26. fejezet

 Sziasztok Manócskák! ♥ Nagyon köszönöm a 4 kommentet, nagyon sokat jelent és nagyon jól estek a szavaitok! *-* Imádlak Titeket! ♥ Jó olvasást! ;)
Ui.: Végre újra itt *-* El sem hiszem! (bocsi muszáj volt)

Kata

A forgatás kezdése előtt újra végigmentem a már megszokott procedúrákon. Sminkelés, ruhaválasztás, hajcsinálás. A fejem tetején a hajam még jobban megzabolázatlan lett, mint amúgy is. De valamiért nem zavart, hiszen az össze-vissza haj is Nora karakteréhez tartozik. Kisántikáltam az öltözőből, hogy a helyemre menjek. Zayn már ott volt, Foltnak öltözve. A szívem kihagyott egy ütemet látványára. A bennem felgyülemlett izgalmaktól pedig gyorsabban kezdett verni. Mi a franc van velem? Miért akarok itt és most odaszaladni hozzá és a nyakába ugrani? Miért szeretném, hogy megtartson és újra a karjaiban legyek, mint tegnap? Mik ezek a hülye érzések és gondolatok?? A francba is! Én Dylannel vagyok. Nem vele! Mély levegőt vettem, hogy egy kicsit csillapítsam a dühömet magam iránt és ezzel a lendülettel elfojtsam magamban ezeket a baromságokat. Odasántikáltam Zayn mellé, aki meghallva lépteimet felfigyelt és felém fordult.

- Helló – intettem iszonyat bénán. Annak is éreztem magam. Nagyon.

-Csá – nézett rám furán. Hurrá-hurrá! Megint itt vagyunk! Mintha fasz se történt volna tegnap.

Zayn nem kérdezte meg, hogy hogy vagyok. Megelégedett azzal, hogy itt vagyok. Vagyis inkább nem nagyon örült a látványomnak, ami valamiért zavart. Egyszerűen nem tudtam befogni a szám, és muszáj volt megszólalnom.

-Figyel, ami tegnap történt az… - kezdtem bele, de természetesen félbe szakított. Mert miért is hagyta volna, hogy befejezzem?

-Nem érdekel – nézett rám ridegen. Érzelemmentesen.

-Oh. Szóval akkor megint itt tartunk – kezdtem mérges lenni. Dühít ez a nemtörődömsége. 

-Mindig is itt tartottunk. A kezdetektől fogva.

-Igazán? Akkor tegnap miért viselkedtél úgy? – Tettem karba a kezeim, és bal lábamra terheltem a testsúlyom többségét, hogy a bokám nehogy megint elkezdjen fájni.

-Mert, hogy viselkedtem?

-Most komolyan játszod a hülyét??

-Miről beszélsz Selena?

-Hát – nyeltem nagyot és dühöm hirtelen zavartságra változott. – Kedves voltál velem. Aggódtál értem.

-Te hülye vagy?! Egy pillanatra sem aggódtam érted. Nem verted be tegnap a fejedet is? – Nézett rám lenézően. A szavai fájdalmat okoztak, de nem mutattam.

-Akkor miért pont te vittél be a kórházba? Miért te voltál az, aki kiemelt mielőtt azok a vackok rám esnek? Miért vittél egész végig a karjaidban? Miért te vetted meg ezt a hülye bokarögzítőt? – Néztem szemeibe, ami semmi mást nem mutatott, csak érzelemmentes ürességet.

-Mert én álltam hozzád a legközelebb. Azért mentettelek meg, mert ha nagyobb bajod esett volna, akkor a film csúszna és nem lennénk kész időre. Ami annyit tesz, hogy több időt kéne kibírnom a társaságod. 

- Ha nem mentesz meg talán nem kellett volna kibírnod többet – motyogtam, inkább magamnak.

- Mi van?

- Se-semmi. Nem mondtam semmit!

Egy röpke lenéző pillantás után el is fordult tőlem. Csakhogy én nem gondolkozva, megfogtam csuklóját, ezzel arra késztetve, hogy újra velem szemben legyen.

- Miért cipeltél mindenhova? Miért nem adtál át valakinek? – Folytattam a „beszélgetésünket” ott ahol abbamaradt.

- Kinek adhattalak volna? A barátod nem volt itt. Pedig ő biztos szívesen ápolgatott volna.

- Tessék? – Kérdeztem döbbenten, hiszen nem tudom, hogy jön ide most Dylan.

- Hol volt a barátod, amikor szükséged lett volna rá? Hm?

- Éppen forgatott ő is!

- Aha. Nagyszerű. Mindegy. Nem is érdekel a szánalmas kapcsolatod. Legyetek boldogok. De hagyjál békén. Örülj a fejednek, hogy nem hagytalak ott! Pedig így visszagondolva lehet, hogy kellett volna – rántotta meg a vállát. Én pedig köpni-nyelni nem tudtam. – Szóval innentől kezdve hagyjál békén! Oké? Felfogtad, vagy mondjam el még egyszer? - nézett rám lesajnálóan.

- Én is pont ezt akartam kérni! – Vágtam rá kapásból.

- Aha persze… - Forgatta meg szemeit és ezzel ott is hagyott. Hát ez „jól” ment. De jobb is így. Ő jobbra, én balra. Már amennyire ezt meg tudjuk tenni abban a helyzetben, amiben vagyunk jelenleg is.

Lehajoltam és a bokámról kisebb fájdalom kíséretében levegyem a rögzítőt. Egy ideig próbálgattam, hogy mennyire tudok ráállni. Eléggé fájt, és kicsit tartottam tőle, hogy a könnyem is kicsordul, de szerencsére sikerült megakadályoznom. Erős vagyok. Kibírom. Nem fáj ez annyira. A munkám miatt teszem!

Nagy levegőt vettem, erőt gyűjtöttem, és elindultam. Az ajkaimat erősen összeszorítottam, hogy véletlenül se adjak hangot a fájdalmamnak, ami egyre nagyobb. Eleinte bicegtem, de ezt is próbáltam korrigálni. Kisebb-kevesebb sikerrel. Fejemet felemeltem és érzelemmentessé varázsoltam.

-Hát te meg mit csinálsz? – Hallottam meg Frank hangját. Felé néztem. Éppen felém sietett.

-Megyek a dolgomra?

-Hol a rögzítő? – Nézte a bokámat és kereste az említett darabot. Megbizonyosodott arról, hogy messziről is jól látta. Hiányzik.

-Levettem – rántottam meg a vállam, mintha ez annyira természetes lenne.

-Nem veheted le Selena! Az orvos azt mondta, hogy használnod kell az elkövetkezendő 6 hétben.

-És használni is fogom – bólintottam. – De csak a forgatáson kívül. Hogy tudnánk forgatni, ha a lábamon lenne az az izé?

-Valahogy kivesszük onnan. Biztos vannak ilyen programok. Vissza kell venned!

-Értékelem az aggodalmadat és jól is esik – mosolyogtam Frank-re. – De ha van is ilyen program, akkor is csak plusz munka. Hidd el Frank. Kibírom. És csak a kamera előtt veszem le. Megígérem, hogy amint befejezzük a forgatást, visszaveszem – Nyugtattam meg.

-Rendben. De nehogy nagyobb bajod legyen belőle!

-Nem lesz – mosolyodtam el, amit később viszonzott is. Nagy meglepetésemre felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam. Az ő segítségével sikeresen és sokkal gyorsabban értünk a kialakított helyszínre.

-Köszönöm – néztem rá hálásan, amit egy legyintéssel el is intézett, majd a neki fenntartott székbe ült, hogy onnan nézze és irányítsa a forgatást.

Zayn természetesen már a helyén volt. Tekintete rögtön megtalált, és meg is akadt a bokámnál. Nem kommentelte a látottat, csak elfordította a fejét tőlem. Hát rendben. Bólintottam Frank felé, hogy készen állok. Ő tudomásul vette és egy kiáltással el is indítatta a kamerákat.

Ez egy elég gyér rész lett, amit röstellek is... De emiatt holnap már hozom is a következő részt, ami remélem ennél azért jobb lesz. ;) :))