17. fejezet

Sziasztok Drágák! <3
A komikra próbáltam válaszolni, csak a suliban innen-onnan lopott net mindig megszakadt és többszöri próbálkozás után sem tudtam elküldeni a válaszaimat Nektek. De erre is sort kerítek. Már csak a kritikámat kell megírnom és ezzel le is zártam ezt az időszakot. :D Nagyon jó volt. Már csak a pályázat van hátra, ami kicsit több munkával jár, de amint azzal is végzek a részek hamarabb fogják követni egymást. Az elmúlt pár napom rossz volt, ezért is tudok résszel jönni. El kellett menekülnöm és az írást választottam, mint mindig. Úgy érzem, hogy elvesztettem a legjobb barátomat. Belefáradtam abba, hogy mindig én teszek azért, hogy a barátságunk fent maradjon. 5 éve a legjobb barátom, de ennek vége szakadt. Összevesztünk és ő nem jön oda, hogy beszéljünk. Szóval ennyit arról, hogy tényleg fontos neki a barátságunk és én is... NA mindegy is. Már nem is foglalkozom vele. Kitartás, már nem sok van hátra a suliból! :) Nagyon szeretlek titeket, a komikat és díjakat pedig nagyon nagyon szépen köszönöm. Folyton újra olvasgatom őket, mert olyan jó látni, hogy örömet szerzek Nektek a részekkel! <333 Jó olvasást!! <333 :)

Kata xoxox

Visítozva a boldogságtól vetettem barátnőm nyakába magam, aki félig nevetve és ugyan úgy sikítozva fogadta hevességem. Amikor kiörültük magunkat, beinvitáltam Lolát a ház belsejébe. Ő tátott szájjal nézte, hogy a ház nem csak kívülről gyönyörű. Vajon én is így nézhettem ki az első napon? Amikor már nem bírtam csöndben maradni - túl nagy az izgalom bennem -, megfogtam kezét és bőröndjével együtt rángattam be a szobámba. Hogy miért is kellett rángatnom? Mert nem figyelt arra, hogy hová megy, csak forgatta a fejét jobbra-balra, hogy mindent szemügyre vehessen és elcsodálkozzon a látottakon. Amikor végre beértünk a szobámba, kezéből kivettem a bőröndöt és a szekrényem elé húztam és ott elfektettem, mondván, hogy mostantól annak ott a helye. Amikor ezzel is megvoltam, még mindig bámészkodó barátnőmhöz mentem és kezét megfogva húztam le az ágyra, miközben a saját popómat is elhelyeztem a kényelmes berendezésen.
-  Mit csinálsz itt? - kérdeztem mosolyogva, hiszen amikor tegnap beszéltünk pár szót - sokba kerül a telefonálás - nem említette a látogatását.
- Már nagyon hiányoztál - érzékenyült el.
- Istenem. Te is nekem - szipogtam én is, mint egy idióta. Ő könnyezve ölelt szorosan magához, amit én ugyan olyan erővel viszonoztam, miközben az én arcom is vizesedett.
- Mi van veled? Olyan keveset tudunk beszélni - engedett el.
- Sajnálom. De a telefon tényleg drága, géphez ülni hozamosabb ideig pedig nem tudok, mert nincs rá időm - húztam el bűnbánóan a számat.
- Megértem - simított végig a kezemen. - De most nem úszod meg! Minden egyes részletet tudni akarok! - Követelte buzgón a beszámolómat. Csakhogy amikor belekezdtem volna, megszólalt a csengőm. Na ez már a várt személy lesz.
- Kérlek. Ne sikíts! - Könyörögtem barátnőmnek, hiszen ismerem, mint a rossz pénzt. Tudom, hogy milyen reakciót fog kiváltani belőle a srác látványa.
- Miért? Ki az? - Kérdezte lelkesedéssel. Gondolom sejti, hogy valaki a fentebb körökből.
- Majd meglátod. De ne visíts! Oké?
- Becsszó - tette színpadiasan szívéhez a kezét. Felnevettem hülyeségén, majd elindultam a bejárathoz. Lola jött utánam. Még figyelmeztetőn hátranéztem, majd kitártam a bejárati ajtót. Most végre az a személy állt ott, akit vártam is. Vagy ez tág kifejezés, hogy vártam. Inkább csak számítottam rá.
- Szia... sztok - javította ki magát, barátnőmet meglátva, akinek arcáról lehervadt a mosoly és természetellenesen mozdulatlanul állt egy helyben. Még pislogni sem pislogott. De legalább nem sikít. Beinvitáltam a kissé meglepődött srácot a házba.
- Dylan, Ő Lola a legjobb barátnőm. Lola, ő pedig Dylan - mutattam be őket egymásnak. Barátnőm még mindig lefagyva állt és nem is reagált semmire. Kezdtem megijedni. Dylan odalépett hozzá, és két puszit nyomott arcára. Gondolom így akarta oldani a barátnőmben lévő feszültséget vagy akármit, ami éppen lejátszódik benne. Vagy csak tudatni szerette volna barátnőmmel, hogy közvetlen és nem kell megijedni tőle. Bevált. Lola megmozdult! Még egy nagy mosoly is megjelent arcán. Megnyugtató, hogy nem kell orvoshoz fordulnom vele. Lola sokat sejtetően nézett hol rám, hol Dylanre. Ajajj.Sejtem mi járhat ilyenkor a fejében. És ez rám nézve nem biztos, hogy a legkedvezőbb. Sőt...
- Dylan. Lola meglepetésszerűen toppant be, ezért a találkát át kell tenni más időpontra - fordultam Dylan felé. Nem erőltettem magam amiatt, hogy úgy tűnjön, mintha ezt bánnám. Mert nem éreztem semmi ilyesmit sem.
- Dehogy is. Nehogy az én jövetelem miatt fújjátok le az eltervezett randit. Elleszek, amíg hazaérsz - mosolygott Lola. Szememmel próbáltam jelezni, hogy most fogja be, vagy pörgesse vissza az időt és ne mondjon ilyet. Vagy azzal is megelégednék, ha hirtelen eszébe jutna valami, ami maradásra kényszerít. De vagy nem vette a lapot, vagy csak nem érdekelte. Inkább a másodikra tippelek.
- Biztos nem baj? - Tudakolta Dylan. Remek... Elfojtottam egy feltörni vágyó fájdalmas sóhajt.
- Dehogy baj. Menjetek nyugodtan és érezzétek jól magatokat - kacsintott ránk. Dylan megköszönte én pedig az orrom alatt dünnyögtem egy "ezt még megbánod" mondatot, majd pulcsimat levéve a fogasról "nagy lelkesedéssel" mentem Dylan után. Szó nélkül ültem be az autójába. Nem kérdeztem, hogy hova akar vinni. Nem érdekelt. Túl akartam lenni ezen a beszélgetésen. Egész autóút csöndbe telt el. Ő nem beszélt és nem kérdezett, és én sem tettem. Helyette a gyorsan suhanó tájat néztem az ablakból. Aztán az autó megállt. Ha jól láttam, akkor a tengerpartra jöttünk. De nem biztos. Amikor kiszálltam az autóból, akkor már biztosan tudtam, hogy hol vagyunk. Ott, ahol vizicsatáztunk. Egymás mellett sétálva értük el a part szélét. Levettem a cipőmet és a lábamat felhúztam a mellkasomig, majd átfogtam karjaimmal azokat, noha nem fáztam. Élveztem, hogy a hullámok következtében néha a víz habjai elnyelik a lábfejemet. Dylan nézte ezt a folyamatot, de továbbra sem szólalt meg. Már elgondolkoztam azon, hogy felállok és elmegyek, hiszen percek múltán sem hangzott el egy szó sem közöttünk, amit nem értettem. Ha ő hívott el, hogy beszéljünk, akkor miért nem szólal meg? De később megtörte a jó hosszú csöndet.
- Sajnálom Selena - A vízről elvettem a tekintetem és fejemet felé fordítottam, hogy szemébe tudjak nézni. Konokul újra elfordítottam a fejem és nem szóltam semmit. Erre most mit mondjak? Hogy nem baj? PEdig ezt nem fogom mondani, mert igenis, hogy baj.
- Sajnálom, hogy olyan bunkón viselkedtem veled. Csak sokat ittam és nem tudtam mit beszélek.
- Én is ittam. Mégsem voltam veled bunkó. Ez nem kifogás Dylan - néztem rá újra. - Mi volt a baj igazából? Mit tettem, amiért ennyire bunkó és lekezelő voltál velem? - Lehajtotta a fejét, hogy kerülje a kutakodó és kissé dühös tekintetemet. De nem nem tágítottam. Szuggeráltam a szememmel, hogy mondja ki a valódi okát ennek a viselkedésének.
- Zayn - motyogta halkan. Az én szemeim pedig kikerekedtek.
- Tessék? - Szerintem rosszul hallottam. De dühös tekintete, ami hirtelen villant rám, igazolta azt, hogy nem vagyok még süket.
- Zayn! Mindenhol ott van! Mi a francért kellett most is ott lennie? Te hívtad? - Vádolt meg. Dühömben nem bírtam már ülve maradni. Hát ezt nem hiszem el! Dylan is felpattant, hogy szemtől szembe lehessünk.
- Te hallod, amit beszélsz?! Miért hívtam volna?? Amikor pontosan jól tudod, hogy milyen a kapcsolatom vele!
- Akkor miért hagytál ott miatta?
- Mert sajnos a munkatársam, akitől függök! Be volt rúgva. Nem hagyhattam ott! - Az a bizonyos pumpám egyre ment felfelé a skálán és ha így folytatódik ez a "beszélgetés", akkor ki is fog kattanni. Ami kétlem, hogy jót tenne a Dylannel való kapcsolatomnak. Vagy legalábbis annak alakulásának.
- Kit érdekel? Ha utálod, miért pátyolgatod?
- Te megőrültél? - Döbbentem le teljesen. Nem válaszolt. Én pedig folytattam. - A barátom vagy. Ő a munkatársam. Veled töltöttem előtte az egész délutánom, nem vele! Téged vittelek haza, nem őt! Veled mentem buliba nem vele! - Mondtam mérgesen.
- Igen! De vele mentél haza!
- Mert szüksége volt valakire! Magáról alig tudott. Hogy bírt volna hazamenni??
- Minek ivott annyit? - Szűrte fogai között a szavakat.
- Azt hittem, hogy végre találkoztam egy rendes sráccal. Akit a barátomnak mondhatok. Azt hittem, hogy barátok vagyunk. Megbíztam benned. És most mégis így viselkedsz? Félreismertelek Dylan. De van elég bunkó az életembe. Nem kell még egy, kösz - és ezzel felkaptam a cipőmet és elfordultam tőle. De a szabad kezemet megfogta és maga felé fordított.
- De én nem csak a barátod akarok lenni a francba is! - mondta kissé dühösen, de mégis lágyan. Majd olyat tett, amire nem számítottam. Tenyerét arcomra simította. Lassan közeledett arcom felé, de tekintetünk egy pillanatra sem engedte el a másikét. Arcom előtt pár milliméterre állt meg. Kis időbe telt, amire rájöttem mire vár. Rám. Arra, hogy én akarom-e. Nem gondolkodva és az érzésnek élve, lábujjhegyre álltam, hogy azt a kevés rést is megszüntessem ajkaink között. Ajkaink édes csókban forrtak össze. Kezét levette arcomról, és mind a két karjával derekamat karolta át szorosan, míg én nyaka köré fontam kezeimet. Ajkaim elnyíltak, ezzel elmélyítve a csókot. Az izgalomtól és a bennem tomboló érzéstől nem tudtam levegőt venni, ezért el kellett válni ajkainknak. Homlokát az enyémnek döntötte, én pedig újra talpamra ereszkedtem. Tekintetünk egybeforrt. Majd megszólalt.
- Selena. Leszel a barátnőm? - Tette fel a kérdést, amire a még mindig rendetlen lélegzetvételeim még gyorsabbá váltak.

Életjel

Sziasztok Drágák! <3
Nem résszel jövök... Sajnos semmire nincs időm. :/ Még a kommentekre sem tudok válaszolni, mert most is csak pár percre tudok ideülni. Ezért össze-vissza lesz ez a bejegyzés és sajnálom. Azt is, hogy nem tudok most egy ideig (megint) résszel jönni. És attól, hogy még nem válaszoltam egy komira sem, még láttam őket. És mondanom sem kell, hogy rohadtul sikerült meghatnotok (megint) Iszonyatosan jól esik a támogatásotok. El nem tudjátok hinni mennyire. Fél életemet vasárnapig a színházban töltöm a kritika miatt, közben a pályázaton is dolgoznom kell. Levegőt is alig van/lesz időm venni. De ígérem, ha ezek lecsendesednek, akkor elő tudok állni a következő résszel. Többet nem fogom magam ennyire túlvállalni.... ÉS Úr Isten! Nem akarok nagyképű lenni, de ezt muszáj leírnom *-*
Életemben először kellet versösszehasonlító esszét írnom. Aki írt már, tudja, hogy tök nehéz és eléggé megszenved vele az ember. Nekem 4 órába telt megírnom... 10.-es vagyok. Az irodalom tanárom elmondta, hogy az enyém érettségű szintű 5-ös lett! :D Ez akkora nagy dolog számomra, hogy húú... Nagyon örültem/örülök neki, hiszen ez sem más mint írás, amiben sikerült elérnem egy eredményt. Jahj.... Ne haragudjatok, tényleg nem akarok nagyképűnek tűnni ezzel, meg önteltnek. Csak fúh. Most ez felpörgetett, hogy belegondoltam... :DDD NA mind1.. :D
Nagyon vigyázzatok magatokra! <3 Szeretlek Titeket, és köszönök mindent!! <3333

16. fejezet

Sziasztoook!! <3 
Nagyon köszönöm a kommenteket és az egyre növekedő megjelenítések számát is! Nagyon jól esik, hogy mellettem álltok. A jövőhetem (keddtől vasárnapig /minden délután és este/) a színházban töltöm, hiszen összesen 13 darabot kell végigülni... :D De azért iszonyatosan várom már *-* De a lényeg. Ezért nem biztos, hogy a jövőhét folyamán tudok részt hozni, de próbálkozom és a hétvégén is próbálok írni és feltenni. Remélem rendben vagytok! <33 Jó olvasást! <3

Kata xoxox

Nessa érdekes kirohanása...

Ma késő délután jó lesz.

Írtam a tömör választ, majd azzal a lendülettel el is tettem a telefonomat jó mélyre, hogy ha jönne válasz azt se halljam vagy észleljem. Nem volt kedvem Vele találkozni. Nem akartam hallani az ostoba magyarázatát. Nagyot sóhajtva hajtottam fejem hátra, hogy belesüppedjek az ülésbe.Üres gondolatokkal néztem a fölöttem lévő taxi tetejére, amin semmi érdekes nem volt, de mégsem vettem le róla a szemem. A ház előtt megállt alattam a taxi. Fizetés után kikecmeregtem a hátsó ülésről. Nessa háza semmit nem változott kívülről. Bár mondjuk miért is változott volna? Hülye vagyok. Mindegy. Fogjuk a reggelre. Mindig arra kell fogni. Nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő, hiszen a Zaynnel töltött órákban nem érdekelt az idő múlása. Akkor semmi nem számított. Mint ahogy akkor sem néztem meg, amikor felnyitottam a telefonomon a zárat, hogy megnézhessem az SMS-t. Most pedig nem volt kedvem újra elővenni a telefonomat. Ha jött is SMS-em nem akartam tudni róla. Ezen okok miatt, azzal sem voltam tisztában, hogy a ház lakói fent vannak-e, vagy még az igazak álmát alusszák. Ezért próbáltam minél halkabban kinyitni a bejárati ajtót és átlépni a küszöböt. Csak az élet egy kimondatlan és leíratlan szabálya, hogy akkor vagy a leghangosabb, amikor a leghalkabbnak kéne lenni. Sikeresen belerúgtam a küszöbbe, és konkrétan beestem az ajtón. De hál' isten csak megbotlottam és még állva tudtam maradni. De attól függetlenül az ajtó nagyot csapódott a falnak és a lábujjkáim és megfájdultak az ütés következtében. Remek. Ez is a reggel hibája. Keveset aludtam az éjszaka... Ez lehet az oka. Vagy az, hogy nem szeretnek engem ott fent. De maradjunk az enyhébb verziónál, ami a kora reggelre vonatkozik. 

- Mi történt? - Hallottam meg az aggódó hangot. Gyorsan becsuktam a bejárati ajtót és az ijedt Nessa felé fordultam, aki mellé közben Victor is odaért. 

- Semmi. Csak megbotlottam a küszöbben - rántottam vállat, mintha annyira természetes lenne. Bár mondjuk, ha úgy vesszük, hogy rólam van szó, akkor tényleg az ilyen nem meglepő. Mindegy. 

- Jól vagy drágám? - Aggodalmaskodott Nessa. 

- Persze - reagáltam le és egy legyintést is hozzátoldottam, hogy teljes legyen a nemtörődömségem és hogy megnyugtassam a túlaggódó Nessát.

- Hogy-hogy ilyen korán hazajöttél? - Kérdezte Nessa. A nyelvemen volt egy gúnyos megjegyzést, de lenyeltem. Attól, hogy szar kedvem van, nem kéne velük jogtalanul(!) flegmázni és bunkózni. Ledobtam a táskámat - nem érdekelve, hogy hol puffan - és elindultam a nappali felé, hogy a kanapén ülve meséljem el az estémet és éjszakámat a két imádott felnőttnek. Nessáék érthették a célzást, hogy mit akarok, ezért egy szó nélkül jöttek utánam, pedig láttam, hogy Nessa nagyon de nagyon szeretné tudni, hogy mi történt, és alig bírja megállni, hogy ne kérdezzen rá. Leültem a kanapéra és vártam, hogy ők is így tegyenek. Pont nyitottam volna a számat, hogy meséljek, de Nessa eddig bírt csöndben maradni. 

- Mi történt? Lefeküdtetek? Ugye megtörtént! - Kezdte Nessa. Én annyira meglepődtem, hogy jó ideig arra nem voltam képes, hogy levegőt tudjak venni. 

- Mi van? - Kérdeztem vissza, abban a reményben, hogy félrehallottam. De Nessa sokat sejtető vigyorát látva meg kellene barátkoznom azzal a ténnyel, hogy jól hallok, még reggel is. 

- Miért feküdtünk volna le? - A szemem kétszer akkorára kerekedett, mint az egészséges lenne és megkockáztatom, hogy a szám is nyitva maradt. 

- Hát egy fiú és egy lány elmennek együtt bulizni. A lány nála marad éjszakára. Ez mindig egy bulival kezdődik és meztelen keléssel ér véget - rántotta meg a vállát. Victor ezen csak fejét fogva röhögött, amíg az én fejem teljes vörösben díszelgett. 

- Aham. Elpirultál! Tudtam! - Ugrott fel örömében a kanapéról Nessa. 

- De - kezdtem volna elhaló hangon a magyarázatba, hogy teljesen más történt, mint ahogy ő azt elképzelte. 

- Na és jó volt? Bár gondolom, hogy az lehetett. Hiszen ez a Dylan gyerek. Tyű atyám. Ha csak pár évvel lenne idősebb... - kezdett megint bele, de felpattantam. Mát nem bírtam hallgatni ezt, hiszen ez kezdett átmenni kínosból a röhejesbe. Ne meg persze nem voltam kíváncsi Nessa további perverziójára, hogy ő mit csinálna Dylannel, ha a srác idősebb lenne. Nessa nem normális, vagy csak nem bír csöndben maradni. Komolyan. De mondjuk meg is nevettetett volna ez a tini viselkedése, de ez most nem az a szituáció volt, amin teljes szívemből nevettem volna egy jót. 

- Zaynnel voltam - nyögtem ki, hogy megállítsam barátnőm. Amikor ez a rövid mondat elhagyta a számat, a síri csönddé vált szobában szinte hallani lehetett, ahogy két áll hangosan koppan a padlón. Vártam, hogy megemésszék. 

- Zaynnel feküdtél le? - Visította meglepetten Nessa. 

- Mi? Dehogy feküdtem le vele! - Kiáltottam fel én is felháborodottan. 

- Akkor kivel feküdtél le? 

- Senkivel! - Fújtattam mérgesen. - Senkivel nem feküdtem le az éjszaka folyamán!! 

- Jó értem. De mit kerestél Zaynnél? - Nézett rám Nessa. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, hogy sikerült túllépni a szexelős részen. 

- Zayn abban a buliban volt, mint mi. Részeg volt. Hívtam egy taxit, hogy haza tudjon menni - kezdtem aztán ugyan azt mondtam el, mint amit Zaynnek is. Kihagyva a romantikusnak mondható részeket.  A vallomását, a kisfiús, de mégis aranyos ragaszkodását és az éjszaka elhangzottakat is. 

- Ez így mind világos. De ha nem feküdtél le vele, akkor miért van rajtad a pólója? - És megint helyben vagyunk. 

- Mert nem akartam a szoknyámba és a szétizzadt fölsőmben aludni, ezért kértem tőle ruhát - adtam meg a szerintem logikus választ. 

- És nem is próbálkozott? 

- Nessa! Nem. Nem próbálkozott és nem is feküdtünk le - ráztam a fejem hitetlenül.

- Kár - húzta el a száját. 

- Tessék? - Megütközve néztem rá. 

- A buli akkor számít igazán annak, ha utána lefekszel valakivel - osztotta meg velem ezt az igen érdekfeszítő nézetet. Jobbnak láttam nem firtatni tovább a dolgot, így inkább egy halk sóhaj és köszönés után elvonultam a szobámba, hiszen tényleg fáradt voltam és semmire nem vágytam jobban, csakhogy a takaróm rejtekébe burkolózzak és átadjam magamat az álmok világának. 

Egy nagy és hosszadalmas pihentető alvás után, kisimult arccal hagytam el a szobámat és indultam el a konyhába, hiszen a korgó hasam szinte már könyörgött némi táplálékért. Finom rizsfelfújt várt az asztalon jó sok csokiöntetben úszva. Mohón ültem le a székre és kezdtem az étel belapátolásába. Mikor már minden cseppjét eltüntettem, még a finom öntetet is kinyaltam a tányérból, akkor tűnt csak fel, hogy üres a konyha. És azt sejtettem, hogy az egész lakás is az. Elmostam az amúgy is tisztára nyalt tányéromat és teli hassal indultam az előszobában eldobott táskámért, hogy a telefonomhoz jussak. Amikor sikeresen megtaláltam és a kezembe vettem a keresett tárgyat, visszamentem a szobámba. Nagy döbbenetemre délután 5-öt mutatott az óra. Bekapcsoltam a zenelejátszót és rávettem magam, hogy felöltözzek és elinduljak a találkára. Noha nem tudtam, hogy hol és mikor találkozunk. De késő délutánt írtam. Talán lesz annyi esze, hogy idejön. Ha meg nem, akkor így járt. Nyugtató és hosszú zuhany után felvettem egy rövid farmergatyát és egy lógós toppot. A hajamat laza kontyba kötöttem. A sminkeléssel nem töltöttem sok időt. Csak a szempillaspirált használva emeltem ki szemeimet egy leheletnyit. Aztán sok idő után a kezembe vettem egy könyvet és elkezdtem olvasni, amit már régóta szerettem volna, csak nem volt rá időm. De most sem élvezhettem sokáig a könyv adta világot, mert a csengő hangos rikácsolással jelezte, hogy valaki be szeretne jönni. Zabos voltam. Azért is, mert félre kell tennem a könyvet. És főként azért, mert nem volt most kedvem hozzá. De nem akartam, hogy a makacsságommal tegyek tönkre talán mindent, így egy kis kedvességet erőltetve magamra az út közben, sétáltam a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam. Ám nem az a személy állt az ajtóm előtt, akire számítottam. 

15. fejezet

Hi Olvasók! <3
Fel is teszem a következő részt, ami rövidebb, mint az eddigiek. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a 15 feliratkozót *-* Nagyon jól esik tudni, hogy valakit érdekel ez a történet és talán örömet szerzek azzal, hogy írom. :))) Hatalmas dolog ez, legalábbis a számomra. :D 
Nem ide tartotik, de képzeljétek! *-* Kipróbálhatom a kritikaírást több színházdarab keretében *-* Megpróbálhatom magam ebben is, hiszen ez a munka/újságírás is foglalkoztat. :D Sajnálom, hogy hülyeségeket és tökre nem ideillő dolgot hablatyoltam ide össze, de alig várom, hogy 2 hét múlva kipróbálhassam *-* Remélem jól vagytok!! 

Sok szeretet, Kata xoxoxo

Vissza a valóságba

- Nem - mondtam ki végül a szintén hazugságot. Hiszen bárhogy áltatom magam. Be kell látnom és el kell fogadnom, hogy ez az éjszaka aztán Zayn másmilyen képben fest előttem, mint eddig.
- Akkor meg nem értem mit vársz tőlem. Megköszöntem nem? - nézett rám olyan... Zaynnesen. Remek. Újra vissza a valóságba.
- Tudod mit? Menj a francba!! - mondtam laza hangot megütve, majd éppen indultam volna ki a szobából, hogy távozzak. Csakhogy megfogta a kezem és visszatartott.
- Mi van már? - fordultam vissza mérgesen.
- Hát ha az én ruhámban akarsz hazamenni, felőlem - rántotta meg a vállat, miközben elengedte a kezem, ami nem esett olyan jól. Végignéztem magamon, hogy megbizonyosodjak állításáról, noha tudtam - mert én emlékszek az estére -, hogy az ő ruhái lógnak rajtam. Mérgesen fújtattam egyet, majd a szekrényhez vágtattam - lábaimat odacsaptam a padlóhoz, hogy megmutassam neki, mennyire idegesít és elegem van belőle -, hogy az egyik polcra helyezett ruhámért nyúljak. Szó nélkül caflattam a fürdőszobába és magamra csaptam az ajtót, jó hangosan, nem törődve azzal, hogy vendégségbe vagyok, ahol nem túl illedelmes ez a viselkedés. Nem szívesen öltöznék vissza a tegnapi ruhámba. Főleg nem a topba. Az a tánc miatt, ami természetesen izzadással hát, elég undorító, így inkább maradtam Zayn pólójába. De viszont a szoknyát kénytelen voltam felvenni. Amikor megtettem a tükör elé léptem. Hát. Öhm. Igen. Reggel van... A hajamat ötágú rögtönzött fésűmmel - ujjaimat használva - próbáltam kifésülni a hajamat. Kisebb- kevesebb sikerrel. Ezért inkább kontyba kötöttem a fejem tetejére. Pár rakoncátlan tincsek kicsúsztak a gumiból és simultak arcélemhez, de nem nagyon foglalkoztam velük. Nem is nagyon tudtam volna, hacsak Zayn valami furcsa módon nem tart magánál hullámcsatot. Amire egész kicsi a sansz és a kereséssel sem akartam tölteni az időt, hiszen minél előbb menni akartam innen. El tőle! Jó messzire! A póló olyan nagy volt, hogy a szoknyámat majdnem eltakarta. Így hát betűrtem a szoknyámba. Kicsit kihúztam, hogy megbuggyanjon az anyag. A vállrészi varrás is lentebb volt a kelleténél, így csak egyszerűen felgyűrve az ujját topféleséget csináltam belőle. Egész tűrhetően néztem ki. Sőt. Egyre jobban tetszett ez az összeállítás. Ha nem Zayné lenne a póló, talán vissza sem adnám. De mivel Zayné, ezért ezzel nem kísérletezem. A topomat a kezemre hajtottam, majd a kulcsot elfordítva nyitottam ki az ajtót és léptem ki rajta. Zayn kérdőn nézett rám, szerintem a pólója és a gatyája miatt, amit közben a tophoz tettem.
- Mi van? - Kérdeztem, noha tudtam, hogy mi baja.
- A pólómat nem veszed le?
- Hát. Túlságosan tetszik. Nekem úgyis jobban áll, mint neked - rántottam meg a vállam, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez az egyik kedvenc pólóm. Biztos nem adom oda - kezdte hevesen. Elmosolyodtam.
- Nyugi. Nem kell nekem a hülye pólód - forgattam meg a szemem. Hát ez sem volt igaz. Túl sokat hazudok a reggel folyamán. De hát nem is bűn, ha a szükség kényszerít erre ugye? Ugye? Hát ugye!! - Csak kimosom.
- De nem - kezdett volna bele a tiltakozásba.
- De. Kell. És most hívj egy taxit kérlek, hogy elmehessek.
Bólintott egyet, majd a telójáért nyúlt, amit az este az éjjeliszekrényére tettem. Tárcsázta a taxi számát és hívott is nekem egy taxit. Azért nem én hívtam, mert az este óta elfelejtettem az utcaszámot. Jobb is. Úgy sem akarok többet idejönni! Főleg nem önszántamból.
- Kösz - mondtam és már ki is léptem a szobájából. Felvettem a cipőmet és a kabátomba is belebújtam. Mielőtt lebuknék, hogy hazudtam a kulcsot gyorsan menet közben a kanapé egyik párnája közé tettem. Ha elrejtette az éjszaka folyamán, akkor elengedte. Az ajtó elé álltam és óbégattam hangosan Zayn-nek, hogy nyissa ki az ajtót. Csak hogy jól játsszam a szerepem. Természetesen tajtékzott, mert hogy nem találta a kulcsot. Én meg elszórakoztam azzal, hogy idegesítem egy kis szenvedős toporzékolással.
- Maradj már csenden az isten szerelmére!! Nem emlékszem az éjszakára, így arra sem, hogy hova tettem azt a kibaszott kulcsot. Ahelyett, hogy hisztizel segíthetnél - üvöltött rám. Kis híján elnevettem magam. Iszonyatosan jól szórakoztam rajta. Egy ideig csak álltam és néztem, hogy mindenhol keresi, csak a kanapén nem. Kis híján felnevettem, ahogy idegbeteg módjára forgatja fel az egész nappalit, mivel azt mondtam neki, hogy oda rejtette valahova. Aztán újabb 10 perc elteltével megsajnáltam és ki is szórakoztam magam, így sóhajtva egyet letettem az asztalra a cuccaimat.
- A kanapén nem nézted - mondtam, miközben az említett bútordarabhoz sétáltam.
- Miért lenne ott? - kérdezte ingerülten még mindig a lakását rombolva.  Én addig pedig túrtam a kanapét. Minden párna mögött megnéztem, hogy azért ne legyen feltűnő az, hogy rögtön megtalálom. Majd amikor "véletlenül" a kezembe akadt a keresett tárgy győztesen kiáltottam fel. Dühösen nézett rám. Mintha én tehetnék erről. Ja várjunk. Tényleg én tehetek... Hihi! Nesze neked Zayn Malik! Fasz voltál a reggel... És fel is keltettél. Nem szeretem, ha felkeltenek, főleg nem úgy, ahogy ő tette. Ez pedig a bosszúm. Na meg persze a lebukásom elhárítása.
- Tudod. Elég illuminált állapotban voltál. Az amúgy sem okos fejed még hülyébb volt. Így. Mindig a nyomorék helyen kell keresni. Na meg persze itt nem nézted - mondtam mosolyogva.
- Elegem van belőled! - nézett rám mérgesen.
- Pedig te nem is emlékszel az estére. Akkor szerinted én ezzel hogy állok? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Megforgatta a szemét és kinyitotta előttem az ajtót.
- Hello Zaynie - integettem "aranyos" ártatlan arcot vágva. Motyogott valamit, ami olyasminek hallatszódott, "hogy nem vagyok a te Zaynied", majd egy "Cső" után rám csapta az ajtót. Elégedetten sétáltam le és hagytam el a lépcsőházat, ami előtt ott várt rám egy sárga taxi. Beültem és lediktáltam a sofőrnek a címet. És most Nessáét. Sóhajtva süllyedtem a puha bőrülésbe. Csalódást éreztem. Egy olyan csalódást, aminek Zayn az oka. Nem is értem, hogy mire számítottam. Arra, hogy szerelmet vall? Vagy bocsánatot kér a múlt miatt? Hát. Akármiben is reménykedtem, már mindegy. A kapcsolatunk nem fog változni. Esetleg csak rosszabb lesz. Nem tudom. De azt igen, hogy erre az estére emlékezni fogok. Erről Zayn gondoskodott, hogy ne felejtsem el. Még akkor sem, ha tudnám. És még Zayn sok mindenről gondolkodott... Gondolatmenetemet a telefonom rezgése zavarta meg, ami SMS-t jelzett.
Beszélnünk kell! Fontos! Állt az üzenetben. Félve néztem feljebb, hogy megtudjam, hogy kitől jött ez a két igen aggasztó mondat.

14. fejezet

Sziasztok imádott Olvasók! <3 (:
Basszus az előző részhez annyi komment jött, hogy konkrétan a könnyeimmel küzdöttem, annyira jól estek/esnek! Bármilyen furcsa, de sosem voltam az ilyen meghatott helyzetekben a szavak embere, ezért lehet, hogy válaszaimból úgy tűnhet, hogy nem jelentenek nekem annyit a szavaitok. De ez nem így van! Rengeteget jelent és nagy önbizalmat ad! Szóval köszönöm, köszönöm, köszönöm!! <3 <3 Ez is egy igen hosszúra sikeredett rész, de szerintem ez nem baj :DD Az FB-csoportba az este folyamán megint próbálok hozni a következő résszel kapcsolatban egy kis részletet! :) Ez a hetem kész katasztrófa. :( Minden tantárgyból ezen a héten írunk/felelünk kivéve nyelvtanból... Nagyon rossz, de azért remélem Nektek jobb hetetek van/volt/lesz! (: Imádlak Titeket, Jó olvasást! ;) <3

Nagy szeretet, Kata

Kellemes álmomnak hirtelen lett vége. Méghozzá azért, mert a mellettem lévő helyről mocorgás és zihálás hallatszott. Megfordultam, hogy szembe lehessek Zayn-nel. Ijedten láttam, hogy arca elkínzott grimaszban van, míg halkan nyögve dobálja magát. A homlokán lévő izzadságcseppek és a nyugtalan mozgolódás jelentette azt, hogy Zayn nagyon rosszat álmodhat. Kezemet végigsimítottam arcán, hogy kihúzzam a rémálmából, de semmit nem értem el vele, csakhogy kissé megnyugodott érintésem alatt, de rázkódása továbbra is megmaradt. Arcához hajoltam.

- Zayn – szólítottam meg, miközben még mindig simogattam arcát. De nem kelt fel, csak még nagyobb rázkódásba kezdett. Ijedtségem még nagyobb lett. Most már kétségbeesetten rángattam a vállát, miközben erélyes hangon szólítgattam. Hirtelen olyan hévvel ült fel, hogy majdnem legurultam az ágyról, de ügyesen sikerült visszanyernem a megingott egyensúlyomat. Zayn zihálva meredt maga elé. Egy ideig nem szóltam semmit, csak vártam, hogy csituljon a hangos levegővétele. Ám amikor ez pár perc után sem történt meg, kezemet vállára tettem nyugtatásképpen. Felém kapta a fejét. Döbbenet suhant át az arcán. Gondolom nem emlékszik az estére. De aztán nagy meglepetésemre karjai erősen fonódtak körém és húztak egyre közelebb, amíg nem vont teljesen magához. Nem tudtam mire vélni e tettét, de ahelyett, hogy ellöktem volna magamtól, viszonoztam ragaszkodó, kapaszkodó ölelését. Arcát a nyakamba fúrta. Jó érzéssel töltött el leheletének meleg simogatása. Éreztem, hogy kezd lenyugodni. Amikor már biztos voltam abban, hogy sikerült megnyugtatnia magát, kibontakoztam az ölelésből.

- Jól vagy? – kérdeztem félénken. Bólintott egyet. – Mit álmodtál? – Tekintete megtalálta az enyémet. Hosszú ideig nem szólt, és amikor már azt hittem, hogy nem is fog, mégis megtette.

- Rosszat – adta meg a rövid választ.

- Rendben – mondtam, megbékélve a tudattal, hogy ennél többet nem fogok megtudni.

- A múltamban – szólalt meg olyan halkan, hogy alig hallottam. – Sok olyan dolgot tettem, amit megbántam – Szeméből sütött a fájdalom és a megbánás. Nekem pedig a meglepettségtől elakadt a lélegzetem.

- M… Milyen dolgokat? – kérdeztem nyelve egyet.

- Annyira rossz dolgokat, amiket el sem tudsz képzelni Sel – szeme furcsán csillogott. Egészen addig nem tudtam mit jelent ez a csillogás, amíg egy könnycsepp el nem hagyta szemét és végig nem folyt az arcán. Nem szóltam semmit. Mert tudtam, reméltem, hogy az is ezek közé tartozik, amit velem tett. Amit engedett, hogy megtörténjen. – Rossz ember voltam. És még most is az vagyok – hangja kissé megremegett, de folytatta. – Megérdemlem azt, hogy egyedül legyek. Hogy alig van olyan estém, ami nyugodtan tellik el. Nem véletlen, hogy ilyen szar életem van. Megérdemlem, de mégis iszonyatosan rossz. Kibírhatatlan Sel, érted? – hangja elfúllt a végére és egyre nagyobb mennyiségű sós víz áztatta arcát.

- De nincs rossz életed, Zayn. Hiszen világhírű színész vagy. Mindened megvan, amire az embernek szüksége van.

- Tévedsz. Pénzem és hírnevem van. Semmi több.

- De. A családod… - kezdtem bele, de nem folytattam, mert a szavamba vágott.

- Ők messze vannak. Ritkán látom őket, és meg is értem, hogy nem törik túlzottan magukat azért, hogy sűrűbben találkozzunk – hajtotta le a fejét, hogy megszakíthassa a szemkontaktust, amit eddig tartottunk fent közöttünk.

- Miért? – hangomban nem volt megvetés, sem sajnálat. Együttérzést hallhatott ki belőle.

- Már mondtam Sel. Sok dolgot tettem. Sok rossz dolgot. És velük is – mondta újra rám nézve. Nem szóltam semmit. Nem akartam tovább feszegetni ezt a témát, hiszen látszik rajta mennyire megviseli. Helyette másra tereltem a szót.

- A házad – nyögtem ki, mire furcsán nézett rám. – Miért ilyen? – kérdeztem rá arra, ami már a taxiból kilépve fogalmazódott meg bennem, és akkor erősödött meg, amikor a ház belsejébe is betettem a lábam.

- Hogy érted?

- Hát nem erre számítottam. Mármint. Színész vagy. Biztos vagyok abban, hogy nagy vagyonnak a tulajdonosa. Te mégis ilyen kis belterű, kívülről lepukkant házban élsz. Egyszerű és mindennapi, amikor a legnagyobb luxusban is élhetnél. Miért választottad mégis ezt? – fejtettem ki bővebben és érthetően magam. Ez a meglátásom olyannyira meglepte, hogy a könnyek is elapadtak szemében. Majd amikor megemésztette a kérdésem, arca újra a szomorú vonásokba öltözött.

- Mert ebben érzem jól magam – adta a választ.

- De miért?

- Kiskoromban nem voltunk gazdagok, de szegények sem. Egy ilyen házra futotta a szüleim keresetéből. Ehhez hasonlóban nőttem fel. És ha már más nem is maradt, akkor legalább a látszat, hogy jó helyen vagyok, meglegyen. Bizonyos szinten a családomra emlékeztet és a gyerekkoromra – szemébe újra könnyek gyűltek, de most nem engedte kifolyni őket.

- Miért van az, hogy olyannak mutatod magad mindenki előtt nap, mint nap?

- Mert akkor nem tűnök sebezhetőnek.

- Nem értelek – ráztam meg a fejem, amivel próbáltam elérni, hogy az összezavart gondolataim helyre álljanak. De ez nem sikerült. Csak még jobban összekuszálódtak a gondolatfonalaim és egy kibontható csomóban álltak össze.

- 10 éves korom óta ilyen vagyok. Akkor felvettem ezt az álarcot és meg is tartottam. És meg is fogom tartani.

- De miért?

- Mert ez nekem így jó.

- De így mindenkit ellöksz magadtól – néztem szemébe, ami töretlenül viszonozta tekintetemet.

- Miért vagy itt? – Kérdezte, ezzel teljesen kizökkentve az euforikus burokból, amit vallomásával magunk köré vont.

- Tessék? – Annyira gyors volt a váltás, hogy nem tudtam tartani a lépést.

- Miért jöttél velem?

- Nem nagyon értem – ráztam a fejem rezignáltan. Nem értettem ezt a változást. Már semmit nem értettem.

- Miért nem mondtál nemet? – Kérdezte újra, de úgy, hogy már én is fel tudtam fogni, hogy mit is akar megtudni.

- Nem tudom – súgtam lehajtott fejjel. És tényleg nem tudtam. Mutatóujját az állam vonalára simította és gyengéden felemelte a fejem, hogy újra szemembe nézhessen.

- Miért? – kérdezte halkan.

- Nem tudom. Nem tudom, csak azt éreztem, hogy nem hagyhatlak egyedül. Annyira esetlen és szomorú voltál, hogy nem engedhettem, hogy egyedül maradj. És még ittál is, gondolom nem keveset – adtam meg a választ. Hosszú ideig nem szólt, csak szememet nézte.

- Köszönöm – törte meg a ránk szálló csendet. Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy keze lehulljon arcomról az ölébe. Egy ideig még nézte arcomat, majd visszafeküdt a helyére. Én nem bírtam lefeküdni.

- Mit álmodtál? – kérdeztem meg megfordulva, hogy újra láthassam arcát.

- A múltamból egy emléket álmodtam meg újra – hangján hallatszódott, hogy többet nem akar erről beszélni, ezért nem feszegettem tovább a dolgot. Helyette lefeküdtem én is. Arcunk egy vonalba került.

- Miért vagy most ilyen? Miért mondtad el nekem ezeket? Miért vagy most rendes? – kérdeztem meg arcát nézve.

- Magam sem tudom Sel. Talán csak most jöttek ki rajtam az eddig elfojtott érzelmek és te tanúja voltál - rántotta meg a vállát. 
- Vagy csak az alkohol mondatja ezt veled - tettem hozzá. 
- Lehet - súgta halkan, már becsukott szemekkel. Még beszélgetni akartam vele. Valamiért meg akartam ismerni ezt a Zaynt is. De mielőtt feltehettem volna kérdéseimet, újra elaludt. Kezeit a feje alá tette, míg térdeit felhúzta a hasáig. Mintha szorongana, vagy így próbálna védekezni valami ellen. Hirtelen megsajnáltam a mellettem alvó srácot. De valahol belül tudtam, hogy nem kéne ezt éreznem, hiszen a gonoszabbik énem azt suttogta, hogy megérdemli ezt a helyzetet. Még ennél rosszabbat is megérdemelne. Talán így van, de akkor sem kívánhatok senkinek ilyet. Még Zaynnek sem, aki azok az emberek közé tartozik, akik a depresszióba és az elviselhetetlen fájdalomba sodortak. Az emlékre egy rakoncátlan könnycsepp hagyta el szememet, de gyorsan letöröltem és nem engedtem, hogy több jöjjön utána. Ez nem a megfelelő hely és időpont sem. Na meg ideje túltenni magam véglegesen a dolgokon és lezárni azt az időszakot. Nagy nehezen sikerült átadni magam és az elmém egy másik dimenziónak, ami az álom nevet kapta. 

- Te mi a francot keresel itt? - ébredtem fel erre az igen kellemes gesztusra és hangnemre, ami még az álmok világából is kikergetett. Lustán, kómás fejjel néztem a jobb oldalamra, de a hely üres volt mellettem, így kénytelen voltam még a fejemet is felemelni a kényelmes párnáról. Szemeim reggelhez híven pár milliméterre nyíltak csak ki, ezért hunyorogva próbáltam nézni a felkeltőm arcára. Egy kis dörzsöléssel segítettem szememet arra, hogy teljesen kinyíljon és remélhetőleg nyitva is maradjon. Hát maradt volna inkább csukva, hiszen egy igen mérges Zayn-nel néztem farkasszemet, már amennyire képes voltam erre. Már nemtörődöm módjára hanyatlottam volna vissza a párna és a puha paplan ölelése közé, amikor is eljutott az agyamig az előbb látott kép és annak jelentősége. A szemem rögtön felpattant - nagyobbra az átlagosnál - és abban a pillanatban minden kómám elszállt és éber lettem. Újra Zayn-re néztem, aki nem volt túl boldog. Khm... Ettől a nézésétől én sem. 
- Mi bajod van? - kértem ki magamnak, szerintem jogosan. De csak szerintem...
- Nekem? Hogy nekem mi bajom? - hangja egyre hangosabb lesz, míg amikor újra megszólalt már üvöltött. - Például az, hogy arra ébredek, hogy egy lány fekszik az ágyamban. Ezzel nem is lenne baj... 
- Sejtettem - dünnyögtem, miközben szemem forgott egyet tengelye körül, de úgy tett, mintha nem is hallotta volna epés megjegyzésem. 
- De az, amikor megláttam, hogy te vagy az a lány. TE?! - a kiabálása elérte, hogy kicsit megfájduljon a fejem. Nekem ehhez még nagyon reggel van. És le is pörgött rólam az ingerültsége. Igen. Tényleg fáradt vagyok. 
- Azért vagyok itt kedves Zayn - a kedves szót ironikusan nyomtam meg - mert nem engedtél haza az éjszaka - rántottam meg a vállam, mintha semmiség lenne. De én is tisztában voltam azzal, hogy ez egyáltalán nem semmiség. Csak én magam sem akartam tudomásul venni és szembesülni azzal, ahogy tegnap este és az éjszaka folyamán elgyengültem irányába. Ezt még meg kell emésztenem. Mint ahogy az egész vele töltött este pillanatait. 
- Tessék? - döbbent le. Borostás arca elképedve nézett rám. 
- Most meg mi van? 
- De hogy? - kezdte, de nem engedtem, hogy folytassa. 
- Abba a buliba jöttél, ahova én is. Ott megláttál. Odajöttél. Be voltál baszva. Hívtam neked egy taxit, hogy valahogy hazakeveredj. Aztán a taxihoz kikísértelek, hogy biztos betegyelek és hazaérjél. Aztán te berántottál magad után az autóba. Vitatkoztál velem, aztán végül belefáradtam, így elindultam veled a taxival. Aztán megkértél, hogy jöjjek fel veled. Természetesen eszem ágában sem volt itt tölteni az éjszakát és az estéből megmaradt időt sem. De te nem engedtél. Erősködtél és az ajtót is bezártad a kulcsot pedig elrejtetted előlem. Így kénytelen voltam maradni - mondtam el a dolgokat. Hát igazából kb semmi nem volt igaz, csak az, hogy nem engedett el. De viszont a részletekről jobb ha nem tud. Arról hogy könyörgött, fogta a kezem és el sem engedte egész este és éjjel sem. Hogy az éjszaka úgy karolt át, mintha együtt lennénk. Na meg persze a pár órával ezelőtt lezajlott beszélgetést sem kötöttem az orrára. Na meg persze azt sem, hogy csak először kellett könyörögnie, mert annyira hülye voltam és gyenge, hogy rögtön engedtem neki. És valahol mélyen örültem ennek. Nem tudom miért, de ezt éreztem. Talán azért, mert megmutatta egy másik énjét. 
- Ez... Erre most hirtelen nem tudok mit mondani - mondta, de nem nagyon törődtem vele, mert a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, miközben szemem folyton arcát pásztázta. Elmondhatnám neki, hogy úgy könyörgött, mint egy kisfiú. Hogy sírt előttem. És ezt mind röhögve vághatnám a fejéhez, hogy megalázzam. De nem tettem. És nem csak azért, mert nem akartam megbántani. Ezeket a dolgokat megtartom magamnak. Elraktároztam az együtt töltött éjszaka minden pillanatát és nem mondom el senkinek. Hiszen valamilyen szinten jól esett, hogy megnyílt nekem. NEKEM?! Még akkor is, ha az alkohol hatására tette ezt. Még akkor is, hogy tudom, ha nem én lettem volna itt, akkor másnak teszi meg ugyanezt. De ezek nem zavartak. Mert már tudom a titkát. És azt is, hogy valahol mélyen, legbelül bántja az is, amit velem tett/tettek. 
- Nem is kell. Nem azért tettem, mert erre vágytam - rántottam meg a vállam. 
- De miért? Miért hívtál taxit? Miért nem hagytál magamra? - ere a kérdésre felálltam, hogy szemtől szembe lehessek vele. 
- Mert a munkatársam vagy. Még akkor is, hogy utállak. És szükségem van rád, mivel ha bajod esik, nem folytatódik a film - oké. Ez így elég durván hangzik és tudom, hogy nem esnek jól neki a szavaim. És nem is igazak. De nem tudhatja meg, hogy elgyengültem iránta. Ez sosem juthat el hozzá! Soha! 
- Értem. Hát köszönöm - nézett szemembe. 
- Nem kell. Végülés csak egy éjszaka. És túléltem, mert itt vagyok - rántottam meg a vállam.
- Miért vagy ilyen? - kérdezte ingerülten máris elfeledve, amit "érte tettem". 
- Milyen? Milyen Zayn? - a szemkontaktust egy pillanatra sem törtük meg. 
- Mint régen - súgta halkan. Annyira nem tudok ezen a fiúk kiigazodni. Ingerült, aztán nyugodt. Le merem fogadni, hogy pár percen belül újra üvölteni fog. És velem fogja tenni mindezt. 
- Mint régen? Mert minek kellett volna változnia? - kérdeztem döbbenten, mire nem felelt. - Zayn! Mi nem feküdtünk le - szögeztem le nyomatékosan. 
- Sejtettem - sóhajtott. Ez úgy hangozz mintha... Mintha. 
- Te bánod? - újra megdöbbentem. Már úgy éreztem magam, mint aki kétszer megdöbbent. 
- Honnan veszed? 
- Mert - kerestem a szavakat. - Úgy mondtad, mintha sajnálnád, hogy nem történt semmi. És még sóhajtottál is.
- Megkönnyebbült sóhaj - vágta rá rögtön. Bennem pedig egyik pillanatról a másikra ment fel a pumpa. 
- Na ide figyelj Zayn Malik! Kurvára elegem van belőled! Itt maradt veled egy kicseszett éjszakán keresztül. Avval keltesz, hogy mi a francot keresik itt. Most pedig megint bunkózol! - akadtam ki teljesen. 
- Mert miért kéne akkor másnak lennem veled? Ha nem történt köztünk semmi? Mondtam valamit, ami miatt meg kéne változnom feléd? Vagy olyat, ami miatt te változtatnál a velem szembeni viselkedéseddel? - kérdezte megint dühösen. És igen. Most már tényleg lottóznom kéne. Talán majd Victort ráveszem valami fogadásra. Szerintem nyernék, ha az elmúlt 1- 1,5 napban bejöttek a számításaim. Egy enyhe fejrázással térítettem vissza a gondolataimat a helyükre. Legalábbis Zaynhez. Na erre a kérdésére most mi a francot mondjak? 

13. fejezet

Sziasztok Drágák! <3 Nagyon régen jelentkeztem, amit megmagyaráztam, de azért nagyon bánt. De amikor esténként maradt energiám fent maradni, írtam és büszkén jelentem, hogy sikerült megírnom egy hosszú részt! :) Köszönöm, hogy megértitek azt, hogy most kevesebb időm és energiám marad erre a blogra! <3 Nagyon jól estek a kommentek és az, hogy várjátok a következő részt! Imádlak Titeket és köszönöm, hogy mellettem vagytok és olvastok! <3 <3 Nagyon nagyon jól esik és a kommentek feltudják dobni a napom, ami mostanában jól jön, mert kicsit túl sokat vállaltam magamra... :/ Na mindegy. Szóval köszönöm!! <3 <3 :) Lehet, hogy a részben lesznek nyelvtani és helyesírási hibák, de nincs időm ezeket kijavítani, de azért próbáltam írás közbe erre figyelni. :) Még nem is tettem volna fel a részt, de mivel több komment is jött, hogy mennyire várjátok, így már nem akartalak Titeket tovább váratni, csak azért mert nincs kijavítva. :) Na jó inkább befogom... :D Jó olvasást! <3 

Nagy ölelés, Kata

A sok kellene...

Zayn súgva mondta el házának címét. Talán olyan fáradt már, hogy nincs sok ereje és kedve ahhoz, hogy hangosan beszéljen. A mogorva bácsi dünnyögve indult el. Hogy mit motyogott az őszülő bajsza alatt, nem tudom, de nem is különösebben érdekel. Zayn továbbra is a vállamnak dőlt. Néha kicsit megböktem az oldalát, nehogy elaludjon itt nekem, mert akkor egy hamar nem szabadulok. Kissé oldalra néztem, hogy láthassam arcát. Szemeit lecsukta, és szempillái árnyékot vetettek orcájára. Szája résnyire nyitva. Be kell vallanom, hogy iszonyatosan aranyos így. A sofőr megállt, ezzel tudatva velünk, hogy megérkeztünk.

- Zayn - bökdöstem hasát, de nem nagyon adott arra jelet, hogy szeretne megmozdulni.

- Zayn Malik! Ha nem kelsz fel, akkor seggbe billentelek! Akkor már biztos felébredsz majd! - mondtam erélyesebben, ami be is jött. Kinyitotta szemeit és lustán pislogva nézett rám.

- Helyes - bólintottam, majd kinyitottam a mellettem lévő ajtót és kiszálltam a kocsiból. Zayn is követett. Amikor már egyenesbe tornázta magát, készültem visszaülni az autóba, hogy elmenjek.

- Hova mész? - hangja rekedt volt és mély. De szexy ez a hangja... Basszus Selena!! Térj magadhoz!

- Haza - forgattam meg szemeimet és egyik lábammal már be is léptem a kocsiba. De megfogta a kezem és megállított. Mindig ezt csinálja, vagy mi van??

- Maradj velem! - kért meg ma már sokadszorra. Én pedig egy pillanatra köpni-nyelni nem tudtam. De megembereltem magam és kényszerítettem magam, hogy észhez térjek. 

- Mi? – kérdeztem rezignáltan.

- Azt szeretném, hogy ma nálam aludj – nézett mélyen szemembe.

- Nem! – vágtam rá mihelyt helyrepofoztam az elkalandozott, hülye gondolataimat.

- Kérlek. Mindig egyedül vagyok abban a házban. Most nem szeretnék. Veled szeretnél lenni. Csak most az egyszer – arca elkínzott volt. De olyannyira, hogy kezdtem megsajnálni. Tisztában vagyok azzal, hogy nagy hülyeséget követek el. De nem tudtam a józanészre hallgatni. Pedig tudtam, hogy kellene, de mégsem tettem. Ezért szó nélkül kiléptem a kocsiból és becsuktam magam mögött az ajtaját. Zayn melegen elmosolyodott, amivel próbáltam nem foglalkozni. Helyette a sofőr ablakához léptem és a mondott pénzösszeget a kezébe nyomtam. Ő köszönés nélkül hajtott el. Hát nem véletlenül nem kapott borravalót. Egy taxisnak kedvesnek kell lennie. Már meg sem lepődtem azon, hogy Zayn ujjai újra az enyémek közé fonódtak. Inkább azon lepődtem meg, hogy most nem is akartam egy pillanatra sem tiltakozni ez ellen. Elindultunk a háztömb felé, ami Zayn lakását rejti. Hogy őszinte legyek arra számítottam, hogy egy hatalmas méretű, gyönyörű kerttel, annak közepén egy szökőkúttal megáldott kertes házban lakik. Ehelyett egy barátságtalan szürke tömbépülettel találtam szembe magam, aminek falai festéke kezd lepotyogni, ezzel csúnya foltokat hagyva a ház oldalán. Egyáltalán nem erre számítottam. De még sem zavart. Talán tényleg félreismertem a mellettem sétáló srácot. A rozoga liftben félnem kellet volna, de egy picit sem rettegtem. Méghozzá azért, mert egy nagy kéz bekebelezte az enyémet és esze ágában sem volt elengedni. A lift felvitt minket a 6. emeletre, ahol vas ajtaja kinyílt megnyitva nekünk a lakáshoz vezető rövid utat a barátságtalan szürke koszos falú folyosón át. Egy egyszerű barna fából készült bejárati ajtó előtt álltunk meg, amit Zayn a kulcsával nehezen, de gyakorlott mozdulatokkal nyitott ki. Kezemet továbbra sem engedte el, de maga elé engedve léptem át a küszöböt. A rövid folyosószerű szűkebb rész a nappaliba vezetett. A szűk rész pont annyira volt tágas, hogy egy cipős szekrény és egy kabáttartó férjen el. Zayn elengedte a kezem, ami nem esett túl jól, de ezt a furcsa érzést próbáltam elhessegetni azzal a tevékenységgel, hogy megszabadulok a cipőmtől és a kardigánomtól. Ezeket a nekik fenntartott helyre tettem, majd 3 lépéssel a nappaliba léptem. Megtorpantam. Egyszerű volt, de mégis otthonos, amire végkép nem számítottam. A bútorozás mindennapi. Semmi fényűző, méregdrága dolog nincs. Bár mondjuk a nagy mérető LCD-s tv-t lehetne ide sorolni, de ilyet több családnál is lehet találni, szóval ez sem utal a gazdag életre, amiben Zayn él. Meleg ujjai újra megtalálták az enyémeket és a konyha felé húztak. A konyha szép volt. Egyáltalán lehet ilyet mondani egy helységre?? Akár lehet, akár nem, tényleg szép volt. A pult tökéletesen ment a csempe színéhez és a felszerelt szekrények is illettek az összképbe. Semmi extra kellék vagy gép nem nincs a konyhában. Csak azok, amik nagyon szükségesek az ember mindennapjaihoz. Volt egy sejtésem, hogy az elrendezés nem Zaynnek köszönhető, de mégis valamilyen szinten tükrözte őt, ha nem is azt a felét, amit megismertem, és amit eddig az estéig hittem, hogy teljesen olyan. Leültetett az egyik székre, ami az étkező asztalhoz tartozik. Aztán kinyitotta a hűtőt és eltűnt benne. Elmosolyodtam a kép láttán, de sikerült nem felkuncognom.

- Éhes vagy? – hallottam meg a hangját, miközben még mindig a hűtőben matatott.

- Nem. Inkább csak szomjas vagyok.

- Barack lé jó lesz? – hajolt ki a hűtő ajtaja takarásából, hogy rám nézhessen.

- Tökéletes – bólintottam mosolyogva. Újra eltűnt, majd egy dobozos üdítőitallal tért vissza. Letette a pultra, majd egyáltalán nem ágaskodva nyúlt fel az egyik szekrényhez, hogy elővegyen két poharat. Öntött mindkettőnknek, majd a teli poharat elém rakta és ő is leült a velem szemben lévő székre. Megköszöntem, de több hang nem hagyta el a számat, ahogy az övét sem. Csöndben, gondolatainkba burkolózva fogyasztottuk el mindketten a finom italt, és a kiürült poharakat pedig a mosogatóba tettük. Aztán tanácstalanul és kicsit kétségbeesetten néztem rá. Ezt nem gondoltam át. Se pizsamám, se fogkefém, se tusfürdőm nincsen. És ami a legaggasztóbb. Hol fogok aludni? Zayn megérthette a gondterhelt arckifejezésemet, mert elmosolyodott. Nem mondott semmit, csak újra megfogva a kezemet húzott maga után egy ajtó felé, amit ki is nyitott, ezzel felfedve előttünk a szobát. A falak világoskékek voltak. Szekrénysoron, egy nagy franciaágyon, egy másik ajtón és egy teljes alakos álló tükrön kívül semmi nem volt a szobában. De a képek, amik a szekrény polcain voltak gondosan elhelyezve, otthonossá tették a helyet. Égetett a kíváncsiság, hogy a fotók elé álljak és közelebbről megnézhessem egytől-egyik mindegyiket, de uralkodtam magamon és nem tettem. Nem akartam tolakodó lenni, pedig nagyon érdekelt, hogy kik lehetnek a képeken, noha sejtem, hogy a családját, esetleg a barátait ábrázolják a fotók. Végigsimítva kézfejemen engedte el azt. Megborzongtam e tette után, de inkább szememmel követtem lomha lépteit, amik a szekrény felé vitték, hogy kivegyen egy fekete pólót és egy szürke melegítő gatyát, amiket később a kezeimbe nyomott.

- Csak ezekkel tudok szolgálni, remélem nem baj. A fürdő pedig itt van – mutatott a szobából nyíló ajtóra. Sután bólintottam egyet, majd a fürdő felé mentem. – Női tusfürdőm nincs, de az enyémet majd úgy is megtalálod. Törölközőt pedig a kis fehér szekrényben találsz, ahol bontatlan fogkefék is vannak – mondta az információkat. Megint bólintottam – komolyan, mint egy félőrült, mindegy – és becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját, ami most biztonságot biztosított a számomra. A zárból kiálló kulcsot elfordítottam és a kattanó hang egy kicsit megnyugtatott. Nem hiszem el! Nem vagyok normális! Mi a franc ütött belém? Az még belefér, hogy beteszem a taxiba, hiszen félő volt, hogy egyedül nem talált volna haza. De hogy elkísérjem és még fel is jöjjek a lakására, hogy itt aludjak?! Te jó ég, most szakadj rám és nyomj a föld alá! Hogy lehetek ennyire hülye? És miért? Miért érzem mégis azt, hogy jó helyen vagyok? Ez nem normális. Nem. Én nem vagyok normális! Megártott az a kis alkohol, ami égetően csúszott le az este folyamán a torkomon. Elvette a józan eszem, ami most a meleg vízsugártól visszatért. Hogy tehettem meg ezt? Hogy engedhettem meg magamnak, hogy ennyire elgyengüljek? Hogy úgy kezeljen, mintha tényleg a barátnője lennék? Többet a büdös életben nem iszok alkoholt! Ezt az elhatározást megszilárdítottam elmémben, miközben a férfi tusfürdő tubusát vettem a kezembe. Esetlenül néztem a fekete, zöld csíkkal ellátott Axe tusfürdőt. Felnyitottam a tetejét, ami egy kattanással megengedte magát. Orrom elé téve szagoltam bele a finom illatba. Annyira tetszett az illata, hogy talán több percig is szagolgattam, miközben kicsit megnyomtam a doboz oldalát, hogy több illat szabaduljon fel és a tüdőm megtelhessen vele. Aztán rájöttem, hogy elég szánalmas amit csinálok így a tubust megnyomva élveztem, ahogy a folyadék megtölti a markomat. A tusfürdőt letéve bekentem magam a folyékony, iszonyatosan jó illatú szappannal, ami kissé buborékozva folyt le a testemről a víz hatására. A fürdőkabin falai párásak lettek a meleg, lassan már forró víztől. Késztetést éreztem, hogy szívecskét rajzoljak a párás üvegre, de elfojtottam ezt a késztetést. Azért az durva lenne, ha Zayn meglátná a szívecskémet az ajtón és félreértené. Később azzal szekálna, hogy belé szerettem. Pedig ez hülyeség. Én beleszeretni? Na de kérem! Attól függetlenül, hogy most más oldalát mutatta meg – biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan, csak a pia hatására viselkedik így -, még a múlt nem fog megváltozni. Ettől függetlenül megtette azt amit. Ezt nem tudja semmivé tenni egy ilyen félrement estével. Sóhajtottam egyet és nem engedtem, hogy a fájdalmas emlék képei magával ragadjanak és újra elvigyenek a búskomorság és a depresszió mezejére. Elzártam a meleg víz forrását és magam előtt megnyitva a kabinajtót kiléptem az üvegajtók mögül. Körbenéztem és rögtön mellettem megtaláltam a keresett fehér szekrényt, amiből ki is vettem egy fehér törülközőt. Szárazra töröltem magam, majd kissé fintorogva, de kényszeredetten felvettem a ma viselt fehérneműmet. Majd az összehajtott, kapott ruhákra néztem. Sóhajtottam egyet, majd a ruhadarabokat is magamra vettem. A póló nem sima fekete volt. A mellkasi résznél Batman logója volt. Már régebb óta szeretnék egy ilyen fölsőt, de sosem vettem. Most örültem neki, hogy ezt kaptam, de még sem voltam teljesen elégedett, hiszen az anyagból Zayn illata árasztotta el a szaglószervem. És ha bosszankodva is, de be kell vallanom, hogy nagyon jó és kellemes illata van. Akaratom ellenére megfogtam az anyagot és az orromhoz szorítottam, és szippantottam egyet. Amikor már teljesen elöntötte minden porcikámat az illat, elengedtem és hagytam, hogy a testemhez simuljon. A combom közepéig ért, hiszen nagyon nagy volt rám, de örültem neki, mert mindig nálam minimum 2x akkora pólókban érzem jól magam. Alvásnál is és otthon flangálni is tökéletesen megfelel. De a szürke mackógatya sem fog szorítóan kényelmetlen lenni. Még szerencse, hogy a gumija és a kötője megakadályozta azt, hogy lecsússzon rólam. Vízzel – nehézségek árán – megszabadultam a gyönyörű sminkemtől, majd egy citromsárga fogkefét kibontva a csomagolásából tettem magamévá erre az egy alkalomra. Megmostam a fogam és késznek nyilvánítottam magam. Még belenéztem a tükörbe és fájdalmasan, de beletörődötten vettem tudomásul, hogy úgy néztem ki, mint egy alacsony lány, akinek nincs pénze olyan ruhára, ami az ő mérete. De mégsem bántam annyira, mert ezek a ruhadarabok kényelmesek voltak a nagyságuknak köszönhetően. A kezembe vettem a gyönyörű ruhát, amit a buli alkalmával adott rám Nessa és kinyitva az ajtót léptem ki a fürdőből. A hűvös levegő rögtön megcsapott, de jól is esett. Sikerült eléggé befűtenem a fürdőbe. Hupsz. Zayn az ágyán ült és engem nézett. Lassan nézett végig rajtam, ami elég zavarba hozott, de remélem nem látszik a halvány fénybe, amit a kis olvasólámpa ontott magából az ágy melletti kis éjjeliszekrényről, hogy a fejem elöntötte a zavaró forróság. Zayn, látványomra elmosolyodott, majd felkelt az ágyról. Tekintete egy pillanatra sem tévedt el rólam, miközben felém sétált. A lélegzetem már kezdett elakadni valahol az útján, de azzal, hogy szó nélkül elsétált mellettem, nem akadályozta meg a szabályos ütemben vett levegőm útját. Már éppen csukta volna be a fürdő ajtaját maga mögött, amikor megfordultam a tengelyem körül, hogy szembe legyek vele.

- Zayn – szóltam, hogy rám figyeljen. Amikor ez megtörtént újra szólásra nyitottam az idegességtől kissé kiszáradt számat. – Hol fogok aludni? – kérdeztem szemébe nézve. Nyeltem egyet, de izgalmamnak és ijedtségemnek nem adtam több látható jelet.

- Az ágyamban.

- Akkor te a földön alszol? – kérdeztem kissé döbbenten, hogy ezt bevállalná miattam. Aha. Meg ahogy azt elképzeltem.

- Nem. Én is ott alszok – mosolygott.

- Szó sem lehet róla! – mondtam határozottan. Pedig egyáltalán nem voltam nyugodt, de jobb ha ezt nem hozom a tudtára. Elengedte a még mindig fogott kilincset, majd elém lépett. A köztünk lévő megnyugtató távolság lecsökkent fél méterre. Vagy már annyi sem volt köztünk. És itt volt annak az ideje, hogy a lélegzetem elakadjon és a szívem szörnyen gyors vágtába kezdjen.

- Nem szeretnéd? – kérdezte Zayn gyengéd hangon, továbbra sem engedve el a tekintetem.

- Nem – próbáltam nyugodt és határozott hangot megütni, ami az előbb sikerült. De most nagyon nem akart úgy hangzani, ahogy azt szerettem volna. Helyette kissé remegőn hagyta el a szó az ajkaimat. Mondanom sem kell, hogy Zayn arcán még szélesebbre húzódott a féloldalas mosolya. Közelebb hajolt arcomhoz, amit én azzal reagáltam le, hogy ujjaimmal már annyira szorítottam a kezemben tartott ruhákat, hogy félő volt, az anyag elszakad az ujjaim alatt.

- Pedig nagyon jól áll neked a ruhám. És én szeretném, ha oda feküdnél – súgta fülembe gyengéden.

- De én nem – súgtam én is egy nagy nyelés után. Halkan, visszafogottan kacagott fel a fülem közelében, ezzel lehelete a nyakamat érintette és ezt egy jóleső borzongás követte, ami bennem ment végbe.

- Hidd el. Kényelmesebb, mint a föld.

- És a kanapé?

- Az túl kicsi és kényelmetlen is az alváshoz – magyarázta. Tudtam. Megint tisztában voltam vele, hogy hülyeséget csinálok. De megint nem tudtam ezzel foglalkozni. Így hát elléptem közelségétől és az ágyra vetettem magam. A puha matrac benyomódva vette fel az alakom, ezzel még kényelmesebbé téve az alvást. Zayn nem szólt semmit csak eltűnt a fürdőben. Ő nem zárta be az ajtót, mert tudta, hogy úgysem megyek utána. Befúrtam magam a nekem kikészített ágyneműk közé. Feküdtem és csak gondolkoztam. Hiányzott a plüssmacim, ami minden éjszaka velem van. Aztán eszembe jutott Nessa. Írtam neki egy SMS-t, hogy ne aggódjon semmi bajom, de nem alszok otthon. Rögtön jött a válasz, hogy nem baj, de vigyázzak magamra. Ha tudná, hogy éppen Zayn lakásán vagyok és az ő ágyában fekszem, nem biztos, hogy ezt a választ írta volna. El kéne mennem. Az lenne a legokosabb és a leghelyesebb. De az este annyi feltételes mondat császkál a gondolataimban, hogy ez az egy már nem is annyira érdekes. És fáradtnak is érzem magam. Nincs is kedvem már kikelni ebből az ágyból reggelig. Becsuktam a szemeim és elaludtam. Arra még felkeltem, hogy a matrac belapul mellettem, mint ahogy a takaró is megmozdul. Azt is érzékeltem, hogy erős karok fonódnak derekam köré és egy test simul az enyémhez. De ez annyira megnyugtatott, mint ahogy a pontosan hozzám illő alak közelsége biztonsággal és boldogsággal árasztott el, hogy pillanatok alatt vissza is aludtam. Olyan karok között nyomott el az álom, amik békésebb és jobb éjszakával kecsegtettek és meg is adtak.

Fontos!!
Láttam, hogy egyvalaki leiratkozott a blogról, mint rendszeres olvasó. Nagyon rossz volt látni, hogy az a kicsi, de mégis számomra annál többet jelentő szám eggyel csökkent. Megértem, hogy még unalmas a történet, mert nagyon semmi nem történik. De rengeteg ötletem van ezzel a történettel kapcsolatban, ami titkokat, izgalmakat és csavarokat rejtenek. De még nagyon az elején van a történet és előkészítés nélkül mégsem csaphatok bele a közepébe... Hogy őszinte legyek, nagyon rosszul esett látni a létszámcsökkenést, de próbálok nem erre koncentrálni... De viszont arra kérlek Titeket, ha olvassátok a blogot, akkor írjatok nekem pár szót. Nincs rossz kritika csak építő, amit ugyan úgy el kell fogadni és elgondolkodni a hibán. Kérlek írjatok itt vagy a facebook csoportba. Nem számít, hogy hol. Csak nagyon érdekel a véleményetek. Most kicsit elbizonytalanodtam, de ha csak egy-két ember is van, aki szívesen olvassa tovább a történetet és kíváncsi a végkifejletre, akkor tovább folytatom, hiszen nem akarok senkit sem cserben hagyni. De viszont szükségem van egy kis megerősítésre... :) Nektek csak pár perc, de nekem nagyon sokat jelentene és számítana. Köszönöm szépen! :) <3