közben. Hallani akartam a forgalmas utca zajait. A taxisok üvöltözéseit vagy egy-két ember szentségelését, amiért nem tudnak taxit fogni. Ám észrevettem, hogy egy páran megnéznek az utcán. Először nem foglalkoztam vele. Majd amikor már több ember is a normálisnál sokkal hosszabban nézett, kezdtem kellemetlenül érezni magam. Megtorpantam. Végignéztem a ruháimon, hogy nem e foltos vagy esetleg valamikor elszakadt, amikor nem figyeltem. De nem. A ruhám ép volt. Aztán jött a hajam. Rövidebb fürtjeim megint kicsúsztak a gumiból, de semmi extra. Nem kakilt rá egy madár sem a fejemre. Az arcomat is végig tapogattam, de ott sem volt hál' isten semmi kitüremkedés, vagy oda nem illő bukli. A sminkemet gyorsan megnéztem a telefonom segítségével, de az is rendben volt. Így hát fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet az embereknek, vagy hogy mi olyan érdekes rajtam. Így hát tekintetek kereszttüzében égve gyorsabbra vettem a lépéseim. A végén konkrétan már loholtam. A tüdőmet majd kiköptem. Nem ártana reggel vagy délután futni járni, merthogy semmi kondim nincs, ami azért most igen jól jönne, de mindegy. Már a Hydra stúdió előtt jártam. Arra vágytam, hogy a bejáraton belül lehessek. Amikor feltéptem a nehéz ajtót, valaki nagy erővel jött nekem én pedig azzal a lendülettel, amivel elindultam pottyantam a földre. A fenekem fájt az ütés következtében, de egy kéz gyorsan talpra segített.
- Sajnálom, hogy nem figyeltem csak... - és itt megakadtam, mert felnéztem 'akadályom' arcába.
- Szélvészkisasszony. Úgy tűnik mi már mindig így találkozunk - mosolygott Dylan. Elnevettem magam.
- Most nem kaptál el - húztam fel az orrom. Mosolyom elárulhatta neki, hogy igazából nem sértődtem meg.
- Mert most sokkal nagyobb hévvel jöttél nekem. Mi elől futottál? - kérdezte nevetve.
- Inkább mik elől - javítottam ki. Értetlenül nézett rám. - Mindenki... Nem túlzok. Mindenki megnézett az utcán. És hogy ne nézhessenek, inkább elfutottam - magyaráztam meg a heves belépőmet. Ő pedig nemes egyszerűséggel kinevetett. Játékosan a vállába öklöztem.
- Ne nevess! Nem vicces.
- De. Az - nézett rám még mindig nevetve.
- Amúgy mit csinálsz itt? - kérdeztem, hiszen ez a Hydra stúdió.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled - mosolygott. És ekkor megjelent Tom.
- Selena! Gyere, kérlek! Frank már vár - mondta. Bocsánatkérően néztem Dylan kérdő szemébe, majd egy szia után elsétáltam. Egy rövid kopogás és egy "Gyere!" után benyitottam Frank irodájába, ahol Zayn már ott volt. Az iroda hétköznapi volt. Volt egy nagy szekrény tömérdek mennyiségű irat alatt roskadozva. Mellette volt egy fém szekrényféleség, aminek fiókjai kulcsra voltak zárva. Mindegyik zárból egy kulcs kandikált ki. Az mellet pedig egy hatalmas íróasztal foglalt helyet, ami szintén papírokkal volt tele. Az asztalon volt 2 kép Frank felé fordítva, szóval azt nem láttam, hogy kit vagy mit ábrázolhatnak, noha volt egy sejtésem, hogy nagy valószínűséggel Frank családját. Frank az íróasztala mögött a nagy fekete bőrszékében. Zayn pedig háttal nekem ült abba a székbe, ami az íróasztal előtt foglalt helyet. Zayn mellett volt egy üres szék, ami rám várt.
- Bocsánat a késésért. De halaszthatatlan ügy volt - kértem elnézést.
- Most elnézem, de máskor ne késs, ha kérhetem - mondta Frank. Bólintottam egyet, majd helyet foglaltam a székbe. Zayn nem nézett rám, ahogy engem sem nagyon foglalkoztatott a jelenléte.
- Szóval fiatalok - kezdett bele Frank. - Ma délelőtt nyilvánosságra hoztuk, hogy a film készülőben van. Mint ahogy az is napvilágra került, hogy ti vagytok a főszereplők - nézett ránk Frank. Akkor ezért néztek az utcán. Na ez eszembe sem jutott. - De nem csak ezt akartam mondani. Ennél sokkal fontosabb dologról van szó - fordította komolyra a szót. Én pedig kíváncsian vártam a végeredményt.
 |
| Dylan O'Brien |
Mit szólnátok, ha csinálnék egy facebook csoportot? És akkor ott mint a két blogom friss részei fent lennének, tehetnétek fel kérdéseket stb... :) Ez csak egy ötlet :) És akkor talán megtudnám, hogy mennyien vagytok :)
Dylan! *.* Imádom a részt egyszerűen "fanti"! :D Én támogatom a facebook csoportot! :D <3 nagyon várom a kövit! :) xx
VálaszTörlés