23. fejezet

Sziasztok Drágáim! <33 :)) 
Annyira jó látni, hogy gyarapodunk és a megtekintések száma is növekedik. :D Annyira de annyira jól esik az összes visszajelzés, amit kapok Tőletek! <3 :) 
Ami talán fontos információ: Egész hétvégén nem leszek itthon, így a következő rész is váratni fog magára a jövőhét közepéig. Holnap megyek az országos pályázat eredményhirdetésére Pestre, vasárnap és hétfőn pedig Esztergomba megyünk osztálykirándulásra *-*-* Juhj de várom mind a 3 napot. :D <3 Huh szóval ami innen Titeket érint az az, hogy a hétvégén nem fogok tudni jelentkezni. 
Kitartás, a suliból már nincs sok ;) <3 Remélem jól vagyok :)) <33 

Big big love: Kata 

Déjá vu érzés

Ki tudja hány másodperc vagy perc telt el azzal, hogy egymás szemében vesztünk el. De az arca szép lassan egyre közeledett felém, az én lélegzetem meg egyre gyorsabb ütemet diktált, a zakatoló szívem követelésének eleget téve. Aztán egyszer csak egy rövid sípoló szerű hang hasította szét a saját kis világunkat körbeölelő burkát. Abban a pillanatban egyszerre hajoltunk el. Vagy legalábbis annyira távolodtunk el egymástól, amennyire a menyasszonyi póz megengedi. A zihálásomat próbáltam csillapítani és mindenhova néztem csak az arcomat fürkésző fiú arcára nem.
- Nem itt akarnak kiszállni? - Kérdezte kedvesen egy idős néni, aki ezek szerint egész végig velünk volt a liftben... Zayn zavartan nézett rá, majd felnézett. Gondolom a falon pirosló számot nézte meg, hogy megbizonyosodjon, hogy ott egy kettes szám virít. Hát az.
- De. Köszönjünk - nézett a nénire, majd elindult.
- Köszönjük - hajoltam ki Zayn válla mögül, hogy én is megköszönhessem a kedves nénikének, aki csak mosolyogva legyintett. A folyosón lépdeltünk, azaz Zayn lépdelt és egyikünk sem szólalt meg. Én pedig a felismeréstől megdermedtem. Istenem! Ha nem érünk a 2.-ra és nem szólal meg az a sípolós hang, akkor talán megcsókoltam volna Zaynt!! Önszántamból!! És ami a legelborzasztóbb az egészben, hogy megakartam csókolni. Hogy vágytam csókja ízére. Te jó ég. Valami biztos volt abban az átkozott reggeli kávéban! Hiszen én nem érezhetek ilyet. Két igen egyszerűnek tűnő okból: 1. Dylan a barátom. 2. Zayn Malik?! Annak a Zayn Maliknak vártam a csókját, akinek annyi szart köszönhetek?? Istenem mi történik velem?? Meghülyültem? Agyamra ment a munkával járó fáradtság? Igen biztos ez van a háttérben. Hiszen nem lehet más. De várjunk csak! A csókhoz ketten kellenek nem? Hát persze. De akkor Zayn is akarta?? Vagy csak újra szórakozni akart? Igen. Ebben biztos vagyok. Meg akart alázni. De nem sikerült neki. És nem. Most sem veszek tudomást arról az egyre idegesítőbb hangról, ami azt kiáltozza, hogy hülyeségeket gondolok, mert Zayn is akarta, ahogy én is. De nem! Ez a hang hülye és nemnormális. Ezért is kell elhallgattatni, vagy ha más nem, akkor lehalkítani. Már csak arra eszméltem fel, hogy egy igen kényelmetlen fehér műanyag székben ülök. Zayn megfogta a lábam. Óvatos volt, de így is felszisszentem, és nagy meglepetésemre az ölébe tette.
- Erre semmi szükség - néztem rá. Hangom nem volt sem vádló, sem flegma. Normális volt, amit felé nem sokszor használok. Láthatólag meg is lepte ez a hangnem.
- De fel kell polcolni - mondta ő is normális hangnemben. Bólintottam, de nem szóltam semmit. Nem tudtam. Nem értettem semmit. Teljesen összezavart az engem vizslató, mellettem ülő fiú. Annyira nem értem ezeket a hangulatingadozásait. Egyszerűen nem tudom hova tenni, pedig tényleg próbálkozom. De úgy tűnik lehetetlen megfejteni őt.
- Nagyon fáj? - Hallottam meg a gyengéd, kissé rekedt hangot, ami hirtelen rángatott ki a gondolataim áradatából.
- Hm? - Vezettem rá a távolba meredő tekintetem. Egy picit elmosolyodott.
- Nagyon fáj? - simított végig óvatosan, már cipőtlen és zoknitlan feldagadt és igen csúnyán belilult bokámra. A gyengéd érintés nem csak meglepett, hanem elindított bennem egyfajta bizsergést is. Próbáltam nem tudomást venni róla. Mint sok másról sem, amit Zayn vált ki belőlem.
- Nem vészes - mosolyodtam el halványan. Hümmögött egyet, de tekintetét egy pillanatra sem vette le bokámról. Láthatólag nem hitt nekem, pedig nem hazudok. Az érintése, a gondolataim, amik folyton megállíthatatlanul cikáznak a fejemben, elveszi a figyelmem, így nem tudok a fájdalomra gondolni, ami ezek által eltompul.
- Selena Underwood - hallottam meg a nevem alig 10 perc eltelte után. Nem értem, hogy kerülhetek ilyen gyorsan sorra, hiszen még jó páran ülnek a kényelmetlen székekben a sorukra várva. Zayn leemelte a lábam és pár pillanat múlva, újra mellkasához emelt. Próbáltam nem törődni azokkal az emberekkel, akik csúnyán néznek rám, amiért soron kívül bemehetek. Teljesen igazuk van.
- Zayn - súgtam füléhez hajolva. Meglepetten állt meg, nem törődve az ajtóban várakozó asszisztensnőre. - Nem szeretem, ha kivételeznek velem.
Nagy meglepetésemre Zayn újra megmutatta a kocsiban látott varázslatos mosolyát, amivel tudatlanul sepert ki belőlem minden aggodalmat és rossz érzést és szűkítette be a látókörömet.
- Muszáj, hogy minél előbb megtudjuk az állapotodat. A munka miatt - nézett szemembe. Sután bólintottam egyet. Ő pedig elfordította rólam a tekintetét, hogy lássa azt a pár métert, amit meg kell tennünk az orvosi szobáig. Én pedig továbbra is enyhén borostás arcát néztem. Tagadhatatlanul helyes arca van. A markáns arcéllel, a gyönyörű barna szemeivel, amit kissé beárnyékol a hosszú szempillája. Ajkai pont annyira teltek, amennyire kell egy édes és tökéletes csókhoz és egy gyönyörű és sajnos ritkán látott mosolyhoz. A füle nem nagy és nem is túl kicsi, pont jó. És a fekete haja, amin ha a nap megcsillan, akkor sötét barna lesz. De a szemei... Istenem azok a szemek. Egy pillanat alatt el tudják érni, hogy elvesszek bennük és kikapcsoljam a világot. Zayn nem tett megjegyzést, pedig az az aprócska mosoly a szája sarkában elárulja számomra, hogy észrevette, hogy az arcát tanulmányozom. Csakhogy beértünk a szobába. És hogy ezt honnan tudom? Mert Zayn illedelmesen köszönt. És akkor amikor az orvos is megszólalt kénytelen voltam elszakítani a tekintetem Zaynről és az orvosra nézni, akinek nem volt dokis kinézete. Hiányzott az őszülő bajsza és haja, a köpenye gallérja körül nem volt stethoscope. És arcán kedves mosoly díszelgett a morcos és dacos arckifejezés helyett.
- Szia Selena - tegezett le rögtön, ami kissé meglepett, de nem is várnám el egy húszonakárhány évestől, hogy magázzon. Meg amúgy sem szeretem.
- Jó napot - mosolyogtam rá.
- Fektesd le oda kérlek! - Nézett Zayn-re miközben mutatott egy tipikus fehér papírszerűséggel bevont  orvosi vizsgálós ágyra. Vagy egyáltalán ez a neve? Vagy van külön neve? Mindegy. Zayn az ágyhoz sétált és követve az utasításokat, nagy kellemetlenségemre, de lefektetett az ágyra. Végignézett kiterített alakomon, majd csibészesen elmosolyodott. Éppen mondtam volna valami frappáns megjegyzést, csakhogy egy sem jutott eszembe, meg azért mégis csak egy orvosi szobában vagyunk. Az orvos - Mark - mellém lépett és a bokámat kezdte el nézni. Már kezdtem örülni, hogy csak megnézi, de aztán ujjai elég nagy fájdalmat okoztak, amit ki is mutattam egy felszisszenés erejéig.
- Tehát ez fáj? - Nézett rám, miközben forgatta és csavarta tovább a bokámat. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy "Nem bazdmeg nem fáj, hogy konkrétan kicsavarod a bokám! Csak úgy teszek mintha fájna!", de helyette csak bólintottam egyet és összeszorítottam az ajkaim. Két okból. 1. Tényleg nem akartam rákiabálni, hiszen a munkáját végzi. 2. Nem akartam felkiáltani a fájdalomtól sem, mert konkrétan legszívesebben sírnék, annyira fáj, ahogy forgatja. Nagy megkönnyebbülésemre abbahagyta a kínzásom és óvatosan letette a kissé eldeformált lábamat.
- Írok egy beutalót a röntgenre. Az 1. emeleten van - mondta, miközben az asszisztens már nyomtatta is ki a lapot, amit egy laza mozdulattal firkált alá. - Utána gyertek vissza és addigra megmondom az eredményt - adta Zayn kezébe a lapot. Zayn bólintott, majd se szó se beszéd újra felkapott a karjaiba és kisétált az asszisztens által kinyitott ajtón. A röntgenre vártunk, szótlanul. Ő gondolkozva nézett előre a semmibe és én is ezt tettem, azzal a különbséggel, hogy néha akaratlanul is felé lestem.
A röntgenszobába Zayn nélkül kellett bemennem. Be kell vallanom, hogy a bokám valamiért sokkal jobban fájt úgy, hogy nincs az ölében a lábam. Eléggé nyugtalanított az, hogy több méter és egy nagyon vastag fal választ el tőle. Felfeküdtem a fémágyra és fájdalmak közepette engedtem, hogy valami súlyszerű izét tegyen rá, hogy megálljon a jó pozícióban. Egy kattanás és egy villanás, és kész is vagyunk. Egy lábon ugrálva "mentem" ki a szobából. Zayn meglátott és még a küszöböt sem ugrottam át, amikor újra a karjai között lettem. A fájdalmam abban a pillanatban csökkent, ahogy erős mellkasa hozzásimult az oldalamhoz. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, ami gondolom eléggé meglepte, hiszen egy pillanatra megállt és tág szemekkel nézett rám. Én csak kedvesen elmosolyodtam, aminek következtében az ő szája is mosolyra húzódott és újra előre nézve elindult. Nagy volt a kísérték, hogy fejemet is mellkasához simítsam és ott tartsam, de azért ezt nem tettem meg. Talán az már tényleg túl sok lenne.
Amint felértünk a 2.-ra pár perc elteltével már vissza is hívtak. Újra a fehér ágyra kerültem, de most ültem. Zayn mellettem állt meg és úgy néztük, ahogy Mark a gép előtt ülve nézte a monitoron a röntgenképen a bokámról. Már láttam a filmekben, sorozatokban ilyen képeket, de az a tudat, hogy az én egyik testrészem van a képen furcsa volt.  Mark pár percig hümmögve vizsgálta a kékes-fehér képet, majd hirtelen megfordult a gurulós székén, hogy velünk szemben legyen.
- Hát kisasszony. Nem tört el a bokája, de nem sok múlt rajta - nézett rám. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és érzékeltem, hogy a mellettem álló Zayn is engedett az ideges görcsből. - De viszont - mutatta fel a mutatóujját. - A szalagjaid meglazultak és ki is nyúltak.
Erre a kijelentésre kissé megijedtem.
- És akkor mi a teendő? - Kérdeztem.
- 6 hétig egy rögzítőt kell használnod. A futást hanyagold erre a 6 hétre. A rögzítőt itt tudjátok megvenni, a földszinten.
- Forgatni azért forgathatok? - Kérdeztem elkeseredetten.
- Igen. De nagyon kell figyelned, mert egy rossz lépés és a szalagjaid elszakadnak, ami pedig műtéttel hozható helyre.
Nyeltem egyet. Hát nem szívesen feküdnék szike alá.
Megköszöntük, majd újra Zayn karjai közt elhagytuk a szobát és a lifthez mentünk.
- Köszönöm, most már letehetsz nyugodtan - néztem mosolyogva Zaynre. Hiszen egész végig cipelt és nem vagyok egy pehelykönnyű személy.
- Miért? - Kérdezte furán.
- Mert még szükséges lesz a karjaidra. És a sérv nélküli életre - adtam meg szerintem a logikus választ.
- Tán aggódsz értem? - Húzta fel egyik szemöldökét, miközben elmosolyodott. Éppen nyitottam a számat a válaszadásra, de a lift megint közben szólt, hiszen megérkezett. Beléptünk rajta. Rajtunk kívül egy idős házaspár állt a vasszerkezetben. Illedelmesen köszöntünk, majd újra egymásra néztünk. Hirtelen elkapott a déjá vu érzés. És a kellemes bizsergés a hasamban. Már el is feledkeztem arról, hogy válaszolnom kéne. Igazából a kérdés is a feledésbe merült számomra. Mint ahogy a lift az idős párral is megszűnt létezni. Csak a barna szemű és én vagyok. Csakhogy ez sem tartott sokáig. Köszönet annak a rohadt telefonnak, ami megállíthatatlanul rezeg és csörög a zsebembe. Sóhajtottam egyet és a zsebemből előhalásztam.
- Szia - dünnyögtem a telefonba. Kedves akartam lenni, hiszen Nessa biztos aggódik értem, de egyszerűen most per pillanat ez nem ment.
- Istenem drágaságom! Jól vagy? Merre vagy? Voltál már a kórházban? Mit mondtak? Mikor jössz haza? Eltört a lábad? Elmenjek érted? - Hadarta a sok aggodalmas kérdést, ami megmosolyogtatott.
- Nem törött el, most megyünk hazafelé. Nem sokára otthon vagyok.
Kiléptünk a liftből és Zayn újra letett egy székre, majd nagy meglepetésemre egy szó nélkül elment. Most itt hagyott?

22. fejezet

Sziasztok! <3 
Huh hát elég rosszul éreztem magam amiatt amiért az előző rész ilyen hangyafasznyi rész volt. :) Ezért (főként a barátnőimnek köszönhetően) újra a régi vagyok. :DD Ezért örömmel jelentem, hogy itt is van a következő rész. :D <3 Annyira jól esnek a szavaitok, hogy egyszerűen nem tudom, hogy meghálálni. Annyiszor visszaolvasom őket és mindig mosolygok rajtuk és jobb kedvre derítenek. Szóval köszönöm Nektek és nagyon imádlak Titeket! <3 :) 

Nagy szeretés: Kata 

Minden olyan gyorsan történt. Éreztem két erős kezet, amik megfogják az enyémeket és erősen rántanak fel a helyemről, ami azért nem volt kellemes, mert még nagyobb fájdalmat okozott a hirtelen jövő rántás. Egy erős mellkasnak csapódtam. Ebben egy időben, hatalmas nagy robajjal értek földet a felszerelt konyhaszekrények oda, arra a helyre, ahol pár másodperccel ezelőtt én ültem, feküdtem. A körém fonódott kezek erősen tartottak és nem engedték, hogy a földre kerüljek. A fájdalom kezdte elvenni a gondolkodásom és a látásom is kezd homályosodni. Hangos kiabálásokat hallottam, de az agyamig nem jutott el, hogy mit is kiabálnak és kik. Észleltem, hogy a térdem alá nyúl a megmentőm és felemel, hogy futva velem elinduljon valamerre. Ezzel az volt a baj, hogy a futás adta rázkódástól a lábam még jobban fájt.
- Állj. Kérlek! - Kérleltem. A talaj megállt alattam, a levegő nem csapódott tovább enyhén az arcomba.
- Tegyél le - mondtam sírós hangon. Nem akartam sírni. De egyszerűen annyira fájt a lábam, pontosabban a bokám, hogy a könnyek égették az arcomat. Egy puha talajra fektetett le óvatosan. A megmentőm arcába néztem és meglepetésemre azt láttam, amit nem gondoltam volna. Még a fájdalmam is megszűnt egy pillanatra.
- Sel. El kell vinni a kórházba - mondta lágy hangon, miközben letörölte arcomról a könnyeimet, hiába, mert jött több is.
- Nem. Jól vagyok - mondtam és fel akartam állni, hogy bizonyítsam is, csakhogy kezeit vállamra tette és óvatosan visszadöntött a félig ülő pozícióba, amibe az előbb letett.
- Kérlek szépen ne makacskodj. A bokád már most fel van dagadva és kezd lilulni. Látnia kell egy orvosnak.
- Majd elmúlik - néztem szemébe. De nem engedett. Megrázta a fejét.
- Akkor is elviszlek. Ha tetszik, ha nem - mondta, és igazolásképpen, újra mellkasához vont és elindult az ajtó felé. Most nem futott, figyelt arra, hogy ne rázkódjak erős karjaiban. Már korántsem fájt annyira a bokám, mint az elején. Még mindig fáj, de nem olyan pokolian égetően. Próbáltam nem hinni annak az idegesítő hangnak a fejemben, ami azt mondogatja, hogy azért, mert az Ő karjaiban vagyok. Már nem sokáig tudtam makacsul visszatartani a levegőmet, hogy ne érezzem az illatát. Ami körbeölel és teljesen elbódít.
- Várjatok! - kiabáltak utánunk, mire megálltunk. Frank futott felénk. Arca kétségbeesett, de inkább dühös.
- Nem viheted így ki! Nem kockáztathatjuk, hogy meglátják és újságba kerül.
- Mit érdekel engem a hülye újság! - csattant fel dühösen. Éreztem, hogy karja szorosodik körülöttem. - Frank - fújta ki a levegőt, hogy higgadtságot kényszerítsen magára. - Lehet, hogy eltört a lába. Nem fogom kockára tenni a javulását némi idióta újságíró miatt.
Éppen nyitottam a számat, hogy ellenkezzek a törést illetően, de egy csúnya figyelmeztető tekintet meggátolt ebben. Jobbnak láttam csöndben maradni. Egyenlőre.
- Hogy vagy Selena? Nagyon fáj? - Nézett rám Frank aggodalmasan. De megint nem tudtam válaszolni, ugyanis válaszolnak helyettem.
- Nincs jól és fáj neki. A francba is Frank had vigyem már kórházba! - Csattant fel, én pedig összerezzentem karjaiban.
- Rendben - sóhajtott Frank. - De a hátsó ajtón menjetek.
Megmentőm megforgatta a szemét, de nem tett több megjegyzést. Helyette megfordult és sietősen, vigyázva rám elindult a másik irányba. Nem szólt semmit egészen a kocsiig, ahol is csak annyit mondott, hogy maradjak nyugton, mert akkor be tud úgy ültetni, hogy ne fájjon annyira. Én sem szóltam semmit, pedig nagyon kellemetlen érzés, hogy egy alapvető mozgáshoz is segítség kell. Na jó. Nem kéne, de így legalább nem pisilek be a fájdalomtól, ami a kocsiban ülve egyre fokozódik.
- Tudsz vezetni? - Döbbentem meg. Rám nézett, de nem szólt semmit. Inkább beindította az autó motorját és kiállt a parkolóból. Én pedig szüntelenül - azóta mióta Franktől elindultunk - nézem az arcát. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem ez időben. Na jó. Több is, de csak egyet van merszem megkérdezni.
- Miért?
Rám nézett, de csak egy pillanatra, hiszen az utat nézte.
- Miért ne?
- Most hagyjuk a megszokott stílust. Miért mentettél meg? És miért cipeltél egészem az autódig? És most miért furikázol a kórházba? - Tettem fel azokat a kérdéseket amik érdekeltek.
- Mert baj, hogy megtettem?  - Dühösen fújtattam egyet.
- Miért Zayn?
Láthatta rajtam, hogy már nagyon a tűrőképességem határát feszegeti, így felhagyott a további semmilyen válaszokkal.
- Megérkeztünk - állította le a kocsit.
- Nem érdekel - mellem alatt összefontam kezeimet mutatván, hogy nem vagyok hajlandó kiszállni a járműből. - Innen egy tapottat sem mozdulok, amíg nem válaszolsz a kérdéseimre - nem szólt semmit, csak szórakozottan vette szemügyre a "makacsul durcás" pózom, majd őszinte mosoly húzódott ajkaira. Ezt az őszinte mosolyt még sosem láttam. De teljesen más mint a nap mint nap látott erőltetett mosolya, ami az érzéketlen "mindentleszarok" álarchoz tartozik. Ez a mosolya gyönyörű. Szemei közül kisebb nevetőráncokat csal elő és makulátlan fehér fogait is megmutatja. Teljesen elámultam ettől a látványtól. És olyannyira, hogy a szerepemből is kiestem, és belőlem is egy mosolyt váltott ki.
- Ki mondta, hogy mozdulnod kell? - Mosolya töretlenül maradt arcán, ezzel továbbra is magával ragadva. Aztán amikor kiszállt az autóból könnyedén, lazán, ezzel eltüntetve mosolyát szemem elől. Ez kellett ahhoz, hogy észhez térjek és nagyon de nagyon dühös legyek magamra, amiért majdhogynem elolvadtam mosolya látván. És dühös voltam rá is, hogy ilyen gyönyörű mosolya van. Na az meg konkrétan kiakasztott, hogy minden porcikám azért kiabál, hogy újra karjai között tartson erősen, biztonságban. Na meg azért, mert újra látni akarom azt a mosolyt, ami gyönyörűvé teszi. Francokat a gyönyörűbe!! Addig addig bambultam magam elé, amíg újra nem voltam a karjaiban. Döbbentem néztem fel rá. Áhá. Szóval erre gondolt az utolsó mondatával.
- Tegyél le! - Kértem ellent nem tűrő hangon.
- Mert be tudnál lépkedni a kórházba egyedül is? - Húzta fel egyik szemöldökét és ismét megajándékozott mosolyával. Mielőtt újra transzba kerített volna, inkább elfordultam, hogy ne is lássam.
- Igen.
- Hát rendben - sóhajtott. Leheletét éreztem a nyakamon. Nem. Biztos nem emiatt lettem libabőrös. Csak a hidegen fújó szél hirtelen megcsapott. Még akkor is, ha a szél egyáltalán nem fúj. De az előbb fújt! Biztos egy kisebb vihar jele.
Érzékeltem, hogy óvatos lassúsággal egyre távolabb kerülök a mellkasától és egyre közelebb vagyok a földhöz. Amikor talpaim a földet elérték, a jobb bokámba erős fájdalom nyílalt. Próbáltam visszafojtani a felkívánkozó ordítást és a fojtogató könnyeimet, helyette csak egy szisszenés jött ki a torkomon. Gyorsan egy lábra álltam, hogy enyhítsek a fájdalmon. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, hiszen konkrétan lóg a lábam, és az a hülye gravitáció húzza lefelé a bokámat, ami szintén nem kellemes érzés. De fejemet felbillentettem. Éreztem arcomon a pillantást, így a mellett álló fiú felé néztem.
- Tényleg kurva vicces - forgattam meg a szemeimet bosszúsan.
- Nem a baleset a vicces, hanem ahogy makacskodsz - mosolygott töretlenül. Én meg próbáltam nem elolvadni. Inkább sértődötten felhúztam az orrom és ugrottam egyet egy lábon. Mondanom sem kell, hogy a könny kicsordult a szememből, de nagy pacsi nekem, amiért nem szisszentem fel fájdalmamban. Mert köztudott, ha ugrálsz az egyik lábadon, akkor a másik is ugrál veled. Na már most ez eléggé fájdalmas ebben az esetben. Hallottam egy sóhajtást. Hátra néztem és pont láttam, ahogy megforgatta a szemeit, majd felém nyúlt és újra a karjaiba vett.
- Tudok menni egyedül is - ütöttem meg a vállát, jelezve, hogy tegyen le.
- Láttam mennyire - rendezett le. Bosszúsan fújtattam egyet és karba tettem a kezeimet.
- Inkább fájjon, mint a kezeidbe tarts - dünnyögtem. Megállt, tekintete megtalálta az enyémet. Arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosolya, és szeme csillogása is halványult. Tudtam, hogy nem kellett volna mondanom, főleg, hogy egyáltalán nem éreztem így, mert imádok karjaiban lenni. Azt hittem, hogy letesz és itt hagy, de nem tette. Helyette inkább előre nézett - véletlenül sem rám - és újra elindult, velem a karjaiban.
A recepción eligazítottak minket. A recepciós enyhén sokkot kapott Zayn látványára, de azért sikerült kinyögnie, hogy a 2. emeletre megyünk. A liftben továbbra sem szólt hozzám. Én pedig kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Nem. Nem a bokám miatt, hanem amiatt, hogy ezt mondtam. Noha nem tudom, hogy ez miért bántja ennyire, hiszen mire várt tőlem? Aztán eszembe jutott, a meggyötört, könynektől vizes arca, miközben gyönyörű hangon énekel. A torkom elszorult, és nem tehettem róla, egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon, amit gyorsan letöröltem, abban reménykedve, hogy nem látta. De tekintetem újra találkozott az övével, így tudom, hogy lebuktam. Remélem betudja annak, hogy túlságosan fáj a lábam és ezért könnyeztem. Tekintetünk összekapcsolódott, és most egyikünk sem szakította meg a pillanatot. A nyelvemen volt egy bocsánat szócska, de egyszerűen nem jött ki a számon. Most, hogy így szemtől szembe nézünk egymásra, jöttem rá, hogy mennyire is közel van az arcunk egymáshoz. Túl közel. A férfias, enyhe cigiszaggal keveredő illata elbódított. Barna szemeiben elvesztem. Érzékeltem, hogy a szívem szörnyen gyors vágtába kezdett és arra vágyom, hogy megcsókoljon.

Bon Jovi- Bed of Roses (amit Zayn énekelt a zongoránál ülve)
A youtube-on rátaláltam egy pontosabb fordításra, amit nem tudom miért, de nem találtam, amikor a részhez kellett volna... :( Mentségemre szóljon, hogy németes vagyok ezért kénytelen vagyok megbízni az internetre feltett fordításokban. :) De tesóm barátját megkérdeztem, hogy melyik a pontosabb fordítás a kettő közül és ez a pontos és jó fordítás. :) Szóval lehet, hogy már nincs jelentősége, de ha valakit érdekel, akkor nézze meg, mert tényleg teljesen más amit én találtam még anno. :) Csak ennyit akartam <333 

21. fejezet

Sziasztok! <3 :) 
Sajnálom, hogy csak most és ilyen rövid. De az elmúlt napokban nem voltam a toppon, főleg így hétvégén... De majd összeszedem magam és hosszabb, jobb részeket hozok. :) Ez a rész nekem nem tetszik és nem csak a rövidsége miatt... Gondolkozom is, hogy feltegyem-e. De viszont ki tudja mikor tudnám átírni és hozzám méltóan hosszabb részt hozni. És megint nem akarlak megváratni Titeket. :) A hozzászólásokat láttam, és az, hogy nem válaszoltam rá nem azt jelenti, hogy semmit nem jelentenek. Mert nekem sokat jelentenek a szavaitok. <3 Nagyon köszönöm Nektek, hogy a sok hülyeségem ellenére velem maradtok/maradtatok. :) És nagyon örülök annak, hogy bővült az olvasók száma! <33
Az elképzelésem megvan a következő résszel kapcsolatban, a fejemben már össze is állt, de egyszerűen képtelen lennék most jól írni és ez látszik ezen a részen is. De tényleg összeszedem magam és jobbal fogok előrukkolni Nektek. :) Nagyon szeretlek Titeket és jó olvasást <3 :)

Nem számít

Igen. Lehet itt lenne az ideje, de nem annak, hogy én világosítsam fel. De mit érek el vele? Azzal, hogy még ennél is jobban felbolygatom a múltat? Hogy újra felszakítom a sok munkával és szenvedéssel megvarrt sebeimet? Mit tudna tenni? Benyög egy sajnálomot, ami nem is biztos, hogy őszinte? Ha annyira érdekelné, akkor rájönne, akkor tudná. De nem érdekli, nem volt számára annyira "nagy dolog", hogy emlékezzen rá. Akkor én miért erőltetném? Ez van, ezt kell elfogadni. A szar is táplálék, amit előtte jóízűen ettünk meg. El kell fogadnom, hogy sosem fogok látni egy őszinte megbánást a szemében, ami azért segítene. Számítana és nem is keveset. De ezt nem fogom megkapni tőle.
- Nem számít Zayn! - Ráztam meg a fejem.
- De. Igen is számít! - Ellenkezett hevesen.
- Ha tényleg számítana, akkor tudnád - súgtam, majd kihasználva, hogy nem szorítotja a kezem, kirántottam végtagom az övé közül és elsétáltam. De az ajtóban visszafordultam.
- Tényleg szeretnék jól dolgozni. És ha én félretudom tenni az érzéseimet, akkor te is - néztem szemébe, majd végleg elhagytam a termet és lehajtott fejjel mentem vissza a forgatás helyszínére, a "konyhába".
- Zayn? - Kérdezte Frank, már kicsit nyugodtabban.
- Jön - mondtam, majd további szó nélkül a helyemre álltam. Próbáltam elfojtani magamban a fájdalmat. Arra ráérek később is. Most munka van. Pár perccel később megjelent Zayn is, akinek most nem volt meg a megszokott nemtörődöm testtartása és arckifejezése sem. Szemeivel arcomat fürkészte, miközben mereven állt. Én tartottam vele a szemkontaktust. Aztán Frank elkiáltotta magát, hogy "Álljatok a helyetekre!". Én már ott álltam, de Zayn elém baktatott. Túl közel. Közelebb, mint szerettem volna. Aztán elkezdődött a forgatás. Meglepő módon harmadjára sikerült tökéletesre megcsinálnunk a jelenetet, ami Franket is meglepte, de nem dicsért meg minket. Miért is tenné? Ez a munkánk. A feladatunk.
Aztán jött a feketeleves. Elérkeztünk ahhoz a jelenethez, amikor is Folt, Nora mögé áll, hogy megmutassa az aprítási technikát a lánynak. Zayn is így tett. A nyakamon és a fülemen éreztem forró leheletét, ahogy mondta a betanult szöveget. Aztán szerencsére nekem el kellet löknöm magamtól.
Megállás nélkül vettük fel a jelenetet, teljesen beleélve magunkat a két főhős szerepébe. Aztán jött a necces rész... Ugyanis pulcsimnál fogva húzott egyre közelebb magához, egészen addig, amíg meg nem éreztem teste melegét az enyémen. Aztán jött az a rész, hogy megfogta derekamat és feltett a pultra, abba a pozícióban, ahogy kellett. Szétnyitott lábaim között állt, míg tenyerei a két oldalam mellett pihent, és az arca nagyon közel volt az enyémhez. Túlságosan is. Aztán hallottunk egy nem odaillő reccsenést. Éppen kérdeztem volna, hogy mi volt ez, kiesve ezzel a szerepemből, csakhogy nem volt rá lehetőségem. Merthogy a pult úgy döntött, hogy beszakad alattunk, főként alattam. Felsikítottam ijedségemben, láttam, ahogy Zayn keze felém kap, de későn. A pult és a hozzá tartozó falra felszerelt szekrények, mind zuhanásnak indultak. És természetesen én a szekrények alatt ülök az egykor még pultként szolgáló törmelékeken és a lábam pedig alatta.. Nem bírtam semmit tenni, a lábam iszonyatosan fájt, és a reakció időm sem volt a megfelelő gyorsaságú, hogy kiugorjak a pult törmeléke alól. Így tehetetlenül ültem és vártam a fájó csattanást, ami pillanatokon belül megtörténik.

20. fejezet

Sziasztok Drágáim! <3 Nagy örömmel megérkeztem a következő résszel! :D Nagyon köszönöm a kommenteket az előző részekhez, nagyon örülök neki és jól esik, hogy a sok kimaradás ellenére is velem vagytok. Nagyon hálás vagyok ezért. Imádlak Titeket!! <3 <3 :) Jó olvasást ;) <33

Big, big love: Kata

Talán itt az ideje... 

Sikerült lenyugtatnom magam. Higgadt voltam. Sikerült bebeszélnem magamnak, hogy ez az egész meg sem történt. Még akkor is, ha ez hülyeség. De most per pillanat kell az, hogy ebbe a hitbe ringassam magam. Úgy gondoltam, hogy már el telt egy kis idő, így újra az ajtóhoz léptem és most nem vigyázva arra, hogy halk legyek, nagyra nyitottam azt és beléptem. Zayn még mindig ugyan ott ült, abban a pózban, mint korábban is.
- Mindenki rád vár! Ideje lehúzni az elkényeztetett seggedet sztárocska - mondtam a megszokott flegma hangnemben, amit mindig megütök vele szemben. Láttam, hogy gyorsan arcához nyúl, hogy letörölje könnyeit. Nyeltem egyet, de próbáltam úgy tenni, mintha nem láttam volna semmit.
- Majd megyek - hallottam a morgó hangot. Istenem, ez a hang pár perccel ezelőtt az egekig repített. Megráztam a fejem, hogy kizárjam ezt a gondolatot a fejemből.
- Frank elég dühös. De itt is maradhatsz, legalább akkor talán eléred, hogy kibasszon a filmből. Bár tudod mit - "gondolkoztam el", majd folytattam továbbra is a hátához beszélve - inkább maradj itt, és akkor mind a ketten jól járunk. Megszabadulunk egymástól - rántottam meg a vállam, noha nem látta, mert töretlenül háttal ült nekem és nem is törekedett arra, hogy felém forduljon. Bár tudtam, hogy miért nem teszi ezt. Nem szeretné, hogy lássam a könnyeit. Csakhogy én már láttam. Már másodjára tört meg a szemem előtt, de egyikről sem tud. Erről sem fog tudni.
- Mondtam, hogy majd megyek! - Kiabált rám, amire kicsit összerezzentem, de szó nélkül hagytam, hiszen megint hatalmába kerített az a gyűlölt érzés, hogy most ebben a pillanatban meg akarom ölelni. Ehelyett kiléptem a szobából. Ez volt az ésszerű irány. Pedig mindennél jobban le szeretném törölni arcára száradt könnyeit. Elmosni őket, hogy helyette nevetés vegye át a helyét az arcán és a szemeiben. Úr isten! Hogy érezhetek ilyeneket??!! A zene az oka. Imádom ezt a zenét, és a hangja is olyan... olyan angyalian gyönyörű. Nem is értem, hogy egy ilyen romlott, rossz embernek, hogy lehet ilyen tökéletes hangja. Olyan hangja, ami elvarázsol és egy bizsergetően kellemes transzba ejt és nem enged el, egészen addig, amíg el nem hal a dallam. Megálltam az ajtó mellett és a falnak vetettem a hátamat. Vártam, hogy összeszedje magát és kijöjjön. Mert nem akartam lemenni nélküle, hiszen Frank megbízott a megkeresésével. Na meg valami hülye izé azt éreztette velem, hogy látni akarom, hogy "rendben van". Amikor kilépett az ajtón, az arcomra nézett meglepetten.
- Megvártalak, mivel nekem kellett megkeresnem téged, így nem állhatok Frank elé nélküled - rántottam vállat flegmán, és megfordultam, hogy végre elinduljunk a forgatás helyszínére, ahol Frank szerintem vörös fejjel és felforrt agyvízzel vár minket. Csakhogy ujjai megállítottak, amik csuklóm köré csavarodtak. Elindult bennem egy furcsán és ijesztően kellemes bizsergés, a csuklómtól kiindulva, a lábam ujjáig. Kissé megijedve - nagyon is - ettől az érzéstől, gyorsan elrántottam a kezem és csúnyán néztem rá, jelezve, hogy ezt többet ne csinálja. Szemén látszódott, hogy sírt, de annyira enyhén, hogy csak az veszi észre, aki tudja, hogy sírt.
- Mióta vagy itt? - Kérdezte és kis félelmet láttam szemeiben megcsillanni, de olyan gyorsan eltüntette őket, amilyen gyorsan jöttek. Mondani akartam, hogy hallottam gyönyörű és fájdalommal teli énekét. Hogy láttam meggyötört arcán végigfolyni könnyeit. De helyette mást mondtam. Azt a két szót ejtettem ki a számon, amit az eszem kiabált jó hangosan, elnémítva vagy lehalkítva a másik hangot, ami a szívemet képviseli.
- Most óta.
Bólintott, majd kikerülve engem útnak indult.. Én még ott maradtam, és üres tekintetekkel nézve a falat próbáltam magamban feldolgozni a szemében való megkönnyebbülést és egyben csalódottságot is. A másodikat nagyon nem tudtam mire vélni, de minden bizonnyal csak rosszul láttam. Mikor összeszedtem magam - sikerült rákényszeríteni magam - utána indultam.
Természetesen nem maradt el Frank hangos üvöltése. De olyan hangos, hogy a hajam csak úgy szállt a levegőben, amit a kiabálás hangereje kavart fel. Meglepő módon most Zayn sem szólt vissza, csak zsebre tett kézzel hallgatta és hallgatta a visszafogottnak nem mondható fejmosást. Vagy ez inkább túl enyhe szó erre. Természetesen megint megkaptuk a "ha így folytatjátok tovább ki foglak rúgni titeket" dumát, meg hogy velünk már most nem lehet együtt dolgozni, mert nem vesszük komolyan a dolgot. És igen. Én is kaptam ugyan úgy, mint a mellettem álló srác, pedig aztán most tényleg tiszta a kezem. Na jó. Ha úgy vesszük, bemehettem volna és félbeszakíthattam volna az éneklését, és így ténylegesen 10 perccel előbb ideértünk volna, de hát na. Túl varázslatos volt ahhoz, hogy megszakítsam. Még akkor is, ha az a fiú volt a jelenet főszereplője, akit teljes szívemből utálok. De ami gyönyörű az gyönyörű. Nem érdemes hazudni az ellentétjét. Még magamnak sem. Úgyhogy ez van. Én is lehajtott fejjel, a bűnösök rossz érzésével állva hallgattam végig a megalázó beszédet. Hiszen természetesen az egész stáb minden egyes szót végighallgattak. Szerintem még anyu is meghallotta Bradfordban. Mindegy. Amikor átestünk ezen a kellemetlen jó sok percen, elkezdhettük a forgatást, ami még nagyobb mondhatni nyomást gyakorolt rám. Hiszen a konyhás jelenetet vesszük fel a mai nap... És Zayn lesz az, akivel majdnem csókolóznom kell... Nagyszerű lesz. Andy megcsinálta a hajam, hogy megzabolázatlanul göndör legyen, Melanie-nak megint nem volt sok dolga, csak egy láthatatlan sminket tett fel arcomra, hiszen ebben a jelenetben Norán egy deka kencefice sincs. Amire kiléptem az öltözőből és a jelenet helyszínére mentem, Zayn már kész volt. És jahj nekem. Észbontóan festett a fekete kicsit feszes gatyában, a keze háromnegyedéig feltűrt fekete ingben, fekete haját egy kifakult kék baseball sapka takarta. Jövetelemre rám nézett és találkozott a pillantásunk. Az enyém szürke, még az övé fekete színben pompázott a kontaktlencséknek köszönhetően. Elhessegettem azt a hülyeséget, hogy mennyire szexy Foltként. Csak a képzeletem játszik velem, hiszen oda meg vissza vagyok Folt-ért a könyvben, és ennek köszönhető az enyhe! ámultságom Zayn iránt. Mellé léptem és vártam az utasításokat. Csakhogy meglökték a vállam.
- Megint ezt játszod? - Néztem rá dühösen.
- Nem tetszik? - Húzta fel egyik szemöldökét és megvillantotta hamis mosolyát.
- Óvodás - és ezzel befejezettnek tekintettem az egész napos kommunikációnkat. Aha. Meg ahogy elképzeltem. Merthogy megint meglökte a vállam. Bosszús arcom láttán felnevetett.
- Rohadtul nem vicces! - Szűrtem a fogaim között.
- De. Az - bólintott és zsebre tette kezeit.
- Nem. Nem az! - Néztem szemeibe, hogy lássa, lassan elpattant a cérna, és leüvöltöm a sapkát a fejéről. Hát nem vette a lapot, vagy csak nem akarta.
- De. Nagyon is.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De! - Éppen mondani akartam újra, hogy nem, de rájöttem, hogy mennyire óvodás vagyok.
- Jó, akkor az! Nem érdekel, hogy szerinted mi vicces és mi nem - próbáltam higgadt hangot megütni. Pedig nem voltam az. Nagyon nem.
- Rendben.
- Rendben - nyugtáztam én is. Aztán jött a megváltás, ami nem más mint Frank hangja, hogy helyezkedjünk el. Mennyire abszurd. Körülbelül fél óra telt el azóta, hogy Frank leordította a fejemet a nyakamról és most mégis az ő hangja számomra a megváltás. Ezen a hülye gondolaton kissé elmosolyodtam, amit természetesen a fekete herceg nem hagyott szó nélkül.
- Már várod, hogy átéld velem ezeket a szenvedélyes pillanatokat igaz? - Súgta a fülembe morgó, mély hangján. Megforgattam a szemem. Még a feltételezés is nonszensz.
- Minden vágyam - mosolyogtam rá, de hangomban feltűnő volt az irónia, ami megmosolyogtatta.
- Tudtam. Majd több is lesz köztünk, de aggódj - kacsintott, majd döbbenetemmel egyedül hagyott. Ez hülye. Nem normális. És különben is. Mik ezek a feltűnő kedélyváltozások nála? Nemrég még sírt, most meg szívja a vérem és ezen szórakozik. Wááh! Elegem van belőle!
- Selena! Gyerünk! - Felkaptam a fejem Frank parancsoló hangjára és megrázva magam a helyemre mentem.
Mondanom sem kell, hogy a forgatás nem volt probléma mentes, pedig még semmi testközeli kontaktusig nem jutottunk el. Folyton kiabálás lett a vége. És hogy ki kiabált? Frank. És hogy kivel? Természetesen velünk, amiért nem tudunk együtt dolgozni. Frank idegei már cafatokban lógnak. És ezt mutatják a földön szétszórt papírok, amik a földhöz csapott mappájából estek szanaszét. Öhm igen... Kicsit kiborult..
- Nem hiszem el! Komolyan mondom! Elegem van mind a kettőtökből! Mi a jó édes francért nem tudjátok félretenni a magánéleti problémátokat, csak arra az 1 kibaszott órára, amíg ezt az egy francos jelenetet felvesszük? Ez a munkátok! Itt nincs helye az érzéseiteknek! Nem érdekel, hogy mit éreztek egymás iránt. Főként az hagy hidegen, hogy gyűlölitek egymást! De hagyjatok dolgozni, vagy szerződés ide vagy oda kibaszlak titeket a filmből! És ezt komolyan mondom! - Üvöltötte olyan hangosan, hogy a plafon jó hogy nem szakadt a fejünkre a nagy remegés következtében. Nagyszerű. Ez már a második a mai napon. Úgy összeségében pedig már a sokadik, hogy megfenyegetnek, hogy kitesznek a filmből.
- Szünet! - Mondta, majd feldúltan hagyta el a helyszínt. Zayn tök lazán állt mellettem, zsebre tett kézzel, mintha semmi nem történt volna az imént. Igaza van Franknek. Ha meg akarom menteni a munkámat, akkor félreteszem az érzéseimet, amik egyre intenzívebbek. Bármennyire mást mond a gyűlölet, az eszemre kell hallgatnom. Ami azt diktálja, hogy fejet kell hajtanom ez az egész előtt. El kell ásnom a múltat és meg kell feledkeznem arról, hogy ez a fiú mennyi minden rosszról tehet az életemben. Ezért nagy levegőt vettem és megfogtam a felkarját, hogy nyugisabb, csöndesebb helyre rángassam. Döbbent arccal, de készségesen követett, mondjuk kezét kirántotta ujjaim alól. Helyes. Én meg próbáltam nem figyelembe venne a bizsergést az ujjaimon, ami az érintéstől származott, és a csalódottság érzéséről sem, amit pedig annak köszönhetek, hogy ellenségesen megszakította köztünk a testi kontaktust. Egy szobába vittem, ami kísértetiesen hasonlít az összes ma látott szobára. Beleértve azt a szobát is, ahol láttam és hallottam Őt, ahol hangja simogatott és kényeztetett. Gyorsan kitöröltem magamból ezt a fránya emlékképet és megálltam a szoba közepén, majd nagy levegőt vettem és szembe fordultam Zaynnel, akinek látszott egy minimális kíváncsiság és természetesen dominánsan a "mindentleszarok" az arcán.
- Figyelj Zayn - kezdtem bele, a tervezett hosszú monológomba.
- Itt vagyok nem? - Rántotta meg a vállát. Egy pillanatra az agyamba villant egy kép, amin fojtogatom, de higgadtságra kényszerítettem magam. De azért fújtattam egyet, mert ezt nem lehet kibírni teljes nyugodtsággal. Mellékes.
- Szóval - kezdtem ismét bele, de most mielőtt újra tett volna egy idegtépő megjegyzést, gyorsan folytattam. - Utáljuk egymást. Ez nyilvánvaló - felhúzta a szemöldökét, de szerencsére nem szólt bele, ezzel kizökkentve nyugodtságomat. Hah. Igazából minden voltam, csak nyugodt nem. De lapozzunk. - De neked ez a munkád régóta és nekem ez a legelső lehetőségem. És megkérlek rá, hogy próbáljuk félretenni a gyűlöletet, legalább a kamera előtt - néztem szemeibe, amik nagyra nyíltak, majd elröhögte magát. Nem Selena! Nem fogod felpofozni! Nyugodt vagy! - mondogattam magamban.
- Miért tenném?
- Mert sajnos társak vagyunk. Muszáj elviselni a másikat. És még azért is, mert megkértelek erre.
- És ha engem ez nem érdekel? - Húzta fel az egyik szemöldökét. Wááá szétrobbanok! Megölöm. Meg fogom ölni. Itt és most.
- Na ide figyelj Zayn Malik! Tisztázzunk egy s mást. Te - böktem mellkasára, ami láthatólag meglepte, de nem nagyon törődtem vele - jogtalanul utálsz, amíg nekem meg van rá az okom. Szóval te csak ne játszd előttem a nagy sztárt, mert az én szemembe nem vagy az és nem is leszel az. Nem érdekel, hogy hány rajongód van. Nem izgat, hogy mennyire vagy gazdag, mint ahogy azt is leszarom, hogy ez hanyadik filmed. De te még egyszer nem fogod elbaszni az életemet megértetted?? - Akadtam ki teljesen. Aztán rájöttem, hogy mi volt az utolsó mondatom. Ő lefagyva nézte arcomat, engem pedig fojtogattak a könnyek. A gombóc a torkomban, nehezen engedett levegőhöz jutni, és a kezem enyhe remegése sem segítette meg a dolgom. A tekintetem a küzdelmem ellenére elhomályosodott. Minél előbb szabadulni akartam. A mosdóba rohanni, és ott sírni, amit annyiszor tettem már életemben. De megfogta a kezem és bármennyire küzdöttem, nem engedett el. Szorított, de figyelt arra, hogy ne okozzon fájdalmat. Csakhogy azt már megtette régebben. És most is teszi, mert a látványa is fájdalmat okoz.
- Engedj el Zayn! - Sziszegtem.
- Nem. Addig nem engedlek el, amíg nem mondod el, hogy mit tettem veled - mondta a hátam mögött. Merthogy így álltunk. Én háttal neki, miközben ő továbbra is erősen tartja a még mindig küzdő kezemet. Egy idő után feladtam és hátrafordultam. A szemében felismerhetetlen érzelem csillogott, amit egyszerűen nem tudtam megfejteni, de hogy őszinte legyek, nem is akartam. Talán itt az ideje annak, hogy szembesüljön ki is vagyok én, és hogy miket tett velem.

19. fejezet

Sziasztok, ismét! :) <3 Mivel már jött komment, ezért fel is teszem a következő részt, amit még sikerült megírnom. :) Nekem személy szerint eddig ez a kedvenc részem, de lehet ez ahhoz köthető, hogy iszonyatosan szeretem azt a számot, ami köré írtam ezt a részt. :) Ami megihlette ezt a részt! :) Ez a rész kicsit el fog ütni az eddigiektől, de talán ezért is tetszik ennyire :) Tyű ezt most nagyképűen hangzott, nem annak szántam, de ha egy író kijelenthet ilyet: eddig ez a rész áll a legközelebb a szívemhez :) Jó olvasást hozzá Drágáim és Jó éjszakát!! <33


"Te vagy akiért az életemet adnám"

A késő éjszakába nyúló buli meghozta a hatását. Merthogy nekem fel is kell kelnem. De még arra sincs erőm, hogy a párnám alá nyúljak és kivegyem a telefont alóla, ami hangos zenével tudatja velem, hogy fel kell kelnem. Most utáltam afc Tomi hangját, amiért kirángatott az álomvilágomból. Ahol szerelmesen néztem és csókoltam egy fiút, akinek egyszer sem láthattam az arcát. De akkor ott nem érdekelt, mert tudtam, hogy szeretem. Érdekes álom volt, de nem mondom, hogy nem vágyom oda vissza, annak ellenére, hogy a fiú kilétét homály fedi. Barátnőm nyöszörgött és forgolódott mellettem, ezért észhez kaptam. Gyorsan – már amennyire 3 óra alvás után lehet gyorsan mozogni – a párnám alá nyúltam és kinyomtam a hangosan sipító telefonom. Fáradtan, nehéz szemhéjakkal kászálódtam ki a kényelmes, hívogató pihe-puha ágyból, figyelve arra, hogy Lola ne keljen fel rám. Megdörzsöltem a szememet, hogy 3 milliméternyi csíknál többet láthassak a világból. Szemhéjaim engedtek makacsságomnak, így teljesen kinyíltak. Komótosan lépdeltem a szekrényem elé, hogy kivegyek egy rövidnadrágot és egy fölsőt. Meg sem néztem, hogy melyiket. Nem akartam ezzel bíbelődni. Egy fehér melltartót is magamhoz vettem, majd halkan csuktam be magam után a szobám ajtaját és a folyosóhoz tartozó fürdőbe mentem felöltözni és kicsit felébreszteni magam. Hiszen a két szabadnapom lejárt és ma már újra kezdődik a kő kemény munka, Zaynnel társulva. Remek. Hideg vízzel megmostam az arcom, hogy ténylegesen magamhoz térjek. Amikor ez megvolt, szembesültem a tükörképemmel. Csúnya sötét bőrönd méretű táskák voltak a szemem alatt és az arcom is fáradt volt és nyúzott. Igen… Tényleg többet kellett volna aludnom 3 óránál. Mindegy. De megérte, mert iszonyatosan jó volt Lolával. Pont mint régen is. Gyorsan megmostam a fogam, magamra kaptam a ruháimat – egy Minnie és Mickey-t ábrazoló pólót sikerült megfognom a többi pólóm közül – és a hajamat is megfésültem. Annyira össze volt gubancolódva, hogy konkrétan majdhogynem leizzadtam abban a pár percben. És szegényedtem egy tenyérnyi hajjal. Amikor sikerült megbirkóznom több gubanccal is, felkötöttem egy laza copfba és kiléptem a fürdőből. A konyhába érve meglepő módon senkit nem találtam ott. Mármint ami meglepő, hogy Martha nem ténykedik. Biztos a boltba ment, vagy valami. Nessa meg még alszik, vagy dolgozik. Inkább a 2. valószínűbb. Így hát készítettem magamnak egy nutellás szendvicset, amit legalább 3 adagnyi kávéval csúsztattam le a torkomon. Amikor a mosogatással is elkészültem, írtam egy cetlit Lolának és Marthának, hogy elmentem dolgozni, majd kiszámíthatatlan időben érkezem. Felvettem cipőmet, magamra kaptam a bőrkabátom, zsebre tettem a telefonom és kiléptem az ajtón, magam után bezárva azt. A stúdió felé vettem nyugodt,de azért lassúnak nem mondható lépteimet. Amikor odaértem, nem ért váratlanul, hogy mindenki ott volt, kivéve a mi kis sztárocskánkat.
- De itt kell lennie. Én már láttam bent ma - mondta Melanie, amikor Frank már kezdett átmenni idegbetegbe, merthogy Zayn még most sincs sehol, pedig a forgatásnak már rég mennie kéne. Ami nem más lesz, mint a konyhás jelenet... Khm... Igen. Az elég... szenvedélyes. Szóval remek lesz eljátszani Zayn-nel. Repesek az örömtől... Ezt igazán kihagyhatnák a filmből, még akkor is, ha a könyvben imádom ezt a jelenetet.
- Selena! Keresd meg! Addig a többiek készüljenek! - Kiabálta el magát Frank. Mondani akartam, hogy miért pont én, de inkább befogtam a számat. Frank így is teljesen ki van idegileg. Talán még a filmből is kirúgna, ha most ellenszegülnék neki. Így inkább csöndben, magamban szentcségelve indultam a keresésére annak a fajankónak. Természetesen az épület nem kicsi és amilyen szerencsém van, tele van szobával vagy irodával. Franc tudja, de a sok helyiség a lényeg. Legalább már a 3. folyosón mentem végig minden egyes szobába benyitva, amiket természetesen üresen találtam. Már kezdett az agyamban felmenni az a bizonyos pumpa. Konkrétan már ott voltam, hogy elüvöltöm magam a kihalt folyosón, annak a hülyének a nevét kiáltva. De nem tettem. Idegesen verve a lábamat a földhöz mentem fel az utolsó emeletre. Na ha itt nem lesz, akkor elnyelte a föld. Hogy én azt mennyire sajnálnám. A harmadik ajtónál tartottam, amikor megütötte a fülem egy halk, lágy dallam. A kellemes hívogató zongorahang felé lépkedtem, halkan, nehogy megzavarjam ezt a gyönyörű dallamot az elefánt lépteimmel. Megálltam egy résre nyitott ajtó előtt, ahonnan ered ez a varázslatos dallam. Amennyire csak tudtam, halkan nyitottam ki az ajtót, annyira, hogy belássak a helységbe. A látványtól a lélegzetem elakadt valahol félúton, a szívem meg már a messzeségbe ütötte magát a nagy iramtól. Zayn volt az. Zayn, egy zongoránál ülve, miközben lágy hangokban szólaltatta meg azt. Aztán. Aztán olyan történt, ami még ennél jobban is lesokkolt. Zayn kinyitotta ajkait, és énekelni kezdett. Ahogy gyönyörű hangján elkezdte a számomra jól ismert dallamot elrepített egy teljesen más, gyönyörű világba.
(Hallhasd közben és add át magad a pillanatnak...)

Sitting here wasted and wounded at this old piano (itt ülök feldúlva és megsebezve ennél az öreg zongoránál)
Trying hard to capture (próbálom megragadni)
the moment this morning I don't know (a reggel pillanatát amit nem tudok)
'Cause a bottle of vodka (mert egy üveg vodka)
is still lodged in my head and some blond gave me nightmares  (és valami szőke miatt rémálmaim vannak)
I think that she's still in my bed (szerintem még mindig az ágyamban van)
As I dream about movies (miközben filmekről álmodok)
they won't make of me when I'm dead (Amiket halálom után nem készítenek el rólam)

With an ironclad fist I wake up and french kiss the morning (vasököllel és csókkal ébredek)
While some marching band keeps its own beat in my head (miközben valami együttes dalát dúdolom a fejemben)
While we're talking (miközben beszélünk)
About all of the things that I long to believe (azokról a dolgokról, amiket szeretnék elhinni)
About love and the truth and (szerelemről és igazságról)
what you mean to me (hogy mennyit jelentesz nekem)
And the truth is baby you're all that I need (az igazság kicsim, hogy Rád van szükségem)
Aztán itt jött az a rész, hogy a varázslat elpárolgott belőlem, helyét a döbbenet vette át. Méghozzá azért, mert Zayn arcán egy könycsepp folyt végig, de ennek ellenére egy pillanatra sem hagyta abba a szöveget és hangja sem csuklott meg. Mintha, nem is lenne ott az a magányos könnycsepp, mintha csak én képzelném oda.

I want to lay you on a bed of roses (rózsaágyba akarlak fektetni)
For tonite I sleep on a bed on nails (ma éjjel én pedig szöges ágyban alszom)
I want to be just as close as the Holy Ghost is (olyan közel akarok enni hozzád, mint a Szent Lélek)
And lay you down on bed of roses (és egy rózsaágyba akarlak fektetni)
A szívem szörnyű vágtába kezdett, még az eddiginél is jobban, és csak hallgattam, miközben töretlenül néztem őt. Egészen addig, amíg a szívem nem akart megszakadni látványára. Arcán több könny folyt végig, le a zongorára és hangja is elcsuklott. De mégis folytatta.

The hotel bar hangover whiskey's gone dry (a bárban már elfogyott a wiskey)
The barkeeper's wig's crooked (a bárpultos dühöng)
And she's giving me the eye (és a szemembe nézett)
I might have said yeah  (lehet egy bocsit kellett volna mondanom)
But I laughed so hard I think I died (de majdnem belehaltam a nevetésbe)

When you close your eyes (amikor becsukod a szemeid)
És én hallgattam rá. Becsuktam a szemeim és hallgattam tovább.
Know I'll be thinking about you (tudod, hogy Rád fogok gondolni)
While my mistress she calls me (miközben hív a szeretőm)
To stand in her spotlight again (hogy ismét a középpontba kerüljön)
Tonite I won't be alone (ma este nem leszek egyedül)
But you know that don't (de tudod hogy ez)
Mean I'm not lonely (nem azt jelenti, hogy nem vagyok magányos)
I've got nothing to prove (nem kell bizonyítanom)
For it's you that I'd die to defend (hogy te vagy akiért az életemet adnám)
Itt kinyitottam a szemem és elvarázsolva néztem könnyáztatta gyönyörű arcát. Amikor az utolsó kitartott hang is elhalt, lehajtotta a fejét, és csak nézett maga elé. Nem törölte le a fájdalma jelét. Még sosem láttam ilyen megtörtnek és elveszettnek. Még akkor, azon a bizonyos együtt töltött esténken és éjszakánkon sem. Tagadhatatlan, hogy elindított bennem valamit, ami nem sajnálat volt. Együtt éreztem vele, noha nem tudtam kinek énekelte ezt a gyönyörű dalt, de a lány biztos fontos lehet neki. Nem tudtam mit tegyek. Legszívesebben odamennék és a karjaimba zárnám, hogy megszüntessem a fájdalmát. Hogy elfelejtessem vele azt, ami ennyire nagy szenvedést okoz neki. De nem tettem. Helyette hangtalanul hagytam el a szobát. Arrébb vonszoltam magam pár méterrel, hogy ne hallhassa hangos zihálásomat. A félelmemet. Mert megijedtem. Megrémiszt az az érzés, amit elindított bennem. Hogy egy olyan világba csöppentett bele, amibe még soha senkinek nem sikerült elvinnie. Ő pedig hangjával kísért engem. Fogta a kezem abban a gondtalan világban. És amikor befejezte a dalt, ez a burok megszűnt körülöttünk, de az érzések bennem továbbra is megmaradtak. És még mindig tombolnak. Töretlenül. Megállíthatatlanul. Szenvedéllyel. Az arcomhoz értem, hogy enyhe hideg hőmérsékletű kezemmel megpróbáljam lehűteni az arcom és ezzel magamat is nyugodtságra kényszeríteni. Ám rá kellett döbbennem, hogy arcom vizes. Méghozzá az észrevétlenül és csöndben elejtett könnyeim miatt. Annyira megdöbbentem, hogy lélegezni is elfelejtettem. De egy hangocska a fejembe kényszerített arra, hogy vegyek levegőt, hogy azért mégse kéne megfulladnom. Gyorsan pólóm segítségével letöröltem az oda nem illő könnyeket arcomról, hogy semmi jelük ne legyen. És hogy később el tudjam magammal hitetni, hogy csak odaképzeltem, mint ahogy ezt az egész jelenetet is. 

18. fejezet

Istenem. Körülbelül a sírás kerülgetett, amikor megnéztem az utolsó hozott rész dátumát... Nem tudjátok elhinni, hogy mennyire sajnálom ezt az egészet. Hogy cserben hagylak Titeket és hosszú ideig váratlak benneteket egy fránya résszel... A szünetben most tudtam írni, mert megkaptam tesóm laptopját arra az időre, amíg ő dolgozott. :)) A gépem nagyon kilátástalan, mert úgy volt, hogy anyu kedden elviszi a szerelőhöz. Elhihetitek mennyire vártam már. De a 18 éves autónk (Szuzi) megöregedett és annyira elromlott az alja (nem értek hozzá) hogy ki kéne cserélni Szuzi egész alját, ami több százezer forint. Ezért anyu új autóban gondolkodik (nekünk új, amúgy használtat veszünk majd) úgyhogy most az a legeslegelső a listán. Így nem hogy gépem, de egyenlőre se kontaktlencsém, se biciklim nem lesz. De megértem, ezért nem panaszkodok. :) Ami jó hír, hogy a számomra utálatos városi könyvtárba beiratkoztam, hogy délutánonként tudjak ott gépelni. :) Remélem azokon a gépeken is lesz blogger, mert még nem próbáltam. De legalább tesóm gépe meg lett csináltatva, ami most ad egy kevéske lehetőséget! :) A jegyeim jók (aránylag) szóval anyu megengedte, hogy a délutánjaimat a könyvtárban töltsem. :) Úgyhogy mindent megteszek a szar helyzet ellenére, hogy ne keljen annyit várnotok egy részre. :) Ha gondoljátok és szeretnétek, ma felteszek még egy részt, csak azért hogy megpróbáljalak kárpótolni Titeket :)
Nagyon nagyon köszönöm a kitartó kommenteket, iszonyat sokat jelenteken! <3 <3 Nagyon szeretlek Titeket és remélem jól vagytok! ;) <3

Big,big Love: Kata

Mintha tényleg szerelmesek lennénk... 

Talán percek teltek el a válaszom nélkül, ami szemmel láthatólag egyre kétségbeesettebbé tette az előttem álló fiút. Nem szándékosan hallgattam. Csak gondolkodtam. Szeretnék a barátnője lenni? Szükségem van egy kapcsolatra? Lesz időm egy kapcsolatra a mostani pörgős életemben? És mi lesz Zaynnel? Mi lesz azzal, hogy mi most elvileg együtt vagyunk? És ami a legfontosabb. Na jó. Két legfontosabb. Szerelmes tudnék lenni Dylanbe? És a másik. Mi a francért jutott eszembe Zayn? Felhúztam egy kicsit magam, így többet nem gondolkozva vágtam rá a válaszom, amire Dylan elmosolyodott és közelebb vonva magához csókolt meg. Boldogan csókoltam vissza, miközben karjaim a nyaka köré fűztem. Aztán az eszem utolért és hirtelen elléptem tőle, amit nagyon nem tudott mire vélni.
- Meggondoltad magad? - Kérdezte még mindig kissé megszeppenten, de csalódottságot is felfedeztem arca vonásaiban.
- Nem - mosolyodtam el nyugtatásképpen. - Csak sajnos az utcán ezt nem tehetem meg veled - hajtom le szomorúan a fejem. Ő eltünteti köztünk az általam létrehozott távolságot és kezét a derekamra teszi.
- Miért? - Néz szemembe.
- Mert én papíron Zayn-nel vagyok együtt. És nem kaphatnak le minket együtt az újságírók, mert akkor lebukunk és a világ kurvájának titulálnak, aki játszik két pasi szívével is, és ezzel a karrieremet is kockáztatom - amit pedig soha nem tennék meg, mert most számomra az a legfontosabb. Tettem hozzá magamban, de nem mondtam ki, mert nem akartam megbántani Dylant. Kicsit félve néztem a reakcióját, hiszen nem lepődnék meg rajta, ha most a fejemhez vág valamit és hátat fordítva elrohan. De nem tette, helyette egy puszit nyomott az arcomra, majd mosolyogva nézett szemeimbe.
- Akkor lesz egy közös titkunk - kacsintott. Megkönnyebbülve mosolyogtam vissza rá. Ezzel le is zártuk ezt a témát, mert a közeljövőben sem jött ez szóba köztünk. Hazakísért, de kérésem ellenére nem jött be, aminek az okát el is mondta, ami nem más, mint az én szeleburdi barátnőm. Na ne essék félreértés. Nem rémisztette meg annyira Dylant a viselkedésével, csak Dylan kettesben akar hagyni vele, hogy tartsunk a régi szép idők emlékére egy csajos estét. Iszonyatosan aranyos tőle. De azért a ház bejáratán behúztam, hogy egy rövidebb búcsú és köszönet csókot adjak puha ajkaira, majd engedtem, hogy elinduljon hazafelé. Természetesen abban a pillanatban, hogy becsuktam a bejárati ajtót, barátnőm visítozva ugrott rám -igen ugrott, azóta is fáj kicsit a fenekem a padlóval való találkozás miatt-, és ecsetelni kezdte, hogy mennyire aranyosak vagyunk Dylannel, és hogy élőben sokkal de sokkal szexibb, mint a számítógépen keresztül. Erre csak nevetve helyeseltem és mindent elmeséltem neki, attól a perctől fogva, hogy ideértem LA-be.
- Ez mind szép és jó. De Zayn Malik?? Miért pont ő? - Kérdezte felháborodottan. Igen ő is ismeri a történetet. Nagyjából...
- Igen. Sajnos. Ami még hab az amúgy is keserű tortán, hogy el kell játszanunk a világ előtt, hogy együtt vagyunk.
- Igen, ezt láttam az újságokban. De csak egy puszi volt az arcra. Semmi csók. Csak egy ártatlan puszinak látszik - tűnődött hangosan.
Csak egy puszi? Ennyi maradt meg a többi fájdalmas megjátszott andalgásunkból?? Remek. Már megérte...
- Megvan neked az újság? - Kérdeztem rá, mert meg szeretném nézni, hogy miket írnak a cikkben.
- Persze - pattant fel az ágyról és a bőröndjébe turkálva elővett egy újságot és visszaülve mellém, a kezembe nyomta azt. A címlapon az a kép díszelgett, amin Zayn egy puszit nyom az arcomra. A kezünk nem látszik, de emlékszem, hogy akkor tenyere derekamon pihent. De ami még meglepőbb. Az ő arcán egy apró mosoly látható, az én szemem pedig félig le van csukva. Ki tudja hány percig néztem a képet abban reménykedve, hogy észreveszek photosopra mutató hibát vagy jelet, és kiderül, hogy ez az egész meghitt és szerelmes pillanat, ami látszik a képen köztünk, csak megszerkesztett. De de akármennyire szuggerálhatom nem változik, így tudomásul kell vennem, hogy ha 5 óráig és ülök felette, akkor is ugyan azt fogja mutatni, mint most. Egy boldog, szerelmes párt. Mérgesen csaptam fel az újság első oldalát, hogy ne is lássam többet ezt a képet. A cikkhez lapoztam - úgy nézhettem ki közben, mint egy félőrült -, ahol rólunk írnak. Rólunk?! Miért kényszerültem bele ebbe? Én nem akarok olyat, hogy mi! Én olyat akarok, hogy Zayn Malik és Selena Underwood, a színészpartnerek. De semmi több! Most mégis kék háttéren, sárga nagy betűkkel virít az a cím, hogy :A friss sztárszerelem! Selena és Zayn egy párt alkotnak! A cím alatt egy másik kép kettőnkről. Az a kép, amin NEVETVE öleli Zayn a derekam, míg én mosolygok, mint a tejbe tök. Jó színészek vagyunk. A képek tényleg olyanok, mintha tényleg szerelmesek lennénk. De NEM vagyunk! Elkezdtem olvasni a cikket.
A Hydra Stúdió új filmmel kápráztat majd el minket. Becca Fitzpatrick, Csitt Csitt című sikerkönyvét filmesítik meg. A könyv még most is nagy sikernek örvend, ezért reménykedjünk abban, hogy a filmben sem fogunk csalódni. Bár a Hydra Stúdió eddig nem nagyon okozott csalódást ezen a téren....
Átugrottam a filmmel kapcsolatos információkat, majd elkezdtem azt a bekezdést, ami már rólunk szól.
Selena Underwood (18), a Hydra új üdvöskéje kapta a filmben a főhősnő szerepét. A színészpartnere pedig nem más, mint maga a híres Zayn Malik (19). Ám ők ketten, nem csak a vásznon fognak szerelmes párt alkotni. Merthogy az ifjú színészek egymásba szerettek és a való életben már most, együtt vannak. Tegnap rajta kaptuk őket, ahogy romantikáznak Hollywood utcáin. Selena csodaszép és Zayn mellett még gyönyörűbb, hiszen sugárzik a boldogságtól és szerelemtől. Ez Zaynről is elmondható, hiszen minden mozdulatán látszik, hogy szereti a mellette álló lányt. És reméljük ez így is marad, hiszen Zayn Malik híres az egyéjszakás kalandjairól. Reméljük Selena megjelenése jobb életfelfogásra készteti szeretett sztárunkat. 
És még egy csomó idegesítő hülyeség fogadott a többi sorban. Annyira felidegesítettek a szavak, amiket láttam, hogy a falhoz dobtam az újságot, ami nagy hanggal engedett dühömnek. Lapjai összegyűrődtek a földre érkezése közben, de nem érdekelt. Az sem, hogy az nem az én újságom. Azt akartam, hogy a gyűrődés miatt lefollyanak a hazug szavak a lapról és ezzel meg nem íródottá tegyék azt. De tudtam, hogy ez lehetetlen. Ezért is dühített annyira. Én nem Zaynnel vagyok! Nekem Dylan a barátom. Nem akarom, hogy több ilyen képpel találkozzak rólunk. Utálom őt! Utálom ezt az egész helyzetet. Éreztem, hogy szükségem van egy kis higgadtságra. Talán azért, mert Lola kissé rémült tekintete szembesített azzal, hogy mennyire félelmetesen viselkedhettem az elmúlt percekben. Ezért becsörtettem a fürdőbe magamra csukva a faajtót, ami megnyikordult az erős becsapás miatt. Nem tehettem róla. Tudtam, hogy eltúlzom ezt az egészet. De megrémítettek a képek. Hogy mennyire valódinak tűnt az összes. Mintha tényleg szerelmes lennék Zaynbe. Én! Szerelmes Zayn Malikba!! Abba a Zayn Malikba! Hülyeség az egész. Csak túl jó színész vagyok. Próbáltam magam nyugtatni ezekkel a nagyképű szavakkal, miközben folyattam testemre a langyos vizet. Ahogy a vízsugár kényeztette görcsös testem, éreztem, hogy fokozatosan ellazulok a lágy simításra. A munkámról van szó. Az álmomról. Megkapom a lehetőséget. Egy vagyok a sok ezerből, aki megélheti az álmát és én mégis itt nyavalygok. Ahelyett, hogy két kezemet összetenném a mostani helyzetemért. Hiszen enyém álmaim állása. És itt van Dylan. Akit annyiszor néztem ámuldozva a képernyő előtt és csapkodtam, amikor valakit megcsókolt a filmben vagy a sorozatban. És ő most az én barátom. Itt vagyok Hollywoodban, nem is akármilyen lehetőséggel a kezemben. Most már itt van Lola is mellettem. És itt van Nessa és Victor is. Ennél jobbat még kívánni sem kívánhatnék, de én mégis idegbeteg módjára csapkodok falhoz egy ártatlan újságot. Egy hálátlan, öntelt dög vagyok. És ami a legrosszabb. Elrontottam a régóta hiányolt közös csajos esténket a legjobb barátnőmmel. Aki megijedt a hülye viselkedésemtől. Aki eljött ide, annak ellenére, hogy iszonyatosan fél a repülőktől. De ő mégis felszállt egyedül, csak miattam. Hogy hosszú idő után újra láthasson, és mivel fogadom?? Hogy lelépek nemsokkal az után, hogy megérkezik. Amikor meg visszajövök, csapkodok, mint egy nemnormális. Éreztem, hogy a lelkiismeret könnyei mardossák a szemem, de nem engedtem utat nekik. Helyette elzártam a vizet és kiugrottam a kabinból. Szemvillanás alatt megtöröltem ázott testemet, majd rájöttem, hogy semmilyen pizsamához hasonló anyagot nem hoztam be magammal, így magam köré csavartam a törölközőm és kirontottam az ajtón. Lola továbbra is az ágyon ült, és az általam gyűrött újság oldalait próbálta kilapítani. Odarohantam hozzá. Megfogtam a kezét és talpra állítottam a megszeppent barátnőmet, akit váratlanul ért a könnyes szemem, na meg persze a szó szerinti kirohanásom. De nem törődött vele, csak viszonozta szorító ölelésem.
- Annyira sajnálom Lola. Nem viselkedtem legjobb barátnőként. Elmentem itthonról, az újságodat összegyűrtem. Csak magammal voltam elfoglalva. Kérlek ne haragudj rám - könyörögtem szemébe nézve. Meghatottan nézett rám.
- Hogyan tudnék rád haragudni, kis buta? Ne sírj kérlek, mert mindjárt én is fogok - nevetett fel, hogy palástolja könnyeit. Én is nevettem vele. Mind a ketten könnyeztünk, de nem hagytuk abba a nevetést. Nem tudom min nevettünk. Talán a megszólalásán, amikor kijelentette, hogy vizes a hátam. Vagy a megkönnyebbült érzés miatt, hogy annyi idő után újra eltölthetünk együtt egy kis időt. Nem számított. Csak az, hogy visszakaptam a legjobb barátnőmet. És ekkor tudatosult bennem, hogy mennyire de nagyon hiányzott már. Gyorsan felöltöztem és amíg Lola is lefürdött, addig a konyhából a szobába gyűjtöttem egy kis kalóriadús hizlaló édességet. Igazából mindent elhoztam, amit találtam és tudtam, hogy növeli a fenekünket. Most már nem érdekelt, hogy mennyi kalóriát eszek meg és mennyi marad rajtam és hogy mennyire fog ez rajtam látszódni. Így hát, amikor Lola is végzett nekiláttunk egy jól megszokott csajos bulihoz. Ami nem állt másból, mint édességekből, és sok-sok néha értelmetlen, néha komoly beszélgetésekből és olykor-olykor nevetésekből. Sokszor tartottunk ilyet. Amikor neki volt valami szívfájdalma, vagy nekem, vagy csak úgy szimplán ehhez volt kedvünk. Csak próbáltuk bepótolni azt az időt, amit miattam elvesztegettünk régen.