11. fejezet

Sziasztok Drágák! :D 
Határtalan jó kedvvel hoztam meg Nektek az igen hosszúra sikerült részt :) Ebben a részben sajnos nem sok minden történik, de a következő már nem lesz ilyen unalmas, ígérem! :) Hurrá! :D Már csak egy nap és vége ennek a hétnek is :D Úgy próbálom beosztani a tanulást, hogy legyen időm írni és a hétvége vagy a jövő hét elején tudjam is hozni a következő részt :D Nagyon szépen köszönöm a 15 feliratkozót és a részekhez érkező kommanteket és a napi megtekintések számát! :D Iszonyatosan jól esik ezeket látnom, olvasnom *-* Köszönöm szépen! Imádlak Titeket! <3 :)) Remélem jól telt a hetetek! ;) <3 

Nagyon Nagy Szeretet, Kata

Irány a buliii!!

Igen! Akarom! Most rögtön! Amikor már végre érezhettem volna ajkait az enyémen, kicsapódott az ajtó. Ijedten rebbentünk szét. Én lefordultam róla, csakhogy elszámoltam magam és a földön végeztem. Fájdalmasan nyögtem fel, hiszen a tomporommal sikerült fognom az esést. Dylan ijedten nézett le rám az ágyról. Majd elkínzott arcomon elkezdett nevetni.
- Ne nevess, mert nem vicces! Te puhán maradtál! - durcáztam, de továbbra sem hagyta abba és egy ismerős női hang is kapcsolódott hozzá. Nagyszerű. Nessa és Dylan nevet rajtam. Ez nem történt volna meg, ha Nessa nem töri ránk az ajtót. De nem tudtam sokáig "haragudni". Bosszúvággyal vezérelve fogtam meg Dylan kezét és nagy erővel húztam le az ágyról. Azzal nem számolva, hogy rám fog esni és nekem fog jobban fájni. Súlya rám nehezedett, ami a szuszt is kinyomta belőlem. Még jobban röhögött, ami nekem nem kedvez, hiszen továbbra is rajtam tehénkedik.
- Szálj le rólam, te nagy ló - nyögtem alatta feküdve. Nevetése alábbhagyott.
- Mit mondtál?
- Hogy nehéz vagy! - mindezt bosszúsan próbáltam mondani, de nem sikerült mivel a tüdőm éppen kilapulni készült.
- Te kis piszok - mondta, majd legurult rólam. Már éppen lélegeztem volna fel, amikor súlyát újra érezhettem magamon. Ám most szimplán a csípőmre ült, ezzel megkegyelmezve a levegőért sóvárgó tüdőmnek. Ujjai a bordáim közé szúródtak és ott mocorogtak, ezzel kicsalva belőlem a nevetést. Vergődtem alatta, mint egy partra vetett hal. És nincs is sok különbség. Ő vízért, míg én levegőért kapkodok.
- Haaaaagyj!! - kiabáltam továbbra is nevetve.
- Nem, amíg bocsánatot nem kérsz! - hallottam meg hangját. Most fújtattam volna, csak nem tudtam bizonyos okok miatt...
- Soha - nyögtem ki inkább.
- Hát jó - láttam könnyeim fátyla mögül, hogy mosolyogva megrántja vállát és ujja gyorsabb tempóban kínozta oldalam. Egy ideig még kitartottam. Nem akartam, hogy nyerjen, de egyszerűen már nem bírtam.
- Jóó. Shaj - Sajnálom - küszködtem ki magamból ezt az egy szót.
- Jó. Elfogadom. De csak azért, mert megsajnáltalak - mondta, majd abbahagyta ujjai mozgatását. Kezeit továbbra is ott tartatta az oldalamon. A levegő gyorsan áramlott ki-be a számon, mert sok ideig alig kaptam levegőt. A szívem szörnyen gyors dobogását a csikizésre fogtam.
- Kényelmes? - kérdeztem nyugodtabban a még mindig rajtam tehénkedő fiútól.
- Teljesen - bólintott.
- Örülök, de nekem nem - mondtam és fordultam egyet oldalra. Csakhogy rossz oldalra fordultam és sikerült közelebbről is összeismerkednem az ágyam oldalával. Hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen? Hangosan nevetett fel továbbra is rajtam ülve, merthogy az átfordulásom nem sikeredett százszázalékosra, hiszen az ágy sikeresen megállított.
- Be lehet fogni a lepénylesőt. Helyette inkább leszállhatnál rólam - morogtam az orrom alatt. A homlokom kicsit fáj az ütéstől, de nem vészes. Azt hiszem, hogy túl fogom élni.
- Na a durci-múrci - nevetett. De szerencsére leszállt rólam.
- Levegő - játszottam túl a levegőért kapkodós jelenetemet. - A 100 kilód alatt már kezdtem egy palacsintához hasonlítani - forgattam meg a szemeimet. Bal szemöldöke a homloka közepééig húzta.
- 100 kiló?
- Persze - bólintottam. - Szerinted miért fulladtam meg majdnem alattad? - néztem rá mellem előtt összefont karral.
- Jól van durci-múrci. Ezt majd még lejátsszuk később. De dolgunk van - nézett órájára.
- Mi? - kérdeztem meglepetten. Furán nézett rám. A homlokomra csaptam. Hogy felejthettem el?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Lassan este 9 - nézett rám.
- Basszus - mondtam, majd gyorsan függőlegesbe ugrottam és a szekrényem elé siettem. Kinyitottam a gardrób ajtaját, de itt meg is állt a tudományom. Kétségbeesetten néztem Dylanre majd a még mindig az ajtómban álló Nessára is, aki szerintem már rég elfelejtette, hogy miért törte ránk az ajtót. Nessa és Dylan összenézett egy pillanatra és egyszerre indultak el felém. Vagyis inkább az előttem álló bútordarabot célozták meg, hiszen egy kéz könnyedén tolt el az útból. Én esetlenül néztem azt, hogy a ruháim között turkálnak valami bulizós után kutatva, miközben egymást kérdezgetik és válaszolnak. Az egyiket amit Dylan csillogó szemmel vett ki - mondanom sem kell, hogy elég rövid és mutatós darab került kezei közé -, Nessa rögtön leszavazta. Szerinte nem az én stílusom és bátor lenne egy ilyen egybe részes csodába elmenni egy buliba a sok iszákos közé. Igaza van. A fiúk nem rám, de a ruhára hajtanának és nem hagynának nekem nyugtot. Egy könnyűvérű nőnek tartanának, aki mindenre kapható. Azt a ruhát egyszer sem vettem fel, csak akkor mikor megkaptam és felpróbáltam. Tehát összesen, ha 5 percet volt rajtam, akkor sokat mondok. Elég hosszú fejtörés és turkálás után egy rövidebb - de még sem túlzottan mutatós - kék szoknyát és egy hátul teljes csipkés vajszínű top mellett döntöttek. Dylan a kezembe nyomta a két puha anyagot. Én a fürdőbe sétáltam. A kényelmes megszokott szerelésemet átcseréltem a szoknyára és a toppra. A nagyalakú tükör előtt forogtam és próbáltam megszokni azt a látványt amit nyújtottam. Ez az összeállítás kiemeli az alakomat, ami nem tetszik túlzottan. Több perc pörgés után rá kellett jönnöm, hogy a forgástól nem fog jobban állni a ruha és csak elszédülök, ezért lemondóan sóhajtva nyitottam ki a fürdőm ajtaját és félve léptem ki rajta. Nessa elismerően mosolyogva nézett végig, míg Dylannek a szája is tátva maradt. Mondhatni nagyon zavarba hozott a fiú reakciója, de titkon be kell vallanom magamnak, hogy jót tett a magabiztosságomnak, ami most nagyon mélyen ül.
- Akkor már csak a hajaddal kezdek valamit. És egy kis smink is kell. Igen. Az is mindenféleképpen. - bólintott egyet Nessa - szerintem csak magának -, majd megfogta a kezem és a forgós székemre ültetett. Ijedten néztem rá, mire kedvesen elmosolyodott.
- Ne aggódj! Nem viszem túlzásba.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. A forgószéket a tükör felé forgatta és mögém állt. Nem szerettem, ha valaki a hajamba turkál és azon dolgozik. De kénytelen voltam hozzászokni ehhez a forgatások miatt, szóval már nem zavar Nessa ezen tevékenysége. Csöndben néztem a tükörbe magam és hogy Nessa mit hoz ki az összegubancolódott, hosszú barna zuhatagból. Fogalmam sincs mennyi ideig munkálkodhatott a hajamon, de a végeredmény egyszerűen elképesztő lett. A természetes göndör tincseimet még göndörített egy kicsit. Parkettát alkalmazva fonta oldalra a hajam a homlokom fölött vastagabb fonatban. Nagyon tetszett, ahogy megcsinálta és az arcom is teljesen más lett. Vagy lehet, hogy csak nekem, mivel eddig mindig simán kiengedve vagy lófarokba kötve hordtam. Esetleg egyszer-kétszer csináltam kontyot, vagy a fejem bubján csináltam egy kis buklit és hátracsatoltam. De így, hogy az arcomat teljes mértékben nem takarta el a hajam, más lett. Fura volt, de nagyon tetszett.
- És most a smink - mondta, majd újra megforgatott a székkel, hogy vele szemben legyek. A lendülettől majdnem kiestem, amit Dylan hangosan röhögve díjazott. Csúnyán néztem rá. Megszólalni nem tudtam, mert éppen a szempillámat dúsított egy spirál segítségével Nessa. És hogy emiatt miért nem bírtam kinyitni a számat? Nem tudom. Csak nem nyitottam ki és kész.
- Ez is kész! - kiáltott fel Nessa, amire ijedten ugrottam egyet és ennek köszönhetően megint sikerült majdnem lebuckáznom a székről. Nem szóltam semmit, csak felálltam és a tükör felé fordultam. A látványra a szám is tátva maradt. Egy teljesen más lány nézett vissza rám a megszokott helyett. Most nem csak egy lány vagyok a szomszédból. Most Selena Underwood vagyok, aki csinos ruhát és tökéletes sminket visel. A tükörképem döbbent arcból mosolyogva nézett vissza rám. Most az egyszer szépnek éreztem magam.
- Szép vagy - bólintott elismerően Nessa, miközben összecsapta tenyereit, mint aki jól végezte munkáját. És büszke is lehet. Mert tényleg tökéletes lett a végkifejlet.
- Szép? - kérdezte Dylan még mindig engem nézve. - Gyönyörű - hangja iszonyatosan gyengéden csengett. Úgy hangzott, mintha suttogva ejtette volna ki ezt a kellemes és boldogító szót. Pedig rendes hangerőn mondta. A szívem megmelengette és nagy mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönöm - néztem szemébe. Elindult felém, de aztán Nessa felé pillantott, majd megtorpant és ott maradt, ahol eddig is állt. Felkuncogtam, hiszen ez a jelenet iszonyatosan aranyos volt. Nessához léptem és szorosan öleltem magamhoz.
- Köszönöm - mondtam hálálkodva.
- Nincs mit kincsem. Máskor is szívesen vállalom - simogatta meg a hátam. Elengedtem.
- A forgatáson lehetnél a mindenesem - lelkesedtem fel, noha tudtam hogy hülyeséget beszélek. Nessa a menedzserem nem a stylisztom. Felnevetett gyerekes izgalmamon.
- Főállásban maradok inkább a menedzsernél - lombozott le rögtön mosolyogva.
- És másodállásba? - néztem rá szempilláim alól.
- Esetleg.
- Rendben - ugrottam egyet örömömben.
- Na de most ideje mennetek fiatalok. A végén még lekésitek a bulit - hessegetett ki minket a szobámból Nessa miközben a kezembe nyomott egy szoknyámhoz illő vállas kis retikült. Nessa sem tudott rávenni arra, hogy magassarkút vagy kistopánkát húzzak. Makacsol kitartottam a magasszárú bőrszínű tornacipőm mellet, ami illik is a ruhámhoz. Nessa kissé bosszankodva - szerinte elrontom az összképet -, hagyta rám a dolgot. Még az ajtóban utoljára megöleltem, majd integetve, Dylan mellett sétálva hagytuk el a házat és annak területét. Hangosan nevetve jártuk az utcákat, egészen Dylan házáig. Egy egyszerű, de mégis szép sárga kertes ház lőtt álltunk meg. Kicsi volt, de barátságosnak hatott, ezzel megalapozva a jobb kedvet a belépésre. Amikor lábamat átvetettem a küszöbön és megláttam az épület belsejét, meglepődtem. Kupira és piszokra számítottam. Ehelyett rend uralkodott az előszobában és a nappaliban is.
- A konyha ott van, ha megszomjaznál - mutatott a nappaliból nyílt kis helyiségre. - Érezd otthon magad, addig én gyorsan átöltözök, mert még mindig nedves egy kicsit a ruhám - hadarta, majd azzal a lendülettel el is tűnt egy kisebb folyosón. Nem voltam se szomjas se éhes, így leültem a kanapéra és nézelődtem. Aztán megakadt a tekintetem egy polcon, amin fényképek helyezkedtek el. Odalépkedtem a szekrény elé és kíváncsian néztem a fotókat. Nem volt sok, de nem is kellett. Van egy kép a családjáról, majd egy olyan amin ő is rajta van a szüleivel és egy lány testvérével, akit így képről nem tudtam megállapítani, hogy a húga vagy a nővére. Volt olyan ahol az egész Teen Wolf stáb pózolt és több olyan, ahol barátaival áll a kamerák előtt, természetesen ökörködve. Felismertem sok Teen Wolfos szereplőt. Sőt. Csak velük pózolt a képeken. Aztán a tekintetem megakadt egy többi mögé elrejtett képen. Óvatosan benyúltam és kivettem, hogy jobban szemügyre vehessem. Egy kis Dylan mosolygott rám kissé hiányos fogsorral a képről. Elmosolyodtam. Rettentően aranyos kis srác volt. A feje gömbölyded volt és az arcán ott voltak a még most is látszódó anyajegyei, amik jellegzetes módon teszik még helyesebbé. Legalábbis szerintem.
- Tetszik? - hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül. Ijedten fordultam hátra, mint akit rajta kaptak valamin. És ez így is volt.
- Bocsánat. Nem szabadott volna turkálom csak... - kezdtem bele a zavart magyarázkodásba. Ő csak mosolyogva leintett, majd elém lépett. Kivette a kezemből a képet és maga elé fordította, de úgy, hogy én is lássam.
- Kész katasztrófa ez a kép. Csak anyu miatt tettem ki, hiszen ha jön és nincs kint a kép, akkor utasít, hogy tegyem ki, hiszen nagyon cuki és legyek rá büszke - mondta szemöldök ráncolta, miközben továbbra is a képet nézte.
- Igaza van. Iszonyatosan aranyos ez a kép és nagyon jellemez téged. Tényleg ki kéne tenned. De látható helyre - mondtam ki a véleményem, mire felkapta a fejét és tekintete megtalálta az enyémet. Éppen mondani készült valamit, de én nem engedtem.
- Menjünk, mert a többik biztos várnak ránk és nem akarom, hogy első találkozásnál megvárassam őket - mondtam halványan mosolyogva. Bólintott egyet, majd a képet a többi mellé tette - nem hátra, hanem mellé.
- Rendben - mondta, majd kisétáltunk a nappaliból. Bezárta utánunk a bejárati ajtót.
- Várj itt - utasított kedvesen, majd a garázshoz lépett. Kinyitotta azt és beült a nagy ajtó mögé rejtett kocsi volánja mögé. Könnyedén állt ki a garázsból, majd kiugrott az ülésből és becsukta a garázsajtót, majd be is zárta. Én addig helyet foglaltam a kényelmes bőrülésben. Ő is beszállt mellém, majd sebességbe téve a kocsit indultunk útnak. Nem szóltam semmit, hiszen feszülten néztem ki az ablakon.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi gond. Már meséltem rólad nekik és alig várják, hogy megismerhessenek - fordult felém mosolyogva egy pillanatra, de gyorsan tekintetét visszavezette az aszfaltra, ahol kocsik tömkelege suhant el mellettünk.
- Oké - fújtam ki a levegőt. Nem akartam hisztit csapni azzal, hogy de mi van ha csalódnak bennem vagy nem tetszem nekik. Inkább csöndben maradtam. De a csöndességem nem tartott sokáig, ahogy a feszültségem sem. Hiszen Dylan bekapcsolta a rádiót és hangosan és hamisan kezdte énekelni az éppen menő számot. Felnevettem hangján, hiszen tényleg nincs semmi érzéke az énekléshez, de engem nem zavart. Engem is elragadott a jókedve és a jól ismert zene dallama. Én is énekelni kezdtem a szöveget. Teljesen elveszve a zenében énekeltem végig s sorokat. Aztán a zene befejeződött és a rádiós fickó kezdett magyarázni valamiről. Oldalra néztem és Dylan döbbent tekintetével és tátott szájával találtam szembe magam.
- Mi az? - néztem rá furán.
- Nem tudtam, hogy tudsz énekelni - ámult rajtam továbbra is.
- Azért mert nem tudok - rántottam vállat.
- Te hallottad már magad?
- Nem nagyon. Általában mindig úgy énekelek, hogy bedugom a fülem, vagy a mellettem szóló zenét állítom hangosra.
- Pedig gyönyörű hangod van. Miért nem mondtad? - kérdezett rá megjátszott sértődéssel. Nevetve megforgattam a szemeimet, majd a már csöndes kocsiból kiszálltam. Egy utcán találtam magam, ahol szinte semmi élet nem volt. Egy-két ember lézengett a járdán, de itt nem volt a Los Angelesnél megszokott pörgés és tumultus. Aztán megcsapta a fülem a zene hangja. Körbenéztem és nem messze tőlünk van egy épület, aminek ablakán különböző színű fények hatolnak át az éjszaka sötétjén. Az épület rögtün szimpatikus volt a maga egyszerűségével.
- Gyere - tolt maga előtt gyengéden Dylan. Amikor már megbizonyosodott róla, hogy nem állok meg bámészkodni elengedte a derekam és mellém lépett. A sötétben nem láthattam, de most már igen, hogy 2 nagy kétajtós szekrény méretének megfelelő méretű biztonsági ember állt a bejárat előtt. Dylan lepacsizott velük, mint régen látott barátokkal szokás, majd pár szó után maga elé engedve léptünk be a buli helyszínére. A tér tágas volt. A tánctéren sok ember táncolt, de nem volt heringparti, aminek nagyon örülök. A táncparkett körül pedig bokszok álltak a falnál. Dylan megfogta a kezem és maga után húzva mentünk egy hátsó bokszig. Emberek ülték körbe az asztalt, akik már jól érezték magukat és hangosan nevettek valamin. Dylan lepacsizott a sorozatból már számomra jól ismert srácokkal és a két lánnyal pedig két puszit váltott. Majd felém fordult és mindenki követte őt ebben a tevékenységben. Hirtelen 7 szempár szegeződött rám, de egyik sem volt ellenséges. Úgy álltam, mint egy darab fa, aki nem képes megmozdulni.
- Emberek. Bemutatom Selenát a barátomat - mutatott be barátainak Dylan. Én nyeltem egy nagyot és sután intettem egyet. Emberek! Megérkezett a szerencsétlenség Selena Underwood személyében. Ch... Röhejes vagyok. Ám meglepődésemre egy emberként ugrottak fel a többiek és vetették magukat felém. A srácok mosolyogva pusziltak arcon kétszer, míg a lányok megöleltek, miközben mindannyian elmondták a nevüket, noha tisztában voltam ezekkel a dolgokkal. A kedvenc sorozatom szereplői. Jó hogy tudom az eredeti nevüket. Ők még csak nem is sejtik, hogy most egy álmom válik valóra, hiszen kedvenceim itt állnak előttem és ami még jobb, hogy velük is bulizok ma este.
- Nagyon szép vagy - dicsért meg Tyler. A fiatalabbik. Kijelentésére rögtön zavarba jöttem.
- Ez igaz - mondta a többi srác is serényen bólogatva. Hangosan nevettem fel rajtuk.
- Köszönöm srácok - mondtam.
- Erre igyunk! - csapta össze a kezét Dylan. Mindenki felnevetett, majd a már asztalon lévő whiskyt megrohamozva és pillanatok alatt elfogyasztva beszélgettünk és nevettünk megállíthatatlanul.
- Irány a bulii!!! - kiabálta Max az iker egyike. Mindenki tapsolni és kiabálni kezdett, mintha valakit ünnepelnénk egy nagy szereplés után. Mondjuk mi is ünnepelünk. Csak magunkat. Ezzel a nagy hanggal vetettük bele magunkat a táncoló emberek közé. Táncoltam  lányokkal. Jókat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat. És nem csak a ki tudja mennyi pohárnak köszönhető, aminek láttuk a fenekét. Crystal és Holly nagyon aranyosak. Talán még barátnők is lehetünk. A fiúk pedig eltűntek, talán lányokat kerestek maguknak. Éppen hangosan nevettünk a lányokkal egy srácon, aki elég furán mozgott - szegény -, amikor két kezet éreztem a derekamon. Kissé ijedten, de annál nagyobb kíváncsisággal fordultam a kezek tulajdonosa felé. Az elém táruló arc meglepett.