57. fejezet

"Ssh... Itt vagyok"

Az eltelt percek nehéz súlyként nehezedtek vállamra. Egyre fokozódott a szorító érzés a mellkasomban és az izgalom görcsösen préselte össze a gyomromat. 

Kitudja mennyi idő után futó hangot hallottam közeledni. Oldalra néztem. Arra számítottam, hogy egy orvos vagy nővér. Hirtelen meg is állt a szívem, hogy valami komplikáció lépett fel és ezért kell sürgősen segítség. De hamar meg is nyugodhattam. Legalábbis ebből a szempontból. Hiszen egy nő futott felém. Láttam, hogy meglátott. Felálltam. Éreztem, ahogy lábaim elgémberedtek és a fenekemet is kissé megnyomta a kényelmetlen műanyag szék. A nő olyan sebességgel ért hozzám, hogy kétségbeesett arcáról nem tudtam felismerni. Éppen üdvözöltem volna, de nagy meglepetésemre magához szorított. 

Nem tudtam ki ez a nő, de azt éreztem, hogy segítenem kell rajta. Hiszen átérzem a fájdalmát. És tudom, hogy ilyen percekben mennyire fontos egy segítő kar, ami átölel. Akár idegen, akár Zayn egy hozzátartozója. 

Pár perc után kibújt ölelésemből. Szipogva törölte meg könnyeivel átitatott arcát. Rögtön ismerősnek tűnt. De akárhogy agyaltam nem tudtam hova tenni. 

Elmosolyodott. Meglepődéssel reagáltam a hirtelen váltásra. Noha enyhe mosoly volt, de az volt. 

- A fiamnak igaza volt. Tényleg vicces fejet vágsz, amikor valamin nagyon gondolkodsz - simította ki mosolyogva az ezek szerint összeráncolt szemöldököm. 

- A... a fia? 

- Igen, kedvesem. Zayn anyukája vagyok, Patricia. 

Esetlenül engedtem, hogy üdvözlésképpen megöleljen. 

- Én pedig Selena Underwood vagyok - kezdtem. 

- A fiam barátnője - bólintott. 

Elpirultam zavaromban. Ez az egész olyan váratlanul jött. És ő Zayn anyukája. 

- É.. én igen. 

- Kedvesem. Ne legyél ennyire bizonytalan. Nagyon örülök, hogy a sok hülyeségetek ellenére együtt vagytok. 

Na itt volt a másik meglepetés ideje. 

- Hülyeség? - Kérdeztem rá. 

- Selena. Amióta elkezdődött a film, Zayn másról sem beszélt csak rólad. 

Lehajtottam a fejem. 

- Igen. Eléggé utáltuk egymást az elején. És még utána is. Sokáig. 

Kezével felbiccentette a fejem. 

- Zayn nem mondta még neked, hogy az elejétől fogva szerelmes volt beléd? 

De. Így visszagondolva igen. De így az anyukája szájából hallani... Más volt. 

- Kedvesem. Annyit tudok rólad, hogy szinte már ismerlek. 

Nagyon kedves mosolya van ennek a nőnek. Olyan aranyosan, barátságosan görbül a szája széle. Rögtön eszembe jutott a legelső éjszakánk, amikor Zayn beszélt a családjáról. És hogy megromlott a kapcsolata velük. Mégis beszélgetett az anyukájával telefonon? Ezt nem teljesen értettem most, de nem kérdeztem rá. Mielőtt mind a ketten visszazuhantunk volna a depressziós közeli állapotba, megpróbáltam életben tartani a beszélgetésünket. Most arra van mindkettőnknek a legnagyobb szüksége, hogy kicsit - legalábbis felszínen - eltereljük a gondolatainkat. 

- Ön ezt honnan tudta? Mármint, hogy az elejétől fogva Zayn... 

Nem tudom. Valamiért nehéz volt az anyukájával beszélnem a kapcsolatunkról. Legalábbis a csúfos elejéről. 

- ...szerelmes beléd? - folytatta helyettem. Bólintottam.
- Ez annyira egyértelmű volt. Ahogy folyton hergelte magát. Próbált meggyőzni arról, hogy utál téged. És saját magát is megpróbálta meggyőzni erről.
Nem tudtam mit mondjak.
- És Ön nem hitt neki - gondolkodtam hangosan.
- Felejtsd már el, kérlek ezt a magázást. 23 éves fiam van, de nem vagyok öreg.
Elpirultam zavaromban.
- De igen. Visszatérve, nem hittem neki. Habár nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, de ő mindig is a fiam volt és az is maradt.
A komolyra fordult téma hirtelen ért.
- Zayn is említette ezt. De többet nem tudok annál, hogy megromlott a kapcsolata a családjával.
Éppen nyitotta volna a száját, amikor meghallottam a nevem. A szívem megállt egy pillanatra. A hang irányába néztem. Az emlékezetem nem csalt. Ehhez az aranyosan mély hanghoz még ugyan az a személy tartozik, akit annyira szeretek.
Gyorsan lépett felém. Én meg álltam ott, mint egy hülye. Meglepődésem nem tartott tovább. Éreztem, ahogy az első könnyem kicsordul. Aztán erősen vont magához. Ennyi éppen elég volt, hogy engedjek a rám nehezedő tehernek. Kiengedtem erősen visszafogott könnyeimet. Zokogni kezdtem. Ő meg csak simogatta a hátam. Nem szólt semmit. Nem tudtam mit keres itt vagy miért van itt. Azt sem tudtam, hogy megbocsájtott-e nekem. De ez mind nem számított. Most nem. Nagy szükségem volt egy olyan ember ölelésére, aki fontos nekem.
- Oh, Dylan - sírtam, továbbra is mellkasába fúrva arcom.
- Ssh... Itt vagyok- súgta fülembe. Erősebben kapaszkodtam pulóverébe.

Kedveskék! 
Ez nagyon gyér rész lett, ahhoz képest, hogy mennyit késtem vele. De most nagy a terhelés rajtam. Emelt érettségire és nyelvvizsgára is készülök. Ez nagyon sok időt és energiát is kivesz belőlem, hiszen mellette ott van a többi tantárgy meg érettségi is. De mindegy nem sajnálkozom, magamnak választottam :)
Mondtam még régebben, hogy lesz egy másik blogom. De ez még egyáltalán nem biztos. Ezt is hébe-hóba tudom hozni és nagyon rossz érzés. Olyan mintha elhanyagolnám, pedig nem így van. 
Most, hogy már a 2. hétnek is vége és nagyjából tudom mit várhatok az időbeosztást illetően, megpróbálom rendszerezni magam és időt hagyni az írásra is. Tudom, hogy most mit gondolhattok. De most sajnos ez van, nekem sem jó. Iszonyatosan hiányzik az írás, ahogy Ti is. Ezért is próbálom rendszerezni magam. Remélem nem kell többet ennyit várni egy részre. Dolgozni fogok rajta, hogy ne kelljen. 
Remélem jól vagytok és egy kevesen maradtatok még. :) ♥

56. fejezet

"Szeretlek, Zayn Malik!"

Az idő megállt körülöttem. A látóköröm beszűkült. Egyedül Zayn eszméletlen testét láttam magam előtt.
Előre dőltem - nem törődve a térdembe hasító fájdalommal -, hogy még nagyobb erővel rázzam kezét, vagy simítsam végig arcát, miközben kétségbeesve szólítgattam. De hiába.
- Hívjon már valaki egy kibaszott mentőt!! - Kiabáltam önkívületi állapotban egy pillanatra sem elfordítva fejemet Zayn-től.
Ekkor megláttam, amitől a lélegzetem elakadt. A hasánál a pólón átszivárgott a vér. Rengeteg vér. Zayn vére!
Leszarva, hogy mennyien látják levettem a pólómat, hogy az anyagot a sebre szorítsam, ezzel kissé megpróbálva elállítani a vérzést.
- Jöjjön már a mentő, kérem - sírtam. Már semmit nem láttam szaporán hulló könnyeimtől. A kezeim remegtek. Vagy az erőtől, amit kifejtettem vagy a félelemtől, ami szaggatott belülről.
Nem tudtam mennyi idő telt el, csak azt éreztem, hogy egy kabátot tesznek meztelen vállamra, hogy eltakarják a nézők elől a melltartómat.
Úgy éreztem, mintha most indult volna csak el a körülöttem tomboló élet. Újra hallottam a hangokat, de nem láttam az embereket, akiktől a hangfoszlányok eljutottak hozzám. Képtelen voltam levenni a szemem Zayn-ről. Akit most két mentős áll körbe. Először megvizsgálták, majd lélegeztető maszkot tettek arcára és az ággyal együtt betolták a mentőbe. A vállamat átkarolta valaki és így késztette megdermedt testemet gyors léptekre. Összeszedtem magam. Zayn számára talán most minden perc számít. Nem várhat rám a mentő! Nem törődve az engem ölelő mentőssel futni kezdtem. A mentőig meg sem álltam.
Beugrottam a mentőbe. A mentős férfi rögtön követett. Bezárta a mentő ajtaját majd hangos vijjogással elindultunk. Ha vijjog, akkor sürgős. Akkor Zayn nincs jól.
Két mentős továbbra is vele foglalkozott. Láttam a mentősök száján, hogy mondanak valamit, de nem hallottam. Zúgott a fülem, éreztem, hogy egész testemben remegek.
A mentős, aki rám tette kabátját, leült mellém. Kedvesen újra átölelte a vállam. Nagy nehezen elvettem tekintetem Zayn-ről, hogy a mentősre nézzek. Arra a férfira, aki kissé szomorkásan, de kedvesen mosolygott rám. Aki az elejétől foglalkozott velem.
- Re-rendbe jön? - Kérdeztem félelemtől remegve. Rettegtem a válaszától, de tudnom kellett.
- Biztosan nem mondhatunk semmit. A hasi lövést többnyire túlélik, de nem tudhatjuk milyen létfontosságú szervek károsodtak, vagy a golyó ért-e egyáltalán fontos szervet.
- És ha...ha ért?
A férfi lehajtotta fejét egy pillanatra. Ebből már tudtam a választ.
Újra zokogásban törtem ki. A férfi mellkasába szorítottam fejem, kapaszkodót keresve, hogy ne essek apró kicsi darabokra.
- Kérem. Kérem mentsék meg őt - sírtam. Zokogtam. Éreztem, hogy a még mindig idegen férfi simogatja a hátamat.
- Megteszünk mindent. Ígérem - hallottam a suttogó választ.

Nem telt sok időbe, hogy megérkezzünk a kórházba. Kiugrottam a mentőből és elálltam az útból, hogy Zayn-t minél előbb betolhassák és ellássák. Már ott várt minket két nővérke és egy orvos. A mentősök rögtön elhadarták Zayn állapotát az orvosnak, hogy kellőképpen tájékoztassák az állapotáról.
- Sürgősen meg kell műteni! Életveszélyben lehet! - Hallottam meg az orvos hangját. Hirtelen megtorpantam.
Életveszélyben... A fájdalom nehéz mázsaként esett rám. De gyorsan magamhoz tértem és a már tőlem messzebb rohanó egészségügyi dolgozók után rohantam. Az ágyhoz érve megfogtam Zayn kezét.
- Jól leszel, szerelmem! Minden rendben lesz. Csak ne add fel. Kérlek! - Súgtam, miközben rohanás közben sikerült végigsimítanom lélegeztető maszkos arcán.
- Szeretlek, Zayn Malik! - súgtam, majd egy gyors csókot nyomtam szájára. Az orvos rám szólt, hogy én ennél tovább már nem mehetek. Reszkető szívvel megálltam és néztem, amíg a kétszárnyas ajtó el nem rejtette őket a szemem elől.
Erőtlenül roskadtam le a hozzám legközelebbi székre. Nem vagyok vallásos. Sosem jártam templomba, csak ha temetés vagy más családi szertartás volt ott. De mindig is hittem istenben, de legfőképpen az őrangyalokban hiszek. Fohászkodtam Istenhez és Zayn őrangyalához is, hogy ne engedje őt elmenni innen. Nekem még szükségem van rá. Még jó sokáig szükségem van a közelségére. Az ölelésére, a csábító mosolyára és a gyönyörű, étcsokoládé csillogásra. Én nélküle nem bírnám. Nem tudnám magam túltenni rajta. Ha elveszteném, azzal saját magamat is elveszíteném. Az életemnél is jobban szeretem őt. Senki nem veheti el tőlem!
Aztán bevillant az agyamba a kép. Az a szőke hajkorona, ami örökre beleégette magát az agyamba.
- Perrie! - Mondtam ki hangosan. A düh fellobban testemben. Az a hülye ribanc! Felpattantam a székről azzal, hogy megkeresem és minden egyes szőke hajtincsét egyesével tépjem ki, miközben leosztok neki néhány istenesen erős pofont.
De aztán megálltam. Nem hagyhatom itt Zayn-t. Nem vagyok bent vele a műtőben, de így legalább a közelében vagyok.
Dühtől remegő kezemmel kihalásztam nadrágzsebemből a telefonomat. Megkerestem Andrew számát, majd rögtön tárcsáztam.
- Andrew! Selena vagyok! - Hangom higgadtan csengett, ami eléggé meglepett. - Zayn-t - nyeltem egyet. Ennyit a higgadtságról. Hangom remegett, ahogy tovább folytattam - Zayn-t  Perrie lelőtte. Perrie Erwards.
- Igen, tudom - sóhajtott fel szomorúan Andrew. - De emiatt ne aggódj, Selena. Még akkor elkapták a biztonsági őrök és átadták nekünk. Rács mögött van.
Nem szóltam semmit. Azt hittem, hogy elönt egy kis megnyugvás, de nem így történt. Pedig kellett volna. Örülnöm kellett volna, hogy ott van, ahol lennie kell. De képtelen voltam örömet érezni.
- Hogy van? - Hangzott fel a feszült kérdés a vonal túlsó oldalán.
A kérdés újra előcsalogatta könnyeimet. Nem értem miért sírok. Hiszen Zayn még él! Lélegzik! Örülnöm kéne. Ezért is.
- Nem jól - súgtam.

Sziasztok babák! ♥ 
Sok hozzáfűzni valóm nincs a részhez. Talán annyi, hogy elég rövid lett. De attól remélem még tetszeni fog Nektek! 
Remélem jól vagytok és kiélvezitek a nyár minden percét, még ebben a fullasztó melegben is megpróbáljátok a legjobbat kihozni belőle. :D ;D 

Nagy ölelés, Kata

55. fejezet

Utazás

A Csitt, Csitt film hatalmasat robbant! Pont, ahogy azt elvártuk Frank Oldfield-től. A film 4 csillagot kapott. Nem is meglepő, hogy a filmkritikusok kijelentették: "A Csitt, csitt nagy eséllyel indul az év filmje díjért." Hurrá, hurrá! 

Ezenfelül meg kell említeni, hogy Selena Underwood Nora alakításával belopta magát a filmiparba és az emberek szívébe is egyaránt. 

Zayn Malik pedig ismét tökéletesen teljesített. És tinilányok ezrei nevében is bátran írhatom, Folt-ként még szívdöglesztőbb, mint ahogy azt sejtettük és reméltük. 

Ennyi elég volt. Félredobtam a szennylapot. Habár jól esett, amit a filmről és rólam írtak. Na meg amit Zayn-ről írt az sem hazugság és nem is vitatható. Na de, hogy továbbra is - most talán még felfokozottabban - vájkáljanak a szerelmi életünkben, felháborít. Noha Zayn és Frank is felkészített erre. Próbált. De erre kétlem, hogy fel lehetne készülni. Eddig is nehezebben tudtuk megoldani, hogy a forgatáson kívül együtt tudjunk lenni kettesben valahol, valami nyilvános helyen. De most, hogy a 2 hete megtörtént filmpremiert követően elkezdték vetíteni a mozikban, még jobban a porondra kerültünk. Komolyan mondom, már a csapból is mi folyunk. És egy pillanatot sem tudunk együtt lenni, kettesben, nyugodtan. 

- Kicsim, van egy ötletem! - Jött be az újonnan vett kisebb lakásom ajtaján. Kissé meglepődtem, hiszen se puszi, se pá. 3 napja nem találkoztunk. Azért egy kis csókocska kijárna. Főleg, hogy nem állnánk meg egy kis csóknál, és az nem is lenne kis csókocska. De közben kíváncsian vártam mi miatt izgatott ennyire.
Szóval egy kis időre félre tettem a vágyat, ami rögtön az után lángolt fel testemben, hogy kinyitottam az ajtót és megláttam őt. De megpróbáltam száz százalékos figyelemmel koncentrálni rá. Az egyéb gondolataimat meg elásni egy kis időre.
- Elutazunk! - Jelentette ki nagy mosollyal arcán.
- Tessék? És hová? - Olyan hirtelen ás váratlanul huzakodott elő ezzel, hogy még felfogni sem tudtam rendesen.
- Az meglepetés - kacsintott. Már a karjai között is voltam. De köszönő-csókot még midig nem kaptam.
- És mikor megyünk?
- Holnap indulunk.
- Holnap? - Nyíltak nagyra szemeim.
- Pontosan. Nessának is szóltam. Úgyis pihennünk kell a film és a történtek után - kissé elsötétült a szeme a múlt felemlegetése miatt.
- Kettesben? - Kérdeztem súgva, hogy eltüntessem gyönyörű arcáról a düh ráncait. És sikerült is.
Közelebb hajolt, hogy ajkaimra lehelhesse a választ.
- Csak ketten.



A puha ágyamban keltem fel. De kissé ijedten és meglepődve vettem észre, hogy hiába tapogatózok csukott szemmel, Zayn nincs mellettem. Rögtön kinyíltak a csipás szemeim és felültem az ágyon. De meg is nyugodtam, amikor megláttam egy cetlit, ami a fejem mellett volt elhelyezve a párnán. Rögtön felismertem Zayn kissé kacifántos betűit. Mondjuk ki más írhatta volna?! Nem baj, Selena... Még reggel van.
"Hamarosan jövök, Tündér!" Ennyit írt és egy meglepően szép, szabályos szívecske volt a papírra rajzolva. A tündér nevezésen elpirultam, annak ellenére, hogy egyedül tartózkodom a lakásban. Mosolyogva tettem vissza a cetlit a párnámra, majd hatalmasat nyújtózva nyúltam ki az ágyon. Majd felálltam, hogy a konyhába mennyek kávét főzni.
Csakhogy már le volt főve a kávé. Az édes mackót ábrázoló bögrém pedig oda volt készítve a kávéfőző mellé a pultra. A pohár alatt szintén egy cetli várt.
"Reméltem, hogy nem keltelek fel vele. Egészségedre, Kicsim!" És egy ugyan olyan szívecske mellé rajzolva. Nem egyszer volt már ilyen, hogy Zayn ilyen apróságokkal lepett meg. De most mégis elgondolkoztam rajta, hogy valamilyen különleges alkalmat elfelejtettem-e. De valahogy nem ugrott be semmi. A mai dátum nem kap hangsúlyt a kapcsolatunkban. Aztán beugrott. A beszélgetés, mielőtt akkorát szeretkeztünk volna. Ma nyaralni megyünk. Pihenni. És csak kettesben.
A gondolatra gyors vágtába kezdett a szívem. Csak ketten, sajtó, rajongók és minden nélkül. Az eltelt másfél év során, amíg a filmet forgattuk ilyen még csak meg sem fordult a fejünkben. Maximum csak álmodtunk róla. Most pedig megyünk.
A kávé után beugráltam a szobámba, hogy összepakoljak. Habár nem tudom, hová megyünk. De tettem be mindent. Toppot, hosszú ujjú felsőt, fürdőruhát, de a biztonság kedvéért pulcsit is. Noha Zayn mondta, hogy meleg helyre megyünk.

- Készen vagy, Kicsim? - Jött be Zayn a szobámba. Hangjára ledobtam a kezemben lévő pólót az ágyra és megfordultam. Futni kezdtem és konkrétan rá ugrottam. Meglepődött, de erős karjai biztonságosan tartottak a fenekemnél fogva.
- Köszönöm a reggeli meglepetést - súgtam elgyengülve a szemébe nézve. Elmosolyodott. De mielőtt bármit is mondott volna, megcsókoltam. Pillanatok sem kellettek ahhoz, hogy testemet újra a vágy lángjai bizsergessék. Tépni kezdtem a száját, miközben kezem folyamatosan túrta a haját. Finoman meghúztam egy tincset, miközben óvatosan megharaptam az alsó ajkát. Férfias morgás hagyta el száját, amire az egyre égetőbb vágytól megremegtem. Kezei kissé elengedtek. De nem estem le, még a közelében sem voltam ennek. Csak meg akarta mutatni, hogy mennyire vágyik rám. Mikor éreztem combjaim között, teljesen elveszítettem az eszem. Zayn a falnak nyomta a hátamat és úgy csókolt tovább. Vadul, vágytól fűtve. A dereka köré kulcsolt lábaim segítségével elértem, hogy hozzásimítsam magam a gyenge pontjához. Újabb férfias morgás szakadt fel a torkából, engem teljesen megőrjítve.
Kezem a pólója alá tévedt. De a nagy tenyere megállított. Kérdőn néztem fel rá.
- Ne-nem lehet, kicsim. Indulnunk kell! - Lehelte szaggatottan.
Én is ziháltam, de kibújtam kezei közül, hogy újra a földön álljak. Kissé csalódott voltam. Minden porcikám tiltakozott a megszakítás ellen. A még mindig meglévő bizsergés azt parancsolta, hogy megint ugorjak rá és ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Rémes érzés volt itt megállni. De igaza van. A repülő nem vár ránk. Ezért megvártam, hogy csillapodjon a légzésem és úgy minden bennem tomboló érzés is.
Zayn bűnbánón nézett szemembe, miközben megsimította az arcom.
- Legszívesebben folytatnám és egész nap ki sem engednélek az ágyból. De mindent elterveztem mára. És mennünk kell a géphez.
Elmosolyodtam.
- Ugye majd folytatjuk? - Kérdeztem elpirulva. Jesszus, mennyire kiéhezett vagyok! Ez egy lánynál normális? Franc tudja. De nem is érdekel. Teljes szívemből szeretem az előttem álló melegszívű feketeherceget, ezért teljesen normális, hogy így érzek. És ezenfelül mentségemre szóljon, hogy iszonyat szexy a fekete csőnadrágban, egyszerű fehér pólóban és fekete bőrkabátban. Na meg a fekete bakancs sem maradhat ki. És mindezt csak tetőzi a gyönyörű étcsokoládé tekintet. Teljesen megértem azt a sok ezer (talán millió) lányt, akik nem ismerik, de mégis oda vannak érte.
- Ki se bírnám, ha nem így lenne - kacsintott. Kuncogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és elléptem mellette, hogy tovább folytassam a pakolást. Már csak pár dolog van, amit el kell raknom.

10 perc múlva már a taxiban ültünk. Vállára hajtottam a fejem. Valamiért elnyomott az álmosság. Pedig este nem maradtunk fent olyan sokáig. Vagy mégis?
A repülőtérre érve már izgultam. Nem tudtam hová készülünk. Semmit nem tudtam. De mivel repülővel megyünk, nem közeli helyre igyekszünk. A taxis kifizetése után, Zayn szabad kezével megfogta az én szabad kezem. Rám mosolygott, amit rögtön viszonoztam, majd kéz a kézben elindultunk befelé.
- Hová megyünk? - Kérdeztem buzgón. Az izgalomtól minden álmosságom elszállt. Legalábbis egyenlőre. De van olyan érzésem, hogy ha megint vállára hajtom a fejem, újra úrrá lesz rajtam a fáradtság.
Féloldalas mosolyát megvillantva nézett oldalra. Rám.
- Meglepetés.
Mielőtt kinyitottam volna a szám, egy igencsak ismerős hangra lettünk figyelmesek. Egyszerre néztünk előre. Rögtön megláttam a platinaszőke hajkoronát. Lejjebb csúszott a tekintetem és megfagytam az ijedtségtől. Egy pisztoly volt nála, amit történetesen felénk tartott. Levegőt venni is elfelejtettem.
- Ha Zayn Malik nem az enyém, akkor nem lesz senkié sem! - Kiáltotta, majd mielőtt bármit reagálhattunk volna, elsütötte a fegyvert.
Felsikítottam, de semmit sem ért. Zayn bőröndje nagyot csattant a köves padlón és ujjai elengedték az enyémeket. Utánakaptam, de késő volt. Zayn a földre esett.
- NEM! - Kiabáltam, miközben térdre estem, hogy rázni kezdjem.


Sziasztok, Drágák! ♥
Most, hogy újra érzem magamban azt, hogy tudok írni (valamennyire) nagyon jó érzés majdnem 9 óra kemény munka után hazajönni és a gép elé ülni! Mindent megteszek, hogy a részek olvashatók és talán izgalmasak legyenek. :) Akkor talán csitul a lelkiismeretem a sok kihagyás után. Na meg azért valljuk be, hogy ez a történet már nagyon hosszú ideje fut és nem azért mert annyi része lenne... Vagy a gépem volt rossz fél évig, vagy a környezetemben történt olyan, ami miatt nem tudtam írni, vagy csak nem éreztem magamban egy fikarcnyi tehetséget sem az íráshoz. De sikerült mindezt leküzdenem és újra, boldogan írok és izgulok azért, hogy tetsszen Nektek! :) 
Remélem jól telik a nyaratok! ;) ♥

Nagy ölelés, Kata

54. fejezet

"Együtt"

- Felhívom Andrew-t.
Bólintottam, majd hátráltam tőle egy lépést még nagyobbá téve a távolságot kettőnk között. Fájt, hogy nem nézett rám. Nem is figyeltem a telefonbeszélgetésére. A fejem iszonyatos zúgásba kezdett, és nagyon szédülni kezdtem. Éreztem, hogy a lábaim egyre nehezebben tartanak függőlegesben.
- Zayn - szóltam erőtlenül. Foltokat kezdtem látni.
- Selena! - Hallottam közelről. Lábaim elhagytak. De a várt fájdalmas esés elmaradt. Erős karok tartottak meg és emeltek fel.
- Selena! Mi a baj? - Kérdezte Zayn elmosódott hangon.
- Ne-nem tudom - mondtam nehezen.
- Beviszlek a kórházba!
Mielőtt tiltakozhattam volna, elvesztettem az eszméletem.


Egyenletes csipogásra ébredtem fel. Óvatosan nyitottam ki a szemem, mert féltem, hogy újra ijesztő módon foltokat fogok látni. De nem így történt. Eleinte homályosan láttam, de pillanatokon belül kitisztult a világ. Oldalra néztem egy személyt keresve, de nem találtam meg. Hol lehet? Haragszik rám?
Nehezen, de felültem az ágyban. Karomból kihúztam a tűt és leszedtem magamról minden zsinórt és kütyüt. Éreztem, hogy a fejem tompán lüktet, de nem törődtem vele. El akartam menni innen. Minél előbb!
- Mit csinál, kishölgy? - Hallottam a kedves hangot a szoba másik végéből. Odanéztem. Fehér köpenyben, 50 év körüli férfi állt ott. Látszólag nem volt mérges rám, amiért kiszabadítottam magam.
- Elmehetek, doktor úr? - Kérdeztem.
- Igen. Hamarosan.
Bólintottam egyet. Az ágyamhoz sétált.
- Mi történt? Miért vagyok bent?
- Elájult. A sokk és talán a vérveszteség okozta. Elég sok mindenen ment keresztül két nappal ezelőtt.
- Két nap? - Kérdeztem ijedten.
- Igen. Azóta van bent.
- És - nyeltem egyet, hogy lenyeljem a félelmet - Melanie?
- A nő, aki bántotta?
Kissé megremegtem, de bólintottam.
- A rendőrök visszavitték Los Angelesbe, és börtönbe zárták.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Vége. Végre vége!
- Ne sírjon, kérem - mondta pici mosollyal az orvos. Mosolyogva töröltem le megkönnyebbült könnyeimet arcomról.
- Zayn! Hol van Zayn? - Tértem magamhoz.
- Ne aggódjon, kishölgy. Semmi baja. Éppen kávét iszik a kantinban.
- Lemehetek hozzá?
- De csak óvatosan! - Figyelmeztetett, de én már kint is voltam az ajtón.
Minden fájdalom ellenére, futottam. A lift helyett, a lépcsőn siettem le a földszintre. Megkérdeztem egy nővért, hogy merre van pontosan az étkező. Ő útbaigazított és már siettem is tovább.
Mikor átléptem a lengő ajtót, tekintetem rögtön megtalálta Őt.
Egyedül ült, magába roskadva egy asztalnál. A szívem iszonyatos dobogásba kezdett. Majd kiszakadt a mellkasomból.
- Zayn! - Szólítottam meg hangosan nem törődve azzal, hogy mennyien tartózkodnak a helyiségben. Ő felnézett és tekintete megakadt rajtam. Felugrott az asztaltól.
Nem kellett több. Mosolyogva rohantam felé. Nagy erővel csapódtam mellkasának. Fejemet nyakába fúrtam, ő pedig arcát a hajamba.
Olyan erővel szorított magához, ahogy én is próbáltam őt. Eltávolodtam tőle, hogy a barna tengerbe nézhessek, ami most meglepő módon ki nem engedett könnyeitől csillogott. Hát én nem tudtam visszatartani. Szipogva néztem gyönyörű szemeit.
- Meg tudsz bocsájtani? - Kérdezte suttogva.
- Már rég megtettem - súgtam vissza. Végre -isten tudja mióta vágyok rá - megcsókolt. Ajkai óvatosan simultak az enyémhez. Tarkójánál fogva húztam magamhoz egyre közelebb. Semmi nem fért volna el közöttünk, mégsem volt túl közel. De kórházban vagyunk, ezért muszáj beérnem most ennyivel.
- Szeretlek - lehelte két csók között. Belemosolyogtam a csókba.
Minden a helyére került. Melanie börtönben van. Biztonságban vagyok. Zayn mellett.
"Zayn Malik és Selena Underwood úgy látszik, hogy nem sokáig bírták egymás nélkül. A két fiatal újra szerelmes párt alkotnak." Írta az egyik pletykalap. Most az egyszer teljesen jól látták. Tényleg nem bírtuk egymás nélkül. Minden egyes porcikámnak szüksége van rá. A csókjára, az ölelésére, az érintésére, a simogatására és a gyönyörű étcsokoládé szemeire.Tényleg minden a helyére került. Ahogy én is. A helyemre. A szerelmem mellé. Zayn Malik mellé. Ideje felfognom és elhinnem mindezt.

- Nagyon izgulok, anyu - mondtam már el sokadszorra.
- Nem kell, kincsem. Nagy sikeretek lesz. És ebben biztos vagyok - mosolygott megnyugtatóan. Erősen öleltem magamhoz. Már nagyon hiányzott. És Lola is. És jelenleg mind a kettőjüket kiakasztom a túlzott izgulásommal. De nem tehetek róla. Ma van a film bemutatója. Vörös szőnyeggel, sok híres emberrel, rajongókkal és természetesen a sajtó embereivel. Több tv is közvetíteni fogja élőben a bevonulásunkat a vörös szőnyegen. Simítgattam a türkizkék szatén, testhez simuló gyönyörű ruhát, amit viseltem. Nem tudom miért csináltam ezt. Talán így próbáltam lesimítani magamról a feszültséget. Vagy mi.
- Zayn hol van? - Kérdezte Lola rám nézve a tükörben. Hátrafordultam, hogy szembe álljak vele.
- Nemsokára jön.
- Ja igen tényleg. Bocsi, elfelejtettem, hogy neki órák kellenek az elkészüléshez.
Felnevettem. Teljesen igaza van. Zayn mindig odafigyel a kinézetére, de ilyen jeles alkalmakkor meg végképp. Pedig látszólag hanyag stílusa van. Jahj, istenem. Becsukott szemekkel gondoltam magam elé talpig feketében, csibészes mosollyal arcán.
- Ideje menni, drágám - karolt át anyu boldogan. Rá néztem. Szemeiben szeretetet és büszkeséget véltem felfedezni. Habár ezt el is mondta párszor az elmúlt pár napban. Szeretetteljesen mosolyogtam rá, majd engedtem, hogy Lola is belém karoljon. Kiléptünk az ajtón. Nagy levegőt vettem, hogy az előttünk lévő lépcsőn épségben leérjek a magassarkúm ellenére. Anyuék bátran, lenge testtartással, mintha a magassarkúban járás nem lenne nekik akkora harc, mint nekem, elindultak a lépcsőn. De én megtorpantam. Anyu visszanézett.
- Menjél csak! Mindjárt megyek.
Elnézően megrázta a fejét, majd elindult. Majd a lépcső kanyarában eltűnt.
Én meg álltam a lépcső tetején, teljesen szerencsétlenül. Nem hiszem el, hogy lehetek ennyire béna. Az, hogy a balesetem óta többször is felültem a pultra az nem okozott gondot. Vagyis Zayn felrakott, miközben égő csókokkal lepte el ajkamat és testemet... Pirosodó orcával ráztam meg a fejem, hogy kisöpörjem az emlékképeket a fejemből. A keletkezett sóvárgástó kissé megingott lábaimat megerősítettem.
Ideje elindulni, Selena! Csak képzeld azt, hogy a kedvenc türkizkék tornacipőd van rajtad! Csak ilyen egyszerű - nyugtattam magam. Elég szégyenletes, hogy nő létemre fohászkodom, hogy talpon maradjak magassarkú cipőben. De mentségemre szóljon, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kényszerítettem magam bele, vagy éppen anya a magassarkúba. És amúgy sem voltam híres a kecses légiességről. Pedig anyu és Lola szerint, szép benne a vádlim? és gyönyörűen tudok benne menni. Aha. Én kevésbé érezem gyönyörűnek a járásom ebben az izében. Még stabilnak sem... Na de ideje összeszedni magam. Jesszus! Szánalmas vagyok... Ja, hogy ezt már gondoltam egy párszor? Sebaj.
Elindultam. És meg sem álltam egészen a kanyarig. Aztán megpillantottam a feketeherceget ott állni öltönyben, nyakkendőben, gyönyörű mosollyal az arcán, ahogy felém nyújtja egyik kezét. Jelezvén, hogy rám vár. Megfeledkezve minden félelmemről, szinte levágtattam a lépcsőn. Nevetve ugrottam a felém kitárt két erős karba. Tett velem egy kört, majd letett. Végignézett rajtam. Nagyot nyelt. Én pedig huncut mosollyal néztem reakcióját a ruha láttán.
Hirtelen magához vont. Azt hittem, hogy megcsókol, de helyette a fülemhez tette száját.
- Ha nem lennénk hivatalosak sehová - tartott egy kis szünetet - most azonnal felkapnálak és meg sem állnék az ágyig.
Lehelte a vágyat keltő szavakat. A gondolatra bizseregni kezdtem.
- És utána?
- Utána lefektetnélek rá, majd addig kényeztetnélek, amíg fel nem kiáltasz gyönyörödben.
Nagyot nyeltem.
- É-és a ruhám? Azt nem veszed le előtte?
- De. Lassú, végtelenig húzódó pillanatokig simítanám le már felforrósodott testedről.
Gyors szívverésem kapkodó levegővétel követte. Belekapaszkodtam vállába. Amióta minden feszültség megszűnt kettőnk között - gondolok itt a zaklatóra és a titkokra - elengedhettük magunkat. Teljesen megnyíltunk egymás előtt. És az ilyen fajta beszélgetéseink is ezzel járnak. Amit egy csöppet sem bántam. Sőt... Most is égeti a testemet az érzés. A vágy érzése. Sóvárgok utána, hogy ez mind megtörténjen. De most ez lehetetlen. Vissza kell fognom magam. Ha nem teszem, akkor nem megyünk el a saját filmünk premierjére. Pedig legszívesebben itthon maradnék. Mindazt megélni, amit a fülembe suttogott bizalmasan, szenvedélyesen.
Megcsókoltam.
- Majd este, Zayn - annyira nehezemre esett ezt kimondani. De türelmesnek kell lennem. Jesszus. Amióta nincs a zaklató, a stressz és még sok más negatívum kettőnk között minden gátlásomat levetkőztem. Minden határomat átléptem. De mindezt boldogan tettem. És ha eddig nem tettem volna, hát ma biztosan megtenném.

- Nem kell izgulnod, kicsim. Tudod, hogy fenomenálisak vagyunk együtt - mosolygott öntelten Zayn. Röviden elnevettem magam.
- Ne nevess! Ez így van! - "Képedt el" hitetlen nevetésemen.
- Jól van, te fenomenális. Menjünk ki! Már várnak rád.
Megfogta a kezem, majd összefűzte ujjainkat.
- Nem. Ránk várnak.
Boldogan mosolyodtam el, majd megcsókoltam.
- Szeretlek - súgtam, mintha ez egy titok lenne. Talán az is. Hiszen senki nem tudja milyen a mi kapcsolatunk igazából. Hogy milyen erős a köztünk lévő kötelék. Hogy mennyi mindent bírtunk ki mi ketten. Együtt. A sok nehézség. A sok szenvedés. Mind megerősítette a kapcsolatunkat. És mindkettőnkben megszilárdította azt, hogy együtt kell lennünk. És nem engedhetjük, hogy bármi kettőnk közé álljon.
Nagyot sóhajtottam. Félelemmel néztem  a fekete autó ajtajára, ami elválasztott az őrjöngő rajongóktól, a megőrült riporterektől és a vörös szőnyegtől.
- Együtt - nézett mélyen szemembe. Bólintottam egyet, majd elmosolyodtam.
- Együtt.
A kézfejemet elfedő mancsa elég volt ahhoz, hogy minden félelem kiszálljon belőlem. Amikor kiléptem a vörös szőnyegre és Zayn is rögtön követett, hogy egy pillanatra se kelljen elengednie a kezem, bugyutának éreztem magam. Hirtelen hülyeségnek tűnt a félelmem. A rajongók tényleg sikítoztak, mihelyt megláttak minket, leginkább Zaynt. A riporterek megpróbálva túlharsogni a sikítást, kérdéseket dobáltak felénk. De most nem ijedtem meg, ahogy eddig tettem, akárhányszor belecsöppentem ehhez hasonló szituációba. Mert most tudtam, éreztem, hogy ez szeretetből van. Mert a rajongók nem tudják máshogy kifejezni szeretetüket és csodálatukat. És ez melegséggel töltötte el a szívem. Hiszen ezt én hoztam létre. A részese vagyok. A sok küzdelem, a végtelenségig tartó álmodozás és vágyakozás. Vágyakozás erre a pillanatra. Körbenéztem. Éreztem, hogy szemem könnyel telik meg. Zayn szorított egy picit a kezemen. Felé kaptam kissé elhomályosodott pillantásom. Mosolyogva és biztatóan nézett rám. Felnevettem. Most fogtam fel csak igazán, hogy hol is vagyok és mit is csinálok pontosan. Egy premieren vagyok. A vörös szőnyegen sétálok be annak a filmnek az első premierjére, aminek én vagyok az egyik főszereplője.
Letöröltem egyetlen kicsorduló könnycseppem. Majd őszinte, boldog mosollyal arcomon indultam el Zayn Malik, a szerelmem oldalán az épületbe. Hogy világ elé tárhassuk a filmet, amin annyit dolgoztunk. Aminek köszönhetően most itt vagyunk, ujjainkat összefonva. Boldogan nevetve, integetve és meg-meg állva aláírást osztogatni a rajongóknak és fényképezkedni velük.
A bejáratnál ott várt ránk mindenki, aki fontos a számomra. Anyu, Lola, Nessa, Victor és Frank. Még Tom-nak is nagyon örültem. És természetesen Andy sem maradhatott ki a sorból. A meleg fodrász, akit nagyon megszerettem az elmúlt 1 évben. Őszinte barátom lett, úgy ahogy Lola is az, már kiskorom óta. Mindenkit boldogan, könnyekben úszó szemmel szorítottam magamhoz. Még Tom is mosolyogva ölelt vissza. Annak ellenére, hogy kevésszer láttam mosolyogni a forgatás során. De neki is köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Az előttem állók nélkül nem sikerült volna eljutnom ide. És sosem lehetek elég hálás nekik ezért.



Sziasztok! :) 
Kissé szégyenkezve írok most Nektek. Már lassan 3 hónapja nem írtam. De nem csak ezt a blogot, hanem úgy semmit sem. De úgy érzem, hogy szükségem volt erre a hosszú szünetre. Most úgy tudtam írni, ahogy már régen nem sikerült. Csak folytak belőlem a szavak, csak úgy füstölt megakadás nélkül a billentyűzetem. Nem tudom mennyien maradtatok itt. De ha már ketten vagytok, én már annak is nagyon örülök :) 
Remélem jól telik a nyaratok és lazultok a sok hajtás után. :) Szeretlek Titeket! ♥ Vigyázzatok magatokra! :) 

Nagy ölelés, Kata

Sziasztok Drágák! ♥
Nem résszel jövök, leginkább magyarázattal. Eddig talán azért nem érkeztem semmilyen magyarázattal sem, mert nem mertem "elétek állni". De megérdemlitek, hogy tudjátok mi/k a kihagyás oka/okai.
Az iskolában így év végére nagyon meghajtanak minket. És még 4 jegyem kétséges, úgyhogy azokon próbálok javítani.
Elég keményen elkezdtem a német középfokú nyelvvizsgára felkészülni, ami szintén sok energiámat szívja le.
Ezek mellett még az emelt magyarra is elkezdtem készülni, mert távolinak tűnik, de a nyakamon van az érettségi.
A családomban most nem minden oké. Már nem aggódom annyira az egyik családtagomért, de csak enyhült az aggodalmam, nem pedig eltűnt...
De, hogy őszinte legyek ezekkel még összetudnám egyeztetni az írást, hiszen pihenésnek és kikapcsolódásnak mi lehet jobb az írásnál vagy az olvasásnál (ami nem kötelező irodalmi mű, természetesen).
De bevallom őszintén (ideje már), hogy a sok kihagyás, a gépem elromlása és a sokáig tartó "pihenése" nem tett jót se nekem sem a történetnek. Valamiért már nem érzem azt, hogy ez a történet az enyém. Nem tudom miért. Remélem ez egy átmeneti állapot és újra megtalálom a fonalat.
Megértem, ha ezek után elfelejtitek a történetet, vagy már nem érdekel annyira Titeket, hogy ennyit várjatok rá. Teljesen tisztában vagyok azzal (és látom is), hogy az olvasóim egyre fogynak és ennek én vagyok az oka. De abban reménykedek, hogy mihelyt vége van az iskolának (legalábbis a jövőhétnek) és már nem stresszelek annyit, akkor visszatérek és új erőre kapva, újra az ujjaimra tapasztom a billentyűzetet. Na meg azt is remélem, hogy az új történetem, ami rövidebb lesz és a nyár folyamán be is szeretném fejezni, érdekelni fog Titeket és újra visszatértek hozzám. :))
Szeretlek Titeket! Vigyázzatok magatokra! És akinek még nagyon kell a hajrá itt a végén: HÚZZ BELE, MERT MENNI FOG!!! ;) ♥ ♥

53. fejezet

"Te csak játék voltál számára."

*Zayn szemszöge*

- Selena!! Selena! - Kiabáltam kétségbeesetten a telefonba, válaszra várva. - De hiába. A vonal recsegett, majd beleszóltak. De nem Selena volt az. Nagyon nem.

- Zayn. Szerelmem.

Felfordult a gyomrom. Okosnak kell lennem. Ha feldühítem, akkor Selena bánja.

- Hogy van Selena? Mit csináltál vele?

- Még semmit, drágám. De hamarosan. Nemsokára vége, és akkor együtt lehetünk. Úgy, mint azelőtt.

Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne küldjem el a francba. Tudtam, hogy szóval kell tartanom. Mert amíg velem beszél, nem bántja Selenát. Gyorsan haladtam a jól ismert helyre. Legszívesebben futnék, de akkor hallaná a telefonon keresztül.

- Mit szeretnél ezzel elérni, Melanie? Mi a célod?

- Megölöm Selenát. Az utunkban áll. Miatta nem tudunk együtt lenni. Ezért megölöm. És akkor már nem lesz akadálya szerelmünknek.

Próbáltam nem éreztetni hangomban a gyűlöletet.

- Nem kell ahhoz megölöd őt. Veled leszek. Eddig is veled voltam.

A hazug szavak égették a torkomat és a hányinger kerülgetett. Rosszul voltam ettől a nőtől, de muszáj. Ha kell, elmegyek vele, csak Selena jól legyen. Nem szólt semmit, ezért folytattam.

- Mond el, hogy hol vagy. Elmegyek érted. Otthagyjuk Selenát. Elmegyünk a városból és új életet kezdünk. Te és én.

Körbenéztem. Már nem jártam messze. Már csak egy sarkon kell befordulnom és mennem még egy kicsit az épületektől távolabb. Egyre gyorsabban mentem. Már majdnem futottam.

- Hazudsz! Megölöm Selenát és te nem fogod tudni megakadályozni! – Kiabálta a telefonba, majd egy sípolás hangja hasított a fülembe. Letette. Ne!!

Újra sprintelni kezdtem. Nem eshet baja! Azt nem engedem!

*Selena szemszöge*

Élesen hasított a fejem, de nem törődve vele küzdöttem magam ülésbe. Kinyitottam a szemem. A fény vakítóan hatott, de nem érdekelt. Kis időbe telt, amíg hozzászoktam a világossághoz. Meglepődtem, amiért szabad voltam. Mármint nem voltam újra székhez kötözve. Felálltam. Erőt vettem magamon, hogy körbeforduljak és Melanie szemébe nézhessek. Csakhogy nem láttam sehol.

Helyette egy nagyon ismerős alak rajzolódott ki. Nem kellett az arcára néznem ahhoz, hogy tudjam, ki az. A megkönnyebbülés egyszerre zuhant rám és árasztotta el testem minden egyes pontjátt. A fájdalommal nem törődve futottam felé, majd iszonyatos erővel szorítottam magamhoz. De ő nem ölelt vissza. Vártam, hogy körém fonja karjait, de nem tette.

Meglepődve és kissé ijedten távolodtam el tőle egy picit, hogy most először belenézhessek szemeibe. Tekintetéből sütött egy érzelem, amit nem tudtam beazonosítani.

- Zayn? – Suttogtam választ várva.

- Sajnálom – súgta, miközben egyetlen egy könnycsepp folyt le arcán. Semmit nem értettem. De mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi folyik itt, egy hangos, ma már másodjára hallott gonosz nevetés hangzott fel. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam, Melani kárörvendő nevetése volt ez. Töretlenül Zayn-t néztem. Rögtön világossá vált, hogy mi történt addig, amíg eszméletlenül feküdtem.

Melanie elhaladt mellettem, majd megállt Zayn mellett. Összefonta ujjait Zayn-évél. Rámosolygott, melyet Zayn viszonzott is. Ez a mosoly bőven elég volt ahhoz, hogy biztosra tudjam mi történt.

- Látod, Selena! Olyan hiszékeny kislány vagy – mosolygott rám Melanie.

- Zayn mindig is engem szeretett. Te csak játék voltál számára.

Könnyek gyűltek a szemembe.

- És most megölsz? – Kérdeztem, rá sem nézve Zayn-re.

Melanie felnevetett.

- Ha nem tenném, később újra az utunkban állnál.

És ezzel elővette a pisztolyát. Megint. És felém irányította. Zayn-re néztem, aki hátrébb volt Melanie-tól.

Egy aprót bólintott. Megembereltem magam és semmilyen jelét nem adtam annak, hogy mi „megbeszéltünk” valamit.  Újra Melanie-ra néztem és a felém irányított puskacsőre. Nyeltem egyet.

- Ég veled, te ribanc – mosolygott Melanie. Becsuktam a szemem. Minden olyan gyorsan történt. A dördülés elhangzott, de a golyó nem talált el. Kinyitottam a szemem. De mielőtt bármit is alaposan szemügyre vehettem volna, egy kéz megfogta az enyémet és rászorított. Majd rángatni kezdett. Zayn volt az. Megláttam Melanie-t a földön feküdni.

- Selena! Mennünk kell! – Mondta Zayn kétségbeesetten. Merthogy én meg sem moccantam. Csak álltam, mint akinek szöget vertek a lábába, hogy odarögzítsék a betonhoz.

- U-ugye nem halt meg? – Kérdeztem remegő hangon.

- Nem. Csak elájult.

Bólintottam egyet, majd engedtem a rángatásnak és futottam Zayn után. Olyan gyorsan futott, hogy sprintelnem kellett. A lábaim megálljt akartak parancsolni, de nem engedtem nekik. Lélekszakadva futottam Zayn után, minél messzebb az eszméletlen Melanie-tól.

Újra emeletes házak vettek körbe minket. Zayn lelassult, majd végre megállt. Mind a ketten ziháltunk. De nem törődött vele, erősen szorított magához. Esetlenül öleltem vissza.

- Selena. Sel – súgta, miközben arcomat simogatta hüvelykujjával. Tekintetünk összekapcsolódott. De nem sokáig, mert nekem szemem ajkaira csúszott. Iszonyatosan vágytam arra, hogy megcsókolhassam. Minden porcikám sikoltozott érte és érintéséért. Közelebb hajoltam. De mielőtt az a megmaradt egy ujjnyi távolság is megszűnt volna ajkaink között, Zayn eltávolodott tőlem. Ez a távolság jobban fájt, mint a sérülések, amiket kitudja hány óra alatt szereztem. 

Sziasztok, Drágák! *-*

Tudom, régen nem hoztam részt. Ennek az az oka, mert nem tudtam eldönteni, hogy a 3 verzió közül melyiket válasszam. Elég sokat vacilláltam rajta. De mégis az egyszerűbb mellett döntöttem, mert lesz még egy történetem ezen az oldalon. ^^ Az nem lesz ilyen izgi, és inkább szomorúbb lesz, de reménykedem benne, hogy mellettem maradtok majd. :) Annyit elárulok, hogy az Harry-s lesz, de most kivételesen a többi fiú is benne lesz, mint One Direction. :D 

Nagyon köszönöm, hogy írtatok. Iszonyatosan jól esnek a kommentek *-* imádlak Titeket! Jó érettségi szünetet (akinek van)! ♥♥ 

Nagy ölelés, Kata 

52. fejezet

"Itt vagyok! Lőj le!" 

A nyugodt sötétséget egy halovány fény tört meg. Kis időbe telt, míg rájöttem, hogy a becsukott szemhéjamon túlról jön ez a fény. Lassan nyitottam ki szemeimet, amit abban a pillanatban meg is bántam. Az éles fény szó szerint a szememen keresztül az agyamig hatolt.  Rögtön megfájdítva fejemet. Iszonyatos lüktetésbe kezdett. Kezemet felemeltem, hogy megmasszírozzam orrnyergemet, ezzel megpróbálva enyhíteni az éles fájdalmon. Csakhogy a kezem megakadt és nem ment tovább. Lenéztem és szembesülnöm kellett a helyzettel. Meg vagyok kötözve. Akkor nem álmodtam. Valaki tényleg fejbekólintott. És egy székhez kötött. Körbenéztem. Sötét borította a helyiséget. Velem szemben egyetlen egy ablak van, amin beszökhet egy kis fény. A fénycsík éppen az arcomat érte. Ez egy kis megnyugvást adott, noha ebben a helyzetben ez igen csekély érzelem. Egy üres pincében lehetek. A levegő nyirkos és állott.

Erősen rángatni kezdtem a kezem abban a reményben, hogy a kötél megengedi magát az erőmnek. Aha. Meg ahogy azt elképzeltem. Erőlködésemmel semmire nem mentem, csak arra, hogy felsértsem a csuklómat és szabadjára engedjem a véremet.

Nagy levegőt vettem. Nyugalom, Selena. Legyél okos! Gondolkozz, hogyan juthatnál ki innen, mielőtt az elrablód visszatérne. Körbenéztem még egyszer, hátha megakad a szemem a remélt menekülés útján. De semmi nem volt itt. Rajtam, a széken, az ablakon és egy ajtón kívül. Ami vasból volt. Még ha zárva is van, el kell oda jutnom valahogy.

Ülő helyzetből lábaimat használva ugrálni kezdtem előre. Na jó. Ezt nem hívnám ugrálásnak, de haladtam. És ez volt a lényeg. A lábszárcsontom, a lábujjaim és annál is jobban a sérült bokám elkezdett fájni. De nem számít. Leszarom a fájdalmat. Volt egy olyan érzésem, ha itt maradok, akkor az sokkal jobban fog fájni.

Nagy nehezen eljutottam az ajtóhoz. De ezt egyáltalán nem gondoltam át. Se a lábamat, se a kezeimet nem tudtam használni, hogy kinyissam ezt a szart. Aztán eszembe jutott a megoldás. Az államat a hideg kilincsre tettem, és erőlködve lenyomtam azt, miközben a vállammal löktem kifelé az ajtót.

Megmozdult! Istenem megmozdult!! A vasszerkezet nyikorogva nyílt egyre kijjebb. A szívem erős vágtába kezdett. A hirtelen elárasztott fény kissé megvakított, de nem érdekelt. A szabadban vagyok!! Kijutottam!!

Körbenéztem, hogy felismerem-e a környéket. De semmi nem volt ismerős. A kurva életbe. Egyáltalán Bradfordban vagyok még? Nem számít. Szemeimet körbejárattam, hátha meglátok valami éles dolgot, amivel kiszabadíthatom magam. Csakhogy romos épületeken kívül semmi nem volt a környéken.

Eszembe jutott valami. A legközelebbi épülethez ugráltam-vonszoltam magam. A lábujjaimra álltam, hogy a könyökömmel elérjem az ablakot. Fájdalom hasított a lábujjamba, ami átszivárgott a lábfejemre, de nem törődtem vele. Be kell törnöm ezt a szart. Erővel dőltem a falnak és próbáltam a könyökömmel nagy erőt kifejteni az ablaküvegre. Az elsőre megadta magát és hangosan roppant darabokra. Elfordítottam a fejem, de éreztem, hogy több kipattant szilánk is felsértette a bőröm. Az arcomon éreztem, hogy folyik le valami. Gondolom a vérem. De most ez érdekelt a legkevésbé. Szabadulnom kell! El kell döntenem magam a székkel. El kell esnem ahhoz, hogy elérjem a földön lévő szilánkokat.

Gyerünk, Selena! Menni fog! Nagy levegőt vettem és elbillentettem magam oldalra. Több próbálkozás után nagy erővel estem az oldalamra. Az ütéstől beszorult a levegőm. Kapkodva próbáltam levegőhöz jutni. Amikor újra levegő öntötte el a tüdőmet ujjaimmal a kezem alatt lévő nagyobb szilánkot próbáltam felvenni. Többször megvágtam az ujjaimat, de már nem fájt. A fejem beverhettem, mert iszonyatos lüktetésbe kezdett. Megint.

Nagy nehezen sikerült felvennem egy üvegszilánkot. Csuklómat egészségtelen és fájó szögbe fordítottam, hogy el tudjam vágni a kötelet. A lábamon vékonyabb kötél van és érzem, hogy a csuklómon sem lehet vastagabb. Abban reménykedtem, hogy ugyanolyan vastagságú a két kötél. Hangosan szisszentem fel minden egyes alkalommal, amikor az üveg nem a kötélbe, hanem a csuklómba vágott bele.

Fájdalmak árán, de sikerült. Hál’isten a kötél sokpercnyi vagdosás után elszakadt. Amikor megláttam kezeimet rosszul lettem. Tele van vágásokkal és a vér már elöntötte kézfejem minden pontját. A fájdalom ellenére a bokámat szorító kötelet kezdtem kibontani. A körmöm több soron beletörött ebbe a műveletbe, de ez volt a legkevesebb. Faszom, hogy valaki ilyen erős csomót tud kötni!!

De nem fog ki rajtam ez a szar! A düh elöntötte testemet. Éreztem, hogy az adrenalin egyre magasabbra szökken testemben. A végén konkrétan már eltéptem a megmaradt kötéldarabot. Szabad lettem!! Felugrottam a földről. Ahelyett, hogy végignéztem volna magamon futni kezdtem. A véremben száguldó adrenalin miatt olyan gyorsan futottam – nem tudom merre, csak el innen -, ahogy még soha életemben nem tettem.

- Selena! – Hallottam a nevem. A régen hallott ismerős hangra felkaptam a fejem. Olyan megkönnyebbülés árasztott el, mint még soha. A hang irányába fordultam. Futni kezdtem. Nem érdekelt, hogy hogy talált meg. Nem érdekelt, hogy hogy került ide. Megtalált. Segít. Kiszabadít és vége lesz! Loholva futottam felé, ahogy ő is felém. Nagy hévvel öleltem magamhoz.

- Selena. Istenem, jól vagy? – Kérdezte aggódva és kissé lihegve.

- I-igen. De el kell mennünk. Mielőtt visszajön. El kell mennünk. Most!

Rángatni kezdtem, de nem mozdult. Megtorpantam. Hangos röhögésben tört ki.

- Tudod, Selena meg kell, hogy mondjam naiv vagy. Nagyon naiv, hiszékeny és tudatlan kislány. De nagyszerű volt végignézni, ahogy próbálsz kiszabadulni. Fenomenális volt, amikor azt hitted, hogy szabad vagy. Egyszerűen lenyűgöző volt az egész jelenet – röhögött tovább.

A döbbenet, a csalódás, a düh és a gyűlölet kavalkádja tombolt bennem.

- Miért tetted? Miért tetted, Melanie? Azt hittem, hogy barátnők vagyunk. Mindent elmondtam neked, miközben sminkeltél. Azt hittem, hogy mi hárman Andy-vel barátok vagyunk.

Kurtán nevetett rajtam. Igen. Tényleg nevetséges vagyok. Nevetségesen hiszékeny. Ahogy ő is megmondta.

- Hát nem megmondtam? Nem voltam világos, Selena? Zayn az enyém! Mindig is az enyém volt. Már 4 éve az enyém és senki másé!

- Ezt most nem értem – ráztam a fejem. Abban reménykedtem, hogy a rázással kitisztul a fejem és az összekuszálódott gondolatok fonalának megtalálom az elejét és a végét is.  De ez nem sikerült. Semmit nem értek.

Ciccegett egyet. – Selena. Olyan buta kislány vagy – rázta a fejét, mintha ezen megdöbbent volna. Harag lobbant bennem.

- Talán nem lennék tudatlan, ha beavatnál végre és nem játszanád a kis játékaidat – szűrtem a fogaim között.

- A játékaimat – ízlelgette a szót. Majd elmosolyodott. – Hát legyen. De… - kiszedte a pisztolyt a csizmájából, majd rám szegezte - hogy a mesélés közben eszedbe ne jusson menekülőre fogni – mosolygott rám gonoszul. Nem szóltam semmit. Konokul álltam és vártam a magyarázatot.

- 4 éve szintén sminkesként dolgoztam egy filmnél. Zayn egyik filmjénél. Akkor, amikor belépett az öltözőbe egymásra néztünk. A tekintetünk összekapcsolódott. A szobám falán lévő poszterem életre kelt, hiszen ott állt előttem. És a szemembe nézett. Csak egy pillanat volt, mert utána flegmán nézett körbe a szobán. A többieket is felmérve. Akkor és ott szerettem bele. És ő is belém. Volt, hogy a smink csinálása közben beszélgettünk. Kereste a társaságom. Vágyott arra, hogy beszélgessünk. Boldogok voltunk együtt. Aztán vége lett a forgatásnak. Akkor elváltunk. De tudtam, hogy újra találkozni fogunk. Az idő alatt sok ribanc fordult meg mellette, de egyikre sem nézett úgy. Úgy, mint rád! Mert a Csitt Csitt forgatásánál újra együtt lehettünk volna. Úgy, mint azelőtt. De te közbeavatkoztál! Elrontottál mindent! Észre sem vett, mert te mindenhol ott voltál! A tekintete, ahogy tekintett rád! A mosolya, amivel téged illetett titokban, amikor te elfordultál tőle! A gesztusai feléd. Meg kellett akadályoznom! Zayn-nek észhez kell térnie. Ha te véglegesen eltűnsz a látószögéből, akkor meglát engem. És rájön, hogy csak egy tévedés voltál.

- Őrült vagy! – Ráztam a fejem. Másik kezével megrántotta az enyémet. Fájt, ahogy a vágásaimba kapott, de nem mutattam a fájdalmam.

- Te vagy az őrült! Egy ribanc vagy! Kolonc Zayn és az én nyakamon is. Te eltűnsz végre és újra boldogok leszünk együtt. Zayn-nel.

Tudtam, hogy a tűzzel játszok. A vörös jelző hangosan visította a fejemben, hogy ne mondjam ki. De kimondtam.

- Zayn nem szeret téged, Melanie! Sosem szeretett! 

Erőteljes ütést éreztem az arcomon. Úgy megpofozott, hogy a fejem elfordult az ütéstől.

- Ezért akarsz megölni? Mert akkor Zayn összejön veled? – Kérdeztem gúnyosan. – Hát tedd meg! Tessék! Itt vagyok! Lőj le! Ölj meg és majd meglátod mi lesz a vége! Börtönben fogsz megrohadni. És Zayn nem fog meglátogatni. Gyűlölni fog!

- Nem! – Kiabálta. Füleire tette kezeit, hogy ne hallja meg szavaimat. De én folytattam. – Hogy szerethetne egy olyan nőt, aki gyilkol? Aki elvesz egy emberi életet! Egy szívtelen embert, hogy szerethetne szerelemmel? Hogy lehetne hozzád gyengéd, amikor gyilkos leszel?    

Leszorította szemhéját és erősen fogta be a füleit, hogy ne hallhassa hangos szavaimat. Ez nekem éppen elég volt. Minden erőmet összeszedve, ökölbe szorított kézzel a tarkójára ütöttem. Ő pedig összecsuklott és kiterült a földön.

Először futni akartam, de nem lett volna sok értelme. A zsebében matattam. Megkönnyebbülésemre a telefonja nála volt. Kivettem a zsebéből, majd beütöttem a kívülről fújt számot.

- Vedd fel! Kérlek, vedd fel! – Könnyek kezdték áztatni arcom. Imáim meghallgattattak, beleszóltak a kagylóba. Hangja olyan megnyugvást hozott, hogy hangosan zokogtam fel.

- Selena? Selena! Te vagy az? – Jött a kétségbeesett ziháló hang a telefon túloldaláról.

- Zayn! Zayn én vagyok. Melanie. Melanie rabolt el – sírtam. Olyan hülye vagy Selena!! Nincs itt az idő a sírásra.

- Hol vagy? Kérlek, mondj valamit, hogy hol vagy! – Könyörgött.

- Ne-nem tudom. De nagy területen vagyok. Sok raktárféleség van itt. Némelyik már nagyon romos. De nincs semmi utcatábla. Semmi konkrét táppont – kezdtem kétségbeesni.

- Tudom hol vagy! Selena. Istenem! Maradj ott, ahol vagy! Odaküldöm a rendőröket. Csak, kérlek. Tarts ki! – Könyörgött megremegett hanggal.

- Re-rendben. De kérlek. Kérlek, hívj vissza, hogy halhassam a hangod – sírtam.

- Visszahívlak. De addig is…

De már nem hallottam, mert a telefon kiesett a kezemből.

- Na azt már nem!

És egy fejemre mért ütés a földre küldött. Még halványan hallottam Zayn kétségbeesett hangját, de már nem tudtam ébren maradni. Pont, mikor az égő házamban ragadtam. 

51. fejezet

* Zayn szemszöge*

 Nem. Lehetetlen. Nem szerethet engem.

A mellkasomban erős nyomás keletkezett, ami megállásra késztetett. Hátamat egy ház falának vetettem és annak mentén csúsztam szépen lassan lefelé. Épp ahogy az életem.

Tehetetlenül engedtem, hogy könnyeim elárasszák arcomat. Undorító. Undorító vagyok. Miattam. Miattam akart öngyilkos lenni. Miattam került kórházba. Én tettem tönkre az életét. Minden fájdalmat én okoztam neki. Undorodtam, megvetettem azt az embert, aki bántotta a múltban. Azt hittem, hogy az apja, mert róla sosem beszélt. De nem. Nem az apja bántotta, hanem én. Én voltam az, aki megkeserítette az életét. Nem más, hanem én!

Egyszer. Egyik éjszaka rémálma volt. Valaki üldözte őt. Sírt akkor éjszaka. Tudtam. Akkor tudtam meg, hogy valaki bántotta a múltjában. Akkor erősebben vontam magamhoz. Mellkasomra hajtotta fejét és rövid idő belül megnyugodott. Akkor örültem, hogy elüldöztem rémálmát. És rögtön megutáltam azt, aki miatt rémálma volt. Megvetettem, amiért megsiratta. Hogy bántotta őt.

Akkor még csak nem is sejtettem, hogy én voltam az. Hogy miattam álmodott rosszat. Hogy miattam sírt és szenvedett. Undorodok magamtól.

Elvesztettem. Örökre elvesztettem Őt. Az egyetlen lányt, akit teljes szívemből szeretek. Most már soha nem fekszik mellettem. Sohasem bújik hozzám, miközben alszik. Sohasem néz rám csillogó, szerelemmel teli tekintettel. Puha ajka többet nem ér az enyémhez. Most már senki nem fogja szeretettel simogatni a fekete szívecskét, amit csípőm vonalára tetováltattam. Miatta.

Hiszen ő volt az a lány, aki miatt olyan régóta ostorozom magam. A francba is! Ő volt az, akinek a szívecske szól! Végig ő volt az! És én még csak fel sem ismertem. Pedig annyira utált az elején. Teljes szívéből gyűlölt. Most már tudom, hogy nem a hírnevem miatt. Tudom, hogy nem az arrogáns, bunkó viselkedésem miatt. Mert amíg nem láttam meg elrejtőzve egy szobába belebújva a forgatókönyvben, addig egy arrogáns bunkó voltam. Érzéketlen bábuvá váltam. Megvetettem magamat, ezért mindenki mást is, aki imádott. Utáltam a körülöttem forgó életet. Utáltam a rajongókat, mert imádtak, de nem ismertek. Utáltam őket, mert sötét lelkem ellenére szerettek.

Gyűlöltem magamat és mindenkit. Egészen addig, amíg Selena meg nem jelent az életemben. Elfogadtam magam. Elérte, hogy elhiggyem: érek valamit. Mellette a magas falam rögtön leomlott.

Az élet csúf játékot űzött velem. Az mentett meg a mélyből, aki miatt oda löktem magam.

Teljes szívemmel szeretem Őt! Minden egyes porcikáját.

De nem! Képtelenség. Lehetetlen, hogy ő is szeressen. Nem szeretheti azt, aki az öngyilkosságba kergette őt.

Igen. Jobb lesz neki nélkülem. Soha többet nem fog látni. És akkor majd rájön, hogy a szíve becsapta őt. És majd olyat fog szeretni, aki megérdemli őt. Aki fájdalom helyett boldogságot ad neki. Elüldöztem mellőle Dylan-t. Pedig ő tényleg szerette. Óvta, féltette, vigyázott rá. Miatta nem akarták megölni. Mellette semmilyen veszély nem fenyegette. És én mégis elzavartam mellőle. Önző módon csak magamnak akartam.

Undorító vagyok. Egy utolsó rohadék. Csak arra születtem, hogy fájdalmat okozzak a szeretteimnek. A családomnak, anyunak és Selenának is. Mindenkit bántottam magam körül.

Undorító ember vagyok. Nem is érdemlem meg, hogy szeressenek. Túl jók hozzám. Selena sokkal jobbat érdemel.

Ki kell törölnöm magam az emlékeiből. Anyuéknak is. Meg kell szűnnöm a Földről. Igen. Egyszerűen megszűnök létezni.

Vajon van pokol és menny? Létezik ez a kettő? Vagy csak egyetlen egy túlvilág van? Elfásult lelkem reménykedett benne, hogy egy van, mert akkor talán még kapok lehetőséget arra, hogy láthassam Selenát és a családomat is. Talán majd évek múltján már annyira elhalványodik az emlékem, hogy amikor újra találkozunk, meg fognak nekem bocsájtani.

Nem! Nem érdemlem meg! Undorító sötét lelkem a pokol égető bugyrában fog égni. Magányosan. Míg szeretteim a mennyország gyönyöreiben fognak tovább élni. Végleg megszabadítom őket a fájdalomtól. A jelenlétem fájdalmától.

Felálltam és elindultam. Azzal, hogy megölöm magam legalább teszek egyetlen egy jó dolgot az életben. Öltönyöm zsebében megrázkódott a telefonom. Hülye reményekkel telt meg a szívem. Talán Selena az.

Megfeledkezve mindenről előkaptam a telefonom.

"Most már nem mentheted meg, bébi. Többet már nem állhat boldogságunk útjában. Végzek vele és utána csak mi ketten leszünk. Hamarosan."

Az üzenetet olvasva kezeim remegésbe kezdtek. Nem! Nem nem nem!! Selena nem fog meghalni. Ő nem halhat meg miattam!

Remegő kezeimmel tárcsáztam Andrew seriff számát. Türelmetlenül, még mindig remegő kezekkel vártam, hogy felvegye.

- Andrew! Elkapta! Elkapta őt és nem tudom hová vitte! Megöli őt! Tenned kell valamit! Tennünk kell valamit! Nem engedhetjük meg, hogy.. - De nem tudtam folytatni. Óvodás módjára könnyekben törtem ki.

- Azonnal ott vagyunk - jött a válasz, majd a sípolás, miszerint letette. Térdeim remegtek. Nem, Zayn! Nem eshetsz össze! Meg kell találnod! Itt kell lennie valahol Bradford-ban. Nem vihette el messzire. Futásnak eredtem!

Sziasztok! ♥ Sajnálom, hogy ennyit kell várni a részekre. Szűkében vagyok az időnek és valamiért a történetet sem érzem már a sajátomnak. 

muszáj beszélnem róla: 

A hír, hogy Zayn elmegy a bandából lesújtott. Igaz, már nem rajongok értük annyira, mint régen, már jó ideje nem hallgatom őket, de azért még mindig sokat jelent nekem a banda. Ami most szétesni látszik. Megértem Zayn-t, nem ítélem el a döntése miatt és már számítottam is rá. De azért mégis rosszul érint, mert ők sosem csak egy banda volt a számomra. Nem túlzok, ha azt mondom eléggé szarul érzem magam. Szomorú vagyok, néha elpityeredem egy kicsit. És régi videókat nézek vissza, amik a legrosszabb pillanatban is mosolyt csaltak az arcomra vagy megnevettettek. 

A részről:

Tudom, rövid. Azt is tudom, hogy össze-vissza. Azt is tudom, hogy szar. De ez a hír miatt azt érzem, hogy muszáj kitennem. Nem tudom miért, hülyén hangzik, de így van. Ennek a résznek most címet sem adok, pedig legszívesebben adnék egyet, hogy jele is legyen annak, hogy miért teszem fel most a részt, de így a történet végén hülyeség lenne kizökkenni a fejezetcímek sorából. Ezért inkább nem adok címet. 

Ne haragudjatok rám, úgy mindenért. Remélem jól vagytok! ♥♥♥

50. fejezet

Kiderült

A kezem remegni kezdett. Zayn kíváncsian és meglepetten nézett a fiú csapatra, akik meglepődve néztek vissza rá.
A szívem megállni látszott. Csak reménykedtem abban, hogy a fiúk el vannak foglalva Zayn-nel és rám sem néznek.
- Hát ti srácok mit kerestek itt? - Kérdezte Zayn. Arcáról feszültséget néztem le öröm helyett. Vajon már tudja? Tudja, hogy hol van? Hogy ők kik? És azt is tudja, hogy én ki vagyok?
- Ez a sulink, haver. Ahova még te is jártál.
Zayn zavartan nézett körbe. Mintha eddig nem is számított volna az iskola, ahová jött. Talán nem is érdekelte annyira, hogy megnézze az iskola nevét? De akkor a környéket felismerhette volna. Vagy nem?
Zayn arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Talán a pánik miatt, ami eluralkodott rajtam képtelen voltam csak az arcára koncentrálni.
Inkább a srácokra néztem, akiket teljes szívvel gyűlöltem. Még egyikük sem vett észre. Örültek régi vezérük láttán, de nem tudták hova tenni Zayn ridegségét. Aztán. Aztán megtörtént amitől a legjobban féltem. Allen - Zayn "utódja" vagy mi - szemeit rám emelte. Gonosz mosoly jelent meg arcán. Megszorítottam Zayn kezét. Tudtam mi fog következni.
- Ducina. Örülök, hogy meggyógyultál - mosolygott gonoszul. Elállt a lélegzetem. Nem tudtam Zayn-re nézni, de így is éreztem, ahogy teste megmerevedik mellettem. Lélegzetem felgyorsult, ahogy szívverésem is.
Magamon éreztem Zayn tekintetét. Nem törődve a további sértő szóval, amivel a fiúk bombáztak Zayn felé fordultam és összeakasztottam tekintetünket. Döbbenet, felismerés és valami másik kivehetetlen érzelem kavargott arcán. Kihúzta kezét elgyengült szorításomból.  Szeme megcsillant a halovány fényben, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, hátat fordított és kiviharzott a tornateremből.
Utána vetettem magam, de egy marok megfogta a kezem és visszarántott. Allen látványától hányingerem lett.
- Attól, hogy megszépültél még ugyan olyan selejt vagy, mint ami mindig is voltál - mosolygott rám. Kirántottam kezem a mocskos kezéből.
- Nem érdekel a véleményed te rohadék.
- Érdekes. Pedig kórházban kötöttél ki ez a rohadék miatt.
-Büszke is lehetsz rá. Undorító vagy, Allen. Meg a kis mocskos csapatod is.
Ez volt a végszavam. Elfordultam, hogy Zayn után rohanjak. Nem volt időm ezekkel a szar alakokkal foglalkozni. Pont ők tanítottak meg arra, hogy erős legyek.
Miután kiértem a teremből idegesen néztem körbe a sötét éjszakában. De Zaynt nem találtam sehol sem.
Nem. Még nem mehetett el. Itt lesz valahol. Futva megkerültem a tornatermet. Az udvaron sebesen néztem körbe. A gyér fény ellenére megláttam sötét alakját egy fának dőlve. Futásnak eredtem. Kissé lihegve álltam meg nem sokkal mellette. Érkezésem hangjára felkapta fejét.
- Te vagy az! Te voltál. Végig te voltál az a lány! - Fordult felém teljes testével dühösen.
- I-igen - mondtam akadozva még mindig a futás vagy inkább az elkövetkezendő percek félelme miatt.
- Hogy tehetted? - Szegezte nekem a kérdést.
- Mit? - Válaszoltam kérdéssel, mert nem értettem mire akar kilyukadni. Közelebb lépett. Most már az arcát is láthattam.
- Hogy bírtál velem lenni?
Megdöbbentett mérges kérdése.
- Mert szeretlek - néztem szemébe.
Felnevetett, de egy cseppnyi öröm sem volt nevetésében.
- Ne viccelj. Azok után, amit veled tettem, hogy szerethetnél?
- Mert megmutattad, hogy milyen vagy igazából.
Még közelebb léptem hozzá.
Nem szólt semmit.
Kezeimmel közrefogtam frissen borotvált arcát.
- Megláthattam, hogy milyen vagy valójában. Hogy mekkora szíved van igazából.
Ellenkezve megrázta a fejét.
- Nem bocsáthatod meg. Amiket tettem veled.
- Te semmit nem tettél.
Szavaimra kinyitotta eddig lecsukott szemét. Élesen nézett rám.
- Hát pont ez az. Csak álltam és néztem, hogy megerőszakolnak az utca közepén. Semmit nem tettem, hogy megállítsam őket!
Az emlékképtől kicsit összerezzentem. De leginkább az fájt, hogy újra távolabb lépett tőlem.
- Miért nem hiszed el, hogy megbocsájtottam? Miért nem hiszed el, hogy szeretlek? - Kérdeztem dühösen. - Ha nem szeretnélek akkor már rég nem lennénk együtt. Akkor engedtük volna, hogy a sok szar közénk álljon! Neked ez nem elég? Nem elég, hogy szeretlek? Hogy melletted akarok lenni? - Dühös szavaim elfúltak kikívánkozó könnyeim miatt. Küzdöttem könnyeim ellen, de nem eléggé, mert végigfolytak arcomon. Zayn arca meglágyult.
- Szeretlek, Zayn. És fáj, rohadtul szarul esik, hogy nem hiszel nekem.
Hangomból teljesen elfogyott a düh. Belőlem is kihalt. Szomorú voltam.
Zayn elém lépett, majd nagy tenyerét arcomra simította, hogy letörölje sós könnyeimet.
- Hiszek neked. Szeretlek - súgta halkan.
Elmosolyodtam, majd én is közelebb hajoltam, hogy ajkunk összeforrjon. Csókja és szavai minden szomorúságot elsöpörtek testemből és boldogságot varázsoltak a helyére. Jesszus. Talán túl nyálas lettem. De hát ilyen a szerelem nem? Beszélsz magaddal. Elcsépelt gondolatokkal ostromolod a saját agyadat. És persze a legjobb része: mérhetetlen boldogság.
Csókunk túl hamar szakadt meg. Meglepődve nyitottam ki szememet, hogy láthassam mi történt ilyen hirtelen. Megijedtem Zayn arckifejezésétől.
- Mi a baj? - Kérdeztem.
- Hogy értette Allen? Miért kérdezte, hogy meggyógyultál-e?
Lesütöttem szemeimet. El akartam kerülni a válaszadást, de Zayn égető tekintete nem engedte.
- Mert... Mert nem sokkal azután, hogy elmentél. Én... - nyeltem egyet. - Én öngyilkos akartam lenni - vallottam be a fájdalmas igazságot. Félénken néztem fel újra arcára. Szemei elsötétedtek, arca kifejezéstelen maradt.
- Tessék? - Kérdezte akadozva. Nem szóltam semmit. Szemén több érzelem villant át. A fájdalmat, dühöt és szomorúságot tudtam elkapni az érzelemkavalkádból.
- Zayn... - Kezdtem bele, de félbeszakított.
- Ezt tettem veled. Az öngyilkosságba üldöztelek.
Hátratántorodott. Szemei furán kezdtek csillogni.
- Meg akartad ölni magad. A kórházban kötöttél ki. Mindez miattam.
Szeméből egy könnycsepp tört ki és folyt le arcán.
- Zayn... - De megint félbeszakított.
- Nem lehetsz velem. Ezek után nem lehetsz velem. Képtelenség.
Rázta fejét és egyre több könnycsepp hagyta el fájdalommal teli szemét.
- De. Veled lehetek. Mert szeretlek - higgadtságot erőltettem magamra. Hogy lássa, nem kavar fel az emlék. Hogy lássa: túl vagyok rajta. Hogy továbbléptem és megbocsájtottam. De ez nem volt elég.
- Ne hazudj! - Kiabált rám, amire összerezzentem. - Nem szerethetsz! Egy ilyet nem szerethetsz, amilyen én vagyok! - Súgta a végét.
Kifújtam a bent tartott levegőmet.
- De szeretlek. Miért nem hiszed el?
- Mert képtelenség! Azok után, amit tettem veled. Megbocsájthatatlan.
Újra elé léptem. De kezemet lerázta arcáról.
- Ne! Hagyj! - Mondta már jóval messzebb tőlem. Lesújtottan álltam. Nem tudtam megszólalni. Utána futni sem tudtam. Lábam gyökeret eresztett a talajba. Szavaim elakadtak, ahogy a levegőm is.
Megfagyva, tehetetlenül néztem, ahogy távolodó alakja teljesen eltűnik homályos látásom elől.
Mikor a fájdalom szívemből kiindulva szétáradt testemben, lábaim megrogytak. Térdeim nem bírták a rám nehezedő fájdalmat. Elhagyott. Zayn elment. És ami a legeslegrosszabb volt. Láttam. Tisztán láttam az undort a szemeiben. Undorodott tőlem.
Lábaim felmondták a szolgálatot és a hideg, kissé nyirkos fűre estem. Szemeimből ömlöttek veszteségem jelei. A szívem megszakadt. A mellkasom fájt. Képtelenség, hogy ilyen fájdalmat érezzen egy ember. Képtelenség, hogy ilyen létezik. Hangosan zokogtam, miközben remegő kezeimet mellkasomra szorítottam abban a reményben, hogy kissé megszűnik a mellkasomat szétszakító fájdalom.
Fejemet nagy ütés érte. Az ütés erejétől a földre zuhantam. A mámorító sötétség magába szippantott és én nem tiltakoztam ellene.

49. fejezet

Bál

Mielőtt végleg elhúzódott volna a nyakába vetettem magam. Szorítottam őt magamhoz, miközben a könnyeim szaporán hagyták el szemem és folytak le csupasz vállára. Meglepődött heves tettemen és könnyeimen is, de ugyan olyan erővel szorított, mint én őt.

- Szeretlek – leheltem halkan. Ő nem tudta, hogy mennyit jelentettek nekem azok a szavak, amiket mondott. Most már tudom. Tudom, hogy megbánta. Tudom, hogy nem felejtette el. Tudom, hogy azóta is emészti. Aminek a régi énem örülne, de ez, amelyik szerelmes belé – a domináns részem – el akarta űzni a fájdalmát. Meg akartam menteni őt.

Kissé eltolt magától, hogy letörölje könnyeimet arcomról. Nem tudta, hogy ezek örömkönnyek. A megkönnyebbülés könnyei voltak ezek. Aggódó arcát eltűntettem mosolyommal és szerelmes csókjaimmal. Így, hogy ezt már tudom. Most már az eszem sem küzdött a szívem ellen.

A napok teltek. Már nem volt értelme titokban tartani a kapcsolatunkat. Az utcán nem jelentünk meg egy párként, de a stúdióban és a hotelben sem kellett már bujkálnunk és titkolóznunk. Nem lett volna semmi értelme. De abba maradtunk Frank-kel és a rendőrséggel, hogy fent tartjuk a látszatot. A szakításunk látszatát. Igazából ennek örültem. Így legalább nem néznek ribancnak az emberek, aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar és hónaponta cserélgeti a két fiút, hogy mindkettő az övé maradjon. Ennek a gondolata is elborzasztott, szóval jobb, ha nem történik meg.

- Selena! El kell jönnöd a szalagavatói bálra! – Győzködött hevesen legjobb barátnőm telefonon keresztül.

- Minek, Lola? Miért kéne mennem a bálra? Rajtad kívül senki sem áll hozzám közel és már nem is járok oda.

- De ide jártál. Sokáig! El kell jönnöd!

Fújtattam egyet.

- De nem te választasz ruhát nekem! – Figyelmeztettem. Hangos méltatlankodás volt a válasz.

- Lola. Mindketten tudjuk, hogy te valami habos-babos ruhát aggatnál rám, arra hivatkozva, hogy az életemben csak egyszer van ilyen bálom.

- Ez igaz – vallotta be. Elmosolyodtam.

- Jól van, szivi. Az a lényeg, hogy jössz. Itthon leszel végre! – Kiabált a telefonba. Nevetve tartottam el a fülemtől a telefont, hogy azért a hallásom megmaradjon.

A kiválasztott, gyönyörű ruhámban szépnek éreztem magam. Úgy néztem ki, mint egy visszafogott hercegnő, akinek a ruhája, sminkje és a haja is tökéletes. Egy hercegnő, aki a bálba megy, és abban reménykedik, hogy a filmben látott lábfellibbenős csókot átélhesse. Hát reménykedni mindig szabad, igaz? De ez most jelen pillanatban esélytelen, mivel az én hercegem eltitkolt herceg, akivel nem láthat együtt senki a munkatársakon kívül. Így teljesen irracionális ez az ábránd, de mégsem hülyeség. Beleléptem a türkizkék színű tornacipőmbe, ami illik az ugyan ebben a különleges színben pompázó ruhámhoz. És hogy miért tornacipőt veszek fel a szalagavatói bálomra? Mert nem szeretem a magassarkút, és járni sem tudok benne, vagy ha mégis sikerül, akkor a mozgásom egy pingvinéhez hasonlít. Így inkább nem erőltetem. És amióta a bokám megsérült a forgatáson, anya is belenyugodott a tornacipőimbe. Valami jó is származik abból a fránya sérülésből.

Teljesen késznek nyilvánítva magamat léptem ki a bejáraton. Na de előtte persze átestem az „anyusírvabüszkélkedikmiközbenfényképez” procedúrán. Mint minden normális családnál, ez nálunk sem maradhatott ki. Csak az volt a bibi a dologban, hogy mellettem nem állt egy fiú, akire kínosan és bocsánatkérően néztem volna anyu viselkedése miatt. Az elkészült képeken nem karolta át a derekam senki. Ezekkel az igen nyomasztó gondolatokkal ültem be a kocsiba és indítottam el a motort. Hiányzott Zayn mellőlem. Nagyon. Rossz volt az óceán méretű távolság. De kibírom. Gyorsan túlleszek ezen az egész ereszdelahajamat szarságon. Csak Lola és anyu miatt vagyok itt. Legszívesebben most is ott lennék Coldwater-ben Zayn mellett feküdve a titkos-szobánk padlóján.

Az iskola bejárata előtt toporogva vártam legjobb barátnőmre, aki természetesen késik. De már teljesen hozzászoktam. Csakhogy most ez az ő bálja is. És erről késik? Pedig már 2 hete megvette a ruháját, a hozzá illő cipellőt, kitalálta a haját és a sminkjét is. Én a ruhámat tegnap vettem, anya pedig a délután folyamán rögtönzött nekem egy gyönyörű sminket és hajat. Egyszerű, de mégis gyönyörű.

Több fiú megnézett az évfolyamból, de nem törődtem velük. Nem voltam nagyon senkivel sem jóban, a fiúkat meg kifejezetten gyűlöltem ebben az iskolában. Mindegyiket egytől-egyik. Egy pár lány elém lépett és tették a szépet. De amikor elmondtam, hogy Zayn nem lesz itt, akkor hirtelen fontos dolguk akadt és továbbálltak.

Lola is megérkezett így karöltve, gyomorideggel a hasamban léptem át a tornaterem küszöbét. A helyiség csodálatosan volt feldíszítve. Egy álomszerű világgá alakították a büdös és koszos tornatermet, ahol annyit szenvedtem a tesi órákon, na meg a lelátón…

Gyorsan elhessegettem a rossz emlékeket, és próbáltam élvezni a körülöttem forgó életet. A zene szólt, a diáktársaim táncoltak vagy éppen önfeledten társalogtak a barátaikkal. Voltak, akik asztalnál ülve, vagy éppenséggel egy körben állva tették mindezt.

Felnéztem és a plafonról szívecskék, egy-két csillag lógott. A sok kisebb asztal között egy nagyobb volt elhelyezve, amin egy gyönyörű és hatalmas torta díszelgett. Volt diszkó gömb is, ami mindenféle színbe öltöztette a bálozókat és a falakat is. Egy kis színpad is helyt kapott magának, amin egy helyi banda játszott. Annyira álomszerű volt az egész, hogy egyszerűen nem éreztem magam idevalónak. Nem voltam jóban senkivel sem. Voltak, akikkel beszélgettem időközönként, de Lolán kívül senkim nem volt ebben az iskolában.

Lolával leültünk egy üres asztalhoz, egy pohár punccsal a kezünkben és csak beszélgettünk. Próbáltam úgy tenni, mintha annyira élvezném ezt az egészet, de nem így volt. Akkor meg még rosszabbra fordult a dolog, amikor Adam felkérte Lolát táncolni, aki tőlem kérte az engedélyt. Miért kért tőlem engedélyt? Persze értem én. A barátnője vagyok és nem akart egyedül hagyni. Csakhogy ez a bál nem csak rólam szólt, és tudom, hogy Adam már régebb óta mozgatja dilis barátnőm fantáziáját. Így természetesen boldogan engedtem, hogy kézen fogva sétáljon el a rég áhított fiúval, hogy táncoljon vele. Remélem, egy csók is elcsattan majd.

Ki tudja mennyi idő telt el azzal, hogy csak ültem ott, mint egy darab fűbe száradt kaki. Arra vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek, hogy hazamehessek. Aztán rádöbbentem: Miért kéne megvárnom a végét? Miért ne mehetnék most haza? Dobhatnék egy SMS-t Lolának, hogy elmentem és érezze nagyon jól magát, és hogy holnap mindenféleképpen meséljen. Hiszen ez a bál nem az életem. Maga a suli nem az életem. Én már nem ideje járok, hanem magán tanárhoz. Már nem Bradfordban élek, hanem Los Angeledben. Semmi keresnivalóm ezen a bálon.

Így fogtam magam és felálltam a székről, melynek keménységét a popsim a sok üléstől megszokta. A lépés közben kibukkanó tornacipőm orrát néztem, miközben elértem a bejárat és egyben kijárathoz. A bősz cipőnézésem következtében nem néztem felfelé, így nem láttam a magam előtt lévő emberkét, akinek szerencsésen neki is mentem. A földön végeztem volna, ha egy erős kar nem kap utánam és nem fog meg a derekamnál fogva. Felnéztem a megmentőmre, bár már tudtam ki az. Éreztem.

A gyönyörű étcsokoládébarna szemek rabul ejtették az enyémeket. A szívem úgy gondolta, hogy sokkal gyorsabban kezd verni, ezzel a véremet felhevítésre és gyorsabb áramlásra bírva.

-Mit csinálsz itt? – Kérdeztem akadozva.

Nem válaszolt, csak féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd megfogta kezem, míg másikkal derekamat karolta át, hogy elinduljon velem oda, ahonnan pár perccel ezelőtt távoztam. Természetesen megjelenésére mindenki felkapta a fejét, de Őt ez nem érdekelte, mert a parkett közepére vezetett és szembe fordított magával.

-Táncolsz velem? – Súgta a fülembe, fölöslegesen. Merthogy már derekamat átkarolta mindkét kezével és jobbra-balra lépkedett, engem is erre a mozgásra késztetve. Tarkója köré fűztem karjaimat és boldogan engedtem, hogy még közelebb vonjon magához.

-Már azt tesszük - mondtam én is halkan, mosolyogva. Ő csak még közelebb vont magához. Fejemet vállára döntöttem és élveztem azt a jelenetet, amiről minden lány álmodik. A neked szánt herceggel – jelen esetben fekete herceggel – táncolni egy bálon. Az mindegy, hogy jelentéktelen bálon, de vele voltam. Itt volt, noha Frank megtiltotta neki. Itt volt, pedig a stábon kívül nem tudhat senki rólunk. Itt volt, fehér ingben, fekete öltönyben és fekete nyakkendőben. Még sosem volt a szemembe ennyire észveszejtő. Egyszerűen tökéletes volt. Mint ahogy a pillanat is. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Gyönyörű vagy – súgta, miközben végigsimított arcomon. Éreztem, hogy elpirulok, mely féloldalas mosolyát csalta elő. Kissé oldalra billentettem a fejem. Vette az adást és puha ajkait az enyémekre tette. Finoman, gyengéden. Szerelmesen. Lassan csókolt. Lábujjhegyre álltam, hogy meg közelebb érezzem testét.

Megszakította csókunkat. Végignézett rajtam. Arcom és bőröm is felforrósodott arckifejezésén, amin csodálat, szenvedély és némi büszkeség látszott. Majd halkan felnevetett, amikor lomha tekintete a lábamig nem ért. Én is lenéztem csülkeimre. A tornacipőm pont kilátszott.

- Meg is lepődtem volna, ha magassarkút veszel  fel– mosolygott. Megrántottam a vállam, majd újra átkaroltam, hogy közelebb hajoljak hozzá. Most én csókoltam meg.

- Zayn! Haver, te vagy az?

Tudom. Megint több, mint két hete nem hoztam részt. Mondhatnám, hogy a tanulás és a diáknap miatt aminek megszervezésében segítek, de nem ezek az okok. Egyszerűen csak tudom, hogy már nemsokára vége a történetnek. Tudom mi lesz a vége, azt is hogy hogy fogom megírni, de mégsem ülök le a gép elé írni. Talán azért, mert nem akarom elengedni ezt a történetet. És nem csak a történethez ragaszkodom, hanem a blogoláshoz is, amit tudom, hogy ezzel a történettel befejezek. Na de. Most ezzel nem rontom el a saját hanglatom még jobban. :)) 

Remélem jól vagytok! ♥♥ 

nagy ölelés, Kata

48. fejezet

Fekete szív 

- Most felejtsd el, Zayn! - Szóltam rá mérges hangon.
- De te is látod, hogy csak baj van abból, hogy mi együtt vagyunk. Mellettem nem vagy biztonságban, Sel - hangja erélyes volt. De tudtam, hogy nem rám mérges, hanem a helyzetre.
- Zayn! Azt hittem, hogy ezt már számtalanszor megbeszéltük. Akárhányszor kapok egy szaros SMS-t elfogjuk ezt játszani?? Már mondtam, hogy nem érdekel ez a nemnormális nő. Szeretlek, Zayn. Melletted vagyok a legnagyobb biztonságban.
- Nem. Pont mellettem nem vagy biztonságban - rázta a fejét.
- Hát ez elég szívás, ha te nem így látod. De tudod mit? Nem érdekel, hogy ezt gondolod, Zayn! Szeretsz, én is téged. Nekem más nem számít - léptem közel hozzá.
- Ez nem így működik, Selena. Értsd már meg! A biztonságod forog kockán! Miért veszed ennyire félvállról?
- Már megmondtam, Zayn. Az előbb és ahogy eddig már számtalanszor. Leszarok mindent. Elég sok szar volt már az életemben. Most boldog akarok lenni melletted. És ebben senki nem akadályozhat meg. Csak te. Ha már nem szeretsz.
- Hülyeségeket beszélsz - rázta a fejét hitetlenkedve. Már éppen dühöngtem volna egy sort, amikor megszüntette a köztünk lévő távolságot és homlokát az enyémnek döntötte. - Szeretlek és ez így is fog maradni még jó sokáig - súgta. Lehelete megcsapta az arcom. Becsuktam a szemem és átkaroltam a nyakát. Lábujjhegyre álltam, hogy egész arcomat beletúrjam a nyakába. Ő pedig a hajamba rejtette el arcát.
- Az lenne a helyes, ha nem lennénk együtt. De túl gyenge vagyok ahhoz, hogy helyesen cselekedjek. De meg kell értened az én nézőpontomat is.
Kissé elhajolt tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
- Beleőrülnék, ha valami történne veled. A hiányod csekély fájdalom ahhoz képest, amit akkor éreznék, ha bajod esne - súgta halkan. Szavai megrebegtették a szívemet.
- Nem lesz semmi baj. Mert együtt vagyunk verhetetlenek. Nézd meg mennyi rosszon vagyunk már túl. Mégis együtt vagyunk - mosolygok őszinte boldogsággal.
Oldalasan elmosolyodott szavaimra, de szemeit nem érte el a boldogság. Elkomolyodtam.
- Zayn. Ígérd meg! Ígérd meg nekem, hogy ez az egész nem megy megint a kapcsolatunk rovására. Csak ígérd meg! - Könyörögtem kétségbeesetten.
Sokáig nem válaszolt csak nézett a szemembe. Kezdtem ideges lenni.
- Megígérem - súgta végül.
A megkönnyebbülés bombaként robbant szét testembe, ezzel elernyesztve megfeszült izmaimat.
Megcsókoltam. Szenvedélyesen. Vadul húztam le magamhoz, hogy még intenzívebben érezzem testét az enyém ellen.
Kezem gyorsan járt. Vadállat módjára szabadítottam meg szexy fekete ingjétől, amit a könyökéig fel volt tűrve. Az ing alatt nem volt semmi. Számat elszakítottam az övétől, hogy a nyakára vezessem. Ott játszadoztam vele egy kicsit, mígnem férfias morgása teljesen elvette az eszem. Minden rossz gondolatom elszállt, mintha nem is lett volna. Csak ő volt és én.
Ajkai vadul csókolták enyémet. Addig ügyeskedett amíg kigombolta a farmermellényemet és megszabadított tőle.
- Vissza kéne mennünk, mielőtt keresni kezdenek - lihegte.
- Nem fognak - mondtam, miközben számmal éppen bebarangoltam felsőtestét minden tetszetős tetkónál elidőzve.
Halk morgások szakadtak fel torkából, amivel még jobban felforrósította minden porcikámat.
Imádtam, hogy ezt én hozom ki belőle.
- Nem kéne... ?- kezdett megint bele két csók között. Elmosolyodtam, hiszen a kezei szavai ellen cselekedtek, hiszen éppen azon voltak, hogy megszabadítsanak a feleslegessé vált ruhadarabtól.
- Fogd már be végre! Inkább csókolj meg!
Féloldalasan elmosolyodott, de boldogan engedelmeskedett.
Egymás mellett feküdtünk. Megint felvettem felsőjét, most történetesen a fekete ingben feszítettem, míg ő félmeztelenül feküdt mellettem. Ujjaim a szívecskés tetkót járták köre. A nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, mit jelent, mikor varratta a bőrére és kinek szól, de valamiért mégsem tettem fel a kérdést. Talán valahol belül féltem, hogy még egy előző kapcsolatából maradt vissza.
- Miért az a kedvenced? - Hallottam meg a halk kérdést. Ujjaim rögtön megálltak és felnéztem arcára.
- Tessék? - Kérdeztem vissza, noha értettem, hogy mit kérdezett.
- Miért a szívecske a kedvenced?
- Én magam sem tudom - gondolkodtam el. - Talán azért, mert amikor először megláttam, akkor már biztos voltam benne, hogy a viselkedésed ellenére hatalmas szíved van - mosolyodtam el.
Láthatólag meglepődött válaszomon.
- Mi a története? - Kérdeztem meg hirtelen. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon.
Gyorsan felültem, amivel megleptem.
- Várj! Inkább ne mond el! Talán lerombolná  az illúziómat, főleg ha más lánynak szól.
Elmosolyodott. Ő is felült. Közelebb húzódott hozzám. Kezeit a derekamra tette és felemelt, hogy a terpesztett lábai közé ültessen. Lábaimat átvetettem a combján. Tetszett ez a póz.
- Hát jó. Akkor nem mondom el - rántotta meg a vállát.
- Azért mégis elmondhatnád. De ha egy volt kapcsolatod emléke, akkor inkább hazudj!
- Várj! Ne! Ne! - Szakítottam megint félbe. - Ha erről van szó, akkor is mond el, kérlek.
- Végeztél? Megbeszélted már magaddal? Vagy még várjak egy kicsit amíg megbeszélitek a dolgot? Kérdezte kötekedő mosollyal.
Felháborodást játszva csaptam finomat a vállára. Felnevetett tetetett durcás fejemen.
- Oké. Tényleg túlzásba estem, de ez a tetkód nem csak egy tetkó számomra - vallottam be.
- Meg kell fontolnom, hogy kockáztatok-e. - Mondtam játékosan. Noha tényleg így voltam ezzel. És ezzel ő is tisztában volt.
- Oké - rántotta meg a vállát. - Akkor beszéljétek még meg. Nyugodtan. Ráérek.
Újra a vállára csaptam, de már küzdöttem a nevetés ellen, hogy ne essek ki az "éppenmostmegsértődtemrád" szerepemből.
- Most miért csapkodsz? Csak örülök, hogy van egy jó beszélőpartnered.
És itt ennyi volt. Kitört belőlem a nevetés. Igen. Többen mondták már, hogy vicces, ahogy magammal beszélem meg HANGOSAN a dolgokat. De én erről nem tehetek. Ha jóba vagyok magammal, most ellenkezzek magam ellen? Na jó. Ez még gondolatba is hülyén hangzik. Tényleg jó, ha olykor-olykor nem látnak az ember fejébe.
- Na szóval a története... - vezettem vissza a beszélgetésünket, miután kinevettünk engem, Zayn szerint "minket". Kösz. Tényleg kösz. Ezt kapja az ember, ha jóba van magával. Szégyenletes egy világban élünk...
- Ez már egy régebbi tetkóm. Az elsők között volt. Egy múltbeli dolgot jelképez - komolyodott el. Rám is rögtön átragadt a komolyság.
- Azt már tudod, hogy sok szar dolgot tettem életemben. Ez az egyiket jelképezi.
Vártam. Vártam, hogy összeszedje magát és a távolba révedve folytassa.
- Az iskolában. Volt egy lány. Eggyel alattam járt. Sokan bántották. Az egész iskola.
Elakadt a lélegzetem, de nem szóltam semmit.
- És a sokban én is benne voltam. Bántottuk őt a kinézete miatt. Pedig még csak nem is ismertük. De folyton basztattuk őt, mert az akkor nagyon mókásnak tűnt. És nem ez volt a legrosszabb. Hanem, hogy részese voltam egy undorító dolognak. A lány nekem köszönheti élete legrosszabb éjszakáját.
Próbáltam úrrá lenni zaklatott lihegésemen. Tudtam, hogy miről beszél. Hogy kiről van szó. Átéltem. Ám az ő szájából hallani ezt...
Nagyot nyeltem és próbáltam fent tartani az álcámat, hogy ne lássa rajtam érzelmeimet.
- És hogy kapcsolódik ehhez a szív?
Rám nézett. Majd rögtön lehajtotta a fejét.
- Morbidul hangzik. De akkor este. Nem csak a lány szenvedett. A fekete szív azt jelképezi, hogy akkor az én szívem is összetört. Nem voltam szerelmes a lányba. De nem utáltam. Láttam benne valamit, amit mások nem. De akkor túl szemét rohadék voltam ahhoz, hogy ezt be is valljam. Akkor este megfogadtam, hogy a háttérben maradva, de támogatni fogom őt. Segíteni neki, noha már a hibám végzetes lett és kijavíthatatlan. A szív neki szól. Igazából én sem tudom, hogy miért pont a fekete szívet választottam. De amikor mentem varratni, feldúlt voltam. Másra sem tudtam gondolni csak a lányra és amit tettem. És valamiért az ujjam rögtön a szívre mutatott.
A szoba elcsöndesedett. Arra kaptam fel a fejem, hogy Zayn nagy meleg tenyere az arcomra simul és az észrevétlenül elejtett könnycseppemet törli le. Aggódó barna szempárjával találtam szembe magam.
Tudtam, hogy valami reakciót vár. De egyszerűen leblokkoltam. Abban a pillanatban nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Amit Zayn félre is értett, mert keze lecsúszott arcomról. Szemei pedig szomorúvá váltak.

Sajnálom, hogy már régen hoztam részt. Nem akarok kifogásokat keresni. Egyszerűen csak nem voltam abban az állapotban/helyzetben, hogy a történetre koncentráljak... Sajnálom. Remélem jól vagytok! :) ♥♥ 

Nagy ölelés, Kata

47. fejezet

Sziasztok mazsolák! ♥♥ Elvetendő, hogy megint 12 napja nem tudtam részt hozni. :( Sajnálom, de nem a legjobb és a legegyszerűbb hetem volt, ami nem mentség csak tény. Ne haragudjatok rám. :( 
Annyira de annyira jó látni, hogy 32-en vagytok!! Nagyon- nagyon hálás vagyok Nektek, hogy itt vagytok! :)) ♥♥ Imádlak Titeket!! És remélem mindannyian jól vagytok! ♥

Sok sok puszi és ölelés, Kata

"Aludj jól, mazsola!"

Zayn és köztem minden a legnagyobb rendben van. Nagyon-nagyon picit tartottam attól, hogy újra elkezd majd drogozni, de hittem neki és bíztam benne, hogy nem teszi. A vallomása óta a kapcsolatunk még mélyebb lett. Titokban kellett tartanunk továbbra is szerelmünket, de ez még izgalmasabbá tette az egészet. Oké. Lehet, hogy ez most elég morbidul hangzott az okokat ismerve, de na. Olyan jó érzés egész napnyi sóvárgás, megjátszott érzelemmentes viselkedés és pillantások után várni, hogy a hotel csöndes legyen és besettenkedhessek a szobájába, majd az ő karjaiba aludni el. Még az sem érdekel, hogy az ébresztőóra fél 5-kor csörög, hogy visszamenjek a szobámba, mielőtt Stella észrevenné, hogy nem aludtam ott.
- Aludj jól, kicsim. Reggel találkozunk - súgta Zayn, miközben végigsimított - feltehetően - nyomott arcomon.
- Te is, Zayn - mosolyogtam, majd lábujjhegyre billentettem magam, hogy ajkaink összeforrhassanak. Rövid csókunk elhúzódott. Mind a ketten addig nyújtottuk, amíg csak lehet, hiszen nemsokára felkel a nap és estig nem tehetjük meg ezt.
Elengedett. Kezem a kilincsre tettem, de nem akaródzott bemenni. Nem akartam egyedül feküdni az ágyamban még 2 óráig, nélküle. És Zayn sem indult el. Ott álltunk a szobám ajtaja előtt, egyujjnyi távolságra egymástól a kihalt folyosón. Csak a lélegzetvételünk hallatszódott.
Ahelyett, hogy kezemmel lenyomtam volna a kilincset és eltűnnék az ajtó mögött, elengedtem a kilincset és Zayn-hez bújtam. Nem tudom mikor lettem én ennyire ragaszkodó és talán már túlzottan is szerelmes. De nem tehettem róla. Minden pillanatban érezni akartam magam mellett. A testéből áradó hőt, a bőrét az enyémen és mindezek mellett érezni a természetes férfias illatát. Karjaimat a dereka köré főztem és arcomat a nyakába nyomtam és nagyot szippantottam. Tettemre halkan elnevette magát. Nem zavart, hogy lebuktam. Arcát a kibontott, kócos hajamba fúrta. Egyik karja a derekamat ölelte körbe, a másik meg a hajam végével játszott.
Egy halk megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Annyira jó volt itt, hogy nem is akartam elengedni. Soha.
Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy talán pszichiátriai eset vagyok, hogy ennyire nagy a ragaszkodásom. De Zayn-t nem zavarja. Sőt. Talán az ő ragaszkodása még az enyémnél is erősebb, csak ő nem mutatja ki ennyire feltűnően.
Picit eltolt magától.
- Menj be! Mielőtt Stella felébred - nézett szemembe. Bólintottam egyet.
Az arcára nyomtam egy puszit, majd mielőtt újra a nyakán csüngnék, halkan benyitottam a csöndes és sötét szobába, majd átléptem a küszöböt.
Mielőtt becsuktam volna az ajtót vetettem egy pillantást Zayn felé, aki mosolygott. Kezét az ajtóra tette, hogy megakadályozza annak becsukását. A fülemhez hajolt.
- Most lehetőleg került ki a sarkokat.
Mosolyogva forgattam meg szemeimet. Sokszor szeret gúnyolódni a bénaságom miatt, na meg a csámpás járásom is sokszor megmosolyogtatja.
- Aludj jól, mazsola! - Súgta mosolyogva, majd elfordult és elment. Utána akartam kiabálni, hogy miért pont mazsola, de nem tehettem. Inkább boldogan mosolyogva csuktam be az ajtót. Kicsit rádőltem, hogy lenyugtassam gyorsan dobogó szívemet.
Ám a villany hirtelen felkapcsolódott. Ijedten néztem a hátam mögé, hogy én dőltem-e neki a villanykapcsolónak. Ami természetesen elég lehetetlen, hiszen kétlem, hogy az ajtóba lenne beépítve a kapcsoló. Ha én nem kapcsoltam fel, akkor...
De nem tudtam végiggondolni, mert Stella megszólalt.
- Te mit csinálsz fent ilyen korán? - Kérdezte.
Kérlek, könyörgöm, csak ne bukjunk le. Lassan fordultam felé egy halvány mosolyt csalva arcomra.
- Nem tudtam aludni - rántottam meg vállam.
Stella összeszűkített szemmel nézett rám. Látszott rajta hogy nem hisz nekem. Ajaj...
- Kivel beszélgettél?
- Tessék? - Kezdtem pánikba esni, de továbbra is reménykedtem és próbáltam természetesen viselkedni.
- Hallottam, hogy beszéltél valakivel.
Oké. Na most legyél okos Selena! Nem mondhatom, hogy a telefonomon beszéltem, mert nincs nálam telefon.
- Az egyik itt dolgozóval beszéltem. Fejfájás elleni gyógyszert kértem.
Vágtam ki magam egész hihető sztorival.
- Értem. Most már jobban vagy? - Fürkészett.
Majdnem megkérdeztem, hogy miért ne lennék, de szerencsére még időben észhez kaptam.
- Még nem hatott a gyógyszer. Csak most vettem be, de remélem jobb lesz, hogy még tudjak aludni egy picit.
Az ágyamhoz sétáltam, ami hideg volt. Még szerencse, hogy nem vagyok rendmániás és az ágyam szinte sosincs bevetve, így most sem volt. Mert elég furán jött volna ki, ha meglenne ágyazva. Köszönöm trehányság! 
Belebújtam a hideg ágyneműbe és elástam magam benne annyira, amennyire csak tudtam.
- Bocsi, hogy felkeltettelek - súgtam.
- Semmi gond. Jóéjt - mondta ugyan olyan halkan Stella a választ.
Emésztett a lelkifurdalás, hogy hazudtam a barátnőmnek, de nem tehettem mást. Bár jó lenne, ha elmondhatnám neki a kapcsolatunkat Zayn-nel, de Zayn-nel azt beszéltük, hogy senkinek sem szólunk. Ezért Stellának sem mondhatom el, noha teljesen 1005-osan megbízom benne. Zayn ennél már bizalmatlanabb, ezért nem is próbálom felhozni a témát. Megbeszéltük, akkor megbeszéltük. Csak azért szar a barátnőmnek hazudni. De muszáj. Remélem majd megfog bocsájtani.

- Köszönöm, Andy - mosolyogtam fel a nálam 1 fejjel magasabb srácra.
Egy legyintéssel el is intézte. Pedig ma megint a legszebbet hozta ki a kócos, gubancos össze-vissza álló hajamból.
- Kérhetek valamit? - Néztem rá félénken. Bólintott, miközben gyorsan látszólagos rendet pakolt az asztalán. Majd mikor végzett rám emelte barna szemét.
- Eljönnél velem ma valahova? Csak hogy... - Próbáltam összeszedni magam. Ez annyira kínos.
- Persze, kislány - mosolygott Andy. Megkönnyebbültem. Gyorsan megöleltem, majd kiléptem az öltözőből, hogy újra a szabadba mehessek a forgatás helyszínére. Ahol Zayn már ott állt, fekete pólóban, szürke hosszú farmernadrágban és az elengedhetetlen kék baseball-sapiban. Megszokott étcsokoládé szeme helyett, fekete nézett rám. Elmosolyodtam, de gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, nehogy valaki észrevegye.
A helyemre álltam, majd Frank kiabálva elindította a felvételt.

- Nemrég találkoztunk. De nagyon aranyos és észbontóan helyes. Először féltem, hogy ő nem meleg. De képzeld ő is meleg - hadarta Andy felindulva a "randinkon". Szerettem vele lenni, így egyáltalán nem volt teher egyszer-kétszer vele mutatkoznom.
- És beszélgettek? Vagy együtt vagytok már? - Kérdeztem én is teljesen beleélve magam. örültem, hogy végre talált magának egy srácot, aki tényleg megfogta őt és rendes vele. Rájöttem, hogy egyáltalán nem zavar, hogy ő meleg. Nem tudok rá másképp nézni. A legjobb barátom lett a sok együtt töltött idő alatt. Nem zavart az sem, ha séta közben nem feltűnően de megnézett magának egy férfit, majd konstallálta, hogy jól néz ki, vagy éppen jó a segge. Én pedig olyankor utánanéztem a srácnak és beleegyezően konstatáltam, hogy tényleg jól néz ki. Andynél érzem azt, hogy bármikor tudnék neki beszélni Zayn-ről. És többször volt már az, hogy majdnem kicsúszott a számon.
Boldogan mosolyogva hallgattam őt, miközben elszürcsöltem a jeges itókámat, ami málnás csoda volt.
A telefonom hangosan jelezte, hogy SMS-em jött.
- Bocsi - néztem Andyre amiért félbeszakítottam. Kihalásztam a zsbemből a készüléket és kinyitottam az SMS-t. Ahogy elolvastam a rövid üzenetet megfagyott körülöttem a világ, ahogy a szívem is kihagyott egy ütemet.

" Nem versz át kiscsillag. Tudom, hogy még mindig Zayn-nel vagy. Kár, hogy nem tanulsz. RIBANC!"

A kezem remegni kezdett. Hogy tudta meg? Éreztem, hogy Andy finomat rázni kezdte a karom. Gyerünk, Selena! Szedd össze magad! Legalább addig ne ess szét, amíg emberek között vagy!
Enyhén remegő kezekkel tettem el a telefonomat. Mély, szaggatott levegőt vettem és arcomra mosolyt küzdöttem.
- Menjünk vissza a hotelbe, kérlek. El kell intéznem valamit - néztem Andy-re.
Szerencsére nem kérdezte meg, hogy mi a baj, csak csöndben bólintott egyet és felállt az asztaltól. Én is követtem. Fizetett, majd kézen fogva léptünk ki a kávéház ajtaján.
- Kérlek beszélj! Bármiről! - Kértem.
Ő pedig elkezdte. Én csak mosolyogtam és bólogattam, de egyáltalán nem hallottam meg amit mondott. Pedig próbáltam rá figyelni, de nem sikerült. Minden porcikám Zayn-ért kiáltozott, hogy végre biztonságban érezhessem magam. Próbáltam úrrá lenni a paranoiámon, hogy ne nézzek körbe és magam mögé minden egyes pillanatban. Nappal van. Coldwater utcáin sok ember sétál, vásárolgat, beszélget. Ilyenkor úgysem tudna mit csinálni csak úgy, ha feltűnést kelt. Amit gondolom nem akar. Szóval meg kell nyugodnom. Most nem tud bántani. Nincs rá lehetősége.
- Sajnálom, Andy. ÉS köszönöm, hogy visszajöttünk - mosolyogtam halványan, most már a hotel földszintjén állva.
- Semmi gond. De aggódom érted, Sel. Minden rendben? - Perszed tudta, hogy nincs rendben.
- Majd elmondom. De most sietnem kell - hadartam.
- Bocsánat - súgtam miközben megöleltem. Egy puszit nyomtam arcára, majd kibontakoztam óvó öleléséből és a lépcsőhöz siettem. Most a liftben sem érezném magam olyan biztonságosan, szóval inkább lépcsőn baktattam fölfelé.
"Zayn kérlek találkozzunk a helyünkön. Fontos!"
Küldtem el a rövid üzenetet. Futottam. Meg sem álltam a szoba ajtajáig. Nagy hanggal nyitottam ki azt és be is csuktam magam mögött. Ebben a szobában jöttünk össze újra. Itt kaptam éneklésen. És itt szerelmeskedtünk. Na meg itt nyitott ránk Perrie, mondjuk ez nem túl szép emlék.
És akkor bevillant. Perri! Ő tudta, hogy újra együtt vagyunk Zayn-nel, hiszen rajtakapott minket.
Ültem a földön és néztem ki a fejemből. Próbáltam rendbe tenni csapongó és nagyon zavaros gondolataimat. Egészen addig görnyedtem, amíg az ajtó újra kinyílt. Zayn lépett be rajta és csukta be gyorsan egy hátrapillantás után. Meglátott és rögtön odarohant hozzám.
Felugrottam és a nyakába vetettem magam. Amennyire csak tudtam túrtam magam a kezei közé. Éreztem, hogy megfeszült testem pillanatok alatt elernyed. Megnyugszik.
Zayn viszont kicsit sem volt nyugodt. Nem akartam húzni sokáig az idegeit, így pár perc múlva kibújtam kezei közül, de csak annyira, hogy hozzáférhessek a nadrágzsebembe csúsztatott telefonomhoz. Kihúztam azt és megnyitottam az ismeretlen számról érkezett üzenetet. Láttam Zayn arcát megfeszülni, így tudtam, hogy sejti mi történt. A kezébe adtam a telefont és vártam amíg elolvassa.
- A kurva életbe! - Káromkodott nagyon mérgesen. Először azt hittem, hogy a földhöz vágja a telefonom, de aztán mégsem tette. Gondolom rájött, hogy nem az övé.
- Honnan tudhatta meg?
- Nem tudom - hajtottam le a fejem. - Vagyis, eszembe jutott valaki - néztem fel rá újra. Mérges volt. Nagyon mérges.
- Perrie-re gondoltam. Ő ránk nyitott. És ő az egyetlen aki tudja, hogy együtt vagyunk.
Még több szitokáradat hagyta el száját. Vártam, hogy kiadja magából.
- De az már 3 hete volt. Miért csak most írt? Ennek így nincs semmi értelme - rázta a fejét logikát keresve a dologban.
- Nem tudom, Zayn. Talán azért, mert ha akkor írt volna rögtön tudtuk volna, hogy ő az.
Mérgesen motyogott valamit, amit nem értettem. Keze elengedte derekam és visszaadta a telefont. Rosszul esett a köztünk keletkezett távolság. Az arcára néztem. Feszült volt, szemei mégis szomorúságot tükröztek. Rögtön tudtam mire készül.