10. fejezet

Akarom?

A vízi csata után természetesen nem hagytuk el a vizet. Hülyék lettünk volna kimenni a hűs vízből a gatyarohasztó melegbe. Helyette kimentünk a sekélyebb részre és lecsücsültünk a víz fenekére. Nekem majdnem a nyakamig, míg Dylannek csak a mellkasáig ért a víz. Á.. csak egy kicsit magasabb, mint én... Ültünk és nem csináltunk mást csak beszélgettünk. Mesélt a gyerekkoráról. Már akkor is őrült volt. Állítólag csinált egy videót, ahol csak önmagát adja. Igen.. Képzelhetitek. A kis Dylan szaladgál egy fazékkal a fején és énekel?! Állítása szerint akkor 12 évesen ez igenis menőnek számított, főleg hogy fel is tette a netre. Aztán híres lett. A rajongói pedig rátaláltak a rég elfeledett videóra és természetesen újra elterjesztették az egész világhálón. Azt mondta, hogy több interjúba is szóba került a videó és kérdezték ezzel kapcsolatban, amire nagyon nem tudott válaszolni csak még cikisebb helyzetbe hozta magát ország-világ előtt. Hát mondanom sem kell, hogy mesélése közben egész végig magam előtt volt a kis Dylan, ahogy szaladgál körbe-körbe a szobájában hangosan énekelve. Feltétlenül meg kell keresnem azt a videót. Legalább majd tudom mivel cikizni. Nem csak én leszek folyton zavarba tőle, hanem egyszer ő is érezhet így miattam. Elraktároztam az információt - bár ezt ha akarnám sem tudnám elfelejteni -, és ha hazaérek az lesz az első, hogy előtúrom valahonnan és még a telómra is ráteszem. Biztos ami biztos alapon. Aztán én következtem. Én a sulis éveimről nem sokat meséltem, mert nem akartam, ő pedig nem erőltette. Inkább a kisgyerekkori dolgaimról meséltem neki. Ő is jókat röhögött rajtam, főleg akkor, amikor elmeséltem, hogy a 3. születésnapi tormámba belenyomtam az arcom és utána úgy mosolyogtam a kamerába. Nem akartam elmesélni, de hát ha ő is elmondta a cikis dolgait, akkor én miért ne tenném? Teljesen megbízok benne, mert tudom, hogy úgysem él vissza vele. Jót szórakoztunk egymás történetein. A komoly témákat messziről elkerültük, hiszen jól tudta, most kikapcsolódásra van szükségem, ahogy szerintem neki sem árt. Látszik a szemén, hogy fáradt. A karikák elárulják, hogy kemény időszakban van a forgatást illetően. De ő nem beszél róla, én pedig nem kérdezem. Nem akarom, hogy velem is a munkáján járjon az agya.
- Majd bemutathatlak a barátaimnak? - kérdezte. Kissé meglepett, mert a beszélgetés ezzel nagy fordulatot vett és kissé meg is rémisztett.
- A barátaidnak? - kérdeztem félénken.
- Ne aggódj. Nagyon rendesek és jó fejek. De természetesen nem kényszer. Csak akkor, ha akarod.
Kicsit gondolkoztam. Végül is mit veszíthetek? Dylanen és a film kapcsán megismert embereken kívül senkit nem ismerek ebben a városban. Szerintem tényleg rám férne egy kis változás. És tényleg nem lehetnek rosszak, ha Dylan ilyen.
- Rendben. Szeretném - mosolyodtam el.
- Remek. Ma este mit csinálsz? - kérdezte teljesen felcsigázva.
- Semmit - ráztam a fejem. - Legalábbis még nem tudok róla. De ahogy téged nézlek nagyon úgy tűnik, hogy csinálok valamit.
- Helyes meglátás! - bólintott. - És igen. Ettől a pillanattól fogva az enyém vagy egészen hajnalig! - lelkesedett fel gyerekesen. Istenem de aranyos ilyenkor... Na jó. Igazából mindig!!
- Bővebben? - húztam fel egyik szemöldököm.
- Elmegyünk egyet bulizni!! - kiáltott fel, miközben a levegőbe bokszolt. Felnevettem kisfiús viselkedésén.
- Rendben. De csak egy feltétellel! - mutattam fel figyelmeztetésképpen a mutató ujjam. Mosolya lekonyult. Nem tudtam ezen nem elmosolyodni.
- Akkor megyek, ha most hazajössz velem és segítesz ruhát választani! - döbbenet ült ki az arcára. Jót nevettem az arcvonásainak változásán. Majd amikor tudatosult benne, hogy nem viccelek rákérdezett.
- Miért kellek én ehhez? - egyik szemöldöke a homlokára szaladt.
- Sosem voltam jó a bulizásban. Na jó. Kb egyszer-kétszer voltam életemben. Nagyon bulizós ruhám sincs. Ezért kell a segítséged. Én nem tudnék normálisan választani - húztam el a számat.
- Te egy zsákban is gyönyörű lennél - mosolyodott el. Éreztem, hogy arcom pirosba borul. Egy legyintéssel elintéztem a dolgot.
- De attól még segítened kell! - próbáltam terelni a témát és úrrá lenni zavaromon.
- Rendben. Akkor menjünk - állt fel a vízből. Kezet nyújtott. Elfogadtam segítségét, ám egy kellemes bizsergés futott végig kezemből kiindulva egészen a lábam ujjáig. Hogy lehet, hogy egy érintése ezt váltja ki belőlem? Felálltam és elindultunk. Ám a kezemet még most sem engedte el. Gyengéden zárva tartotta az ő nagy tenyerében. De ez egy csöppet sem zavart. Aztán amikor kiértünk a mindig forgalmas utcára kicsúsztattam ujjaimat a mancsa közül. Kíváncsian és kissé csalódottan nézett le rám.
- Nem lehet. A világ úgy tudja, hogy Zaynnel járok - mondtam szomorúan. Harag gyúlt bennem. Már megint Ő! Miatta nem foghatom Dylan kezét. Ó istenem pedig annyira szeretném...
- Megértem - hajtotta ő is le a fejét. zsebre dugta kezeit és kicsit görnyedt háttal indult útnak újra. De megfogtam kezét. Visszafordult. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Lábujjhegyre álltam, hogy felérjek a füléig.
- Sajnálom - súgtam halkan. Ő szorosabban szorított magához. Nem válaszolt. Nem mondta, hogy nem baj, hiszen az volt. Neki is és nekem is. Helyette szorosan tartott, ami többet jelentett számomra minden szónál. Ezzel tudatta velem, hogy egy kicsit sem haragszik rám emiatt. Megérti, hiszen ő is színész. Ő is bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Ez a munkánkkal jár. Kitudja mennyi idő után eleresztett, majd már jobb kedvűen fogtunk egy taxit, amibe már nevetve ültünk be. Annyira jó, hogy Dylan mellett nem lehet szomorkodni. Nagyon jó vele lenni. Egyfajta megnyugvást hoz számomra. Maga a tudat, hogy mellettem van, lenyugtat és jobb kedvre derít. A taxiban egész végig jókedvűek voltunk, mintha meg sem történt volna az az aminózus eset.
Nessa és Victor kissé meglepődtek - na jó, nagyon is -, azon, hogy egy fiút hoztam magammal. Nessa pedig rögtön felismerte Dylant, hiszen néha leül mellém és ő is végig izgulja velem a sorozatot. Aztán nagy diskurzusba kezdünk, hogy vajon mi miért van. Aztán rájövünk, hogy semmit nem tudunk és 1 hetet várni kell a következő részig. Láttam Nessán a lelkesedést, hogy Dylan a házban van. Neki Derek a kedvence. Nem csodálom. Ő is iszonyat jól néz ki, mint szinte az összes srác abban a sorozatban. Hogy hogy gyűjtöttek össze ennyi jó pasit egy sorozatban az rejtély. De egy biztos. Nincs olyan lány, aki elkezdi nézni a sorozatot és nem szeret be valamelyikükbe. Nem is kérdés, hogy Nessának rögtön elnyerte a tetszését a fiú és meglepő módon Victor is nagyon jól elbeszélgetett vele. Amikor már kezdtem megsajnálni Dylant - igen Nessa kézbe vette -, megfogtam a kezét és a szobámba húztam.
- Húú. Mit akarsz te itt kezdeni velem? - húzogatta a szemöldökét.
- Hülye - öklöztem vállába nevetve.
- Megszexuálni azt az aranyos pofidat - mentem bele a játékba. Döbbenten nevetett fel válaszomon és én sem bírtam sokáig a plé pofát fent tartani.
- Akkor gyere cica és mutasd meg mit tudsz - kacsintott. Én erre elrugaszkodtam és ugortam. Úgy konkrétan rá... A nagy lendületemnek és döbbenetének köszönhetően hátraesett az ágyra én pedig dőltem vele. kiterült mint a Csendes-óceán, én pedig rajta terpeszkedtem. Meglepetten néztünk egymásra. Ő sem számított érkezésemre és én sem így terveztem. De aztán hamar kitört mind a kettőnkből a hangos nevetés. A hasam fájt a szemem pedig könnyezett, de a nevetőgörcs nem engedett. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést.
- Jesszus. Ezt büntetni kéne - utalt a nevetésemre. Visszaszóltam volna, csakhogy nem tudtam. Helyette inkább újra megcsaptam vállát. Már a fulladás szélén álltam, amikor kezdtem lenyugodni. Törölgettem a kicsorduló könnyeimet. Aztán amikor már tényleg lecsillapodtam, tudatosul bennem, hogy hol is vagyok pontosan. Mármint milyen pozícióban. Ő feküdt az ágyon én pedig a csípőjén csücsültem. Mikor ez a tény eljutott az agyamig, rögtön pírba borultam tetőtől talpig. Kezei derekamra csúsztak. Már nem nevetett, ahogy én sem. Csak néztük egymás tekintetét. Én elvesztem szemének gyönyörű gesztenye színében. Éreztem, hogy egyik keze lassan elindul fölfelé a kezemen a vállamon és később a nyakamon át egészen az arcomig, ahol meg is állapodott. A szívem gyors vágtába kezdett és a bőröm felforrósodott ujjai nyomán. Zihálást hallottam és később rá kellett jönnöm, hogy ez én vagyok. Keze, mely arcomon volt óvatosan és gyengéden húzta lejjebb a fejem magához. Arcunk pár centire volt egymástól. Tekintetünk továbbra sem engedte el egymást. Várt. Várt és bennem csak pár pillanattal később tudatosult, hogy rám vár. Arra, hogy akarom-e. Egy némán feltett kérdés. Akarom?

Sziasztok! :D Remélem nincs túl későn, de csak most este kaptam meg a Laptopot a tesómtól a hétvége folyamán... :/ Tényleg próbálok gyorsan részeket hozni, de ez sajnos nem rajtam múlik és fogalmam sincs, hogy a gépem mikor lesz megcsinálva... :( A facebook csoportba nyugodtan gyertek, hiszen lesznek/van részlet/ek a bloggal kapcsolatban. :D Szerintem nem bánod meg. :) Ha szereted a blogot akkor szeretettel várlak a csoportba is! :) / jobb oldalon meg is találod a linket, ha szeretnél a tagja lenni/ Remélem jól telt a hétvégétek. :D Nekem teljesen jó volt :) Pusszantalak és nagy levegő a héthez való felkészülés miatt :/ :D Jó éjszakát Drága Olvasóim! <3 :)
Nagy ölelés, Kata