Sziasztok! :) Tudom már régóta nem jelentkeztem, de ennek is meg van az oka. Egy pályázatra jelentkeztem, amivel több a munka mint amire számítottam. A tanulás mellett minden szabadidőmet igénybe veszi... :( Próbálok vele sietni, csak nem egyedül csinálok bizonyos részeket, ezért a hétvégéimet ezzel töltöm... :( De sietek és ennek ellenére is próbálok írni, de késő este már nem vagyok annyira a toppon, mint kéne és olyankor nehéz normálisat és jót írni. :/ Ne haragudjatok rám tényleg... Nem így terveztem, de sajnos így jött ki, de ez a pályázat nekem nagyon nagyon fontos... :) Remélem megértitek :) NEM lesz HOSSZÚ szünet. :) De sajnos most egy kis időre tényleg szükségem van... :/ Bocsánat...

12. fejezet

Sziasztok Drágáim! <3 Bocsánat a késői hozatalért, de csak most este tudtam írni... :) Ide is kiírom: A gépem megjavítása több tízezer forint, amit most nem tudunk bevállalni. Ezért a részek tesómtól függnek, hogy mikor nem kell neki a laptopja... Nem tudom meddig lesz ez így, de szerintem még egy jó darabig marad ez a felállás... :/ Tényleg nagyon nagyon sajnálom, nekem is nagyon rossz így, de nem tudok mit csinálni. Ezért a részek majd jönnek valamikor... Tudom ez elég rosszul hangzik, de tényleg próbálok minden lehetőséget megragadni az írásra, hogy minél előbb tudjak nektek szolgálni frissekkel. Remélem jól vagytok és minden rendben veletek! Kitartást a hétre, már nemsokára hétvége! *-* :DD 

Nagy szeretés, Kata

Ma milyen front van, hogy mindenki megbolondult körülöttem? Még én is?!

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem meglepetten, de annál bosszúsabban. Leráztam magamról karjait. 

- Mert nem bulizhatok? - kérdezte pimasz mosollyal. Szemei furán csillogtak és az állása sem volt stabilnak mondható. 

- Nagyon szexy vagy ma este - közeledett felém és újra megfogta a derekam. 

- Hát nem miattad öltöztem ki ennyire - hangomban hallatszódott az él. - És engedj már el! - taszítottam el megint kezeit magamtól. 

- Na baba... Most miért vagy ilyen elutasító? 

- Mert utállak és nem akarom, hogy a közelemben legyél - egyre mérgesebb lettem. Elszúrja az estémet. 

- Nagyon kívánlak - súgta fülembe, miközben hozzám préselte magát. 

- Elég legyen Zayn! - löktem el magamtól. - Részeg vagy. 

- Ez a ruha... Egyszerűen beindító. Beindítottál. Teljesen - búgta mély hangján a fülembe. Most nem ért hozzám, csak lehelletét éreztem a fülemnél és a nyakamnál egyaránt. Kirázott a hideg. Egy pillanatra becsuktam a szemem, majd észbe kaptam. Lekevertem neki egy pofont, hátha kijózanodik. De ehelyett nagy mosolyra húzta száját. 

- Gyere el velem valahova! - szavai a hallójáratomat találta el. 

- Tessék? - kérdeztem döbbenten és a meglepődés el is felejtette felem azt az aprónak nem mondható tényt, hogy teste újra hozzám préselődik. 

- Szökjél meg velem. Oda ahol nincs kamera. Ahol nincs semmi és senki rajtunk kívül - hangja soha nem hallott gyengédséggel csengett. 

- Zayn! Te miről beszélsz? - döbbenetem nem is lehetett volna ennél nagyobb. 

- Igazat beszélek. Veled szeretnék lenni. Csak veled, úgy hogy nem veszekszünk és nem bántjuk a másikat. 

- Nem szokott bántani, amiket a fejemhez vágsz. - vágtam rá kapásból. 

- De engem igen. Rossz hallani azokat a dolgokat a te szádból - hajtotta le a fejét szomorúan? 

- Zayn. Neked agyadra ment az alkohol, ezért hülyeségeket beszélsz - ráztam a fejem hitetlenül. 

- Sel. Miért nem hiszel nekem? Miért nem hiszed el, hogy veled akarok lenni? Hogy fájnak a szavak, amik mindig a veszekedéseink miatt mondasz nekem? Mert így van. Veled szeretnék lenni. Igazából - nézett mélyen szemembe. A lélegzetem elakadt, de ezt a döbbenet jeleként fogtam fel. 

- Zayn! Be vagy rúgva. Menj haza és feküdj le! - hangom próbálom kedvessé varázsolni, hogy hatásosabb legyek. 

- De nem tudok. Egyedül vagyok - hajtotta le megint a fejét. 

- És egyedül nem tudsz hazamenni? 

- Hívsz nekem egy taxit? - nézett rám kérlelően. Sóhajtottam egyet. Kis oldaltáskámból elővettem a telefonom és  hívtam a taxi cég számát. Gyorsan elhadartam - kiabálva, mivel a zene hangos volt -, hogy hova kérem a fuvart, majd letettem, a készüléket pedig visszacsúsztattam a táskám biztonságos mélyébe. 

- Mindjárt itt a taxi - mondtam és készültem távozni, mondván innen már elboldogul. De megfogta a kezem és nem engedett. Visszafordultam irányába. 

- Kérlek kísérj ki - könyörgött. Zayn könyörög? Nekem?? Hm. Érdekes. Már éppen visszautasítottam volna, amikor tekintetem találkozott az övével. Kár volt. Olyan kétségbeesetten nézett rám, hogy nem bírtam volna egyedül hagyni. 

- Várj itt. Maradj itt! El ne mozdulj egy tapodtat sem! - mondtam el háromszor, hogy biztos eljusson az alkoholtól homályosan gondolkodó - ha gondolkodó - agyához. A bulizó társasághoz mentem, akik kitűnően érezték magukat. Dylanhez léptem, aki kezében valami kék löttyel hangosan nevetve beszélgetett az idősebbik Tylerrel.

- Dylan – fogtam meg felkarját, hogy rám figyeljen. Kíváncsian és egy kissé homályos tekintettel nézett rám.

- Most elmegyek – kiabáltam a füléhez hajolva, hiszen itt a „helyünkön” rohadtul hangos a zene. Mondjuk nem csoda, mert egy hangfal melletti helyet választottunk ki a fix ivós helynek.

- Miért? – nézett rám döbbenten.

- Összefutottam Zaynnel. Kikísérem a taxihoz, majd én is elmegyek. Fáradt vagyok – mondtam. Ami nem volt hazugság, hiszen tényleg kezdek álmos lenni.

- Zayn? Minek kísérgeted? – kérdezte bunkón, ami eléggé meglepett. Olyannyira, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam.

- Mert nem akarom, hogy baja essen – mondom végül.

- Aham. Értem – bólintott Dylan egy grimasszal az arcán.

- Na jó. Nem tudom, hogy mi bajod van! Vagy hogy most milyen front van ezen az estén. Leléptem és kész. Csak szólni akartam, hogy tudjatok róla – mondtam dühösen. Dylan nem szólt semmit, csak nézett. Mintha várt volna valamire. Nem. Nem is. Az arcomat fürkészte. Azon keresett valamire választ. Ha arra kíváncsi, hogy most hogy érzek iránta, akkor tisztán láthatja az érzelmemet. Megunva szótlanságát – kicsit idegesített a lelkembe látó nézése is – otthagytam és elköszöntem a többiektől. Szomorúan vették tudomásul, hogy elmegyek. Az ikrek és Tyler marasztaltak, de kedvesen leállítottam őket.

- Szia – szóltam még oda félvárról Dylannek és elhagytam a helyünk területét. Újra átverekedtem magam a táncoló és izzadó tömegen. Igen. Khm… Nem élveztem. Mindegy. Zayn szerencsére ugyan ott áltt, ahol hagytam. Megtorpantam. Zayn ott volt, de mégsem. Mármint. Mintha nem is Zayn Malik lett volna. Megszeppenve, kezeit tördelve és görnyedten állt, miközben a tömeget vizslatta, gondolom engem keresve. Az a Zayn Malik, akit én ismerek, sosem engedné, hogy ilyen esetlennek látszódjon. Főleg nem előttem. Nem is gondoltam volna, hogy van ilyen énje is. Vagy ez csak az alkohol hatása, ami kihozza belőle az esetlen kisfiút? Mert most úgy néz ki. Ez a látvány megmosolyogtatott. Aztán elindult bennem valami. A rádöbbenés érzése. Méghozzá arról világosodtam meg, hogy Zayn talán nem az akinek mutatja magát. Igen, biztos erős és nagyképű is. De van egy ilyen oldala is, amit rejteget. Lehet, hogy nem csak előlem, de talán a világ előtt is. Aztán ezt a gondolatot el is hessegettem elmém felhőiről. Csak áltatom magam. Mert még mindig naiv vagyok. Odaléptem hozzá. Arcán feltűnően látszott a megkönnyebbülés, amikor meglátott.

- Menjünk! – mondtam és azzal el is mentem mellette. De egy kezet éreztem az enyémen. A puha ujjak az enyémekkel összefonódtak és rásimultak kézfejemre. Megtorpantam. Ma már sokadszorra.

- Mit művelsz? – kérdezem teljesen hitetlenül. Ez kész. Nem hiszem el. Ma minden körülöttem srác meghülyült… Kiakartam csúsztatni kezemet az ő ujjai öleléséből, de nem engedte.

- Kérlek. Csak egy kicsit – nézett szemembe. A lélegzetem elakadt és hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

- Miért?

- Mert ez így jó. Mert szeretném – súgta, mintha egy nagyon féltett titkát árulta volna el nekem. Éppen rávágtam volna, hogy én is sok mindent szeretnék és ez nincs közte, de nem tettem. Valahogy ajkam nem ejtette ki ezeket a szavakat. A nyelőcsövemen ragadtak és ott is maradnak. Nem szóltam semmit, hanem hagytam, hogy nagy mancsa bebarikádozza az én hozzá képest kis kezemet. Hüvelykujja megsimította kezem fejét, mire az érintés helyétől egészen a lábam ujjáig, minden érzékszervemen bizsergés futott végig.

- Ezt többet ne csináld! – szóltam rá erélyesebben, mint kellett volna. Nem szólt, de tudomásul vette, hiszen többet nem ismételte meg ezt a tevékenységet. Amivel kétes érzéseim voltak. Örültem, de furcsa mód zavart és bántott is, hiszen iszonyatosan jó érzést váltott ki belőlem. Hé! Várjunk csak!! Én hogy gondolhatok ilyeneket? Hogy érezhetek ilyet? Jesszus Úr Isten! Ma este már én is megbolondultam. És még én szóltam le a két srácot… Erre én sem vagyok különb. Jobb is, ha hazamegyek. Határoztam el magamban, miközben lépéseimmel gyorsan átszeltem a buli helyszínét és kiértem a hűvös levegőre. Jó érzés volt, ahogy a friss oxigén szétáradt bennem. Rá kellett jönnöm, hogy bent füllesztőbb és nyomottabb volt a levegő, mint azt gondoltam volna. Zayn nem szólt semmit, csak csöndben állt mellettem és nézett maga elé, miközben egy pillanatra sem engedett ujjai szorításán. Mintha attól tartana, hogy megint megpróbálkozok azzal, hogy kikapom kezemet az övé közül. De nem tettem. Lehet, hogy kellett volna. Sőt. Biztosan kellett volna, de nem tettem. Akartam, de nem szerettem volna erre a tevékenységre vetemedni. Kitudja mennyi ideje álltunk néma csöndben a sötét és kellemesen hűvös éjszaka leple alatt, ahol lehetett hallani a mögöttünk dübörgő buli hangjait. Jó buli volt és mindenkit rögtön megkedveltem a kis csapatból, de mégsem bántam, hogy eljöttem onnan. Talán azért, mert nem vagyok az a bulizós fajta. Igen. Biztos ez van benne a kusza pakliban. Semmi másról nem lehet szó. Aztán megállt egy sárga, fekete csíkokkal ellátott és egy TAXY feliratú táblával világító autó mellettünk.

- Ti kérdtetek Taxyt? – kérdezte a mogorva sofőr.

- Igen – bólintottam.

- Akkor szálljatok be! – mondta. Megint bólintottam – úgy nézhettem ki, mint egy félőrült -, majd a továbbra is a kezemet szorongató Zaynt elkezdtem tuszkolni a hátsó ülésre. Nagy nehezen sikerült elérnem, hogy épségben beüljön a járműbe, de a kezemet továbbra sem engedte el. Kérdőn néztem rá.

- Zayn engedj el! Haza mész! És nélkülem! – hangom parancsolóan csengett, mire kissé összerezzent, de nem túl feltűnően.

- Nem! Gyere velem!

Komolyan mondom, mint egy 5 éves.

- Nem. Én haza megyek, ahogy te is! – kezdtem már elveszteni az amúgy is kevés türelmemet.

- Azt szeretném, hogy gyere velem. Nem akarok megint egyedül lenni – hangja kétségbeesett volt, szemei pedig könyörgően néztek rám. Mindig egyedül? De hát nem értem. Hiszen ő ezt választotta. Magának köszönheti, hogy egyedül van. De mégsem tudtam nemet mondani. Megsajnáltam. Én is sokszor éreztem már egyedül magam. Nagyon sokszor. És nekem is jól esett, hogy Lola mellettem maradt és ott volt velem. Nem hagyta, hogy magányos legyek.

- Rendben – fújtattam egyet és arrébb tolva Zaynt, beültem mellé.

- Köszönöm Sel – súgta a fülembe. Nem szóltam semmit. Mit mondhattam volna erre? Hogy szívesen? Mert ebben nem vagyok teljesen biztos. Vagy azt, hogy nincs mit? Mert van mit. Hiszen hazakísérem úgy, hogy hulla fáradt vagyok. Oké ez nem nagy teher, de meg sem érdemli. Ami meg a pláne, hogy reggelre úgyis elfelejti az egészet, ezáltal azt is, hogy segítettem neki. Ez nem azt jelenti, hogy elvárom a viszonzását, de ugyan úgy fog velem viselkedni, mint szokott. Ezért inkább nem szóltam egy árva mukkot sem. Inkább beletörődve hagytam, hogy fejét vállamra támassza. Érzem előre, hogy jó lesz ez az éjszaka is. Már csak az kéne, hogy azt akarja, hogy aludjak nála… És később kiderül, hogy talán meg kéne próbálkoznom egy lottóval. Hátha bejön…

Nagyon nagyon szépen köszönöm a 15 feliratkozót és a komikat is! :D El nem tudjátok hinni, hogy ez mennyit jelent nekem. Attól, hogy nem válaszolok a komikra az nem azért van, mert nem akarok, hanem azért mert a telómon valamiért nem tudok bejelentkezni a fiókomba... :O De mindig megpróbálok hamar válaszolni és reagálni a komikra! Köszönöm Nektek!! Imádlak titeket! <3 :))

11. fejezet

Sziasztok Drágák! :D 
Határtalan jó kedvvel hoztam meg Nektek az igen hosszúra sikerült részt :) Ebben a részben sajnos nem sok minden történik, de a következő már nem lesz ilyen unalmas, ígérem! :) Hurrá! :D Már csak egy nap és vége ennek a hétnek is :D Úgy próbálom beosztani a tanulást, hogy legyen időm írni és a hétvége vagy a jövő hét elején tudjam is hozni a következő részt :D Nagyon szépen köszönöm a 15 feliratkozót és a részekhez érkező kommanteket és a napi megtekintések számát! :D Iszonyatosan jól esik ezeket látnom, olvasnom *-* Köszönöm szépen! Imádlak Titeket! <3 :)) Remélem jól telt a hetetek! ;) <3 

Nagyon Nagy Szeretet, Kata

Irány a buliii!!

Igen! Akarom! Most rögtön! Amikor már végre érezhettem volna ajkait az enyémen, kicsapódott az ajtó. Ijedten rebbentünk szét. Én lefordultam róla, csakhogy elszámoltam magam és a földön végeztem. Fájdalmasan nyögtem fel, hiszen a tomporommal sikerült fognom az esést. Dylan ijedten nézett le rám az ágyról. Majd elkínzott arcomon elkezdett nevetni.
- Ne nevess, mert nem vicces! Te puhán maradtál! - durcáztam, de továbbra sem hagyta abba és egy ismerős női hang is kapcsolódott hozzá. Nagyszerű. Nessa és Dylan nevet rajtam. Ez nem történt volna meg, ha Nessa nem töri ránk az ajtót. De nem tudtam sokáig "haragudni". Bosszúvággyal vezérelve fogtam meg Dylan kezét és nagy erővel húztam le az ágyról. Azzal nem számolva, hogy rám fog esni és nekem fog jobban fájni. Súlya rám nehezedett, ami a szuszt is kinyomta belőlem. Még jobban röhögött, ami nekem nem kedvez, hiszen továbbra is rajtam tehénkedik.
- Szálj le rólam, te nagy ló - nyögtem alatta feküdve. Nevetése alábbhagyott.
- Mit mondtál?
- Hogy nehéz vagy! - mindezt bosszúsan próbáltam mondani, de nem sikerült mivel a tüdőm éppen kilapulni készült.
- Te kis piszok - mondta, majd legurult rólam. Már éppen lélegeztem volna fel, amikor súlyát újra érezhettem magamon. Ám most szimplán a csípőmre ült, ezzel megkegyelmezve a levegőért sóvárgó tüdőmnek. Ujjai a bordáim közé szúródtak és ott mocorogtak, ezzel kicsalva belőlem a nevetést. Vergődtem alatta, mint egy partra vetett hal. És nincs is sok különbség. Ő vízért, míg én levegőért kapkodok.
- Haaaaagyj!! - kiabáltam továbbra is nevetve.
- Nem, amíg bocsánatot nem kérsz! - hallottam meg hangját. Most fújtattam volna, csak nem tudtam bizonyos okok miatt...
- Soha - nyögtem ki inkább.
- Hát jó - láttam könnyeim fátyla mögül, hogy mosolyogva megrántja vállát és ujja gyorsabb tempóban kínozta oldalam. Egy ideig még kitartottam. Nem akartam, hogy nyerjen, de egyszerűen már nem bírtam.
- Jóó. Shaj - Sajnálom - küszködtem ki magamból ezt az egy szót.
- Jó. Elfogadom. De csak azért, mert megsajnáltalak - mondta, majd abbahagyta ujjai mozgatását. Kezeit továbbra is ott tartatta az oldalamon. A levegő gyorsan áramlott ki-be a számon, mert sok ideig alig kaptam levegőt. A szívem szörnyen gyors dobogását a csikizésre fogtam.
- Kényelmes? - kérdeztem nyugodtabban a még mindig rajtam tehénkedő fiútól.
- Teljesen - bólintott.
- Örülök, de nekem nem - mondtam és fordultam egyet oldalra. Csakhogy rossz oldalra fordultam és sikerült közelebbről is összeismerkednem az ágyam oldalával. Hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen? Hangosan nevetett fel továbbra is rajtam ülve, merthogy az átfordulásom nem sikeredett százszázalékosra, hiszen az ágy sikeresen megállított.
- Be lehet fogni a lepénylesőt. Helyette inkább leszállhatnál rólam - morogtam az orrom alatt. A homlokom kicsit fáj az ütéstől, de nem vészes. Azt hiszem, hogy túl fogom élni.
- Na a durci-múrci - nevetett. De szerencsére leszállt rólam.
- Levegő - játszottam túl a levegőért kapkodós jelenetemet. - A 100 kilód alatt már kezdtem egy palacsintához hasonlítani - forgattam meg a szemeimet. Bal szemöldöke a homloka közepééig húzta.
- 100 kiló?
- Persze - bólintottam. - Szerinted miért fulladtam meg majdnem alattad? - néztem rá mellem előtt összefont karral.
- Jól van durci-múrci. Ezt majd még lejátsszuk később. De dolgunk van - nézett órájára.
- Mi? - kérdeztem meglepetten. Furán nézett rám. A homlokomra csaptam. Hogy felejthettem el?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Lassan este 9 - nézett rám.
- Basszus - mondtam, majd gyorsan függőlegesbe ugrottam és a szekrényem elé siettem. Kinyitottam a gardrób ajtaját, de itt meg is állt a tudományom. Kétségbeesetten néztem Dylanre majd a még mindig az ajtómban álló Nessára is, aki szerintem már rég elfelejtette, hogy miért törte ránk az ajtót. Nessa és Dylan összenézett egy pillanatra és egyszerre indultak el felém. Vagyis inkább az előttem álló bútordarabot célozták meg, hiszen egy kéz könnyedén tolt el az útból. Én esetlenül néztem azt, hogy a ruháim között turkálnak valami bulizós után kutatva, miközben egymást kérdezgetik és válaszolnak. Az egyiket amit Dylan csillogó szemmel vett ki - mondanom sem kell, hogy elég rövid és mutatós darab került kezei közé -, Nessa rögtön leszavazta. Szerinte nem az én stílusom és bátor lenne egy ilyen egybe részes csodába elmenni egy buliba a sok iszákos közé. Igaza van. A fiúk nem rám, de a ruhára hajtanának és nem hagynának nekem nyugtot. Egy könnyűvérű nőnek tartanának, aki mindenre kapható. Azt a ruhát egyszer sem vettem fel, csak akkor mikor megkaptam és felpróbáltam. Tehát összesen, ha 5 percet volt rajtam, akkor sokat mondok. Elég hosszú fejtörés és turkálás után egy rövidebb - de még sem túlzottan mutatós - kék szoknyát és egy hátul teljes csipkés vajszínű top mellett döntöttek. Dylan a kezembe nyomta a két puha anyagot. Én a fürdőbe sétáltam. A kényelmes megszokott szerelésemet átcseréltem a szoknyára és a toppra. A nagyalakú tükör előtt forogtam és próbáltam megszokni azt a látványt amit nyújtottam. Ez az összeállítás kiemeli az alakomat, ami nem tetszik túlzottan. Több perc pörgés után rá kellett jönnöm, hogy a forgástól nem fog jobban állni a ruha és csak elszédülök, ezért lemondóan sóhajtva nyitottam ki a fürdőm ajtaját és félve léptem ki rajta. Nessa elismerően mosolyogva nézett végig, míg Dylannek a szája is tátva maradt. Mondhatni nagyon zavarba hozott a fiú reakciója, de titkon be kell vallanom magamnak, hogy jót tett a magabiztosságomnak, ami most nagyon mélyen ül.
- Akkor már csak a hajaddal kezdek valamit. És egy kis smink is kell. Igen. Az is mindenféleképpen. - bólintott egyet Nessa - szerintem csak magának -, majd megfogta a kezem és a forgós székemre ültetett. Ijedten néztem rá, mire kedvesen elmosolyodott.
- Ne aggódj! Nem viszem túlzásba.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. A forgószéket a tükör felé forgatta és mögém állt. Nem szerettem, ha valaki a hajamba turkál és azon dolgozik. De kénytelen voltam hozzászokni ehhez a forgatások miatt, szóval már nem zavar Nessa ezen tevékenysége. Csöndben néztem a tükörbe magam és hogy Nessa mit hoz ki az összegubancolódott, hosszú barna zuhatagból. Fogalmam sincs mennyi ideig munkálkodhatott a hajamon, de a végeredmény egyszerűen elképesztő lett. A természetes göndör tincseimet még göndörített egy kicsit. Parkettát alkalmazva fonta oldalra a hajam a homlokom fölött vastagabb fonatban. Nagyon tetszett, ahogy megcsinálta és az arcom is teljesen más lett. Vagy lehet, hogy csak nekem, mivel eddig mindig simán kiengedve vagy lófarokba kötve hordtam. Esetleg egyszer-kétszer csináltam kontyot, vagy a fejem bubján csináltam egy kis buklit és hátracsatoltam. De így, hogy az arcomat teljes mértékben nem takarta el a hajam, más lett. Fura volt, de nagyon tetszett.
- És most a smink - mondta, majd újra megforgatott a székkel, hogy vele szemben legyek. A lendülettől majdnem kiestem, amit Dylan hangosan röhögve díjazott. Csúnyán néztem rá. Megszólalni nem tudtam, mert éppen a szempillámat dúsított egy spirál segítségével Nessa. És hogy emiatt miért nem bírtam kinyitni a számat? Nem tudom. Csak nem nyitottam ki és kész.
- Ez is kész! - kiáltott fel Nessa, amire ijedten ugrottam egyet és ennek köszönhetően megint sikerült majdnem lebuckáznom a székről. Nem szóltam semmit, csak felálltam és a tükör felé fordultam. A látványra a szám is tátva maradt. Egy teljesen más lány nézett vissza rám a megszokott helyett. Most nem csak egy lány vagyok a szomszédból. Most Selena Underwood vagyok, aki csinos ruhát és tökéletes sminket visel. A tükörképem döbbent arcból mosolyogva nézett vissza rám. Most az egyszer szépnek éreztem magam.
- Szép vagy - bólintott elismerően Nessa, miközben összecsapta tenyereit, mint aki jól végezte munkáját. És büszke is lehet. Mert tényleg tökéletes lett a végkifejlet.
- Szép? - kérdezte Dylan még mindig engem nézve. - Gyönyörű - hangja iszonyatosan gyengéden csengett. Úgy hangzott, mintha suttogva ejtette volna ki ezt a kellemes és boldogító szót. Pedig rendes hangerőn mondta. A szívem megmelengette és nagy mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönöm - néztem szemébe. Elindult felém, de aztán Nessa felé pillantott, majd megtorpant és ott maradt, ahol eddig is állt. Felkuncogtam, hiszen ez a jelenet iszonyatosan aranyos volt. Nessához léptem és szorosan öleltem magamhoz.
- Köszönöm - mondtam hálálkodva.
- Nincs mit kincsem. Máskor is szívesen vállalom - simogatta meg a hátam. Elengedtem.
- A forgatáson lehetnél a mindenesem - lelkesedtem fel, noha tudtam hogy hülyeséget beszélek. Nessa a menedzserem nem a stylisztom. Felnevetett gyerekes izgalmamon.
- Főállásban maradok inkább a menedzsernél - lombozott le rögtön mosolyogva.
- És másodállásba? - néztem rá szempilláim alól.
- Esetleg.
- Rendben - ugrottam egyet örömömben.
- Na de most ideje mennetek fiatalok. A végén még lekésitek a bulit - hessegetett ki minket a szobámból Nessa miközben a kezembe nyomott egy szoknyámhoz illő vállas kis retikült. Nessa sem tudott rávenni arra, hogy magassarkút vagy kistopánkát húzzak. Makacsol kitartottam a magasszárú bőrszínű tornacipőm mellet, ami illik is a ruhámhoz. Nessa kissé bosszankodva - szerinte elrontom az összképet -, hagyta rám a dolgot. Még az ajtóban utoljára megöleltem, majd integetve, Dylan mellett sétálva hagytuk el a házat és annak területét. Hangosan nevetve jártuk az utcákat, egészen Dylan házáig. Egy egyszerű, de mégis szép sárga kertes ház lőtt álltunk meg. Kicsi volt, de barátságosnak hatott, ezzel megalapozva a jobb kedvet a belépésre. Amikor lábamat átvetettem a küszöbön és megláttam az épület belsejét, meglepődtem. Kupira és piszokra számítottam. Ehelyett rend uralkodott az előszobában és a nappaliban is.
- A konyha ott van, ha megszomjaznál - mutatott a nappaliból nyílt kis helyiségre. - Érezd otthon magad, addig én gyorsan átöltözök, mert még mindig nedves egy kicsit a ruhám - hadarta, majd azzal a lendülettel el is tűnt egy kisebb folyosón. Nem voltam se szomjas se éhes, így leültem a kanapéra és nézelődtem. Aztán megakadt a tekintetem egy polcon, amin fényképek helyezkedtek el. Odalépkedtem a szekrény elé és kíváncsian néztem a fotókat. Nem volt sok, de nem is kellett. Van egy kép a családjáról, majd egy olyan amin ő is rajta van a szüleivel és egy lány testvérével, akit így képről nem tudtam megállapítani, hogy a húga vagy a nővére. Volt olyan ahol az egész Teen Wolf stáb pózolt és több olyan, ahol barátaival áll a kamerák előtt, természetesen ökörködve. Felismertem sok Teen Wolfos szereplőt. Sőt. Csak velük pózolt a képeken. Aztán a tekintetem megakadt egy többi mögé elrejtett képen. Óvatosan benyúltam és kivettem, hogy jobban szemügyre vehessem. Egy kis Dylan mosolygott rám kissé hiányos fogsorral a képről. Elmosolyodtam. Rettentően aranyos kis srác volt. A feje gömbölyded volt és az arcán ott voltak a még most is látszódó anyajegyei, amik jellegzetes módon teszik még helyesebbé. Legalábbis szerintem.
- Tetszik? - hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül. Ijedten fordultam hátra, mint akit rajta kaptak valamin. És ez így is volt.
- Bocsánat. Nem szabadott volna turkálom csak... - kezdtem bele a zavart magyarázkodásba. Ő csak mosolyogva leintett, majd elém lépett. Kivette a kezemből a képet és maga elé fordította, de úgy, hogy én is lássam.
- Kész katasztrófa ez a kép. Csak anyu miatt tettem ki, hiszen ha jön és nincs kint a kép, akkor utasít, hogy tegyem ki, hiszen nagyon cuki és legyek rá büszke - mondta szemöldök ráncolta, miközben továbbra is a képet nézte.
- Igaza van. Iszonyatosan aranyos ez a kép és nagyon jellemez téged. Tényleg ki kéne tenned. De látható helyre - mondtam ki a véleményem, mire felkapta a fejét és tekintete megtalálta az enyémet. Éppen mondani készült valamit, de én nem engedtem.
- Menjünk, mert a többik biztos várnak ránk és nem akarom, hogy első találkozásnál megvárassam őket - mondtam halványan mosolyogva. Bólintott egyet, majd a képet a többi mellé tette - nem hátra, hanem mellé.
- Rendben - mondta, majd kisétáltunk a nappaliból. Bezárta utánunk a bejárati ajtót.
- Várj itt - utasított kedvesen, majd a garázshoz lépett. Kinyitotta azt és beült a nagy ajtó mögé rejtett kocsi volánja mögé. Könnyedén állt ki a garázsból, majd kiugrott az ülésből és becsukta a garázsajtót, majd be is zárta. Én addig helyet foglaltam a kényelmes bőrülésben. Ő is beszállt mellém, majd sebességbe téve a kocsit indultunk útnak. Nem szóltam semmit, hiszen feszülten néztem ki az ablakon.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi gond. Már meséltem rólad nekik és alig várják, hogy megismerhessenek - fordult felém mosolyogva egy pillanatra, de gyorsan tekintetét visszavezette az aszfaltra, ahol kocsik tömkelege suhant el mellettünk.
- Oké - fújtam ki a levegőt. Nem akartam hisztit csapni azzal, hogy de mi van ha csalódnak bennem vagy nem tetszem nekik. Inkább csöndben maradtam. De a csöndességem nem tartott sokáig, ahogy a feszültségem sem. Hiszen Dylan bekapcsolta a rádiót és hangosan és hamisan kezdte énekelni az éppen menő számot. Felnevettem hangján, hiszen tényleg nincs semmi érzéke az énekléshez, de engem nem zavart. Engem is elragadott a jókedve és a jól ismert zene dallama. Én is énekelni kezdtem a szöveget. Teljesen elveszve a zenében énekeltem végig s sorokat. Aztán a zene befejeződött és a rádiós fickó kezdett magyarázni valamiről. Oldalra néztem és Dylan döbbent tekintetével és tátott szájával találtam szembe magam.
- Mi az? - néztem rá furán.
- Nem tudtam, hogy tudsz énekelni - ámult rajtam továbbra is.
- Azért mert nem tudok - rántottam vállat.
- Te hallottad már magad?
- Nem nagyon. Általában mindig úgy énekelek, hogy bedugom a fülem, vagy a mellettem szóló zenét állítom hangosra.
- Pedig gyönyörű hangod van. Miért nem mondtad? - kérdezett rá megjátszott sértődéssel. Nevetve megforgattam a szemeimet, majd a már csöndes kocsiból kiszálltam. Egy utcán találtam magam, ahol szinte semmi élet nem volt. Egy-két ember lézengett a járdán, de itt nem volt a Los Angelesnél megszokott pörgés és tumultus. Aztán megcsapta a fülem a zene hangja. Körbenéztem és nem messze tőlünk van egy épület, aminek ablakán különböző színű fények hatolnak át az éjszaka sötétjén. Az épület rögtün szimpatikus volt a maga egyszerűségével.
- Gyere - tolt maga előtt gyengéden Dylan. Amikor már megbizonyosodott róla, hogy nem állok meg bámészkodni elengedte a derekam és mellém lépett. A sötétben nem láthattam, de most már igen, hogy 2 nagy kétajtós szekrény méretének megfelelő méretű biztonsági ember állt a bejárat előtt. Dylan lepacsizott velük, mint régen látott barátokkal szokás, majd pár szó után maga elé engedve léptünk be a buli helyszínére. A tér tágas volt. A tánctéren sok ember táncolt, de nem volt heringparti, aminek nagyon örülök. A táncparkett körül pedig bokszok álltak a falnál. Dylan megfogta a kezem és maga után húzva mentünk egy hátsó bokszig. Emberek ülték körbe az asztalt, akik már jól érezték magukat és hangosan nevettek valamin. Dylan lepacsizott a sorozatból már számomra jól ismert srácokkal és a két lánnyal pedig két puszit váltott. Majd felém fordult és mindenki követte őt ebben a tevékenységben. Hirtelen 7 szempár szegeződött rám, de egyik sem volt ellenséges. Úgy álltam, mint egy darab fa, aki nem képes megmozdulni.
- Emberek. Bemutatom Selenát a barátomat - mutatott be barátainak Dylan. Én nyeltem egy nagyot és sután intettem egyet. Emberek! Megérkezett a szerencsétlenség Selena Underwood személyében. Ch... Röhejes vagyok. Ám meglepődésemre egy emberként ugrottak fel a többiek és vetették magukat felém. A srácok mosolyogva pusziltak arcon kétszer, míg a lányok megöleltek, miközben mindannyian elmondták a nevüket, noha tisztában voltam ezekkel a dolgokkal. A kedvenc sorozatom szereplői. Jó hogy tudom az eredeti nevüket. Ők még csak nem is sejtik, hogy most egy álmom válik valóra, hiszen kedvenceim itt állnak előttem és ami még jobb, hogy velük is bulizok ma este.
- Nagyon szép vagy - dicsért meg Tyler. A fiatalabbik. Kijelentésére rögtön zavarba jöttem.
- Ez igaz - mondta a többi srác is serényen bólogatva. Hangosan nevettem fel rajtuk.
- Köszönöm srácok - mondtam.
- Erre igyunk! - csapta össze a kezét Dylan. Mindenki felnevetett, majd a már asztalon lévő whiskyt megrohamozva és pillanatok alatt elfogyasztva beszélgettünk és nevettünk megállíthatatlanul.
- Irány a bulii!!! - kiabálta Max az iker egyike. Mindenki tapsolni és kiabálni kezdett, mintha valakit ünnepelnénk egy nagy szereplés után. Mondjuk mi is ünnepelünk. Csak magunkat. Ezzel a nagy hanggal vetettük bele magunkat a táncoló emberek közé. Táncoltam  lányokkal. Jókat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat. És nem csak a ki tudja mennyi pohárnak köszönhető, aminek láttuk a fenekét. Crystal és Holly nagyon aranyosak. Talán még barátnők is lehetünk. A fiúk pedig eltűntek, talán lányokat kerestek maguknak. Éppen hangosan nevettünk a lányokkal egy srácon, aki elég furán mozgott - szegény -, amikor két kezet éreztem a derekamon. Kissé ijedten, de annál nagyobb kíváncsisággal fordultam a kezek tulajdonosa felé. Az elém táruló arc meglepett.

10. fejezet

Akarom?

A vízi csata után természetesen nem hagytuk el a vizet. Hülyék lettünk volna kimenni a hűs vízből a gatyarohasztó melegbe. Helyette kimentünk a sekélyebb részre és lecsücsültünk a víz fenekére. Nekem majdnem a nyakamig, míg Dylannek csak a mellkasáig ért a víz. Á.. csak egy kicsit magasabb, mint én... Ültünk és nem csináltunk mást csak beszélgettünk. Mesélt a gyerekkoráról. Már akkor is őrült volt. Állítólag csinált egy videót, ahol csak önmagát adja. Igen.. Képzelhetitek. A kis Dylan szaladgál egy fazékkal a fején és énekel?! Állítása szerint akkor 12 évesen ez igenis menőnek számított, főleg hogy fel is tette a netre. Aztán híres lett. A rajongói pedig rátaláltak a rég elfeledett videóra és természetesen újra elterjesztették az egész világhálón. Azt mondta, hogy több interjúba is szóba került a videó és kérdezték ezzel kapcsolatban, amire nagyon nem tudott válaszolni csak még cikisebb helyzetbe hozta magát ország-világ előtt. Hát mondanom sem kell, hogy mesélése közben egész végig magam előtt volt a kis Dylan, ahogy szaladgál körbe-körbe a szobájában hangosan énekelve. Feltétlenül meg kell keresnem azt a videót. Legalább majd tudom mivel cikizni. Nem csak én leszek folyton zavarba tőle, hanem egyszer ő is érezhet így miattam. Elraktároztam az információt - bár ezt ha akarnám sem tudnám elfelejteni -, és ha hazaérek az lesz az első, hogy előtúrom valahonnan és még a telómra is ráteszem. Biztos ami biztos alapon. Aztán én következtem. Én a sulis éveimről nem sokat meséltem, mert nem akartam, ő pedig nem erőltette. Inkább a kisgyerekkori dolgaimról meséltem neki. Ő is jókat röhögött rajtam, főleg akkor, amikor elmeséltem, hogy a 3. születésnapi tormámba belenyomtam az arcom és utána úgy mosolyogtam a kamerába. Nem akartam elmesélni, de hát ha ő is elmondta a cikis dolgait, akkor én miért ne tenném? Teljesen megbízok benne, mert tudom, hogy úgysem él vissza vele. Jót szórakoztunk egymás történetein. A komoly témákat messziről elkerültük, hiszen jól tudta, most kikapcsolódásra van szükségem, ahogy szerintem neki sem árt. Látszik a szemén, hogy fáradt. A karikák elárulják, hogy kemény időszakban van a forgatást illetően. De ő nem beszél róla, én pedig nem kérdezem. Nem akarom, hogy velem is a munkáján járjon az agya.
- Majd bemutathatlak a barátaimnak? - kérdezte. Kissé meglepett, mert a beszélgetés ezzel nagy fordulatot vett és kissé meg is rémisztett.
- A barátaidnak? - kérdeztem félénken.
- Ne aggódj. Nagyon rendesek és jó fejek. De természetesen nem kényszer. Csak akkor, ha akarod.
Kicsit gondolkoztam. Végül is mit veszíthetek? Dylanen és a film kapcsán megismert embereken kívül senkit nem ismerek ebben a városban. Szerintem tényleg rám férne egy kis változás. És tényleg nem lehetnek rosszak, ha Dylan ilyen.
- Rendben. Szeretném - mosolyodtam el.
- Remek. Ma este mit csinálsz? - kérdezte teljesen felcsigázva.
- Semmit - ráztam a fejem. - Legalábbis még nem tudok róla. De ahogy téged nézlek nagyon úgy tűnik, hogy csinálok valamit.
- Helyes meglátás! - bólintott. - És igen. Ettől a pillanattól fogva az enyém vagy egészen hajnalig! - lelkesedett fel gyerekesen. Istenem de aranyos ilyenkor... Na jó. Igazából mindig!!
- Bővebben? - húztam fel egyik szemöldököm.
- Elmegyünk egyet bulizni!! - kiáltott fel, miközben a levegőbe bokszolt. Felnevettem kisfiús viselkedésén.
- Rendben. De csak egy feltétellel! - mutattam fel figyelmeztetésképpen a mutató ujjam. Mosolya lekonyult. Nem tudtam ezen nem elmosolyodni.
- Akkor megyek, ha most hazajössz velem és segítesz ruhát választani! - döbbenet ült ki az arcára. Jót nevettem az arcvonásainak változásán. Majd amikor tudatosult benne, hogy nem viccelek rákérdezett.
- Miért kellek én ehhez? - egyik szemöldöke a homlokára szaladt.
- Sosem voltam jó a bulizásban. Na jó. Kb egyszer-kétszer voltam életemben. Nagyon bulizós ruhám sincs. Ezért kell a segítséged. Én nem tudnék normálisan választani - húztam el a számat.
- Te egy zsákban is gyönyörű lennél - mosolyodott el. Éreztem, hogy arcom pirosba borul. Egy legyintéssel elintéztem a dolgot.
- De attól még segítened kell! - próbáltam terelni a témát és úrrá lenni zavaromon.
- Rendben. Akkor menjünk - állt fel a vízből. Kezet nyújtott. Elfogadtam segítségét, ám egy kellemes bizsergés futott végig kezemből kiindulva egészen a lábam ujjáig. Hogy lehet, hogy egy érintése ezt váltja ki belőlem? Felálltam és elindultunk. Ám a kezemet még most sem engedte el. Gyengéden zárva tartotta az ő nagy tenyerében. De ez egy csöppet sem zavart. Aztán amikor kiértünk a mindig forgalmas utcára kicsúsztattam ujjaimat a mancsa közül. Kíváncsian és kissé csalódottan nézett le rám.
- Nem lehet. A világ úgy tudja, hogy Zaynnel járok - mondtam szomorúan. Harag gyúlt bennem. Már megint Ő! Miatta nem foghatom Dylan kezét. Ó istenem pedig annyira szeretném...
- Megértem - hajtotta ő is le a fejét. zsebre dugta kezeit és kicsit görnyedt háttal indult útnak újra. De megfogtam kezét. Visszafordult. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Lábujjhegyre álltam, hogy felérjek a füléig.
- Sajnálom - súgtam halkan. Ő szorosabban szorított magához. Nem válaszolt. Nem mondta, hogy nem baj, hiszen az volt. Neki is és nekem is. Helyette szorosan tartott, ami többet jelentett számomra minden szónál. Ezzel tudatta velem, hogy egy kicsit sem haragszik rám emiatt. Megérti, hiszen ő is színész. Ő is bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Ez a munkánkkal jár. Kitudja mennyi idő után eleresztett, majd már jobb kedvűen fogtunk egy taxit, amibe már nevetve ültünk be. Annyira jó, hogy Dylan mellett nem lehet szomorkodni. Nagyon jó vele lenni. Egyfajta megnyugvást hoz számomra. Maga a tudat, hogy mellettem van, lenyugtat és jobb kedvre derít. A taxiban egész végig jókedvűek voltunk, mintha meg sem történt volna az az aminózus eset.
Nessa és Victor kissé meglepődtek - na jó, nagyon is -, azon, hogy egy fiút hoztam magammal. Nessa pedig rögtön felismerte Dylant, hiszen néha leül mellém és ő is végig izgulja velem a sorozatot. Aztán nagy diskurzusba kezdünk, hogy vajon mi miért van. Aztán rájövünk, hogy semmit nem tudunk és 1 hetet várni kell a következő részig. Láttam Nessán a lelkesedést, hogy Dylan a házban van. Neki Derek a kedvence. Nem csodálom. Ő is iszonyat jól néz ki, mint szinte az összes srác abban a sorozatban. Hogy hogy gyűjtöttek össze ennyi jó pasit egy sorozatban az rejtély. De egy biztos. Nincs olyan lány, aki elkezdi nézni a sorozatot és nem szeret be valamelyikükbe. Nem is kérdés, hogy Nessának rögtön elnyerte a tetszését a fiú és meglepő módon Victor is nagyon jól elbeszélgetett vele. Amikor már kezdtem megsajnálni Dylant - igen Nessa kézbe vette -, megfogtam a kezét és a szobámba húztam.
- Húú. Mit akarsz te itt kezdeni velem? - húzogatta a szemöldökét.
- Hülye - öklöztem vállába nevetve.
- Megszexuálni azt az aranyos pofidat - mentem bele a játékba. Döbbenten nevetett fel válaszomon és én sem bírtam sokáig a plé pofát fent tartani.
- Akkor gyere cica és mutasd meg mit tudsz - kacsintott. Én erre elrugaszkodtam és ugortam. Úgy konkrétan rá... A nagy lendületemnek és döbbenetének köszönhetően hátraesett az ágyra én pedig dőltem vele. kiterült mint a Csendes-óceán, én pedig rajta terpeszkedtem. Meglepetten néztünk egymásra. Ő sem számított érkezésemre és én sem így terveztem. De aztán hamar kitört mind a kettőnkből a hangos nevetés. A hasam fájt a szemem pedig könnyezett, de a nevetőgörcs nem engedett. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést.
- Jesszus. Ezt büntetni kéne - utalt a nevetésemre. Visszaszóltam volna, csakhogy nem tudtam. Helyette inkább újra megcsaptam vállát. Már a fulladás szélén álltam, amikor kezdtem lenyugodni. Törölgettem a kicsorduló könnyeimet. Aztán amikor már tényleg lecsillapodtam, tudatosul bennem, hogy hol is vagyok pontosan. Mármint milyen pozícióban. Ő feküdt az ágyon én pedig a csípőjén csücsültem. Mikor ez a tény eljutott az agyamig, rögtön pírba borultam tetőtől talpig. Kezei derekamra csúsztak. Már nem nevetett, ahogy én sem. Csak néztük egymás tekintetét. Én elvesztem szemének gyönyörű gesztenye színében. Éreztem, hogy egyik keze lassan elindul fölfelé a kezemen a vállamon és később a nyakamon át egészen az arcomig, ahol meg is állapodott. A szívem gyors vágtába kezdett és a bőröm felforrósodott ujjai nyomán. Zihálást hallottam és később rá kellett jönnöm, hogy ez én vagyok. Keze, mely arcomon volt óvatosan és gyengéden húzta lejjebb a fejem magához. Arcunk pár centire volt egymástól. Tekintetünk továbbra sem engedte el egymást. Várt. Várt és bennem csak pár pillanattal később tudatosult, hogy rám vár. Arra, hogy akarom-e. Egy némán feltett kérdés. Akarom?

Sziasztok! :D Remélem nincs túl későn, de csak most este kaptam meg a Laptopot a tesómtól a hétvége folyamán... :/ Tényleg próbálok gyorsan részeket hozni, de ez sajnos nem rajtam múlik és fogalmam sincs, hogy a gépem mikor lesz megcsinálva... :( A facebook csoportba nyugodtan gyertek, hiszen lesznek/van részlet/ek a bloggal kapcsolatban. :D Szerintem nem bánod meg. :) Ha szereted a blogot akkor szeretettel várlak a csoportba is! :) / jobb oldalon meg is találod a linket, ha szeretnél a tagja lenni/ Remélem jól telt a hétvégétek. :D Nekem teljesen jó volt :) Pusszantalak és nagy levegő a héthez való felkészülés miatt :/ :D Jó éjszakát Drága Olvasóim! <3 :)
Nagy ölelés, Kata

9. fejezet

Sziasztok Drágák! :D <3 Gondolom többen már elolvastátok a részt... :)) Baj nincs ezzel, mert én voltam szerencsétlen... :D Nem akartam még megosztani mert nem olvastam át, és nem javítgattam ki... :) Remélem azért nem volt benne annyi hiba... :) De most frissítettem kijavítottam szóval minden rendben van már. :D Remélem tetszett nektek! 
Nagy szeretés, Kata xxx.

Iszonyatosan jó az az érzés, amikor az ember akkor kel fel, amikor kedve tartja. Most nem ugrasztott ki az ágyból a telefonom ébresztője, vagy a csengőhang, ami azt jelzi, hogy valaki keres. Most százszázalékosan kipihentem magam. Talán túlságosan is. Összesen 13 órát aludtam. Hogy ez hogy lehet? Nem tudom, de a nagy rohanásban fel sem tűnt, hogy mennyire kimerült vagyok. Teljesen fitten és dalolva keltem ki a pihe-puha ágyból. Az sem érdekelt, hogy a hangom iszonyatosan rossz és aki hallja, annak a dobhártyája kettészakad. A puha köntösömbe slattyogtam ki a konyhába. Mártha már ebéddel várt.
- Hol vannak a többiek? - utaltam Nessára és Victorra, merthogy ma még nem találkoztam velük. Vagyis az idevezető úton nem láttam őket, merthogy ma ennyi távolságot tettem meg a házban össz-vissz.
- Nessa kisasszony dolgozik, Victor pedig a kertben van - mondta, miközben mosogatott. Legszívesebben kivenném a kezéből a szivacsot és a tányért, leültetném egy székre, hogy pihenjen. Én pedig rendet raknék. De akár hányszor próbálkoztam ezzel, mindig ellenkezett és nem engedte, hogy segítsek. Mindig azt mondta, hogy ő ezért kapja a fizetését és nem azért, hogy üljön egész nap. Kétlem, hogy Nessa elküldené, ha pihenne is egy kicsit, de hajthatatlan. Megettem a finom ebédet aztán berohantam a szobámba egy el nem kezdett könyvért. De aztán rájöttem, hogy nem pizsibe kéne kimennem a házból, így visszafordultam és újra a szobámba loholtam. Egy egyszerű és kényelmes ruha összeállítás mellett döntöttem. Megnéztem a telefonomon az időt, hogy azért mégis tisztába legyek az órával. Hát kár volt. Merthogy 1 óra van?! Én pedig 2-kor találkozom Zayn-nel. Remek. Akkor megint nem tudok olvasni. Bosszúsan dobtam a telefonomat az ágyra, mintha ő tehetne arról, hogy "randim" van egy paraszttal. De utána pedig Dylannel. Szóval ez motivál. A kényelmes ruhát - ami ha volt rajtam 3 percet -, lecseréltem egy rövid sortra és egy fehér mintás toppra. Hajamat kiengedtem és egy vastagabb tincset becsavartam és baloldalra eltűztem. Kifestettem magam. Nem akartam túlzásba vinni és nem is vittem. Nehogy Zayn azt higgye, hogy miatta kiöltözök.  Dylan miatt sem tenném, nemhogy még Zayn miatt. A telefonomat zsebre tettem, majd nagyot sóhajtva hagytam el a szobámat. Utálom Zaynt! Utálom a menedzsmentet, amiért kitalálta ezt a szarságot! Emiatt nem tudok olvasni. És emiatt tudok később találkozni Dylannel. Magamba dühöngve hagytam el a ház bejáratát. Ám Victorba szaladtam bele az udvaron.
- Hova ilyen gyorsan? - kérdezte mosolyogva.
- Zaynnel találkozom. Muszáj - nyögtem fájdalmasan. Biztatóan végigsimított karomon, majd bement a házba. Ezt szeretem Victorban. Sosem mondja, hogy semmi gond nem lesz, vagy sosem nyugtat feleslegesen sablon szövegekkel. Némán biztat. A szemével és a tekintetével. Kissé nyugodtabban indultam útnak. A séta mellett döntöttem, abban reménykedve, hogy a természet és a város folytonos pörgése, teljesen lenyugtat. Az úton nem is foglalkoztam Zaynnel. Az emberek jókedve és a napsütés engem is boldogabbá tett. A Starbuckshoz értem. Amikor beléptem, egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy sok ember várja a sorát, hogy megtudja szerezni a finom italt. Körbenéztem, de természetesen Zayn nem volt itt. A pumpa rögtön felment bennem. Iderángat kettőre! Miatta nem tudok olvasni, erre késik! Leültem egy üres, kissé eldugottabb asztalhoz.
Ideje jönnöd nem gondolod?! Egy rejtettebb asztalnál ülök a pultról balra! Siess, hogy minél előbb túl legyünk rajta!
Küldtem el idegesen az SMS-t. Nem érkezett válasz, ami még jobban feldühített. Komolyan mondom! Csak érjen ide. Biztos megcsapom!! Körülbelül 10 perc várakozás után leült velem szembe valaki. Felnéztem és egy barna szempárral találtam szembe magam, aminek tulajdonosának arcán önelégült mosoly ült. Leküzdöttem azt a vágyat, hogy most ebben a pillanatban pofozzam fel minden bevezetés nélkül.
- Bocs a késésért - tett úgy, mint aki annyira sajnálja.
- Jahj megbocsájtva. Biztos ezer és egy dolgod volt - mondtam ironikusan.
- Tán zavar, hogy nekem van olyanom is? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Dehogy zavar! Csak azért időben idebaszhattad volna magad! - mondtam dühösen. Felnevetett.
- A kis szent lelkű Selena mérges. És ezt én váltottam ki? Micsoda galád vagyok - húzta el színpadiasan a száját.
- Te nem galád, hanem egyszerűen bunkó fasz vagy - rántottam meg a vállam. - Ez jobban illik rád - tettem még hozzá.
- Tudod. Hazudni bűn! - mosolygott gúnyosan.
- Tudom. Ezért nem is teszem. Soha - mosolyodtam el.
- Akkor bizonyítani is tudod?
Ezt most komolyan kérdezte?
- Igen. Azért vagy ilyen mert... - de itt megakadtam. Nem akartam neki elmondani, hogy mit tett. Nem akartam, hogy rájöjjön, én voltam az a lány. Nem akarom, hogy ezáltal a múlt újra megismétlődjön.
- Na látod. Nem tudsz mondani semmit - csapta össze a kezeit győzedelmesen. Egy szemforgatással lerendeztem a dolgot. Csipogott a telefonom, ahogy Zayn-né is. Kíváncsian nyitottam meg. Franktől jött.
Normálisan viselkedjetek és legalább látszódjon úgy, hogy kedvelnétek egymást!! 
Rövid és lényegre törő. Szerintem Zayn is ezt az üzenetet kapta, mert szemet forgatott és visszacsúsztatta a zsebébe a telefonját.
- Vegyünk valamit, aztán menjünk - mondta.
- Hova?
- Te komolyan ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? - bosszankodott. Éppen visszaszóltam volna, de közbevágott. - Azért, hogy az újságírók lássanak az utcán együtt. Lefényképeznek, aztán ennyi.
- Akkor siessünk. Minél előbb annál jobb - csillantak fel a szemeim, elfeledkezve arról, hogy mit mondott rám.
- Én is örülök ennek, de neked túlságosan csillog a szemed - mért végig furán.
- Miután végeztünk, nekem dolgom van, amit sokkal de sokkal jobban fogok élvezni, mint ezt. És annak is örülök, hogy megszabadulok tőled. Tehát, dupla élvezet - kacsintottam, majd felálltam és beálltam a sorba, ami nem fogyatkozott azóta mióta bejöttem. Nem azért, mert nem dolgoztak és állt a sor. Csak egyszerűen mindig jöttek új emberek. Mosolyogva álltam be a sor végére. Nem gondoltam volna, hogy ezen a "randin" mosolyogni fogok a boldogságtól - nem gúnyosan vagy lenézően. Boldogan. De nem Zaynnek köszönhetően. Természetesen Dylan miatt. Alig vártam, hogy találkozhassunk. Zayn mellém állt.
- Nagyon örül az a csúnya fejed. Biztos valami új ruha van piacon. Vagy táska - oltott le. Vagyis próbált.
- Látszik, hogy nem ismersz Zayn. Semmit nem tudsz rólam, de ez nem is baj. Csak közlöm, nem ilyesmi van a dologban. De semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok. És igen. Örül a fejem, mert alig várom - mosolyogtam még mindig. Nem engedtem, hogy Zayn letörje a lelkesedésem.
- Nekem aztán mindegy mit csinálsz - rántotta meg a vállát flegmán, aztán csöndben maradtunk. Én jegeskávét kértem, hogy lehűtsön a nagy hőségben. Zayn kiosztott egy aláírást a minket kiszolgáló lánynak, majd ő is egy jegeskávé mellett döntött. Aztán a jellegzetes és híres pohárral a kezünkben léptünk ki a kávézó ajtaján. Éppen a forgatagot néztem, amikor szemem sarkából láttam, hogy Zayn nyújtja felém a tenyerét. Nem értettem mit akar.
- Istenem. Hülyébb vagy, mint a seggem. Fog meg a kezem, mert a párok így szokták. Sejtem, hogy te ezt még nem élted át, de azért a filmekből már megtanulhattad volna - forgatta meg a szemét.
- Na ide figyelj Malik! Elegem van belőled! Elegem van abból, hogy folyton lenézel és lehülyézel! Ugyan olyan büdöset szarsz, mint mindenki más. Nem vagy semmivel több egyik embernél sem. Tőlem sem! Szóval nyomd el magad és legalább próbálj normális ember módjára viselkedni, hogy ezt a kibaszott időt ki lehessen bírni melletted!! - sziszegtem fogaim között. Kissé meglephettem a kirohanásommal, de nem különösebben foglalkoztatott a döbbent pofája. Megfogtam a kezét és undorodva kulcsoltam össze ujjainkat. Majd fájdalom helyett mosolyt varázsoltam arcomra és elindultam. Zayn is mosolyt erőltetett magára.
- Rohadtul az agyamra mész! - mondta kedvesen mosolyogva. Igen. Nem kell kedvesen és meghitten beszélgetnünk, mint egy szerelmes pár. A kamerák messze vannak - már most is -, és azt nem hallják, hogy miket beszélünk. Csak a boldogság látszata kell. Az meg menni fog, mivel színészek vagyunk. Vagyis ő. Én még csak a kezdeti stádiumban vagyok.
- Ez kölcsönös Malik. Semmi kedvem a pofádhoz, de ami muszáj az muszáj - rántottam meg a vállam, arcomon továbbra is fent hagyva a mosolyt.
- Nem muszáj. Kiléphetsz. Én új partnert kapok. Én megszabadulok tőled, te pedig megszabadulsz tőlem. Mindenki boldog - mondta, miközben elengedte kezem és helyette derekamat karolta át.
- Mi a francot csinálsz? - néztem rá és nagyon erősen koncentrálnom kellet, hogy a mosolyom megmaradjon.
- Átkarolom a derekadat, mert imádom amikor a közelemben vagy - ironizált.
- Ch. Nagyszerű - csak ennyi jött ki a számon. Felnevetett.
- Nyugi. Ez nem csak neked szenvedés - "nyugtatott meg". Leküzdve a feltörő undorom és puszit nyomtam kissé borostás arcára. Éreztem, hogy bele remegett. Na azért ennyire csak nem vagyok taszító, hogy egy puszimtól a hideg kirázza... Éppen készült mondani valamit, csakhogy egy kisebb csapat lány állt meg előttünk. Zayn továbbra sem engedte el a derekam, csak kissé eltávolodott tőlem. Legszívesebben meglöktem volna, hogy még messzebb legyen, de nem tehettem meg.
- Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy megzavarunk titeket - kezdte kissé bátortalanul a legbátrabbnak látszó lány. Nem lehetnek sokkal fiatalabbak nálunk. Sőt. Korunkbelinek is kinéznek.
- Semmi gond - mondtuk egyszerre Zaynnel mosolyogva. Egymásra néztünk és nekem akaratlanul is őszinte felfelé ívelő görbület jelent meg arcomon. Zayn is féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd egy gyors puszit nyomott arcomra. Annyira jól játszottuk, hogy majdnem én is elhittem egy pillanatra, hogy tényleg együtt vagyunk. De csak majdnem!
- Mit szeretnétek lányok? - bátorítottam őket, merthogy Zayn nem szólalt meg, csak engem vizslatott. Kissé zavart, hogy úgy nézett, mintha a vesémig látna, de próbáltam a lányokra összpontosítani és elnyomni a késztetést, hogy ráüvöltsek a mellettem álló srácra.
- Egy aláírást. Mindannyian nagyon szeretjük a könyvet és már most rajongói vagyunk a filmnek és persze nektek is - vett bátorságot egy másik lány.
- Rendben. És köszönjük - fogadtam el a felém nyújtott tollat és füzeteket is. Próbáltam szépen írni, de sosem volt az erősségem, és most a levegőben tartani és úgy aláírni egy füzetet szépen. Nagy pacsi annak, akinek sikerül. Az aláírásom iszonyatosan csúnyára sikeredett. Mindegyik füzetnél. Kissé elkapott a lelkiismeret, hogy ezek a lányok lelkesen és bátran ide mertek jönni én meg egy macskakaparással bököm ki a szemüket. De nem tehetek róla. Bármilyen hülyén is hangzik, de otthon gyakorolnom kell az aláírást. Ha ez a szituáció rendszeres lesz, akkor muszáj lesz. Zayn is aláírta a füzeteket. A lányok boldogan hálálkodva köszönték meg, majd távoztak. Vagyis egy lányt kivéve. Kíváncsian néztem rá.
- Ti most együtt vagytok? - kérdezett rá félénken. Zaynnel összenéztünk. Nyeltem egy nagyot.
- Igen - nyögtem ki végül nem túl meggyőzően. Zayn, hogy bebiztosítsa a hazugságot megfogta a kezem, összekulcsolta ujjainkat és kaptam egy puszit a homlokomra. A lány bólintott.
- Nagyon aranyosak vagytok együtt. Összeilletek. És alig várom a filmet is - mondta kedvesen, majd a barátnői után sietett.
- Ez húzós volt - utaltam az előző jelenetre.
- Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagy! Majdnem lebuktunk, mert nem tudsz színészkedni! Nem is értem miért vagy ezen a pályán! - sziszegett Zayn. De hogy a látszatot fenntartsuk a látszatot ezt mind mosolyogva vágta a fejemhez, miközben kezeink továbbra sem engedtél el egymást. Ez most betalált. Sosem tudott semmivel sem megbántani. Lepörögtek rólam a beszólásai, mert nem érdekelt a véleménye. De kár tagadni. Ezzel most a lelkembe taposott.
- Menj a francba! - mondtam, majd gyors távozásra készültem, csakhogy nem engedte el a kezem.
- Most meg mi bajod van?! - nézett rám mérgesen. Körbenéztem. A mellettünk lévő emeletes házba éppen most ment be valaki. Odaszaladtam, hogy megfogjam az ajtót. Bementem és Zaynnek is mutattam, hogy jöjjön utánam. Nem értette, de követett. A liftbe léptem. Zayn furán nézve jött utánam oda is. Megnyomtam egy éppen ujjamra eső gombot. a lift ajtaja bezárult és elindult felfelé. Csakhogy megnyomtam a stop gombot. A lift megállt.
- Hogy mi a bajom?! Még van pofád megkérdezni? Zayn! Te egy rohadék vagy. Eddig nem érdekelt a véleményed. De már kurvára elegem van abból, hogy egyfolytában támadsz! Utállak téged! Utálom ezt a helyzetet, amibe belekényszerültünk. De muszáj, mert a te karriered és az enyém is kockára tesszük, ha elbukunk - akadtam ki véglegesen. Meglepetten nézett rám, majd összeszedte magát és megszólalt.
- Neked nincs karriered - és kész. Ezzel elvágta az amúgy is elég vékony és megfeszült cérnát. Erővel pofoztam meg.
- De lesz. Vagy veled vagy nélküled! Nem érdekel mit csinálsz. Nem érdekelsz te sem! Te mindent elértél, én még semmit. De fogok. És te nem fogsz megakadályozni abban, hogy elérjem az álmaim. Te egy szemét vagy! Egy teher az életemben. De sajnos vagy és nem tudok ellene mit tenni. De mi lenne, ha befognád a pofádat, és az elkövetkező pár hónapban megpróbálnál jó pofát vágni az egészhez?! Nekem sem könnyebb. Te jogtalanul utálsz, én viszont téged teljesen jogosan gyűlöllek! Szóval végezd te is a dolgodat, mert ez a feladatot. Pont!
- Könnyebb lenne, ha elmondanád miért utálsz! - vágta rá ő is mérgesen.
- Könnyebb lenne, ha nem kéne néztem minden nap a képed. De nem lesz könnyebb. Én minden nap látlak, te pedig nem tudod. És itt lezárva - ezzel megnyomtam a piros gombot és a lift újra elindult. Csakhogy most Zayn nyomta meg, ezzel újra megállítva minket.
- Nem! Nincs lezárva! Most itt szépen elmondod, hogy miért utálsz!
- Te nekem nem fogsz parancsokat kiosztani. Különben is! Látszik, hogy egy szar ember vagy! Nem is emlékszel miket tettél a múltban? Hát gratulálok! Innen is látszik, hogy csöppnyi megbánás vagy lelkiismereted sincsen a múltaddal kapcsolatban. Jesszus? Mit is hittem?! Hogy majd eszedbe jut és talán bocsánatot kérsz? Hogy látom majd az őszinte megbánást a szemedben? Hah! - csaptam tehetetlenül a combomra. - Még mindig kurvára naiv vagyok! De nyugi. Már semmi reményem nincs abban, hogy talán jó ember vagy, vagy leszel - és megnyomtam a gombot. A lift elindult. a földszintet jelző gombra helyeztem ujjamat és megnyomtam azt. Most Zayn nem állította meg.
- Nem tudsz te semmit - sziszegte.
- De. Sajnos tudok. Még többet is, mint szeretnék - mondtam, majd szerencsémre a lift kinyílt és én kisiettem rajta. Zayn jött utánam. Körbenéztem. Sok ember lézengett erre és meg is néztek minket elég rendesen. De nem érdekelt. Csak szabadulni akartam. Minél előbb. Zayn elém lépett. Szeme nem csillogott, úgy ahogy szokott. Nem szólt semmit, csak egy puszit adott a homlokomra, miközben egyik keze a derekamon pihent. A puszi hosszadalmasra sikeredett, de nem lökhettem el.
- Majd írok - mondta és ezzel elsétált. Sután néztem távolodó alakját. Zsebre tette kezeit, háta kissé meggörnyedt. Addig néztem, amíg le nem fordult valamelyik utcába és el nem tűnt a szemem elől. Nem tudom miért, de a könnyek szúrni kezdték a szemem, de úrrá lettem rajtuk és nem engedtem, hogy egy is kiszabaduljon régi börtönéből. Megembereltem magam, majd elindultam valamerre. Fogalmam sincs hogy, de a parton kötöttem ki. Nagyon sokan voltak, akik élvezték a meleg hőmérsékletű vizet, de voltak olyanok is, akik csak a nap sugaraiban fürödtek a parton pihenve. Hiszen hétvége van. Ilyenkor ki ne jönne ki ide egy kicsit? Megkockáztatom, de én voltam az egyedüli, aki utcai ruhát viselt, fürdőruha és strandpapucs helyett. Írtam egy SMS-t Dylannek, hogy a parton várom. Leültem a homokba és csak élveztem a körülöttem lévő forgatagot. Páran strandröpiztek, de voltak akik inkább fociztak a kellemesen meleg homokban. Levettem a tornacipőmet és magam mellé tettem. Azzal játszottam, hogy a homokba túrtam a lábam, majd kihúztam. Néztem ahogy az apró homokszemcsék csikizve hagyják el a lábam ujjait. Később a kezemmel is túrtam a puha homokot. Már majdnem ott voltam, hogy most rögtön csinálok egy szép kerek tortát a homokból, de akkor egy kéz érintette meg a vállam, mire ijedten kaptam fel a fejem. Dylan mosolygott le rám. Pillanatok alatt rám is rám ragasztotta a mosolygást. Leült mellém.
- Nehéz volt megtalálnom, főleg úgy hogy a partszakasz nem kicsi - nézett rám. Elpirulva hajtottam le a fejem.
- Bocsi. Írhattam volna konkrétabbat is.
- Semmi gond. Megtaláltalak, szóval no para.
Megfogta a kezem, ezzel elérve, hogy felnézzek rá.
- Elmondod, hogy mi a baj, vagy inkább ne kérdezzem? - fürkészte arcom.
- Honnan veszed, hogy baj van? - tettem a hülyét.
- Mert a mosolyod nem sikeredett teljesen hihetőre. És a szemeid sem csillognak úgy, ahogy szoktak - hangja gyengéden csengett. Engem pedig akaratlanul kirázott a hideg. De jó értelemben.
- Húha. Jól kiismertél egy nap alatt - mosolyogtam elnézően.
- Hidd el, hogy nem ismertelek ki. Egy nagy rejtély vagy számomra. De próbálkozok - rántotta meg a vállát mosolyogva.
- Zayn - sóhajtottam.
- Mi történt? - mosoly eltűnt arcáról és komolyan nézett szemeimbe.
- Egy barom. Utálom! És az még rosszabb, hogy el kell játszanunk a világ előtt, hogy együtt vagyunk. Nekem ez nem fog menni. Elbukok, és az álmomnak is oda - öntöttem ki lelkemet félelem nélkül.
- Miért gyűlölöd ennyire?
- Mert - de itt megakadtam. - Nem akarok róla beszélni - hajtottam le a fejem. Ujja államhoz értek és felemelte fejem, hogy szemembe nézhessen.
- Nem kell elmondanod Selena. Ha nem akarod. De viszont fogadj meg egy tanácsot - mondta, mire bólintottam egyet, jelezvén, hogy figyelek. - Ne hagyd, hogy legyőzzön. Ne engedd, hogy elszalaszd az álmodat. A lehetőséged arra, hogy elért az élettől várt célod. Semmi nem akadályozhat meg abban, hogy sikerüljön. Erős lány van és úgy hallottam, hogy tehetséges is. Ne engedd, hogy ezt bárki elvegye tőled.
Nem szóltam semmit, csak szorosan öleltem magamhoz.
- Köszönöm - mondtam már teljesen lenyugodva.
- És most irány a Csendes-óceán! - kurjantott fel hangosan, majd felugrott és futva indult el a víz felé. Felnevettem, majd én is utána iramodtam. Futva-ugrálva szenvedte le magáról cipőit, amit elhajított(?) és a sós vízbe futott. Követtem példáját, az ugrálós-futós-elhajítós részt kivéve, hiszen én már régebben szabadultam meg a lábbelimtől és én letettem a part szélére, hogy meglegyen.
- Bolond vagy. Így biztos nem fogod megtalálni a cipődet - nevettem, már mellette állva. A víz kellemesen volt hűvös. Ebben a forróságban jól esett.
- Meg lesz az - rántotta meg a vállát mosolyogva.
- Remélem nem - incselkedtem. Felhúzta egyik szemöldökét.
- Én ezt nem mondtam volna - mondta és egy lépést tett felém. Én pedig kapcsoltam és eliszkoltam. Vagyis próbáltam. És sikerült volna, ha a már derékig érő víz nem gátol meg a futásban. Kezeket éreztem a derekamon.
- Nagy levegő! - hallottam. Az erős kezek megemeltek. Én pedig befogtam az orrom és tehetetlenül engedtem, hogy kissé eldobjon. Na már most az elméletem, hogy megúszom vizes hajjal nem jött össze. Az egy dolog, hogy az orromat befogtam, csak nagy levegőt felejtettem el venni. Köhögve jöttem fel a felszínre. Dylan ijedten lépett oda hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte kétségbeesve. Én pedig már nem köhögtem hanem röhögtem.
- Elfelejtettem levegőt venni - világosítottam fel, hogy értse min nevetek. Ő is felnevetett.
- Pedig direkt mondtam - mondta fejét rázva.
- De abban a pillanatban  ki is ment a fejemből - rántottam meg a vállam.
- Nem semmi nőszemély vagy - nevetett.
- Tessék? - "háborodtam fel". Ő továbbra sem hagyta abba a nevetést. Én pedig nagy adagot locsoltam az arcába. Mire rögtön abbahagyta a nevetést.
- Ezt még megbánod - mondta mosolyogva és ezzel elkezdődött köztünk a hatalmas vízi csata.

1. Díjam *-*

Nagyon szépen köszönöm az 1. díjamat ~Dodoo~ -nak!! <3 :)

• Iratkozz fel a küldő blogjára! ( amelyik blogodra kaptad a díjat,annak az összes írójára vonatkozik)

• Légy rendszeres olvasója a blognak és kommentelj! ( amelyik blogodra kaptad a díjat,annak az összes írójára vonatkozik)

• Ne küld vissza neki a díjat!

• Válaszolj 5 kérdésére! ( amelyik blogodra kaptad a díjat,annak az összes írójára vonatkozik)

• Írj magadról 5 dolgot! + tegyél fel 5 kérdést! ( amelyik blogodra kaptad a díjat,annak az összes írójára vonatkozik)

• Majd küld tovább a díjat minimum 5 embernek. ( ha magadtól nem ismersz annyi blogot,aminek küldhetnéd, látogass meg egy-két FB csoportot )

• Minden szabályt kötelességed betartani,mivel ezzel jobbá teszed a többi író életét is. Ezzel a díjjal támogatod őt,hogy ne adja fel amit csinál.

• Mielőtt kirakod a díj képét,mindenképpen tüntesd fel ezt a kis szöveget: A neve közösségdíj,ami egyben a legjobb írót is illeti.Az a célja,hogy jobban odafigyeljünk egymás blogjára,és tiszteletben tartsuk az írókat. • Köszönjük,hogy hozzájárulsz a továbbadásához. :)

• Ha egyszer visszakapod a díjat,már ne küld vissza.(akkor az egy örök körforgás lenne)

• Kötelességed a teljes szabályzatot továbbküldeni,kivétel nélkül.

Magamról:

1. Az írás a részemmé vált. Nagyon szeretem és sosem akarom abbahagyni. 
2. Eljátszottam többször is azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha lenne egy saját könyvem, de túlságosan tartok a dologtól... :/ De majd talán később.. :)
3. Van még több blogötletem is, ami remélem tetszeni fog nektek ha sikerül megvalósítanom őket. :)
4. Mostanában iszonyatosan kevés időm van írni és ez kihat a mindennapjaimra is. :/ De próbálok ezen változtatni. :)
5. A suli egyre nagyobb nyomás tesz rám, az érettségire való készülés, a jegyek a heti 6-7 dogák... Iszonyatosan nehéz, de próbálok kitartani, hogy az álmomat valóra válthassam :))

Válaszok:

1. Mit csinálsz a szabadidődben? : Írok és olvasok :) Vagy csak a barátaimmal kikapcsolódok :)) De mostanában ilyenből kevés van szóval az írásra fordítom ezt az időt :))
2. Szoktál novellákat írni? Nagyon szeretek, rengeteg ötletem is van, csak időt és energiát nem tudok rá fordítani :( De majd ezen is változtatni akarok :)
3. Ki a kedvenc 1D-tagod? Tyű. Ez nehéz kérdés... Igazából nem tudok választani. Harry volt legelőször a kedvencem és sokáig maradt is ez a felállás, de jelen pillanatban, nem tudnám kiemelni egyikőjüket sem... :D Mind az 5-öt másért szeretem nagyon :))
4. Szoktál Random blogokat olvasni? Igen! :) Könyveket nem mindig tudok venni így maradnak a blogok :)) Este lefekvés előtt mindig olvasok egyet:))
5. Szereted a Little Mix-et? Hogy őszinte legyek, nem. Két zenéjük tetszik, de ennyi. És nekem a lányok sem szimpatikusak túlzottan... :/ 

Kérdéseim:

1. Hogy jött az az ötlet, hogy te most írni szeretnél és indítasz egy blogot? 

2. Féltél az első blogod megnyitásánál? 

3. Vannak még írói terveid a jövőre nézve? 

4. Az ihleteidet honnan gyűjtöd? 

5. Szoktál olvasni blogot könyvet vagy bármit amit lehet? 

Akiknek nagy szeretettel küldöm:

http://onedirectionstory17.blogspot.hu/

http://warriorfloraandvivi.blogspot.hu/

http://www.secretwhichchangedmylife.blogspot.hu/

8.fejezet

Jó reggelt minden Kedves Olvasómnak! <3 :) 
Tegnap este sokáig fent maradtam és megírtam a részt. :D A hetem katasztrófa és még ennél rosszabb lesz.... de a jövőhéten nem írok 6 dolgozatot csak 2-tőt így remélem lesz időm a blogomra és tesóm is odaadja a gépét. :D Remélem jól vagytok! ;) <3 Jó olvasást <3 :))

Nagy ölelés, Kata

- A menedzsment és jó magam is arra a döntésre jutottunk, hogy nektek egy párt kell alkotnotok a való életben is - fűzte össze ujjait maga előtt Frank. A hír hallatán Zayn-nel először egymásra néztünk, majd egy emberként pattantunk fel a székről. 

- Ezt nem tehetitek! - mondta Zayn idegesen. 

- Ebbe mi bele sem szólhatunk? - kérdeztem én is, mondjuk én próbáltam úrrá lenni a dühömön. 

- Gyerekek! Nincsen más választásotok. Így jobban el tudjuk adni a filmet - mondta nyugodtan Frank. Az én idegeim az eget csapdosták. 

- Én nem fogom vele eljátszani még a való életben is a szerelmeset! - jelentette ki határozottan Zayn rám mutatva. 

- Mint ahogy én sem! - vágtam rá én is. 

- Pedig muszáj lesz! Kilépni már nem léphettek, hiszen a szerződések nem engedik. 

- Francba a szerződésekkel! - csapott az asztalra Zayn. 

- Nyugodj le Zayn! És ne csapkodd az asztalomat. Ez van! Ezt kell szeretni. Mától egy pár vagytok és erről  nem fogok többet vitát nyitni! - emelte fel a hangját most már Frank is. Zayn dühösen fújtatott egyet, de nem szólt többet. Én pedig csak mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. - A végén talán még össze is melegedtek és akkor jobban fog menni a közös munka is - mondta Frank már teljes higgadtsággal. 

- Francot! - mondta Zayn. 

- Én sem gondolnám. De megtesszük - mondtam lemondóan. Zayn megütközve nézett rám. 

- Rendben. Ennyi lenne. Kaptok két nap pihenőt, mert az itteni forgatásokat befejeztük. Portlandbe folytatjuk, ahol a könyv is játszódik és még meg kell szervezni egy-két dolgot. Addig is szedjétek össze magatokat. Mutatkozzatok többet együtt az utcán, hogy lefényképezhessenek titeket. ÉS lehetőleg élethű legyen a köztetek lévő románc. A világnak el kell hinnie, hogy együtt vagytok és szeretitek egymást.

- És itt a beltéri helyszínek, amik fel lettek már építve? Azokkal mi lesz? - kérdeztem ennél az utazás kijelentésnél megakadva. 

- Miért mutatkozzak vele? Már most? - hitetlenkedett Zayn. És akkor esett le nekem is Frank mondandójának a másik fele. Döbbenten álltam ott haraggal teli. 

- Azért nem jó, mert találtunk annál jobbat csak Portlandben és annak környékén, így a film élethűbben előhozza a könyvben írottakat. És a szabadtéri jelenetek forgatását úgy is ott akartuk megcsinálni. A te kérdéseidre Zayn, pedig az a válasz, hogy azért mert muszáj és azért most, mert nem rég lett nyilvánosságra hozva és a média most ezen fog csámcsogni jó sokáig. Szóval már most egy párt kell alkotnotok, hogy lássák, hogy milyenek lesztek együtt a vásznon is. És természetesen így több nézője is lesz a filmnek, hogy szerelmesek vagytok

- De nem vagyunk azok! - vágtuk rá egyszerre Zayn-nel. 

- Nem érdekel. Nem is azt kértem, hogy azok legyetek. Csak el kell játszanotok. Nem mindegy? Ugyan olyan, mint a kamerák előtt - rántotta meg a vállát. 

- Nem ugyan olyan! - mondtam dühösen. 

- Nem elég, hogy vele kell lennem szinte egész nap. De még a pihenő napomon és más időben is ki kell bírnom - dünnyögte Zayn. 

- Ezzel én is így vagyok. Frank. Te is pontosan jól tudod, hogy utáljuk egymást Zayn-nel. Ezzel csak még rosszabb lesz a viszonyunk - próbáltam érvelni higgadt fejjel. 

- Most már elég legyen! - állt fel dühösen Frank és az asztalára csapott. 

- Bezzeg amikor én csaptam rá, rám szóltál - mondta Zayn dühösen. Franknek több sem kellett. Vörös fejjel kezdett el üvölteni velünk. 

- Elegem van belőletek! Nem érdekel, hogy utáljátok egymást! De ti jelentkeztetek erre a munkára és aláírtátok a szerződést is. Úgyhogy az lesz amit én mondok! Szerelmes párt fogtok alkotni a való életben is! És most már egy hangot sem akarok hallani ezzel kapcsolatban! Megértettétek? - nézett ránk dühtől égő tekintettel. Bólintottam egyet. Zayn pedig csak megrántotta a vállát, majd lazán kisétált az irodából. 

- Viszlát Frank! - indultam el én is. 

- Majd hívlak, hogy mikorra kell jönnöd két nap múlva - mondta most már kicsit nyugodtabb hangon. 

- Rendben. Köszönöm. Szia - és ezzel kiléptem és becsuktam magam után az ajtót. Nagy levegőt vettem és elindultam. Ám a bejárat előtt két fiú is állt és nagyon úgy fest, hogy mind a kettő rám. Kíváncsian mentem hozzájuk. Először Zayn-hez fordultam, mert hamar le akartam őt tudni. 

- Kéne a telószámod, hogy hívjalak. Holnap találkoznunk kell - szűrte a fogai között mérgesen. 

- Nagyszerű - forgattam meg a szemem, majd gyorsan lediktáltam neki a számom. Köszönés nélkül távozott. 

- Bunkó - morogtam az orrom alatt. 

- Baj van? - nézett rám aggodalmasan Dylan. 

- Egy párt kell alkotnunk Zayn-nel a való életben is - dünnyögtem fájdalmas képpel. Először értetlenül nézett rám, majd mintha megvilágosodott volna. 

- Szóval te vagy az új Hydra film egyik főszereplője - mosolygott. Bólintottam egyet. - Gratulálok! - ölelt meg örömében. Esetlenül, de viszonoztam gesztusát. Mikor elváltunk lehajtottam a fejem, hátha el tudom takarni az arcom a hajammal. Szerencsére sikerült. Vagy látta, de olyan kedves, hogy nem említi ezzel még nagyobb zavarba hozva.

- És te mit csinálsz itt? - tudakoltam, amikor már éreztem, hogy a fejem a normális színében pompázik.

- A Hydráé a Teen Wolf. Most éppen kaptunk pár nap szünetet, de el kellett intéznem valamit.

- Igen? Ezt nem is tudtam - gondolkoztam el. Ő csak mosolygott.

- Szóval... - kezdett bele én pedig visszanéztem rá. - Akkor megadod a telefonszámod? - kérdezte zavarba esve. Megmosolyogtatott bizonytalansága és mintha arca is kissé kipirult volna, de lehet, hogy csak beképzeltem magamnak.

- Ja tényleg. És a címemmel is jövök - nevettem fel visszaemlékezve az elfutásomra. Elég hülye gondolat volt tőlem, hogy csak úgy ott hagyom azzal a szöveggel, hogy "ha a sors is úgy akarja..." de akkor abban a pillanatban jónak tűnt. És kíváncsi voltam, hogy összefutunk- e még véletlenül. Hát igen. Szó szerint sikerült összefutnunk. Természetesen énmiattam.

- Hát ha szeretnéd, de azt nem kell ha nem akarod - próbálta szépíteni a dolgot.

- Nem zavar, ha tudod. Hiszen ha ezek után is találkozni akarunk egyszer úgyis megtudod, szóval mindegy - legyintettem. Elmosolyodott.

- Akkor ez azt jelenti, hogy ezek után is találkozni akarsz velem? - zavaromban lehajtottam a fejem. Ez nem lehet igaz! Hogy tud mindig ennyire zavarba hozni?!

- Öhm. Mert nem szeretnél? - néztem szemébe.

- Dehogy is nem! Ez hülye kérdés volt! Hát persze, hogy szeretnék - mosolygott.

- Akkor örülhetsz, mert én is szeretnék.

- Oké- és elkezdett ugrálni, mint egy 5 éves aki cukorkát kap. Nevetve fogtam meg a kezét, hogy megállítsam.

- Rendben nagyfiú. Akkor haza is kísérhetsz, hogy megtudd hol lakom. Persze, csak ha nincs más dolgod és kedved is van hozzá - jöttem megint zavarba.

- Hát persze, hogy van kedvem. Pont sétálni szerettem volna egyet - és ezzel megfogta a kezem és maga elé engedve, léptünk ki az ajtón. A kezemet továbbra is fogta, ami kissé zavart, hiszen még nagyon korainak tartottam a dolgot, így finomat kihúztam tenyeremet az ő nagy mancsai közül. Ő csak bocsánatkérően elmosolyodott és oldala mellette engedte kezét. Én is így tettem, majd útnak indultunk.

- Kérdezhetek valamit?

- Még többet is - bólintott.

- Azt tudom, honnan jöttél, ezért azt nem kérdezem meg. De azt viszont nem tudom, hogy megbántad-e - néztem oldalra, hogy láthassam arcát. Kissé meglepődött kérdésemen. Zsebre tette kezeit. Kissé összeráncolta homlokát és bőszen kereste a választ. A koncentrálás ezen formája megmosolyogtatott. Nagyon aranyosan néz ki. Amúgy is, de így meg aztán végképp.

- Öhm ezt még sosem tették fel nekem. De igen is meg nem is. A családom és a barátaim nagyon hiányoznak. De viszont vannak időközök, amikor haza tudok menni, vagy ők jönnek el hozzám. Akkor vágyom a legjobban haza, amikor iszonyatos a beosztás. Kora reggeltől késő estig forgatunk és így megy ez elég sokáig. Ezekben a huzamosabb időszakokban a legrosszabb távol lenni a szeretteimtől. De úgy gondolom, hogy meg is érte, hiszen imádom a munkám. Álmodni sem mertem róla. Még egy el nem ismert filmről is csak álmodtam. Most pedig egy sikeres sorozat egyik főszereplője vagyok. Azt hiszem, hogy ez sok mindent megér, hiszen elég kevés embernek adatik meg az, hogy átélje az álmát - fejezte be. Bólintottam egyet, mondván, hogy tudomásul vettem.

- Igen. Lehet, hogy igazad van. Sőt biztos is, hiszen már jó ideje a sorozat szereplője vagy - bólintottam halványan mosolyogva. 

- Kételyeid vannak? - ezen a kérdésen egy kicsit elgondolkoztam, majd válaszoltam. 

- Néha. Igen előfordult. Nagyon hiányzik az anyukám és a legjobb barátnőm, Lola is. De Lola remélhetőleg nemsokára jön. De viszont anyu nem tud elszakadni huzamosabb ideig a munkájától, így vele nem is tudom mikor fogok tudni találkozni. Az biztos, hogy én nem mostanában tudok majd elszakadni innen. Bradford nem kifejezetten hiányzik. Van egy titkos helyem, ahova még most is legszívesebben elmenekülnék, de egyéb nem hiányzik onnan. Utálom az ottani korombelieket, utáltam az iskolát is. Ezért van csak egyetlen egy barátom. De úgy gondolom, hogy ennyi bőven elég, mert Lola mindig mellettem volt és mellettem is fog maradni. Majd ha sikerül nekem is egy apróbb lakást megvenni vagy egy albérletet szerezni, akkor biztos, hogy ideköltöztetem. Ő is még suliba jár, de mivel én is elkezdek pár napon belül egy külön tanárhoz járni, ezért szerintem kettőnket is elvállalná. Szeretem ezt a várost, pedig nem sokat láttam eddig belőle. De tényleg hiányoznak és olyankor mindig nagyon egyedül érzem magam - fogalmam sincs mi ütött belém. Sosem volt az a fajta, aki hamar megnyílik egy embernek. Na jó. Anyun és Lolán kívül eddig senkinek sem nyíltam meg igazán és most itt vagyok. Dylannek minden bennem kavargó érzésemet elmondom, pedig egyáltalán nem szokásom az ilyen. De a kisugárzása, a szeme csillogása és a barátságos szép mosolya azt az érzetet kelti bennem, hogy benne teljes mértékben megbízhatok. És tudom, hogy az érzéseim nem fognak becsapni. 

- Apukádról nem beszéltél... - mondta halkan. Nekem pedig lefagyott a mosoly az arcomról és az eddigi nyugodtságom ridegségbe és görcsbe változott át. 

- Róla nem is fogok - vágtam rá szárazon. Dylan bocsánatkérően nézett rám és mintha egy kis megbántottságot láttam volna szemeiben egy pillanatra, de nem biztos. Még nem ismerem annyira, hogy ezt így meg tudjam állapítani. 

- Sajnálom. Nem veled akartam így viselkedni. Csak erről még nem szeretnék beszélni. Majd talán később. És akkor, ha majd még érdekelni fog - próbálok bocsánatkérő mosolyt csalni arcomra, de kétlem hogy sikerült volna. Dylan nem szólt semmit, csak megfogta a kezem. Megállt, ezzel engem is megállítva. Kérdőn néztem rá, mire ő hirtelen szorosan vont magához. Eléggé meglepődtem és hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Talán emiatt engedett el olyan hamar. Némi csalódottság suhant át arcán, de próbálta eltakarni a benne kavargó érzéseket. Gratulálok Selena!! Végre egy normális ember a környezetedben és te hülye vagy és megbántod! 

- Sajnálom Dylan. Iszonyatosan aranyos srác vagy... -kezdek bele, mire kínosan elmosolyodik és belevág a szavamba. 

- Nem kell folytatnod. Tudom, hogy általában az ilyen kezdetű mondtatok hova vezetnek. Jobb ha nem mondod ki és így válunk el - súgta. Értetlenül néztem rá, majd gyorsan megvilágosítottam. Ő azt hitte, hogy el akarom küldeni... Dehogy akarom elküldeni! Te jó isten. Mekkora hülye lénnék ha elküldeném?! Hülye vagyok, de nem ekkora. 

- Megengeded, hogy végig mondjam? - kérdeztem kedvesen. Ő erre aprót bólintott. 

- Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem azért viselkedek néha úgy ahogy, mert nem kedvelnélek. Csak én már elég rég óta taszítom az embereket. Lolán kívül nem volt olyan hogy bárki önszántából közeledett volna felém. És nekem ez még nagyon új. De nagyon aranyos és jófej srác vagy. Mindenféleképpen szeretném veled továbbra is tartani a kapcsolatot és tényleg igyekezek felfogni és hozzászokni, hogy valaki keresi a társaságom - mondom ki viselkedésem okát. Ő pedig csak elmosolyodik. Én pedig nem gondolkodva ölelem magamhoz. Most ő lepődött meg ezen gesztusomon, de viszonozta ölelésem. 

- Rendben. Most az egyszer megbocsájtva - bólintott mosolyogva. 

- Csak most az egyszer? - hitetlenkedtem viccesre véve a dolgot. 

- Persze. Több ilyen nem lesz. Az én bocsánatom is véges - és itt megremegtek vállai, mert nagyon azon volt, hogy ne röhögjön. Na igen. A sok év és a rutin. 

- Tyű. Akkor nem is érdemes játszadoznom vele és feszegetnem a bocsánatod kicsiny kis húrját - húztam el a szám kissé lehajtott fejjel. 

- Jó kislány - hallottam meg hangját. Felpillantottam rá szempilláim mögül. 

- Én most nagyon vágyom egy nagy nyalókára, két copfra a fejemen és fidres-fodros szoknyácskára, hogy cuki legyek és megtudjalak győzni határtalan kedvességemről és jó szándékomról - egyik kezemet hátra tetettem, a másikkal egy hajtincsemet tekergettem, míg lábaimat is csámpássá tettem. És próbáltam cukin nézni és nem utolsó sorban azért küzdeni, hogy ne röhögjek. Ő felnevetett. 

- Nem kellenek neked kellékek. Ez a beállás és az arc. Kész. Megnyerted a 10 évesek szépségkirálynő versenyt. Iszonyatosan cuki vagy - nevetett ki. Én is elnevettem magam, de ezzel csak zavartságomat próbáltam palástolni. Egy picit a vállába bokszoltam. Nevetve és jókedvűen folytattuk tovább utunkat. Egészen Nessa házáig oltottuk magunkból a hülyeséget. Nagyon hamar feltudtam oldódni a társaságában. Nem utolsó sorban nem féltem előtte magamat adni. Nem kérdezett többet apámról, mint ahogy azt sem kérdezte, hogy milyen rossz emlékek vannak Bradfordban hagyva. Mert úgy érzem, a történtek óta most először, hogy képes leszek ott hagyni. Mindent ott hagyok azon a bizonyos utcán és az iskolában, ott Bradfordban. Oda, ahová soha többé nem fogok menni. Eltemetem a rosszat és csak a jóval fogok foglalkozni. Hiszen egy film főszerepe az enyém, itt vagyok Los Angelesben és ami a legfontosabb: Megkaptam Dyalant. Nagyszerű ember. Már most nagyon jóban vagyunk, de szerintem ez nagyon jó barátság kezdete. Talán még több is lesz. Nem tudom, hogy neki mi a szándéka velem. De ha már a barátomnak tudhatom őt, nekem az is elég. A bejárati ajtóig kísért, és ott cseréltünk telefonszámot. Csináltunk egy őrült közös képet, amin mind a ketten bandzsítunk és nyelvünkkel próbáljuk megérinteni az orrunkat. Hát kevés sikerrel, de a kép nagyon jó lett. A képet mind a ketten kitettük hívó képnek. Holnap miután lefutom a kötelező köröket Zaynnel, utána felhívom és találkozunk. Végre valami, ami éltetni fog abban az időben, amit Zaynnel kell kibírnom. Kaptam két cuppanós puszit az arcomra, majd elsétált. Én bárgyún mosolyogva álltam a bejárati ajtó előtt szerintem több ideig, mint az normális lett volna és sután integettem úgy a senkinek, mivel Dylan már egy jó ideje kisétált a látókörömből. Amikor a kezem elfáradt és tényleg kezdtem cikinek találni a viselkedésem - jobb később, mint soha -, belémtem a gyönyörű házba, amit most otthonomnak nevezhetek. Marthára a konyhába találtam rá - hol is máshol -, és épen a vacsit csinálta. Nem mondta el, hogy pontosan mit takar a mai nap a vacsi, de az illatokból ítélve nagyon finom lesz, mint mindig. Boldogan szökdécseltem a szobámba. Levetkőztem és kidobtam a szennyesbe a ruhám és egy kényelmes otthoni szerelésre cseréltem át. Egy citromsárga toppot és fehér egyszerű rövid gatyát kotortam ki a szekrényemből, majd gyorsan magamra kaptam. Hajamat felkötöttem a fejem tetejére, azzal sem törődve, hogy buklis itt-ott. Éreztem, hogy a kimerültség hirtelen ragadott magával, de nem engedtem neki. Beugorva a puha ágyneműm közé elrendeztem magam, hogy kényelmesen üljek, aztán ölembe vettem a laptopom és bekapcsoltam a készüléket. Párperc múlva pedig már a Twitter profilomat néztem kétszer nagyobb szemekkel a normálisnál. Merthogy hirtelen 28,769 követőm lett, abból az 5-ből ami eddig volt. A nagy növekedés megdöbbentett, de nagyon jól esett. A film még ki sem jött, a forgatás még csak most kezdődött, de máris ennyien bíznak a filmben, és talán bennem is. Ezeknek az embereknek talán szimpatikus vagyok. Ezzel a tudattal az önbizalmam is megnőtt egy kevéskét. Elkezdtem a visszakövetéseket és olvastam a bejövő üzeneteket is. Nagy részben a filmmel kapcsolatban kérdezgettek. Nem akartam mindenkinek egyenként válaszolni, mert ugyan az a válaszom lenne az összesre. Ezért inkább gondoltam írok egy tweet-et, hogy mindenki láthassa. 

selenaunderwood @selenanderwood

Hello mindenkinek! :)) Sokan kérdeztetek a filmmel kapcsolatban. Igen. Én játszom Nora szerepét. De a filmmel és a forgatással kapcsolatban ennél többet nem oszthatok meg senkivel sem. Sajnálom, de nem lehet. De viszont azt elmondhatom, hogy aki olvasta a könyvet (én is) az imádni fogja a filmet. És az is, aki nem olvasta. Már nagyon várom, hogy kész legyünk és megjelenjen a film a vásznokon is, hogy megtudjam a véleményeteket. ;) Remélem jó napotok volt! Nekem fárasztó, de élményekkel teli :) Minden követőt próbálok visszakövetni és aprólékosan sikerülni is fog. :D Csak most hív a vacsora utána pedig az álmok világa! :D Jó éjt nektek is! <3 :) S. xoxox

Megosztottam a posztot, majd kijelentkeztem. A telefonom rezgésére lettem figyelmes. Feloldottam a zárat. Telefonom egy üzenetet jelzett, ami egy számomra ismeretlen számtól érkezett. Kíváncsian nyitottam meg a kis szövegecskét. Amin elolvastam a pár szót a jókedvem elszállt. 

Holnap találkozzunk a stúdió közelében lévő Starbucksnál 2-kor. Ha már velem mutatkozol, próbálj csinos lenni! Talán menni fog! Z.

Dühösen megforgattam a szemeimet.

Nagyszerű. Pár órát csak kibírok valahogy. Seggfej. Küldtem el válaszom. Pár perc múlva érkezett is rá a reakció. 

A seggek általában vonzók. De a te csúnya fejed soha nem szép, akárhogy nézzük. Még tűrhető sem. De holnap talán a több kiló smink segíteni fog.

Wáááá! Komolyan mondom, hogy holnap felgyújtom! 

Sztárocska. Túl sokat képzelsz magadról. Talán holnap kényelmesre veszem a figurát és a kedvenc mackónadrágomba és itt-ott szakadt lógós pólómba megyek smink nélkül. Fő a természetesség. ;)

Valahogy nem lepődöm meg azon, hogy van szakadt pólód, amit használsz is. Rád vall. De csinálj amit akarsz. Csak így végképp nem fogják elhinni, hogy a barátnőm vagy, mert én mindig szép lányokkal mutatkozom. A szép ruhákkal sem bomba biztos, hogy a sajtó bekajálja, de talán sikerülni fog. De ha te csövesként akarsz mutatkozni ám legyen. Én a azon sok emberek közé fogok tartozni akik nevetni fognak rajtad.

Bosszúsan fújtattam egyet. 

Zayn Malik hírneve kockán forog... Istenem!! Most mi lesz?? Aludni sem tudok majd.... :/ Azért ilyen bűntudattal nem tudna élni egy ember sem... :((

Most rögtön jött is a válasz. 

Legalább nekem van olyanom ami konckán foroghat. Neked olyanod sincs.

És ez így folytatódott egészen késő estig. SMS-ekkel bombáztuk a másikat, egészen addig amíg én el nem aludtam a telefonommal a kezembe. Még érzékeltem, hogy csipog egyet üzenetet jelezve, de úgy gondoltam elég volt Zayn Malikból mára ennyi. Még a holnapot is ki kell vele bírnom. Ami még rosszabb, hogy csak ketten leszünk. "Randizunk". Remek. Már alig várom.... Ezzel az igazán kedves gondolattal hajtottam álomra a fejem.