15. fejezet

Hi Olvasók! <3
Fel is teszem a következő részt, ami rövidebb, mint az eddigiek. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a 15 feliratkozót *-* Nagyon jól esik tudni, hogy valakit érdekel ez a történet és talán örömet szerzek azzal, hogy írom. :))) Hatalmas dolog ez, legalábbis a számomra. :D 
Nem ide tartotik, de képzeljétek! *-* Kipróbálhatom a kritikaírást több színházdarab keretében *-* Megpróbálhatom magam ebben is, hiszen ez a munka/újságírás is foglalkoztat. :D Sajnálom, hogy hülyeségeket és tökre nem ideillő dolgot hablatyoltam ide össze, de alig várom, hogy 2 hét múlva kipróbálhassam *-* Remélem jól vagytok!! 

Sok szeretet, Kata xoxoxo

Vissza a valóságba

- Nem - mondtam ki végül a szintén hazugságot. Hiszen bárhogy áltatom magam. Be kell látnom és el kell fogadnom, hogy ez az éjszaka aztán Zayn másmilyen képben fest előttem, mint eddig.
- Akkor meg nem értem mit vársz tőlem. Megköszöntem nem? - nézett rám olyan... Zaynnesen. Remek. Újra vissza a valóságba.
- Tudod mit? Menj a francba!! - mondtam laza hangot megütve, majd éppen indultam volna ki a szobából, hogy távozzak. Csakhogy megfogta a kezem és visszatartott.
- Mi van már? - fordultam vissza mérgesen.
- Hát ha az én ruhámban akarsz hazamenni, felőlem - rántotta meg a vállat, miközben elengedte a kezem, ami nem esett olyan jól. Végignéztem magamon, hogy megbizonyosodjak állításáról, noha tudtam - mert én emlékszek az estére -, hogy az ő ruhái lógnak rajtam. Mérgesen fújtattam egyet, majd a szekrényhez vágtattam - lábaimat odacsaptam a padlóhoz, hogy megmutassam neki, mennyire idegesít és elegem van belőle -, hogy az egyik polcra helyezett ruhámért nyúljak. Szó nélkül caflattam a fürdőszobába és magamra csaptam az ajtót, jó hangosan, nem törődve azzal, hogy vendégségbe vagyok, ahol nem túl illedelmes ez a viselkedés. Nem szívesen öltöznék vissza a tegnapi ruhámba. Főleg nem a topba. Az a tánc miatt, ami természetesen izzadással hát, elég undorító, így inkább maradtam Zayn pólójába. De viszont a szoknyát kénytelen voltam felvenni. Amikor megtettem a tükör elé léptem. Hát. Öhm. Igen. Reggel van... A hajamat ötágú rögtönzött fésűmmel - ujjaimat használva - próbáltam kifésülni a hajamat. Kisebb- kevesebb sikerrel. Ezért inkább kontyba kötöttem a fejem tetejére. Pár rakoncátlan tincsek kicsúsztak a gumiból és simultak arcélemhez, de nem nagyon foglalkoztam velük. Nem is nagyon tudtam volna, hacsak Zayn valami furcsa módon nem tart magánál hullámcsatot. Amire egész kicsi a sansz és a kereséssel sem akartam tölteni az időt, hiszen minél előbb menni akartam innen. El tőle! Jó messzire! A póló olyan nagy volt, hogy a szoknyámat majdnem eltakarta. Így hát betűrtem a szoknyámba. Kicsit kihúztam, hogy megbuggyanjon az anyag. A vállrészi varrás is lentebb volt a kelleténél, így csak egyszerűen felgyűrve az ujját topféleséget csináltam belőle. Egész tűrhetően néztem ki. Sőt. Egyre jobban tetszett ez az összeállítás. Ha nem Zayné lenne a póló, talán vissza sem adnám. De mivel Zayné, ezért ezzel nem kísérletezem. A topomat a kezemre hajtottam, majd a kulcsot elfordítva nyitottam ki az ajtót és léptem ki rajta. Zayn kérdőn nézett rám, szerintem a pólója és a gatyája miatt, amit közben a tophoz tettem.
- Mi van? - Kérdeztem, noha tudtam, hogy mi baja.
- A pólómat nem veszed le?
- Hát. Túlságosan tetszik. Nekem úgyis jobban áll, mint neked - rántottam meg a vállam, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez az egyik kedvenc pólóm. Biztos nem adom oda - kezdte hevesen. Elmosolyodtam.
- Nyugi. Nem kell nekem a hülye pólód - forgattam meg a szemem. Hát ez sem volt igaz. Túl sokat hazudok a reggel folyamán. De hát nem is bűn, ha a szükség kényszerít erre ugye? Ugye? Hát ugye!! - Csak kimosom.
- De nem - kezdett volna bele a tiltakozásba.
- De. Kell. És most hívj egy taxit kérlek, hogy elmehessek.
Bólintott egyet, majd a telójáért nyúlt, amit az este az éjjeliszekrényére tettem. Tárcsázta a taxi számát és hívott is nekem egy taxit. Azért nem én hívtam, mert az este óta elfelejtettem az utcaszámot. Jobb is. Úgy sem akarok többet idejönni! Főleg nem önszántamból.
- Kösz - mondtam és már ki is léptem a szobájából. Felvettem a cipőmet és a kabátomba is belebújtam. Mielőtt lebuknék, hogy hazudtam a kulcsot gyorsan menet közben a kanapé egyik párnája közé tettem. Ha elrejtette az éjszaka folyamán, akkor elengedte. Az ajtó elé álltam és óbégattam hangosan Zayn-nek, hogy nyissa ki az ajtót. Csak hogy jól játsszam a szerepem. Természetesen tajtékzott, mert hogy nem találta a kulcsot. Én meg elszórakoztam azzal, hogy idegesítem egy kis szenvedős toporzékolással.
- Maradj már csenden az isten szerelmére!! Nem emlékszem az éjszakára, így arra sem, hogy hova tettem azt a kibaszott kulcsot. Ahelyett, hogy hisztizel segíthetnél - üvöltött rám. Kis híján elnevettem magam. Iszonyatosan jól szórakoztam rajta. Egy ideig csak álltam és néztem, hogy mindenhol keresi, csak a kanapén nem. Kis híján felnevettem, ahogy idegbeteg módjára forgatja fel az egész nappalit, mivel azt mondtam neki, hogy oda rejtette valahova. Aztán újabb 10 perc elteltével megsajnáltam és ki is szórakoztam magam, így sóhajtva egyet letettem az asztalra a cuccaimat.
- A kanapén nem nézted - mondtam, miközben az említett bútordarabhoz sétáltam.
- Miért lenne ott? - kérdezte ingerülten még mindig a lakását rombolva.  Én addig pedig túrtam a kanapét. Minden párna mögött megnéztem, hogy azért ne legyen feltűnő az, hogy rögtön megtalálom. Majd amikor "véletlenül" a kezembe akadt a keresett tárgy győztesen kiáltottam fel. Dühösen nézett rám. Mintha én tehetnék erről. Ja várjunk. Tényleg én tehetek... Hihi! Nesze neked Zayn Malik! Fasz voltál a reggel... És fel is keltettél. Nem szeretem, ha felkeltenek, főleg nem úgy, ahogy ő tette. Ez pedig a bosszúm. Na meg persze a lebukásom elhárítása.
- Tudod. Elég illuminált állapotban voltál. Az amúgy sem okos fejed még hülyébb volt. Így. Mindig a nyomorék helyen kell keresni. Na meg persze itt nem nézted - mondtam mosolyogva.
- Elegem van belőled! - nézett rám mérgesen.
- Pedig te nem is emlékszel az estére. Akkor szerinted én ezzel hogy állok? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Megforgatta a szemét és kinyitotta előttem az ajtót.
- Hello Zaynie - integettem "aranyos" ártatlan arcot vágva. Motyogott valamit, ami olyasminek hallatszódott, "hogy nem vagyok a te Zaynied", majd egy "Cső" után rám csapta az ajtót. Elégedetten sétáltam le és hagytam el a lépcsőházat, ami előtt ott várt rám egy sárga taxi. Beültem és lediktáltam a sofőrnek a címet. És most Nessáét. Sóhajtva süllyedtem a puha bőrülésbe. Csalódást éreztem. Egy olyan csalódást, aminek Zayn az oka. Nem is értem, hogy mire számítottam. Arra, hogy szerelmet vall? Vagy bocsánatot kér a múlt miatt? Hát. Akármiben is reménykedtem, már mindegy. A kapcsolatunk nem fog változni. Esetleg csak rosszabb lesz. Nem tudom. De azt igen, hogy erre az estére emlékezni fogok. Erről Zayn gondoskodott, hogy ne felejtsem el. Még akkor sem, ha tudnám. És még Zayn sok mindenről gondolkodott... Gondolatmenetemet a telefonom rezgése zavarta meg, ami SMS-t jelzett.
Beszélnünk kell! Fontos! Állt az üzenetben. Félve néztem feljebb, hogy megtudjam, hogy kitől jött ez a két igen aggasztó mondat.