22. fejezet

Sziasztok! <3 
Huh hát elég rosszul éreztem magam amiatt amiért az előző rész ilyen hangyafasznyi rész volt. :) Ezért (főként a barátnőimnek köszönhetően) újra a régi vagyok. :DD Ezért örömmel jelentem, hogy itt is van a következő rész. :D <3 Annyira jól esnek a szavaitok, hogy egyszerűen nem tudom, hogy meghálálni. Annyiszor visszaolvasom őket és mindig mosolygok rajtuk és jobb kedvre derítenek. Szóval köszönöm Nektek és nagyon imádlak Titeket! <3 :) 

Nagy szeretés: Kata 

Minden olyan gyorsan történt. Éreztem két erős kezet, amik megfogják az enyémeket és erősen rántanak fel a helyemről, ami azért nem volt kellemes, mert még nagyobb fájdalmat okozott a hirtelen jövő rántás. Egy erős mellkasnak csapódtam. Ebben egy időben, hatalmas nagy robajjal értek földet a felszerelt konyhaszekrények oda, arra a helyre, ahol pár másodperccel ezelőtt én ültem, feküdtem. A körém fonódott kezek erősen tartottak és nem engedték, hogy a földre kerüljek. A fájdalom kezdte elvenni a gondolkodásom és a látásom is kezd homályosodni. Hangos kiabálásokat hallottam, de az agyamig nem jutott el, hogy mit is kiabálnak és kik. Észleltem, hogy a térdem alá nyúl a megmentőm és felemel, hogy futva velem elinduljon valamerre. Ezzel az volt a baj, hogy a futás adta rázkódástól a lábam még jobban fájt.
- Állj. Kérlek! - Kérleltem. A talaj megállt alattam, a levegő nem csapódott tovább enyhén az arcomba.
- Tegyél le - mondtam sírós hangon. Nem akartam sírni. De egyszerűen annyira fájt a lábam, pontosabban a bokám, hogy a könnyek égették az arcomat. Egy puha talajra fektetett le óvatosan. A megmentőm arcába néztem és meglepetésemre azt láttam, amit nem gondoltam volna. Még a fájdalmam is megszűnt egy pillanatra.
- Sel. El kell vinni a kórházba - mondta lágy hangon, miközben letörölte arcomról a könnyeimet, hiába, mert jött több is.
- Nem. Jól vagyok - mondtam és fel akartam állni, hogy bizonyítsam is, csakhogy kezeit vállamra tette és óvatosan visszadöntött a félig ülő pozícióba, amibe az előbb letett.
- Kérlek szépen ne makacskodj. A bokád már most fel van dagadva és kezd lilulni. Látnia kell egy orvosnak.
- Majd elmúlik - néztem szemébe. De nem engedett. Megrázta a fejét.
- Akkor is elviszlek. Ha tetszik, ha nem - mondta, és igazolásképpen, újra mellkasához vont és elindult az ajtó felé. Most nem futott, figyelt arra, hogy ne rázkódjak erős karjaiban. Már korántsem fájt annyira a bokám, mint az elején. Még mindig fáj, de nem olyan pokolian égetően. Próbáltam nem hinni annak az idegesítő hangnak a fejemben, ami azt mondogatja, hogy azért, mert az Ő karjaiban vagyok. Már nem sokáig tudtam makacsul visszatartani a levegőmet, hogy ne érezzem az illatát. Ami körbeölel és teljesen elbódít.
- Várjatok! - kiabáltak utánunk, mire megálltunk. Frank futott felénk. Arca kétségbeesett, de inkább dühös.
- Nem viheted így ki! Nem kockáztathatjuk, hogy meglátják és újságba kerül.
- Mit érdekel engem a hülye újság! - csattant fel dühösen. Éreztem, hogy karja szorosodik körülöttem. - Frank - fújta ki a levegőt, hogy higgadtságot kényszerítsen magára. - Lehet, hogy eltört a lába. Nem fogom kockára tenni a javulását némi idióta újságíró miatt.
Éppen nyitottam a számat, hogy ellenkezzek a törést illetően, de egy csúnya figyelmeztető tekintet meggátolt ebben. Jobbnak láttam csöndben maradni. Egyenlőre.
- Hogy vagy Selena? Nagyon fáj? - Nézett rám Frank aggodalmasan. De megint nem tudtam válaszolni, ugyanis válaszolnak helyettem.
- Nincs jól és fáj neki. A francba is Frank had vigyem már kórházba! - Csattant fel, én pedig összerezzentem karjaiban.
- Rendben - sóhajtott Frank. - De a hátsó ajtón menjetek.
Megmentőm megforgatta a szemét, de nem tett több megjegyzést. Helyette megfordult és sietősen, vigyázva rám elindult a másik irányba. Nem szólt semmit egészen a kocsiig, ahol is csak annyit mondott, hogy maradjak nyugton, mert akkor be tud úgy ültetni, hogy ne fájjon annyira. Én sem szóltam semmit, pedig nagyon kellemetlen érzés, hogy egy alapvető mozgáshoz is segítség kell. Na jó. Nem kéne, de így legalább nem pisilek be a fájdalomtól, ami a kocsiban ülve egyre fokozódik.
- Tudsz vezetni? - Döbbentem meg. Rám nézett, de nem szólt semmit. Inkább beindította az autó motorját és kiállt a parkolóból. Én pedig szüntelenül - azóta mióta Franktől elindultunk - nézem az arcát. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem ez időben. Na jó. Több is, de csak egyet van merszem megkérdezni.
- Miért?
Rám nézett, de csak egy pillanatra, hiszen az utat nézte.
- Miért ne?
- Most hagyjuk a megszokott stílust. Miért mentettél meg? És miért cipeltél egészem az autódig? És most miért furikázol a kórházba? - Tettem fel azokat a kérdéseket amik érdekeltek.
- Mert baj, hogy megtettem?  - Dühösen fújtattam egyet.
- Miért Zayn?
Láthatta rajtam, hogy már nagyon a tűrőképességem határát feszegeti, így felhagyott a további semmilyen válaszokkal.
- Megérkeztünk - állította le a kocsit.
- Nem érdekel - mellem alatt összefontam kezeimet mutatván, hogy nem vagyok hajlandó kiszállni a járműből. - Innen egy tapottat sem mozdulok, amíg nem válaszolsz a kérdéseimre - nem szólt semmit, csak szórakozottan vette szemügyre a "makacsul durcás" pózom, majd őszinte mosoly húzódott ajkaira. Ezt az őszinte mosolyt még sosem láttam. De teljesen más mint a nap mint nap látott erőltetett mosolya, ami az érzéketlen "mindentleszarok" álarchoz tartozik. Ez a mosolya gyönyörű. Szemei közül kisebb nevetőráncokat csal elő és makulátlan fehér fogait is megmutatja. Teljesen elámultam ettől a látványtól. És olyannyira, hogy a szerepemből is kiestem, és belőlem is egy mosolyt váltott ki.
- Ki mondta, hogy mozdulnod kell? - Mosolya töretlenül maradt arcán, ezzel továbbra is magával ragadva. Aztán amikor kiszállt az autóból könnyedén, lazán, ezzel eltüntetve mosolyát szemem elől. Ez kellett ahhoz, hogy észhez térjek és nagyon de nagyon dühös legyek magamra, amiért majdhogynem elolvadtam mosolya látván. És dühös voltam rá is, hogy ilyen gyönyörű mosolya van. Na az meg konkrétan kiakasztott, hogy minden porcikám azért kiabál, hogy újra karjai között tartson erősen, biztonságban. Na meg azért, mert újra látni akarom azt a mosolyt, ami gyönyörűvé teszi. Francokat a gyönyörűbe!! Addig addig bambultam magam elé, amíg újra nem voltam a karjaiban. Döbbentem néztem fel rá. Áhá. Szóval erre gondolt az utolsó mondatával.
- Tegyél le! - Kértem ellent nem tűrő hangon.
- Mert be tudnál lépkedni a kórházba egyedül is? - Húzta fel egyik szemöldökét és ismét megajándékozott mosolyával. Mielőtt újra transzba kerített volna, inkább elfordultam, hogy ne is lássam.
- Igen.
- Hát rendben - sóhajtott. Leheletét éreztem a nyakamon. Nem. Biztos nem emiatt lettem libabőrös. Csak a hidegen fújó szél hirtelen megcsapott. Még akkor is, ha a szél egyáltalán nem fúj. De az előbb fújt! Biztos egy kisebb vihar jele.
Érzékeltem, hogy óvatos lassúsággal egyre távolabb kerülök a mellkasától és egyre közelebb vagyok a földhöz. Amikor talpaim a földet elérték, a jobb bokámba erős fájdalom nyílalt. Próbáltam visszafojtani a felkívánkozó ordítást és a fojtogató könnyeimet, helyette csak egy szisszenés jött ki a torkomon. Gyorsan egy lábra álltam, hogy enyhítsek a fájdalmon. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett, hiszen konkrétan lóg a lábam, és az a hülye gravitáció húzza lefelé a bokámat, ami szintén nem kellemes érzés. De fejemet felbillentettem. Éreztem arcomon a pillantást, így a mellett álló fiú felé néztem.
- Tényleg kurva vicces - forgattam meg a szemeimet bosszúsan.
- Nem a baleset a vicces, hanem ahogy makacskodsz - mosolygott töretlenül. Én meg próbáltam nem elolvadni. Inkább sértődötten felhúztam az orrom és ugrottam egyet egy lábon. Mondanom sem kell, hogy a könny kicsordult a szememből, de nagy pacsi nekem, amiért nem szisszentem fel fájdalmamban. Mert köztudott, ha ugrálsz az egyik lábadon, akkor a másik is ugrál veled. Na már most ez eléggé fájdalmas ebben az esetben. Hallottam egy sóhajtást. Hátra néztem és pont láttam, ahogy megforgatta a szemeit, majd felém nyúlt és újra a karjaiba vett.
- Tudok menni egyedül is - ütöttem meg a vállát, jelezve, hogy tegyen le.
- Láttam mennyire - rendezett le. Bosszúsan fújtattam egyet és karba tettem a kezeimet.
- Inkább fájjon, mint a kezeidbe tarts - dünnyögtem. Megállt, tekintete megtalálta az enyémet. Arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosolya, és szeme csillogása is halványult. Tudtam, hogy nem kellett volna mondanom, főleg, hogy egyáltalán nem éreztem így, mert imádok karjaiban lenni. Azt hittem, hogy letesz és itt hagy, de nem tette. Helyette inkább előre nézett - véletlenül sem rám - és újra elindult, velem a karjaiban.
A recepción eligazítottak minket. A recepciós enyhén sokkot kapott Zayn látványára, de azért sikerült kinyögnie, hogy a 2. emeletre megyünk. A liftben továbbra sem szólt hozzám. Én pedig kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Nem. Nem a bokám miatt, hanem amiatt, hogy ezt mondtam. Noha nem tudom, hogy ez miért bántja ennyire, hiszen mire várt tőlem? Aztán eszembe jutott, a meggyötört, könynektől vizes arca, miközben gyönyörű hangon énekel. A torkom elszorult, és nem tehettem róla, egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon, amit gyorsan letöröltem, abban reménykedve, hogy nem látta. De tekintetem újra találkozott az övével, így tudom, hogy lebuktam. Remélem betudja annak, hogy túlságosan fáj a lábam és ezért könnyeztem. Tekintetünk összekapcsolódott, és most egyikünk sem szakította meg a pillanatot. A nyelvemen volt egy bocsánat szócska, de egyszerűen nem jött ki a számon. Most, hogy így szemtől szembe nézünk egymásra, jöttem rá, hogy mennyire is közel van az arcunk egymáshoz. Túl közel. A férfias, enyhe cigiszaggal keveredő illata elbódított. Barna szemeiben elvesztem. Érzékeltem, hogy a szívem szörnyen gyors vágtába kezdett és arra vágyom, hogy megcsókoljon.

Bon Jovi- Bed of Roses (amit Zayn énekelt a zongoránál ülve)
A youtube-on rátaláltam egy pontosabb fordításra, amit nem tudom miért, de nem találtam, amikor a részhez kellett volna... :( Mentségemre szóljon, hogy németes vagyok ezért kénytelen vagyok megbízni az internetre feltett fordításokban. :) De tesóm barátját megkérdeztem, hogy melyik a pontosabb fordítás a kettő közül és ez a pontos és jó fordítás. :) Szóval lehet, hogy már nincs jelentősége, de ha valakit érdekel, akkor nézze meg, mert tényleg teljesen más amit én találtam még anno. :) Csak ennyit akartam <333