20. fejezet

Sziasztok Drágáim! <3 Nagy örömmel megérkeztem a következő résszel! :D Nagyon köszönöm a kommenteket az előző részekhez, nagyon örülök neki és jól esik, hogy a sok kimaradás ellenére is velem vagytok. Nagyon hálás vagyok ezért. Imádlak Titeket!! <3 <3 :) Jó olvasást ;) <33

Big, big love: Kata

Talán itt az ideje... 

Sikerült lenyugtatnom magam. Higgadt voltam. Sikerült bebeszélnem magamnak, hogy ez az egész meg sem történt. Még akkor is, ha ez hülyeség. De most per pillanat kell az, hogy ebbe a hitbe ringassam magam. Úgy gondoltam, hogy már el telt egy kis idő, így újra az ajtóhoz léptem és most nem vigyázva arra, hogy halk legyek, nagyra nyitottam azt és beléptem. Zayn még mindig ugyan ott ült, abban a pózban, mint korábban is.
- Mindenki rád vár! Ideje lehúzni az elkényeztetett seggedet sztárocska - mondtam a megszokott flegma hangnemben, amit mindig megütök vele szemben. Láttam, hogy gyorsan arcához nyúl, hogy letörölje könnyeit. Nyeltem egyet, de próbáltam úgy tenni, mintha nem láttam volna semmit.
- Majd megyek - hallottam a morgó hangot. Istenem, ez a hang pár perccel ezelőtt az egekig repített. Megráztam a fejem, hogy kizárjam ezt a gondolatot a fejemből.
- Frank elég dühös. De itt is maradhatsz, legalább akkor talán eléred, hogy kibasszon a filmből. Bár tudod mit - "gondolkoztam el", majd folytattam továbbra is a hátához beszélve - inkább maradj itt, és akkor mind a ketten jól járunk. Megszabadulunk egymástól - rántottam meg a vállam, noha nem látta, mert töretlenül háttal ült nekem és nem is törekedett arra, hogy felém forduljon. Bár tudtam, hogy miért nem teszi ezt. Nem szeretné, hogy lássam a könnyeit. Csakhogy én már láttam. Már másodjára tört meg a szemem előtt, de egyikről sem tud. Erről sem fog tudni.
- Mondtam, hogy majd megyek! - Kiabált rám, amire kicsit összerezzentem, de szó nélkül hagytam, hiszen megint hatalmába kerített az a gyűlölt érzés, hogy most ebben a pillanatban meg akarom ölelni. Ehelyett kiléptem a szobából. Ez volt az ésszerű irány. Pedig mindennél jobban le szeretném törölni arcára száradt könnyeit. Elmosni őket, hogy helyette nevetés vegye át a helyét az arcán és a szemeiben. Úr isten! Hogy érezhetek ilyeneket??!! A zene az oka. Imádom ezt a zenét, és a hangja is olyan... olyan angyalian gyönyörű. Nem is értem, hogy egy ilyen romlott, rossz embernek, hogy lehet ilyen tökéletes hangja. Olyan hangja, ami elvarázsol és egy bizsergetően kellemes transzba ejt és nem enged el, egészen addig, amíg el nem hal a dallam. Megálltam az ajtó mellett és a falnak vetettem a hátamat. Vártam, hogy összeszedje magát és kijöjjön. Mert nem akartam lemenni nélküle, hiszen Frank megbízott a megkeresésével. Na meg valami hülye izé azt éreztette velem, hogy látni akarom, hogy "rendben van". Amikor kilépett az ajtón, az arcomra nézett meglepetten.
- Megvártalak, mivel nekem kellett megkeresnem téged, így nem állhatok Frank elé nélküled - rántottam vállat flegmán, és megfordultam, hogy végre elinduljunk a forgatás helyszínére, ahol Frank szerintem vörös fejjel és felforrt agyvízzel vár minket. Csakhogy ujjai megállítottak, amik csuklóm köré csavarodtak. Elindult bennem egy furcsán és ijesztően kellemes bizsergés, a csuklómtól kiindulva, a lábam ujjáig. Kissé megijedve - nagyon is - ettől az érzéstől, gyorsan elrántottam a kezem és csúnyán néztem rá, jelezve, hogy ezt többet ne csinálja. Szemén látszódott, hogy sírt, de annyira enyhén, hogy csak az veszi észre, aki tudja, hogy sírt.
- Mióta vagy itt? - Kérdezte és kis félelmet láttam szemeiben megcsillanni, de olyan gyorsan eltüntette őket, amilyen gyorsan jöttek. Mondani akartam, hogy hallottam gyönyörű és fájdalommal teli énekét. Hogy láttam meggyötört arcán végigfolyni könnyeit. De helyette mást mondtam. Azt a két szót ejtettem ki a számon, amit az eszem kiabált jó hangosan, elnémítva vagy lehalkítva a másik hangot, ami a szívemet képviseli.
- Most óta.
Bólintott, majd kikerülve engem útnak indult.. Én még ott maradtam, és üres tekintetekkel nézve a falat próbáltam magamban feldolgozni a szemében való megkönnyebbülést és egyben csalódottságot is. A másodikat nagyon nem tudtam mire vélni, de minden bizonnyal csak rosszul láttam. Mikor összeszedtem magam - sikerült rákényszeríteni magam - utána indultam.
Természetesen nem maradt el Frank hangos üvöltése. De olyan hangos, hogy a hajam csak úgy szállt a levegőben, amit a kiabálás hangereje kavart fel. Meglepő módon most Zayn sem szólt vissza, csak zsebre tett kézzel hallgatta és hallgatta a visszafogottnak nem mondható fejmosást. Vagy ez inkább túl enyhe szó erre. Természetesen megint megkaptuk a "ha így folytatjátok tovább ki foglak rúgni titeket" dumát, meg hogy velünk már most nem lehet együtt dolgozni, mert nem vesszük komolyan a dolgot. És igen. Én is kaptam ugyan úgy, mint a mellettem álló srác, pedig aztán most tényleg tiszta a kezem. Na jó. Ha úgy vesszük, bemehettem volna és félbeszakíthattam volna az éneklését, és így ténylegesen 10 perccel előbb ideértünk volna, de hát na. Túl varázslatos volt ahhoz, hogy megszakítsam. Még akkor is, ha az a fiú volt a jelenet főszereplője, akit teljes szívemből utálok. De ami gyönyörű az gyönyörű. Nem érdemes hazudni az ellentétjét. Még magamnak sem. Úgyhogy ez van. Én is lehajtott fejjel, a bűnösök rossz érzésével állva hallgattam végig a megalázó beszédet. Hiszen természetesen az egész stáb minden egyes szót végighallgattak. Szerintem még anyu is meghallotta Bradfordban. Mindegy. Amikor átestünk ezen a kellemetlen jó sok percen, elkezdhettük a forgatást, ami még nagyobb mondhatni nyomást gyakorolt rám. Hiszen a konyhás jelenetet vesszük fel a mai nap... És Zayn lesz az, akivel majdnem csókolóznom kell... Nagyszerű lesz. Andy megcsinálta a hajam, hogy megzabolázatlanul göndör legyen, Melanie-nak megint nem volt sok dolga, csak egy láthatatlan sminket tett fel arcomra, hiszen ebben a jelenetben Norán egy deka kencefice sincs. Amire kiléptem az öltözőből és a jelenet helyszínére mentem, Zayn már kész volt. És jahj nekem. Észbontóan festett a fekete kicsit feszes gatyában, a keze háromnegyedéig feltűrt fekete ingben, fekete haját egy kifakult kék baseball sapka takarta. Jövetelemre rám nézett és találkozott a pillantásunk. Az enyém szürke, még az övé fekete színben pompázott a kontaktlencséknek köszönhetően. Elhessegettem azt a hülyeséget, hogy mennyire szexy Foltként. Csak a képzeletem játszik velem, hiszen oda meg vissza vagyok Folt-ért a könyvben, és ennek köszönhető az enyhe! ámultságom Zayn iránt. Mellé léptem és vártam az utasításokat. Csakhogy meglökték a vállam.
- Megint ezt játszod? - Néztem rá dühösen.
- Nem tetszik? - Húzta fel egyik szemöldökét és megvillantotta hamis mosolyát.
- Óvodás - és ezzel befejezettnek tekintettem az egész napos kommunikációnkat. Aha. Meg ahogy elképzeltem. Merthogy megint meglökte a vállam. Bosszús arcom láttán felnevetett.
- Rohadtul nem vicces! - Szűrtem a fogaim között.
- De. Az - bólintott és zsebre tette kezeit.
- Nem. Nem az! - Néztem szemeibe, hogy lássa, lassan elpattant a cérna, és leüvöltöm a sapkát a fejéről. Hát nem vette a lapot, vagy csak nem akarta.
- De. Nagyon is.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De! - Éppen mondani akartam újra, hogy nem, de rájöttem, hogy mennyire óvodás vagyok.
- Jó, akkor az! Nem érdekel, hogy szerinted mi vicces és mi nem - próbáltam higgadt hangot megütni. Pedig nem voltam az. Nagyon nem.
- Rendben.
- Rendben - nyugtáztam én is. Aztán jött a megváltás, ami nem más mint Frank hangja, hogy helyezkedjünk el. Mennyire abszurd. Körülbelül fél óra telt el azóta, hogy Frank leordította a fejemet a nyakamról és most mégis az ő hangja számomra a megváltás. Ezen a hülye gondolaton kissé elmosolyodtam, amit természetesen a fekete herceg nem hagyott szó nélkül.
- Már várod, hogy átéld velem ezeket a szenvedélyes pillanatokat igaz? - Súgta a fülembe morgó, mély hangján. Megforgattam a szemem. Még a feltételezés is nonszensz.
- Minden vágyam - mosolyogtam rá, de hangomban feltűnő volt az irónia, ami megmosolyogtatta.
- Tudtam. Majd több is lesz köztünk, de aggódj - kacsintott, majd döbbenetemmel egyedül hagyott. Ez hülye. Nem normális. És különben is. Mik ezek a feltűnő kedélyváltozások nála? Nemrég még sírt, most meg szívja a vérem és ezen szórakozik. Wááh! Elegem van belőle!
- Selena! Gyerünk! - Felkaptam a fejem Frank parancsoló hangjára és megrázva magam a helyemre mentem.
Mondanom sem kell, hogy a forgatás nem volt probléma mentes, pedig még semmi testközeli kontaktusig nem jutottunk el. Folyton kiabálás lett a vége. És hogy ki kiabált? Frank. És hogy kivel? Természetesen velünk, amiért nem tudunk együtt dolgozni. Frank idegei már cafatokban lógnak. És ezt mutatják a földön szétszórt papírok, amik a földhöz csapott mappájából estek szanaszét. Öhm igen... Kicsit kiborult..
- Nem hiszem el! Komolyan mondom! Elegem van mind a kettőtökből! Mi a jó édes francért nem tudjátok félretenni a magánéleti problémátokat, csak arra az 1 kibaszott órára, amíg ezt az egy francos jelenetet felvesszük? Ez a munkátok! Itt nincs helye az érzéseiteknek! Nem érdekel, hogy mit éreztek egymás iránt. Főként az hagy hidegen, hogy gyűlölitek egymást! De hagyjatok dolgozni, vagy szerződés ide vagy oda kibaszlak titeket a filmből! És ezt komolyan mondom! - Üvöltötte olyan hangosan, hogy a plafon jó hogy nem szakadt a fejünkre a nagy remegés következtében. Nagyszerű. Ez már a második a mai napon. Úgy összeségében pedig már a sokadik, hogy megfenyegetnek, hogy kitesznek a filmből.
- Szünet! - Mondta, majd feldúltan hagyta el a helyszínt. Zayn tök lazán állt mellettem, zsebre tett kézzel, mintha semmi nem történt volna az imént. Igaza van Franknek. Ha meg akarom menteni a munkámat, akkor félreteszem az érzéseimet, amik egyre intenzívebbek. Bármennyire mást mond a gyűlölet, az eszemre kell hallgatnom. Ami azt diktálja, hogy fejet kell hajtanom ez az egész előtt. El kell ásnom a múltat és meg kell feledkeznem arról, hogy ez a fiú mennyi minden rosszról tehet az életemben. Ezért nagy levegőt vettem és megfogtam a felkarját, hogy nyugisabb, csöndesebb helyre rángassam. Döbbent arccal, de készségesen követett, mondjuk kezét kirántotta ujjaim alól. Helyes. Én meg próbáltam nem figyelembe venne a bizsergést az ujjaimon, ami az érintéstől származott, és a csalódottság érzéséről sem, amit pedig annak köszönhetek, hogy ellenségesen megszakította köztünk a testi kontaktust. Egy szobába vittem, ami kísértetiesen hasonlít az összes ma látott szobára. Beleértve azt a szobát is, ahol láttam és hallottam Őt, ahol hangja simogatott és kényeztetett. Gyorsan kitöröltem magamból ezt a fránya emlékképet és megálltam a szoba közepén, majd nagy levegőt vettem és szembe fordultam Zaynnel, akinek látszott egy minimális kíváncsiság és természetesen dominánsan a "mindentleszarok" az arcán.
- Figyelj Zayn - kezdtem bele, a tervezett hosszú monológomba.
- Itt vagyok nem? - Rántotta meg a vállát. Egy pillanatra az agyamba villant egy kép, amin fojtogatom, de higgadtságra kényszerítettem magam. De azért fújtattam egyet, mert ezt nem lehet kibírni teljes nyugodtsággal. Mellékes.
- Szóval - kezdtem ismét bele, de most mielőtt újra tett volna egy idegtépő megjegyzést, gyorsan folytattam. - Utáljuk egymást. Ez nyilvánvaló - felhúzta a szemöldökét, de szerencsére nem szólt bele, ezzel kizökkentve nyugodtságomat. Hah. Igazából minden voltam, csak nyugodt nem. De lapozzunk. - De neked ez a munkád régóta és nekem ez a legelső lehetőségem. És megkérlek rá, hogy próbáljuk félretenni a gyűlöletet, legalább a kamera előtt - néztem szemeibe, amik nagyra nyíltak, majd elröhögte magát. Nem Selena! Nem fogod felpofozni! Nyugodt vagy! - mondogattam magamban.
- Miért tenném?
- Mert sajnos társak vagyunk. Muszáj elviselni a másikat. És még azért is, mert megkértelek erre.
- És ha engem ez nem érdekel? - Húzta fel az egyik szemöldökét. Wááá szétrobbanok! Megölöm. Meg fogom ölni. Itt és most.
- Na ide figyelj Zayn Malik! Tisztázzunk egy s mást. Te - böktem mellkasára, ami láthatólag meglepte, de nem nagyon törődtem vele - jogtalanul utálsz, amíg nekem meg van rá az okom. Szóval te csak ne játszd előttem a nagy sztárt, mert az én szemembe nem vagy az és nem is leszel az. Nem érdekel, hogy hány rajongód van. Nem izgat, hogy mennyire vagy gazdag, mint ahogy azt is leszarom, hogy ez hanyadik filmed. De te még egyszer nem fogod elbaszni az életemet megértetted?? - Akadtam ki teljesen. Aztán rájöttem, hogy mi volt az utolsó mondatom. Ő lefagyva nézte arcomat, engem pedig fojtogattak a könnyek. A gombóc a torkomban, nehezen engedett levegőhöz jutni, és a kezem enyhe remegése sem segítette meg a dolgom. A tekintetem a küzdelmem ellenére elhomályosodott. Minél előbb szabadulni akartam. A mosdóba rohanni, és ott sírni, amit annyiszor tettem már életemben. De megfogta a kezem és bármennyire küzdöttem, nem engedett el. Szorított, de figyelt arra, hogy ne okozzon fájdalmat. Csakhogy azt már megtette régebben. És most is teszi, mert a látványa is fájdalmat okoz.
- Engedj el Zayn! - Sziszegtem.
- Nem. Addig nem engedlek el, amíg nem mondod el, hogy mit tettem veled - mondta a hátam mögött. Merthogy így álltunk. Én háttal neki, miközben ő továbbra is erősen tartja a még mindig küzdő kezemet. Egy idő után feladtam és hátrafordultam. A szemében felismerhetetlen érzelem csillogott, amit egyszerűen nem tudtam megfejteni, de hogy őszinte legyek, nem is akartam. Talán itt az ideje annak, hogy szembesüljön ki is vagyok én, és hogy miket tett velem.