42. fejezet

"Ő lesz az alibid."

Számítottam rá, hogy a jelenetet újra vesszük. De most nem engedtem a csillogó fekete szemeknek. Erős maradtam, ezért hibátlanul meg is tudtuk csinálni a jelenetet. Megkönnyebbültem, hiszen mostanában nem lesz sok intim rész. A következő napokban fogjuk felvenni Nora magánakcióit. Folt nélkül. Így Zayn kap egy kis szabadidőt. Így el tudom majd kerülni. Sokkal könnyebb lesz így.

Igazam volt. Mintha Zayn eltűnt volna. 2 napja láttam utoljára. Még a szállodában sem futottam vele össze. Mondjuk nem is voltam ott olyan sokat. A forgatások miatt, csak aludni jártam oda. Egy kis gonosz hang néha előbújik rejtekéből, hogy tudassa velem hiányát. De leküzdöm, és azt a fránya érzelmet is. Nincs szükségem rá. Csak fájdalmat okozna.

- Selena. Tudom, hogy szüneted van, de beszélni szeretnék veled - jött hozzám komoly hanggal Frank. Ijedtemben csak bólintani tudtam. Túlzottan komoly arcot vágott, hogy tudjam, fontos dologról van szó, aminek nem biztos, hogy örülni fogok. Elfordult és elindult. Én pedig egyre szűkebb gyomorral követtem.

Az irodájába érve meglepődtem. Andy, a fodrász várt ránk. Időm sem volt eltakarni nagy megdöbbenésem. Elmosolyodott engem meglátva. Én is viszonoztam ezt a gesztust, de nem őszintén. Nem tudtam miről lehet szó és ez aggasztott. Rögtön arra gondoltam, hogy el akarja küldeni Andyt. Na ezt egyáltalán nem akartam. Nagyon a szívemhez nőtt, ahogy Melanie-t is megkedveltem. Sokat beszélgetünk és hülyéskedünk az öltözőben, miközben ők serényen rajtam munkálkodnak. Egyedül Bridget-tel nem ápoltam jó kapcsolatot. Megpróbáltam többször is, de nem engedte.

Andy mellé léptem. Frank előttünk állt az asztalánál. A szobában több szék is volt, de egyikünk sem foglalt helyet.

- Selena. A helyzeted nem javul. A rendőrök nem tudtak meg semmit. Még mindig veszélyben vagy, annak ellenére, hogy Zayn szakított veled - nézett rám Frank. Mintha gyomorszájon rúgtak volna. Tudtam a helyzetemről. De hallani sokkal jobban fájt, mint gondoltam. Zayn nevére gombóc keletkezett a torkomban. De nem foglalkoztam vele.

- Az SMS bizonyíték, hogy az illető addig nem nyugszik, amíg biztos nem benne, hogy nem vagytok együtt Zayn-nel.  Na már most. Az a probléma, hogy a világ még mindig úgy tudja, hogy ti együtt vagytok. Ezért még mindig veszélyben vagy.

- És mit akarsz tenni? Napvilágra hozod a szakításunkat? - Hangom kemény volt, de a szakítás szónál enyhén megremegett. Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen szerencsétlen és gyenge!

- Nem. Ennél sokkal nagyobb lépést fogunk tenni.

Frank Andy-re nézett.

- Itt jön képbe Andy. Ő lesz az alibid. A barátod, akivel forrósodik a helyzet.

- Nem - mondtam rögtön. Bocsánatkérően Andyre néztem. Nem bántásként szántam. Ő enyhén megrázta a fejét mutatván, hogy nem haragszik. Szerintem még túlságosan sokkos, hogy bármit is érezzen.

- Nem engedem, hogy az emberek kurvának nézzenek. Ki van zárva, hogy egyik nap Zayn-nel vagyok együtt, másnap meg már egy másik fiúval kapnak lencsevégre. Kizárt dolog - ráztam a fejem.

- Selena. Muszáj megtenned azért, hogy biztonságban legyél - nézett szemembe Frank.

- Nem. Nem fogok ebbe belemenni - mondtam magabiztosan.

- Pedig muszáj lesz, Selena. Máshogy nem lehetsz biztonságban.

- De. Éppen elég lesz az, hogy a világ is megtudja a Zayn-nel való szakításunkat.

Feldúltan hagytam el az irodát. Csak reménykedtem benne, hogy viselkedésemmel nem bántottam meg Andyt. Nem ellene szólt. Csak nem akartam megint egy hülye álca kapcsolatot! Francba az egésszel. Ha tehetném megtalálnám a zaklatómat és megtépném, majd nagy mosollyal az arcomon otthagynám a picsába, és ezzel le is zárnám az egész cécót. De nem tudom ki ő! Egy kibaszott ismeretlen féltékeny picsa teszi tönkre az életemet! 

A hotelbe visszaérve csörtettem fel az emeletre.Nem volt kedvem a lifthez. Abban reménykedtem, hogy a sok lépcső, majd lenyugtat egy kicsit.

Gyorsan lépdelve a folyosón próbáltam minél előbb a szobámba érni, azon imádkozva, hogy útközben senki ne szólítson le, mert most nem vagyok abban az állapotban, hogy aranyosan mosolyogva enyelegjek. Mielőtt elhaladtam volna Zayn szobája mellett egy szó nélkül, megtorpantam. Benéztem a kis résen. Akkor eltört bennem valami. Zayn-en éppen egy szőke csitri lógott Vagyis inkább a száján. A szöszke keze Zayn mellkasára csúszott és az ujjai addig ügyeskedtek, amíg fekete ingének felső gombját ki nem bújtatta a lyukból. Mielőtt többet is láthattam volna, elfordultam és becsuktam az ajtót, nem foglalkozva azzal, hogy ezzel felhívom magamra a figyelmet. A gombócba gyűlt fránya könnyek fojtogattak és én küzdöttem feltörésük ellen. Szabadulni akartam minél messzebb. A gombóctól, a szobától és Zayn-től is. De semmi nem úgy alakul, ahogy azt eltervezzük, nem igaz?

- Selena! – Hallottam a nevem azon az édes morgós hangon, amit olyan rég hallottam. De nem álltam meg. Zayn nem hagyta annyiban. Megfogta a kezem. – Sel – súgta halkan. Túl közel volt. Közelebb, mint szerettem volna. Közelebb annál, amit elbírnék viselni. Megfordultam, de közben hátráltam is. Kitéptem kezem az övéből. Szemei helyett a tekintetem a szöszke által kigombolt gombra esett. Zayn gyorsan visszabújtatta a gombot a helyére, ezzel elfedve kissé szőrős, tetkókkal teli vonzó mellkasát. Amin annyiszor hajtottam álomra a fejem. Vagy amit annyiszor csókoltam végig. Minden egyes tetkón elidőzve…

- Sel – kezdett bele. Szemébe néztem. A barnaság megtört volt, szomorú.

- Mit akarsz, Zayn? – Nevét szinte köptem, ami láthatóan fájdalmat okozott neki. Nem érdekel. Nekem is rohadtul fáj amit csinált és amit most is csinál.

- Had magyarázzam meg, Sel – könyörgött.

Megráztam a fejem.

- Nem kell. Hiszen semmi közöm nincs már az ügyeidhez, igaz? Már nem vagyok a barátnőd. Azt csinálsz, amit akarsz. Azt dugsz meg, akit akarsz. Nem érdekel .

Próbáltam közömbösnek tűnni, de a megremegett hangom elárult. Zayn közelebb lépett. Kezét felém nyújtotta, de visszaejtette oldala mellé, mielőtt hozzám ért volna.

- Félreérted – súgta. Láttam az arcán, hogy feladta. Tudta, hogy hiába beszél. Nem fog érdekelni. Ahogy ő sem.

- Nem tudom, hogy mit lehet azon félreérteni, hogy egy szöszi csüngött a szádon, miközben az ingedtől próbált megszabadítani. Nem is tudom. Lehet, hogy csapd le csacsit akart játszani, nem? Hiszen ha félreértettem, valami ilyesmiről lehet szó. Csak itt így szokás kezdeni a játékot, ugye? – Feltevésem bugyután hangzott. De idióta módon valahol reménykedtem benne, hogy tényleg erről van szó. De Zayn étcsokoládé szemei mindent elárultak.

- Nem kell mutatni az utat. Eltalálok a szobámig – mondtam és elfordultam, hogy elmenjek végre. De a kissé érdes, mégis gyengéd kéz újra az enyémre simult. Ezzel megint megakadályozva elmenetelem.

Visszafordultam. Tekintete perzselte az arcomat, ezért kénytelen voltam viszonozni a kontaktust, hogy ne a bőrömet forrósítsa tovább. Ajkait kinyitotta, hogy mondjon valamit, de egy idegesítően magas, nyávogó hang megakadályozta ebben. Egyszerre néztünk a megérkező szöszkére.

- Zaynie! Hova rohantál el olyan gyorsan? Tán nem megijedtél tőlem? – Nézett huncutkodva Zayn-re, aki egy lapos tekintettel válaszolt kérdésére, majd fakulni látszó szemeit újra rám emelte. A szöszke követte Zayn tekintetét, így szembesült velem. Remek.

- Jahj, de illetlen vagyok. Perrie Edwards vagyok. Zayn barátnője – nyújtotta oda kezét nyájas mosollyal a képén. Az utolsó kijelentése megdöbbentett. Zayn-re néztem választ várva. De ő csak leszegte fejét. Nem nézett rám. Nagy mosolyt varázsoltam arcomra – nagy küzdelem árán – és elfogadtam a fehér és selymes tapintású kezet.

- Selena Underwood. És gratulálok nektek. Szépen mutattok majd a címlapokon  - mondtam ki az égető szavakat. A gombócom egyre nagyobb lett és egyre jobban ki akart szabadulni könnyek formájában. Minél előbb el kell mennem.

- De én megyek is. Fáradt vagyok a forgatás miatt. Örültem – mosolyogtam szöszkére. Zayn-re néztem. Felkapta fejét, így szemeink összekapcsolódtak. Nem engedtem, hogy magába szippantson az étcsokoládé. 

– Holnap találkozunk, Zaynie – arcom fintorba futott, de mielőtt a könnyeim utat törtek volna maguknak elfordultam és gyors léptekkel elmentem. Magam mögött hagytam a Zayn-be kapaszkodó idegesítő szöszkét, meg a fájdalmat sugárzó szemeket, melyek az utolsó megnevezésre intenzívebben tükrözték gazdája érzéseit. Emelt fejjel sétáltam. Azt a látszatot keltve a mögöttem lévőknek, hogy minden rendben. De közben arcomról folytak könnyeim, mint az áradat. A szobámba beérve vetettem magam az ágyra és elkezdtem zokogni.

Nem tudom mennyi idő telt el az önsajnálatommal. De összeszedtem magam. A jó hosszú zuhany és az isteni nutella sokat segített. Még hogy a nutella csak evésre jó. Felöltöztem, a hajamat laza kontyba kötöttem. Még utoljára megnéztem magam a tükörben. A sminkem tökéletesen takarta a zokogásom jeleit. Úgy néztem ki, mintha az ég adta világon semmi bajom nem lenne. Hah. De jó lenne… Nagy levegőt vettem, majd kiléptem a szobámból. Elhatározásra jutottam.  És véghez is fogom vinni. A saját érdekemben.

Bekopogtam a már jól ismert ajtón. Majd egy ’gyere be’ után kinyitottam azt. Rámosolyogtam Frank-re, aki érkezésemre letette a kezeiben lévő papírokat. Mutatta, hogy foglaljak helyet az egyik székben, de egy fejrázással elutasítottam a kedves gesztust. Nem akartam sokat időzni itt. Egyvalamiért jöttem.

- Igazad van. Szükségem van egy álbarátra. Benne vagyok, hogy mostantól Andy legyen a barátom – mondtam magabiztos hangon. 

Sziasztok Drágák! ♥ 

Köszönöm a kommenteket. Nagyon jól esnek! *-* Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de karácsonyra jobban szeretek saját kezűleg készített dolgokat adni, így elment azokkal az időm és nem tudtam írni. Már nincsen Szenteste, de a Karácsony még mindig tart. Szóval Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt Kívánok Nektek! Remélem jól telt a Szenteste és ezután is jó napoknak néztek elébe. Imádlak Titeket! ♥♥ 

Kata xx

41. fejezet

Ládika

*külső szemszög*

Zayn a falnak vetette a hátát. Egy eddig sikeresen visszatartott könnycsepp folyt le arcán, melyről lehull a lepel abban a pillanatban, amikor Sel sírni kezdett. Ezért kellett kimennie minél gyorsabban. Nem bukhatott le. Selenának el kell hinnie, hogy mind igaz, amit mondott. A torka ég a hazug szavaitól, melyeket Sel-nek mondott. De muszáj volt megtennie. Az ő érdekében. Így hogy ő nem lesz mellette, Selena biztonságban lesz. Mert bármennyire is áltatta magát, az SMS bizonyította, hogy nem Dylan miatt van az egész. Noha már régen sejtette belül, hogy ő tehet minderről. 

- Pedig szükségem van rád! - Hangzott a kétségbeesett kiabálás. Zayn térdei megremegtek. Gyorsan, szaggatottan vette a levegőt. Legszívesebben berohant volna szerelméhez, hogy magához szorítsa és a végtelenségig nem engedné el. De nem tehette meg. Most nem lehetett önző. Már nem csak egy könnycsepp száguldott végig arcán, hanem több ezer. Nem csak Sel-nek volt szüksége rá. Hanem neki is Selenára és a szerelmére. Ez segített neki mindenben. Selena mentette meg. És most félő, újra visszacsúszik abba a fekete lyukba, ahová saját magát vetette több éve. Remélte, hogy annyi szenvedés után, megérdemli a boldogságot. De nem ezt a kártyát húzta. Sorsa megpecsételődött, akkor 10 évesen. Azóta csak romlik. Elenyészik a lelke az érzéseivel együtt. Most, hogy már Selenát is elvette tőle a Sors, nincs semmi értelme. Egyedül a remény tartja itt. Az a hülye remény, mely apró lángként világít a nagy sötétségben. Ha elkapják a zaklatót, újra vele lehet. Újra esélyt kaphat a boldogságra. 

Kezei erősen remegtek. Hallotta Selena kínkeserves sírását, melyet ő okozott. Ahelyett, hogy boldog mosolyt csalt volna szerelme arcára, amit megérdemelne. De nem. Nem teheti meg. Minél messzebb lesz tőle, annál nagyobb biztonságban van. 

Nagy levegőt vett. Letörölte arcáról könnyeit, de hiába. Azok nem akartak elapadni. Makacsul mutatni akarták fájdalmát, mely egyre csak nőtt. Hiába csitította magát azzal, hogy ezzel megmentheti szerelme épségét. Nem segített szétszaggatott szívén. Megfordult, hogy kezével a falra támaszkodjon. A hangos levegőért való kapkodás nem csitult. És nem segített az sem, hogy a vékony falon tisztán hallotta Selena keserves zokogását. Eszébe jutott valami. Az segíteni fog. 

Elengedte a falat. Még pár percig nézte a becsukott ajtót, de szívét megtagadva, hátat fordított neki. 

Gyors léptekben, majdhogynem futva szelte a kihalt folyosót. Szobája ajtaját becsapta maga mögött és a szekrényéhez rohant. Kapkodva kutatott a fiókokban. Majd megtalálta a kis tasakot, melyben több apró tabletta várta. Remegő kezeivel kissé nehezen tudta szétnyitni a gondosan bezárt tasakot. Kiborította tenyerébe. Legalább 6 szem esett ki egyszerre tenyerébe. Egyet félretett, míg a többit visszaöntötte a tasakba. A zacskót elrejtette vissza a fiókban. 

Zayn nem vette be a tablettát. Csak nézte. Keze még most sem hagyta abba a remegést. Eszébe jutott Selena. Ahogy utálattal néz rá, ahogy mosolyog, vagy elpirul, amikor a közelében van. Ahogy becsukva szemét várja csókját. Amikor azon az estén a fájdalom egy apró könnycseppet préselt ki szerelmesen csillogó szeméből, de ennek ellenére őszinte mosollyal biztatta, majd egy meleg csókkal nyugtatta meg. Mindig csak fájdalmat okoz Selenának. Az megismerkedésük elején, a zaklató miatt és most. 

Nem teheti meg. Nem veheti be. Akkor Selenának még nagyobb fájdalmat okozna. Hiszen amióta erős érzelmeit nem tagadta magának, nem vette be ezt a tablettát. Ez a szar miatt egyszer becsapta Selenát. Képtelen volt elmondani a lánynak, hogy nem csak a tömeg miatt jött rá a pánikroham. A kábítószer hiánya okozta nála. De akkor sem vett be, hogy csillapítson magán. Mert ott volt mellette Selena. Nem volt szüksége ezekre a francos tablettákra. De ha most beveszi. Újra visszaesik. És talán Selena már nem lesz ott, hogy segítsen neki. Ha a lány megtudná, hogy már egy ideje szedi ezeket, csalódna benne és végleg elhagyná. 

Mérgesen dobta a kukába a fehér anyagot. A fiókból kiszedte a többit és azokat is megsemmisítette. Nincs szüksége ezekre! Többé már nem. 

 
*Selena szemszöge*

Akkor hagyott el, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Tehát ő tényleg az, aki volt. Csak megjátszotta az érzéseit, hogy odaadjam magam neki. Talán most jót nevet rajtam. A hülye naiv lány, aki minden ellenére bízott benne és odaadta neki a szívét. És akkor bekattant valami az agyamban. A könnyeim se perc alatt elálltak. Mintha csak varázsigét mondtam volna rájuk. Arcomról letöröltem a sós undorító nedvességet. Felálltam az ágyról.
Megfürödtem, fogat mostam és visszafeküdtem az ágyba. Este volt már én meg kimerült. Eszembe jutott, hogy milyen régen aludtam ebben az ágyban, de gyorsan el is hessegettem a fejemből a gondolatot. Becsuktam a szemem, és engedtem, hogy a sötétség magába szippantson.
Másnap semmi nem történt. Minden ment tovább, ahogy én is. Elfojtottam az érzéseimet. Minden érzelmet bezártam egy kis ládikába, melyet erős lakattal biztosítottam és jó mélyre elástam. Nincs szükségem ezekre.
A forgatás nem ment egyszerűen. Zayn nem tudott velem dolgozni. Hah. Pont ő, akinek semmi baja nincs. Aki nem kapott egy rohadt nagy pofont. Neki senki nem törte össze a szívét. A kamerák előtt játszottam tovább, mintha mi sem történt volna. A ládámnak köszönhetően még az sem okozott különösebb gondot, hogy a testközeli jeleneteket eljátsszam vele. Őt ez már jobban frusztrálta, amit nem értettem. De nem is érdekelt különösebben.
A sikertelen nap után nem állhattam meg szó nélkül. Megfogtam Zayn kezét, hogy magam felé fordítsam. De mielőtt a megrezdült ládikám kinyílt volna, elkaptam a kezemet és hátráltam egy lépést, hogy meglegyen az 1 méter távolság. Zayn a köztünk lévő levegőt nézte. Arcáról letudtam olvasni érzelmét. De nem érdekelt. Mert ez is hazugság. Semmi több.
- Holnap lehetőleg ne hátráltasd a forgatást! - Mondtam monoton hangon és már távoztam is volna. Csakhogy megfogta a kezem és visszarántott magához. A szívem gyors vágtába kezdett. De gyorsan kiszabadítottam a kezem.
- Mi van veled? - Kérdezte engem nézve. Hangosan nevettem fel. Egy cseppnyi öröm nélkül.
- Ezt pont te kérdezed, Zayn?
Nem mondott semmit.
- Csak csináljuk meg ezt a rohadt filmet és hagyjuk békén egymást! - Mondtam összeszorított állkapoccsal, majd ismét elindultam. De most nem állított meg. Pár méter után visszafordultam. Ott állt, görnyedten és nézett maga elé. Válla gyorsan mozgott fel-le. A ládika lakatja megremegett, ahogy a térdeim is.  Nem, Selena! Most szépen megfordulsz, és mész tovább! 
És én így tettem.

A napok teltek. Üresen, monotonul. Kitaszítottam bensőmből minden érzést. Anyuval nem tudtam úgy beszélni, ahogy mindig. Hangom érzelemmentesen csengett, ami megijesztette őt, de a fáradtságra fogtam. Lola hangja sem csalt boldogságot szívembe. Legszívesebben nem beszéltem volna senkivel, de azért ezt mégsem tehetem meg. A családomról és a barátaimról van szó. Stella próbálta kiszedni belőlem a viselkedésem forrását, de természetesen nem sikerült neki. Ha nekiállnék kiönteni a szívemet a ládikám végleg eltűnne és a fájdalom újra mardosna belülről. A forgatás megy. Zaynre rá sem nézek csak akkor, ha muszáj. Ennek ellenére érzem, hogy ő folyton néz. Szívemből kitörölhettem az érzéseket, de testemet nem tehettem immunissá. Felforrt a bőröm, ahol tekintete perzselt. Érintése, hullámot indított el testemben, de nem mutattam. Átkoztam magam amiért ezeket még mindig érzem. Francba ezzel!
Elérkeztünk ahhoz a jelenethez, amikor Nora és Folt a panzióban tölt egy éjszakát.
A panzió, melyet Frank választott ki egyszerű volt. Szegényes, de mégis kellemes. Örültem, hogy egy időre kiszakadok a luxusból. Rájöttem, hogy hiányzott az egyszerűség. Bár az életemben most semmi nem egyszerű...
Forró jelenet, szenvedélyes érintésekkel. De nem aggódtam. A ládikám gondosan el van rejtve. Semmi gond nem lehet.
Trikó és bugyi. Ennyi ruhadarab volt rajtam. Semmivel sem több. A hajam vizes, hogy hiteles legyen a jelenet. Hiszen az eső miatt jutottunk a motelbe. A szobában sötét volt. Nem láttam Zaynt. De éreztem. Meleg lehelete simogatta arcom. Csupasz mellkasából áradó hő felhevítette az én testemet is. Szaggatottan vettük a levegőt. Majd ahogy kell, Zayn elment mellettem a fürdőbe jellegzetes, férfias illatát hátra hagyva. Lefeküdtem az ágyra és a takaróval eltakartam magam. Máris megszűnt belső feszengésem. Tudom, hogy Zayn már látott ennél hiányosabb öltözetben is, de nem az egész stáb. Na meg azért azóta jó sok minden változott köztünk.
A fürdő ajtaja kinyílt, így halvány fény árasztotta el a sötét szobát. Feltűnésmentesen egy mély levegőt vettem, hogy felkészítsem magam az esetleges látványra. De hiába. Erre nem lehetett felkészülni. Testén lefedték tetkóit amiket imádtam. Folt-nak nincsenek tetoválásai, így neki sem lehetnek. Hiányoltam őket, de így is elállt a lélegzetem. Szemem akaratom ellenére barangolta be kellően kidolgozott testét. Tudtam, hogy kemény tapintása van. Hogy a bőre ráfeszül izmaira. Tudtam, hogy melyik tetkónak hol kell lennie. Főleg a szívecskének tudtam a pontos helyét. Az ágy elé lépdelt, majd mondta a szövegét. Nem kellett játszanom az idegességet, mert az voltam. Hangom és viselkedésem pont olyan volt, amilyet a forgatókönyv megkövetelt.
Amikor mellém feküdt az arcunkba tartott kamerák eltűntek, ahogy a stáb is. Csak ő volt és én. Megfogott és megemelt. Kezem feszes hátára simítottam. Fekete szemei lágyan néztek rám. Szerelmet és égő vágyat sugároztak felém. A kis hangocska a fejemben hangosan kántálta, hogy hazugság, de nem hallottam. Szívem hangos dobogása, vérem gyors száguldása eltompította azt a hangot. Leheletünk keveredett egymással. Ujjamat a bravúrosan felfestett V sebhelyre csúsztattam. Frank leállítatta a kamerákat, de nem foglalkoztunk vele. Fölöttem támaszkodott. Tekintete egy pillanatra sem engedte el az enyémet. Közelebb hajolt. Ajkainkat csak pár milliméter választotta el egymástól. De mielőtt bármi történhetett volna, megfagytunk.
- Ideje jönni, te filmcsillag. Nem fogok várni rád - mondta a kedvesnek nem mondható hang, ami a mindig goromba Britget-től származott. Zayn-nel egyszerre mozdultunk meg. Én kibújtam alóla, míg ő is kimászott az ágyból. Bridget gyűlöletes pillantásokkal nézett rám. Amikor a még mindig félmeztelen Zayn-re nézett valami átsuhant az arcán. De túl hamar eltűnt onnan, hogy rájöjjek mi volt az. Mielőtt kiszálltam volna az ágyból benyúltam a franciaágy alá a farmeromért, amit oda rejtettem el. Nem akartam egy bugyiban és toppban végigcsattogni az egész motelben.
- Itt vagyok. Mi történt? - Kérdeztem, mert tudtam fölösleges átöltöztetni, mert újravesszük a jelenetet. Merthogy elfelejtettem megrendülni a hegtől, mely annyira jól és élethűen lett felfestve Zayn hátára.
Bridget lekicsinylően nézett rám. A gorombasága ellenére, most hálás voltam neki. Hiszen, ha ő nem szól, ki tudja mi történt volna. A ládikám megrezdült, a láncok engedtek, és le is hullottak volna, ha Bridget nem állít le minket. Hogy lehettem ennyire hiszékeny? Megint! Elhittem a perszelő vágyat és szerelmet melyet tekintete sugárzott.
- Csak a többiek beküldtek, hogy minden rendben van-e a sminkeddel, a hajaddal és a ruháddal - mondta és már el is fordult. Értetlenül álltam egy darabig. Oké. Biztos. Ezt az egészet betudtam annak, hogy Bridget elég fura. 

40. fejezet

"Érzelemmentes"

A térdeim erős remegésbe kezdtek. A levegő szaggatottan áramlott végig légcsövemen. A szívem szörnyen gyorsan vert, de nem úgy, ahogy Zayn közelében szokott. Úgy éreztem menten összeesek.
Éreztem, ahogy valaki megfogja a derekamat. Nem kellett sokat gondolkoznom ahhoz, hogy tudjam Zayn az. Mielőtt ő fordított volna maga felé, megelőztem. Kétségbeesetten temettem arcom a vállába. Görcsösen szorítottam magamhoz meztelen mellkasát. Nem érdekelt, hogy a bőrét áztatom sós könnyeimmel. Csak az számított, hogy érezzem őt. Jó szorosan magam mellett. Ő az, aki elválaszt a megőrüléstől. Nélküle már összeroppantam volna. Hangosan zokogtam, tehetetlenül.
Zayn nem tudhatta mi jött rám. Hiszen egy kis szót sem tudtam kinyögni, annyira szaggatott a sírás.
Behúzott a szobába, hogy ne premierplánba omoljak össze, noha ilyen korán még mindenki alszik.
Kitudja mennyi idő telt el azzal, hogy Zayn próbálta csillapítani állapotom. A halk suttogások, a gyengéd simogatás egy idő után megtette hatását. A sírásom csillapodott. Már csak szipogtam. De belül... A bennem kavargó vihar egy pillanatra sem akart pihenni.
- Mi történt, Sel? - Kérdezte Zayn halkan. Nyugtalanul. De ettől függetlenül próbált mosolyogni, noha én már átláttam álmosolyán.
Nem mondtam semmit. Helyette feloldottam a telefonomon a képernyővédőt. A bezáratlan üzenet a újra a szemem elé került. Mielőtt újra elolvashattam volna, odaadtam Zayn-nek a készüléket és próbáltam nem újra elsírni magam. Zayn megmerevedett mellettem. Ujjai nem simogatták többet hátamat. Arcán több érzelem is átsuhant, de olyan gyorsan, hogy nem bírtam beazonosítani őket. Talán a fájdalom volt az egyetlen, ami több ideig volt látható számomra és be tudtam azonosítani. Nem szólt semmit. Homlokon puszilt és a telefonjával a kezében kiment a szobából. Egyedül maradtam. Az ágyon ülve. Kétségbeesve. Rettegve. Nem tudom miért ment ki. Igazából semmit nem tudok. Utána akartam menni. Tudni akartam, mit csinál. De mégsem mentem. Megbíztam benne. Csak sejthettem, hogy a rendőrrel beszél. Talán azért ment ki, hogy megkíméljen, hogy újra szembesüljek a történtekkel. Erőtlenül dőltem el az ágyon. Kimerült voltam, hiszen egész éjjel alig aludtam valamit. Talán ennek köszönhettem, hogy a várakozásban sikerült elaludnom.
Amikor felkeltem, nagy megkönnyebbülésemre Zayn ott feküdt mellettem. Nem reagált ébredésemre. Túlságosan elfoglalta, hogy a plafont bámulja. Keze nem karolta át derekamat, ahogy mindig szokta alvás közben. Helyette a feje alá tette őket. Érzelemmentes arca megrémisztett. Felemelkedtem fekvő pozíciómból, hogy fölé hajolhassak.
Rám nézett, de tekintetét rögtön el is kapta rólam. Kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Tenyeremet arcára simítottam. Érintésemre sem nézett rám. Lehajoltam, hogy megcsókoljam. Ajkaink rövid, erőtlen csókban tapadtak egymásra. Viszonozta csókom. De nem úgy. Féltem. Nem csak az üzenet miatt. Már Zayn miatt is aggódtam. Féltem attól, hogy tervez valamit, aminek én nem fogok örülni. Elfordította fejét, hogy véget vessen csókunknak. Mintha gyomorszájon rúgtak volna. Felült, majd kiszállt az ágyból.
- Mennünk kell, mert el fogunk késni - mondta. Bólintottam, noha nem láthatta, hiszen már háttal volt nekem.
- Zayn! Hova mész? - Kérdeztem, mert keze már a kilincsen volt.
Hátranézett, de nem közvetlenül a szemembe.
- Frank-kel még meg kell beszélnem valamit. Addig öltözz fel. Lent találkozunk.
És már ki is ment a szobából. A gombóc újra fojtogatni kezdte torkomat, de most nem engedtem, hogy győzzön felettem.
Csak feszült és ideges. Aggódik. Ezért viselkedik így. Ő is ugyan úgy meg van rémülve, mint én, csak ő így vezeti le a feszültséget. Egyedülléttel. Noha nekem szükségem lett volna a közelségére, nem rohantam utána. Különben is. Fölöslegesen aggódok. Semmi baj nem lesz. Minden meg fog oldódni.
Felöltözve mentem le az előtérbe, ahol Zayn várt rám, Frank pedig mellette. Tudtam, hogy Frank tudja az SMS-t, de nem hozta szóba, aminek örültem. Nem akartam róla beszélni. A kocsiban Zayn mellet ültem, hátul, ahogy mindig is. Most is fogta a kezem, de mégis éreztem a távolságot kettőnk között. Pedig vállunk összeért. De ez mit sem jelentett. Amióta elolvasta az SMS-t magába fordult. Mintha elzárkózna előlem. Vagy csak a gondolataival van elfoglalva.
A körülményekhez képest egész jól ment a forgatás. Voltak bakik, de most azon valahogy senki nem nevetett. Érezhető volt a feszültség. Frank-ben, Zayn-ben a stáb tagjaiban és bennem is. De Frank szerint jól sikerültek a jelenetek. Gondolom, akkor legalább a kamerák előtt félre tudtuk tenni ezt a dolgot.
A napok teltek. A forgatás haladt, csak mi álltunk egy helyben. Az SMS óta a zaklató nem jelentkezett. Andrew eljött ide, és a coldwateri rendőrökkel együtt dolgoznak az ügyön. Mindig van velem egy rendőr, így semmi bajom nem eshet. Kezdett elcsitulni a dolog. És így, hogy rendőr vigyáz rám én is nyugodtabban alszom. Vagyis aludnék. Ha Zayn nem távolodna egyre messzebb tőlem. Ridegen viselkedik, csak akkor csókolózunk, ha én hajolok oda hozzá. Nem simít végig arcomon vagy kezemen, ahogy szokott.
- Zayn! Most már elég lesz! - Mondtam neki erélyesen. Betelt a pohár. Nem bírom tovább. - Mond el, hogy mi bajod van? Mit tettem, hogy így viselkedsz velem? Mi történt veled? - Néztem szemébe, amit rögtön el is kapott tekintetemtől. Így nem láthattam ki belőle semmit. Arca érzelemmentes maszkban volt.
- Nem akarok veled lenni tovább - mondta egyszerűen. Megdöbbentett és fájt is egyszerre ez a kijelentése.
- Hogy mondtad? - Kérdeztem szaggatottan, feltörekvő könnyeimmel küszködve.
- Szakítani akarok veled - hangzott el még egyszer, hogy megerősítést kapjak. De én nem akartam megerősítést!
- Miért? - Kérdeztem remegő hangon.
- Mert már nem szeretlek.
- Ezt mond a szemembe! - Parancsoltam rá. Tekintetünk találkozott. A barnaság kemény volt. Érzelemmentes kővé dermedt, ahogy az arca is. És a szívem is.
- Nem szeretlek, Selena. Sosem szerettelek igazán. Csak a szexre kellettél - mondta végig a szemembe nézve. Az étcsokoládé kövek nem mutatták, hogy hazudott volna.
- Akkor minden hazugság volt - most már a könnyeim patakokban folytak ki szememből. - Miért? Miért hazudtál? Miért hitetted el velem, hogy szeretsz? - Legszívesebben üvöltöttem volna vele. De képtelen voltam rá. A szavak erőtlen hangokban hagyták el ajkaimat.
Nem válaszolt, csak hátat fordítva nekem kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
- Pedig szükségem van rád! - Kiabáltam ki, hogy még hallja. De nem jött vissza.
Annyi erőm volt, hogy az ágyra üljek. Kitört belőlem a zokogás.
Nem tudom mennyi ideg áztathattam a huzatot. De nem is érdekelt. Csak sírtam. Kiadtam magamból a feszültséget.

39. fejezet

"Tehát ismét elkezdődik."

- Khm - hallatszódott a szoba valamelyik pontjából az erőltetett köhécselés. Zayn-nel rögtön elváltunk egymástól, gyorsan a földre tett, így már a saját lábamon álltam. Kellemetlenül tűrtem le a felcsúszott pólóm. Felkapcsolódott a villany. Szemünk elé került a minket sasoló Stella, aki folyamatosan mosolygott ránk. Rögtön elvörösödtem. Kedvem támadt leásni magam az alattunk lévő szobába.

Francba a hülye fejemmel! Elfelejtettem, hogy a szobában nem egyedül "lakom". És Stella mit csinálna este felé, ha nem a szobájában tartózkodna? Ami az enyém is. Mert közös! Hülye fejű...

- Bocsi srácok, de jobbnak láttam még az elején tudatni veletek, hogy nem vagytok egyedül - úgy látszik Stella egy csöppet sem érezte magát zavarban. Persze velem és Zayn-nel ellentétben. De azt hiszem az én vöröslő arcom vitte az aranyérmet.

- Köszi - mondta erőltetetten Zayn. Láthatólag ő is azt érezte, mint én. Tetten értek minket.

Végre Stellára néztem. A szeme azt sugallta: Ezt nem úszod meg. Feltétlenül meg kell majd beszélnünk! Eleresztettem egy halk sóhajt és egy mosolyt küldtem felé. Beletörődtem, hogy amint alkalma nyílik rá, kikérdez.

- Megígértem anyunak, hogy felhívom, szóval megyek is - mondta, majd telefonját felkapta ágyáról és elviharzott mellettünk. Még kacsintott egyet rám, és becsukta maga mögött az ajtót.

A semmiből tört rám a röhögés. Zayn először furán nézett rám, majd gondolom ő is végiggondolta az előbbi eseményeket és ő is nevetett velem. Mind a ketten fogtuk a fejünket. Nevettünk, hiszen ezen nem lehetett mást. Aztán kezei megtalálták derekamat és közelebb húztak magához. Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig nem volt rajtam gatya és Zayn pedig csak a fekete nadrágjában feszített. Hiszen a pólóját én viseltem, ami leért a combomig. Legalább a bugyimat eltakarta.

Már nem nevetett egyikünk sem. Tenyeremet mellkasára fektettem és úgy néztem fel gyönyörű szemeibe.

- Beszélnünk kell a rendőrrel. Amit mondtál. Hogy nő tette és miért. Tudniuk kell róla. Remélem, jutnak majd valamire - súgta. Bólintottam. Eltávolodott testemtől, de csak egy picit. Keze továbbra sem engedte el derekamat. Még akkor sem, amikor a másikkal kihalászta zsebéből a telefont. A névjegykönyvben görgetve találta meg a nevet. Tárcsázott. Füléhez tartotta a telefont. Miközben kicsöngött, közelebb vont magához. Védelmezően, szerelmesen.

- Szia, Andrew! - Köszönt Zayn a telefonba. Először azt hittem a fodrászom, Andyvel beszél, aztán gyorsan rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség. - Fejlemények vannak - mondta Zayn, majd leült az ágyra, engem is magával húzva. Közben kihangosította a telefont.

Ránéztem. Bólintott egyet.

- Jó napot! Selena vagyok - mutatkoztam be illedelmesen. A pár pillanatnyi csönd arra utalhatott, hogy a rendőr meglepődhetett jelenlétemen.

- Szia, Selena. Hogy vagy? - Kérdezte. Közvetlen volt. Rendőr létére nagyon aranyos férfi lehet.

- Jól, köszönöm - mosolyodtam el halványan, noha úgy sem láthatta.

- Örülök neki. Szóval, mit tudtatok meg?

Zayn-re néztem. Megint bólintott egyet. Rám bízta. De ujjaink össze voltak fűzve és szorított egy kicsit fogásán. Ez erőt adott.

- Beugrott egy emlékfoszlány arról az estéről. Elég rövid részlet, de talán fontos - kezdtem bele.

- Hallgatlak - biztosított figyelméről a rendőr.

Nagy levegőt vettem és elmondtam neki ugyan azt, amit Zayn-nek nemrég.

Miután befejeztem, mély csend volt a válasz.

- Biztos vagy ebben? - Kérdezte komoly hangon.

- Igen. Az emlékfoszlány 100%, hogy valódi - bólintottam. Inkább csak magamnak.

- Rendben. És nem tudod beazonosítani a nő hangját?

- Nem - hajtottam le a fejemet. Zayn végigsimított az arcomon. Mindig tudja, mikor mit kell csinálnia. Halvány, de hálás mosolyt küldtem felé.

- Még csak nem is ismerős?

- Nem, sajnálom.

A gombóc ismét visszatért a torkomba és szorítani kezdte légcsövemet. Arra biztatott, hogy sírjak. Megint. De nem tettem! Erősnek kell lennem.

- Jól van. Ezen elindulhatunk. Ha bármi emléked visszatér még, azonnal hívjatok. És én is értesítelek titeket, amint megtudunk valamit.

További pár szó után letettük a telefont. Zayn mellkasára vont és erősen szorított magához.

- Ügyes voltál - súgta, miközben hátamat simogatta. Megpusziltam arcát, majd ismét mellkasába fúrtam a fejemet és élveztem testének melegét. Szíve dobogása lenyugtatott.

A stáb megérkezett.  Az eddig semmittevéssel töltött napokat elfelejthettük. Elkezdődött a kemény, egész napos munka. Most, hogy Zayn és köztem minden a legnagyobb rendben van, a jelenetek is könnyebben mentek. Gyorsabban haladtunk, mint az Frank eltervezte. Így legalább behozzuk a lemaradást, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy késsen a film.

Zayn figyelt rám. Nem engedte, hogy bármi bántódásom essen. A stábtagokat is megbízta azzal a feladattal, ha ő nincs ott ahol vagyok, ők figyeljenek rám és ha bármi van, értesítsék. Azonnal. Szeretem Zaynt és ez nagyon aranyos tőle. De már túlzásba esik. Nekem épp elegendő, ha a forgatáson kívül nem vagyok egyedül. Ha nem vele vagyok, akkor Stellával. Sosem vagyok egyedül. Igen, már a fürdőben sem. Bár mondjuk oda Zayn nem azért jön velem, mert félt...

Az elmúlt napokban a rendőr nem jelentkezett. Mint ahogy a rosszakaróm sem. Ezek szerint a rendőrség semmire nem ment az információmmal. Tehát a nyomozás nem áll sehogy sem. És tudom. Látom Zayn-en, hogy egyre feszültebb. Amikor lehull róla a "semmibaj" álca, látható az idegessége. Ami engem is nyugtalanít.

Többször már eszembe jutott, hogy jobb lenne, ha jelentkezne az a nő és valamilyen nyomot hagyna maga után. De aztán rádöbbenek, hogy mit kívánok, és mindig visszaszívom. De elkeseredettségemben már nem tudok mit gondolni. Nehéz így élni. Félni, rettegni, hogy mikor és mivel fog próbálkozni megint. Mert egy már biztos: nem csak sebet akar ejteni rajtam. Az illető a halálomat akarja. És ami a legrosszabb, nem tudom miért. Miért pont én? Mit követtem el, hogy Isten ennyire büntet? Most hogy a múlton túltettem magam, újra fájdalmat akar okozni? Újra szenvedni akar látni? És Zayn szerelme csak az előttem elhúzott mézesmadzag, hogy elhitessem magammal, hogy van esélyem a boldog és nyugodt életre a szerelmem oldalán?

Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Zayn halkan szuszogott mellettem. Ez, de még az ölelő karjai sem segítettek álomra. Telefonom aprót rezgett a párna alatt. Lassan mozdultam, hogy az aranyosan alvó Zayn-t ne ébresszem fel.

Kihalásztam a pára alól a lenémított készüléket. Nem néztem meg. Nem akartam fényt csinálni, mert arra Zayn biztos felébredne. Ezért inkább a lehető leghalkabban másztam ki az ágyból. Óvatosan, éppen annyira nyitottam ki az ajtót, hogy oldalazva átcsusszanhassak a kis résen, majd becsuktam azt. A folyosón álltam, egy szál pizsiben, de nem kifejezetten foglalkoztam vele. Kíváncsian nyitottam meg az SMS-t, hiszen elképzelni sem tudtam ki ír üzenetet reggel 4 órakor.

Ismeretlen számról érkezett. Egy kicsit gondolkoztam rajta, hogy megnyissam e, de győzött a kíváncsiság.

„NEM MEG MONDTAM, HOGY ZAYN AZ ENYÉM? MEG FOGSZ HALNI, TE RIBANC!!”

Ennyiből állt az üzenet. De ez épp elég volt, hogy lefagyjak a félelemtől. Rettegtem. És elkezdett rázni a zokogás. Tehát ismét elkezdődik.

38. fejezet

Sziasztok manókák! ♥
Itt vagyok frissen és most már egészségesen *-* Köszönöm a türelmeteket. A rendszeres olvasók száma egyre csökken, de próbálok nem elkenődni miatta. :) Mert Ti, akik itt vagytok, értetek csinálom. ♥ 
Uh, képzeljétek *-* Én kaptam meg a feladatot, hogy megírjam a ballagási búcsúztatót. Izgatott vagyok, de félek is, mert nekem kell kiállnom és elmondanom majd. De az osztályfőnököm bízik bennem, a barátaim biztatnak, maximum ha pofára esek magassarkúban, jól indítom a monológom. :D Na jó. Az még egy kicsit messzebb lesz, de jobb felkészülni rá. Most jó napokat tudhatok magam mögött és remélem a hetem ugyan ilyen jól végződik, mint kezdődött. Még a betegségem sem rontott el semmit! :)) Na de. Nem rizsázok fölöslegesen. (látszik, hogy fel vagyok pörögve, bocsi. túltengek) 
Részről és a jövőbeni részekről: Elég rövid lett, de most kivételesen nem vagyok annyira szkeptikus. Zayn és Selena kapcsolata csak most kezdődött el igazán, de már veszekednek. Nem tudom, de az ő párosukhoz nem tudnám elképzelni a szerelemtől csöpögő jeleneteket, noha természetesen ilyen több is lesz. Csak visszafogottan, kevésbé csöpögősen. A múltra mostanában több utalást teszek, ami annyit jelent, hogy hamarosan kiderül mi is történt a múltban. ^^ Egy ideig a kapcsolatuk biztos talpon fog állni. De még mindig lezáratlanok a Selenát ért történések, ami szépen lassan kezd kibontakozni. Na de, mindent csak idejében. Remélem jól vagytok! ♥♥ 

nagy ölelés, Kata 

Emlékfoszlány

A pillanat. A gyönyörű pillanat, ami talán órákig tartott. Zayn lassan emelkedő mellkasán pihentettem fejem, miközben ujjai pólóm alá csúszva csupasz hátamat simogatták. Ennél szebb pillanat csak az volt, amikor gyengéden a fülembe suttogott, hogy semmissé tegye fájdalmam, mely szeretkezésünk közben tört rám.
Csak az egy ütemet diktáló lélegzetvételünk hallatszódott a szobában. Nem volt szükség szavakra.Minden tökéletes volt. Az éjszaka. És a reggel is.
Az idilli pillanatot, végül én törtem meg.
- Most mi lesz? - Kérdeztem meg suttogva. Felkönyököltem, hogy láthassam arcát és a gyönyörű étcsokoládé színű szemeit, melyek most elszomorodtak. Hirtelen lelkifurkám lett, amiért elriasztottam a boldogságunkat ezzel a témával, de muszáj volt megkérdeznem.
- Nem tudom, Sel - sóhajtott Zayn. Az arcomba hullott hajtincsemet a fülem mögé tűrte. - De megoldjuk. Most már együtt vagyunk. Minden meg fog oldódni. Megígérem, hogy túl leszünk ezen. Nem engedem, hogy bántsanak. Senki! Semmi és senki miatt - mondta nyomatékosan.
Elmosolyodtam, majd lehajoltam, hogy ajkaink találkozhassanak. De mielőtt elmélyült volna a csók, hirtelen ültem fel. Olyannyira, hogy kissé beleszédültem. Zayn ijedten követett. Megtartott kezeivel, hogy véletlenül se szédüljek le az ágyról. Kissé ziháltam, és a hajamba túrtam, majd meg is markoltam hajszálaimat, amire a hajhagymáim fájdalmasan kiáltottak fel. De most ez érdekelt a legkevésbé.
- Selena! Mi a baj? Mi történt? Jól vagy? - Kérdezte Zayn idegesen.
- Zayn! Zayn emlékszem! Eszembe jutott valami!
Enyhén lihegtem a sokk és az izgatottság miatt. Zayn megfogta a vállam. Szemei reménykedve és kíváncsian csillogtak, de mosolya nyugalomra biztatott. Kifújtam a levegőt. Lecsuktam szemhéjam, hogy gyönyörű látványa ne terelje el a gondolataimat. Újra lejátszottam szemem előtt az emlékfoszlányt, hogy megbizonyosodjak arról, hogy eredeti.
- Nő. Egy nő tette - kezdtem bele most már összeszorított szemhéjjal, hogy még erősebb tudjak koncentrálni a részletekre. Minden részlet fontos lehet és elvezethet a tetteshez. - A hangját nem tudom beazonosítani. Már nem teljesen voltam eszméletemnél, amikor hozzám szólt. Három mondatot mondott. Legalábbis ennyinél voltam még észnél. Azt mondta, hogy megérdemlem.
Tartottam egy kis szünetet, hogy újra meg újra visszajátszva a mondatokat el tudjam ismételni.
- Azt mondta, hogy Ő az enyém. Senki másé!
Kinyitottam szemeimet. A fejem megfájdult a nagy erőlködésben, de nem foglalkoztam vele. Zayn arcán döbbenet suhant át, melyet az idegesség váltott fel.
- Biztos vagy ebben, hogy ezt mondta? - Hangja feszült volt. Bólintottam egyet.
Nem szólt. Percekig nem reagált, csak meredten nézte a nagy semmit. Már szétrágtam a szám belülről idegességemben. Nem sok híja volt, hogy ráordítsak, amivel valamilyen, bármilyen reakciót kiváltsak belőle.
- Selena. Milyen fiú van az életedben? - Kérdezte meg hirtelen, keményen. Rövidebb döbbenet után a felháborodás magvai kinyílni látszódtak bennem.
- Ribancnak nézel? Csak te vagy! - Vágtam rá mérgesen, noha nem kellett volna így reagálnom.
- Nem úgy értettem.
- Tudom. Sajnálom - hajtottam le a fejem. De nem sokáig maradhatott lesütve, hiszen ujjaival újra felemelte azt.
- Nem történt semmi. Érthető, hogy feszültek vagyunk - mosolygott halványan.
- Nincs más fiú az életemben.
- És akkor? Akkor Dylan volt melletted, igaz?
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? - Kérdeztem, noha már teljesen tisztában voltam gondolatmenetével. Ami nem tetszett. Egyáltalán nem.
- Talán az ő egyik őrült rajongója tette - mintha köpné, úgy ejtette ki ezeket a szavakat. Mérgesen álltam fel az ágyról, nem foglalkozva azzal, hogy a bugyimon és az ő pólóján kívül semmi nincs rajtam. Még jó, hogy ezeket is magamra kaptam reggel ébredés után.
- Nem. Dylan-nek ehhez semmi köze! És a rajongóinak sem!
Határozott kijelentésemre ő is felugrott az ágyról, hogy fölém magasodjon.
- És ezt honnan tudod? Miért vagy ebben ennyire biztos?
- Mert Dylan nem ilyen. Ő sosem bántana és nem is engedné, hogy bárki is megtegye.
- Pedig mégis hagyta - sziszegte olyan halkan, hogy én is alig hallottam meg.
- Miért vádolod őt alaptalanul??
- Te meg miért véded ennyire? Hm? Még mindig szerelmes vagy belé?
A döbbenet kiült arcomra. Majd a felismerés könnyeket csalt a szemembe.
- Jó, hogy még itt az elején tisztáztuk mifélének nézel - súgtam halkan, majd elfordultam tőle. Gyorsan felkaptam a ruháim a földről és már ott sem voltam.
Utánam kiáltott, de nem érdekelt. Nem akarom látni. Soha többet!
Könnyekben úszva futottam végig a folyosón egy szál pólóban és bugyiban. De most valahogy ez sem érdekelt. Minél messzebb akartam lenni tőle.
Be kellett érnem azzal a 30 méterrel, ami az ő szobája és a miénk között van.. De ez több falréteget biztosít, ami most megfelel. Magamra csaptam a szoba ajtaját és lecsúsztam az ajtóban.
Hogy mondhatott ilyet? Hiszen én mindenemet odaadtam neki. A testemet és a szívemet is. Nem érezte? A forró szenvedéllyel teli szerelmemet, amit a testem és a lelkem sugárzott a szeretkezésünk alatt és azután is?
Dörömbölés rázta meg az ajtót.
- Engedj be, Sel! - Könyörgött. - Kérlek.
A szeme. A szemei nem hazudhattak nekem. Szerelemtől égtek. Mindvégig.
Felálltam és kinyitottam az ajtót. Zayn ott állt.
Konkrétan rá ugrottam. Lábaim csípője köré fűztem, hogy megtarthassam magam. Karjaim erősen fonódtak tarkója köré. Elejtett könnyeimtől nedves arcomat pedig nyakába fúrtam. Meglepődhetett tettemen, de pillanatok alatt kezei fenekem alatt voltak, hogy még nagyobb biztonságban tartsanak. Ott, ahol maradnom kell. Ahol maradni szeretnék. A közvetlen közelében. Mellette.
- Sajnálom, Sel. Nem úgy gondoltam - súgta halkan fülembe. Kissé megborzongtam hangjától. Mámorító illata bénító fátylat terítettek gondolataimra, de érzéseimet még tüzesebbé tették. Egyáltalán lehetséges, hogy valaki ilyen hatással legyen a másikra?
Eltávolodtam meleg nyakától, hogy összekapcsolódhasson tekintetünk. Megnyugvással és boldogsággal töltött el, hogy szemeiből továbbra sem tűnt el a szerelemmel teli csillogás, noha most több érzelmet is elárult a gyönyörű étcsokoládétenger.
Elmosolyodtam, majd szó nélkül nyomtam számat az övére.
Gyengéden simogatta ajka az enyémet. Nyelveink lassú keringőt jártak egymással. Nem tudom, hogy mikor és hogy kerültünk a szobába a folyosóról. De a hátam a falnak simult, míg mellkasom felső testének feszült. Lábaim továbbra sem engedték el csípőjét.
De bármilyen heves pillanatnak is tűnhetett kívülről, nem volt az, Minden egyes érintésben, simításban, csókban a gyengédség és a szerelem uralkodott. Éjszaka sem ért hozzám durván. Egyszer sem. És most is úgy érintett, mintha attól félne összetörnék erős keze alatt. Oh, ha tudná... Ha tudná, hogy most már semmivel nem tudna elküldeni maga mellől. Vele leszek. Mert szeretem Őt. Ő a szerelmem, nem más. Szerelmes vagyok Zayn Malikba. A múlttal, kezdeti bunkóságával, zártságával mindenestül szeretem. Mind a két oldalába szerelmes vagyok. A mindentleszarok álcájába, és az érző, fájdalmakban úszó fiúba is. Az étcsokoládé színű szempárba, amik már az első pillanatokban megigéztek. Az éles, gyönyörű arcvonásaiba. A borostájába vagy éppen csupasz, puha arcába. A teste minden egyes centiméterébe. Szeretem az összes tetkóját, mert mindegyik egytől egyik ő és az érzései. A fekete, rosszfiús stílusába. Mindenbe! Mindenébe szerelmes vagyok. Visszavonhatatlanul. Örökre.

betegség

Sziasztok babák! :) ♥ megígértem, hogy a hétvégén lesz rész. Lebetegedtem és elég bocsék állapotban vagyok. Éreztetek már olyat, hogy a végtagjaitok nehezek? És te túl gyenge vagy huzamosabb ideig használni őket? Na most én ezt érzem. Ehhez még társul a fejfájás, ami már 3 napja nem akar megszűnni... na oké, mindegy. Nem akarom sajnáltatni magam. Az a lényeg, ha már jobban leszek, akkor hozom is a következő részt. Bocsánat... :(

37. fejezet

Sziasztok manóók!! Nagyon köszönöm a kommenteket! ^^ Imádlak Titeket! ♥♥ Remélem jól vagytok. Hétköznap próbálok hozni részt, de a nehéz hetem miatt nem ígérek semmit. De a hétvégén biztosan újra jelentkezem! Addig is legyetek rosszak ☺ 

nagy ölelés, Kata

"Együtt."

Egymás kezét fogva, enyhén lihegve a szaladástól érkeztünk meg a sajtókonferenciára. Szerencsére egy biztonsági őr várt ránk a hotel recepciójánál, így nem kellett átverekednünk magunkat a tömegen, mert kivezetett minket a hátsó bejáraton. Ugyan ez volt a helyzet a kisebb épülettel is, ezért zökkenőmentesen sikerült ideérnünk.
Természetesen Frank halkan, de annál erőteljesebben tartott egy előadást, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk és hogy ki is rúghatna minket. Ami amúgy hazugság, mert a szerződés kötelez, meg a film már félig kész van.
Mi csak csöndben, egymás közét továbbra is fogva hallgattuk a monológot. Egyikünk sem akarta megtörni ezt a testi kontaktust. És féltem is, hogy Zayn megint a tömeg láttán pánikrohamot kap.
Stella azóta mióta itt vagyunk gyanúsan néz rám. Mint aki mindent tud. Vagy tényleg mindent tud? Áh. Nem hiszem, hogy ránk lenne írva, hogy Zayn-ről körülbelül letéptem a pólót.
A gondolattól belevörösödtem és kedvem lett volna elásni magam, de úgy igazán mélyre. De közben, meg olyan érzéseket vált ki belőlem az erotikus jelenetünk forró pillanatai, hogy az leírhatatlan. Egyszerűen még én magam sem tudom, hogy micsoda. De az biztos: a világ egyik legjobb érzése. Talán magasan ver minden fajta érzelmet. Ez lenne a szerelem?
Egy hosszú asztalnál foglaltunk helyet. Mögöttünk nagy tábla, mely a film plakátját publikálta. Mi meg ott ültünk és válaszolgattunk a filmmel kapcsolatos feltett kérdésekre. Bár voltak olyan kérdések is, melyekre nem adhattunk választ, ezért azokat finoman elutasítottuk. Az asztal alatt Zayn már nem fogta a kezem, ami valamiféle hiányérzetet váltott ki belőlem. De a néha összesimuló combunk valamilyen szinten kiengesztelt.
Kérdezgettek, hogy mit éreztem, amikor megkaptam a szerepet. A származásomról, szülőföldemről. Furcsa volt, hogy teljesen idegen emberek ilyen személyes adatokra kíváncsiak, de készségesen válaszoltam mindegyikre. Aztán a téma hál' isten elterelődött rólam. Mikor fellélegezhettem volna, egy fiatalabb, 20-as éveiben járó nő feltette azt a kérdést, amire nehéz volt megállnom, hogy ne nézzek rá csúnyán.
- Mi volt a baj, Zayn? Mintha rosszul lettél volna.
Feszültségemet apró mosollyal leplezve néztem oldalra. Zayn szeme rám villant, de rögtön el is nézett rólam, hogy senki ne vegye észre.
- Csak rosszul lettem. Semmi komoly - erőltetett mosolyt arcára. Az asztal alatt láthatatlanul megszorítottam egy picit a kezét, majd el is vettem onnan tenyeremet. Nem tudom miért titkolóztunk. Hiszen ezek az emberek szentül hiszik, hogy mi együtt vagyunk.
A mosolya. Annyira átlátszó volt. Ritkán látom őszintén mosolyogni, de ha egy ilyen görbület megjelenik arcán, a világ megszűnik körülöttem. De ez. Ez csak álca. Egy maszk.
- Selena. A balesetedről szeretnék kérdezni - nézett rám egy vörös hajú nő. Rögtön unszimpatikussá vált. Zayn a kérdést meghallva megfeszült mellettem.
- Igen? - Sürgettem, hogy minél előbb túl legyünk ezen is.
- Igaz, hogy nem baleset volt?
Megdöbbentem. De mielőtt kinyitottam volna a számat, Zayn szólalt meg.
- Ezt meg honnan veszi? - Kérdezte mérgesen. A reakciója még jobban megdöbbentett. Miért lett mérges? Hiszen tudjuk, hogy ez hülyeség. Kitaláció, hogy bombább cikket írhassanak.
Láthatólag a nő is megilletődött Zayn hirtelen támadt hevességén, de hamar kifejezéstelenné tette arcát.
- Megbízható forrásokból.
Láttam, hogy Zayn ökölbe szorítja kezét. De olyan erővel, hogy ujjai pár pillanat alatt fehéredni kezdtek. Vett egy mély levegőt. Nem feltűnően, talán nem is vette észre senki rajtam kívül. Keze engedett, majd szép lassan újra szétnyílt.
- Akkor az a bizonyos biztos forrás nem mondott magának igazat, hölgyem. Én személyesen beszéltem a rendőrrel. Az egyik konyhai eszköz hibásodott meg - mondta teljesen nyugodt hangon. Ezzel az én kétségeimet is eloszlatva.
- Ez így történt. Én is jelen voltam, amikor beszéltünk a rendőrrel - erősítettem meg Zayn mondandóját egy nagy hazugsággal. Azt sem tudtam, hogy rendőrök is voltak a helyszínen. Bár gondolhattam volna. Zayn rám nézett, de megint csak egy pillanatra.
A nő tudomásul vette, hogy hülyeséget mondott. A kérdezgetés pedig tovább folytatódott.
Kérdeztek a kapcsolatunkról, amiről én nem bírtam mondani semmit sem. Szerencsére Zayn tartotta a fapofát és mondta a már sokszor elmondott hazugságot.
Másfél óra múlva távozhattunk. És én újra friss levegőt kaptam és kiszabadulhattam a nyomasztó légkörből.
Zayn összefűzte ujjainkat és így indultunk vissza a hotelbe. Érzékeltem, hogy gyorsabb tempóban megyünk a kényelmesnél, de nem foglalkoztam vele.
A 10 percig tartó gyaloglás során egyetlen szó sem hangzott el köztünk. Ami engem kifejezetten frusztrált, hiszen annyi megbeszélnivalónk van. Ami a szobában történt...
A szenvedélyes, heves csókok, melyek minden egyes visszaemlékezésnél pírba borítják az arcom. Az ujjaim, ahogy bebarangolja csupasz felsőtestét...
Meg sem álltunk a szobájáig. A liftben sem szólt hozzám, ami már tényleg kezdett aggasztani, noha a takarás ellenére sem engedte el a kezem. Pedig már senki nem látott minket. Már nem kötelezettségből fogta a kezem.
A szobában leültetett az ágyra. De ahelyett, hogy mellém telepedett volna le ő is, a szobában járkált fel alá. Látszott rajta, hogy komoly dologról van szó. Az idegeim cafatokban lógtak, de próbáltam türelmetlenségem kordában tartani. Nem sikerült pár percnél tovább bírnom.
- Zayn. Kikoptatod a padlót. Mi lenne, ha megszólalnál végre?
Abbahagyta az idegesítő járkálást és rám nézett. Sóhajtott egyet.
- Annak a nőnek igaza volt.
Nem nagyon értettem milyen nőre gondolt pontosan. És miben volt igaza? Miről beszél?
Leguggolt elém, hogy tekintetünk egy síkban legyen. Szemei aggodalomtól csillogtak.
- Selena. A forrása jól mondta. Nem baleset volt. Ez sem - nézett szemembe.
Teljesen összezavarodtam.
- De hát azt mondtad, hogy az egyik gép hibásodott meg - próbáltam megkapaszkodni az egyetlen reménysugaramba, noha már tudtam, hogy miről van szó.
- Hazudtam, Sel. Nem kerülhet napvilágra.
- Tessék? - Pattantam fel hirtelen. Gyors mozdulatsorom miatt, Zayn elveszítette az egyensúlyát, de megtartotta magát, majd ő is felállt.
- Mióta tudod? - Kérdeztem suttogva. Lesütötte szemeit.
- Már azon az estén, a kórházban megkeresett a rendőrfőnök, és elmondta, hogy semmilyen meghibásodásra nem találtak nyomot.
Szavai erősen csattantak testemnek, mintha gyomorszájon rúgtak volna.
- Miért nem mondtad el eddig?? - Kérdeztem kiabálva, ezzel hátratántorítva őt. - Nem gondolod, hogy jogom lett volna megtudni??
- De.
- Akkor?? Akkor mi a francért nem szóltál?
- Mikor mondtam volna? - Emelte föl ő is a hangját - Amikor bunkó módon elküldtél a házatokból? Vagy amikor nem beszéltünk egymással? Esetleg már a kórházban kellett volna mondanom, hogy rosszabb állapotba kerülj, mint voltál?
- Ezért... ezért jöttél el hozzánk akkor este? - Kérdeztem suttogva. Bólintott.
Istenem... Erőtlenül ültem le az ágyra és csak bámultam magam elé. Az érzéseim össze-vissza voltak, ahogy én is. Haragudtam Zayn-re, amiért eddig nem mondta el, de hálás is voltam érte. A kétségbeesés és a félelem, hogy újra megpróbáltak bántani, erősödött bennem. A lelkifurdalás, hogy az előbb nekiestem Zayn-nek jogtalanul, hiszen csak jót akart.
A mellkasom szét akart szakadni. Minden, minden kezdett széthullni körülöttem. Én meg csak tétlenül engedtem, hogy zihálásom erősödjön. Zayn előttem guggolt, újra. Meleg tenyereivel közrefogták arcomat.
- Sajnálom, hogy kiabáltam - szakadt fel belőlem, a könnyeimmel együtt, melyek szaporán hagytál el szemem.
- Semmi baj, Sel - súgta és fejem már a mellkasának is simult. Szorított magához, simogatott. Egészen addig, amíg halk zokogásom elcsöndesedett.
- A rendőr mit mondott? Van valami jel, nyom? - Kérdeztem kissé eltávolodva tőle. Ujjával eltűrte arcomra ragadt tincseimet.
- Nincsen. Ezért lettem olyan ideges tegnap, amikor bejöttél a szobámba. Semmit nem találtak, és a tűz pusztító munkája miatt nem is fognak.
A reménytelenség és a félelem felülkerekedett rajtam.
- Semmi mód nincs arra, hogy rátaláljunk a tettesre?
- Csak te tudnál segíteni.
Összeráncoltam szemöldököm, de a remény újra lángolni kezdett bensőmben.
- Hogyan?
- Nincs semmi emléked a tűz előttről? Bármi? Akármi? Egy kép, esetleg jelenet?
Megráztam a fejem.
- Már próbáltam azóta többször is visszaemlékezni. Talán valahol mélyen sejtettem, hogy nem baleset volt. De sosem tudtam visszaemlékezni, egyetlen egy kis képre sem. Semmire. És nem tudom miért.
Estem megint kétségbe, és eddig elapadt könnyeim újra elindultak. Zayn letörölte érzéseim jelét.
- Az orvos szerint van esély, hogy emlékezz. A fejedet ért ütés agyrázkódást okozott. Talán ez az oka annak, hogy nem emlékszel. De az orvosod szerint ez nem végleges.
Szavai ismét annyiszor elvesztett reményemet újra visszahozták. Habár már a reménykedéstől is féltem, hogy újra és újra csalódok.
Erősen szorítottam össze szemhéjam, hogy megpróbáljak újra emlékezni. De nem ment. Csak feketeség. Semmi több! Csak a fullasztó sötétség.
Feladva törtem ki újabb zokogásban. Zayn ismét mellkasára vont.
- Túl leszünk rajta. Mindenen. Ketten. Együtt - súgta fülembe.
Szavai, teste melege, gyengéd simogatása hamar megnyugtattak.
- Szeretlek, Sel - súgta olyan halkan, hogy először azt hittem, csak képzeltem. Villámcsapásként ért a felismerés. Akkor a kórházi ágyon feküdve. Hallottam ezt. Ugyan ezt a két szót. Ez a két szó visszhangzott egész végig. A hang hozta a rétet, az étcsokoládé szemű nyuszit, majd a fényburkot.
Felkaptam a fejem. Zayn mélyen nézett szemembe.
Kinyitotta száját, hogy mondjon valamit. Talán mentegetőzni akart. De nem engedtem, mert ajkamat övére tapasztottam. Kissé meglepődött tettemen, de viszonozta gesztusom. Kezei derekamat fogták, erősen. Forró, gyengéd csókunk, megszakadt. De csak annyi időre, amíg felálltunk mindketten, hogy hozzáférhessek pólójához.
A textilanyagtól gyorsan szabadítottam meg, hogy ismét szemem elé táruljon meztelen felső teste.
Csodálásomat félbeszakította, sürgető csókjával, melyet ugyan olyan hevesen viszonoztam.
Ujjai belekapaszkodtak pólóm szegélyébe. Heves, követelőző csókjából ítélve arra számítottam, hogy ugyan ezzel a hevességgel fog megszabadítani felsőmtől. De nem ezt tette.
Elhajolt tőlem egy picit, hogy mélyen szemembe nézhessen. A kérdés ott csillogott a szemében, amire én egy mosollyal adtam meg a választ. Egy rövidebb csókot kaptam, majd keze lassan siklott felfelé csípőmtől a hasamig, a felsőmet is feljebb csúsztatva.
Majd az én felsőm is a földön landolt.
Ujja lassan, érzékien simított végig az oldalamon. A vérem iszonyatos pezsgésbe kezdett. A bennem tomboló vágy egyre jobban fokozódott.
Ujja lassan megtalálta melltartóm kapcsát, melyet ki is kapcsolt. Először bal vállamról csúsztatta le a fehér pántot, majd a jobbról is megtette. A melltartó megadva magát esett az ölembe, felfedve mellemet előtte. Reflexszerűen kaptam volna elé kezeimet, de Zayn gyengéd fogása megakadályozott ebben. Félve néztem arcára. Undor helyett csodálat ült ki arcára, ezzel minden félelmem szertefoszlatva. Kezei elindultak felém, de mielőtt érintett volna, nagyot nyelt. Szeme megtalálta az enyémet. Bizonytalanság villant szempárjában, amit egy csókkal próbáltam eltüntetni. Véglegesen.
Csupasz mellkasom hozzápréselődött az övének, ezzel zihálásra késztetve őt. Csók közben elmosolyodtam reakcióján.
Kezeim megtalálták fekete csőnadrágjának gombját, melyet kissé bénázva, de sikerült kigombolnom.
A farmer is pillanatokon belül a földön végezte, melyet az én nadrágom is követett.
Remegtem a vágytól, melyet látványa még jobban ingerelt.
A belsőmet csapdosó lángok az egeket verdesték, ahogy szerelmem is odáig repült. Lassan és gyengéden csókolt meg és ért hozzám. Mintha attól félne, összetörök érintése alatt.

Lassan szerettük egymást. Figyelt rám minden egyes pillanatban. Bár tudtam, láttam rajta, hogy mennyire visszafogja magát, hogy ne okozzon fájdalmat. Amiért nagyon hálás voltam.
Eddigi életem legeslegszebb éjszakáját élhettem át általa. Minden rossztól megszabadított. Lelkem megkönnyebbült. Boldog voltam. Mérhetetlenül boldog. És szerelmes. Visszavonhatatlanul szerelmes.

35. fejezet

Mérhetetlenül nagy gyomorgörccsel szálltam ki a taxiból. Enyhén remegő kezemmel átadtam a kedvesen mosolygós bácsinak az út árát, és ugyan ebben az állapotban lépkedtem tovább, egészen amíg a panelház bejárata előtt nem álltam. Álltam egy ideig, teljesen sokkoltan. Mintha egy gyilkosságra készülnék, vagy nem is tudom. A tenyereim izzadtak, melegem volt az este hűvössége ellenére. A számat kezdtem sebesre rágni belülről. Ki tudja meddig álltam ott, próbálva magamat összeszedni és nem úgy remegni, mint egy nyárfalevél. Nevetséges, amit csináltam, de nem tudtam összeszedni magam. Aztán nyitódott a bejárati ajtó. Esetlenül álltam félre, hogy a férfi kitudjon jönni rajta. De mielőtt kilépett volna a friss levegőre, megállt engem nézve. Félve tekintettem fel rá.

- Bejössz? - Biccentett az ajtó felé. Be szeretnék én menni? Biztos vagyok ebben? Nem. A félelem nem győzhet le!! Bizonytalanul bólintottam egyet. A férfi elmosolyodott, majd nagyra tárta előttem a nehéz vasszerkezetet. Vettem egy nagy levegőt, és megköszönve az illetőnek, léptem át a ház küszöbét. 

- További szép estét - mosolygott rám a kedves ismeretlen, és már itt sem volt, hogy hallja, a viszonzott kívánságomat. Remegő, és izzadságtól undorítóan csatakos tenyeremmel megszorítottam a lépcső korlátját, és szépen lassan, mint aki annyira nagyon ráér, elindultam felfelé. 

Egészen addig, amíg meg nem álltam az ismerős ajtónál. Az az ajtó előtt, amin már bementem egyszer, és sebesen távoztam is. Annak a különleges éjszakának minden egyes pillanata annyira megmaradt, hogy bármikor visszatudtam idézni. Még mindig megmosolyogtat a jelenet, amit Zayn produkált a kulcsot keresve. De aztán visszatértem a jelenbe. Merthogy megint itt vagyok. Csak most már tudom miért. Merthogy akkor, azon az éjszakán teljesen meg voltam győződve arról, hogy utálom az itt lakót. Most már tisztában vagyok az érzéseimmel. 

Bekopogtam. Vártam egy kicsit. Az ajtóhoz hajolva próbáltam bármilyen belső neszt meghallani, de nem sikerült. Semmi nem történt bent a hívó szóra, vagy a fülem rossz. Harmadik lehetőségként, az ajtó tökéletesen szigetel. Szemem megakadt a csengőn. Ez azért előbb is eszembe juthatott volna... 

Röviden nyomtam rá ujjamat a csengőre. Ami halkan szólalt fel, az ajtó túloldalán. Most aztán már ténylegesen az ajtóra tapadtam. De semmi motoszkálás, kulcszörgés, lépések hangja. Minden jel arra utalt, hogy Zayn nincs itthon, vagy csak nagyon mélyen alszik. Az ajtó előtt állva vártam a megváltásra, ami később meg is érkezett. Zsebemből olyan gyorsan halásztam ki a telefonom, hogy a nagy kapkodásban, majdnem kiesett a kezemből ez a ketyere. De csodás reflexeimnek köszönhetően épségben maradt. Zayn nevét kikeresve nyomtam rá a zöld kis ikonra. Fülemhez emeltem és vártam, hogy a monoton csörgetés hangja megszűnjön, és egy kellemes baritonú hang szólaljon meg. Csakhogy ez nem történt meg. Mármint a csöngés befejeződött, csakhogy beszéd helyett egy hangosat sípolt a fülembe. Elrántottam a most már sípoló fülemtől és csak ledöbbenve néztem a képernyőt. Kinyomott! Zayn kinyomott. Bassza meg. Tényleg kibaszottul megbántottam. Egy hülye vagyok. Ezt most teljesen megérdemeltem. Nem is tudom mit keresek itt. 

Csalódottság zúdult testemre. 

Másnap reggel kedvtelenül keltem fel. Semmi, de semmi erőm nem volt semmihez. De nem akartam sajnáltatni magam, így egy vagon kávé megivása után kissé felébredtem. Na nem mintha annyit aludtam volna az éjjel, hogy fel kellett reggel kelnem az édes álmaimból. Merthogy az éjszaka folyamán még véletlenül sem lehetett ilyenben részem. De magamnak köszönhetem. A hülyeségemnek, annak a rohadt nagy büszkeségnek. Na meg annak, hogy egy dög vagyok. Lelkiismeret furdalásom van Dylan és Zayn miatt is. Megbántottam azt a két srácot, akiket egyáltalán nem akartam. Talán Zayn-t akkor este igen. És ez benne a legrosszabb. Hogy akkor nem fogtam be a számat. Mert nekem aztán tényleg muszáj volt játszanom az áldozatot, pedig nem én voltam az. Ebben az egészben egyedül Dylan kapta ezt a szerepet. 

Felöltözve, teljesen elkészülve ültem a konyhában, arra várva, hogy elteljen az idő és elindulhassak. A hasam a tegnap este érzett görcsbe szorult Zayn gondolatára. Hiszen ma forgatás, amin ő is ott lesz. Nessa teljesen fitten, és gyönyörűen jött be a konyhába, hogy megigya a 2. reggeli kávéját. 

- Hát te? - Nézett rám megütközve. Végignéztem magamon. 

- Bocsi, hogy a szekrényedből öltöztem, de nekem ugye nincs és... - próbáltam magyarázkodni. Nessa legyintett egyet. 

- Miért keltél fel ilyen korán?

- Öhm. Mert dolgozni megyek? - Kérdeztem bizonytalanul. 

- Oh. Ne haragudj, de tegnap este annyi minden történt. És teljesen kiment a fejemből.

- Semmi baj, Nessa - nyugtattam meg mosolyogva. - De miről van szó? 

- Ma szabadnapot kaptatok. Mert az összes belső jelenetet felvettétek. Holnap pedig Coldwater-be utazik a stáb, hogy a külső jelenetet is feltudjátok venni.
Pár pillanatig kidülledt szemekkel néztem rá.
- De hát tegnap félbemaradt egy jelenet. Azzal mi lesz?
- Azt mondta Frank, hogy azt ott is fel tudjátok venni. Így is kis csúszásban van a forgatás, ezért nem halogathatja tovább a kinti felvételeket.
- Értem - bólintottam kissé megnyugodva. Nem látom ma Zayn-t, ami jó. De mondjuk rossz is, mert most idegeskedhetek holnapig. Aztán eszembe jutott valami probléma.
- Nessa! - Hangosabb felkiáltásomra kissé megugrott. - Nincs ruhám, amit bepakolhatnék - keseredtem el.
- Gondoltam rád - kacsintott mosolyogva. Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. Egészen addig, amíg elő nem húzta zsebéből hitelkártyáját.
- Nem-nem. Nekem is van pénzem - tiltakoztam rögtön. Így is már a nyakukon lógok egy ideje. Na jó. Tudom, hogy ez nem teher nekik, de na. Akkor is rossz érzés, hogy ennyit költ rám. Felsóhajtott. Ismer már. Tudja, hogy úgysem fogok belemenni abba, hogy minden egyes ruhadarabot ő álljon. Így kompromisszumot kötöttünk.
- Akkor te is veszel nekem ruhákat és én is neked - nyújtotta felém kezét. Gondolkodás nélkül mentem bele az alkuba.
- Megegyeztünk - ráztunk kezet. Aztán elnevettük magunkat.
- Akkor irány a vásárlás! - Kiáltott fel Nessa és kezemnél fogva húzott a kijárat felé. Éljen-éljen. Utálok vásárolni... De bízom benne, hogy Nessa ezt is feldobja. Mint ahogy Lolával is szívesen mentem régen vásárolni.
Összesen 3 plázába mentünk be! Nem boltba. Plázába! Háromba! Annyi szatyorral tértünk haza, hogy a kocsiba alig fért be. Próbáltam a pénzemmel óvatosan bánni, de Nessa minden egyes megtetszett darabra rábeszélt, én pedig őt, hogy valamennyire egyenlíteni tudjak. Bár. Nessának tényleg minden jól áll. Ha egy zsákot húzna fel, abban is gyönyörű lenne. Tudom, hogy ez elég furán hangzik tőlem, de ha így van, akkor így van.
Újonnan szerzett ruháimat bőröndbe pakoltam. Elraktam melegebb ruhákat, és lengéket is. Mindenre fel kell készülni.
Hulla fáradtan estem este az ágyba. A vásárlás és Nessa annyira elterelte a figyelmem, hogy a nap folyamán nem rágódtam annyit Zayn-en és a holnapi napon. Most is túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy különböző jeleneteket játsszak le a fejemben. Hál'istennek gyorsan elnyomott az álom.
Nessa ígéretéhez híven felkeltett. Amilyen aranyos volt, kávét is hozott a szobámba. Egész jól aludtam az este. Mondjuk jobban, mint tegnap.
Tegnap este kiválasztott ruhámba bújtam bele. Fekete harisnyával vettem fel a rövid short-omat, ehhez pedig egy egyszerű fehér toppot húztam fel. És a hűvösre felkészülve a fekete bőrkabátomat is a szetthez csaptam. Hajamat kiengedtem, nem foglalkozva azzal, hogy göndörsége megzabolázatlan és egy szénakazalra emlékeztet. Bár Nessa szerint egyáltalán nem az, de csak a elfogultság mondatja ezt vele.
Nem tudom mennyi ideig leszünk ott, hiszen ez attól függ mennyire tudunk haladni a forgatással. Ezért két bőröndöt szenvedtem el Nessa autójáig. Abban a pillanatban, hogy elindultunk a szívem nagyot dobbant, majd szörnyű vágtába kezdett. A tenyerem izzadni kezdett. Pont mint tegnap előtt este.
- Ne izgulj, drágám. Megfogjátok tudni beszélni - mosolygott rám biztatóan Nessa.
- Nem vagyok ebben olyan biztos.
- Miért?
- Kinyomott. Mert nagyon megbántottam. És igaza van. Én is haragudnék a helyében.
- Igen, most haragszik. De ez változni fog, ha beszélsz vele.
- Csak ez nem olyan egyszerű - hangom kissé remegett. Nem álltam közel a síráshoz. Inkább csak féltem. Féltem Zayn reakciójától.
Az út azzal telt el, hogy Nessa minden féléről csevegett. Próbáltam figyelni rá és készséges válaszokkal és reagálásokkal hitessem el vele, hogy beszéde nem siket fülekre talált. A "Megérkeztünk." kijelentésre máris minden figyelmem felébredt. Ijedten néztem ki az autó ablakából, abban reménykedve, hogy nem látom meg az ismerős épületet. Félelmem erősödött, amikor nemhogy az épület tárult a szemem elé, hanem az előtte álldogáló stáb is. Szemem bőszen keresett egyetlen egy személyt a sok arc között. Elég sokan néztek a kocsink irányába, így ez megkönnyítette a dolgom. Noha nem kellett az arcát látnom ahhoz, hogy tudjam: itt van. Hogy ott áll, mindenkitől messzebb, külön. És az ismerős fekete szerelésében feszít, noha a városban meleg tombolt, a korai idő ellenére is.
- Nyugi - mosolygott rám Nessa, majd kiszállt a kocsiból.
Tényleg le kéne nyugodnom, csakhogy ez nem olyan egyszerű. A kezeim remegtek. A szívem szörnyen gyorsan és hangosan dobogott. A szám kiszáradt, mint ahogy a torkom is erre a sorsra jutott. Egyáltalán nem akartam kiszállni az autóból. Sőt. Késztetést éreztem arra, hogy átüljek a vezetőülésbe és nagy gázzal elmenjek innen jó messzire, nagy füstöt hagyva magam után. De a kötelesség az kötelesség. A munka és az álmom megvalósítása nem engedte, hogy ezt meg is tegyem. Így beértem annyival, hogy csak a fejemben játszottam le e menekülési formát.
Végül is mi történhet? Maximum leüt. De nem hiszem. Esetleg a szemével megöl, míg a fejében különböző terveket szövöget a megölésemre. Ezekkel a nyugtatásnak szánt lehetőségekkel nyitottam ki az eddig erődként szolgáló kocsi ajtaját. Majd ki is szálltam, hogy teljes testemmel elé állhassak. Tekintetünk rögtön összekapcsolódott. Abban a pillanatban, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Érzelemmentes tekintete pár pillanat múlva el is hagyta az enyémet. Érzelemmentes... Semmilyen érzelmet nem váltott ki belőle megérkezésem. Jobb lett volna, ha az első pillanatban leüt. Kevésbé fájt volna...
Mindenkinek fájdalmasan megjátszott mosollyal köszöntem. Szemem sarkából láttam, hogy a feketeség megmozdult hangomra. Rögtön, reményekkel telve kaptam oda fejem. Felvette a földre hanyagul ledobott táskáját, és átvetette vállán. Majd egyenesen felém indult. A szívem majd kiesett a mellkasomból, én pedig visszafogott lélegzettel vártam, hogy mi következik. Ám rám sem nézve ment el mellettem. Mintha ott sem lettem volna. Csoda, hogy a vállát nem ütötte az enyémnek. Csalódottan fújtam ki a bent tartott levegőt, hogy új friss oxigénhez juttassam az izgalomtól felizzott testemet. Kissé megráztam magam, hogy észhez térjek. Nem bánthat ennyire a viselkedése, hiszen megérdemlem. Azok után, amit a fejéhez vágtam tegnapelőtt este. Lehajtottam fejem, hogy elrejtsem szomorú arckifejezésem mindenki elől. Noha senkinek sem volt ideje engem vizslatni. Mindenki csinálta a dolgát. Frank nagy artikulálással beszélt a telefonba, míg Tom mindenkinek a tudtára adta a feladatát. Én meg csak álltam, mint egy szerencsétlen és próbáltam nem Zayn-re nézni, aki mindenkire nézett, csak rám nem. Nem léteztem már a számára. És ez ezerszer rosszabb, mintha kiabálna velem.
Valaki finoman megérintette a vállam, ezzel felkeltve bambulásomból. Stella mosolyogva köszöntött. Kissé megnyugodtam, hogy ő is velünk utazik, egy buszban. Így is elég kínos lesz, hogy Zayn is abba a buszban lesz, ahol én. És csak csak pár órás útról van szó... Sőt. Mivel a kontinens másik felén van a város, így akár napokba is telhet, a nagy buszokkal.
Stellával jól elbeszélgettünk. Nagyon aranyos lány, és egyre jobban a szívemhez nő, ahogy Melanie és Andy is. Frank sietett hozzánk.
- Srácok - kezdett bele, de megállt és körbe nézett. - Zayn! Gyere ide, kérlek! - Kiabált, hogy a tőlünk távol álló személy is jól hallja. Zayn nyugodtan lépdelt felénk, zsebre dugott kézzel. Most, hogy az arcára mertem nézni, észrevettem, hogy valami nem stimmel. Nem tudom, hogy micsoda, de valami nincs rendben. És nem a köztünk történtek miatt. Itt valami más lehet.
Amikor megérkezett, lehajtottam a fejem, hogy ne lássa mennyire megszállottan nézem.
- Na. Szóval. Változott a terv. Mi repülővel megyünk, a stáb pedig a felszereléseket hozza busszal, ahogy az eredetileg is meg volt tervezve.
- Hogy-hogy? - Tette fel a bennem is megfogalmazódott kérdést Stella.
- Mert felhívtak, hogy valami gond van, amit el kéne simítani minél előbb.
- És miért kell nekünk is repülővel menni? - Kérdeztem meg, hiszen nem nagyon értettem. Frank mosolyogva felhúzta egyik szemöldökét.
- Mert inkább buszozol 2 napon keresztül?
- Nem-nem. Repülünk - mondtam rögtön. Halkan felnevetett, majd el is ment, gondolom a repülőjegyeket intézni. Akkor megúszom a buszozást Zayn-nel. Ez azért nyugtató.
Bírom a repülést, hiszen Los-Angelesbe is azzal mentem, de már nagyon vártam, hogy földet érjünk. Sajnos a városban nem volt időnk nézelődni, mert a repülőtérről egyenesen a szállodába mentünk, átvenni a szoba kulcsait. Stellával egy szobát kaptunk, aminek én nagyon örültem.
- Figyelj csak - szólalt meg Stella, éppen akkor, amikor az egyik pulcsimat hajtottam össze, hogy a szekrénybe tegyem. Kíváncsian néztem rá. Ledobta a kezében lévő narancssárga fölsőt.
- Te nem vettél észre valami furát Zayn-en?
- Miért kérdezed? - Tehát akkor nem csak nekem tűnt fel.
- Nem tudom. Olyan furcsa. Oké, tudom. Zayn mindig furcsa, de ez most mást. Lehet, hogy valami nincs rendben - tanakodott hangosan. Igen. Ezt már én is észre vettem.
- Ha így is van, nagyfiú már. Megoldja - hangom hidegen csengett. Noha egyáltalán nem hagy hidegen ez a dolog. Sőt. Amióta megláttam, csak ezen kattogok. Talán mégis a durva viselkedésem a baja?
- Hűű-ha, csajszi. Ez elég szívtelenül hangzott. Még a te szádból is - mondta Stella. Mintha Lola mondta volna. - Tudom, hogy utálod, de azért ez akkor is durva.
- Tudom. És nem utálom. Vagyis, de. Vagyis azt kéne - makogtam, mint egy hülye. Stella arcán a döbbenet és a felismerés keveréke látszott. Azt hiszem lebuktattam magam.
- Selena! Te szereted őt! - Kiáltott fel.
- Azt azért nem mondanám - próbáltam tagadni. Talán reflexből, vagy csak ez volt az utolsó próbálkozás arra, hogy ezt a hazugságot elhitessem magammal is. - Jó, oké. Talán beleestem - sóhajtottam, miközben leültem az ágyra. Stella nagy mosollyal az arcán szökdécselt elém. Nem tudom miért ugrándozott, de oké.
- Akkor még miért vagy itt? - Kérdezte teljesen komolyan. Tényleg színész a lány. Vagy csak simán könnyen változik pillanatok alatt a kedélyállapota.
- Ezt most nem teljesen értem - adtam tudtára teljes zavarodottságomat.
- Te is láttad, hogy van vele valami. Menj a szobájába és beszélj vele!
- Nem hiszem, hogy ez... - Kezdtem bele, de tenyereit összecsapta, és a hirtelen keletkező csattanásra kissé megugrottam. Tenyereit egymáshoz dörzsölte. Miközben eszelősen nézett rám, feltűrte két kezén a ruhája ujját. Mielőtt fenyegetően megszólalt volna, felugrottam az ágyról.
- Csak mielőtt tényleg felemelsz és odacipelsz - mosolyogtam rá. Elnevette magát.
- Helyes. Na, húzzál már! - Taszigált ki az ajtón.
- Tudod ez azért elég... - de ezt a mondatomat sem tudtam befejezni, mert becsapta az orrom előtt az ajtót.
- Remélem már nem vagy itt! - Kiabált ki. Mosolyogva megráztam a fejem. Az első forgatási napon ügyesen rejtegette ezt az őrült énjét. Sóhajtottam egyet és elindultam a vörös színben pompázó puha szőnyegen. Elterveztem, hogy majd éjszaka mezítláb kijövök, hogy járjak egy kört. Biztos simogatná a talpam.
Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy melyik Zayn szobája. Azt sem tudtam merre menjek. Legalább egy kicsit körülnézek a szállodában, lehet, hogy közben még Zayn is előkerül.
Pár lépés után egy hangos puffanást hallottam. Mintha valaki valamit a falnak vágott volna. Kíváncsiságom ellenére tovább mentem. Volna. Csakhogy még egy csattanás, amit egy férfi üvöltés követett. Most már nem hagyhatom annyiban a dolgot. Lábaimat a józan ész tiltakozása ellenére futásra kényszerítettem. Pár méternél többet nem kellet, hogy megtegyek. Egy résnyire kinyitott ajtó előtt álltam meg. Kicsit hallgatóztam, de most síri csend volt a szobában. Talán kint kellett volna maradnom. De nem tudtam nyugodtan elsétálni, mintha semmi nem történt volna. Lehet, hogy baja esett valakinek. Így hát a jéghideg kilincset megfogva tártam nagyobbra az ajtót. Nem az várt, amire felkészítettem magam. A kép meglepett, de egyben a szívemet is összefacsarta. Zayn térdre esve, kezeibe temetett arccal, a szoba közepén. Gondolkodás nélkül futottam oda, és térdeltem le vele szemben. Nem reagált semmit érkezésemre. Talán észre sem vett.
Lassan nyúltam felé, majd finomat megérintettem a vállát, amire felkapta a fejét és rám nézett.
- Mit keresel itt? - Kérdezte nem túl kedvesen. Igen. Erre azért számíthattam volna. Nagyot nyeltem.
- Mi történt? - Néztem szemébe, kikerülve az előző kérdését. Mérgesen megrázta a fejét, mintha így ki tudná zárni gondolatait.
- Menj innen! - Hangja könyörgésbe csapott át. Kitartottam az aggodalmam mellet, így szintén megkérdeztem.
- Mi a baj, Zayn? - Hülye kérdésnek hangozhat ez pont tőlem, de tudnom kell. Segíteni szeretnék. A fenébe is. Kicseszettül aggódom érte. Zayn hirtelen állt fel. Pár pillanattal később, én is követtem.
- Azt mondtam menj innen! - Üvöltött rám. Legyűrtem magamban a félelmet, és meg sem rezzentem.
- Nem - mondtam higgadt hangon.
- Menj már innen, a kurva életbe is!! - Kiabált és ökölbe szorított kézzel közeledni kezdett felém. Oké. Ettől a ponttól, már nem tudtam tettetni higgadtságomat. Az ösztöneimre hallgatva kezdtem el hátrálni tőle. Egészen addig sikerült is, amíg neki nem ütközött a hátam a falnak. A félelem átjárta testem.
Nem tudtam menekülni, és védekezni sem, pedig a felemelt keze tudatta velem, hogy mire készül. Vagy talán nem is akartam elmenekülni. Mélyen bíztam abban, hogy nem fog bántani. Nem kérleltem, hogy ne tegye. Csak becsuktam a szemem, és vártam. Vártam, annak ellenére, hogy a bennem tomboló félelem menekülésre ösztönzött. Pár pillanat után éreztem, hogy arcomon végigfolyik egy akaratlanul elejtett könnycsepp, ami a fájdalmas beletörődésem jele.
Arcomat megütötte kapkodó lehellete.
Nagy csattanás, közvetlenül a fejem mellett, amire összerándultam. Kinyitottam eddig összeszorított szemhéjaim. Zayn az arcomtól pár centire vert a falba. A megkönnyebbülés nagy hullámban ment végig görcsös testemen, ezzel ellazítva megfeszült izmaimat.
Zayn kezéről az arcára néztem. Nem nézett rám. Keze lecsúszott a falról, majd térdre esett előttem.
Ezzel megnyitotta előttem a menekülés útját. A józan eszem örvendezett a szabadulás láttán, de nem érdekelt. Megint ellentmondva az észnek, letérdeltem elé. Ziháltam az előbbi adrenalinlöket miatt.
Futnom kellett volna. Elmenekülni a szobámba, magamra zárni az ajtót, hogy biztonságban legyek. Csakhogy abszurd módon azt éreztem, hogy itt vagyok a legnagyobb biztonságban. Vele. Mellette.
Zayn lehajtott arcára csúsztattam kezem, hogy felemeljem fejét. Döbbenten vettem észre, hogy tenyerem benedvesedett.
Tekintetünk találkozott, és össze is forrt. Még egy könnycsepp tört utat magának barna szeméből, hogy végigfolyva arcán, az ölébe pottyanjon. Hüvelykujjammal letöröltem a következőt, mielőtt ugyan ezt az utat elkezdhette volna. De több jött, én pedig túl lassú voltam ahhoz, hogy az összeset megállítsam.
- Sajnálom - lehelte erőtlenül szemembe nézve.
Mielőtt feje újra visszaesett volna, megöleltem. Szorosan öleltem magamhoz rázkódó testét.
- Annyira sajnálom. Sajnálom. Sajnálom - ismételgette, míg könnyei szakadatlanul áztatták pólómat. Ujjai görcsösen szorították a hátamon kissé megfeszült felsőmet. Én pedig hátát simogattam, hogy csillapítsam sírását.
- Semmi baj - súgtam halkan fülébe. Szavaim után újra hangosan zokogott fel, és szorítása erősödött. De ez engem egy csöppet sem zavart. Töretlenül simogattam. Hol tarkóját, hol a hátát, vagy egyszerre mindkettőt.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el így. De Zayn fokozatosan engedett szorításán, lassan csillapodott a szaggatott sírás, és a könnyei is elapadtak. Elengedett, hogy láthassa arcomat. Kezeim visszahullottak az ölembe. A térdem már kicsit fájt a hosszas térdepeléstől, így a bokámra ereszkedtem, ezzel még nagyobb távolságot kreálva kettőnk között.
- Miért vagy itt? - Kérdezte halkan, szemembe nézve. - Miért nem mentél el?
Lesütöttem szemeimet.
- Nem tudom - válaszoltam ugyan olyan halkan.
Hüvelykujjával óvatosan emelte fel lebiccentett fejem, ezzel arra kényszerített, hogy tekintetünk újra összekapcsolódjon.
- Köszönöm.
Halványan elmosolyodtam válaszképpen. Percek teltek el hangtalanul. De szemkontaktusunk továbbra sem szakadt meg.
- Tehát nem tudod - törte meg a csendet.
Megforgattam szemeimet.
- Tehát nem tudom.
- És miért nem?
Mérgesen fújtattam egyet. Itt kérdezősködik, ahelyett, hogy csöndben maradna.
- Nem tudom, oké? - Sóhajtottam lemondóan. Majd hangom újra elhalkult. - Csak azt éreztem, hogy itt kell maradnom. Hogy itt szeretnék lenni.
Szavaim hallatára szeme barnasága, mintha meglágyult volna és kicsit világosabb színbe tündökölt tovább. Bár lehet, hogy csak az ablakon beszűrődő fény az oka.
Tenyerét gyengéden simította arcomra. Majd lassan közeledni kezdett felém. Tekintete egy pillanatra sem hagyta el az enyémet. A lélegzetem elakadt, a szívem iszonyat gyors iramot kezdett diktálni.
Becsuktam szemeim. Forró leheletünk összeolvadt. De pillanatokkal később sem csókolt meg. Tudtam, hogy vár. Rám várt. Ezért kicsit előrébb hajolva forrasztottam össze ajkainkat.
Lágyan és érzékien csókolt. Közben hüvelykujja körkörösen simogatta orcámat. Kezeim önálló útra tévedtek, és a tarkója köré fonódtak.
Feltérdelt én pedig rögtön követtem őt, hogy egy pillanatra se szakadjunk el egymástól. Bár a derekamra fonódott keze erősen tartott és még közelebb húzta elgyengült testem magához. Mellkasunk ugyan olyan gyors ütemben emelkedett és süllyedt. Éreztem. Éreztem, hogy szíve erősen ver a mellkasában, úgy ahogy az enyém is. Ajkaink pont illettek egymáshoz. Aztán a becsukott szemhéjam alá férkőzött egy kép. Egy kép egy jelenetről. Ahogy ott állt, és nem csinált semmit, csak a kapucni mögé rejtve nézett. Most az egyszer az ész győzedelmeskedett az érzelmekkel szemben.
Olyan hirtelen távolodtam el, hogy fájt, ahogy vége szakadt a tökéletes pillanatnak. Francba a tökéletessel!! Vele semmi nem lehet tökéletes! Nem törődve Zayn ziháló lélegzésével és döbbent arcával álltam fel és vissza sem nézve futottam ki a szobából.
Meg sem álltam a szobánkig. Reménykedtem abban, hogy Stella elment valahova, mert képtelen lettem volna magyarázatot adni sírásomra. Mert igen. A francba is. Bőgtem, mint egy hülye kislány. Olyan nagy hévvel nyitottam ki az ajtót, hogy majdhogynem beestem rajta. Szerencsére Stella tényleg nem tartózkodott a helységben. Beléptem és magamra csaptam az ajtót. Majd az ágyamra vetettem magam, nem törődve azzal, hogy az ott hagyott ruhákat összegyűröm, és a földre taszítom őket.
A macimat görcsösen szorítottam az arcomhoz, és kétségbeesve próbáltam megállítani az újra lejátszódó jelenetet. De nem tudtam. Mintha az agyam szórakozott volna. Mintha így akarná tudomásomra hozni, hogy nem helyes, amit csinálok.
Ki tudja mennyi idő telt el, de álomba sírtam magam.
Fájdalom hasított a fejembe, amikor kinyitottam szemeimet. A sajgó részhez kaptam kezem, és halkan nyögve ültem fel. Igen. Ezt tudhattam volna előre, hiszen akárhányszor úgy alszom el, hogy sírok, mindig fejfájás az eredménye. Körülnéztem, noha a sötétség miatt nem sokat láthattam. Próbáltam szememet hozzászoktatni a fénytelen világhoz. Amikor ez sikerült, láttam a szoba körvonalait, és most hogy nem koncentráltam annyira, megcsapta fülemet egy halk szuszogás, ami a mellettem lévő ágyról származott. Tehát éjszaka lehet. Vagy az is lehet, hogy kora reggel. Hálás voltam Stellának, hogy nem keltett fel.
Amilyen halkan csak tudtam, kiszenvedtem magam a pihe-puha ágyamból. Lábujjhegyre állva, próbáltam a levegőnél is halkabb lenni. Oké, ez hülyeség. Mindegy. A fejfájásra fogtam. Csakhogy az ember mikor a leghangosabb? Amikor pont nem kéne. A nagy óvatosságban, olyan erővel sikerült belerúgnom a földön hagyott bőröndömbe, hogy már nem csak a fejem fájt. Ráharaptam az alsó ajkamra, hogy visszafogjam szitkozódásom.
Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát. Miután sikeresen becsuktam magam mögött a szoba ajtaját, halkan engedtem el a kikívánkozó szitokáradatot, miközben néztem a fájó pontot, ami a kislábujjamat jelentette. Kicsit mintha feldagadt volna. De életem során annyiszor rúgtam már bele valamibe - az legyen ajtófélfa, egy bútor lába, bármi -, már a látványtól tudtam, hogy maximum 1 hétig fogom érezni a kis lüktetést. A világ egyik csodája, hogy a lábujjaim még mindig törés mentesek. Amikor tekintetem felfelé vezettem a beütött testrészemről, a pillantásom megakadt valamin. Első pillanatra egy fekete gombócnak tűnt. De aztán döbbenten vettem észre, hogy egy ember ül ott, összegömbölyödve. Közelebb léptem a fájdalmas pózban alvóhoz, noha rögtön tudtam kicsoda.
Mit keres itt Zayn a szobánk ajtaja mellett?? Miért nem ment vissza a saját ágyába aludni? Egyáltalán miért jött ide? Oda akartam menni hozzá, hogy felébresszem és a saját helyére küldjem. De mit mondhatnék neki?
A francba is ezzel. Akkor sem maradhat itt!
Óvatos léptekkel tettem meg a köztünk lévő másfél méter távolságot, majd leguggoltam.
- Zayn - szólítottam meg halkan. Hangomra nyűgösen nyögött fel, mocorgott kicsit a kényelmesebb póz reményében, de nem kelt fel. Kifújtam a bent tartott levegőmet.
Tenyeremet begörnyedt vállára simítottam. Enyhén rázni kezdtem.
- Zayn. Kelj fel - súgtam.
Szemhéja mozgásba kezdett. Kezemet rögtön elvettem válláról, mintha nem akarnám, hogy észrevegye a testi közelségemet.
Halkan nyöszörögve, de felébredt.
Fáradt barna szemei rögtön megtalálták arcom, ami már távolabb volt tőle. Ahogy a testem is.
Felmérte a köztünk lévő 1 méter távolságot, amit én gerjesztettem. A barnaságot szomorúság öntötte el, ami összefacsarta a szívemet.
- Menj a szobádba, Zayn! Nem láthat meg itt senki sem - súgtam halkan, azt a két mondatot, ami marta a torkomat. Nem szerettem volna ezeket kimondani. Hiszen a szívem erősen tiltakozott, de most sem engedtem, hogy rávegyen a hülyeségre. Még akkor sem, ha szerelmes vagyok az előttem összekuporodott fiúba. Ostobaság ilyet éreznem. Életem legnagyobb hibájába estem bele.
- Miért? - Hangja rekedt volt és nagyon szexy. Ez a mackóra emlékeztető husky hang meleg bizsergést indított el testemben, átitatva minden egyes porcikámat. Nem Selena! Ne legyél hülye! Semmi szexy nincs ebben a hangban! És visszatért a régi ellenségem, a hangocska. Még hogy nincs semmi szexy ebben a hangzásban... Ja. Én meg a Dalai Láma vagyok, nem?
- Menj a szobádba, Zayn! - Ismételtem meg magam. Zayn egy ideig szomorúan nézett, és kétségbeesve kereste a szemkontaktust. De most az egyszer nem engedtem neki. Mert ha tekintetünk újra összeforrna, akkor már nem lettem volna képes elküldeni. Mert tudom, hogy szemeim a mondatom ellen tanúskodnának. Így hát felálltam a kényelmetlenné vált pózból, és elfordultam tőle.
- Csak menj el - súgtam még halkan. Hallottam, hogy hangomból érezhető volt a megtörtség. Így, mielőtt észre vette volna, elsiettem onnan. Nem tudom hova, de bárhova, csak egyre messzebb tőle.
Egy kis kóvájgás után a recepción kötöttem ki, ahol egy kedvesnek tűnő, harmincas éveiben járó férfi csücsült. El akartam menni mellette, de megszólított.
- Hölgyem! Valami baj van? - És már ott is volt mellettem.
Kedves mosolyt erőltettem magamra.
- Nem, nincsen. Csak hamar felébredtem.
A férfi az órájára, majd ismét rám nézett. Furán.
- Hajnali fél 4 van, kisasszony.
Kissé zavart a hölgyem és a kisasszony megnevezés. De gondolom ez is a munkakörébe tartozik.
- Csak Selena, ha kérhetem.
Hálásan mosolygott rám, ami belőlem is egy apró, igazi kunkort hozott elő.
- Köszönöm. Szóval, segíthetek valamiben?
Már rögtön hárítani akartam kérdését, amikor a fejemben lévő lüktetés újra felerősödött.
- Egy fájdalomcsillapító gyógyszernek most örülnék - mondtam félénken, mert fogalmam sem volt arról, hogy kérhetek-e ilyet egy itt dolgozótól, vagy nem. Megkönnyebbülésemre, a férfi továbbra is mosolygott.
- Arra van a hotel étterme - mutatott jobbra. - Ott adni fognak neked gyógyszert.
- Köszönöm - mondtam hálásan.
A szoba plafonját néztem, amiből a sötét miatt nem sokat láthattam. A nénitől kapott gyógyszer kezdett hatni, de még mindig zúgott a fejem, csak most nem olyan identitással. Inkább csak képtelen voltam újra elaludni a fejemben kavargó hülye gondolatoktól. Amikor visszaértem, Zayn már nem volt sehol sem. Aminek örültem, de valahol belül mégsem. Tudom, hogy azon az estén abban a reményben mentem el hozzá, hogy beszéljek vele. Talán reménykedtem benne, hogy megbocsájt és együtt lehetünk. Igazából, nem csak a kamerák előtt. Ez jó is lenne, ha nem villant volna be az a hülye kép. A hülye múlt. Az akkori fájdalom és szenvedés. Fura és irracionális, de már nem fájt annyira visszaemlékezni rá, mint régen. Lehet, hogy tényleg megerősödtem lelkileg. Vagy talán Zayn lenne az oka? Az iránta táplált érzéseim?
Reggel már fájdalommentesen nyitottam ki újra a szemeimet. Tehát, akkor mégis sikerült elaludnom. Oldalra néztem. Stella ébren volt, és mereven nézte a plafont. Úgy, mint ahogy én tettem ezt kitudja hány órája.
- Jó reggelt - mondtam, egekig nyújtózva. Stella rögtön rám nézett.
- Az este mi volt a baj? - Kérdezte rögtön, nem kertelve. Igazán aranyos reggeli köszöntés.
- Honnan veszed, hogy volt valami? - Adtam a hülyét, amire mérgesen megforgatta szemeit. - Oké, oké. Összevesztünk. Ennyi - rántottam meg a vállam, mintha egyáltalán nem számítana.
- Min? - Kérdezte értetlenül.
- Jaj, Stella. Mindenen. Mi  mindenen össze veszünk. Nem is volt semmi értelme annak, hogy elmentem hozzá. Mi nem tudunk egymással emberi módon bánni.
Többnyire igazat mondtam. Többnyire.
- De miért nem? Miért akarod őt ennyire utálni? Miért mondasz ellent az érzéseidnek?
Felálltam az ágyról.
- Erről nem akarok beszélni - mondtam kemény hangon, majd felvettem a földről egy felsőt és egy nadrágot. A bőröndömbe nyúlva kivettem egy fehérneműt és egy zoknit, majd többet nem szólva, a fürdőbe mentem, ahol magamra zártam az ajtót.
Megmostam az arcom hideg vízzel, hogy ne kezdjek el újra sírni. Ittam is, hogy lenyeljem a torkomban keletkezett régi barátot, ami gombóc formájában ismét megjelent.
Nem volt kedvem a kádban áztatni magam, így inkább a tus alá álltam be. A kellemesen meleg víz végigcsorgott görcsös testemen, ezzel ellazítva azokat. Éreztem, hogy fokozatosan nyugszom le és ürítem ki a fejemet.
Mikor végeztem, az új ruháimban léptem ki a párássá vált levegőből, a frissbe, ami most hűvösként csattant felmelegedett testemre. Kellemetlen érzés volt, de hamar hozzászoktam a hőmérséklet változáshoz. Stella eddig az ágyon ült, de érkezésemre felpattant és hozzám szaladt.
- Sajnálom, Selena. Nem akartam erősködni. Csak segíteni szerettem volna.
Megkönnyebbülve viszonoztam ölelését.
- Én sajnálom, hogy olyan keményen válaszoltam.
Mosolyogva engedett el.
- Na, menjünk reggelizni, mert éhen halok - mondta és már meg is ragadta a kezem, hogy kirángasson a szobából, le az étkezőbe, amit én már ismerősként fogadtam.
Az isteni palacsinta elfogyasztása közben boldogan beszélgettünk Stellával. Egészen addig, amíg tekintetem megakadt az ajtón, amin éppen Zayn jött be. Arca nyúzott volt, fáradt. Mintha csak megérezte volna tekintetem, rám kapta szemeit. Pillantásunk összeakadt, de én rögtön oldalra néztem. Szívem gyors dobogásba kezdett, de nem akartam tudomást venni róla. Inkább  próbáltam a már nem kívánatos maradék palacsintát lenyomni a torkomon. Elment az étvágyam, mintha nem is lett volna. Ez pedig az összeugrott gyomromnak köszönhető.
Stella rögtön észrevette a pár pillanat erejéig tartó jelenetet. Az asztal alatt észrevétlenül szorította meg a kezemet, ami halvány mosolyt csalt arcomra.
Ő is gyorsan magába tömte a finomságot, hogy minél előbb szabaduljunk. Vagyis, hogy én szabaduljak.
Amikor a tálcák visszavitele után, megkönnyebbülten átléphettem volna a küszöböt, ezzel megszabadulva a fullasztó érzéstől, Frank lépett be rajta.
- Jó reggelt lányok! - Köszöntött minket kedvesen. Szeme rögtön keresésbe kezdett. Aztán megtalálta a keresett személyt. - Gyertek! Megbeszélnivalónk van - mondta újra ránk nézve. Gyomrom ha lehetséges még jobban összeszorult. De megfordultam, hogy kövessem főnökünket, aki az éppen leülő Zayn-ig meg sem állt. Egy pillanatra megálltam, de összeszedtem magam, így pár lépés után én is odaértem az asztalhoz, ahol Frank már ült is. Na én azért leülni nem fogok...
- Szóval, fiatalok. A sajtó megtudta, hogy mi már itt vagyunk - kezdett bele Frank. El akartam futni befogott fülekkel, hogy ne hallhassam a következő mondatot. De nem tehettem. Ott maradtam. - Lesz egy sajtókonferencia, ahol mind a hárman részt fogtok venni.
- Mikor? - Kérdezte Stella.
- Ma délután 1-kor.
Majdnem egy kétségbeesett nyögés szökött ki a számon. De visszatartottam. Éreztem Zayn égető tekintetét magamon, mert bőröm bizseregni kezdett tekintete nyomán. Nagy levegőt vettem. Nem néztem rá.
- És ez hol lesz? - Kérdeztem inkább.
- Nem messze innen.
Bólintottam, hogy megértettem, majd egy hamis mosoly után elfordultam és a szobámig le se lassítottam gyors lépteimet.

Tudom, tudom. Megérdemlem a leiratkozókat. Már elég hosszú ideje nem hoztam részt, amit nagyon sajnálok. Nem keresek kifogásokat. Egyszerűen csak nem volt rá időm. Ha meg lett volna, energiám nem maradt ahhoz, hogy bekapcsoljam a gépet. Elég sok minden van most, ami megnehezíti, hogy tudjak koncentrálni erre is. Egyszerűen, amikor odaérek, hogy na, akkor most írok, az agyam kikapcsol és képtelen vagyok értelmes mondatokat megfogalmazni. De a szünetben próbáltam újra felvenni a történet fonalát. Hát nem tudom mennyire sikerült. Én nem érzem jónak, talán az lenne a legjobb, ha abbahagynám ezt a történetet. De megpróbálom, miattatok. Mert már így is éppen elég csalódást okoztam Nektek. A sok kihagyás nekem és a történetnek sem okozott jót, de remélem helyre tudom hozni. És első próbálkozásként ezért hoztam a leghosszabb részt a blog során. Köszönöm azoknak, akik kitartottak, és ezt olvassák! Tényleg sajnálom. 
Kata x.

34. fejezet.

Válaszok

- Látom jobban vagy - nézett szemembe. Nem tudtam megszólalni. Csak az zakatolt a fejemben, hogy Ő az. Végig ő volt az! De miért pont ő? Üres, semmitmondó tekintete fájdalmat okozott. Bántott, hogy így néz rám. Az a nyuszi könyörgött nekem. Az érintésemért. A közelségemért. Nem, ez hülyeség. Biztos a fejemet ért ütés még őrültebbé tett, mint ami vagyok már egy ideje.
Éreztem. Tudtam, hogy nem szabadna megkérdeznem, de az ezt kiáltozó hangot elnyomtam és száműztem testem legmélyebb zugába.
- Miért? Miért nem jöttél be egyszer sem? - Hangom nem volt több suttogásnál. Ostoroztam magam, hiszen bárki kihallhatta, hogy mennyire csalódott és megbántott vagyok. Tekintete megváltozott. De mégsem tudtam mit jelent az a furcsa csillogás az étcsokoládé tengerében.
- Miért mentem volna? - Szavai fájtak volna de tudtam, hogy ez nem így van! Hogy a rideg külső csak álca. A szeme! Elárulta őt. Nem tudtam mit érez pontosan, de nem üresen nézett rám. A titokzatos csillogás reményt keltett bennem.
- Mert megmentettél. Te voltál az.
Szemeit lehunyta, hogy eltakarja előlem a gyönyörűséget. Vártam, hogy szóljon valamit. De pár csöndes perc után, rám nézett, majd el is fordult tőlem, hogy elinduljon a forgatásra. Csakhogy én nem engedtem.
- Zayn. Kérlek válaszolj!
Meghallva szavaimat, megállt. De nem fordult vissza.
- Kérlek.
Pár pillanatig csak a hátát láthattam, majd újra elém tárult arca. Ami nagy meglepetésemre megtört volt. Akkor láttam így, amikor a buli estéjén hazavittem és ott is maradtam nála éjszakára.
- Miért akarod tudni? - Mindenhova nézett csak rám nem, amikor feltette kérdését.
- Nem tudom. De tudnom kell.
- Miért?
- Mert... - próbáltam összeszedni a gondolataimat és helyretenni magamban az érzéseimet. De ez lehetetlennek bizonyult. Pár perc elteltével sem tudtam düllőre jutni. Helyette engedtem a bennem vibráló érzésnek.
Egy bizonytalan lépéssel eltüntettem a köztünk lévő kevés távolságot. Meglepett arcával nem foglalkozva, simultam mellkasához, ami egyre gyorsabban emelkedett. Karommal öleltem őt. Ő csak megfagyva engedte, hogy ezt tegyem.
- Köszönöm - súgtam fülébe lábujjhegyre állva. Nagyot sóhajtva engedtem el és elindultam. Csakhogy megfogta a kezemet, és finomat visszafordított maga felé.
- Magamért is tettem - súgta, majd nagy meglepetésemre, most ő lépett hozzám közelebb. Csakhogy nem állt meg. Kissé lehajolt, hogy arcunk egy vonalba kerüljön. Aztán minden olyan gyorsan történt. A lélegzetem elakadt. Ajkai az enyémekre simultak. Tiltakoznom kellett volna. Ellöknöm magamtól. De minden porcikám tiltakozott ez ellen. Átadtam magamat az ösztöneimnek és az érzéseimnek. Mikor tudatosult benne, hogy nem lépek el tőle, körbeölelte derekamat és óvatosan húzott magához. Egy ütemet diktáló, gyorsan emelkedő felső testünk összesimult. Karjaimat nyaka köré fűztem, hogy még ennél is kevesebb távolság legyen köztünk. Egyik tenyerét levette derekamról, és arcomra simította. Hüvelykujja a csók közben cirógatta orcámat, ezzel még kellemesebbé és édesebbé téve a csodálatos érzést.
Aztán a valóság utolért. Fájdalmas pofont adott, amit megérdemeltem. Amilyen gyorsan csak tudtam, megszakítottam a mámort adó csókot. Két lépést hátráltam tőle.
- Istenem. Mit tettem? - Kérdeztem magamtól nagyon halkan. Zayn érzelmekkel teli tekintete rabul ejtette az enyémet. Folytatni akartam. Újra érezni akartam azt a tökéletességet, azt a boldogságot, és gyors szívverést, melyeknek az előbb részese lehettem.
- Ezt nem lett volna szabad - Ráztam a fejem, abban a reményben, hogy megszűnik az a hang, ami kiabált velem.
- Miért nem? - Kérdezte Zayn.
- Mert barátom van. Dylan mellett vagyok! Nem szabadott volna ezt tennem vele! Ő nem ezt érdemli - motyogtam a végét. Magamtól undorodva léptem oldalra és egy szó nélkül kerültem ki Zaynt.
A forgatás kész katasztrófa volt. Képtelen voltam együtt dolgozni Zayn-nel. A látványa még nagyobb fájdalmat szült bennem, még nagyobb gyűlöletet gerjesztett magam iránt. Szerencsére Frank a balesetemnek tudta be ezt a fajta viselkedést. De Zayn sem volt olyan, amilyen mindig szokott. Zavart volt. Kiszámíthatatlan. Néha rám nézett, máskor pedig 2 méternél közelebb nem jött hozzám. De aztán csak odaállt mellém. Nem szólalt meg, ahogy én sem, csak álltunk egymás mellett, mind a ketten előre nézve, szótlanul. Egészen addig amíg újra megpróbáltuk felvenni a jelenetet, természetesen sikertelenül. Így a forgatás sem tartott sokáig, mert Frank úgy gondolta, hogy nem erőlteti és hazaküldött pihenni.
Csakhogy itthon sem voltam nyugodt állapotban. Járkáltam a szobámban fel-alá. Bele-bele túrva a szétzilált hajamba. Semmi sincs rendben. Ha eddig dögnek gondoltam magam, most bebizonyosodott, hogy tényleg az vagyok! Megcsaltam Dylant. A barátomat. Aki meg sem érdemli ezt, ahogy senki sem.
A kezeim remegtek, de tudtam, hogy mi a helyes. Még akkor is, ha a szívem szakad bele. 3 csöngés után felvette.
- Szia. Beszélhetnénk? - Kérdeztem remegő hangon. Ezzel teljesen megrémisztve Dylant.
- P-persze - dadogta zavartan.
Megegyeztünk abban, hogy a parkban találkozunk, annál a padnál, ami már a helyünknek számít. Ha elmentünk egyet sétálni mindig oda lyukadtunk ki. A hajamat felkötöttem, mert semmi kedvem és erőm nem volt ahhoz, hogy kifésüljem és kezdjek vele valamit. A Norás sminkem nem mostam le és most pont kapóra jött. Egész tűrhető fejem volt tőle. A reggeli ruhámat nem cseréltem le. Mondjuk nem is volt mire. Szememet napszemüveggel takartam el, abba reménykedve, hogy így kevésbé fognak felismerni.
Mivel nem vagyok annyira ismert és olyan hű de sokszor látott híresség, ezért ez az álca is megtette hatását. Egyedül egy kislány jött oda, akinek szavai fájdalmat okoztak, de mosolyogva tűrtem. Hiszen szerinte irtó aranyosak vagyunk Zayn-nel együtt. Egy párként. Csakhogy ő nem a barátom! Még akkor sem, ha hatalmas nagy baromságot követtem el a délelőtt folyamán.
Görnyedten ültem a padon és próbáltam összenyalábolni a gondolataimat, de csak nem akart összeállni az a nagy kusza és zavartság, ami bennem van reggel óta. Sőt. Talán már több ideje is, csak ez a csók ébresztett rá mindenre. Az a csók, amit annyira de nagyon élveztem.
Két ismerős lábbeli került a látókörömbe, amire felkaptam a fejem. Dylan arcán több érzelem látszódott, de nem akartam tudomást venni róluk, noha iszonyatos lelkiismeret furdalást okozott a fájdalmas tekintete. Leült mellém. Nem szólalt meg, ahogy én sem. Én próbáltam elkezdeni a mondandómat, ő meg erre várt.
- Dylan - Kifújtam a levegőt, majd vettem egy mély lélegzetet, hogy egy kis minimális erőt gyűjtsek a folytatáshoz. - Ma. Ma tettem valamit, amit nem lett volna szabad.
Oldalra fordultam, hogy láthassa könnyben úszott szemeim, amik a megbánásomat tanúsítják. Noha ezzel semmire nem megy. De legalább én is láthatom őt.
Nem szólt semmit. Így nagyot nyelve folytattam, noha a szavak kínzóan égették a torkomat.
- É-én megcsókoltam Zaynt - Amikor ezek a szavak elhagyták ajkaimat, a könnyek szaporán csúsztak lefelé arcomon. És ami a  legrosszabb, Dylan szemében látni a fájdalmat, ami barnasága könnyfátylán keresztül is tökéletesen kivehető.
- Miért? - Csak ennyit kérdezett. De erre az egyszerű egy szóra, nem tudtam megadni a választ. Mert én magam sem tudtam.
- Sajnálom Dylan. Annyira sajnálom. Nem így akartam. Szeretlek és nem akartalak megbántani. Te nem ezt érdemled. De én mégis ezt tettem veled, pedig te mindig is jó voltál hozzám. Boldoggá tettél. De... - próbáltam a bennem tomboló érzéseket megmagyarázni. Hogy tudja, mennyire sajnálom, noha ez semmit nem enyhít a tettem súlyosságán.
- De őt szereted - súgta lehajtott fejjel.
- Nem, ez nem igaz. Nem vagyok szerelmes. Nem tudom mi az a szerelem, de az biztos hogy szerettelek. Az elejétől fogva, mint ahogy most is szeretlek. De nem tudom, hogy ez szerelem-e. Jobbat érdemelsz nálam. Olyan lányt, aki megtud becsülni. Aki tisztában van az érzéseivel. Én ezek közül egyiket sem tudom teljesíteni.
- De én akkor is téged szeretlek - nézett szemembe. Egyik szeméből kicsordult egy könnycsepp. Magamhoz rántottam. Engedte, hogy könnyeim pólóját áztassák. Ahogy az övé is az enyémet.
- Sajnálom. Annyira sajnálom - súgtam fülébe. Tudnia kell. Muszáj tudnia, hogy mennyire megbántam amit vele tettem. Hogy mennyire fáj őt így látnom és az még jobban, hogy én sodortam ebbe a helyzetbe.
- Remélem megtalálod a boldogságot, Dylan. Méghozzá egy olyan lány mellett, aki megérdemel - súgtam fülébe több perc elteltével. Szipogott, ahogy én is. Eltávolodtam tőle.
- Sajnálom - mondtam halkan még utoljára. Talán most vagyok vele utoljára szemtől szembe. Egy utolsó, rövid puszit leheltem könnytől ragadt puha arcára, majd felálltam, és elfutottam onnan. Otthagytam, a padra roskadva, egyedül. Azt a fiút, akit szeretek. Akiért minden egyes pillanatban egyre jobban szakadt meg a szívem. De bármennyire is fáj, ez a helyes. Nem játszadozhattam vele tovább, noha ez nem állt szándékomban egy pillanatra sem. De valljuk be. Mégis ezt tettem. Folyton csak bántottam őt, azzal hogy nem éreztem iránta szerelmet. Szerettem Dylant és még most is szeretem. De ez nem szerelem. Az más. Annak másnak kell lennie. Olyannak, amilyen a könyvekben és a filmekben is van. Léteznie kell annak a gyönyörű érzésnek.
Könnyekben úszva estem be a bejárati ajtón, melynek zárját elég nehezen sikerült kinyitnom a homályos látásomnak köszönhetően. A hangos belépőmre, Nessa hozzám sietett. Ijedten nézett rám, majd egy szó nélkül elém szaladt, hogy a karjaiba zárjon. Hálásan fogadtam az anyai ölelést és erősen viszonoztam is. Nem kérdezett, aminek most örültem. Simogatott, és várta, hogy lehiggadjak. Amikor ez megtörtént, rákérdezett.
- Én... - Kezdtem bele, amikor a fülünk mellett megszólalt a csengő. A hangos ricsajra mind a ketten egyszerre ugrottunk fel. Meglepetten néztük egymást.
- Vársz valakit? - Kérdeztük egyszerre egymástól. Tehát egyikünk sem hívott ide senkit. Én nem akartam kinyitni, ilyen fejjel jobb ha nem lát senki. Ezért Nessára bíztam a váratlan vendégünk fogadását, amíg én szépen lassan slattyogtam a konyha felé. Ám egy igencsak ismerős hang megállított e tevékenységemben és megfagyásra késztetett. Csak képzeltem. Hiszen, mit keresne itt pont ő?? Vicces. Csakhogy amikor a nevem elhangzott a mély baritonú hangon, tudtam, hogy ez a valóság. Tényleg itt van. De mit keres itt? Hátrafordultam. Nessa elég döbbenten nézett hol rám, hol pedig az ajtóban álló fiúra. Biccentettem Nessa felé jelzésképpen, amit megértve bocsánatot kért, és elhagyta az előszobát. Amikor mellettem haladt el, bátorítóan rám mosolygott.
- Mit csinálsz itt? - Kérdeztem nem túl kedvesen, egyáltalán nem közelítve az ajtó felé. Egy helyben cövekeltem le.
- Bejöhetek? - Nézett szemembe. Nemleges válaszomat meg sem várva lépett beljebb két lépést, és szakadatlanul engem nézve, csukta be a mögötte lévő bejárati ajtót.
- Mit keresel itt? - Ismételtem meg a kérdést, nem törődve a ficánkoló gyomrommal.
- Beszélnünk kell - tekintete újra belefúródott az enyémbe. Jó mélyen.
- Nem! Nem kell! - Csattantam fel mérgesen. - Semmit nem kell megbeszélnünk. Semmiről sem kell beszélnünk. Egyáltalán nem akarok veled beszélni. És látni sem akarlak - a bántó szavak csak úgy ömlöttek belőlem, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. És nem is akartam.
- Utállak, Zayn! Azért, amit tettél. Azért, amiért délelőtt megcsókoltál és mindent elrontottál! És azért is gyűlöllek, amit most teszel!
Láthatólag fájtak neki szavaim, de szemén kívül más nem árulkodott ezen érzéséről. Én kissé ziháltam a felgyülemlett dühömtől. Ő pedig csak csöndesen nézte arcomat. Így telt el pár perc.
- Rendben. Jó éjszakát.
És már kint is volt az ajtón. Egy ideig csak álltam, és néztem a már rég becsukott ajtót. Mereven bámultam. Egészen addig, amíg Nessa maga felé nem fordított. Amikor megláttam kérdésekkel teli tekintetét, nem bírtam tovább. Hangosan zokogtam fel, és vetettem magam a karjaiba.
Ez a helyes. Ezt kellett tennem. Ezt kellett mondanom. Nem andaloghatok Zayn-nel, amikor fél órával ezelőtt szakítottam Dylan-nel.
Mindent elrontott!! Minden az ő hibája! Vége lett Dylan-nel, miatta! Gyűlöltem őt, ahogy magamat is. Hányni tudnék a látványomtól.
Nessa a szobámba kísért, és az ágyra ültetett, majd ő is helyet foglalt mellettem. Letöröltem arcomról a könnyeket, hogy mesélni tudjak. Mindent elmondtam Nessának. A délelőtt történteket, a szakításomat Dylan-nel, az érzéseimet, a haragomat és az utálatomat. Csak mondtam, és hosszú idő után mindent kiadtam magamból, amit eddig olyan mélyen tartottam, hogy még én sem vegyek róla tudomást.
Nessa pedig csak hallgatott, és próbálta értelmezni a hadarásomat, amit hadonászással körítettem.
Amikor végeztem, kissé kifulladva, de annál kíváncsibban vártam Nessa válaszát erre a hatalmas kuszára, ami az életem.
- Hát ez elég össze-vissza - húzta el a száját. Ez nem túl biztató. - De, mindenre van válasz, drágaságom.
- Hát erre nem találom - szontyolodtam el.
- Szerintem jól tetted, hogy elmondtad Dylan-nek, hogy mi történt. Megérdemelte.
Bólintottam.
- Te pedig megérdemelted, hogy szakítsatok.
Na, erre aztán igazán nem számítottam.
- Tessék? De én boldog voltam vele.
- Az meglehet, drágám. De nem voltál szerelmes. Hamarosan úgyis vége lett volna, mert szerelem nélkül nem egészséges egy kapcsolat.
Igaza van. Talán mind a kettőnknek így a legjobb. Dylan találhat olyan lányt, aki teljes szívéből szereti, én pedig nem hitegetem tovább őt és magamat sem.
- Ami pedig Zaynt illeti.
Kezét az enyémre tette, és úgy nézett szemembe.
- Miért voltál vele olyan az előbb?
- Milyen? - Kérdeztem, noha tisztában voltam vele, hogy mire céloz.
- Miért viselkedtél vele olyan durván?
- Mert az ő hibája. Nem szabadott volna megcsókolnia!
- Tudod, a csókhoz ketten kellenek. És ha igazi csók csattant el köztetek, akkor te is akartad.
- Ez nem igaz! - Tiltakoztam rögtön.
- Akkor miért nem lökted el? - Mosolygott rám Nessa.
Nyitottam a számat, hogy feleljek, de nem tudtam. Hiszen nem löktem el. Visszacsókoltam. Engedtem, hogy megcsókoljon. És be kell vallanom magamnak, hogy akartam is. Minden porcikám kiáltozott érte, és most is, ha csak arra a pillanatra gondolok.
- Nem az ő hibája, drágám. Sőt. Jót tett veled, mert rádöbbentett, mit is érzel.
Hogy mit érzek... Mert mit érzek? A hasam állandó görcsbe rándul, ha meglátom, vagy a közelemben van. De ez nem a fájdalmas görcs. Ez nagyon kellemes érzés szokott lenni. Amikor a közelebbi jeleneteket vesszük fel, a szívem szörnyű vágtába kezd. Mikor megcsókolt, a térdeim remegtek, én pedig szálltam. Sosem éreztem még azt, amit akkor. Különleges volt. Gyönyörű. Szerelmes.
Szerelmes...
- Istenem. Szerelmes vagyok Zayn-be - súgtam halkan magam elé. - Az álomban a szín. A rét... Istenem. Végig szerelmes voltam belé.
- Akkor menj el hozzá, és kérj bocsánatot, hiszen nagyon megbántottad - mondta Nessa. Rákaptam tekintetem. Biztatóan mosolygott. Felpattantam az ágyról. A fürdőbe rohantam, hogy az elkenődött sminkemet lemossam arcomról. Szinte kivágódtam a fürdőből, annyira siettem. Már léptem volna ki a szobámból, amikor visszafordultam. Nessához rohantam, és megöleltem.
- Köszönöm - adtam puszit arcára.
- Menj már! - Nevetett, miközben kezeivel hessegetett kifelé. Nem kellett kétszer mondania.
A kabátomat és a cipőmet csak futtában kaptam magamra. Nem kellett sokat várnom a  taxira, hogy megérkezzen és elvigyen a célom felé. És az nem más, mint Zayn lakása.


Sziasztook Drágák! ♥ 
A történetről annyit, hogy most talán az egész 180°-ot fordul. Most fog csak igazán beindulni az egész. 
Ami pedig a részek hozását illeti: már most nagyon sokat kell tanulnom. (jövőhéten 2 TZ-t írok, meg egy egyszerű dolgozatot). Ezért örülök, ha egy héten egyszer sikerül hoznom a részt. Lehet, hogy lesznek könnyebb hetek (Remélem), és több rész is lesz egy héten, de ezt nem ígérem meg. A hetente hozott részek biztosak. Nem rendszeres nap lesz. Lehet, hogy hétfőn már felteszem az egyiket, a következőt meg az utánalévő hét szombatján. Sajnálom, de sajnos ez van... :/ 
A két kommentet pedig nagyon köszönöm! ♥♥